Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-27 / 148. szám
r7jíüzJts>(± Sze vk ejj'tő-ilg, / W7Ú. február közepe táján bejelentettem a Gelka siófoki tzervizénél, hogy Lehel hűtőszekrényemet meg kellene javítani. A megrendelést el is fogadták, s türelmesen várakoztam a tavasz végéig. Ekkor azonban az időjárás javulása és feleségem hangulatának gyors romlása miatt (hiányolta a hűtőgépet) hozzákezdtem a személyes kapcsolatok kiépítéséhez. Hetenként telefonáltam és személyesen érdeklődtem,' hogy mikor szállítják mir el a beteg hűtő- szekrényt. Telefonon kaptam is ígéretet, személyes sürgetésemre azonban gépkocsihiányra hivatkoztak. Két-három héttel ezelőtt végre elvitték a hűtőgépet, és azóta ismét remélek. Június 18-án feleségem személyesen érdeklődött, sőt bátortalanul sürgetni is merte a nélkülözhetetlen Lehelt. A gép nem hűt még, de öt alaposan lehűtötte a Gel- ka-aXkalmazott: Kár türelmetlenkedni — mondta! Mi úgy látjuk, négyhavi várakozás után jogos a türelmetlenség! Tisztelettel: fPdziár- 3wí Ka Balatonszabadi, Petőfi u. 10. Tisztelt Szerkesztőség! Kaposvárott különféle mendemonda járja a Keleti és a Nyugati temető bezárásával kapcsolatban. Szeretnék ezért választ kapni az illetékesektől nemcsak a magam, hanem minden érdekelt nevében. Kérdéseim a következők: válóban bezárják-e öt éven belül a temetőket? A temetőkben előre megvásárolt, tehát egyéni tulajdont képező sírhelyekbe, a temetők lezárása után lehet-e temetni? Végül: A már meglevő részben, illetve egésT&n üres sírboltokba lehet-e temetkezni? Tisztelettel: ZKigL Sióira. Kaposvár, Rákóczi tér 2. Gyors válasz az ügyfeleknek Ügyfélszolgálati iroda nyílik a" ..............igazgatóságon H amarosan megnyitja a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság az ügyfélszolgálati irodát az épület földszintjén. Ez nagy segítséget jelent a dolgozóknak meg az ügyfeleknek is, hiszen az igazgatóság fölmérése szerint tízezren keresik föl az osztályokat évente. A legnagyobb a forgalom a szolgáltatási, valamint a nyugdíj osztályon. Sárdi Gyula. titkárságvezető elmondta, hogy több mint száztizenkét ezer biztosított ügyét az igazgatóság, kilenc- venháromezerét pedig a megyében levő százhuszonhárorn üzemi kifizetőhely intézi. Egyre nagyobbak a feladatok. Az osztályok eddig is azt a módszert alkalmazták, hogy egyegy személyt megbíztak az ügyfelek fogadásával, eligazításával a zavartalan munka érdekében. A még gyorsabb, közvetlen és korszerű ügyfélfogadást szolgálja, hogy a tanácsoknál már jól bevált ügyfélszolgálati irodát megnyitják. A földszinten elkészült az ügyfeleket fogadó dolgozók helyisége, már bebútorozták, a napokban teljesen berendezik. Két előadó egy hónapig tanult, minden osztályon egy- egy hetet töltve. S hogy minden kérdésre tudnak-e majd felvilágosítást adni? Ennek i biztosítéka, hogy tiz-tizenöt éve dolgoznak az igazgatósá- ! gon, s igen nagy a szakmai I gyakorlatuk. HEGVEI BIZOTTSÁG ÁH A fc LAPJA XXX. évfolyam, 148. szám. Csütörtök, 1974. június 27. Százötven szervizkocsi járja a határt Megkezdődött az aratási ügyelet A Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalatok ki- rendeltségei, raktárai és üzletei szerdán megkezdték a szokásos aratási ügyeletet, amellyel a gyors kiszolgálást, ügyintézést biztosítják az ügyfeleknek. A Mezőgazdasági Gép- és Alkatrészkereskedelmi Vállalat, a megyei Ag- roker vállalatok és a Mezőgép vállalatok ügyeleti szolgálatai augusztus 17-ig hétköznaponként reggel 7-től este 7-ig állnak a mezőgazdasági nagyüzemek szakembereinek, anyagbeszerzőinek rendelkezésére, szombatonként reggel 7-től 13 óráig, s a munkaszüneti napokon szintén reggel 7-től 13 óráig szolgálják ki a megrendelőket. A MEGÉV és a megyei Ag- roker vállalatok a beérkező pótalkatrészrendeléseket 24 órán belül kielégítik/ szükség esetén központi készletekből küldik a gazdaságokba az igényelt cseredarabokat, alkatrészeket. A Mezőgép vállalatok kívánsága szerint a helyszínen is javítják a gépeket, kombájnokat. A nyári betakarítás idején 150 szervizkocsi járja majd a határt és 650 szerelő biztosítja a gépek zavartalan munkáját. A Mezőgép tröszt szerelői ezen túlmenően komplett cseredarabokat, felújított részegységeket is raktároznak, úgyhogy rövid idő alatt kiszolgálják a megrendelőket. A külföldről érkező kombájnok összeszerelésén 370 szakember dolgozik már ezekben a napokban is. Az új ' arató-cséplő gépek beállításával és próbajáratásával általában egy-két nap alatt elkészülnek. A következő napokban a Gabonatröszt vállalatai megkezdik a termés átvételét. Már most megállapodásokat kötöttek a termelőkkel, hogy előreláthatólag milyen ütemben érkeznek majd a gabona- szállítmányok a földekről. Torlódás esetén a késő esti | órákban is fogadják majd a | szállítmányokat és a vasárna- í pi átvételt szintén lehetővé 1 teszik. (MTI) Befejeződtek a szóbeli érettségik Gyors segítségre van szükség Szerdán országszerte befejeződtek a szóbeli érettségi vizsgák a középiskolák nappali tagozatain. Hazánk 530 középiskolájában együttvéve mintegy 52 0'00-en adtak számot tudásukról a matúra keretében. Az idei érettségik jellegzetessége volt: vizsgázott az érettségi. Vagyis az újonnan kidolgozott érettségi vizsgaszabályzatok szerint most először adtak számot érettségükről a diákok mindkét iskolatípusban, a gimnáziumban ugyanúgy, mint a szakközépiskolában. Az első összegezések szerint a tapasztalatok kedvezőek: a maturáló diákok felkészültsége az idén is kielégítő volt. Az Oktatási Minisztérium illetékeseinek véleménye szerint az érettségi vizsgák légkörére előnyösen hatott az, hogy a lexikális ismeretek halmazának öncélú számonkérése helyett a lényeglátásra, a gondolkodó- és kifejezőkészség fokának megállapítására fordították a bizottságok a legnagyobb figyelmet Bár a végleges eredményeket a nyár folyamán elemzik és összegezik az oktatási szakemberek, máris megállapítható: az érettségi fokozatainak eltörlése nem igazolta azokat a kételyeket, miszerint a diákok esetleg nem tudásuk legjavát nyújtják a ■ Számonkérés során. A javító | érettségi vizsgákat általában kora ősszel tartják. A dolgozók gimnáziumaiban a szóbeli érettségiket június 29-én fejezik be. Az érettségi vizsgákat követően a felsőoktatási intézmények valamennyi tagozatán országszerte megkezdődnek a felvételi vizsgák. Azok a diákok, akiknek a jelentkezési 1 lapja szabályos volt, és je■ lentkezésüket elfogadták, legalább nyolc nappal a kitűzött felvételi vizsga előtt értesítést kapnak: hol és mikor kell i felvételezni. Egyébként a fel- I vételi vizsgák írásbeli részére általában — a matematika és a fizika kivételével — július 1-ig sor kerül. A szóbeliket a felsőoktatási intézmények többsége július első két hetében tartja, legkésőbb július 31-ig azonban mindenütt befejezik. kézzel, pénz nélkül Filmjegyzet Különös élet folyt Karúdon, a Fischer Albert utca 33. szám alatt. A házat esztendők óta két testvér lakta, a negyvenkilenc éves Szabó Mihály és öcs- cse, a negyvenéves József. Az idősebb fivér nőtlen, a fiatalabb elvált, tíz évvel ezelőtt néhány hónapig élt együtt a feleségével. Amikor összeházasodtak, megosztották a lakást. Szabó Józsefék laktak hátul a konyhában, Mihály meg elöl a szobában. Annak ellenére, hogy a fiatalabb fivér is régóta egyedül él, külön háztartást vezetett, nem közösködött bogaras bátyjával. Csupán otthon veszekedtek — mindig az idősebb testvér kezdte —, egyébként jól megfértek egymással, az utóbbi öt évben együtt is dolgoztak az erdészetnél. A tragédia tavaly novemberben történt. Szabó Mihály belekötött testvérébe, aki éppen vacsorát készített. József hallgatta egy ideig, azután ajtót mutatott neki, de később enni hívta. Ekkor bátyja egyetlen fejszecsapással levágta a bal csuklóját. A szörnyű részleteket most nem idézzük föl, József életét nagy küzdelem árán sikerült megmenteni. Bátyját a héten a Kaposvári Megyei Bíróság dr. Miklós János tanácsa kétévi és négyhónapi börtönre ítélte, négy évre pedig eltiltotta a közügyektől. Az ítélet Szabó József en semmit sem segített. Félretett pénze a napokban az utolsó fillérig elfogyott. Fél kézzel a régi munkáját folytatni nem tudja. Lenne ugyan számára a karádi ruhaüzembén munka, de, hogy dolgozhasson, ahhoz a munkaképesség-csökkenést meg kellene állapítani. Hogy ez miért nem megy, amikor a tragédia szemmel látható? Szabó Józsefnek hosszabb tartamú munkaviszonya nem volt. Utolsó munkahelye, a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság szőlősgyöröki erdészete ezt írta: az SZTK-rendelkezések értelmében nem jogosult táp- I ügyintéző azonban fölhívta pénzre, miért alkalmi munkavállaló volt. Tehát se a munkaképesség- csökkenés megállapítása, se táppénz. Marad a nyugdíj. Szabó József fölvette a kapcsolatot a Társadalombiztosítási Igazgatóság nyugdíjosztályával, de ott is elutasították. Közölték, hogy a nyugdíjhoz hiányzó — be nem jelentett — szolgálati idejét nem is vizsgálhatják, mert igazolás esetén is csak kilenc év és kétszázhatvan nap szolgálati idővel rendelkezik a szükséges tíz év helyett. A figyelmes Szabó József figyelmét, rendszeres szociális segélyért fordulhat a Siófoki Járási Hivatal egészségügyi osztályához. Ha Szabó József -ügyét kedvezően bírálják el, ahhoz is idő kell. A segítségre azonban mái ma rászorulna, hiszen pénzéből kifogyott. Valaki megszánta, s kölcsönadott ezer forintot, de már abból is csak forintok maradtak. A férfinak enni, ruhát mosatni kell, orvosi kezelésre is szükséges utaznia. A tanácson a sor, kérjük, minél gyorsabban segítsen! P. D. Átkozottak vagyunk, Irina Csak néhány hete, hogy a Filmbarátok Körének vetítés- sorozatában felújították Bora Draskovic Horoszkóp című, 1968-ban készült alkotását. Híradás volt a soknemzetiségű Jugoszlávia elmaradottabb vidékének mindennapjairól, moráljáról, a kitörni akarásról, vonzó és taszító erőkről. Kegyetlen film volt, de túlzott naturalitásban is modern, mának beszélő alkotásnak értékelhetjük. Kiállítás az NDK nevezetességeiről Az Átkozottak vagyunk, Irina is a jelenben játszódik. De egynemű világban. Nincs kontraszt Kote Angelovski színész- rendező filmjében. Nem látunk ki ebből a világból... A szó pejoratív érelmét megkerülve szeretném leírni a »divat" szót, amikor azt állítom: divat visszanyúlni a folklórhoz. Jó divat. Ezt teszi Angelovski is. Visszanyúlni azonban csak úgy érdemes ha a hajdan voltat ötvözni képes a rendező a maival. Értéket az értékkel. Ha csak »eredeti« akar lenni, az nem vezet sikerre. Após és menye szerelmét ábrázolja Kole Angelovski. A témát Zivko Ccngic: Tatko című elbeszéléséből merítette. Tulajdonképpen egy »Berg- mansztorit« helyezett a rendező macedóniai környezetbe Annak fűtöttsége, zaklatottsága nélkül. »Talált« két népszerű jugoszláv színészt Neda Arneric és Bata Zivojinovic személyében. A gyermekártatlanságú szí- nésnö 1953-ban született, és tizenhárom éves korában játszott először filmben, utoljára a Sutjeskában láthattuk, akárcsak a férfias Zivojinovicot. Mindent kiszámított, mindent adagolt a rendező. Ennyi fölvétel a marcona tájról, eny- nyi és ennyi a malomépületről kerékcsendélettel, ennyi érzelem, ennyi vívódás stb. Következetlen. Ahol ilyen magától értetődő természetességgel meztelenkednek a lányok Szent Iván éjszakáján, ott nem lehet olyan nagy bűn, amit két magányos, egymásra utalt ember elkövet. A balatoni kulturális programok keretében Balatonfürcden, az Annabella szállóban idegenforgalmi kiállítás nyílt a 25 éves Német Demokratikus Köztársaságról. Színes fotók és nagy méretű színes diapozitív filmek mutatják be az üdülőknek az NDK nevezetességeit, és a legszebb idegenforgalmi űticéiokál. Az NDK utazási irodája júliusban a Tihany szállóban és Balatoni öld váron is megrendezi a kiállítást. ] Szép felvételek és Metodi 1 Zografszki zenéje; ezek a leg- i nagyobb erényei Angelovski Í-efső film}ének. fc. K TARKA (ŐRÜK Az egyik hamis Két barátnő beseliget: — Mary mesélte, hogy a nagybátyja igazgyöngy nyakláncot ajándékozott neki. — Nem hiszem. Vagy a nagybácsi nem igazi, vagy a gyöngy hamis. Igaz álom — Én már nem hiszek az álmokban. — Hogy-hogy? — A minap azt álmodtam, hogy koncerten vagyok, és amikor felébredtem, csakugyan ott voltam! Éjjel Ericcson meglehetősen későn és kapatosán ér haza. Otthon azonban rájön, hogy elvesztette a főbejárati ajtó kulcsát. Kavicsot dob a hálószoba ablakára, és amikor felriadt felesége kinéz az ablakon, felkiált, hogy dobja le a kulcsot. Az asszony meg is teszi. Be fél óra eltelik, Ericcson pedig csak nem megy be. Amikor a felesége újra kinéz az ablakon, s még mindig lent látja a férjét, megkérdezi: — Azt akarod talán, hogy a kulccsal együtt a kulcslyukat is ledobjam? Aforizmák Mielőtt megházasodtam, hat gyermeknevelési elméletem volt. Most hat gyermekem van és egyetlen elméletem sincs. (Lord Rochester angol költő.) « Mindig jobb az igazat mondani — persze akkor, ha valaki nem hivatásos hazudozó. (Jerome K. Jerome angol humorista.) *-» * Á második házasság — a reménység diadala a tapasztalat fölött. (Samuel Johnson angol irodalomkritikus.) • * * A vallás nagy szolgálatot tett a szerelemnek azzal, hogy bűnnek nevezte. (Anatole France francia író.) Klinikán Az ideggyógyászati klinika folyosóján sétál egy beteg és spárgára kötve fogkefét húz maga után. Az orvos megkérdezi: — Ezaz ön kutyája? — Ugyan, doktor úr! Nem látja, hogy az fogkefe? — válaszolja a beteg. Az orvos csodálkozik, aztán tovább megy. A beteg pedig odafordul a fogkeféhez: — Látod, Fifike, jól becsaptuk a doktor bácsit! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár. Latiné» Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiad# Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár postaffők 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem Őrzőnk meg és nem küldünk vissza} Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Válallat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinca Sándor u* 6. Felelős vezető* Tarkas Béla Igazgató ^