Somogyi Néplap, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-02 / 77. szám
A munkások szava a vezetés része A z üzemi demokrácia fontos fóruma a termelési tanácskozás. Okkal nevezik tanácskozásnak ezeket az összejöveteleket, mert arra hivatottak, hogy a részvevők megbeszéljék, megvitassák munkájukkal, munkahelyük életével kapcsolatos feladataikat és gondjaikat. Ezekre a tanácskozásokra külön meghívó nélkül minden dolgozó hivatalos. Jelenlétük azonban önmagában kevés: a termelési tanácskozások akkor töltik be hivatásukat, akkor válnak az üzemi demokrácia fórumaivá, ha a munkások élnek tanácskozási jogukkal. Munkásokban és vezetőkben mégis nemegyszer támad kölcsönös elégedetlenség egy- egy termelési tanácskozás után. Ezt az érzést a jegyzőkönyvek nem rögzítik, de az emberekben tartós nyoma marad. A sokat emlegetett »öltözői disputák« hiányt pótolnak. Ha a munkások nem találnak önmagukra a termelési tanácskozás beszámolójában, egymás között rögtönöznek újabb értekezletet. Nem véletlen, többnyire azokról a termelési tanácskozásokról mennek el szó nélkül a munkások, melyeken a vállalat, üzem statisztikai adatainak tömege zúdul a nyakukba. Legyenek ezek bár a legpontosabbak, mégis a lényeget födik el. Az üzem gazdaságossági mutatóiról, a gyár értékesítési és nyereség- tervéről hallanak, hoíott őket az foglalkoztatja, hogy akadozva kapj sík az anyagot, szervezetlen a termelés, vagy éppen hónapok óta nem kaptak választ újítási javaslatukra. Hallgatják a beszámolót, de úgy érzik, egyedül maradnak a gondjaikkal. A gyár tevékenységének egésze ilyenkor, negyedévenként is úgy érdekli az embereket, mint máskor: saját munkájuk ösz- szefüggésében. Kiváncsiak a legfontosabb, legjellemzőbb adatokra, mert azok az általuk elért részeredményeket is tartalmazzák. De azután magukról akarnak hallani. Saját feladataikról, saját gondjaikról, saját életükről. Nemcsak az üzsemről, hanem műhelyükről, brigádjukról, csoportjukról. Ekkor már a számok felsorolását sem tartják fárasztónak. Amikor saját feladataikról van szó, minden adat megszemélyesedik. Az a munkás, akinek első hallásra nincs véleménye a gyári bérfejlesztés állománycsoportonkénti felosztásáról, vagy a gazdaságossági kívánalmakról, egyszerre beszédessé válik, ha társai órabéréről, netán saját takarékos- sági javaslatairól kérdezik. Nem szűklátókörűségből akar saját munkájáról hallani, beszélni, hanem azért, mert ebben ismerősebb. Számára a maga csoportja, műhelye testesíti meg a gyárat. Amikor a termelési tanácskozás beszámolója adós marad a műhely és a gyár azonosságának hangsúlyozásával, a munkások is nehezen találják meg a közös témákat. Ilyenkor szegényedik a tanácskozás az üzemi demokrácia fóruma helyett a különböző munkaruha-problémákat és személyes sérelmeket fölsoroló panasznappá. Az ilyen termelési tanácskozások után a munkásokon kívül is vannak azonban elégedetlenül távozók. A gazdasági vezetők is tudják, hogy sok dolog elintézetlen maradt. A segítséget hiányolják ők is: a feladatok megvalósítását segítő javaslatokat, őszinte véleményeket. Pedig általában ők maguk tehetnek róla, hogy a tájékoztatót nem követi vita. Pontosabban: a módszer hibás. Mert a hozzászólásokra buzdító felszólítás, kérés csupán szó marad, ha egy-egy munkahely vezetője nem találja meg a munkások véleményalkotását segítő módszereket. Az üzemi demokrácia érvényesülésében a vezetőknek sokfajta felelősségük van. Kötelezettségeiket rendeletek, munkaköri leírások szabályozzák. De kötelettségeik nemcsak az írott és íratlan szabályok megtartására vonatkoznak. Saját területükön nekik kell elérniük azt is, hogy a munkások meggyőződjenek róla: az üzemrész, a gyár, a vállalat irányításához pontosan az ő személyes tapasztalataikra van szükség. ■ Az apróságnak tűnő javaslatok, kérdések sokaságából erőteljes vonalakkal rajzolódik ki a munkások véleménye. Ezek ismerete nélkülözhetetlen az üzemi demokrácia gyakorlásához, a gazdasági, társadalmi testületek helyes döntéseihez. A vélemények összessége adja meg minden munkahelyen azt a társadalmi tapasztalatot, melynek figyelembevételével a munkások is részt vesznek a vezetésben. A z üzemi demokrácia helyi körülményeknek megfelelő, újabb formáit sok helyen keresik. Több gyárban viszont fölismerték: az a legfontosabb, hogyan hasznosítják a már létező fórumokat, milyen módszerekkel teszik tartalmasabbá a termelési tanácskozásokat. Több üzemben a tanácskozások »lebonyolításán« kívül, előkészítésüket is kötelességüknek tartják a vezetők. Tárgyalnak a csoportok, brigádok képviselőivel, előzetesen tájékoztatják őket, kérik beszéljék meg a hallottakat munkatársaikkal. Az »előzetes« értekezletek bizonyítható hasznot hoznak. Mindenki fölkészülten jelenik meg. A tanácskozás anyagának ismeretében érdemben, megfontoltan mondanak véleményt a felszólalók, A munkások szava így válik a vezetés részévé, így gyakorolják tulajdonosi jogaikat, miközben a műhelyekben dolgoznak. V. E. 1 Három vállalat eredménye ! Jól sikerült az első negyedév Jól kezdték az évet a somogyi vállalatok. Egyenletesebb volt az anyag- és alkatrészellátás, s a megrendelések is időben érkeztek. Az év első három hónapjának eredményeiről érdeklődtünk tegnap néhány vállalatnál. 2 034 000 elektroncső Az Egyesült Izzó Kaposvári Elektroncsőgyárában Nagy Lajos igazgató arról tájékoztatott, hogy 2 034 000 elektroncső került a raktárba. Ez valamivel több, mint amennyit eredetileg erre a három hónapra terveztek. Fennállása óta a gyár az első negyedévben mindig kevesebbet termelt az előirányzottnál, s a lemaradást a másik három negyedévben kellett pótolni. Az ütemszerű termelés meghozta az eredményt. A Kaposváron készült elektroncsövek egynegyede a hazai piacra került, másik egynegyedét a szocialista országokba exportálta a vállalat, a többire pedig a tőkés országokból érkezett megrendelés. A termelést az év elején érkezett Siemens-berendezések is segítik. A fiatal somogyi nagyüzem évről évre nagyobb feladatokra vállalkozik: tavaly 7,7 millió elektroncsövet készítettek itt, ebben az évben pedig 9 millió gyártását tervezik. Gyorsult a vízmüépítés — Kedvezett az időjárás az építőiparnak, s időben kaptuk meg a megrendeléseket is — mondta Végh Sándor, a Déldunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat főmérnöke. — Ennek eredménye, hogy a tervezett 38 millió forint értékű munkával szemben az első negyedévben 45 millió forint értékűt végeztünk el. Ez húszszázalékos túlteljesítésnek felel meg. Az előírtnál gyorsabban készül a kaposvári ellátás javítását szolgáló sántosi vízműhálózat. A Nyugat-balatoni Regionális Vízmű építkezésén. ! is több munkát végeztünk, mint amennyit eredetileg erre a negyedévre ütemeztünk. Meggyorsult a nagyatádi szennyvíztisztító telepen az építkezés, s határidő előtt adtuk át Kaposváron az Erdősor utcát az új donneri víztoronynyal összekötő nyomóvezetéket. Zamárdiban befejeztük a csatornázást, s öt utcát rákapcsoltunk a szennyvízvezetékre: ezzel az ott levő üdülők régi gondja oldódott meg. Befejeződött a vállalat szervezeti rendszerének kiépítése. Az év első negyedében megkezdte a munkát a szekszárdi építésvezetőség, s hozzáláttak az első nagy munkához, egy 780 hektáros öntözőfürt építéséhez. 50 milliót gépekre Az év első negyedében az eddigi adatok szerint mintegy 100 millió forint értékű gyermekruha készült a Kaposvári Ruhagyárban. Müller László igazgató elmondta: március végéig kisebb lemaradást okozott az anyaghiány a szocialista országokba irányuló exportban, de ezt a következő hónapokban már pótolni tudják. Az év végére összesen négyszáz- millió forint értékben szállítanak a kereskedelemnek különböző gyermekruházati termékeket. A gyárban évek óla folyik — a textilipari rekonstrukció keretében — a meglevő épületek, berendezések korszerűsítése. Befejezés előtt áll a kazánház átalakítása. A 25 milliós beruházás célja, hogy áttérjenek a tisztább, egyszerűbb gázfűtésre. Csaknem 50 milliót költött a gyár gépvásárlásra. Ezért a pénzért nagy teljesítményű nyugatnémet, olasz, NDK-gyártmányú és magyar gyorsvarrógépeket és speciál- gépeket szereztek be. A gyár profilváltozást nem tervez, több gyermekruhát szeretnének viszont készíteni a korszerűbb, keresettebb jersey- és ban tananyagokból. Tízezer köbméteres tisztító Épül a szennyvíztisztító telep Siófokon. A régi 2000 köbméteres tisztító nyáron csak 6000 köbméter szennyvizet engedett át, ezért vált szükségessé, hogy új, 10 000 köbméteres tisztító építésének. A 80 millió forintos létesítmény 1976-ban üzemel majd. öSfelé Betonozzák a derítőket. . jv A gépház és a szociális létesítmények épülete már elkészült. Az ipar számokban Van-e ma közéleti karrier egy munkáslány életében? Én erre egy kaposvári fonónő példájával válaszolok. Horváth Katalin messze eljutott a munkapadtól, mert volt tehetsége, kitartása, s minden bátorítást, ösztönzést megkapott a jó starthoz. Három testvér. Csaba segédmunkás, Kati és Magdi fonónő. A két lány megszólalásig hasonlít egymásra, ikrek. Bizony nemegyszer összetévesztik őket, ám aki régebben ismeri őket, könnyen megkülönbözteti a lányokat. Kati határozottabb, Magdi viszont vidámabb. Egyszerre kerültek a textilművekbe hatvanhét nyarán, egyszerre lettek KISZ-esek, egyszerre vették fel őket a pártba az ifjúsági szervezet ajánlásával, együtt utaztak jutalomból a Szovjetunióba. Most azonban Kati egyvalamiben »megcsalta« Magdit. Egyedül érkezett közéleti pályája új állomására, amikor tagja lett a KISZ központi bizottságának. Katit egy ünnepségen fényképeztük le, hosszabban azonban civilben tudtam vele beszélgetni. Ügy egészen más volt. Kék munkaköpeny, közepébe tűzve egy golyóstoll árulkodott arról, hogy gyakran futnak hozzá ezt-azt aláíratni. F A barna szemű lány közkedvelt az üzemben. Ha például valaki megkérdezné a gyűrűs C műszakban munka után, hogy hol van Kati, máris rávágnák, biztosan a lányokkal. Mert viszik, hívják, örülnek, amikor közöttük van. .Olyan az egyénisége, hogy nem tud meglenni a közösség nélkül. Magdi egy kicsit visszahúzódott, bár Kati mindig bátorítja. Tréfából megkérdeztem, mi lenne, ha az ikertestvérét küldené el a központi bizottság egyik ülésére. Mosolyogva válaszolta: még csak él merne menni, de szólni már biztosan nem. Barcsról jöttek Kaposvárra. Tizenhat évesek voltak, s dolgozni akartak. — Könnyen megszerették az üzemet? — Könnyen ... Bár idegen volt a környezet, hamar feltaláltuk magunkat. A gyűrűsben kezdtük, ott vagyunk ma is, én a négyes, Magdi az ötös csoportban. Vizeli Istvánné, a textilművek KISZ-bizottságának titkára ott volt a beszélgetésünkön. Mindig elárult még valamit, amit Kati nem említett. Azt például, hogy mindketten leszedő csoportvezetők, smost járnak a szakmásítóra, sőt utána textil-szakközépiskolába készülnek. S ugye azt sem tudta elhallgatni, hogy Kati a Könnyűipar kiváló dolgozója lett tavaly. A Geisler Eta KISZ-szervezet, amelynek hosszú ideig titkára volt, megkapta a KISZ kb dicsérő oklevelét. Ez nagyban az ő érdeme is. Most az ikertestvére, Magdi áll az alapszervezet élén. — Nem hagyja magára, Kati? — A, a múltkor is mondja az öltözőben, ugye te megtartod a taggyűlést? — Nagyobb a gyakorlata? — Hát én már végigjártam mindent... Még felsorolni is sok, menynyi tisztséget viselt. Hamar fölfigyeltek rá az üzemben, először megválasztották vezetőségi tagnak, azután titkárnak, majd városi KISZ vb- tagnak, az üzemi KISZ vb tagjának, s néhány hete kooptálták a KISZ központi bizottságába Stier Sándor helyett. Közben a tanulás. Egyhónapos, öthónapos KISZ-iskola, marxista középiskola az üzemben. — Most, hogy megjött a szép idő, a lányok húznak, menjünk kirándulni. — S voltak már valahol? — Vasárnap a Gyertyánosban. Szeretnénk elmenni a BNV-re, nyáron a Balatonra. A Négytestvér-íorráshoz ötször is elmegyünk egy évben. — Akkor vonzóvá lehet tenni a KISZ-életet. — A Kati nagyon tudja — jegyzi meg az üzemi pártbizottság adminisztrátora. — Egyszerű a recept... fölkeltjük a fiatalok érdeklődését, jó hangulatot teremtünk. Könyvtár, író-olvasó találkozó, fórum, bál, mindig van vala- | mi. Verset, jelenetet is előadunk egy-egy taggyűlésen. — S politizálnak a fiatalok? — De még mennyire! Amikor nem értették a chilei helyzetet, kérték, hogy magyarázzuk el. Sőt Kína politikájáról is tartottunk tájékoztatót. Az ifjúsági törvényt fórumon ismertettük. — Érződik a hatása az üzem- j ben? — Igen. Sok minden változott, a fiatalok például bátrabbak lettek, el merik mondani a véleményüket. Ha rossz a munkaszervezés, ha az idősebbek szapulják a fiatalokat, s ugyanakkor rosszabbul dolgoznak. Persze megesik, hogy jön az egyik vagy másik lány, Kati inkább te mondd meg, de hát így bátorodnak meg ... Én is így bátorodtam meg. Aztán igyekszünk példát mutatni. Másfél éve elhatároztuk, hogy KISZ-tagnak nem lehet igazolatlan hiányzása. Ezt elmagyarázzuk azoknak a fiataloknak, akik a tagfelvételre várnak. Éppen most beszélgettem egy csoporttal erről. — Könnyen beilleszkednek a lányok az üzem életébe? — Figyelembe kell venni, ki milyen környezetből kerül ide. Sok a nehéz eset, vannak, akik csak azt várják, hogy le- töltsék az időt, s már mennek is ... Mi szeretnénk ezen változtatni. A három testvér a gyár közelében lakik albérletben. Az egyik szobában Csaba, a másikban a két lány. Űk szívesen kézimunkáznak szabad idejükben, bár amióta tanulnak, egyre kevesebb van. Most már csak egy a vágyuk: szeretnének KISZ-lakáshoz jutni, s akkor Barcsról elhoznák az édesanyjukat is. Kati nagyon büszke az üzemére, s örül, hogy ebbe a gyárba került. Ezért kérdeztem meg tőle, hogy sokat kapott-e a gyártól. — Sokat... bár azt hiszem adtunk mi is. Nagy várakozással készül új tisztsége ellátására. Amikor az első ülésre készült, egész éjszaka nem aludt izgalmában. Most már nyugodtabb. — Sokan megígérték, hogy segítenek. Nekem csak az kell, hogy elindítsanak, utána megyek én már tovább. Egy munkáslány elindult fölfelé. S nemcsak jelképesen. Lajos Géza A múlt év utolsó negyedének eredményeit foglalja ösz- sze a Központi Statisztikai Hivatal új kiadványa, melynek címe: Ipari adatok. 1973. IV. negyedév. A Statisztikai Időszaki Közlemények 317. köteteként látott napvilágot Jely Endre szerkesztésében. Az összefoglaló jellegű felmérések után A termelés indexe cím alatt tárgyalja a kötet az állasmi és a szövetkezeti ipar eredményeit, rendeltetés alapján csoportosított terméksoros mutatók szerint is. A második részben az értékesítés alakulásáról kap az érdeklődő pontos adatokat. A főbb iparcsoportokat tartották á kötet összeállítói szem előtt. A bányászat mint iparág az előző évi hasonló időszaknál 11,4 százalékkal többet értékesített, a gépipar pedig 13,3-mal. összehasonlító számokat közöl a kiadvány a negyedik negyedévi rendelésállományról a tavalyelőtti adatok tükrében. Tájékoztat az árak alakulásáról is. Az érdeklődők a külkereskedelmi forgalomnak és a főbb termékek fel- használásának összefoglalását találják ebben a kötetben. A munkaügyi adatok szerint a múlt év negyedik negyedében a bányászatban 103 053 munkást, a kohászatban 76 946-ot, a vegyiparban 74 586-ot foglalkoztattak. A munkaei'ő forgalmának mutatóit is közük. Külön fejezet foglalkozik a magánkisiparral, az itt foglalkoztatottakkal. Elemző adatok birtokába jut az is, aki a lakosság részére végzett szolgáltatásokról akar ismereteket szerezni. 3