Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-23 / 118. szám
NyoIcYannyolcan lepnek szorít óba A hit végén — péntektől i vasárnapig — Kaposvár lesz j a/, ökölvívók II. osztályú egyé- i ni bajnokságának színhelye. | Az öklözök a korábbi területi versenyeken szerezték meg az indulási jogot, s Fekete Pál, a MÖSZ szakfelügyelője úgy nyilatkozott: igen rangos lesz a kaposvári mezőny, noha néhány versenyzőt elszállt a nemzetközi kötelezettség. Valamennyi súlycsoportban 8-8 indulóra számítanak. Például Hergert Jenő, a K. Dózsa edzője sem kapott biztos ígéretet, hogy Maronics és Csap Z. meghívottként rajthoz állhat, majd. A kaposvái színeket egyébként négy versenyző képviseli. Horváth L. a harmat-, Varga Z. a pehely, Lévai a váltó-, Rigó pedig a nagyváltósúlyban lép a kötelek közé. Kaposvár—Szombathely mérkőzés a középiskolás labdarúgó-elődöntőben A somogyi labdarúgótábor fokozott figyelemmel kíséri a Kaposvári Táncsics Gimnázium labdarúgó-csapatának szereplését. A kaposvári diákok nagy bravúrral bevere- kedték magukat -a középfokú iskolák 6-os elődöntőjébe. A Táncsics folytatja szereplését: ma délután Szombathelyen, a Latinca Sándor 1 Gépipari Szakközépiskola fogadja a K. Táncsics csapatát. A mai mérkőzés visszavágóját május 30-án játsszák majd Kaposváron. Amikor kettő több a hatnál Ilyen tömör volt a szombathely! védőfal. Hat Dózsa-játékos igyekezett feltartóztani a kapura törő két Rákóczi-csa- tárt (Kovács 10-es mezben, Horváth 12-es mezben):, Horváth azonban így is a léc alá vágta a labdát. Székesfehérvár várja a válogatott labdarúgókat Sajtótájékoztató a magyar—jugoszláv mérkőzés előtt Ismét vidéki városban szerepel a magyar labdarúgó-válogatott: május 29-én a Magyarország—Jugoszlávia barátságos mérkőzés színhelye Székesfehérvár lesz. Erről tegnap délelőtt Fehérváron a Videoton sóstói stadionjában Székesfehérvár tanácsa, a válogatott mérkőzés szervező bizottsága és az MLSZ sajtótájékoztatót tartott. Gubics Isván, a városi tanács elnökhelyettese a fővárosi és vidéki lapok képviseletében megjelent újságíróknak beszámolt a mérkőzéssel kapcsolatos előkészületekről. — A május 3 és június 1 között sorra kerülő Alba Regia napok egyik kiemelkedő eseménye lesz ez a találkozó. Amikor véglegessé vált. hogy mi leszünk a rendezők, hozzáláttunk a Videoton-pálya talajának rendbe hozatalához. A gyepszőnyeg felújítása kitűnően sikerült. A jelentkező jegyigényeket, Zalaegerszeghez hasonlóan, mi is csak részben tudtuk kielégíteni. Pályánkon 14 ezer álló- és 2 ezer ülőhely van. Nem is akarunk 16 ezernél több jegyet kiadni — mondta a tanácselnökhelyettes. Saiga Lajos, az MLSZ titkára azt közölte, hogy a jugoszláv labdarúgók május 28-án érkeznek Budapestre, és Székesfehérvárra csak közvetlenül a mérkőzés megkezben helyet kaip Albert Fló- ! rián, akinek a válogatottban j ez lesz a búcsúmérkőzése. A ; mérkőzés vezető bírója az NSZK-beli Aldinger lesz — mondotta az MLSZ titkára. Az MLSZ vezetői még nem jelölték ki a magyar csapatot lllovszky Rudolf szövetségi kapitány terve az, hogy több olyan játékost is kipróbál, akik a jövő válogatottjában j jönnek számításba. Erre egyébként szükség is van, mert a magyar utánpótlásválogatott egy nappal korábban, május 28-án este 20 órakor a Népstadionban játssza az NDK elleni EB-döntő visz- szavágóját. Az U-válogatott- ban több olyan 23 éven aluli játékosunk is szerepel, aki különben a Jugoszlávia elleni csapatban is szóhoz jutna. Ez a zsúfolt program jó erőfelmérés lesz labdarúgóink számára. Egyúttal a szakvezetés j is tisztábban láthatja, hogy a jövőben kire milyen mértékben támaszkodhat. A jugoszlávok a világbajnokságra utazó csapatukkal lépnek pályára. Ez nem jelenti azt, hogy kapitányuk, Miljanics, nem akar még egy lehetőséget adni azoknak, akik e pillanatban nincsenek a kezdő csapatban. A jugoszlávok kérték, hogy a találkozón végig négy játékost lehessen cserélni. A magyar válasz ezzel kapcsolatban, természetesen igenlő volt. dése — 17 óra — előtt. A magyar csapat vasárnap este Agárdon gyülekezik, s 29-én délután érkezik a színhelyre. A hivatalos ünnepségek fniatt a műsor — amelyet a televízió egyenes adásban közvetít — már a mérkőzés előtt negyed órával megkezdődik (16.45 órakor). A magyar—jugoszláv találkozót rövid ünnepség vezeti be. Ezen a mérkőzésen a magyar csapat kezdő tizenegyé- í Az újságírók a sajtótájékoztató végén megtekintették a sóstói stadiont, ahol kisebb átalakítási munkák folynak. 1 Minthogy külföldről is több tudósító érkezik (csak Jugoszláviából 29), további fedett munkahelyeket létesítenek, számolva az esős időjárással is. A fehérvári pálya tehát a vendéglátókkal együtt jól fel- j készülve várja a válogatott I labdarugó-csapatot. Büntetőpontot vontak le Karád labdarúgó-csapatától Rendkívüli elnökségi ülést tartott a Somogy megyei Láb- | darúgó Szövetség; a mostani megyei labdarúgó-bajnokság több kérdését vitatták meg. Figyelmet érdemlő az a határozat, hogy a megyei I. osztályban szereplő Karád felnőtt és ifjúsági csapatától 1—1 büntetőpontot levon a szövetség. Az ügy előzménye: a ka- radi-ak március IJ-én ciyan késéssel érkeztek meg a Fonyódra kitűzött bajnoki mérkőzésükre, hogy az ifjúsági mérkőzésből csak 60 percet lehetett lejátszani. Első fokon ezért már elmarasztalták a karácK csapatot Most jogerőssé vált a fegyelmi döntés. A büntetőpont még inkább megnehezíti Karád együttesének helyzetét. Ifjúsági bajnokság Ez történt a fordulóban: Fonyód—Taszár 1:6, Babócsa I —Somogy tarnóca 3:2, Lábod— Balatonboglár 5:2, M. Latinca—Marcali SE 2:2, Balaton- fenyves—K. V. Lobogó 3 A, Csurgó—K. Gazdász id, K. Vasutas—Karád 7:0. A megyei labdarúgó bajnokság állása a 25. forduló után: I 1. Kűrpoiy 25-87 5 3 I 1. Csurgó 25 14 5 6 j 3. Babócsa 25 13 6 6 4. K. Vasutas 25 20. Ü0 4 5. M. Latinca 25 14 3 8 6. Taszár 25 W 5 10 7. B.-boglár 25 10 5 10 8. Fonyód <2) 25 12 3 10 9. L.-tóti 25 9 6 10 10. LáiKKi 24 6 ü 7 11. Marcali 25 9 5 11 12. S.-tarnóca 24 8 5 11 13. Karád (1) 25 8 5 12 ! 14. B.-fenyves 25 5 8 12 Íl5. K. Gazdász 25 4 6 15 11«. K. V. Lob. 25 3 4^18 Megjegyzés; A korábbam elmaradt Somogy tarnóca—Lábod mérkőzést május 29-én kell * eeapa- í toknak lejátszanánk. '»-23 39 1 51-33 33 I 61-44 32 ! 50-34 32 38-25" 31 30-29 25 37-40 25 40-46 25 39-40 24 42-38 23 30-34 23 47-48 2& I 30-47 20 29-46 18 | 25-46 14 20-96 10 Marcali birkózósi kerek Az Országos serdülő szabadás kötött fogású krválasztóver- senyen — Budapesten — 330 fiatal birkózó között értek el szép sikereket a marcali sportolók. Pintér András és Horváth László első. Balogh Vilmos harmadik, Bőle László és Szabó István pedig 4. helyezett lett. Szecsödi Imre, a marcali birkózók szakvezetője tanítványa« közül különösen Pintér Andrással vott megelégedve, ! aki valamennyi ellenfelét fél ; percen belül két vállra fektette. Kellemes meglepetés Horváth László aranyérme. Az út- 1 törő-olimpián sikeresen szerepelt Böle ez alkalommal a vártnál gyengébben birkózott. A szép fővárosi tótért követően Marcaliban máris nagy érdeklődéssel várják a júniusban sorra kerülő, országos serdülő-birkózóversenyt, amelyre Szecsödi edző tanítványai már í megkezdték a felkészülést. I Gyalogol a Bayern edzője Európa labdarúgó-barátai most, a BEK-döntó után derülhetnek. Udo Lattek, a BEKVlZTfcABDA KSI—Kaposvári Vasutas 4:3 győztes Bayern München ed- I zője ugyanis fura kötelezett- j séget vállalt: megfogadta, ha csapata elnyeri az Európa Kupát, akkor ő Nürnbergből Münchenbe gyalogol. Lattek vasárnap délelőtt 10 órakor kezdi meg 160 kilométeres útját. A tervek szerint a több mint másfélszáz kilométert az edző 4 szakaszban teszi meg — szívesen. l'EKB Váltakozó sikerrel szerepeltek a somogyiak A Serdülő II. bajnokságban szereplő kaposvári csapat erős küzdelemben maradt alul a Központi Sportiskolával szeműben. A tekézők N© Mi. bajnokságaiban a 9. fordulóban váltakozó sikerrel szerepeltek at somogyi együttesek. Csak a. ház» pályán tudtak nyerni a mieink. A bajnokság éllovasa a K. Spartacus — elsöprő fő- | lérmyeL K, Spartacus—Tolna megyei Epttők 8:0 (2868:2459) Ld.: Hász 593. Kiss L. 498 illetve Miller 445. Papp 429. K. Vonás—Mohácsi Farost 7:1 (2614:2275) Ld.: Somogyvári 499, mes 449, Sietve 4W.. Pécsi Volán—K. Púküya 5:3 (2477:24749 Ld.: Kárpáti 490, Turbóki 422, illetve Kertész 432, Babies 401. Pécsi Kesztyű—K. Vetőm 5 .~3 (24472313) Ld.: Berta 4SI. Hodcíi 424, illetve Horváth 427, Bocskor 407. Szekszárdi Szövetkezet— IK. Közút TH (26Z7&38?) Ldte Hadó 460. Riadó S. «4, íUesfeoe Mettoer 443, Sédéi 434. I. Értesítjük kedves vendégeinket, hogy június 1-től augusztus 31-lg kaposvári és nagyatádi fodrász-, valamint kozmetikai üzleteinket hétfőtől péntekig 6.30-tól 21.30-ig, szombaton 6.30-tói K órai* tartjuk nyitva. A MÁV kaposvári vontatási főnöksége FELVÉTELT HIRDET kocsivizsgálói, féklakatosi munkakörben (munkahely: a fonyódi állomáson), valamint adminisztratív, értesítői, segédmunkási és lakatosi munkakörben káposztán mtmkahelyre. Illiuim—HIIITTilTri IMII JJtU IIMI HÍREK lllllllllllllllllllllllllllllllllllíllll MÁJUS 23 CSÜTÖRTÖK Dezső Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás csütörtök estig: Túlnyomóaj» borús idő, sokfelé esővel, zivatarral; később felhőátvonulások, többnyire eső nélkül. A szél fokozatosan nyugatira, északnyugatira fordul, és megerősödik. (A Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik.) Az évszakhoz képest hűvös idő lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma* csütörtökön 15 és 2ü fok között alakul. — Neruda emlékiratai »Bevallom, éltem- címmel most jelentek meg az argentínai fővárosban. A Nobel-díjas chilei költő 470 oldalon számol be életéről, gyermekkorától egészen a tavalyi fasiszta puccs napjáig. Az emlékiratokat a költő özvegye és Miguel Otero Silva venezuelai író adta ki. — Magyar segítségről irt alá megállapodást kedden Havannában a Pannónia Filmstúdió igazgatója, hogy közös munkával föllendítsék a kubai rajzfilmgyártást. — Osztrák szakemberek érkeztek Balatonfüredre. A mintegy 400 osztrák és magyar szakértő a helyszínen tanulmányozza a Balaton környéki útépítkezéseket. — Az új gázturbinás erőmű első egységének kísérleti üzemeltetését most fejezték be Inotán. Az új turbina az időjárástól függően naponta 300—500 ezer kilowattóra energiát terme). — Csepeli napok kezdődnek holnap Balatonfenyve- sen, a Hazafias Népfront Fonyódi Járási Bizottsága és a Balatonnagybereki Állami Gazdaság közös rendezvényeként. A baráti találkozó első napján a csepeli vendégek megtekintik a gazdaságot is. — Üjabb egymillió forintot költ a Balatonnál már közkedvelt játékautomatákra j a Siotour, hogy ezzel is bő- j vífsék a part szórakozási lehetőségeit. — Több mint száz ipari tanuló vizsgázik a héten Kaposváron. A 12 szakmát képviselő fiatalok között legtöbb a női fodrász és a női szabó. — 31 kilós harcsát fogott a Maroson tegnap Flórián Illés szegedi halászszövetkezeti tag. 140 vendégnek készül belőle rántott szelet vagy halászlé. — Az ágyban cigarettára gyújtott május 19-én délután a Kaposvári Megyei Kórház baleseti osztályán az egyik beteg, a 66 éves, kaposvári István Margit, s ezzel megszegte a kórházi rendtartást. Az ágynemű lángra lobbant, a beteg élet- veszélyes égési sérüléseket szenvedett, és május ’ 21-én meghalt. A szerencsétlenség körülményeinek tisztázására szakértők bevonásával vizsgálatot indítottak. — Figyelmetlenül hajtott ki kerékpárjával lakóháza udvarából a 61-es számú fő- útra Kovács Ferenc batéi lakos, és egy szabályosan közlekedő gépkocsi elütötte. A figyelmetlen kerékpáros könnyebb sérülést szenvedett. MÁV-közleménv A Pécsi Vasútigazgatóság közli: pályaépítési munkák miatt máj-uts 27-től június 28-ig — hétfői, ke dői, szerdai, csütörtöki, pénteki napokon — Godisa és Abaüget között átszállásos vágányzárást tartanak. Több vonat így a Pécsre 10.30-kor érkező szombathelyi gyors — utasait is vonatpótló autóbuszokkal szállítják eL A vonatpótló autóbuszok közlekedéséről részletesebb felvilágosítást-«- «asútaSomasokonad- aeky 75 évve! ezelőtt, 1899. május 23-án halt meg — 88 éves korában — Perczcl :VTór honvédtábornok, az 1848—49-es forradalom és szabadságharc kimagasló alakja. Konyhádon született és ott is halt meg. Tolna megyei földbirtokos család gyermekeként kadét volt a császári hadseregben. 1880-ban a lengyelekhez való átszökés érdekében mozgalmat indított a katonák közt, s ezért bebörtönözték. A vármegyei életben, 1843-tól pedig a rendi ország- gyűléseken a radikális eszmék szószólója. Az Ellenzéki Párt balszárnyához tartozó politikust 1848-ban Budán választották képviselővé, s az ország- gyűlésben is a baloldal egyik vezére volt. 1848. szeptember l-én megalakította a híres Zrínyi-szabadcsapatot, amelynek döntő szerepe volt az ozorai győzelem kivívásában. Szeptember 16-án honvédezredessé, november l-én tábornokká nevezték ki. Október és december között a muraközi magyar csapatokat vezette; 1849-ben a Tisza menti csapatok parancsnokaként hadmozdulataival akadályozta a császáriak hadműveleteit. Világos után Törökországba emigrált, majd 1851- töl Angliában, később pedig Jersey szigetén élt. Sértett hiúságból szembefordult Kossuthtal, s 1867-ben hazatérve, Deák táborába szegődött. Töredékes visszaemlékezései fontos történelmi kordokumentumok. Honvédelmi nap a Koloska-vöigvben A balatoni hajózás siófoki üzemigazgatóságán a tartalékosok MHSZ-klubjában tevékenykedők és a KISZ- szervezet közösen patronálják a balatonföldvári általános iskola úttörőcsapatát. Együtt, közösen jól sikerült honvédelmi napot rendeztek a Balatonarács melletti Ko- loska-völgyben, ahová külön hajóval szállították az úttörőket, szüleiket és a KISZ-isták hozzátartozóit. — A XI. kongresszus tiszteletére a kaposvári körzeti csoporthoz tartozó kisiparosok is felajánlásokat tettek. Az elfogadott határozatokat a napokban 26 községben ismertetik a körzeti csoportok tagjaival. — Hazaérkezett Havannából a szocialista országok művelődésügyi - minisztereinek értekezletén részt vett magyar küldöttség. — Csuvas vendéglátónapok kezdődtek az egri Unicornis étteremben. Az eseményre 30 tagú csuvas delegáció is érkezett. — A Levelezők Erősáramú Szakközépiskolájának villamos- energiaipari ágazata az 1974 75- ös tanévben is indít első osztályt. Jelentkezni lehet (levélben is) az iskola igazgatói irodájában (Pécs, Székesfehérvári u. 4.) hétfőtől péntekig, 8 órától 16 óráig. A jelentkezés határideje; június 15. CK136) — Praktikus rajzeszköz a most még engedménnyel kapható, állítható celluloid háromszög. A 45 fokos háromszög átfogójához viszonyítva 90 fokkal eltéríthető, bármely állásban csavarral rögzíthető, hozzá fokbeosztású rész kapcsolódik. Praktikus műszaki rajzeszköz, féláron I (14339) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy május 26-án Nagyatádon autó- és motorvjásár lesz. (14315) — A SIOTOUR Utazási Iroda kirendeltségei különjáratot indítanak a május 29-én Székesfehérváron megrendezendő Magyarország—Jugoszlávia válogatott labdarúgó-mérkőzésre. Bővebb felvilágosítást a kirendeltségek adnak. (91815) — Hazai és import lemezjátszók nagy választékával várja vásárlóit Kaposváron az Ady Endre utcai villamossági szaküzleit (%)