Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-26 / 121. szám
A LÁTOGATÁS M indig, mindenhol egyedül volt. A pergő nyelvű idegenvezető sem tudta a többiekhez terelni, később már nem is kísérletezett vele Zoltán egymagában nézegette a képtárat, s az ebédnél a legszélső székre ült. A fakó arcú tanítónő örökösen dohogott, »-minek jön az ilyen társasutazásra-«, és szidta, mint a bokrot. Azt hiszem, nagyon tetszett neki a fiú. Zoltán nem törődött a programmal, a csoporttal sem. Gondoltam, az élmény miatt. Hogy minden együtt van: a szépség, a pincérek prospektus- mosolya, a képeslap-égbolt. Nem mindenki emészti meg egyszerre. Hívtam, tartson velünk, ismerek itt néhány izgalmas utcát. — Én nem vagyok kíváncsi azokra a lányokra — és sarkon fordult. Megnyugtattam, hogy félreértett. Másmilyen utcákba készülünk Csak az idegenvezető meg ne tudja, mert bezár bennünket a szállodaszobába. — Miért, kik élnek ott, tolvajok? — Ördögöt. Csak irdatlan messze van. Fölvette a zakóját, lépdeli mellettünk Meg nem szólalt volna. Három helyen is sorba álltunk fagylaltért, Zoltán kezébe is nyomtunk egy-egy tölcsérrel. Jót mulattunk rajta, két harapással eltüntette a fagylaltot. Közben az emeletekre tekintgetett. — Itt mindig ilyen korán lefekszenek? — Az öregek meg az asszonyok Az idevalósi inkább agyonüti a feleségét, nemhogy éjszaka kiengedné. A reggel meg a délelőtt az asszonyoké. Figyeld holnap a presszókat! Zoltán hümmögött. — Túl sommás ez a megállapítás ahhoz, hogy elhiggyem. Vállat vontam, mentünk tovább. Már bántam, hogy elhívtam. Tekergettem a nyakam, sehogy sem ismertem ki magam. A zsebemben térkép lapult, de akkora hanggal voltara vacsora után, hogy nagy szégyen lenne most térképről silabizálni az utat. Aha, a három tornyú templom, az mellette a könyvtár! — Mindjárt egy lépcsőhöz érünk; még öt perc és olyan étteremben találjátok magatokat, hogy azt megemlegetitek. A lépcsőnél Zoltán eltűnt. A szívverésem is elállt, hogyan talál ez a fiú vissza. Egymást nyugtattuk, nem olyan gyámoltalan, de az esténk elromlott» Fél óra múlva szedelőz- ködtünk, hazabuszoztunk. Rögtön őt kerestük, de senki se látta. Az idegenvezető dühöngött: »ennek folytatása lesz, ezért valakinek felelni kell!«. Kesergett hajnalig. Zoltán két nap múlva előkerült. A szeme alatt karikák sotétlettek. Lehordtám a sárga földig, az idegenvezető se kímélte. A tanítónő — akinek az elmúlt két napon hangját se hallottuk — a nyakába ugrott, aztán elvörösödött, és elszaladt. Zoltán hallgatott, s asztalhoz ült. Az utolsó székre. A férfiak először ugratták, árulja már el a cicababa címét, aztán békén hagyták. Zoltánt én is elfelejtettem. Két hete Siófokon tanácskozott az ország két és fél ezer jogásza. A szállodasor előtt, állami rendszámú fekete Mercedesek suhantak, néhányuk utasa a tanácskozás színhelyétől a háromszáz méterre levő szállodába is kocsival utazott, s apró kézemelgetéssel köszöntötte a minden autóba bebámuló kollégákat. Sült kolbász illata csapta meg az orromat, én is oda álltam az emberkígyó végére. Kis idő múlva valaki megütötte a hátam. Nézek hátra: ejnye, de ismerős. — Ne bámulj, hallod-e! Hál elfelejtetted már Zoltán barátodat? Kezet ráztunk, udvariaskod- tunk, aztán nem tudtam magamban tartani: — Kell mondanom, hogy még most is neheztelek a szökésedért? — Ne haragudj, meg kellett tennem. Vártam, hogy folytassa. — Látni akartam a nővéremet. Oda ment férjhez. Fura képet vághattam. — A látogatásnak csak ezt a módját találtad? Nem lehetett volna szólni, hogy elmész egy időre? — Nem olyan egyszerű volt az. Magam se tudtam, mit tegyek. Itthon elhatároztam, nem teszem be hozzá a lábam. — Ha úgy lépett meg... — Dehogyis. Rendes papírokkal, hivatalosan. Azt hittem, anyám beleőrül. A pavilonból kétszer is rámszóltak, vigyem már el azt a kolbászt — Rossz helye van. a nővérednek? — Ha erre gondolsz, jől élnek. De a nővérem is, meg itthon ai anyám is altatóval fekszik. — Ezért kerested fői? — Kíváncsi voltam. — Ennyi? — Hívtam, jöjjön haza többször. Anyám miatt Emlékezetes két nap volt, martuk egymást, ő 6Írt, én meg rávagdostam az ajtót — Jó, hogy ki nem rúgott a férje. — Rendes öú. Beszélni nem tudtunk, de nagyon is értette, miről van szó. Elkísért a szállodáig, útközben mindenáron ajándékot akar venni nekem. Itthon barátok lennénk. H ideg volt, Zoltán összerázkódott. A Lidó előtt parkolt a Volgája, odaballagtunk a kabátjáért. — Gépkocsivezető lettél? — Amíg nem lesz családom, megfelel ez az állás. Jól keresek, raktam félre, augusztusban újra utazom. — A nővéredhez? — Anyám is jön. — Akkor nagy az öröm. — Csak ezt ne mondtad volna. Pintér Dezső Megyei vállalat felvételre keres gyakorlott ellenőrzésicsoportvezetőt Jelentkezés: részletes önéletrajzzal »Belső ellenőr« jeligére, a 91869. számra, a hirdetőbe. (91869) A Dél-balatoni Vízgazdálkodási Társulat (Szántód, Vasút út 5.) AZONNALI BELÉPÉSSEL FÖLVESZ 1 ESZTERGÁLYOST, 3 TRAKTOROST MTZ-traktörra szerelt árokásó és csatornakarbantartó gépekre. Jelentkezni személyesen vagy írásban lehet. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. (14363) 98 négylalálatos a lottón A Sportfogadási és lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. játékhéten 5 találatos szelvény nem érkezett, négy találatot 98 fogadó ért el, nyereményük egyenként 51 203 forint. Hármas találata 9162 fogadónak volt, nyereményük egyenként 274 Ft. A két találatosok értéke 14 Ft. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Kiállítás nyílik holnap, a Latinca művelődési központban a balatonszengyör- gyi általános iskola képző- művészeti szakkörének anyagából. A diákok tárlatán kerámiák és festmények láthatók. — 25 ezer női ruha gyártását kezdték meg Kaposváron a Lady Ruházati Ipari Szövetkezetben, osztrák bérmunkában. — Műsoros esteket rendeznek a mosdősi Tüdőgyógyintézet 25. éve alkalmából. A tervek között Röpülj páva címmel szerepel a ker- cseligeti citerazenekar fellépése. A finnbarát kör tagjai finn vendégeket várnak. A Házimuzsika sorozatban műsort cserélnek dombóvári partnereikkel. E héten — pénteken — a nagykanizsai szimfonikus zenekar lép fel Mosdóson, Noll Ferenc vezényletével. Súlyos balesetek a közutakon Figyelmetlenül vezette pénteken éjszaka a tsz motorkerékpárját a 32 éves Tomka Pál, nagykanizsai lakos, a buzsáki tsz növényvédő dolgozója, és a lengyeltóti vasútállomás előtt nekihajtott a leengedett sorompónak. Súlyos, élet- veszélyes álapotban szállították a siófoki kórTTázba, ahol tegnap hajnalban belehalt sérüléseibe. Ugyancsak pénteken a 29 éves, ordacsehi Kiss János Balatonlel- lén — mivel nem tartotta be a követési távolságot — motorkerékpárjával nekiütközött egy lovaskocsinak. Súlyos nem élet- veszélyes sérüléseket szenvedett; eljárás indult ellene. Barcson is történt egy közúti baleset: a 28 éves Orsós József barcsi lakos a mentőállomás előtt körültekintés nélkül lépett az úttestre, és egy személygépkocsi elütötte. Orsós súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedeti Kaposszerdahely és Szenna között nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját tegnap a 25 éves Pál István, kiskorpád! lakos. A kocsi megcsúszott és összeütközött egy szembejövő, szabályosan közlekedő személygépkocsival. Ennek vezetője könyebben megsérült, gépkocsijában 15 ezér forint kár keletkezett. Pál István ellen eljárás indult. — Hivatásos vezetői jogosítvánnyal, 5 éves gyakorlattal, szakmunkás-bizonyítvánnyal és érettségivel rendelkező személyeket gyakorlati oktatónak fölvesz az Autóközlekedési Tanintézet. Jelentkezni lehet Kaposváron, a Berzsenyi u. 2. sz. alatt. (91909) — Mozaiklapból nagy választék várja az építtetőket, kivitelezőket. Kaposvár, Achim András u. 11. (14399) I — Még nem késő! Most még I kedvezményes áron vásárolhat, tüzelőt! Az akció már csak néhány hétig tart! A hazai brikettek 15 Ft/q, egyes szénfajták (mecseki iszap, tatai, dorogi, ba- linkai, dudari ^barnaszenek) 10 Ft/q árkedvzeménnyel megvásárolhatók a dél-dunántúli TÜZÉP vállalat összes telepén. Hitelakciós utalvánnyal rendelkezők is kedvezményes áron vásárolhatnak. DÉL-DUNÁNTÜLI TÜZÉP VÁLLALAT. (14475) I Nyári bébi-, leányka- és bakfisruhák most érkeztek a kaposvári Csibi gyermekruházati áruházba. (X) A marcali járási Építő- és Szakipari Szövetkezet fölvesz kőműves szakmunkásokat és kőművesek mellé segédmunkásokat Munkaidő: heti 44 óra. (701« iiiimm-iiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiii HÍREK május 26 VASÁRNAP Fülöp Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: ldénként felszakadozó felhőzet, szórványosan kialakuló záporral, zivatarral. Mérsékelt, többfelé megélénkülő, időnként megerősödő északnyugati, északi szél. Hűvös marad az idő. A várható legmagasabb napali hőmérséklet ma 15—20 fok között lesz. — Brigádkirándulás. Veszprém megyébe látogatott el az OTP megyei igazgatóságának József Attila szocialista brigádja. Meghívták a kirándulásra a ruhagyár két szocialista brigádját, s vendégként magukkal vitték az általuk patronált Siketnéma Intézet két tanulóját is. Ölvén éves iskola Pécs legnagyobb körzetű általános iskolája, az Egyetem utcai iskola, szombaton ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Alapítása óta munkásjeliegü iskola volt, jelenleg is a hatszáz tanuló háromnegyed részének a szülei gyári munkások. Az utóbbi években, évtizedekben — többek között — kétszáz személyes napközi otthonnal, önálló könyvtárral, orvosi szobával, jól felszerelt műhely- teremmel és nyelvi laboratóriummal, sportpályával gyarapodott az iskola, s ezek jórészt a patronáló üzemek és vállalat >k, valamint azok szocialista brigádjainak segítségével valósultak meg. Az iskola Kállai Éva nevét viselő úttörőcsapatát az évforduló alkalmából a KISZ központi bizottsága vörös selyemzászlajával tüntették ki. Tartalékosok búcsúztatása Marcaliban a járási művelődési központban tegnap búcsúztatták az ötvenéves kort elért tartalékosokat. Kovács László járási népfronttitkár nyitotta meg az ünnepséget, majd a honvédelmi miniszter parancsának ismertetése után KISZ-isták és úttörők köszöntötték virággal a néphadseregtől elköszönő 220 tartalékost. Dr. Szolga András, a tanács járási hivatalának elnökhelyettese méltatta az obsitosok érdemeit, majd Kerék László, néphadseregünk fiatal katonája vette át édesapjától a fegyvert. Köszöntötte az obsitot átvevőket Mohácsy Barna ország- gyűlési képviselő j is. 160 évvel ezelőtt, 1814. május 26-ás született Ney Ferenc pedagógus, haladó tanügyi és ifjúsági író, a magyar óvodaügy úttörője. Pesten, majd Bécsben orvosi tanulmányokat folytatott; később főúri családoknál nevelősködötL Újságíró lett (1841-től 1844-ig a Világ című napilap munkatársa), majd az első magyar kisdedóvóképző intézet igazgatója. 1848-ban őt választották meg az első egyetemes tanítógyűlés elnökévé. 1857-től a pesti német tannyelvű reáliskolában volt a magya nyelv tanára, 1861-től pedig a magyarrá lett iskola igazgatója. 1866-tól a pesti, majd az Országos Tanár- egyesület elnöke lett. Ney a magyarországi óvóda- ügy lelkes úttörője volt, és jelentős pedagógiai tevékenységet folytatott. Tudományos tevékenysége elismeréseként 1858- ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Irodalommal is foglalkozott: novellái jelentek meg, s írt egy regényt is. A Nemzeti Színház számára operaszövegeket fordított, két drámáját pedig ugyanott be is mutatták. Horgászversenv a Balatonon A KISZÖV hagyományosan évente megrendezi az országos balatoni horgászversenyt. Az ideire ma kerül sor Fo- nyódligeten a SZOT Gyermeküdülő melletti partszakaszon. A reggel 6 órakor kezdődő versenyre 160-an neveztek. A hazaiakon kívül csehszlovák szövetkezeti horgászok is indulnak a versenyen. — Bencze József verseskötetét ismerteti kedden délután a Fiatalok stúdiója műsorában Tüskés Tibor. Hétfőn és kedden gépkocsi nvereménvbetéikönyv sorsolás könyv között összesen 645 — Rendőrkézre jutott az a hongkongi bankrabló, aki csütörtökön este berontott a Po Sang pénzintézetbe, majd sikertelen rablási kísérlet után 11 túszával elbarikádoz- ta magát. A rendőrök pénteken húszórás várakezás után megrohanták az épületet, kiszabadították a túszokat és őrizetbe vették a fegyveres férfit. — £v végére befejeződik a rekonstrukció a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat gyárában Nagykanizsán. A 72 millió forintos költséggel átépített gyárba olasz technológiai gépsor kerül, s az itt készülő téglákból Somogyba is szállítanak. — Elsősegélynyújtó versenyt rendeztek a siófoki járásban, a Vöröskereszt szervezésében. A versenyen az első a zamárdi, a második a karádi, a harmadik a balaton- szabadi iskola lett. Útlezárás Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy Kaposváron a Honvéd utcának a Damjanich utca és a 48- as ifjúság útja közötti szakaszán 1974. május 27-től (hétfő) 8 órától — előreláthatólag két hónapig — a közúti forgalom szünetel. Ez időben a Kossuth Lajos utcának a Május 1. utca és a Bajcsy- Zsiiinszky utca közötti szakaszán tilos a megállás. A 12. sz. helyi busz útvonala ennek következtében így módosul: a vasútállomásról induló járatok a Május 1. u.—Kossuth Lajos u.—48-as ifjúság útja—Honvéd u. terelőútvonalon közlekednek. A Latinca-háznál és a Kossuth téren levő megálló helyett most a Kossuth Lajos utcában lesz (az Állami Biztosító előtt) az ideiglenes megállóhely. A Komárom utcai végállomástól induló autóbuszok a Honvéd u.— 48-as ifjúság útja—Kossuth Lajos u.—Beloiannisz u.—Április 4. u. útvonalán közlekednek. A Honvéd utcában a Kalinyin-emlék- táblánál Tevő megállót a 48-as ifjúság útjára helyezzük át. Volán 13. sz. Vállalat, Kaposvár; Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat, Kaposvár. (91893) Kubikosbrigádokat azonnali belépéssel fölvesz az Építőipari Szövetkezet Kaposmcrőben. (14391) Az Országos Takarékpénztár hétfőn és keden rendezi a gépkocsi nyereménybetétkönyvek idei második, sorrendben 52. sorsolását. A húzáson a január 31-ig váltott és április 30-án még érvényben volt autó nyereménybetétkönyvek vesznek részt. A több mint egymillió betét— Japán gyermekrajz-ki- állítás nyílt szombaton a kis- terenyei Druzsba ifjúsági klubban. A tárlaton bemutatott huszonöt japán gyermekrajzot a japán gyermekművészettel foglalkozó állami szervezet cserébe küldte egy nógrádi gyermekrajz-sorozatért. — Életveszélyes zsákmány. A New York-i rendőrség széles körű hajtóvadászatot indított egy életveszélyben lévő rabló banda után. A tettesek ugyanis feltörtek egy parkoló kocsit és magukkal vitték a csomagtartóban talált csokoládét és bonbonokat A kocsi egy féregirtóé volt, az eltulajdonított édesség pedig patkányok számára méreggel preparált »inyencfalat«. gépkocsit sorsolnak ki. Hétfőn délután 4 órai kezdettel a vidéken váltott betétkönyvekre 369 autót sorsolnak ki. A kétnapos sorsolás összesített nyereményjegyzékét május 29-én, szerdán teszi közzés az OTP. — Szombaton rendezték a KPVDSZ székházában a kereskedelmi és vendéglátóipari fiatalok országos szavaló versenyét. Az első díjat Szarvas Julianna Hajdú megye versenyzője nyerte. MÁV közlemény A Pécsi Vasútigazgatóság értesíti az utazóközönségét, hogy május 27-én, 28-án, 29-én, SO-án, és 31-én Nágocs—Alsómocsolád és Máza-Szászvár között átszáHásos vágányzár lesz. A közlekedésből kizárt, Bátaszékről 7 óra 52 perckor induló és Dombóvárra 9 óra 50 perckor érkező, valamint a Dombóvárról 11 óra 55 perckor induló és Bátaszékre 13 óra 49 perckor érkező személyvonatok utasait a fenti állomások között vonatpótló autóbuszok szállítják. A vonatpótló buszok közlekedéséről részletes felvilágosítást a vasútállomásokon adnak. — A GÉPIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ESTI TAGOZATA az 1974/75-ös tanévre felvételt hirdet. Jelentkezhetnek a 17. életévüket betöltött, gépipari jellegű munkakörben dolgozd betanított munkások, szakmunkások, érettségizettek. A szakmunkás-bizonvítvánnyal nem rendelkezők sikeres felvételi vizsga után az I. osztályba iratkozhatnak. A szakmunkások I. osztályba iratkozhatnak felvételi vizsga nélkül, sikeres különbözeti vizsga esetén pedig a II. osztályban kezdhetik meg tanulmányaikat. Az érettségizettek 2 éves tanulmányi idő alatt szerezhetnek szakközépiskolai érettségi bizonyítványt. a szakmunkásképző emelt szintű tagozatán végzett szakmunkások a DOLGOZOK KÉTÉVES SZAKKÖZÉPISKOLAJABA jelentkezhetnek (érettségizett szakmunkások lesznek, vagy A NÉGY EVES SZAKKÖZÉPISKOLA n. OSZTÁLYÁBA kérhetik felvételüket, s ekkor szakközépiskolai végzettséget szerezhetnek. (A technikussá minősítés előfeltétele!) A jelentkezők bővebb felvilágosítást és jelentkezési lapot az Iskola irodájában kaphatnak; Kaposvár. Rtppl-Rónai u. 15. A jelentkezési határidő: 1974. június 30. Gáláns tűzoltó (A Quiclc-b/St) \