Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-01 / 100. szám

MNK-döntő a Népstadionban Befejezéséhez érkezett a i labdarúgó Magyar Népköztár­sasági Kupa küzdelemsorozata. Ma délután a Népstadionban a Ferencváros és a Komló dön­ti el, hogy melyikük őrzi egy évig a kupát, s vesz részt a KEK 1974—75. évi küzdelmei­ben. A találkozón az FTC az esé­lyes, hiszen évek óta a Népsta­dionban játszik, az már szin­te hazai pályának számít. Az NB I B-s Komló azzal is bra­vúrt vitt végbe, hogy eljutott a döntőig. Növeli a Ferencváros esé­lyeit, hogy a döntőben már nincs előnye az alacsonyabb osztályú csapatnak. Döntetlen esetén hosszabbítanák, s ha akkor se változik az eredmény, új mérkőzés következik. Az esetleges döntetlen után itt is hosszabbítás jön, majd he szükséges, 11-es rúgásokkal d el a kupa sorsa. A találkozóról 16.55 órai ke lettel helyszíni közvetítést a televízió. Az MNK-döntő előtt a Sza had Föld Kupáért mérkőzik Hercegszántó és Fadd együtte­se. Országos csúcs a Latinca Lövészklub versenyén Kimagasló eredmények és egy új országos csúcs szüle­tett a kaposvári Latinca Sán­dor Lövészklub legutóbbi ver­senyén. Ezen a hazaiakon kí­vül részt vett az MHSZ Köz­ponti Lövészklubja Budapest­ről, a pécsi Petőfi, a komlói és a csurgói lövészklub. Ál­mos Edit, a Bartók Béla Álta­lános Iskola tanulója a nyílt irányzékű légpuska serdülő leány 40 lövéses versenyszá­mában az országos csúcsot 358 körről 366-ra javította. Tápi Tamás, Cseh Ferenc, Bodrodi Lajos aranyjelvényes, Péter László első osztályú eredményt ért el. Nyílt irányzékű légpuska, 40 lövés, serdülő fiú: 1. Tápi Tamás (Kaposvár) 360, 2. Cseh Ferenc (Kaposvár) 357, 3. Bodrodi Lajos (Kaposvár) 356. Nyílt irányzékű légpuska, 40 lövés, serdülő lányok: 1. Almos Edit (Kaposvár) 366, új országos csúcs, 2. Bánvölgyi Agnes (Komló) 352, 3. Román Ibolya (Csurgó) 308. Kisöbű sportpuska, 120 lö­véses összetettl 1. Péter Lász­ló (Kaposvár)' U 44, 2. Takács Gyula (Kaposvár) 1127, 3. Novoszel Attila (Kaposvár) 1114. jS Sportpisztoly, 60 lövés: 1. Eőry István (Kaposvár) 536, 2. Somogyi József Pécs) 530, 3. Major Ferenc (Kaposvár) 520. Standard puska, 60 lövéses összetett, női: 1. Kiss Éva (Pécs) 559, 2. Vadász Erzsébet (Kaposvár) 549, 3. Biczó Sa­rolta (Kaposvár) 518. Standard puska, 60 lövéses összetett, junior: 1. Varga András (Kaposvár) 516, 2. Fa­zekas Ferenc (Kaposvár) 512, 3. Nagy Gábor (Kaposvár) 511. Standard pisztoly, 30-J-30 lövés, juniorok: 1. Kádár László (Pécs) 559, 2. ifj. Óh László (Kaposvár) 541, 3. Ko­vács György (Kaposvár) 531. Gyorstüzelő pisztoly, junio­rok: 1. Soltész Zsolt (Buda­pest) 564, 2. Kádár László (Pécs) 540, 3. Ila István (Ka­posvár) 539. Gyorstüzelő pisztoly, fér­fiak: 1. Péter József (Pécs) 571, 2. Óh László (Kaposvár) 524, 3. Major Ferenc (Kapos­vár) 518. Teke NB íl! K. Vasas—K. Közút 6:2 (2552:2447) Ld.: Schilt 449, Somogyvári 435, illetve Mettner 447, Ta­más 420. K. Volán—Szászvári Bányász 5:3 (2465:2450) Gyalogtíira a Mecsekben A Kapos Turista Sportegye­sület május 5-én, vasárnap gyalogtúrára vezeti a termé­szetbarátokat a Mecsekbe. A túra a Sikonda utáni első autóbuszmegállótól indul, majd a Mecseken át a dömörkapui turistaháznál ér véget. A rész­vevők autóbusszal utaznak az indulási helyig, majd Pécsről vonattal térnek vissza. Gyüle­kezés a kaposvári autóbuszál­lomáson, vasárnap reggel fél 7 órakor. A túrára május 2-án, csütör­tökön 15 óráig lehet jelentkez­ni az OTP igazgatói titkársá­gán, Kaposváron. i La.: Horváth L. 469, Peltzer j K. 452, illetve Rotterschmidt ! 438, Sziklai 433. Szekszárdi Szöv.—K. Fáklya 6:2 (2545:2513) Ld.: Szabó 463, Leipold 442, illetve Babies 447, Németh 433. * * * A tekeszövetség hét közben rendezte meg a városi és me­gyei felnőtt egyéni bajnoksá­got, melyen harminc, illetve iúsz versenyző indult. Városi bajnokság: 1. Rédei János (Közút) 449 2. Koleszár József (Volán) 436 3. Gogef György (Közút) 433 4. Peltzer Károly (Volán) 421 5. Gerlicze Rafael (Volán) 417 6. Somodi József (Fáklya) 417 Megyei bajnokság: 1. Bocskor Sándor (Volán) 949 2. Peltzer Károly (Volán) 949 3. Szemes István (Vasas) 931 4. Hász Mihály (Spartac.) 927 5. Végh János (Spartacus) 920 6. Kiss Lajos (Spartacus) 913 A megyei bajnokság három legjobbja jogosult részt venni a május 11—12-én Szombathe­lyen rendezendő Dunántúl te- I rületi egyéni bajnokságon. A Somogy megyei Szövetkezeti Építőipari Közös Vállalat Boté, közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező dolgozót fölvesz anyagkönyvelői beosztásba Jelentkezés személyesen a vállalat főkönyvelőjénél, Boté, November 7. u. 23.2. sz. alatt (91333) Röplabda NB i­Kettős kaposvári győzelem K. DÓZSA— PÉCSI STEINMETZ 3:0 (5, 4, 13) K. Dózsa: Déri, Patczai, Witz, Zóka /., Katona, Török. Csere: Tukacs, Hodósi, Krei- ner, Balogh, Sziklai, Nagy. A két fölényesen nyert játsz­ma után Gáspár edző 9:3-as állásnál több ifjúsági cserejá­tékost küldött a pályára. A sok rontás következtében a j A -f r. V 1 H ? . m p) 4 > ’ * Utána a kezdő csapat 15-ig meg sem állt. Jók: Patczai, Zó­ka I., Katona, Török. K. VASAS IZZÓ­PÉCSI TANÁRKÉPZŐ 3:0 (3, 11, 12) Izzó: Vermesné, Csonka, Bogdánné, Kiss, Gadár, Kutas. Csere: Böröczfi, Nagy, Molnár. Az első könnyen nyert játsz­ma után körtnyelműsködni kezdtek a kaposvári lányok. A harmadik játszmában már ll:3-ra vezettek a pécsiek. Ek- i kor kapcsolt rá az Izzó. s ha keservesen is. de sikerült meg­fordítani az eredményt. A ha­li csapatban senki nem nyuj- j tott átlagon felüli teljesit- I ményt Kaposvári Táncsics Gimnázium — Zalaegerszegi Ép. Szakközépiskola 6:2 Kaposvár, 500 néző. Vezette: Tardi. Táncsics gimnázium: Mol­nár — Horváth, Kisfalusi, Ba­logh, Küher, Bakos, (Varga II.), Varga l. (Ács), Kelemen, Borbély, Kiss, Pável, Edző: Haász László. Nehéz feladatra vállalkoz­tak a kaposvári gimnazisták, amikor az egerszegen 4:l-re elvesztett mérkőzés után pró­bálták kiharcolni a továbbju­(4:2) tást. Nos a meglepetés nem maradt el. A kaposvári fiata­lok lelkes játékukkal nemcsak ledolgozták hátrányukat, ha­nem az utolsó percekben lőtt 11-es góllal, teljesen megérde­melten, a továbbjutást is biz­tosították. Góllövők: Kiss (3), Pável (2), Ács és Balogh (11- esből), illetve Tóth (2). A ka­posvári csapat legjobbjai: Ba­logh, Kiss, Pável. Kettős magyar sakkgyőzelem Kedden délelőtt az utolsó forduló függőjátszmáinak be­fejezésével véget ért a Ma­gyarország—Románia felnőtt és ifjúsági női sakktalálkozó. Kettős magyar siker született, a felnőttek 20—16, az ifjúsá­giak 6,5—5,5 arányban bizo­nyultak jobbnak. A felnőtteknél mindhárom függőjátszma döntetlen ered­ménnyel zárult: dr. Krizsánné —Dorescu döntetlen, Karakas —Muresan döntetlen, Honfi né —Polihroniade döntetlen. Az ifjúságiaknál az döntött a magyar csapat javára, hogy 5,5:5,5-ös állásnál Kas meg­nyerte a függőjátszmáját Ol- teanuval szemben. ASZTALITENISZ NB I, NŐK Statisztika— Kaposvári Vasas 19:6 A fővárosban szerepeltek a K. Vasas női versenyzői a bajnok­csapat ellen. Mint az várható volt, a budapesti együttes biztos győzelmet aratott. Gy.: Juhos 5, Lotaller 5, Benke 4, Vasvári n. 3, Oláh 2, ill. Boldizsár 3, Dió­szegi, Dobos, Váradi. A bajnokság állása: 1. Statisztika 7 7 — 15«: 16 14 2. FTC 6 6 — 118: 32 12 3. 31. sz. Építők 5 4 1 96: 29 8 4. MÁV TI 6 4 2 92: 58 8 3. BSE 5 3 2 06: 56 6 6. K. Vasas 6 3 3 73: 77 6 7. Sabaria 5 2 3 68: 57 4 8. VM Közért 5 2 3 42: 83 4 9. Egri VM 5 1 4 39: »6 2 10. BEAC 5 1 4 29: 96 2 11. Postás SE 5 — 5 25:100 — 12. MÉMTE 6 — 6 18:132 — II sávoly? aszlaliteniszezők sikere A marcali járási asztalitenisz ■szövetség versenyén 29 (iú és 6 lány küzdött a járási bajno­ki címért. A fiúknál némi fej­lődés volt tapasztalható a múlt évhez viszonyítva, a lányok azonban egy helyben topognak. Sajnálatos, hogy e sportágban mindig jól szereplő niklaiak most távol maradtak, örvende­tes viszont, hogy mind az egyéni, mind a csapatszámok­ban a kis Sávoly versenyzői győztek, bizonyítva községük sportjának fejlődését. Leány egyéni: 1. Varga Ani­kó (Sávoly), 2. Bánkúti Zsuzsa (Marcali), 3. Kocsis Anna (So­mogy sámson). Fiú egyéni: 1. Takács Ist­ván (Sávoly), 2. Horváth Ist­ván (Sávoly), 3. Bukovics Fe­renc (Sávoly). A leány és a fiú csapatver­senyben egyaránt a sávolyiak szereztek jogot a megyei dön­tőn való részvételre. A DÉL-DUNANTULI VlZÜGYT ÉS KÖZMŰÉPÍTŐ VÁLLALAT siófoki építésvezetősége magas kereseti lehetőséggel fölvesz \ kubikos- I brigádokat Jelentkezés: Siófok, Ipartelep. Török Pál építésvezetőnél. (91339) MAI műsor I CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: i Nagykanizsán 19 órakor: TŰZI­JÁTÉK. VÖRÖS CSILLAG; Du. 3 és 5 órakor; A TÖRÖK­FEJES KOPJA. Színes, magyar if­júsági film. 7 órakor: EGY KÜLÖNÖS SZE­RELEM. Színes, szinkronizált olasz filmdráma, 14 éven felülieknek. (V. 1-ig.) SZABAD IFJÜSAG: 4 órakor: EGY VONAT AZ ÉG ÁLLOMÁSRA. Színes, szinkro­nizált csehszlovák film. 6 és 8 órakor: JÓ MEGJELENÉ­SŰ ausztráliai feleseget KERES. Színes, szinkronizált olasz film. 14 even felülieknek. (V. l-ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: METEORVADA- SZOK. Színes NDK—lengyel kop­rodukció. ^ NAGYATÁD FILMSZÍNHÁZ: I 3 és fél 8 órakor: QUEIMADA. ‘ Szines olasz film. TELEVÍZIÓ Budapest 7.53: Műsorismertetés. 7.53: Kap­csoljuk Moszkvát. 8.40: A kisfiú és a ló. Szovjet film. 9.50—13.00: »-Itt van május elseje«. 14.27: Műsoris­mertetés. 14.30: Az Albatrosz utolsó útja. Szovjet tv-filmsorozat, I. rész. 15.40; Tiszta szívvel... 16.00—23.20: önök kérik — mi teljesítjük . . . 2. műsor 20.00: Műsorismertetés. 20.01; A Magyar Televízió nemzetközi kar­mesterversenye. 21.10: Tv-hírado. 21.40—22.40; Anja. NDK-tv-film. Jugoszláv tv 9.15; Ébresztő. 9.45: Költészeti rendezvény. 10.15: A Trieszti Par­tizánkórus hangversenye. 10.40: Rajzfilmek. 11.00: Népi muzsika. 12.30: Zenei adás gyermekeknek. 15.25; Magyar nyelvű tv-napló. 16.30; Távcső. 17.00; Az önzetlen szeretet ösvényén. Játékfilm. 18.15: Kosárlabda: Jugoszlávia A—Jugo­szlávia B. 20.35; Az én nagybácsim. Francia játékfilm. 22.30; Mi újság? Osztrák tv 16.30: Kicsinyek műsora. "17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Hu­mor — szavak nélkül. 19.30: Tv- híradó. 19.50: Sporthírek. 20.15: Da­lolj velünk! 20.45; Dr. Engel gyer­mekorvos. Film. 22.15; Tv-híradó. 22.20: Részletek az NSZK—Svédor­szág labdarúgó-mérkőzésről. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. 6.10—7.22: Kellemes ünnepet! 7.22; Múzeumi híradó. 7.25; öt kenyérkereső . .. 7.55: Az MJRT közönségszolgálatának tájé­koztatója. 7.58: Hallgatóink figyel­mébe. 8.00: Hírek. 8.05: Május el­seje dalai. 8.20: A fájós fogú orosz­lán. Gyermekeknek rádiójáték. 8.58: Népek zenéjéből. 9.20; Májusi igézet. 9.35; Fúvószene. 9.50; Hírek. 9.55: Május... 12.00; Hírek. 12.10; Tánczenei koktél. 12.55: Jó ebédhez szói a nóta. 13.27; Magyar muzsika. 14.09: «-Csillagos ég alatt-«. 14.29: Bemutatjuk új felvételünket. 15.00: Hírek. 15.08: Egy munkásember gondolatai műszak alatt, délután és otthon. 15.38; Lemezek közt vá­logatva ... 16.13: A zene nem is­mer határokat... 16.58; Hallgató­ink figyelmébe. 17.00: Hírek. 17.05: Találkozásaim. 18.00: Nótaest. 18.57: Hallgatóink figyelmébe. 19.00; Hí­rek. 19.10; Párbeszéd egy boldog asszonnyal. 20.08: Beethoven há­rom Leonóra-nyitánya. 20.48: »Szállj fel, te súlyos szárnyú kép­zelet«. 21.14: örökzöld dallamok. 22.00: Hírek. Sporthírek. 22.15: Világhírű szovjet előadóművészek felvételeiből. 23.01; Szabad szél. 24.00: Hírek. 0.10—0.25; Mendels- sohn-kórusok. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe. 7.00. Vígoperákból. 8.00: Népdalcsokor. 8.50: Chopin-zongoramüvek. 9.20: Hotel Arany Szivárvány. 9.57: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. 11.30: A Szabó csa­lád. 12.00: Művészlemezek. 13.06: Micimackó. Meseregény. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Bicskei Géza cimbalmozik. Albert István népi zenekara játszik. 14.34: Magyar előadóművészek felvételei­ből. 15.29: Nem hagyom annyiba! 16.00: Hírek. 16.05: Lisa della Casa és Dietrich Fischer-Dieskau opera- áriákat énekel. 16.35; Egy asztal mellett. 17.05: ötórai tea. 18.00: Hí­rek. 18.05: Közvetítés a labdarúgó- MNK-dÖntő mérkőzés II. félidejé­ről. 18.50: Duke Ellington zenekara játszik. 19.20: A Magyar Rádió népi zenekara játszik, Kemény Klió dalokat énekel. 19.49: Jó estét, gye­rekek! 20.00: Hírek. 20.10; Siker­lista — 1974. május... — 20.50: Carlo Bergonzi énekel. 21.16; »Ön­esőként hullanak ránk a per­cek . . .-%22.30: Félóra sanzon. 23.00: Hírek. 23.10: Rossini Párizsban. 24.00—0.10: Hírek. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.09: Magyar zeneszerzők. 8.42: Ko­dály Zoltán, az önkéntes örsereg tagja. 9.19: Beáta bábui. Mesejáték. 10.00; Bemutatja a szerző. 10.30: Kamarazene, vokális zene. 12.00: Hírek. 12.10: Korunk hőse. i2.51: Donizetti: Robert Devereux. Három felvonásos opera. 15.21; Dörömbölő. 15.26: Magyar dzsesszegyüttesek játszanak. 16.00: Hírek. 16.03: Hall­gatóink figyelmébe. 16.07; A ren­dező munkában. 17.09: Kamaraze­ne. 18.00: Hírek. 18.05: Bartók és Sosztakovics müveiből. 19.09: Mo­zart operáiból. 20.00; Budai Ilona. Lukácsi Huba és Szántai Ildikó népdalokat énekel, a Camerata Hungarica együttes régi magyar táncokat játszik. 20.57: öregek. Já­ték hangokra. 20.53; Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. 21.30: A Frankfurti Rá­dió zenekarának stúdióhangverse­nye. 22.38: Régi angol kórusok. 23.00—23.10: Hír^k PÉCSI RADIO 17.30: A munka ünnepén. 19.00? Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.30? Német nyelvű műsor. 20.00: Mű­sorzárás. HOLNAPI műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 15 órakor: TŰZIJÁTÉK. Nosz- lopy-bérlet. 19 órakor: TŰZIJÁTÉK. Petőfi- bérlet. VÖRÖS CSILLAG: Du. 5 órakor: FACSEMETÉK. Szí­nes, szinkronizált szovjet film. 7 órakor: HAROMMILLIÁRD LIFT NÉLKÜL. Színes francia- olasz filmvígjáték. (V. 8-ig.) SZABAD IFJÜSAG: 4 és 6 órakor: JÖTTEM. LÁT­TAM, LŐTTEM. Színes olasz—spa­nyol westernparódia. 8 órakor; VALERIE. Színes, an­gol társadalmi dráma. 16 éven fe­lülieknek. (V. 5-ig.) DALLOS IDA MOZI (leányotthon): 6 órakor; ION KAPITÁNY NYI­LA. Színes román kalandfilm. MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, Siófok: 7 órakor: ILLATOS ÜT A SEM­MIBE. Színes magyar film. 14 éven felülieknek. TELEVÍZIÓ Budapest 10.09—12.50: Iskolatelevízió. 15.00— 16.45; Iskolatelevízió. 17.23; Műsor- ismertetés. 17.25: Hírek. 17.39: Tíz perc a Szovjetunióban. 17.45: Ala­pítók és útódok. 18.25: Radar. 19.05: Reklámmüsor. 19.15: Esti mese. 19.30; Tv-híradó. 20.00: Erzsébet ki­rálynő. VI. bef. rész. 21.20: Gon­dolatok a hétköznapokról. 21.35: Jogi esetek. 22.15: Tv-híradó, 2 ki­adás. 2. műsor 20.00; Műsorismertetés. 20.01: A Magyar Televízió nemzetközi kar­mesterversenye. 21.10: Tv-híradó. 21.40—22.20; Salut, Germain! Jugoszláv tv 9.00: Magyar nyelvű tv-napló. 10.15; Katonazenekari hangverseny. 11.00: Gyerekadás. 11.30: Népi mu­zsika. 12.00: Ünnepi hangverseny. 12.45: Ifjúsági adás. 16.25; Labdarú­gás: Velez—Bor. 18.15: Kosárlabda; Jugoszlávia A—Szovjetunió. 20.30: Drámasorozat. 21.20; Hét meny­asszony hét testvérnek. Amerikai játékfilm. 23.30; Komoly zene. Osztrák tv 10.00; Iskolatelevízió. 18.00: Olasz nyelvlecke. 18.25: Jó éjszakát, gye­rekek! 18.30; Sportmozaik. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15; Színházi közvetítés: Hal — négyesével. 21.50: Riportműsor. 22.40: Tv-híradó. KOSSUTH HÍRADÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Buda­pest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.20: Nótacsokor. 9.00: A ma hullámhosszán. 9.40: Operák Lev Tolsztoj művei nyomán. 10.00: Hírek. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Bach-művek. 11.14; Gondolat. 12.00; Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30; Reklám. 12.35: Melódiakok­tél. 14.00: Amikor a nap ringatott. 14.20: Az élő népdal. 14.30: Tóth Ferenc; Mindig vígan. 14.42: Dá­vid Gyula; Vonósnégyes. 15.00: Hí­rek. 15.05; Zengjen dalunk! 15.35: Két film háttere. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Az MRT közönségszol­gálatának tájékoztatója. 16.10: Haydn; d-moll szimfónia, No. 34. 16.30: Rákosrendezőn megállt a vo­nat. 17.00; Hírek. 17.05: Boross Jolán és Mozsár Imre nótákat éne­kel, Kecskés Sándor klarinétozik. 17.39: A tanács intézi. 18.05: A ta­nítvány. Regény. 18.48; Miért igen, miért nem? 18.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25; Kritikusok fóruma. 19.35: Kedves lemezeim. 20.27: A kurd tőr. Do­kumentumműsor. 20.57; Hírek. 21.00; Házi muzsika. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Szerveze­tünk és az évszakváltozás. 22.30: Áprilisban hallották először . .. 23.00; Szimfonikus zene. 24.00; Hí­rek. 0.10—0.25: Bálint János cim­balmozik, Mursi Sámuel furulyá­zik. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59; A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Ba­lettzene. 8.40: Iskolarádió. 9.00: Hí­rek. 9.03: A Cambridge-i St. Hóhn’s Kollégium énekkara Monteverdi- kórusokat énekel. 9.15: Sztevano- vity Zorán és Dusán táncdalaiból. 9.40: az út elején. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00; Otelló. 13.00; Hí­rek. 13.03: Szolnoki stúdiónk je­lentkezik. 13.20: Paganini: D-dúr trió. 13.40: Orvosi tanácsok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Ifjúsági randevú — kettőtől hatig. 18.00: Hírek. 18.10; Csak fiatalok­nak! 19.10: Reklám. 19.13: Faragó Laura és a Sebő-együttes műsorá­ból. 19.34: Gitárral angolul! 19.49: Kis magyar néprajz. 19.54: Jó es­tét. gyerekek! 20.00: Esti krónika, II. 20.25: Üj könyvek. 20.23: Koós János és az Expressz együttes fel­vételeiből. 20.52: Evelyn. Rádiójá­ték. 21.40: Nő a trónon. 22.00: Ha­rangozó Teréz virágénekeket éne­kel. Benkő Dániel gitározik. 22.18: Petrovics Emil: Lüzisztráté. 23.00: Hírek. 23.15: A Fruska. 24.00—0.10: Hírek. 3. MŰSOR: 13.00; Hírek. 18.10: Iskolarádió. 18.25: Vonós kamarazene. 19.05: Pilar Lorengar énekel. 19.32: Hí­rek. 19.35: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangversenye. 21.30; Earl Hines és zenekara ját­szik. 22.00: Az Amadeus vonósné­gyes játszik. 23.00—23.15: Hírek. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés. 17.35: Itt a prózai stúdió! — Itt a zenei stú­dió! 18.30; Dél-dunántúli híradó. 18.45: Brahms: Magyar táncok. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom