Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-09 / 133. szám

Kelemen Lofos A Magyar Nemzeti Galériában Kondor Béla-emlékkiállílást rendeztek. Képünkön: Kondor Béla »Faliszekrény« és »Szárnyasoltár Dózsa emlékére« című müve. SOBOR ANTAL Vendéglő kánikulában /. A zongora melletti asztal­nál ült; már megrendelte az újházi tyúklevest, fölemelte arcát a ventillátornak, amely vele szemben fönt a falon diszkrét zümmögéssel cserélte a levegőt. Hunyt szemmel át­adta magát a lágy szellőnek, v'kedvét lelte az alkalmi öröm­ben. A pincérek szokatlanul nagy porcelán tálban hozták a tyúklevest, elhelyezték a zongora melletti tánctéren. Fölállt, nyomban levetette a zakóját. A szék támlájára helyezte, gondosan eligazítot­ta, hogy ráncot ne vessen a finom nyári kelme. Levette a nyakkendőjét, az ingét, szé­pen a támlára teregette őket. Leült, megoldotta fényes ci­pőjének zsinórját, lehúzta a lábbelit, aztán a zoknit. A hajladozástól kissé elfáradt, enyhén gyöngyözött homlo­kán, orrán a verejték. Kevés pihenő után kigombolta a nadrágját, előbb egyik, aztán a másik szárából bújt ki. Nem nyújtott illetlen lát­ványt, hiszen a legfinomabb márkájú bánion fürdőnadrá­got viselte. Egy keveset vá­rakozott, majd arányait meg­hazudtoló fürgeséggel a le- vesestál peremén termett, és lasí&n, minden sietség nélkül beleereszkedett a levesbe. Néhányszor meghimbátta magát, le s fői rugózott. E gyakorlatok közben hol állig süllyedt a levesben, hol pedig hasig kiemelkedett be- 1 löle. Hirtelen mozdulattal és a cipőt, aztán az inget, a nyakkendőt, végül a zakót. Visszaült a székére, kénye­lembe helyezte magát, várta a következő fogást. Körültekin­tett az éttermen, elegáns moz­dulattal végigsimított arany­szőke haján, két ujjával egy csinos hullámot nyomott bele. 2. Egy kutya lépett be meg egy ember. A kutya körbe­pillantott, aztán a sarokasz­tal felé bökött. Leültek a tü­kör alá. A kutya nyurga volt, izmos, kisportolt, a gazda alacsony, kopasz és kövér. Szótlanul nézték a termet, majd a kutya türelmetlen mozdulattal a gazdája zsebé­be nyúlt. Cigarettát vettő elő, kínálta a gazdát is. Rágyúj­tottak. Félig sem szívták a cigarettát, amikor megjött a pincér. Meghajolt, átadta az étlapot, a kutyának, egy gra- ciózus lépést tett hátra, né­mán várta a rendelést. — Hozzon egy becsinált le­vest gyenge borsóval! — mondta a kutya. — Aztán ka­porlében főtt velőscsontot, jó nagyot! — Igenis, kérem. — Puha bárányhúst kérek majoránnával, enyhén fok­hagymásat. Majd szagos ve-'v sét, egy szelet füstölt oldalast, mustos pecsenyét, tavalyi gyömbért. Aztán vegyes vad­húst, rozmarinnal pácoltat, levendulával, borostyánlevél­lel, fenyőmaggal. ' A pincér szélsebesen jegy­zetelt, a kutya türelmesen megvárta, amíg leírta az ed­digit. Aztán folytatta: — Hozzon három kemény­re főtt tojást mustárral. Vé­gül savanyú káposztát disz­nóhússal, orjával, jó nagy darabot. — Ahogy méltóztatja, uram Szabadna még ... — Hamburgi muskotály, kristályvíz, sajt, fagylalt, ká­vé és konyak. — Hogyne! Máris szala­dok ... — Várjon,., kérem! — mond ta a kutya, és a gazdájára mutatott. — Az úrnak hoz­zon egy kelkáposztát valami kis feltéttel. — Ö, pardon! Ezer bocsá­nat! — hajolt meg a pincér, és mélyen elpirult. — Vala­mi italt, tésztát is hozhatok? — Hát... egy jaffa. És mondjuk, egy grenadírmars. A gazda bólintott, és hol a kutyára, hol a pincérre mo­solygott — Szolgálatukra az urak­nak! — mondta a pincér és elsietett A kutya hátradőlt a szé­ken, s fölemelte egyik meöső lájaát. A hosszú, ápolt kör­mei között kialudt cigarettá­ra mutatott A gazda nyom­ban előkapta az öngyújtóját, s tüzet adott. A könyvhétre már né­hány éve hivatalosak a szom­szédos szocialista országokból a magyar írók és költők, de bemutatkozásukra — önálló költői est keretében — csak az idén került első ízben sor. Családias est volt, a Fészek­klub fészekméretű termében — szinte csak szakmabeliek, s néhány nagyon is érdeklődő diák számára. Mindenesetre reményt keltő, folytatást ígé­rő: ezen a nyomon kell elin­dulnunk, hogy közismertté váljanak határokon túli köl­tőink,. hogy a hazai irodalmi köztudat befogadja, ismerje és elismerje őket. Mert amint az estet megnyitó és a vendég költőket üdvözlő Nagy László mondta: »testvéreink ők az anyanyelv édes és olykor ke­serves köteléke szerint is,« a Dunánál élő népek sorsközös­ségén és szocialista egységén, népi és irodalmi összetartozá­sán, túl. Emellett ezeket a köl­tőket a magyar irodalomba kapcsolja a nyelv, a benne tükröződő gondolkodásmód, él­mény és hagyomány. Amit pe­dig a költő mond, mások he­lyett mondja, közösségének érzelmeit önti szóba-formába, mindazok helyett, akiknek az efajta kifejezés lehetősége nem adatott meg. A vendégségbe érkezettek versein ‘keresztül tehát a hazájukban élő ma­gyar anyanyelvű népcsoport egész érzésvilága szólt hoz­zánk, annak sokszínű gazdag­sága, hiszen maguk a költők is 'különböző korú, eredetű, más-más családi és művelő­dési hagyományt hordozó em­berek. Érthető, hogy kíváncsisá­gunk' rögtön azt kutatja: mi­lyen életérzést, gondolati és érzelmi tartalmat fejeznek ki verseik, formaviláguk milyen örökséget őriz vagy merre tör előre, milyen hazai irányzattal rokoníthatók. És hol tartanak színvonal tekintetében? Vár­ható-e körükből új, kiemelke­dő tehetség, vagy együttesen, összefogózva válnak-e a kor krónikásaivá? Sokféle a kérdés, és az év­tizedek mozgásait figyelő iro­dalomtörténetírás feladata a válasz. Beszámolóm célja csu­pán egyetlen est néhány ver­séből adódó impressziók köz­lése: az idei könyvhétre érke­zettek néhány kiválasztott mű­véből alakult benyomás. .Mi­lyennek láttuk őket ezen az estén? Pontosabban: jórészt a fia­talokat. Mert néhány kivétel­től eltekinvte, egy egészen új »költői hullám« csapott át ha­tárainkon. Az a nemzedék, amelyet még az irodalom is­merői is alig tartanak számon. Leginkább a csehszlovákiai ak­nái volt szembetűnő az ifjúság túlsúlya. Ötük közül egyedül Emil Lucas Boleslav képvisel­te az idősebb generációt, és ő is programon kívül érkezett, elsősorban műfordítóként. Mel­lette a fiatalok inkább a nép­dal hangjait hozták, azt az egységesen jellemző hangot, mely mind a négy ország ma­gyar 'költőinél jelen van: a táj, a falu, a népszokások áb­rázolása, vagy a nosztalgikus vágy mindezek után, a város-- ba szakadtak honvágya és a gépi civilizáció betörésének él­ménye. Az utóbbi kinél-kinél más módon. A XX. század emberének szorongása a népköltészet nyel­vén kifejezve sokukra jellem­ző. Ez az érzés leginkább, s legsikeresebben az ukrajnai Kovács Vilmosnál szólalt meg. A jugoszláviaiaknál mindez az avantgarde s az expresszio- nizmus formavilágában jelenik meg. Mintha a kassáki isko­la csak náluk lelt volna foly­tatókra, hogy ott kiteljesedve fejlődjék a palánta, amely ha­zai égöv alatt nemigen tudott virulni. A szomszédos magyar irodalmak közül érthető mó­don az erdélyi a legfejlettebb, a legizmosabb. Négy évszáza­dos önálló kultúrára tekinthet­nek vissza, s a hagyomány nemcsak öntudat és önállóság biztonságát adja, hanem olyan tartalmi-formai gyökereket is, amelyekből szervesen nőnek ki az új hajtások. Talán ezért mélyebb náluk a nemzedékek összetartozása is. (Arányosabb volt most is az évjáratok kép­viselete: öt idősebb, két kö­zépkorú és hét fiatal felvonu­lása.) És a különböző élmény és formavilágú költői sereg is olyan egységet ad, mint ahogy a szivárvány árnyalatai sem bonthatók széjjel. A népi élményvilág, a táj- és természet közelsége szinte mindenkire jellemző: de olyan pompázó sokféleségben, ahogy a népi szőttesek mintáiban kapcsolódnak össze a motívu­mok. A költői est pedig ' a megismerés indításának kitű­nő alkalma volt, mert ízelítőt adott, kíváncsiságot ébresztett;, akitől megragadó verset hal­lottunk, annak kötetét is kéz­be vesszük. B. É. hanyatt dőlt, lebegett a fel­színen, hatalmasan felfújt mellkassal. Elnézegette a le­vesből előkandikáló lábujjait, játékosan megmozgatta, bille­gette őket. Aztán csapkodni kezdett, úszó mozdulatokat tett. Hasra fordult, lebukott, bugyborékolva tűnt 161 újra meg -újra. PiHaogóúszásba szelte át a tálat, később csöndes mell­úszásba váltott. Hörpintett a levesből, szájából szökőkút- szecően fölspriccelte, majd csintalanul fröcskölt, locsi- pocsiaott az újházi tyúkleves­ben. Végűi elcsendesedett, kö­zépütt megállt, és hatalmas lwirpölésekkel szívta magába a levest. Itta, nyelte, felszíne egyne apadt, mind sekélyebb lett, szemlátomást fogyott. Fenékig elnyelte, ügyelve a leves tizennégy karátos ara­nyának minden ceeppjére. Ezután a tál széléhez ment, fötesökött a peremére, ügye- [ sen elhelyezkedett rajta, úgy, j hogy a ventillátor légárama testének lehető legnagyobb felületét érje. Hamarosan megszáradt, fe­llépett a tálról, fölvette előbb a nadrágját, majd a zoknit ^ jsomogyí Néplap fiz áldott esőről beszél Beszélgetés Baranyi Ferenccel nik egy kötete, ha közű ver­Baranyi Ferenc költőt ott­honában megtalálni majd­nem reménytelen vállalkozás. Meghitt barátai számára is rejtély, melyek azok:<az órák, amikor mégis fölveszi a te­lefont ... Perlekedő, megren­dülő, számotvettető írásai adják csak hírül, mely részé­ben jár az országnak; do­hányfüsttől szürke fényű vo­natkupé éjjeli utasa épp a társa vagy egy leereszkedő modorú úrvezető, aki az út szélén álldogáló férfiról ho­gyan is hihetné, hogy költő aki »használni s nem ragyog­ni akar«, s jámbor köszönő szavai mellé dühödt ripor­tot is »mellékel« a pöffesz- kedőkről, az autó biztonságá­ban emberi fölényüket is os­tobán hívőkről... Azon a délelőtti» — úgy látszik — a sors különösen kedveit. Ki- tudja hányadszor, már csak megszokásból, tár­csáztam a számot és bár nem hiszek a csodákban, mégis úgy éreztem: csoda történt — otthon volt. A beszélgetést, kora délután, egy Rákóczi úti eszpresszóban folytatjuk. Nevet — Szépen hívnak. é* én nem tudtík nemet mondani. Azután komolyan folytatja: — A költőnek, ha megjele­seit a Kortárs, az Uj írás — öröm. De ez csak az ő egy­személyes öröme. Sikerült-e örömöt szerezni másoknak is? Akiknek a véleménye fonto­sabb minden szépszavú dicsé­retnél. akiknek igenlése a fo­lyamatosságot jelenti! Szük­ségem van a személyes talál­kozások élményére. Máskép­pen hogyan ügyelhetnék ar­ra, hogy érthetően írjak? Ha­mis az a költészet, melynek értelmét bonyolult magyará­zatokkal lehet megfejteni. És, még valamiért fontosnak tar­tom utazásaimat. Négy fal között, mégoly nemes és szép gondolatok is élettelen sza­vakká dermednek. Közéletű töltésű költészethez — és er­re bőséges példákkal szolgál irodalomtörténetünk — köz­életi magatartás szükségelte­tik. Ebben hiszek. — Milyen hiányosságokat ta­pasztál az fró-otoasó találkozó­kon* — Fájlalom, hogy ezeknek a találkozásoknak, nincs köz­ponti, felelős gazdájuk. Miért esetlegesek? Miért függenek attól, van-e a faluban egy lelkes, irodalmat kedvelő ta­nár, könyvtáros, kuítúrigaz- gató? Az a tapasztalatom, hegy mindenütt, ahol ered­ményes k*H*wái*j tevékeny­ség folyik, megtalálható az a bizonyos egyetlen ember, aki fáradhatatlanul szervez, leve­leket ír, gyerekeket — fel­nőtteket toboroz az estekre. Már őérettük is, az ő bizta­tásuk, szellemi támogatásuk érdekében is fontosnak tar­tom, hogy elmenjek, és bár­ki, más is, akit hívnak. Mert ezeknek az olykor nehezen megszervezett estéknek az emléke adja, talán csak évek­kel később, egy ember ke­zébe a könyvet, idéz föl egy okos mondatot, amely segíti kifejezni örömét, vagy átse­gíti egy nehéz órán. — Véleménye szerint kik te­hetnek legtöbbet a vidéken élők kulturális fejlődéséért? — Példát mondanék. Forró nevű kisközségbe hívtak író­olvasó találkozóra. Mint meg­tudtam : az előző napokban a tanácstitkár kivette a könyvtárból a verses kötete­ket, ő maga ismertette azo­kat kisebb közösségekben, fölkészítette a falu lakosságát a találkozóra. Biztató fenne, ha a kultúra egy-egy telkes megszállottjának munkáját, ha< nem is eképpen, de min­denütt a helyi vezetők, tár­sadalmi pozíciójuk tekinté­lyével, 'tehetőségeivel támo­gatnák. Baranyi Ferenc a közel­múltban SZOT-díjat kapott. Évről évre közvéleménykuta­tás alapján döntik el, hogy kiknek ítéljék oda e díjat. Akik döntenek: munkások, parasztok, népművelők, szak- szervezeti aktivisták. Nehezen mondja ki — olyan jó lenne, ha elhinném, olvasom tekin­tetében — milyen megtiszte­lőnek érzi. — Mi az, járni a legjobban meghatja? — Félve mondom ki, új tartalommal kellene telíteni a szót: hősiesség. Persze, mást jelentett ez a kifejezés1 a ti­zenkilencedik században, mint amit ma értek alatta. Aztán az önzetlenség is meghat. Mennyi minden sűrűsödik ezekben a szavakban: közös­ségszeretet, cselekvés, egysze­Mim dolgozik most? — Mátyás bolondja címen színpadi játék szövegét írom, a zenéjét Szokolay Sándor szerzi. És első gyűjteményes kötetem válogatásán dolgo­zom. Esőveréssel — ez lesz a kötet címe... Jaj, ugye tud­ja, mit jelent egy költőnek az első válogatott kötet? Az öre­gedés biztos jele. \tan miből válogatni. Jő ezen kaeagiri. Baranyi fiatal és erős. Az áldott esőről beszél, amely ha leteríti is olykor a búzatáblát, eheti. L. I. Beszélgetek egy fával Beszélgetek egy eperfával, virág-szemét rám emeli kérdez s én felelek neki ölébe mászok ág-vállain fütyülve hívom vissza madaraim * mire elmondják hogy él e bolond világ eperfám édesen elszendereg álmodjuk hát közösen a jövendőt ki gyümölcsöt ki szerelmet s ki tudja hogyan lesz ha felkelek? Eduárd Jszájev, szovjet öt­vösművész budapesti kiátlí- tásáról: Fidel Castro. ÚJ KÖNYVEK Több értékes mii a Kossuthtól Az ünnepi könyvhétre a Kossuth Könyvkiadó több ér­tékes könyvet jelentetett meg. Díszkiadásban látott napvilá­got a Marx és Engels: Ma­gyarországról című kötet. A marxizmus—leninizmus klasz- szikusainak kiskönyvtárában jelent meg Lenin Magyaror- ' szágról, amelynek szintén van díszkiadású változata is. Megjelent Kádár János vá­logatott beszédeinek és ctfc­/ keinek kötete, amely az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának az 1957—73. év közötti belpolitikai tárgyú megnyilatkozásaiból tartal­mazza a legfontosabbakat. Nemes Dezső A magyar mun­kásmozgalom történetéhez cí­mű tanulmánya az 1900-tól 1917-ig terjedő munkásmoz­galmat ismerteti, s megvilá­gítja ennek az időszaknak vi­táit, tanulságait is. A Párttörténeti Intézet gon­dozza at a dokumentumsoro­zatot, amelynek első kötete szintén a könyvhétre jelent meg, Tanúságtevők címmel. Éz a magyarországi munkás- mozgalom úttörőit, korukat, mozgalmukat, szakmai szer­vezkedésüket mutatja be. Az Amerikai Egyesült Államok 1976-ban lesz 200 éves; Ame­rika sajátos arculatát s az ezt befolyásoló erők mozgását szemlélteti Simái Mihály Az Egyesült Államok a 200. év­forduló előtt című tanul­mánykötete. A Szépirodalmi Kiadó a Magyar Remekírók sorozat új köteteként megjelentette Kaffka Margit válogatott mü­veit és — két kötetben — Tamási Áron válogatott mű­veit. Ugyancsak könyvheti újdonság Sarkadi Imre drá­máinak minden eddiginél tel­jesebb gyűjteményes kötete. Ez a korábban megjelenteken kívül magába foglalja a ha­gyatékából előkerült dráma - töredékeket, vázlatokat, hang­játékokat is. Második kiadásban látott napvilágot Németh László drámáinak két kötete; ez — Szeretem az igazságot címmel az 195S-ig írt drámákat tar­talmazza. Két évtizednyi idő szellemi, erkölcsi körképe Sö- tér István nagylélegzetű re­génye, Az elveszett bárány. Negyven írói pályaképet tar­talmaz Illés Lajos Kezdet és kibontakozás című tanul­mánykötete.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom