Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-07 / 131. szám
ISKOLA A KÖZÉLETISÉGRE Több munkást vonnak be a népfrontmozgalomba Tizennégy aranygyűrű a jubilenmon Az eltelt másfél évtizedben számában és arányában tó nőtt a munkásak részvétele a megye népfrontbizottságaiban. A két évvel ezelőtti választáskor már 19,7 százalék volt az arányuk, s ez 11,3 százalékkal haladja meg az 1960. évit. A megye gyors iparosodása, a munkások számának, politikai súlyának növekedése azonban megköveteli, hogy még több munkái kapcsolódjon be a népfrontmozgalomba. A Hazafias Népfront megyei elnöksége azt elemezte tegnap, hogy milyen feladat hárul a népfrontbizottságokra mindebben. Ma már mintegy ötvenezer ipari munkás él a megyében, nincs olyan község, ahol ne lenne munkás, s olyan család is alig akad, amelyikben nincs ipari dolgozó. Ha viszont ennek ismeretében vizsgáljuk a munkások képviseletét, kitűnik, hogy a kétszáznegyvenhat községi népfrontelnök közül mindössze harmincnégy, a háromszáznyolcvanöt alelnök közül pedig hatvannégy ipari munkás. Éppen ezért döntött úgy az elnökség, hogy amikor betöltik a legutóbbi népfrontválasztás óta megüresedett helyeket a községi bizottsá: gokban, igyekeznek növelni a munkások számát. Sokkal nagyobb számban választanak vonjanak be a népfrontmunkába, akik képesek és tudják képviselni saját közösségüket, üzemüket. A népfrontmozgalom természetesen a közéletiség iskolája is, éppen ezért vállalni kell a »-kockázatot", hogy megbízatást adjanak a .még e munkában gyakorlatlan, á munkapad mellett azonban már kiemelkedett munkásoknak. S ha melléjük állnak, segítik őket, megtanítják a mozgalmi munkára, báiorilják a véleménynyilvánításra, akkoi egyre több ipari munkás válik közéleti emberré. Elsősorban a fiatal munkások útját egyengetné a mozgalomba, ha a szakmunkásképzőt végző, nem KISZ-tag fiatalokat is ösztönöznék arra. hogy vegyenek részt a Hazafias Népfront tevékenységébe. Egy nagyon fontos gyakorlatot is szentesített az elnökség. A Hazafias Népfront nem tudná egymaga szervezetten bekapcsolni a munkásokat a közéletbe, a mozgalomba, a társadalmi munkába. Az SZMT titkára úgy fogalmazta meg, hogy ez a szakszervezetek és a népfrontmozgalom együttes feladata. Nagyot lehetne előrelépni például a közéletiségre való nevelésben, a társadalmi munka szervezésében a lakóhelyen, a lakóterületen végzett társadalmi meg munkásokat az elnökség- i munka üzemi megbecsülésé be, vezetői tisztségekbe is. Elsősorban a munkában kitűnt dolgozókat jelölik majd, akiket az üzem, valamint a lakóhely közvéleménye is becsül és tisztel. A hozzászólásokból is kicsengett, hogy elsősorban olyan munkásokat ben, ha a két. testület pontosan megállapodna abban, hogy mikor, mit és hogyan csinál. Ehhez sorolható még a bejáró munkások gondjaival való rendszeres és együttes foglalkozás is. A Hazafias Népfront Kaposváron öt, a megyében tizenkilenc helyen szervezett beszélgetéseket munkáscsoportokkal. E tapasztalatok alátámasztották azt, hogy a munkások igénylik a fórumokat és beszélgetéseket a város- és községpolitikáról, a gazdaság- és életszínvonal-politikáról, a társadalmi kérdésekről stb. Nagyon fontos, hogy a képviselők és a tanácstagok is gyakrabban találkozzanak munkásközösségekkel, szocialista brigádokkal. Noha az utóbbi időben a népfrontbizottságok többet foglalkoztak a' munkáskérdésekkel, éppen a bejáró munkások nagy száma indokolja e témák tartalmának javítását, az üzemi munkások kezdeményezéseinek felkarolását, akár város- és falus/.építési, akár fejlesztési célokat szolgál. A munkás—paraszt szövetség erősítése nagyon fontos a megyében. Zátonyi László, a tömegszervezetek osztályának megyei pártbizottság párt- és munkatársa leszögezte. hogy csak a tartalmas formák alkalmasak e szövetség erősítésére. A közös társadalmi, politikai akció, egymás munkájának, életének, életkörülményeinek megismerése, azután a tartalmas vita járul hozzá elsősorban a két osztály szövetségének erősödéséhez. A tegnapi elnökségi ülésen elhangzottak megvalósítása hozzájárul ahhoz, hogy lényegesen több ipari munkás tanulja meg a közéletiséget, viseljen tisztséget a mozgalomban, fejtse ki a véleményét a különböző fórumokon, mint azt Varga Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára megállapította. Lajos Géza Új helyiségbe költözött az IBUSZ siófoki irodája Hétfőn új épületbe költözött az IBUSZ siófoki városi irodája. A könnyűíémszerkeze- tes, modem, faburkolatú helyiségben lényegesen korszerűbb körülmények között dolgoznak, mint korábban. A régi helyen mindössze három, magánházban bérelt apró helyiségben folyt a munka, a szobák alapterülete csak 40 négyzetméter volt. Az új irodáé háromszor nagyobb, összesen 130 négyzetméter. A siófoki Fő téren, a bazársor helyén épült irodában könyebb, gyorsabb a munka. Itt intézik a helybeliek vagy a környéken lakók útlevél-, vízumkérelmeit és valutaügyeit, menetjegyet árulnak. A külföldiek részére a valutaátváltáson és vásárláson kívül árusítanak balatoni programokat, sőt az idén üzemanyag-engedélyeket is. Az irodához tartozik még ezenkívül a csaknem hatezer ágyas fizetővendég-szolgálati hálózat Bala- tonvilágostól Berényig. Sőt, a június 29-től meginduló Favorit expresszre — mely Fonyódtól Lipcséig közlekedik — az idegenforgalmi irodák közül csak ők adhatnak jegyet. Az előzetes megállapodások szerint egy hálókocsi, két fo- nyód—prágai és három fonyód —lipcsei vagon helyeivel ők rendelkeznek. Mit jelent az új iroda az idegenforgalmi munkában ? Ezt kérdeztük az irodavezetőtől, Kiss Gézától. Elmondta, hogy a tavalyi forgalom 23,5 millió forint volt, az idei terv 26 millió. De az előjelek szerint év végére elérik a 30 milliót. Tizennégyen kaptak tegnap aranygyűrűt a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat építők napi ünnepségén. Az idei ünnep egybeesett a vállalat alapításának 25 éves jubileumával, s így a legméltóbban ünnepelték azokat, akik (negyedszázadon keresztül dolgoztak a vállalatnál. Nagy szó ez, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi minden változott ez alatt a 25 év alatt, hány helyen kellett újra és újra helytállni az építkezéseken, s hogy milyen erős csábítást jelentett az utóbbi években a megyeszerte érezhető erős munkaerő-keres- iet. Ok tizennégyen mégis végig kitartottak. Talán éppen azért, mert életük, munkájuk egy volt a vállalatéval, annak minden kudarcát, de sikerét is sajátjuknak érezték. Horváth János darusnak protekció kellett ahhoz, hogy annak idejen ifjú emberkent fölvegyék segédmunkásnak. Egyik ismerősének az apja hozta a vállalathoz, ahol a negyvenes évek végén, az ötvenes évek középén ugyancsak szükség volt az erős-markos férfikézre. — Gépekről akkoriban még szó sem volt — mondja. — Az alakuláshoz a mesterek szerszámokkal. állványokkal, a többiek kétheti fizetésükkel járultak hozzá. Egy kezemen meg tudnám számolni, hány habarcskeverőrik, felvonónk és vízszivattyúnk volt. Ezt ne- veztüK akkor gépparknak. A munka után iskolába jártam, könny űgepszerelő tanfolyamot végeztem. Később kitanulta a darus mesterséget is. S ahogy teltek- múitak az évek, egyre több háznál állt meg egy-egy pillanatra büszkén: — Lám: Ezt : keszítettua... A szépen gyarapodó gépparkra tekintve mindennap fölmérhette: — Már itt tartunk... Ö tudja, honnan indultak, tudja, mit kaptak és mennyire jutottak. Aki ezt ismeri, akinek a vérében van, az nem képes mindennek egyik napról a másikra hátat fordítani. Már nem, egyáltalán nem lenne mindegy ... Horváth Jánost is csábították más vállalathoz — mindenhova keil a jó darus —, de még egyszer se ment el tárgyalni. — Életemben csak egyszer láttam a munkakönyvemet — büszkélkedik. — Amikor beírták, hogy elvégeztem a nyolc osztályt. Dr. Vajda János, a tervosztály vezetője, jól ismeri a tervezőmunka minden fortélyát: — Hogy mennyi minden történt 25 év alatt, hogyan alakult maga a tervezés, hányféle munkastílust kívántak tőlünk, azt felsorolni is lehetetlenség. Egészen másként kell dolgoznunk most, mint például tíz évvel korábban. Emlékszem/a hatvanas évek közepén sokszor olyan vastag kimutatáskötege- ket küldtünk a minisztériumba, hogy elszörnyedtem, ha a postázás előtt ránéztem. Most kevesebb a papírmunka, viszont többre kell figyelnünk, hogy a vállalat gazdasági munkájának lényegesen nagyobb körét áttekinthessük. A tervosztály vezetője isme- \ kölcsileg is... ri vállalata munkájának leg- ! apróbb részleteit is. Tapaszta- j latai gazdagok, pillanatokon | belül átlátja, helyére tudja I tenni a dolgokat. Végtére is | huszonöt éve foglalkozik tervezéssel: mindennapi munkája az előrelátás. valamivel jobban tó megbecsülhetnének, anyagilag is. erMost már az 5 kezén if ott csillog az aranygyűrű, a vállalat megbecsülésének, elismerésének a jele. Korábban már beszélgettem egyszer vele. Nem csinált »ügyet« abból, hogy már negyedszázada dolgozik a vállalatnál. Az idő, az évek múlását jobbára azzal érzékeltette, hogy miként alakultak a munkakörülményei. — Volt olyan főnököm, aki az ötvenes években még a vasárnap délelőtti munkát is megkövetelte. Szabályos ügyeletet kellett tartani, délután két óra volt, mikor hazamentem — mondta. Dr, Csanádi Józsefné negyedszázada ül az írógép előtt. Munkája ellen sohasem voit kifogás, csendesen, eredményesen dolgozott. A fiatalokat, akik már világos szobákban, kényelmes asztaloknál ülnek, modern gépeken írnak, nem irigyli, de megállapítja: — Talán nem is tudják, mi az: mostoha körülmények között dolgozni! Egy kicsit — mintha érzelmeiben bántották volna meg — hangosabban mondta jó pár hónappal ezelőtti beszélgetésünkkor : — Ügy gondolom, minket, a negyedszázada itt dolgozókat A gyűrűt Kosaras József, az ellenőrzési csoport dolgozója is átvehette. Ötvenegy éves, életének fele itt, a vállalatnál telt el. A vakolókanálnál kezdte. azután tanfolyamokon vett részt. Pécsen dolgozott, majd ismét Kaposváron. Irányító lett, s közben szaladtak az évek. Markáns arcán állandó szigort sejtek, s ezt a látszatot csak megerősíti beosztása: önálló bérrevizor. — Tíz évem van még a nyugdíjig — mondja. — Sohasem voltam elégedetlen. Ügy vélem, az eltelt idő alatt elegendő tapasztalatot szereztem a bérmunkában. A visszalevö tíz évben mindezt hasznosítani akarom, a fiataloknak is szeretném átadni. A munkámat nagyon szeretem, a vállalatot is. Mi, alapító tagok átéltünk itt mindent, sikereket, bukásokat, örömeket, viharokat. A nyüzsgés, az állandó mozgás, a vállalat zaja szombaton és vasárnap is hiányzik, pedig látja, az csak két nap. Nem is tudom, kinek van nagyobb szüksége a másikra: a vállalatnak ránk, vagy nekünk a vállalatra. Csupor Tibor— Mészáros Attila Zöldborsó a konzervgyárnak Megkezdték a zöldborsó vágását cs cséplését a komiósdi Egyesült Béke Tsz-ben. Az idén 150 hold területen termelnek zöldborsót, melyet a Nagyatádi Konzervgyárnak szállítanak. Holdanként 12 mázsa termésre számítanak. Pinceklubot építenek a kisgyaláni KISZ-esek Az elmúlt években a kisgyaláni KISZ-szervezet csak névlegesen működött. Ennek oka talán az volt, hogy a titkár elment katonának, nem volt, aki helyettesítse. Amikor leszerelt, újra kezdte a munkát. A KISZ-gyűléseken mi, fiatalok gyakrabban találkoztunk, tervezgettünk. A javaslatokból összeállítottuk az akcióprogramot. Az ősszel megkezdtük a KISZ politikai oktatást. A tizenhat előadásból csak néhányat nem tartottunk meg, mert az előadónk nem jelent meg. A tavasszal egy idős bácsinak segítettünk a kerti munkákban. Társadalmi munkában lefestettük a tanács udvarát körülvevő kerítést. Április 4-én szellemi vetélkedőt rendeztünk, s erre a fonói és a hüssüi KISZ-eseket Egymillió ingázó K is meghívtuk. Később szeretnénk színdarabokat tanulni és előadni, esetleg irodalmi színpadot alakítani a pedagógusok segítségével. Nagyon szeretnénk egy pinceklubot. A tanács épülete alatti pincét alakítjuk át. Az első lépéseket már megtettük, kitakarítottuk a helyiséget. Ha a tervrajz elkészül, a KISZ- esek végzik el a legtöbb építkezési munkát. Van köztünk kőműves, festő, villanyszerelő és még több szakmunkás. Támogat a tsz, a tanács, a járási KISZ-bizottság. Hogy jól érezzük magunkat, otthonossá fogjuk tenni a termet. Szórakozásunkat segíti a most vásárolt magnó. Egyéb időtöltés a ping-pongozás, a tollaslabdá- zás, az asztali focizás és a társasjáték. Fehér Zsuzsanna orunkban vált közismert kifejezéssé, de ma már a kisiskolástól kezdve mindenki tudja, mi a2 az ingázás. Nincs az országnak olyan községe, városa, ahonnan ne járnának el dolgozni más településre, utaznak munkahelyükre és visz- sza, távoli gyárakból, üzemekből hozzák haza fizetésüket. Az iparosodással, a munka- alkalmak számának rohamos növekedésével együtt nő a lakóhely és a munkahely közötti távolság is. Az újabb gépekhez munkások kellenek, a felépült műhelyekbe, üzemekbe egyre nehezebb a közelben találni munkaerőt. Hazánkban ma' minden ötödik aktív kereső, vagyis csaknem egymillió ember nem a lakóhelyén dolgozik. Ehhez még egy meghökkentő tény: az iparban dolgozó fizikai munkások — szak- és segédmunkások — több mint ötven százaléka falun él. Az ingázók túlnyomó többsége, mintegy 700—750 ezer dolgozó, naponta utazik munkahelyére, 200— 250 ezer ember pedig csak hetenként, kéthetenként tér haza egy-másfél napi pihenőre. A naponta ingázók legnagyobb gondja az utazás. Ennek a háromnegyed milliós rétegnek mindennap értékes félórái-órái vesznek el, pihenés, szórakozás helyett utazással töltik idejüket. 60 százalékuk 2 órán belül járja meg az utat munkahelyére és vissza, 30 százalékuk 3 órát veszteget el naponta utazással, s a fennmaradó 10 százalék még ennél is több időt áldoz arra, hogy munkahelyére jusson. Érdemes-e azonban ennyit áldozni a jobb munkahelyért, a több pénzért? Nyilvánvaló, hogy az ingázók nagy többsége csupán kényszerűségből vállalja ezt a nem kevés fáradságot. Aki a napi munkája végeztével félórán-órán belül otthon van, annak jut ideje a családra, a gyerekekre, eljárhat szórakozni, részt vehet a község, a város közéletében, közös tennivalókat valósíthat meg a társadalmi szervezetekben. Munkahelyén is hasonló a helyzet: nem az utalástól fáradt, törődött ember áll a gép mellé. Mi legyen, mi lehet a jövő útja, hogy ez a nem kívánatos helyzet megváltozzék? Az első lépés, hogy megteremtsük a közeli ingázás feltételeit. Ehhez az szükséges, hogy ne csak a nagyvárosokban, megyeszékhelyen fejlődjék az ipar, szaporodjanak az üzemek, hanem mindazokon a helyeken, ahol a lehetőségek kedvezőek, ipari központokat alakítsanak ki, a kisebb-na- gyobb munkahelyi központok behálózzák az egész országot, így a munkahely — a munkaerő vonzási körében — félórás, háromnegyed órás úttal elérhető. Ez egyébként a központi terv is: az úgynevezett ipartelepítés! Nem elég azonban a munkahelyek megteremtése, a központi elhatározás. Korszerűsíteni kell a lakóterületekről a munkahelyekre vezető I utakat, autóbusz gyorsjáratok- | kai lerövidíthető az utazási i idő. A személygépkocsik rohamos elterjedése is kényelmesebbé teheti az ingázók életét, de ehhez is megfelelő úthálózat szükséges. Elterjedt közlekedési forma, hogy egy- egy nagy gyár saját autóbuszán szállítja naponta dolgozóit. Néhány kisebb üzem közösen vásárolt buszokon több, egy településen levő műhely, gyárrészleg dolgozóit szállíthatja. A lakóhelyen megfelelő üzlethálózat, szolgáltatóházak, szórakozóhelyek legyenek. C sakis így biztosítható, hogy az egészséges, megfelelően ellátott lakóhelyről, kimerítő utazás nélkül érjenek a dolgozók munkahelyükre. Így válnak nemcsak munkássá, hanem az élet, a szocializmust építő, megvalósító élet minden szépségét, kényelmét élvező állampolgárrá. És hogy mindezt meg kell valósítani, sürgeti a tény; hazánkban állandóan emelkedik az ingázók száma. E. Gy. Somogyi Néplap! 3
