Somogyi Néplap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-24 / 171. szám

Szászországi úti jegyzetek Gyárak és vendégfogadók Nemzetközi zenei tábor — Pécsen A takácsmesterség nevében is a múltat idézi már. A régi manufaktúrákat tex­tilüzemek váltották fel, s a textilipar jelenéről tudomást kell venni: ha más nem is hív­ná fel az ideérkező figyelmét, az üzletek kirakataiban ott so­rakoznak az NDK modern szö­vőiparának jellegzetes termé­kei, a műszálas és igen ex­portképes Dederon anyagok, a szintetikus selymek, amelyek ugyancsak keresettek a külföl­di piacokon. Ha lehet igy mon­dani, újra virágzik a takácsok mestersége, újra hírnevet kap­nak áruik külföldön is. A késő középkori kivitel ugyanis, fő­leg az angliai textilgyártás elő­retörése miatt, erősen vissza­esett. Különösen jellemző volt ez a korai kapitalizmus idején. A textilgyártás a megújho­dás, a kísérletek korát éli. Az iparág szerkezete sajáto­san kettős: a nagyobb telepü­léseken több ezer munkást foglalkoztató nagyüzemek működnek, a falvakban pedig kisüzemeket találunk negyven­ötven munkással. A több mű­szakban így is igen jól kihasz­nálják a gépsort, s ezeken a helyeken elsősorban egysze­rűbb termékeket gyártanak, például asztalkendőket, frot­tírt. A textilipar fejlődése kettős eredőjű: egyrészt a textilgép­gyártásnak köszönhető, a kör­kötőgépek, konfekciógyártó gépsorok előállításának, más­részt a kísérleteknek, melyek nyomán új technológiai eljá­rásokat dolgoztak ki. NDK- licence alapján vezették be például Franciaországban és az Egyesült Államokban is az úgynevezett Mali technikát — 300—350 százalékos teljesít­ménynövekedéshez vezetett a korábbi eljárással szemben. Mindent összevetve a textil­ipar '6,8 százalékát teszi ki a nemzeti összjövedelemnek. Ober-Lausitz az ősi takács­mesterség és a fejlődő idegen- forgalom színhelye. Gyermekkert •i udvarházban Ehhez a kettősséghez idomul az iskolai képzés is. Köztudo­mású, hogy az NDK-ban a tízosztályos iskola az általános, erre épülnek a középiskolai és szakmunkásképző intézeti ta­nulmányok. Természetes dolog, hogy az üzemek és az oktatási intézmények között szoros kapcsolat alakult ki. Az NDK-ban tovább tart az iskolaév, mint nálunk, július első napjaiban ér véget a ta­nítás. A gyermekeket várják a kirándulások, az üdülők. A lausitzi hegyvidék egy gyer­meküdülőjét néztem meg. Bei­ersdorf fölött a fenyveserdő­ben van a faházikókból álló gyermekfalu. A hegy aljából nyomják fel a meleg vizet, a hatszáz főt befogadó tábor elé mesterséges tavat létesítettek, sőt még tavirózsát is telepítet­tek ide. Az üdülőtáborban külön színházterem van, mozielő­adást tartanak, vetélkedőket rendeznek. A szülők szabadsága termé­szetesen korántsem olyan hosz- szú, mint a gyerekeké, ezért az otthon maradók nyári pihe­nésére is gondot fordítanak. Igen sok Kindergartent — gyermekkertet — alakítottak ki: az oppachi például közmű­velődési létesítmény is. A gye­rek eleget van tanév közben az iskolában, ilyenkor . más környezet kell: a régi udvar­házakból, nemesi kúriákból alakították ki a napköziket, és a parkban játszóteret létesítet­tek. Oppachban — öt-hatezer főt számláló ipari község — működik a szabadtéri mozi is. Néhány száz méterre innen zakatol több kisebb textilüzem gépsora. A szomszédban ott a strandfürdő is, sportpályákkal. „Nyíríabölcsőde“ A képzőművészek kedvelt fája a karéliai nyírfa. A Karé- liai Autonóm Köztársaságban most 7000 nyírfát védetté nyil­vánítottak és magvukról sza­porítják ezt a nemes fafajtát. A köztársaság fővárosa, Pet- rozavodszk közelében külön gazdaságban hektáronként öt­millió nyírfacsemetét nevel­nek. Napközben a gyerekeké, mű­szak után az üzemből kijövök pihennek itt. A gyerekkultusz és a sport népszerűsége talál­kozik mindennap. S ha már az iskolánál tar­tunk: ilyenkor nyáron már ott sorakoznak a kirakatokban a néha még az egy métert is el­érő papírsüvegek, szép borí­tással, aranyozott véggel: szep­tember elsején cukorkával, bonbonnal töltik meg, és ez az első ajándék az iskolába elő­ször lépő nebulónak, az isko­latáska mellé. Gasztronómia — hagyományokkal Hogy miként élnek a mai takácsok, arra hosszú adatsor idézhető az életszínvonal jel­lemző mutatóiból. Tekintsünk el a számoktól: hadd szóljak arról, amit a régi házakban láttam. Igen, a házak régiek. Rendelet írja elő az építészet emlékeinek eredeti megőrzését, s olyan a falu, mint egy ele­ven skanzen. A jellegzetes, fa­vázas, sakktáblaszerűen díszí­tett egyemeletes házakat nem szabad átépíteni, ezért első­sorban belülről modernizál­ják. A régi padlástereket is igyekeznek hasznosítani. Egy pedagógus ismerősöm valósá­gos házimúzeumot rendezett itt be a gasztronómia beszédes emlékeivel: ősi söröskancsók- kal, hasas kriglikkel és olyan jellegzetes üvegcséből kínálta a snapszot, hogy először gyógyszernek véltem. Egy kör snapsz után jöhet a habos, vi­lágos vagy barna sör ... Ebben minden idevalósi nagy szakér­tő, ő pedig különösen, mert a zittaui vendéglátóipari szak­munkásképző intézet tanára. Harmincöt-negyven szakácsot, pincért képeznek évente, s a fiatalok a szállodákkal kombi­nált bausitzi vendéglőkbe ke­rülnek. Ezekből néha több is van csaknem mindegyik köz­ségben. Itt találkoznak a helybeliek az üdülővendégekkel, s ahogy a walddorfi W aldkretscham- ban tapasztaltam: gyorsan szö­vődik az ismeretség a thürin- giaiak meg a szászok között. A szakszervezeti beutaló két hét­re szól, s a vendégek külön pri­vilégiuma, hogy olcsóbban kapják a hagyományos dél­utáni tejszíiies babkávét ka­láccsal. A Waldkretscham a legrégibb lausitzi vendégfoga­dók egyike, falán tábla hirde­ti, hogy itt született a neveze­tes • zenetudós, Wenzel, aki a lipcsei konzervatórium tanára volt. S hogy miért Kretscham- nak hívják errefelé a vendég­lőket — ami bíróságot jelent magyarul — arra a választ a vendéglős adta meg. Hajdan a kocsmáros nemcsak sört, ha­nem igazságot is osztott, ö volt a bíró peres ügyekben. A név megmaradt, a vitás ügyek elbírálására pedig kéznél van a polgármester, aki gyakori vendége a Kretschamnak. No, nemcsak azért, mert szereti a sört, hanem azért is, mert ép­pen turnusváltás volt: új ven­dégek érkeztek, s ő köszöntöt­te őket. Felhívta a figyelmet a környék nevezetességére, a községházán féltve őrzött — a vendégeknek azért mindig szí­vesen mutogatott — falukróni­kára. Azután elsötétült a kü­lönterem. Szöveg helyett szeb­ben beszéltek a képek. Lau- sitzról szóló színes filmet vetí­tettek először az új nyaralók­nak, hadd lássák, hova jöttek, mit érdemes megnézni. S valóban, a látvány önma­gáért beszél, a kamera a favá­zas, virágos ablakú házak után a szövőgyár melletti utcácskán letér az országúiról a Spree mentére, a kis folyó nyugal­mas szelídséggel hintáztatja a csónakokat. Egy nap múlva már a vendégek fogják a régi evezőket, vagy indulnak hegyi túrára a fenyvesek közé. Tröszt Tibor A rögtönzést is tanítani kell ősztől tavaszig kollégium, ez teljesen kötetlen forma, nyáron szálloda a pécsi Pol­lack Mihály Műszaki Főiskola diákszállása. Most a nemzet­közi zenei tábor vendégeinek adott otthpnt. A portásoknak nehéz dolguk van a húsznyel- vü »Bábelben«. Diákok látják el ezt a feladatot. Egy délről jött csellista lát­hatóan nagy örömmel önti a szavakat magából — olyan jó beszélgetni! Jönnek hozzájuk egy-egy nevet kérdezve, mer­re van, hol gyakorol? A több száz ittlevö közül hogyan is is­merhetnének mindenkit? Szinte csodával határos, hogy megtaláltam segítségükkel Gallai. Jüdítőt, aki Kaposvár­ról érkezett a táborba. A tár­salgóban ültünk le beszélgetni. — Tíz éve csellózom, nagy öröm, hogy most eljöhettem ide, megismerkedni sok fiatal­lal. Ha a nyelvünk nem is kö­zös, a zenében megértjük egy­mást. talán sokszor jobban, mintha beszélgetnénk. — A tábor egyben tan­folyam is. Mit szeret ebből legjobban? — Ma voltam először imp­rovizáción. Nagyon tetszett, többször fogok eljárni ide. Ez a szak az idén indult. Nem gondolná senki, hogy a rög­tönzést is tanítani kell, hiszen mégis vannak szabályai. A másik dolog, amit szeretek, az a zenekar. A tábornak nagy létszámú együttese van. Sán­dor János irányításával dol­gozunk, ma a Galántai tánco­kat próbáltuk. Sokféle nem­zetből tevődik össze a zeneka­runk, mégis jól sikerült az első próba, és a külföldiek is remekül megértették Bartók sajátosan magyar ritmus- és dallamvilágát. — Hogy teremtenek kapcsolatot a külföldiek­kel? — Ha valakinek van ideje, sok • lehetőség van az ismer­kedésre. Többnyire este be­szélgetünk, mert a nappalt a próbák, a gyakorlás és a ta­nulás foglalják el. Vacsora után azután itt a társalgóban, melegebb napokon kint a sza­badban összejönnek kisebb- nagyobb csoportok, és megin­dul a diskurálás. Sokszor a szavaknak kevés szerep jut, annál élénkebbek a taglejté­sek. Csak akkor van baj, ha egy mozdulat a partner országában valami egészen mást jelent.. . Voltak olyanok, akik a világ két különböző sarkából jöttek, de csak az egyikbe mentek vissza. Együtt. A felső korhatár harminc év. Az ifjúság társadalmi aktivitása és a kommunisták Vitaindító a Béke és Szocializmus júliusi számában Harminc esztendővel ez­előtt, 1944 júliusában nagy je­lentőségű fordulat történt a lengyel nép és a lengyel ál­lam ezeréves történetében. A hitleri megszállás alól felsza­badult lengyel földön először alakult munkás-paraszt kor­mány. Ennek az évfordulónak a jelentőségét méltatja cikké­ben Piotr Jaroszewicz, a Len­gyel Népköztársaság Minisz­tertanácsának elnöke. A nemzetközi feszültség csökkenése kedvezően hat a nemzetközi szakszervezeti mozgalomra is, amelynek ú.i jelenségeit ismerteti Pierre Gensous, a Szakszervezeti Vi­lágszövetség főtitkára. A má­sodik világháború után az egy­séges szakszervezeti mozga­lomban Szakadás történt, amely súlyos károkat okozott a dolgozók érdekvédelmének. A hidegháborús időszak után megkezdődött a különböző szakszervezeti központok kö­zeledése egymáshoz, ami az utóbbi időben vált különös­képpen érezhetővé. Május 6-tól 8-ig Prágában, a Béke és Szocializmus szer- i vezésében tudományos elmé­leti konferenciát tartottak, amelynek témája Az ifjúság társadalmi aktivitása és a kommunisták. A konferencián 41 kommunista és munkáspárt képviselői vettek részt. A fo­lyóirat júliusi száma Zarodov főszerkesztő vitaindító előadá­sát közli, a következő szám­ban folytatja az eszmecsere anyagának publikálását. A Béke és Szocializmus szerkesztősége két levelet ka­pott Chiléből. A levelek, me­lyek az illegalitás nehéz kö­rülményei között íródtak, nagy utat tettek meg, amíg eljutot­tak Prágába. A júliusi szám- i gére. ban az első levelet olvashat- — jük, amelyet René Castillo, ai Chilei Kommunista Párt ve­zetőségének tagja írt A forra­dalom tanulságai és perspektí­vái címmel. Willy Brandt lemondásának hátterével foglalkozik A sze­mélyek változnak, a politikai irányvonal változatlan című cikkében ‘ Eberhard Weber, a Német Kommunista Párt ve­zetőségének sajtóreferense. Jugoszlávia és a KGST erő­södő együttműködését elemzi Milan Alekszics, a belgrádi külkereskedelmi intézet igaz­gatója. A konkrét eredmények azt mutatják, hogy már most is jelentős' eredmények van­nak a különböző területeken, a következő időszakban pedig további sikerek várhatók mindkét fél javára. A Béke és Szocializmus ke­gyelettel emlékezik Komócsin Zoltán elvtársra, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága Politikai Bi­zottságának tagjára, a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom kiváló személyisé­Juditéknál a zeneszeretet családi hagyomány. — Édesanyám zenetanár, nővérem is tanult muzsikálni. Van nálunk egy szép szokás, amelynek most kezdődik a re­neszánsza: a házi zenélés. Es­ténként kis kamaraegyüttest alakítunk, és a magunk örö­mére játszunk egy kicsit. Itt a táborban is van három tár­sam, akikkel többször összejö­vünk egy-egy négyesre. Be­szélgetni ugyan nem mindig tudunk, mert ez a kis csoport is nemzetközi. — A so/c nép fia megta­nulja-e egymástól a másik nép zenéjét? — Már az ismerkedési es­ten úgy kezdődött a bemutat­kozás, hogy minden csoport elénekelt egyet országának dalaiból. Magyar népdal két­szer csendült föl. Mi a Ta­vaszi szél kezdetűt énekeltük, azután a romániai vendégek következtek. Erdélyből jöttele, és magyar népdalt énekeltek — A bejáratnál láttam egy táblát: a szobákban gyakorolni tilos! Vajon miért? — Nem tudjuk, hisz a szál­lónak ezen a részén csak ze­nészek vannak, mi pedig«nem zavarjuk egymást. Sokszor jó is, ha a szomszédból felcsen­dül egy kis Bach, vagy Bar­tók, mert azért megszegjük a tilalmat. Juditot 'terveiről kérdeztem. — Tanulmányaimat Buda­pesten szeretném folytatni, pontos elképzeléseim még nin­csenek, de legjobb talap a ze­nekarban lenne, ez áll a leg­közelebb hozzám. Jövőre, ha lesz rá lehetőségem, szívesen visszajönnék ide, mint sokan mások, akik már törzsvendé­gek Pécsen. Többen vannak vissza- vágyók. Ahogy kifelé lépeget­tem az épületből — messze még a táborzárás — innen is, onnan is hallottam: »Ugye visszajöttök?« Csak a har­mincasok bánkódnak, ők jö­vőre már »öregdiákok« lesz­nek. A kaposvári kislány kor­osztálya még tizennégyszer is itt lehet tanulni, gyakorolni a világ néninek nagy közös ze­nei nyelvét. Lutbár Péter Játszótér a házak között Nemrég új játszóteret adott i át ' a Somogy megyei Kerté- j szeti és Parképítő Vállalat Kaposváron, a Kalinyin város- | részben. Naponta több tucat apróság tölti gondtalanul a nyári szünidőt az új játékok­kal játszva. B efejeztem az olvasást, a hévízi buszváró fe­lé kanyarodom, Vá­rom a férjemet. Egy magá­nyos, öreg bácsi arca megba­bonáz. Nem tudom a szemem levenni róla. Egy papírzacs­kóból valami ennivalót bon­togat. Egy darab kenyér. Úr­isten! Nincs semmi hozzá? ' Azután bütykös, ízületes uj- jai lassan egy kis darab, üz­letben vásárolt kolbászt ha­lásznak elő. Keresi a bicská­ját, nincs. Lassan enni kezd. Kék a szeme. Apám jut ; eszembe, meg hajdani sors­társai. így ülhettek a váróte­remben, zacskóból falatozva, elnyűtt, elfáradt parasztem­berek. Eszembe jut a sok finom ennivaló, melyet az üdülőben feltálalnak. Nézem a kol­bászt, a kenyeret, nehéz a szívem. Ügy érzem, futnom kell innen, vagy a bácsit meg kell érintenem. Mégis el­megyek. Megérkezik a férjem. Lá­togatóba jött. — Mi újság otthon? — kérdem. Férjem látja a fel­hőket a szemem körül. El­mondom, mi foglalkoztat. A bácsit látnom kell, beszélni szeretnék vele. Hogy miről, fogalmam sincs, de kell. Fér­jem összeharapja a száját. — Gyerünk — mondja. — Úgysincs már ott — mondom, szomorúan. Roha­nunk. Ott ül. Előtte egy üveg ÁRNYÉK sör, alig hiányzik belőle. Ki­csit megnyugszom. Férjem fürödni megy. Állok egyik lá­bamról a másikra. Hogy kezdjem? Senkit sem látok, csak a fehér hajú bácsit, mellette a kampósbot. — Fürödni tetszett? — kérdem. Torkom elszorul. — Igen — feleli. — Most a buszra vár? — Ráérek. Nem vár sen­ki, egyedül vagyok. — Hol lakik? Megnevezi az egyik közeli falut. — Gyakran jár ide? — Igen, ízületes vagyok, jót tesz a fürdés. Van egy kis nyugdíjam, meg egy kis szőlőm házzal. Feleségem meghalt, hat éve. Messze van eltemetve. Most lesz az év­fordulója, elmegyek hozzá. Szeme fátyolos lesz. — Akkor ki főz? — Senki. Csend. — Gyerekek? — Nem kellek. Voltam a lányomnál, a fiamnál is, de elküldték. Sír. — Mi a fia? — Osztályvezető egy na­gyobb városban, szép kocsija van. Félek, sírni fogok. — Meg aztán elvált, én az első feleségét nagyon szeret­tem, ott van a két unokám. Bánom már, hogy feltép­tem a sebeket. Most mit mondjak? Semmit. Hallga­tom. Látom,, jólesik neki, hogy beszélhet. Nem tudom, mit gondolhatott magában. Érzem, addig nem megyek el, míg valami vigasztalót nem mondhatok. — Hol szokott étkezni, bá­csi? — Főznek mindenfelé a ki­főzdékben. Vidámságot erőltet az ar­cára. Eszembe jut a kenyér, a kolbász. Bejön Keszthelyről a csuk­lós busz. — Ezzel már igazán men­nem kell — mondja az uta­zás izgalmával. Nehézkesen feláll, kam- pósbotja után tapogat, és há­lásan felém nyújtja bütykös kezét: — Köszönöm tést. Olyan, de esett. Megfogom a szeretettel, mintha az apá- mét fognám. »Én köszönöm, bácsikám, én«. v A körülöttünk állók értet­lenül néznek. Elindulok, nem várom meg, míg elmegy, úgyis alig bí­rom elviselni, hogy síit a nap, sok a fény és kék az ég. Gazda Irma I a beszélge- olyan jól­kezét, olyan

Next

/
Oldalképek
Tartalom