Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-05 / 103. szám

S O MG G Y M E GYE* B I Z ÖTTUSA G A NAK ! XXX. évfolyam W3. szám 1974. május 5., vasárnap Vállukon a világ Az anyák vállukon tartják a világot. Gyermekek és fel­nőtté vált fiaik, lányaik gondját. Fáradhatatlanok, ha dolgozni, tenni kell értünk valamit, örömtelenek, ha szomorúak vagyunk, s sike­rünk számukra a legnagyobb öröm. Éjszakákat virrasztva ülnek betegágyunk mellett, aggódva figyelik első lép­teinket. És mi legfeljebb azt mondjuk: köszönöm. S leg­többször ezt is elfelejtjük, mert ők, csendben, látvá­nyosság nélkül teszik, amit — úgy érzik — tenniük kell. Tíz nappal ezelőtt az or- sz 'ggyülcs tavaszi ülésszaka elfogadta a családjogi tör­vény módosítását. És amikor a tisztelt Ház a törvényt megszavazta, szívével, eszé­vel — mint már annyiszor — ismét az anyák védelmére gondolt. A családi élet tar­tósságát és biztonságát, amennyire ezt jogszabályok­kal biztosítani lehet, bizto­sítja ez a rendelkezés. Éppen ezért örömmel üd­vözöljük a családot, az anyá­kat védő nagyszerű törvényt. Jól ismerjük a családban, társadalmunkban az anyák szerepét. Az anyák fedezik fel gyermekeik számára a vi­lágot és nagy-nagy szeretet­tel, türelemmel, anyai szug- gesztív hatással átadják is­mereteiket gyermekeiknek, csecsemőkoroktól felnőtt ko­rukig szépre-jóra tanítják. Persze, szép dolog, hogy a kormány, az országgyűlés, a társadalom méltányolja és hálából törvényes jógokba iktatja az anyák szerepét a családban és a társadalom­ban. De most az egyszer nem ártana, ha a kormányt, a Parlamentet is felülmúlnánk. Gondolom, senki, egyetlen parlamenti képviselő, egyet­len miniszter sem sértődne meg, ha gondolataikat, érzé­seiket, törvénybe iktatott gondoskodásukat a magyar családok minden tagja tó­vá bbf e jlesztemé. Ötven éve elmúlt már, hogy minden év május első vasárnapján emberi tiszte­lettel, gyermeki szeretettel, csókkal és meleg szavakkal, virágerdővel és könnyekkel köszöntjük az édesanyákat. Ünnepen, különösen az édes­anyák ünnepén áhítattal be­szélünk és írunk. Legyen az év minden napja önfeláldozásuk, egy­szerű hétköznapi tettekkel történő elismerése. Részünk­ről, gyermekek és felnőttek részéről egyaránt ez a leg­kevesebb, amit megtehetünk értük. A virág csupán há­lánk többlete legyen, amiért világra hoztak bennünket, szívük melegéért, féltő jó­szavukért, a hajnali reggeli­kért, a tiszta, vasalt ruhá­kért, gyengeségükben is a miénknél sokkal nagyobb erejükért. (S ki tudja, hon- nét ez az erő, miből merítik, hogyan bírják egy életen át?) Tegyük könnyebbé életü­ket. Tulajdonképpen a kor­mány is erre gondolt, ami­kor bevezette az anyasági segélyt, törvénybe^ iktatta a nőket, mindenekelőtt az anyákat segítő határozatokat, soron kívül napköziket, óvo­dákat teremtett és teremt, olcsóbbá tette a gyermekhol­mik árát, könnyítette a ter­hesmamák munkáját, fel­emelte az iparban dolgozó nők bérét, orvossal és orvos­sággal védi egészségüket, & szülő nő és az új ember szü­letését. Ma elnököt választ Franciaország Ma kerül sor a francia el­nökválasztás első fordulójára. A választáson 12 einökjfelöü lep feL, közülük azonban csak három rendelkezik tényleges esélyekkel, Francois Mitter­rand, a baloldal közös jelölt- j je, Giscard d’Estaing gazda- ; sági és pénzügyminiszter, a í kormánykoalícióban részt ve- j vő független köztársaságiak | országos szövetségének eddigi elnöke és Chaban-Delmas volt miniszterelnök, akit első­sorban az UDR támogatott a választási kampányban. Az eddigi közvélemény-ku­tatások sorra azt jelentették, hogy az első fordulóban a leg­több szavazatra Francois Mit­terrand számíthat, . míg a kormánykoalíció két jelöltje közül Giscard d’Estaing lénye­gesen meg fogja előzni Cha- ban-Delmast, és így — ha második fordulóra kerül sor — abban előreláthatólag Mit­terrand és Giscard d’Estaing vesz majd részt. Az Humanité szombati ve­zércikkében Étienne Fajon, a lap főszerkesztője rámutat ar­ra, hogy mar az első forduló­ban eldől a küzdelem, s ebben a helyzetben minden egyes szavazó számít. Hang­súlyozta: nagy tét forog koc­kán. Vagy az eddigi politika folytatásával tovább súlyosbo­dik a válság, vagy pedig meg­nyílik a jobbik élet felé ve­zető változás útja. Bármelyik jobboldali jelölt győzelme csak bizonytalanságot és zűr­zavart idézne elő, hiszen az eddigi kormánvkoaliciót a nö­vekvő ellentétek mélyen meg­osztották, képviselői pedig, akik csak egy szűk kaszt ér­dekeit képviselik. átkokat szórnak a franciák másik fe­lére. Francois Mitterrand győ­zelme viszont épp az ellenke­ző következménnyel járna. A baloldal olyan politikát java­sol. amely a dolgozók össze­fogásán alapulna, s ezen túl­menően lehetővé tenné a szé­les körű nemzeti egység meg­valósítását. Qoaker­szeminárium Balatonszéplakon Balatonszéplakon a Hotel In. terpress-ben A kelet és nyugat közötti feszültség enyhülése és a fejlődő országok címmel egy­hetes nemzetközi Quaker-sze- minárium kezdődött. A szemináriumon, melynek házigazdája a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa és az európai biztonság és együttmű­ködés magyar nemzeti bizott­sága, 28 ország képviselői vesz­nek részt. Az első napon a résztvevő­ket dr. Molnár Béla, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csának titkára üdvözölte. (Anyák napi összeállításunk ti- 5. oldalon.) 5,8 milliós többlettermelést vállaltak Kongresszusi felajánlások a bogiári talajjavítóknál Természetjáró találkozó közalkalmazottaknak Május 11-én és 12-én több mint hatszáz közalkalmazott természetjáró érkezik Kapos­várra a? ország minden tájá­ról. A nagy érdeklődés elsősor­ban a jó programinak köszön­hető. Dr. Fenyvesi János, a Közalkalmazottak. Szakszerve­zetének megyei titkára el­mondta, hogy több program közül választhatnak a várost és környékét megismerni aka­ró természetbarátok. A május 11-i program sze­rint Kaposszerdahelyre, Szen­nára, a parkerdőkbe, az igali gyógyfürdőbe, a Rippl-Rónai 1 Múzeumba látogatnak el a ta­lálkozó résztvevői, IJgészen biz- . tos, hogy sokan választ ják az 1 oda-vissza tizenkét kilométeres | i túrát Húsvét-forrás,. töröcskei I tó, Gyertyánosvölgy között. Ez í a program tábortűzzel fejező- ] dik be. Este a Latinca Sándor Művelődési Központban a So- ; mogy Táncegyüttes, a Munkás- ! kórus, a Fonómunkás Kisszm- j pad ad műsort, s Kaposvárról j szóló filmet vetítenek. Május I 12-én minden csoport más 1 helységet keres föl, s erre a I napra ajánlják a zalai Zichy i múzeum megtekintését is. Kétnapos ifjúgárdaszeitiie Kaposváron A Balatonbogláron székelő Dunántúli Talajjavító és Ta­lajvédelmi Vállalatnak — a Zala megyei iroda dolgozói­nak kezdeményezésére — va­lamennyi termelő egysége munkaversenyben vesz részt pártunk XI. kongresszusa tisz­teletére. Kongresszusi felajánlásaik teljesítésével mintegy 5.8 mil­liós Tooolettermelési értéket és 2 milliós nyereségtöbbletet érhetnek el a vállalatnál. A Zala megyei iroda dolgozói által kezdeményezett munka­verseny yállalásában az idei termelési terv kettő, és az eredményterv öt százalékos túlteljesítese szerepel, mégpe­dig olyan kikötéssel, hogy eközben szinten tartják az át­lagbért. Mint az Császár Jó­zsef igazgató és Pusztai Lajos VSZT titkár tájékoztatásából kitűnik, ehhez a felvilágosí­táshoz valamennyi megyei iroda, a tervezőiroda és a gépüzem is csatlakozott, s megvalósításával a tervezett 232 millió helyett 297.8 millió forintos termelést, illetőleg a tervezett 25,1 millió helyett 27,1 millió forintos nyereséget érhet el a vállalat. Érdemes sorra venni, hogy a Dunántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat egye. termelő egységei milyen fel­ajánlásokat tettek például a tervezett termelési érték túl­teljesítésére. 1,1 milliót tesz ki a dunakeszi iroda vállalá­FELLŐTTÉK A PIROS RAKÉTA I Fát döntött a szél Igazi májusi zivatar söpöit végig tegnap délután Kapos­váron. A város egyes utcáin vastagon hömpölygőit a viz. Az erős szél Baté és Kapos- keresztúr között kidöntött e-. nyárfát és elszakította a le lefonvezetéket. A villám pe­dig belevágott egy 20 000 vol sa, 800 ezer forint, illetőleg j tos elektromos vezetékbe. ennél magasabb a baranyai, a zalai és a ceglédi irodáé; 700 ezer forint fölött van a somogyiak vállalása: megkö­zelíti 'a 400 ezer forintot a Fejér megyei irodáé és meg­haladja a 300 ezret a gép­üzemé; félmillió forint a Vas megyeiek felajánlása es 200 ezer a tervező irodáé. Kaposvár donneri városrész, ben néhány utca áram nélkül maradt. A DÉDÁSZ szakem­berei gyorsán elhárítottak zavart. A Balatonon 13 óra elok néhány perccel, az idén; elő szőr lőtték fel a piros ráki tát. ■--ÍZ. Eredményes évet zártak J -X a somogyi vadászok Tíz nap Zánkán Tegnap küldöttközgyűlést tartott a Magyar Vadászok pr- szágos Szövetségének megyei intézőbizottsága. A tanácskozá­son értékelték a somogyi vad- gazdálkodás múlt évi tapaszta­latait, a vadásztársaságok tevé­kenységét és határoztak a vad vallani. A fácánálloinai.y pel dánt 29, az özállomány 27 szú zalékltal gyarapodott Somogy ban. 'egyedül az őzállomá:: apasztására tett intézkedések nem bizonyultak hathatósnak Mindennek ellenére az apró i vadgazdálkodásban a meg;. • Ötödször rendezték meg Ka­posvár város és járás ifjúgár- distáinak kétnapos szemléjét. Több mint kétszázötven fiatal tagja az Oleg Kosevoj, illetve a Lékai János Ifjú Gárdának a városiban és a járásban. Kö­zülük hét szakasz, összesen százhetvenöt fiú és lány vesz részt a tegnap délután megkez­dődött szemlén, hogy számot aájon honvédelmi ismereteiről, a kiképzéseken tanultakról. A Szabadság parki szovjet emlékmű előtt sorakozott fel a hét ifjúgárda-szakasz tegnap délután. A városi ifjúgárda- parancsnokhelyettes adott je­lentést a megyei if júgárda-pa- ranc.snoknak. Amikor tiszteleg­ve egymással szemben álltak, fiú éa apa állt vigyázzban egyenruhában. Hifner Ferenc megyei ifjúgnrda-paranesnou köszöntötte a felsorakozott gár­distákat. A megyei KISZ-vb nevében Galamb László mél­tatta a gárdisták tevékenysé­gét, s jó versenyzést kívánt a két kaposvári szakmunkáskép­ző, a húskombinát, az egész­ségügyi szakiskola, a mező- gazdasági szakközépiskola gár­distáinak. valamint a kapos­vári járás két szakaszának. Az alaki és menetdalszemle után megkezdődött a lövészet a Zalka Máté lőtéren, az úszás a termálfürdőben, a futás a Dó- zsa-pályán. Az időjárástól füg­gően folytatódik m<^ a szemle. A tervek szerint egésznapos harci túra. lesz a Zaranyi erdő­ben, a délutáni eredményhlr- , detés után ifjúsági bállal feje­ződik be' a szemle. Az országos úttörő honismereti verseny középdön­tőjét pénteken vették hangsza­lagra; a mikrofonok előtt a Hajdú megyét képviselő deb­receni, s fővárosból XIX. ke­rületi. Somogyból pedig a mesztegnyöi pajtások várták a kérdéseket, s hogy a feleletek alapján eldőljön, melyik csa­pat jut tovább. A játék képze­letbe’! hajókirándulásra hívta a résztvevő úitóröket, egy-egy Duna-menti város nevét kellett kitalálni néhány-ismertetőjegy alapján. Hangversenyekről, a három megye ipari létesítmé­nyeiről hangzottak el kérdé­sek, s hogy a pontok össze- számlálása után sem ért véget a verseny, annak volt köszön­hető: a mesztegnyöi és a deb­receni pajtások azonos számú pontot gyűjtöttek. Az ötödik villámkérdésnél a debreceniek jutottak előnyhöz, tehát a mesztegnyöi csapat a verseny, a középdöntő második helye­zettje lett. Tagjai tíz napig üdülhetnek a zánkai úttörővá­rosban. A rádiós honismereti ver­senyt a Kossuth adón május gazdálkodás további feladatai- I változatlanul az utolsók között ról. | van országos szinten. A tanács Ahogy megállapították, mogyban tálán meg soha nem I matékosan arra, hogy a prop zárt ilyen eredményes észtén- ramnak megfelelően, a jövőben J dót a vadásztársadalom. A j még nagyobb gondot fordítsa j.múlt évre vonatkozó legfőbb i nak az apróvad fejlesztésére j célkitűzéseket — a szarvas-, a | mert csak így valósítható me rádiós | vaddisznó-, az őzállomány a II. fácánprogram, amely Só- csökkentését. az apróvadállo- i mogyban 160 000 fácán tartá mány növelését —, csaknem ; süt írja elő, maradéktalanul sikerült valóra * 1972 óta Somogybán egyre Átmeneti ház félévvel előbb A SZOT, a Hazafias Nép­front Országos Elnöksége és a KISZ KB felhívása nyomán egyre többen csatlakoznak a kibontakozó szocialista munka­versenyhez. Számos felajánlást tesznek a párt jövőre összeülő XI. kongresszusa tiszteletére. Az Ingatlankezelő Vállalat ifjúsági parlamentjén hangzott el értékes felajánlás. A Hunya­di János utcában épülő 16 la­kásos IK V »átmeneti házat« az eredeti 1975. évi határidő he­lyett már az év végére elkészí­tik. Ez jelentősen meggyorsítja a vállalat felújítási munkáinak ütemét. Ugyanezt a célt szolgálja az az 1000 óra társadalmi munka. amelyet a vállalat dolgozói 12-én, vasárnap délelőtt .krazve-4*központi tétepSk építkezésen tftik. emelkedik a vadászni vágyók száma: ma már 1359 vadász tevékenykedik a társasagokban Gondot okoz viszont, hogy meglehetősen alacsony — mindössze nyolc százalék —, a harminc év alatti vadászok aránya — s ez önmagában meghatározza ,a további teen­dőket. A lelkes, jó munka a va­dásztársaságok jelentősen ja­vuló pénzgazdálkodásában is megmutatkozik: a múlt évre tervezett pénzbevételeiket 42 százalékkal túlteljesítették, ugyanakkor a tervezett kiadá­sok csak 12 százalékkal emel­kedtek. A megyében ma 1756 szarvast, 6581 őzet, és 7Wj vad­disznót tartanak számon. Az apróvadállomány az elmúlt négy év során megkétszerező­dött, ma már meghaladja a hetvenezret. Érdemes megje­gyezni, hogy a fácán-tenyésztés­sel foglalkozó vadásztársasá­gok az elmúlt évben a koréb- ketezeere? töb- •Mjxöieezer fácánt ---------------- lei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom