Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-09 / 133. szám
n Emberi beruházás” £ gy tanulmányban olvastam régebben, milyen behatóan ügyelik az eltérő képzettségű szakmunkások teljesítményében földelhető különbségeket a Szovjetunióban. Moszkvai, leningrá- tli, harkovi és ivabovói üzemekben elemezték az oktatás gazdasági hasznát. Kiderült például, hogy a szakmunkástanuló-iskolában végzettek teljesítménye 3—IV százalékkal múlja felül az üzemi tanfolyamokon végzettek produktivitását. Az oktatás gazdasági haszna természetesen nemcsak a munkateljesítményeken mérhető, hanem — ez főként amerikai közgazdászok körében elterjedt módszer — az »egyéni hozamon« is. Az . oktatás ugyanis »emberi beruházásnak« is tekinthető, így közvetlen haszna a keresettel mérhető. Ezt a bizonyos »emberi beruházást« az idő, a mai követelmények, az ismeretek gyors kopása is állandóan megköveteli. Ezért fontos, | ^ hogy a vállalatok, öt-nyolc évenként továbbképezzék a munkásokat, elsősorban természetesen a szakmunkásokat, valamint a munkahelyi vezetőket. S ez ma már égető feladat megyénkben is, hisz a korszerű gyárak sorban áttérnek újabb és újabb technológiákra, termékekre, nem elég az, amit megtanultak eddig a munkások és a munkásnők. A megyei tanács munkaügyi osztálya, az SZMT koz- gazdasági bizottsága húsz vállalatnál megvizsgálta a munkások továbbképzésével foglalkozó kormányhatározat alapján, hogy milyen jelenségek tapasztalhatók. A vállalatok többsége felismerte, hogy a magasabb szaktudású dolgozók munkája serkentően hat minden területen, előre- lenditi a fejlődést. Éppen ezért ma már megelőzik az »emberi beruházással« a technikai, technológiai változásokat. Például a Pamutfonó-ipa- ri Vállalat Kaposvári Gyára, a Kaposvári Húskombinát, a Finommechanikai Vállalat 3. sz. gyáregysége, a Videoton tabi számítástechnikai gyára is fölkészítette a munkásokat, a munkahelyi vezetőket az új termék gyártására, az új műveletek elméleti és gyakorlati begyakorlására. Ez a továbbképzés a forrása, hogy nagyobb zökkenők nélkül indult meg a termelés az új népeken. Figyelemre méltó tapasztalat, hogy a szakmunkás munkakörök általában be vannak töltve a vállalatoknál. Éppen ezért e helyeken a szakmai ismeretek - rendszeres bővítésére fordítják a legnagyobb figyelmet. Ez megegyezik a szakmunkások igényével is, hiszen ők a kiegészítő továbbképzéseken az új módszereket kívánják megismerni és elsajátítani. A már említett néhány gyáron kívül ez jellemző a Danuviu nagyatádi gyárára is. Megfigyelhető, hogy a vállalatok a már meglévő mellé újabb szakma megszerzésére is ösz- töznik a munkásokat. Ez elsősorban abból a szempontból előnyös a vállalatnak, hogy a kétszakmásokat oda lehet állítani a gép, a munkapad mellé, ha a másik beteg, szabadságon van. Ez az »emberi beruházás« azonban túl sokba kerül amiatt, hogy csak az előbb említett esetekben kamatoztathatják a második szakmában szerzett ismereteket. Éppen ezért foglalt állást úgy az SZMT elnöksége, hogy a második szakmát ott tartja indokoltnak, ahol a betöltött munkakör maga is olyan, amelyhez eleve két szakma ismerete szükséges (például villanyszerelő és lakatos). N agy csoportot alkotnak a segéd- és a betanított munkások a megyében. A vállalatnál előforduló szakmákat igyekeznek elsősorban megáze- rezni, ebben azonban gátolja őket, hogy még nem végezték el az általános iskolát. Sok közöttük a fiatal, s a vállalatok, a szakszervezeti bizottságok nemes feladata, hogy az őszszel kezdődő tanévben elérjék: ők is ott üljenek az iskolapadban. Szomorú tény, hogy a munkahelyi vezetők képzése alapjában rendezetlen a vállalatoknál. Központi tematika szerint csak bizonyos szakképzésről gondoskodnak. . Az MTESZ mindössze három komplex vezetőképző tanfolyamot szervezett, s ezen nyolcvanan vettek részt, a gépipari egyesület elsősorban i szűkebb körű szakmai tovább- ] képzést tartott. Tehát ti megyében még nagyon messze vagyunk a mai követelményeknek megfelelő munkahelyi vezetőképzéstől. A vállalatok a meglévő lehetőségeket sem használják ki. Legrosszabb a helyzet a tanácsi vállalatoknál. Amikor megvizsgálták a munkahelyi vezetők ismereteit, kiderült, hogy nagy része ma már elavult. A legnagyobb baj a képzésükben, hogy nem tanítják meg őket vezetni. Általában szakmai szempontból képezik őket tovább, a vezetés, mint szakma azonban nem nagyon szerepel a tematikában. így aztán érthető, miért van annyi probléma az üzem- és munkaszervezésben, a munkaverseny irányításában, az üzemi demokrácia kibontakoztatásában. Ezen akkor lehet gyökeresen változtatni, ha a vállalatok pontos tervek alapján kiképezik a munkahelyi vezetőket az MTESZ, valamint a TIT segítségévek A tervszerűség természetesen mindenben követelmény. A megyei tanács munkaügyi osztálya a tanácsi vállalatok figyelmébe ajánlja, hogy készítsék el az oktatási terveket, s ebben pontosan rögzítsék, milyen szakmában hány dolgozót kívánnak képezni, illetve továbbképezni. Mindenképpen jó, ha e tervük megvalósításához együttműködési szerződést kötnek a szakmunkásképző intézetekkel. Azok, akik tanulnak, ösztöndíjat, ; szabadságot, különféle juttatásokat élveznek. Ezek azon- | ban ma még nem szerepelnek a kollektív szerződésekben. A szakszervezeti bizottságok feladata, hogy e kedvezményeket és kötelességeket rögzítsék a vállalati alkotmányban. A z új rendszerű munkás- és munkahelyi vezető- továbbképzés színvona- ! la kihat a megye iparának egész fejlődésére, valamint az i üzemi demokrácia kibontakozására. A jövőben is sok új gépet, gépsort állítanak be a gyárakban, újabb szakmák születnek, nagy "képzettségű munkásokra lesz szükség, éppen ezért, fontos nagy gondot fordítani az »emberi beruházásra«. BAKHAZA ÉS A JÖVŐ Jajfalunak Mikor a báró megfutott innen, eladva a furcsa alakú kastélyt, a néhány cseléöhá- zat, módos emberek birtokába került a vagyon. Téglaalapokra tömésházakat emeltek, ut- cányit. A határt felparcellázták. Jöttek az ország minden részéből a telepesek. TVlintha egy másik földrészt akartak volna meghódítani. Ki, minta kalandor, mindent egy lapra téve föl, ki remény nélkül. Olcsóbb volt a föld, mint másutt, s hitelre adták. Olcsóbb volt, mert valamikor, még a török után jó ideig, víz alatt feküdt nagy része. Csak a törökdombok magasodtak a táj fölé. A telepesek még rábukkanhattak a deszkajárdára, mely a régi időkben a köleshántóhoz vezetett. Rég volt, talán igaz sem volt. Az a bárói lak azóta a múlté, egy torony maradt meg belőle csupán; a téglákat elhordta a történelem. A tömésházak viszont ittmaradtak a századelőről. Ki büszkén, új vakolatruhába öltözve, ki roggyantan, bénán. Bakháza, Í974. Jajfalu; így hívták valaha. Mert az emberek szegényebbek voltak mint másutt. A közeli Háromfa lakosait viszont ők — némi irigységgel talán — »cekkereseknek« keresztelték. Most egy tsz-ben dolgoznak, közös a tanácsuk is. Papp Istvánná tanácselnök asszonytól tudjuk a következőket: — 1963-ban lett összpontosított a közigazgatás. A bakháziakat négy tanácstag képviseli, s mi is gyakran megfordulunk ott. Néhány éve bekötő utat kaptak és villanyt. Tavaly buszmegállót és váróhelyet harmincezerért. Az iskoMikics György és Kati néni nem faggatja a jövőt. lát körzetesítettjik, most ide járnak a bakházai gyerekek. Az ottani tanterem helyén klubkönyvtárat szeretnénk 'teremteni, minél előbb. Nemrégiben kétszáz rózsatövet adtunk; azóta szép virágos az utca is, nemcsak a kiskert. Búcsúra készülődő Bakházát láttunk, találtunk. Az egyik házat sárgára meszelték, a másikat fehérre. — Hat éve, hogy megvettük ezt az öreg épületet — állt meg egy pillanatra a munkával Tenz Jánosné. — Böhönyei lány voltam, ide hozott az uram. Traktoros a téeszben. Fiunk, lányunk van. Azt gondolom, jövője van a falunak. Nemrég óta találkozni biztató jelekkel. Épületátalakítással, új rész emelésével. Dolgozni kell. Két tehenünk van, százötven baromfi, három disznó. A malacokat most adtuk el. havi Lajos Géza 1 Búcsúra készülnek. FEKETE KRÓNIKA A traktoros végzete 1969. december 19-én Kocsis József 31 éves traktoros (Mocsári Margit férje) a hófúvásban mentésre ment Balalonbe- rénybe, és ott sa^át, sebességben hagyott lánctalpas gépe inés a fújásokon át törtetve rebegnek a, világosbarna, szá- igyekszik Battyánba. Világoso- ráz, rojtos levelek, dik már, mégse látni messze Nyúl ugrik fel a közelben, a porzó, szeszélyes hullámzás- Kétségbeesett iramban vergő- sal kavargó fergetegbe. Meg- dik a kertek alja felé. Jóska izzad, mire a nádüzem park- fürgén huppan le a hóba a jának szélárnyékát eléri. traktorról, de az üldözés reA majorban vesződnie kell ménytelennek látszik. Felkap- a lánctalpassal. Nehezen in- ía az esyik lapátot, és a nyeduláskor halálra gázolta. Kocsis József traktorost igen hasznaiható szakembernek tartják a Dél-Balaton Tsz-néL Mindent megcsinál. Csendes, jó gyerek. Nincs veA'korán ébredő kis Józsika apja nyakába kapaszkodik. — Apu, hozzál nekem kis nyulat! — Jól van, kisfiam, de akdul. Közben eláll a hóesés, a szél is mérséklődik. Recseget osztották be társnak melléje. Először a belső utakat teszik járhatóvá a hóekével, aztán újabb utasítást kapnak. Berénybe kell menni mentésre. A hófúvásban elakadt, a mezőről ktikoricát szállító lével megcélozza a nyulat. — Ha az isten akarja, a lapátnyél is elsül! Az előbb még didergők jót nevetnek. Valaki odakiabál. — De azért neked is kelleJózsika már túl van, ő meg a kiforduló bokorral együtt zuhan lefelé Rándul egyet. Felijed. Kel is fel. Megmozgatja elgémberedett tagjait, és megy a lánctalpasához. Nézegeti, tapogatja. — Ha sebességben van, könnyebben indulok. A gép jobb oldalánál életet varázsol a masinába. Meg is indul. Szalad, hogy felszálljon a bal oldalon, de megcsúszik, és ne valamit csinálni. Legalább ráesik fejjel,.a lánctalpra, qp.puha le semmi baj. Hét éve nős, s \kor feküdj vissza szépen, mert gépkocsit és vontatókat kell egy négyéves kisfia van, a Józsika. Felesége, a csillogó fekete szemű Mocsári Margit, második gyérmekével várandós. Jóska vő a családban. Helye, sorsa mint a többi vő- nek. Csalc az asszony után. Ebből pedig nyilvánvaló, hogy az asszony parancsol. Néha tüntetőén kedveznek neki szép szóval, étellel, itallal, hogy ezt észre ne vegye. Ügy csinál, hogy nem veszi észre, hiszen ő akarta így a benősüléssel. Aztán máshol mutatja meg bor-bátorsággal, jiogy ő az első személy. De ha italosán tér haza, nyelve-levessel fogadja az asszony. És vitában kinek lehet mindig csak igaza? így van ez itt mindenkinél. Ez alól Kocsis Jóska sem lehet kivétel, akit lánctalpas traktorra ültettek. Az összekoccanások ellenére Kocsisék boldogan élnek. Somogyi Néplap hideg van. Hallod, hogyan fütyül a szél? Csúnya világ van odakint, fagyos orrú madarak röpködnek. — Azok milyenek? — Majd ha az anyu megrakta a tüzet, akkor megmondja. De szót fogadsz neki, ugye? Kínt hóvihar . tombol. Két napja havazik és olyan hótorlaszok vannak, hogy a közlekedés is megakadt. Még sötét van. Jóska havai hány az udvaron. Erőlködik a széllel, de az újra befúj mindent. Légy intve abba is hagyja. — Ronda napunk lesz máma! Margit, egy kis bort is tegyél el! — De nem ám, hogy egyszerre megidd! Vigyázz magadra ! kihúzatni. Az italbolt előtt Recseg álljt javasol. — Belénk fagy még a lélek is kinn a prérin! Gyere, Jóska, dobjunk be egy féldecit! Leszállnak, körülnéznek. Embertelen táj, embertelen idő. Sietni kell. Gyorsan felhajtják a stampedli pálinkát. Recseg fizet. Az ismétléssel is sietnek. Most Jóska fizet. Még a traktor is gyorsabban szedi a lánctalpát. Ügy törnek át a hóakadályon, mint az élet. Egyenesen a herényi majornak tartanak. Amint a kukoricás szélén megpillantják a bajba jutottakat, odakanyarodnak. — Az istenit, de sokára gyüttök! Már majdnem megfagyunk itt ennyi ideig! Mi pedig rögtön gyüta korpáspuskákkal durranta- nál! Dél körül az.egyik ház udvarába állnak be. Jóska marad a traktorral, a társa elmegy valahová. Behúzódik ebédelni a melegre. — Nem jó idő van. — Nem ám! Az idén igen korán meggyütt a tél, meg a nagy hó. — Erre senki se számított. Sok kukorica maradt szedettem — Jól élnek majd a kányák! Jóska jóízűen falatozik. Előveszi az üveget is, csak lassan kortyolgat az otellóból. A melegen érzi a pálinka ál- mosító hatását. Odakint elhallgat a püfögés. nan pedig lefordul hóra. A gép megy gazdátlanul,, megy az istálló felé. Be akar, menni — úgy látszik, de nem, bírja a falat és az ajtót be-, nyomni. Lefullad, megáll. Jóska a hóba kapaszkodik, rugdalózik. Elnehezült feje i alatt vértől piroslik a hideg I hópárna. Szemével mereven i néz a fehérség sötétedő vég-i lelenjébe. Egy asszony kiabál segítsé-1 gért. Hamar összefutnak a szom-' szádok, a traktorosok a tsz-, majorból. Szaladnak telefonálni. Orvost, mentőt hívnak, Jóskát felszedik a hóból, pá- tyolgatják, sajnálják, siratják. — Nem marad életben! Mi A tehéntejből összejön kétezer—kétezerötszáz. — Szórakozás? — A tévé... Bakháza és a jövő, Eri faggattuk a hetvenhét éves Mikics Györgyöt és Kati nénit, a feleségét. így mutatkozott be a falu volt csordása: — Ja sam hrvat. Vagyis, hogy horvát. származású. A »nagy szél«, az első világháború fújta ide. Harmincnyolc — orosz, olasz fronton leszolgáif — hónap után. — Szerencsém volt. Életben maradtam. Bakházán ismerkedett meg Kati nénivel. Az akkor még kikacagta volna azt, aki »le- nénizi«. Gyuri bácsi ismeri a határt, mint a tenyerét. Sokat mesélnek cserepekről, kőedényekről, a Rinya két ágáról, az Agarévről, a háromfai sóházról. De a jövőről kérdezünk újra és újra. Nehezen mo'-> ja: — Ahogy az én fiam is elment az atádi selemgyárba, úgy elment a többi fiatal is. Ott dolgoznak és egyre többen ott is laknak. Maradunk mink öregek itt. Akiket a jövő már nem serkent. Az unokák, dédunokák még messzebb laknak. Fülöp Vendel vendég a háznál, ő Háromfáról érkezett. — Ez a világ sora. Szerintem ötven—nyolcvan év múlva már nem lakik itt senki. A gyerekek szakmát szereznek. Akinek pedig szakmája van, az nem jön vissza. Mire is jönne? Hiszen a mezőgazdaság se bírja el a tévészer- lőt meg a kereskedőt. Nincs a hangjukban nosztalgia. Piák Imrét és feleségét éppen ebéd közben leptük meg. Hús volt ebédre. — Atádon dolgozom én is, a vízügynél. Az ötórási busz it,t mindig megtelik. Viszi a műszakba indulókat. öregek faluja ez. Különösebb fejlesztés, befektetés már nem érné meg. Azért ők átalakították, bevakolták a házukat. Piák Im- réné, a falu egyik tanácstagja tsz-dolgozó. — Négy-öt gépkocsi található Bakházán. Televízió minden második házban. Mosógép is. A falu jövőjéről tehát nem egyformán vélekednek az emberek. De akár így lesz, akár úgy: az ott élők tesznek a holnapért is. írta: Leskó László Fotó: Gyertyás László — Ott egyen meg a fene! lesz szegény várandós felesé- Majd csak beindítlak vala- gével? Hétdecis üveg kerül a tás- tünk, ahogy a parancsot meg- kába a kenyér meg a szalámi kaptuk. mellé. A Idhúzatással aránylag ha— Szia, apu! Vigyázz ma- mar megvannak. A motorok gadra! zúgásában is hallatszik a szél hogy! Ügy ülve elbobiskol. Félig kikapcsolódott öntudatában a nyúllal győzködik. A kis Józsikával meg akarják fogni. De ő nem tud futni, beleragad a lába a sárba... A gyerek csalogatja. Valami mély Jóska nekifesztrl a szelnek, süvítése, A kukoricaszarakon szakadék szelén kapaszkodik. Az orvos már nem tud segíteni. Elhajítja a letört tetejű injekciós fiolát, és a mentőket üresen küldi vissza. A rendőrség nyomoz, a tsz < vizsgál, jegyzőkönyvez. Simon József' Ki a felelős? SZAKKÉPZETT KIRAKATRENDEZŐT, SEGÉDKIRAKATRENDEZŐT ÉS KIR AK AT- TISZTfTŐT FÖLVESZÜNK. Jelentkezési a Somogy megyei Iparcikkkiskereskedelmi XSÖaáat központjában (Kaposvár, Ady Soré n. 2.), a munkaügyi vezetőnél. 04588)