Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-02 / 127. szám
HÉTFŐ H úzom az időt; ráérek a telefonokkal, a jelentések nem lógnak meg előlem. Tegnap kint jártam, kegyetlenül összetörött az az autó Zamárdiban, nagy csoda, hogy ép bőrrel megúszták. A kollégák is érdeklődnek, az egyik Marcali felé, a másik Nagyatád körül látott szerencsétlenséget Tőlem várják a választ, mindig ugyanazt szeretnék hallani: semmi, nem lényeges, képzeljétek, a haja szála se görbült meg, vannak még mázlisták. Csakhogy ilyet ritkán mondhatok. Cudar ez a hétfő, hangulatrabló hatalmát újabban már vasárnap estére kiterjeszti. Ott lakom a kórház felé, hallom a mentők vijjogását. Gyönyörű ez az utca, a fák lombja között bújócská- zik az ostorlámpák fénye, úgy csillog az aszfalt, mintha most mosták volna. Az illatát is érzem, olyan barátságos, minden lélegzetvételkor marasztal, gyere pajtas, gyere, neked ellenséged az emelet. A kórház előtt üldögél a portás, azt gondolnád, a tavaszi este csalogatta ki. Az egyenruhája elárulja, hogy a kötelesség szólította ide, s ez barátságtalan érzéseket kelt az emberben. A kórházudvaron villognak a fehér nadrágok, a sötétkék malaclopó köpenyt már nem hordják. A posta felől motorzaj erősödik, szikrázik a kék lámpa. A portás — akiről úgy véltem, szunyókál — fölugrik, kijjebb támasztja a kaput. Fején föltolja az egyensapkát, hátralép, a kapuhoz szorítja magát. Rokonszenves a buzgó- sága. szégyenkezem az előbbi ellenérzésért. A mentő biztos kezű vezetője nagy sebességgel kanyarodik, egy pillanatig azt várom, több autó vágtat majd utána. Jó lenne beosonni, megnézném, amikor a beteget kiemelik a kocsiból. Figyelném, hogy már nyúlnak érte, pedig még három méterre a hordágy. Kilesném az orvos pillantását. Megnyugtatna, ha kötszert bontanának, ha a fülemig érne a műszerek finom csilingelőse. S ha félóra múlva az orvosokat, nővéreket mosolyogni látnám, sarkon fordulnék, hazáig dúdolnék. Bemenni nem lehet, a zaj- mozaikokból próbálom összerakni, mi történhet a baleseti osztály bejárata előtt Nem, nem jó ez így, gyarapszik a bizonytalanságom. Hátha be se viszik, hátha már fölhúzzák a' lepedőt a szemére. Míg szedem a lábam, az jár a fejemben, muzsika kellene, zenekarból kitörő hosszú-hosszú orgonaszó, kék lámpát, piros keresztet, fehér autót feledtető mákony. Vagy kavargás, amelyben nem különböztethető meg, hogy az arcokat az öröm vagy a fájdalom torzít ja-e el. Kint az utakon még tart a rohanás, idegesen lökik apró fényüket az irányjelzők, kanyarban es előzéskor az aszfalt megrikatja a gumikat. A vezetők szájában cigaretta parázslik. fWVa, még ezt lehagyom, itt most beletaposhatok, hiszen szereztem kétszáz métert, teljesen egyedül lefuthatom, másfél óra után az első üres kétszáz méter, de a Trabant előtt is szoríthatnék magamnak egy kis helyet, tovább, tovább. mire vársz, te is nyomjad, kisapám, ne sajnáld a motort, olypn ez az út, mint meztelen lábnak a süppedő perzsaszönyeg, továbbkúszik a sebességmutató, micsoda érzés, milyen kellemes bizsergés, kiszabadultam a tömegből, rohanok, te is gyere, ti is kövessetek, látjátok, én sem reszketek a gyalogosoktól, az utolsó pillanatban elibém vágódó biciklisektől. a fára csavarodá.stól, a jajtól.*<) F öl kell menni, kellemes ez a sötétség a lépcsőházban, nem bánom, i hogy egy percig minden gondom az, hova tehettem a kulcsomat. Szóval hétfő, holnap hétfő. Meghallgatom a tízes híreket, zsong a bemondó Somogyi Néplap. hangja, akkor is sima, amikor az olasz merényletről szóló jelentést olvassa, s hanglejtése akkor se változik, amikor három ír fiatalember értelmetlen haláláról beszél. Igen, ez már a pihenés órája, a csöndé, a kézből kicsúszó könyveké, az álomé, melyet megzavarni miért is lenne értelme. A reggeli újság már hozza a baleseteket, a kolléga annál a lapnál kiválogatja a legnagyobbakat. Híreiben szárazon sorolja az időjárási, látási és útviszonyoknak nem megfelelő sebességet, az alkoholos befolyásoltság állapotát, gondosan kerüli az emberi kifejezéseket. Lehet, hogy igaza van, miért, azok a balesetek talán emberiek? így aztán nincs stílustörés, s v a szakadék a szerencsétlenül jártak és az olvasók között. Talán ez a helyes, elidegenedni a bajtól, paragrafusízű mondatokkal tüntetni a tragédiák ellen. Kék-fehér Zsiguli húz el mellettem, a 67-es út felé igyekszik. Agyamon végigfut Mernye, Szentmiklós, Vadé- puszta neve, eszembe jut a látrányi kanyar, egy pillanatig látom magam előtt a helyenként két-három kilométeres egyenes útszakaszokat. Szórakozottan fogalmazom magamban a hírt, költött nevekkel, elképzelt szabálytalanságokkal. Undok hétfő. Kedden vagy csütörtökön biztosan eszembe se jutna egy csíkos Zsiguliról a 67-es út. Egyáltalán, honnan veszem, hogy ez az autó a közlekedésieké volt, vagy ha az övék, nem forgalmat mentek-e irányítani? Nyomdász barátom egy fárasztó nap után álmában is veri a szedőgép billentyűit. Ez jár a fejemben, s egy kézlegyintéssel elintézem: ez a rendőr- kocsi-história szakmai ártalom lehet nálam. V árom a kávét, mindig ettől a keserű létől remélem, hogy vidámmá varázsolja a hétfő reggeleket. Kilenc óra, nincs tovább, halló, posta, kezitcsókolom, kérem Fonyódot sürgősre, igen, én vagyok, tényleg megtanulhattam volna a kapcsolási számot, ígérem, a legközelebb már mondom. Addig jöjjön Kaposvár, igen, sok papírt teszek magam elé, kezdjük a súlyosabbakkal, melyik kórházban, nem tudja véletlenül, milyen sérülésekkel, letartóztatták, szakértők bevonásával, köszönöm, délután még visszaszólok. Keverednek a papírjaim, tucatszor újraszámozom őket, később nem is kellenek, fejből tudom, hol történt, hova- valósiak, milyen hibát követtek el. Itt van Fonyód, itt van Siófok, megkezdődött, nem igaz, mi volt szombaton-va- sárnap, én is rettegek ettől a nyártól, bár a tavasz se volt biztató, a sérültről a kórházban érdeklődöm. A telefonkagylót a fülemhez szorítom, s a nevek mellé írom, kéztörés, gerincsérülés, súlyos koponyaalapi, sok vért vesztett, életveszélyes, megoperálták. Nekiállok gépelni, csalódottan nézem a papírt; hogy megszelídültek ezek a balesetek, milyen csöndesen megférnek egymás mellett a nevek. Milyen egyszerű, kifejezetten gördülékeny, majdnem természetes az egész, s eszembe jut az esti rádióbemondó. Életéért küzdenek az orvosok — kimondva milyen igaz, leírva mintha dagályos lenne. Állapota kielégítő. Az, tényleg az, életben marad, de láttam, ott álltam az ágya végénél: nyöszörgött,» fülén-orrán feketén csordult a vér, és riadtan dolgozott a tüdő. Kielégítő. Délben összefutok a rendőrökkel, a helyszínelők mesélik a részleteket, a fiatalabbak sorba szedik a tapasztalataikat, szükség lesz rájuk. Esetleg ma, talán most is. Pintér Dezső Milyen lesz az időjárás? A várható ldójárás mm estis: erősen felhős idő, nyugaton esőkkel, zivatarral. Felhőátvonulások, elszórtan záporral, esetleg zivatarral. A keleti országrészben is nyugati, északnyugatira forduló és megélénkülő, néhány helyen időnként megerősödő szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 11—18, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 18—23 fok között lesz. JÚNIUS 2 vasárnap Pünkösd Egy cl3s a tollán A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 21. játékhéten egy darab 5 ta- lálatos szelvény volt, nyereménye 2 499 336 forint. Négy találatot 79 fogadó ért el, nyereményük egyenként 31637 forint. Három találata 6 609 fogadónak volt, nyereményük egyenként 378 forint. A kétta- lálatos szelvények száma 181 355 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. — Kongresszusi felajánlás. A Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság Mikisz Theo- dorakisz munkabrigádja az irattározás célszerűsítésével lényegesen meggyorsítja a kisiparosok, kiskereskedők nyugdíjának megállapítását. A brigád KISZ-tagjai ötszáz munkaóra alatt, szabad szombatokon teljesítik vállalásukat. — Óvoda rekord gyorsasággal. Negyvenöt munkanap alatt készült el Szolnok második jubileumi óvodája, amelyet a szolnoki Mezőgép Vállalat könnyűszerkezetes elemeiből a megyei állami építőipari vállalat dolgozói szereltek össze. — Több busz megy Siófokra Szekszárdról. A két város közelebb kerül a nyáron, a Volán 11. sz. Vállalat munkanapokon hét-hét, munka szüneti napokon hat-hat buszjáratot indít Siófokra és vissza Szek- szárdra. — Sikeres véradónapot rendeztek Balatonszárszón. A tervezettnél jóval többen, 124- en adtak vért. — Új kőbányát nyitnak Tatabányán. A Kálvária-hegyen 3—3,5 millió köbméter mészkövet fedeztek föl a geológusok, s most ennek a nyersanyagnak a feltárása kezdődött meg. Mintegy négypiillió forintos beruházással 10—15 évre elegendő mészkő kitermelését készítik elő. — A helikopteres növényvédelmet a megye tizenkét erdészetében alkalmazták már a tavalyi kísérlet után az idei tavaszon. Kétezer hektár erdő művelését, védelmét látták el ezzel a korszerű módszerrel. — Előkerült a sásdi munkástanács jegyzőkönyve. A Pécsi Levéltárban az iratanyag rendezése során Sándor László levéltáros bukkant rá az 1919-es jegyzőkönyvre. A terjedelmes kötet huszonöt tanácsülés kézzel írott feljegyzéseit tartalmazza. — Új kiállítás a Somogyi Képtárban. Németh Aurélia szobrász és Szabó Lajos Mun- kácsy-díjas festőművész kiállítását június 7-én nyitják meg. . — Fehér bőrű, kék szemű indiánok Brazíliában. Az Amazonas vidékén bukkantak rájuk. A 100 főnyi törzs nyolc tagja közül hat teljesen fehér bőrű. Rövidesen antropológusok utaznak a helyszínre, hogy megpróbálják kideríteni a ritka jelenség okait. — Szovjet partokra vetette az »Anna F.*< nevű görög hajót a Balti-tengeri vihar. A legénység nélkül hánykolódó mintegy tízezer tonna víz- kiszorítású hajót a vihar kitörésekor egy dán hajó vontatta a dokk irányába, ahol javításra várt volna — Háromszorannyi műtrágya. 1968-ban 234 kilogramm műtrágya jutott a Lábodi Állami Gazdaság burgonyatábláira. Azóta a műtrágya mennyiséget megháromszorozták. — Több gyümölcs — több pálinka. Csaknem száznegyvenháromezer hektoliter-fok pálinkát főztek a múlt évben a megye 39 szövetkezeti szeszfőzdéjében. A jó gyümölcstermésnek nagy része volt abban, hogy az előző évhez viszonyítva 26 százalékkal nőtt a termelés. — Vasúti szerencsétlenség Toledo közelében. Hatan életüket vesztették, tizenheten pedig többé-kevésbé súlyosan megsebesültek pénteken, amikor a spanyolországi Toledo közelében egy személyvonat belerohant egy robbanóanyagot és egyéb katonai felszereléseket szállító tehervonat- ba. — Sportpályákat építenek a Kaposvári Elektroncsőgyár munkásai. Két tenisz-, egy- egy röplabda-, kézilabda- pálya készül társadalmi munkában. — Pecsenyesütőt — borkóstolót nyitott a böhönyei Szabadság Termelőszövetkezet tegnap Fonyódon. A gazdaság a Balaton-part jobb ellátása érdekében saját termékeit értékesíti ott. — Nyolc fiatal nevezett A Fővárosi Finommechanikai Vállalat 3. sz. Kaposvári Gyárában megalakult a Fiatal Műszakiak, Közgazdászok Tanácsa. Nyolc fiatal mérnök és technikus nevezett be a kiváló cím elnyeréséért folyó versenybe. — Balatoni útikönyv. A Panoráma Kiadó megjelentette a Balatoni útikönyv második, bővített kiadását. A szerzők — dr. Sági Károly és dr. Zákonyi Ferenc — átfogó képet adnak az üdülőhelyek múltjáról és nevezetességei - rőL — 1500 vendég volt az idei csúcs eddig az igali fürdőben. A hónap közepétől vasárnap nyolc, hétköznap öt medencében lehet fürödni. A tavalyi legnagyobb forgalmat, a 7018 vendéget valószínűleg túlszárnyalják az idei nyáron. — Játék a szerencsével. A megye takarékszövetkezetei a korábbinál kilencvenezerrel több, összesen négyszázezer lottószelvényt árusítottak tavaly. Csaknem megkétszereződött, s ötvennégyezerre emelkedett a falvakban a borítékos sorsjegy-vásárlás is. — Pokolgép robbant az észak-írországi Londonderry- ben pénteken este. Egy 54 éves férfi életét kioltotta, egy nőnek pedig mindkét lábát leszakította. — Megkezdték a Szeged —Békéscsaba közti vasútvonal rekonstrukcióját, s erre a következő években több mint egymilliárd forintot fordítanak. — Kommunista szombatot tartottak a közelmúltban a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában. A legfrissebb összesítés szerint 55 ezer forintot fizetett be az üzem a szolidaritási csekkszámlára. — Először rendeztek pedagógusnapi ünnepséget a kaposvári Rippl-Rónai utcai bölcsődében. A szülők virággal kedveskedtek a bölcsőde dolgozóinak. — Zöldség a fólia alatt. 29 000 négyzetméter fólia alatt nevelnek ez évtől zöldségféléket a megye zöldségtermelő szakcsoportjai. Egy év alatt összesen 250 000 forint támogatással 7200 négyzetméterrel nőtt a fólia a kisgazdaságokban — Tévesen jelent meg a pedagógusnapi kitüntetésekről szóló tudósítás szombati számunkban. Az elnökségben dr. Gosztonyi János művelődésügyi miniszterhelyettes foglalt helyet, ünnepi beszédet dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszter mondott. — ötmillió lemezjátszót készített a Litovelben működő Tesla Művek a 25 évvel ezelőtt történt alapítás óta. Jelenleg évenként 400 ezer készüléket állítanak elő, s ezeknek 60 százalékát szocialista országokba szállítják. — Az ország egyetlen gyantagyárában Zalaegerszegen dolgozzák föl az ipar számára a fenyvesek értékes melléktermékét. A májusi esős idő kedvez a gyűjtésnek, s mintegy 60 vagonnyit nyers gyanta fölvásárlására számítanak. — Újabb iskolatípussal bővül a Komárom megyei szakközépiskolák hálózata: postai távközléstechnikái tagozatú oktatás kezdődik Esztergomban. Ide a Komárom, Pest, Nógrád és Fejér megyeiek jelentkezhetnek. 125 évvel ezelőtt, 1849. június 2-án született Paul Albert Besnard francia festőművész és grafikus, az úgynevezett luminizmus egyik megteremtője. A Párizsban született és 85 éves koráig ott élő művész kezdetben a plein air (a szabad természet fényeihez igazodó festészeti irányzat) híve volt. Később az impresszionizmus eredményein épülő, ragyogó színezésű, erőteljes fényhatású, mozgalmas képeivel lett egyik úttörője a luminizmusnak. Tájképein és portréin kívül nagyméretű dekoratív képeket is festett. Ezek közül a legjelentősebbek a párizsi Petit Palais kupolájának négy képe és a Comédie Francaise mennyezetfestménye. Luminista festőnek azt a művészt minősítjük, aki a szín és a rajz helyett elsősorban a fény effektusait tartja a legfontosabbnak. Klasszikus típusa ennek az irányzatnak Rembrandt volt, s általában az őt követő, illetve korabeli németalföldi festőművészeknél tapasztalható legerőteljesebben a fény-árnyék hatás alkalmazása. Honvédelmi versenv a Cserben Ma Kaposváron, a Cserben találkoznak a megye úttörő, ifjúsági és felnőtt versenyzői, hogy eldöntsék az összetett, illetve az úttörő honvédelmi verseny megyei elsőségét. A reggel 9 órakor kezdődő versenyt az MHSZ és az Úttörő Szövetség rendezi. — Félórás filmet készített a balatonboglári fotó- és filmklub két tagja — Vadász Gábor, Kalász József — a béke és barátság hónapjának helyi eseményeiről. A két nyelvű feliratos filmet a községi tanács rendelte meg. — Defektet kapott Bőszén- fán az 54 éves Barczikay László somogyapáti agronó- mus vezette Fiat, s a személy- gépkocsi az utat szegélyező betonkorlátnak ütközött. Barczikay László súlyosan megsérült, az anyagi kár tízezer forint. Tart a nyomozás. Bankrablást kísérlet. A kaliforniai Rancho Cordovában pénteken délután, vadászpuskával és revolverrel felfegyverzett két 18 éves fiatalember behatolt egy bankba és egymillió dollárt követelve túszként foglyul ejtett 25 személyt. A két fiatalkorú bandita hosszú alkudozás után megadta magát az FBl-nak, mindkettőt letartóztatták. — Nyári bizsuk, klipszek és karkötők nagy választékával várja vásárlóit a kaposvári CAMEA illatszer és ajándékszak- üzlet. (x) — Mozaiklapból nagy választék várja az építtetőket, kivitelezőket. Kaposvár, Achim András u. ML (14400) Hirdetmény! A mohácsi Dr. Marek József Mezőgazdasági Szakközépiskola 1974 szeptemberétől felvételt hirdet a dolgozók szakközépiskolájának levelező tagozatára. Jelentkezni lehet mezőgazdasági gépészeti szakra. A jelentkezés feltételei: 8 általános iskolai és a szakiránynak megfelelő szakmunkás végzettség, ennek hiányában 2 éves igazolt szakmai gyakorlat, a 17. életév betöltése, orvossal igazolt egészségügyi alkalmasság, továbbá a munkaviszony igazolása. Jelentkezni a jelentkezési lapon lehet, amit az iskolától kell kérni. A határidő; június 30. Bővebb felvilágosítást az iskola levelező tagozata nyújt. Az iskola igazgatóságának címe: 7701 MOHÁCS, Dózsa György utca 18. Telefon; 124. (65145) AZ ADANDI MEZŐGAZDASÁG I SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET pályázatot hirdet egy mezőgazdasági gépész szakvégzettséget kívánó — szakoktatói álláshely betöltésére. Jelentkezéseket július 15-ig fogad el az intézet. E havi lottómenetrend A Sportfogadási és Lottóigazgatóság holnap rendezi a lottó májusi jutalomsorsolását. A húzáson a 21. játékhét Szelvényei között összesen 1143 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremény: három üdülőtelek faházzal Balatonszabadi— Sóstón, két üdülőtelek faházzal Szentendrén, két Zsiguli személygépkocsi. A sorsolási naptár szerint június 7-én Veszprémben, 14- én Debrecenben. 21-én Szombathelyen, 28-án pedig Har- kányfürdőn húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. A havi jutalomsorsolást július 1-én Budapesten tartják. Gyerekszerelem (Kallus rajza)