Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-01 / 100. szám
Nagy ünnep volt akkor Karódon Ott álltam az emelvényen, amikor a nyomdászok képviselői piros fedelű minikönyvvel ajándékoztak meg mindenkit a hat évvel ezelőtti május elsejei ünnepségen. A Régi somogyi május elsejék most is ott áll a könyvespolcomon. Nem egyszer leemelem, forgatom, fölidézem a hajdani ünnepeket, ha olyan veteránnal beszélgetek, aki szóba hozza ezeket. Mostanában egyre többször megfordul a fejemben, hogy érdemes lenne továbbírni ezt a könyvet, kiegészíteni az új kutatásokkal, az utóbbi időben lejegyzett visszaemlékezésekkel. Idős emberekkel beszélgettem az öregek napközijében Karádon. A Tanácsköztársaság ötvenöt évvel ezelőtti eseményeit idézték föl, többen is. A nyolcvanegy éves Kovács János vörösőr volt a faluban. Amikor megkérdeztem, hogyan ünnepelték meg a május 1-ét 1919-ben, kihúzta magát, s így felelt: — Nagy ünnep volt akkor, nagy ünnep. A hetvenegy éves Szabó Imre, aki már csak bottal tud járni, egyetértőén bólogat. És mutatja kezével, mekkora májusfa állt az udvaron az ünnep tiszteletére. — Mondott valaki beszédet? — Már hogyne mondott volna. Fischer doktor, akit aztán a fehérek Tabon kivégeztek. Visszaemlékező cikkekben sokszor előfordul Tab, s hogy ott milyen szép május elsejei ünnepséget rendeztek a Tanácsköztársaság idején. Szerintem érdemes együtt említeni ezzel a karádi felvonulást és majálist, hiszen dr. Fischer Albert orvos, a direktórium elnöke, a pártszervezet titkára az óvodásoktól az iskolásokig, az iparosoktól a parasztokig mindenkit föllelkesített, s olyan ünnepséget rendeztek, amilyet aztán csak a felszabadulás után. A doktor 1916 nyarán esett fogságba az orosz fronton. Kint élte át az októberi forradalmat, egyszer közelről látta és hallotta beszélni Lenint, s ezeket az élményeit kamatoztatta egész politikai tevékenységében. Az oroszországi május elseje példája nyomán szervezték meg a karádi felvonulást 1919-ben. A hetvenöt éves Keresztes József né takarította Fischer doktor lakását és rendelőjét. Akkor persze még Kuti Katalinnak hívták. Még ő is kapott megbízatást a szervezésben. — A piros gombokat velem varratta a Fischer Albert. Vett nekem selymet, pirosat, meg fagombot. Megvarrtam, behúztam a gombokat a selyembe, aztán mindenkinek kitűztem a gomblyukába. Amikor a fehérek bevonultak a községbe, össze-vissza faggattak emiatt. — S mi volt még? — Tanultuk, hogy Nem lesz a tőke úr mirajtunk, elvész, ki a múltnak él... Vittük a zászlót, ünnepeltünk kint a/ erdőben reggelig. ötvenöt évvel ezelőtti május elseje. A mai nagyapák és nagyanyák büszkén emlegetik. S nemcsak szóbeli visszaemlékezések őrzik az emlékét, hiszen akadt olyan, aki lejegyezze, írásba foglalja Elsőnek említenék egy terjedelemre nem nagy tanulmányt, amely Herk Mihály pedagógus gondos munkája. Az első szabad május elsejéről így ír: »Nagy felvonulás volt. A nagy vörös lobogót az állomáskezelő, vasúti bakter vitte. Riba Laci és Jancsi, valamint Szárnyasi Dezső a felírással ellátott vörös táblákat vitték. Egy része a majáliso- zóknak az erdészháznál, mások ugyanakkor az Erzsébet- kertnél vígadoztak. Az iskolások pedig az Akasztófaidombhoz vonultak ki, élükön Újvári Ferenc tanítóval. Zsák- bafutás, lepényevés és minden ilyen mulattatta az iskolásokat. Az erdészháznál volt az igazi nagy vígalom. Nyolctagú cigányzenekar húzta, Kúti Jóska elsőzött. A beszédet Fischer doktor mondta. Egy másik forrás — dr. Feig Gyula A két doktor című regénye — szerint lelkesedéssel beszélt a munkásság nagy győzelméről, beszélt Leninről, akit Oroszország és a felszabadított orosz munkásság vezéreként üdvözölt.« Öröm, boldogság, újjongás — ezt hozta az a csütörtök. A lányok hajában piros szalag, ruhájukon vörös gomb, a fiúk ruháján vérszínű krepp- papírvirág volt. Zengett a dal; még a kicsik is tudták az lnternacionálét. a Mar- seillese-t. Csak egyet nem tudtak. Azt, hogy hus-onhat év múlva ünnepelhetik újra ilyen szabadon a május elsejét. Lajos Géza Ösztöndíj a szövetkezettől A csurgói mezőgazdasági szakmunkásképzőben az idén két osztály növendékei nem azért várják az iskolaév végét, mert kezdődik a szünidő. Rájuk a gondtalan nyár helyett a munka vár. Elbúcsúznak az intézettől, és hazautaznak szülőfalujukba, ahol a termelőszövetkezetek traktorait bízzák rájuk. Munkahelye már mindenkinek van. Sőt amikor elsőként az iskolába kerültek, már akkoráiig akadt köztük olyan, aki ne tudta volna, hogy a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után melyik gazdaság alkalmazza majd. Ösztöndíjasként kerültek az intézetbe, rögtön az általános iskola befejezése után. Ember Géza Porrogról érkezett, tsz ösztöndíjjal. Most a szakmunkás- vizsgára készül. Az elmúlt három évről beszélgetünk, és arról, hogy Ember Géza mit jelent egy kollégiumban lakó fiatalnak az a pár száz forint, amit a termelőszövetkezet havonta küld. — Mennyi is az a pénz? — 250 forintot kapok. Amikor fölvettek az intézetbe, hároméves szerződést kötöttem a tsz-szel. Nem ez az egyetlen, amit a szövetkezet ad a tanulóknak, ök gondoskodnak az itteni gyakorlatokhoz szükséges munkaruháról, cipőről is. Igyekeznek mindent megadni ahhoz, hogy jól tanulhasson az ember. — Az ösztöndíj összegét befolyásolja-e a tanulmányi eredmény? — Ezt a pénzt a bizonyítványtól függetlenül megkapjuk. Emellett még kapunk tanulmányi ösztöndíjat is, ami kizárólag attól függ, hogy milyen eredményeket érünk eL — Voltak-e már üzemi gyakorlaton a szerződtető tsz-ek- nél? — Fél évig voltunk. Ez idő alatt a tsz-ek megismertek bennünket. Azt is, hogy ki mire képes. Mi pedig megtudtuk, mi vár ránk, ha befejeztük az iskolát. A gépműhelyben és kinn a földeken egyaránt kellett dolgozni. Én például kömbáj noztam. Még fizetést is kaptam, 2300 forintot. Ha végleg a gazdasághoz kerülök, inkább gépen szeretnék dolgozni, mint a műhelyben. Nemcsak azért, mert többet lehet keresni — a traktoros általában teljesítménybérben kapja a fizetését —, hanem inkább azért, mert ez a munka nekem jobban tetszik. Már általános iskolás koromban is néha megszöktem az iskolából, és elmentem a traktorosokkal. Hegedűs János ugyancsak a gépet kedveli. Náluk ez családi hagyomány, édesapja a segesdi tsz traktorosa. Hamarosan két Hegedűs dolgozik majd a Hegedűs János földeken. — Én kétszáz forintot kapok havonta a szövetkezettől. Ennek fejében három évig köteles vagyok a szerződtető gazdaságnál dolgozni. — Akik ösztöndíjasok, nem válogathatnak a különböző munkahelyek között. Nem jelent ez hátrányt? — Egyáltalán nem, sőt! Nincsenek elhelyezkedési gondok. Ha valaki mégsem akar a szerződtető gazdaságnál elhelyezkedni, mert esetleg jobb munkahelyet talált, annak vissza kell fizetnie azt a pénzt, amit a három év alatt a gazdaságtól kapott, és utána bárhol elhelyezkedhet. Ilyen eset azonban ritkán fordul elő. Én még nem is hallottam ilyesmiről. Vajon mire elég ez a pénz, amit a gazdaságok minden hónaoban elküldenek a diákoknak? — Mozira, fagylaltra, Colára — válaszol Tóth István, a barcsi Vörös Csillag Tsz ösztöndíjasa. — És gondolom, a tanszerekre is. — A tanszer nekünk semmibe sem kerül. Azt is a tsz-ek vásárolják részünkre. — Elégedettek-e az ösztöndíj megállapításának ezzel a formájával? — Szerintem, és még több társam véleménye is ez, jobb lenne, ha a tsz-ek is a tanulmányi előmeneteltől tennék függővé az ösztöndíj összegét. Jobban ösztönözné az embert. De panaszra így sem lehet okunk. Ez utóbbi mondattal — azt hiszem — mindenki egyetért. A gazdaságok valóban mindent elkövetnek, hogy ösztöndíjasaik gondtalanul tanulhassanak, biztosítanak minden feltételt, hogy minél jobban elsajátítsák a szakmát. A tanulók érzik, hogy sokat várnak tőlük, és igyekeznek ennek megfelelni. _ , ___ D án Tibor Ismét kiváló vállalat a Balatonboglári állami Gazdaság Dr- Faluvégi Lajos pénzügyminiszter adta át a kitüntetést A helyi általános iskola, a szakközépiskola és a gazdaság kultúrcsoportja tette kedves műsorral még ünnepélyesebbé tegnap délután Balatonboglá- ron, a Vikár Béla Művelődési Házban azt a rendezvényt, melyet abból az alkalomból tartottak, hogy a Balatonboglári Állami Gazdaság múlt évi munkája alapján elnyerte a MÉM és a MEDOSZ által adományozott kiváló vállalat kitüntető címet. Büki János, a gazdaság párt- bizottságának titkára köszöntötte a gazdaság dolgozóit és a vendégeket, köztük dr. Faluvégi Lajos pénzügyminisztert, Bogó Lászlót, a megyei párt- bizottság titkárát, dr. Szokola Károlynét, a Fonyódi Járási Pártbizottság első titkárát. Nyers Ferencet, a MÉM főosztályvezetőjét és Gergely Istvánt, az Állami Gazdaságok Országos Központja főosztály- vezetőjét; Sári Nándort, a MEDOSZ megyebizottságának korszerűsítették a szőlőbetakaÓránként 6—7 ezer palackot ság kombinátjában. töltenek meg borral a gazdatitkárát, Szabados Dezsőt, az ÁGOK megyei főosztályvezetőjét, a somogyi állami gazdasági, valamint a községi párt- és tanácsi vezetőket. Felolvasta a betegség miatt távol levő Széli András igazgatónak a dolgozók üdvözlésére irt levelét, majd Lakatos András, a gazdaság termelési igazgatóhelyettese szólt a múlt évi mun Icáról. A gazdaság eddigi története során már több mint tíz alkalommal nyert el ilyen magas elismerést. A múlt évben újabb lépéseket tettek előbbre, így a termelési érték például 13 százalékkal nőtt és elérték a 343 millió forintot. A vállalati eredmény 41 milliót tett ki, s ez 11 millió forinttal több az 1972. évinél. "Először emelkedett az eszközarányos nyereségük 6 százalék fölé. Nőtt a munka termelékenysége is: ez — egy dolgozó átlagában — az 1972. évi 155 ezer forint helyett tavaly 178 ezer forint volt. A szőlőtermés átlaga hektáronként 140 mázsát tett ki. Szőlőoltvány-termelésük az eddigi legnagyobb eredményt hozta tavaly, ugyanis 3 millió oltványt adtak el — ez a mennyiség több mint ezer hektár telepítéséhez elegendő —. s ennek zömét exportálták. 13 millió palackot töltöttek meg borral és értékesítettek, összesen 307 millió forint értékben A gazdasági igazgatóhelyet - tes elmondta, hogy felújították a szállítógép-parkot, tovább rítás munkáit és a növényvédelmet. Tavaly kezdtek hozzá a borkombinát 30 millió forint költséggel történő fejlesztéséhez, s az idén szeretnék a munkát befejezni. Ezzel tárolókapacitásuk 90 ezerről 160 ezer hektoliterre növekszik. A múlt évi szép eredményekben jelentős szerepük volt a szocialista brigádoknak: 59 közösség küzdött a cím elnyeréséért, közülük ötven — több mint 830 taggal — elérte célját. Két-két brigád most vívta ki már tizenegyedik, illetve tizedik, egy pedig kilencedik alkalommal ezt a rangot. Ezután dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter átadta Lakatos Andrásnak a gazdaság 1973. évi munkájával kiérdemelt kiváló vállalat cím odaítéléséről szóló oklevelet. Elismeréssel szólt a bogiáriak tevékenységéről, arról a törekvésről, amelyet — a jövőre gondolva — technikailag és az emberek szakmai fejlődésében következetesen megvalósítanak. Együtt látják a mindennapi termelést és a piaci lehetőségeket, ugyanakkor a dolgozók munkakörülményeit is állandóan javítják. Lakatos András ígéretet tett az eredmények további fokozására, a kitüntetéshez méltó munkára. Ezután Sza' 'ős András méltatta a somogyi állami gazdaságok negyedszázados múltját. Dr. Szokola Károlyné a megyei, a járási és a községi pártbizottság nevében gratulált a gazdaság sikeréhez. Hángsúlyozta: a járás legnagyobb termelőegysége, amely ezúttal már tizenkettedik alkalommal részesült ilyen magas elismerésben, kezdeményező készségével, gyakran vállalt úttörő jellegű munkájával követendő példát mutat a környező gazdaságoknak. Az évről évre erősödő szocialista munkaverseny a boglárjuknál érződik a munkasikerekben. Az ünnepi rendezvényen dr. Faluvégi Lajos, Sári Nándor, Lakatos András és Balogh István, a VSZB titkára kitüntetéseket, okleveleket és pénzjutalmat adott át a gazdaság dolgozóinak, illetve vezetőinek. Heten a Mezőgazdaság kiváló dolgozója, negyvenketten A gazdaság kiváló dolgozója kitüntetésben részesültek, egy dolgozó miniszteri dicséretet kapott. Soós Árpád főmérnök megkapta a Szabó Gusztáv Emlékérmet, hatan pedig a szakszervezeti oklevelet. Kilenc dolgozónak pénzjutalmat adtak át. II. F. Nyugdíjban az angléger Tóth István — Angléger? Az mit jelent? Az angléger csendes türelemmel magyarázza egykori tennivalóit: ő jelölte ki a meginduló építkezések alapjait, tervrajzokkal a kezében. Jó szem, fejlett műszaki érzék és a mindennapok által biztos gyakorlattá érlelt megannyi tapasztalat — így foglalhatók össze az építőmunkás, a hajdani kóművesinas és a minap nyugdíjba vonult angléger jellemzői. Kaposváron lakik, valahol a Gyár utca végén. A csendes vasárnap délelőtt tánczenés, levesillatú, napsugaras békéje leng a levegőben. Satnya gyümölcsfák szegélyezik az utat, s a házak előtt ráérő öregek vesznek kiadós napfürdőt. A férfiak és az élénken vizslató kamaszfiúk az új vasárnapi szertartást élik át reménykedve: a házak előtt vagy az udvarokon sorakozó kocsikat, motorkerékpárokat mossák; gyújtást, kereket cserélnek, és a legújabbakat egyenesen büszke áhítattal állja körül a család. A Gyár utca munkásnegyed. Erre vall nevén kívül az utca képe is, amelyben már csupán patinaként hat az itt-ott megmaradt néhány alacsony, parányi ablakos házacska: a Gyár utca beépülésének hőskorából. Itt él Rózsavölgyi Lajos, az angléger is, már vagy harminc éve. Ez az átépített, tágas, kényelmes ház és körülötte a szívós munkával kialakított zöldövezet jelentette az állandóságot mozgalmas életében, ű mindig szerette a józan, biztos dolgokat. Talán a sok-sok munka, utazás, lótás-futás ellenpólusaként. Így volt ez, míg Pécsen dolgozott — a bányásznegyedet építették —, így, amikor Nagyatádra került az újonnan letelepülő blokküzem megszervezésére és a termelés beindítására. A sok idegen emberrel való találkozás, tárgyalás, szervezés, a rengeteg ismeretlen dologgal való szembesülés idején ez a néhány négyzetméternyi fal s a néhányszáz négyszögölnyi udvar és kert volt az a bizonyos szelep, amelyen át eltávozott a sok felgyülemlett gőz, a fáradtság és az idegesség. A gyerekek is nőttek; lánya orvos lett, a fia technikus, és ősszel olyan jó volt nézni a kertben a széles levelű tőkék között megbúvó sok pirosodó szőlőfürtöt... Ha azonban annyit mondanánk csak, hogy az egyensúlyhoz, az értelmes és tisztességes emberi élethez számára ennyi is elég, hazudnánk. Az izomőrlő nagy munkák, az arcpiri- tó bosszúságok és az elcsigázó közöny óráiban is terebélyesedett benne kiegyensúlyozottságának másik széles pillére: ragaszkodás ahhoz, amit csinált, és a vállalathoz, amely munkát adott neki. Hogy miért? Nem tudja szavakba önteni. Büszke rá, hogy »csak akkor láttam a munkakönyvem, amikor ifjú segédként először a kezembe nyomták!« S azóta is csak két munkahelye volt: a felszabadulás előtt a Merendy- féle magánvállalkozás, utána pedig a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat. Ez a sajátos büszkeség azonban kevés volna ahhoz, hogy megmagyarázzuk: miként tudott e bonyolult mozgásokkal, változásokkal teli korban ilyen állhatatos maradni. Valószínű ezen az állhatatosságon nyugodott mindennapi jó kedélye, munkás-közérzete és ezen felül a nagy rohanásban, a változások soha meg nem szűnő sodrában sem az idegent, a félni való újat látta, hanem az újdonság friss örömét, a győző boldog, mellet feszítő sóhaját... Emlékezetesek számára a pécsi napok. Kicsit hajlott hátán gyenge remegés fut végig. __________ a mikor arról mesél, hogy bri- szemébe nézni ... Én ha hazafalat, másoké meg, hogy hozzák a téglát, az ajtó- és ablaktokokat. Ha nem jött az anyag, leültünk, vártunk, káromkodtunk. És sokan mégis bennünket szidtak. Mintha nekünk nem lett volna érdekünk, hogy dolgozzunk! A vállalatnak is fontos volt, hogy készüljön az épület, az országnak még inkább. De hót akkor hol maradt a tégla, hol volt a cement, a malter? Érti ezt?« Rózsavölgyi Lajos életét betöltötte a munka, keze nyomán több százezer tégla illeszkedik fallá, híddá, födémszerkezetté. Számítását — mint mondja — itt találta meg, hiszen »amim van, nem sok, a háború utáni keresetemből jött össze. Volt olyan ismerősöm, aki hamarabb épített, nagyobb házat meg villát vett a Balatonon. De mi haszna volt belőle? Tudtam róla, hogy nem tud nyugodtan aludni, s az ember gádjában az első nap eldőlt az újonnan jöttek sorsa. A próba igen egyszerű volt. Tíz köbméter falat rakni naponta; nem afféle virtuskodó, legényei hetykeségből, hanem mert a szükség parancsolta. »Nem dolgozhattunk más helyett. Aki bírta, maradt, aki nem, mehetett más brigádba.« Amit megfogalmaz, az a legegyszerűbb közgazdasági törvényszerűség ■ »Szép szóval nem lehet megszakítani az embert. Csak akkor dolgoztunk orrvérzésig, ha láttuk az értelmét. Ha folyamatosan falazhattunk. Ha mindennap lemérhettük, menynyit nőtt a fal. Ha megkaptuk érte a pénzünket. A munkásember szereti a rendet, a kőműves ott sohasem fog jól dolgozni, ahol nincs tégla és ordítani kell a malter után. Az j volt a dolgunk, hogy rakjuk a jöttem s letettem magam, tudtam. hogy békés álmom lesz.« Panaszkodik. Szokatlan neki a mostani csend, a vaskos kőművestréfák, az intézni- és tennivalók helyett. Keserves nap a vasárnap, és a nyugdíjazás négy hónapja óta az a hét minden napja. A gyümölcsösben nincs egy szál gaz, egy ferde hantocska sem, szerencsére a fia építkezik, s ott most elkel a hozzáértő férfikéz. Amikor búcsúzom, hozzáteszi: »Holnap benézek a fiúkhoz.« Csupor Tibor Somogyi Néplapl 3
