Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-05 / 103. szám

Megbecsülés a munkahelyen

Anyák — önzetlenül

A gyerek sójából hangzik a legédesebben: édesanya. Fölemelő érzés anyának lenni; különösen fölemelő érzés, ha a közvetlen környezet — a munkahely — is figyelembe veszi ezt a szép hivatást.

Ma mindenütt az anyákat ünnepeljük. A munkahelyeken általában már péntek délután megtartották az ünnepségeket, így a Somogy megyei Ingatlankezelő, Közvetítő és Felújító Vállalatnál is. Ahogy tt megfigyeltem: nem egyszeri alkalom az anyák napja. ..mikor megkülönböztetett figyelem övezi őket. Erről vall a módosított kollektív szerződés és a hétköznapi élet is a vállalatnál.

Igáiban van üdülője a vállalatnak, a nagycsaládosok ingyen veszik birtokukba, az cgv-két gyerekesek »eszmei- térítést fizetnek csak. Bár a vállalatnál kevés dolgozó nő tölt be vezetői tisztet, figyelembe veszik a nőknek, az anyáknak a véleményét. Azt is udják a vállalatnál: óhatatlanul előfordulhat, hogy konfliktusba kerül a termelés és az anyai hivatás. De ezt nem élezik ki, sőt: mindig az anya számára kedvezőbb megoldást választják

A módosított kollektív szerződésben arról is lehet olvasni, hogy a nyereséget nem csökkentheti a vállalat olyan esetben, ha a dolgozó anya ■i beteg gyermekét ápolta otthon. Az anyákról, a nagycsa- ''idősökről való gondoskodás iele, hogy a nagy családosokat igyekeznek házfelügyelői lakásokhoz juttatni.

Anyák a munkahelyen. A F nmogy megyei Ingatlankezelő, Közvetítő és Felújító Vállalatnál azt tapasztaltam, hogy nemcsak a munkához van joguk az anyáknak, hanem szép hivatásuk teljesebb betöltését is segíti munkahelyük. A nőnapi rendezvény szívet melengető volt. A munkahelyen is szépen hangzik: édesanya. Ne szégyelljük kimondani!

Az ünnepségen tizenötezer forintot osztottak szét a gyermekeiket egyedül nevelő, valamint a két és három gyermekes anyáknak. A legtöbbet Boncz Jenőné kapta, ezer forintot, a többiek átlagosan 500—500 forintot.

Nem tudom, megfigyelték-e: az anyák napján milyen büszke, mosolygós arccal járnak az asszonyok? Mi mást kívánhatunk — értük téve! —, mint azt, hogy sose hervadjon le arcukról a boldogság. Az anyai boldogság. A gyermeket, a családot övező boldogság.

H. B.

Az asszonyok, akik most magukról vallanak az anyák napján nemcsak saját gyerekeiktől kapnak virágot. Igaz szerintük mindegyik saját. Szerető gondoskodásuk tette őket »potanyukává«.

A szomorú kislány

Fekete Józsefné a budapesti Finommechanikai Vállalat betanított műszerésze, a Radnóti Szocialista Brigád tagja. A brigád 11 asszonya vállalta — három éve —, hogy gondoskodik a Zója Nevelőotthonban elő egyik árva kislányról.

— Minden hétvégén másik csatádnál volt a gyerek . .. Ügy éreztem, a kislányt talán már éppen az teszi árvává, hogy sok anyukája van. Szerettem volna egy olyan kisgyereket, akinél hétről-hétre lemérheI tern szeretetem és gondoskodá- I som hatását.

— Igen, valóban két gyerekem van. A fiam 19 éves, Budapesten tanul, a kislányom pedig 16 éves. ö a Táncsics gimnáziumba jár. Nagyon szeretem őket, de valahogy hozzászoktam, hogy pici gyerek is van mellettem .. . Hiányzott, hogy nincs. Nekem harmadszor már nem lehetett. ..

— Rendszeresen jártam ki a Zójába. Ott találkoztam először Marikával. Öt egy másik brigád patronálta .. . patronál- gatta, azután egyszerre elmaradtak. Talán nem gondolták át eléggé a gondot és felelős- s cet, amit egy »örökbefogadás« jelent. Az otthon nevelőitől tudom, hogy az ilyen »szal- maláng-gondoskodás« nemegyszer előfordul, és bizony többet ront, mint javít. . . Nagyon szomorú kislányt hoztam haza először, azután lassan felengedett. .. Családom már az első napon megszerette. Ennek én kimondhatatlanul örültem.

— Heten voltunk testvérek. Szüleim korán meghaltak, ismerem azt az érzést, mikor hiányzik a szeretet. . . Marika sorsáról nem tudok semmit. Mikor először fürdettem döbbenten láttam, hogy a talpa össze van égetve...

Az anyák személye az egész történelem folyamán témája volt a költészetnek, irodalomnak. A világirodalomban Sapphótól Shakespeare-en át Brechtig s a mi legkiemelkedőbb költőink, íróink műveinek sorában — Janus Panno- niustól Adyn, Illyés Gyulán és József Attilán át Garai Gáborig vagy Nagy Lászlóig — him- nikusan csendülnek föl az anyaversek. Azokról szólnak ezek —

»Kik embert szülnek és

nevelnek,

Kik életüknek gyönge

bimbait

Dajkálva őrzik forró

keblöken« (Berzsenyi Dániel)

— azokról, kik vigyázva és féltve őrizték gyermekkorunkat, összetartották a családot, az élet tépázó viharaiból mindenkor aggódva várták vissza szeretteiket; akik szépséget tudnak varázsolni az elgyötört lelkekbe, fölemelik az élet megvédettjeit, visszaadják hitüket a hitüket vesztetteknek. Róluk, az Édesanyákról szólnak.

Kosztolányi Dezső Féiiyes koszorú című versében édesanyját »a földön legelső aszszonynak mondja, és* ígéri: nem hagyja el sohasem, hogy

védje örökre. Szabó Lőrinc egy éjjelre tér csak haza anyjához és Megint Anyámnál című versében így szól hozzá: »Takarj be, altass el! Reggelig tied vagyok megint, s tudom Te mindig az enyém maradsz«.

Weöres Sándor panaszkodik, és azt írja: »Méri szült, miért szeret, ha örökre élni nem lehet?!«

Váci Mihálynak csak az fájna, ha édesanyja meghalni úgy találna, hogy mindarra, amit ő hitt és hisz, s amire sorsát tette, nem adná áldását.

Meghatóak és megrázóak Kalász Márton sorai. Édesanyja utána ment fiának, a messzi tanyáról, és sovány pénzét, maradék krumpliját arra költötte, hogy tanulhasson.

Van egy katartikus erejű ófrancia dal, a megbabonázott legényről, aki az anyját is megölte. Amikor a legény megbotlott s elesett, így szólt az anyaszív:

»... sírva panaszosan

— Haliga csak, hallgat —

Megszólal a szív, sírva

panaszosan:

«■Jaj! — Nem ütötted meg

magadat, fiam?!-«

Ez az anyaszív megállíthatatlanul feldobog az életben és a költészetben is.

Gyenes Zoltán

Kik embert szülnek

«Ha még van egy anyád, úgy köszönd meg a Sorsnak És légy elégedett;

Nem mindenkinek jutott ez a nagy szerencse A földkerekség felett«.

(Kaulisch: Mutterliebe)

— Ismerőseim néha fölteszik

a kérdést: »pont egy cigány- gyereket?« Ez engem nem érdekel.

— Nálunk a családban minden ünnep ünnep . . . Szeretjük megajándékozni egymást. Szerintem az ilyen közös örömök teszik igazán családdá a családot. Karácsonykor ajándékozásnál megkérdeztem a lányomat: nem féltékeny egy kicsit. A lányom válasz helyett csak ennyit mondott: » Nézz rá. miljor örül.. .«

Nehéz gyerekek

Szabó Anrásné gyermekvédelmi felügyelő, a Gyermek- és i Ifjúságvédő Intézetben dolgo-| zik. Ö a -pótanyukája« 58 »nehéz gyereknek«.

— Valóban így nevezzük, hibásan, ezeket a gyerekeket, | akiknek az élete nehéz. Sorsuk j még mindig visszatükröződik csavargásaikban, durva szavaikban ... A legnagyobb eredmény. amit velük — 15—18 évesekkel — elérhetek, hogy becsületesen dolgoznak . . . Sokszor hallják ők, hogy ez a társadalom sokat tett értük, nekik is kötelességük dolgozni, mint bárki másnak ... Az ok, amiért ez néha még sincs így, hogy ők csak hallják ezt, és nem úgy nőnek fel, hogy látnák szüleiket, nap-nap után munkába indulva.

Pista még lopott is. Azóta már dolgozik, egy építkezésen segédmunkás. Nemrég szabadságon voltam, s amikor visszajöttem, első utam Pista munkahelyére vezetett. Ott hallottam, hogy ismét megszökött. Mikor elfogyott a pénze, engem keresett... Most újra dolgozik.

Ezek a gyerekék nem ismerik a szeretet fogalmát, mégis igénylik. Igaz, gondolataikban a szeretet azt jelenti: adott sálat, szépen beszélt velem, szólt, hogy adjanak könnyebb munkát nekem...

Van egy" nagylányom, Ildikó. Éppen most készül az érettségi vizsgáira.- ö óvónő szeretne lenni.

S ott van például Joli. Talán vele volt a legtöbb gondom. Négy munkahelye és nyolc nevelőszülője volt! A munkahelyeit otthagyta, a nevelőszüleitől megszökött. »Fiús ügyei« voltak. Munkahelyén nem tudott beilleszkedni a közösség- | be, bár a brigádtársai is sokat tettek érte ... Azóta eltelt egykét év. Joli most másutt dolgozik, és mint hallom: megállja a helyét. Azóta férjhez is ment. Mint minden évben — úgy érzem — most, anyák napján ott lesz az ő egy szál virága is az íróasztalomon.

Bíró Ferenc

Kaposvár, Ezredév utca. A Nővédelmi Tanácsadó és Terhesgondozó Intézetben találkoztam Pozsegovics Béláné egészségügyi védőnővel. Várni kellett rá, mert körzetét, a belvárost járta, tanácsokkal látta el a fiatal anyukákat.

— A kicsit négy-öt hónapos koráig az orvosnővel kéthetenként meglátogatjuk. Aztán egyéves koráig havonta, később elég három-négy havonta is.

— Várják a védőnőt?

— A belvárosi kép nem általánosítható. Itt könyebb a védőnő munkája is. Várják a látogatást, a fiatalok nagyobb része hallgat a szavamra j.. A tanácsadáson való megjelenéssel sem maradnak adósak.

— Nem csak a gyerekeket szerető anyákkal, szülőkkel van dolga, hanem tagja az AB-nek is.

— Készítettünk most egy fölmérést, az eredménye biztató. Az év első három hónapiban kevesebben kérték a terhesség megszakítását, mint 1973-ban. Többen akarnak gyereket.

— A születésszabályozás új rendelkezései januárban léptek érvénybe. Azóta más rendelkezések is előtérbe helyezik a több gyermekes családokat A visszhangot milyennek találja?

— Az AB előtt megjelenők

;gy része méltatlankodik. Ak' szülnek vagy már sz

■ r I rr rr

i vedono

örülnek a gondoskodás minden jelének.

Nem akartam azzal kezdeni, a belvárosi védőnő portréját, hogy gyereket vár. Most mégis megkérdezem:

— Hányadik lesz?

— A második. Beáta lányom hároméves. Vele két évig voltam otthon, júliustól azonban kiveszem a három évet. Bea nagyon várja a kistestvért, és azt, hogy otthon legyünk.

— A fizetése?

— Ezernyolcszáz. A második gyerek után kilencs/áz forint »gondozásit« kapok és hatszáz családi pótlékot. így majdnem megkapom a fizetésemet.

— Enélkül is vállalná a második gyereket?

— Anyának lenni nagy öröm, boldogság. Sok szerete- tet lehet kapni már az egészen kicsiny gyerektől is. Anyának lenni épp olyan szép, mint régen.

— De az anyák helyzete sokat változott?

— Jobbak a körülmények. Aki vállalja a gyereket önzet- | lenül teszi.

Pozsegovics Béláné gyerek- | szeretete a pályaválasztásban is megnyilvánult.

— Ha nem lenne »rossz« j

hallásom, tanítónő vagy óvónő lettem volna. Esélyem így csak erre a pályára volt. 1969-ben végeztem a szegedi védőnőképzőben. Férjem a húskombinát műszaki f lályvezettője. február' ott be a

nunkahelyére, cm’ elkaptunk lakást a Szalma István utcában.

OTP-társas.

Százezret kapott huszonöt évre a vállalattól, négyven- kettőt adott az OTP ugyanennyi időre.

— Azt mondta beszélgetés közben. hogy az emberek egészségügyi felfogása korszerűbb lett. A védőnő mit tesz ennek fokozásáért?

— Egy kicsit talán »élő lel- küsmeret« és az orvos balkeze is a védőnő. A családokkal szórós a kapcsolatom. A központi terhesgondozón keresztül megismerkedem azokkal, akikkel 'később a gyerekek révén tartom a kapcsolatot. A fiatalok szívesen kérnek tanácsot, mindent megkérdeznek. Nem »titkolóznak«. Természetes számukra, hogy ilyen kérdésekről beszélgessünk.

— A férjek?

— Ők se m"",’6ibbf.k A

i ezt mutatja. Kíváncsiak, kérdeznek, például, hogy mit egyen a feleség; később érdek- j li őket a gyerek fejlődése, kor- j szerű táplálkozása is.

— Mikorra várja a húgit : vagy az öcsikét? i — Tudja, ebben nem bízom. Beátával sem sikerült pontosan, két héttel korábban szültem. Július 25-re írtak ki, és ki tudja?

Hnrányi Barna

(Fotó: Grábner Gyula)

Az én virágom

Várják a nyolcadikat

A bZabály alakot ölt: a gyerekek minél többen vannak, annál vidámabb a szülök élete. És nehezebb. Amikor hét apróságra kell mosni, napról napra gondoskodni, hogy legyen tiszta iskolaköpeny, zokni, blúz, magától jön a kérdés: hogy tudtak vállalni hét gyermeket?

— Megszoktuk már a kérdést, a csodálkozást. A környéken csak egy családról tudunk, ahol az átlagnál szintén több gyerek van. Lehetne most beszélni hosszússágokról, gondokról, állandóan ismétlődő munkáról. Mi vállaltuk, és tudtuk, miért.

Boncz Jenöné sorolja a neveket: Piroska, Vali. Erika, Rózsa, Beáta, az egyetlen fiú: Lacika; és a legkisebb: Andrea. Hat kislány — a legidősebb tizenkét éves — és egy fiú. Hét gyerek nyüzsög a másfélszobás lakásban az esti órákban, hét gyerek ül fegyelmezetten az asztalhoz vacsorázni. Hét gyerek arcát fürkészi a szülők tekintete: nem rosszkedvűek-e, mit hoztak haza az iskolából, a bölcsődéből ...

— Csak egy van itthon — mondja az anyuka, s megtörli kezét, mert váratlanul érkeztünk. mosás közben zavartuk meg. Szerettük volna együtt látni a családot: a hét gyereket és a két szülőt, ők hárman azonban, akik otthon voltak, mindent a szobába varázsoltak. Keresem a ráncokat a szülők arcán, de nem találom,

— Hogy tudnak minden gyerekkel foglalkozni?

— Tradíció a családban a sok gyerek — válaszolta Boncz Jenő — Mi hatan voltunk testvérek, a feleségemnek nyolc testvére van. Azt lehetne hinni, hogy a hét gyerekkel rengeteg bosszúság van, de nálunk — és ezt őszintén mondom — ilyen nincs. Csak öröm. Ahány gyerek, annyiféle jellem, kedvesség. Szeretem a gyerekeket. Ha néha úgy érzem, hogy a gondok a fejünk fölé nőnek, mindig elmossa ezt az érzést a gyermekzsivaj, örömet nyújtani pénz nélkül is lehet. Nem törvényszerű, hogy sok gyerek esetén szűkösen, rossz hangulatban éljen a család. Kevés pénzzel, sok szeretettel könnyebb örömet szerezni, mintha fordítva lenne.

A család jövedelme egy hónapban hat és fél ezer forint. Az apa házmesterként dolgozik a Somogy megyei Ingatlankezelő, Közvetítő és Felújító Vállalatnál* havi 1200 forintos fizetésért. Hatvanöt éves. Az anyuka természetesen otthon van: nincs olyan napja, hogy ne kéne a gyerekek ruháit mosni, vasalni, de azt mondja: nagyon szívesen csinálom! Harminchét éves.

Mesélnek arról is, hogy az emberek különféleképpen beszélnek kilencükről: gúny és tisztelet, vagy szúrkálódó megjegyzés és irigy tekintet is kíséri mindennapjaikat. Bár az apa azt mondja, hogy az utóbbi években változott az emberek véleménye: a sok gyereket ma már többen is vállalnák. De sokan nem merik, és ahol nincs, irigylik is a zsivajt.

— Nem könnyű a költség- vetést zökkenőmentesen összeállítani. Hol ez kell, hol az, és meg kellett vennünk a televíziót is. hiszen nem tudunk elmenni sehova. Most az ágynemű van soron, de nem lehet részletre kapni. Mindezek ellenére nem kell a markomba csörgetni a forintokat. A gyerekek csendesek, nincsenek különleges igényeik, és jó testvérek.

— Ketten döntöttünk a férjemmel, — mondja az asszony, — hogy sok gyerekünk legyen. Nem terhes őket rendben tartanom. A férjem véleménye most is ez: ahol egy van, ott több is elfér.

— Miért van az, hogy ritka a sokgyerekes család?

— Sok mindenről le kell mondani a gyerekek kedvéért. Felállíthatnánk egy egyenletet, hogy megéri-e. Fölösleges kérdés; csak egyértelműen tudunk rá válaszolni, hiszen a harmadik után megszületett a negyedik, aztán az ötödik, a hatodik, és a hetedik. Nagy a felelősség is. Mégis minden asz- szonynak azt tudom mondani: a gyerekek mindent pótolnak.

Nézem az anya arcát. A homlokán alig van ránc ...

— Nem lehet mellettük szo- morkodni, búsnak lenni — mondja. — Ha észreveszik már jönnek és vigasztalnak, pedig nekik soha egy panaszos szót sem szóltam. El tudja képzelni, hogy ez milyen érzés?

A legidősebb kislány, Piroska csöndesen ül egy széken. Nem szól közbe, de ha valaki kérdezi, pontosan, szabatosan fogalmaz. A szülök pedig jóváhagyólag bólogatnak, egyszer sem kellett közbe szólniuk.

— Nincs kedvenc! Legtöbbet természetesen a kicsikkel kell foglalkozni. Ha jönne még egy, az lenne a »kedvenc« ...

És az a bizonyos nyolcadik már erősen jelzi jövetelét. Napokon belül be kell mennie a mamának a kórházba. Fiút várnak.

Meglepetés a búcsúzáskor hallott mondat is:

— Ha még kettő jön, örülünk neki . . .

P':TŐt;7,f\**OS Attila