Somogyi Néplap, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-18 / 89. szám
fiz iskola a tudományos-technikai forradalomban FELHÍVÁS A KISZ-ESEKHEZ K azincbarcika várossá nyilvánításénak és az Iskolatelevízió 10 éves fennállásának jubileuma alkalmából háromnapos, országos pedagógiai tanácskozást rendeztek a Sajó parti szocialista városban. A tanácskozás központi előadója dr. Erdey- Crúz Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt, aki az iskola, a pedagógus szerepét körvonalazta a tudományos-technikai forradalomban. Az akadémia elnöke azzal kezdte fejtegetéseit, hogy az iskolának az életre kell nevelnie az ifjúságot. De milyenek lesznek az életkörülmények a jövőben, amikor az ifjúság már elfoglalja a társadalomban az őt megillető helyet? Régebben egy teljes emberöltő alatt sem változtak lényegesen a társadalmi körülmények, ma pedig alig van olyan szakma, amelyben egy- egy generációnak ne lenne két-három teljes átalakulásra szüksége a termelés, a munka frontján. Ilyen körülmények között pedig nem annyira kész ismeretekre, hanem a társadalomban való teljes tájékozódásra, szellemi mobilitásra van szükség, s az erre felkészítés az iskola felelősségteljes feladata. Az ilyen jellegű oktatásnak az alapja a korszerű általános műveltség. Manapság sokat vitatkoznak az általános műveltség tartalmán és méretein. Az azonban nem vitás, hogy minden korszerű műveltség alapja a dialektikus történelmi materializmus. Ilyen világméretű ifjak- ra van szükség. De a világnézet nem csupán aktív szemlélet, hanem aktív cselekvési készség is. A világnézet tehát több, mint amit mondanak róla: érzelmi és intellektuális gondolkodási-cselekvési rendszer valójában. Az életben és az iskolai oktatásban is szükség van bizonyos mennyiségű tárgyi ismeretre. Ezekről azonban tudnunk kell, hogy jó részük csak az emlékezetet fejleszti, s nem műveli az elmét akkor, ha nem jár együtt azzal az erőfeszítéssel és útra találással, hogy miként lehet eljutni az ismeretek fölfedezéséhez. Ezért az iskola jelenkori feladata elsősorban j a gondolkodó képesség és a j cselekvési készség kialakítása. | A didaktika múlt századbeli, i metafizikus elve a következő volt: a készet tanítani, a kétségest, az ellentmondásokat nem jelezni. Ez a nyugalmat, a társadalmi mozdulatlanságot sugalló szemlélet azonban nem tükrözi a valóságot, nem ad róla hű képet. A tudomány- történet bizonyítja, hogy még a tudományok kétségtelen eredményeit is módosítani kellett adott korszakokban. A> mai, korszerű szocialista iskolának tudatosítania kell tanítványaiban, hogy az ellentétek a természet világának és a társadalomnak lényeges mozgatói. A hallgatóknak meg kell érteniük, hogy minden tudományos tétel történeti jellegű, az adott kcrra illik, ugyanakkor a tudományos tételek csak közelítések, az adott korszakban viszonylagos hűséggel fejezik ki a valóságot. Az ellentétek oemuta- tása azért nagyon fontos, mert a gondolkodás ott kezdődik, ahol az értelem az ellentéteket fölfedezi. Ezért az iskolában is lehetőleg ne kész tételeket, hanem tényeket mutassunk be, s azt, hogy ezek közül melyik tükrözi jobban a valóságot. Alapvető oktatási és gondolkodtatási feladat magát a problémát, a kérdést fölfedeztetni. Az iskola feladata tehát mai fogalmazásban az eredményekhez vezető, felfedező út megismertetése. Nem kétséges, hogy mindenkor szükség lesz bizonyos mértékű tárgyi tudásra, alapvető ismeretekre. Munkánk elvégzéséhez sokféle részismeret ki- vánatos-.^psakhogy ezek állandóan változnak, módosulnak, elavulnak. Közismert a tudományos-technikai forradalom jelenlegi szakaszában az ismeretek erőteljes burjánzása. A zsúfolt tananyag is ennek a következménye. Mi tehát az oktatási szervek, az iskola mai teendője? Nagyon fontos, hogy az ismeretek jó részét áthelyezzék a segédkönyvekbe, s arra kell megtanítanunk tanítványainkat, hogy miképpen használhatják föl céljaik érdekében a segédanyagokat. A nélkülözhetetlen minimumon túl tehát annak a fölismertetése a fontos, hogy milyen ismeretekre van szükségük a tanulóknak, és ezeket hogyan és honnan lehet megszerezni. A tudás túlzott mértéke helyett érdeklődést kell keltenünk tanítványainkban, s kialakítanunk bennük a készséget az ismeretek megszerzésére, menyesében ebben foglalható össze az életre nevelés elve. fl! burjánzó ismeretek világában a megfelelő szellemi szükségletek tudatos felismerésére és igénylésére kell nevelnünk gyermekeinket, ezek természetesen az életkori sajátosságoktól és az egyéni érdeklődéstől is függenek. Éhséget kell keltenünk a kívánt ismeretek iránt, ugyanakkor tiszteletet is. Ezeket a célokat szolgálja majd a választható tantárgyak bevezetése. Rendkívül fontos a személyiség kialakítása. A tanulók sikertelen tanulásának gyakori oka a sikertelenség állandósítása a tanár részéről, a tanulónak egy adott állapotba, színvonalba »falazása«. Mozdítsuk el ebből a helyzetből a tanulókat! T. X Kitüntetés mezőgazdasági üzemeknek és vállalatoknak A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter — egyetértésben a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete, az Élelmiszer- ipari Dolgozók Szakszervezete, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete, a Vegyipari Dolgozók Szak- szervezete, a közalkalmazottak szakszervezete elnökségével — az 1973. évi szocialista munkaversenyben elért kiváló eredményeiért Kiváló vállalat címet és oklevelet adományozott 35 mezőgazdasági üzemnek, köztük a Balatonboglári Állami Gazdaságnak. A 32 kitüntetett — mezőgazdasági termékeket feldolgozó — vállalat között van a Nagyatádi Konzervgyár. Ezenkívül hat intézet nyerte el a kiváló címet. Felszabadulási parkot avattak Mtm Ültessen fát minden fiatal A megye első felszabadulási parkját avatták föl tegnap délelőtt Mikében. Ez a példa a megye minden fiatalját, KISZ-szervezetét tettekre ösztönözheti hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére. Versben, előadásban, tájékoztatóban a fa ültetése volt a főszereplője annak az egész napos programnak, amelyet Mikében rendeztek tegnap. A megye minden részéből úttörők, KISZ-esek, népfrontakti- vák, erdészek gyűltek össze a nagyatádi járási községben, hogy ösztönzést kapjanak — mindnyájunk érdekében — a környezet védelmére, az erdők telepítésére, az utcák, terek virágosítására és fásítására. A mikei iskolások és népdalénekesek színes műsora után Magyar József, a járási KISZ-bizottság titkára nyitotta meg a fásítási ankétot a hajdani kastély mozitermében. Elmondta, hogy tavaly Marcali, az idén pedig Miké adott a környezetvédelemről tartott otthont a rendezvénynek. A előadást. Hangsúlyozta, hogy község azzal érdemelte ki ezt, hogy tiz katasztrális holdnyi területen szép parkot alakított ki. S a megye első felszabadulási parkját is itt avatják föl. A járási KISZ-titkár elmondta: a fiatalok eddig is lelkesen támogatták a környezetvédelmi munkát Erről a tevékenységről o bizonyítványt nem most, hanem évtizedek múlva állítják majd ki — az utódok. Ezután Szántó Gábor, a MÉM Kaposvári Állami Erdőrendezőségének igazgatója az erdőtelepítésről, a fásításról és Somogybán az utóbbi tizenkét évben csaknem 17 ezer hektár erdőt telepítettek. S a már elkészült kaposvári, barcsi zöldövezeti terv újabb fásításokat irányoz elő. Nagyatád, terve most készül, aztán a mosdósi szanatórium parkjának felújítási tervén szintén most dolgoznak. Szántó Gábor az előadása végén elismerő okleveleket, jelvényeket, jutalmakat adott át azoknak, akik a legtöbbet tették a fásításért. Ezután a mikei felszabadulási parkba vonultakba résztvevők. Balázs Nándor, a megyei KISZ-bizottság titkára felavatta a parkot, hangsúlyozva: aki fát ültet, bízik a jövőben. Gyenesei István, a megyei mezőgazdasági és falusi ifjúsági tanács titkára versenyfelhívást intézett a tsz-ekben, állami gazdaságokban, az élelmiszeriparban, a MEZŐGÉP telepein, az erdő» és fagazdaságban, vízgazdálkodásban és az áfész-ekben dolgozó fiatalokhoz. A verseny 12 + 1 pontjában szerepel a környezetvédelem, a fásítás fölötti védnökség vállalása, felszabadulási emlékparkok létesítése, az elhanyagolt kastélyparkok rendbetétele és gondozása. Frank Gyula, a mikei Rákóczi Tsz elnöke a termelő- szövetkezet erdősítési tevékenységéről tájékoztatta a részvevőket, majd a mikei kirándulóerdőt tekintették meg az egybegyűltek. Dr. Tarján Lászlóné, a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság tájren- 1 dezési osztályvezetője elmondta. hogy Nágya*£dy.»város közelsége indokolta é parkerdő kiépk4«"* A gazdag program, amelyet a MÉM Kaposvári Állami Erdőrendezősége. a megyei KISZ-bizottság. a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, a Hazafias Népfront megv.-i bizottsága rendezett, a kirán- dulóerdö megtekintésével fejeződött be. L. G. 14 kedves vendég Történt egy étteremben. A mellettem lévő asztalhoz öszes, jól öltözött férfi ült le. Pontosan hat óra volt. — Főár, legyen szíves! — kiabálta végig a helyiséget, és ujjaival máris lódobogást kezdett utánozni. A pincér meglepő gyorsasággal sietett a vendég asztalához. — Vacsorázni szeretnék!... Kérek egy étlapot! A felszolgáló rámutatott a fehér abroszra, mintegy jelezve, hogy az étlap ott fekszik, csupán a kedves vendég nem ismerte föl. Talán azért, mert az a hátát mutatja felé ... A vendég komótosan megfordította a gépelt papírt, mutatóujját ráhelyezte az első sorra (csontleves tésztával), majd lassan lefelé húzva, elkezdte felolvasni az étlapot. A pincér először a jobb lábáról a bal lábára, majd a balról a jobbra állt, később idegesen toporgott. A vastag mutatóujj hat óra ötkor a káposztánál megállt. — Mondja, ez mind kapható, ami itt fel van sorolva? — Természetesen, uram! — válaszolt a pincér. Közben a kabátja szélét egyfolytában morzsolgatta. A mutatóujj továbbment. Negyed hétkor megállt a pa c álnál. — Tudja, valami olyat ennék, ami nincs az étlapon. — Azt nem lehet, uram!... A konyha csak azt főzi, ami fel van sorolva. — Kár. Az ujj ismét elindult, a száj pedig mormolta a tartalom- jegyzéket. A pincér nem bírta idegekkel, közbeszólt: — Választana végre, uram? ... Mások is szeretnének vacsorázni. A vendég, mint akit kigyó mart, fölkapta a fejét. Sehogy sem értette, miképpen lehetséges, hogy nemcsak egyedül van a világon. — Ne siettessen!... Majd választok, ha nekem tetszik! ... Egyébként maga melyiket választaná? — De uram!... Itt nem én akarok vacsorázni ... A férfi felhorkant: — Persze!... De magának se volna mindegy, hog± melyiket kell megennie! A pincér fájdalmas arccal beleharapott a blokktömbbe. Nagyot nyelt, aztán megtörtén mormogta: — Téved a kedves vendég ... Én bármelyiket megenném ... Ez mind nagyon jól van elkészítve ... A vendég ujja hirtelen megállt (éppen a szüzérmék- nél tartott), óvatosan letette az étlapot, aztán lassan a pincér felé fordult: — Hát jó!... Akkor hozzon, amit akar!... Pontosan fél hét volt. Ahogy néztem a csikorgó fogakkal távolodó pincért, azt már tudtam, hogy nem leszek éttermi dolgozó. De hogy az ilyen vendégek miatt ma még rám kerül itt a sor, és egyáltalán kapok-e még vacsorát — abban nem voltam biztos. B. A. JELZŐTÁBLÁK Tele vannak velük az országutak, a városi utcák; ahogy a közlekedés nőtt, úgy növekedtek. Lehet, hogy egyszer eltűnnek? Anélkül, hogy a közlekedés is eltűnne velük? Olvasom egy hetilapban, hogy három külföldi közlekedési mérnök mindenesetre megpróbálta. Kiharcolták a közlekedési hatóságoknál, hogy nem az egész városban, de egyik negyedében, és nem örök időkre, de egy kerek hétre távolítsák el a jelzőtáblákat az utcákról. Ahogy a cikk szerzője írja: Az akciót egyetlen éjszaka alatt hajtották végre, és előtte az újságokban hívták fel a figyelmet arra, hogy ebben a városrészben a jelzett napon reggel hat órától minden közlekedési rendszabály érvényét veszti. A táblák egy részét meghagyták ugyan, de letakarták. És a jelzett nap — egy bizonyos vasárnap — reggelétől figyelni kezdték a hatást. A hatás pedig a következő volt: Az első két napon, vasárnap és hétfőn a gépkocsivezetők nyolcvanöt százaléka cselekedett pontosan úgy, mintha a táblákat egyáltalán nem szüntették volna meg. Csupán néhány nem helybeli vezető használta ki az alkalmai tartós parkolásra. A forgalom képe szerdán és csütörtökön, a negyedik és az ötödik napon kezdett megváltozni: a táblák lassan feledésbe merültek. Pénteken és szombaton, a forgalmi rend-teremtés hatodik és hetedik napján kiderült, hogy a forgalom egészen újszerűén alakul jelzőtáblák nélkül. Nem az erőszak vagy a káosz uralma kerekedik felül, hanem az udvariasságé és az ésszerűségé. Az eddig egyirányú utcákat mindkét irányban, minden nehézség és dugó nélkül használták. A gépkocsi- vezetőknek csupán nyolc százaléka élt vissza a sebességhatárokkal, holott a táblák idején olykor huszonnyolc százalék vétett a sebességkorlátozó szabályok ellen. Sajátos parkolási fegyelem is kialakult, s ez egyáltalán nem akadályozta a közlekedés folyamatosságát. A különleges megállási tilalmak es előzési szabályok megszüntétese pedig egyenest jótékonyan hatott az úgynevezett ösztönös biztonsági magatartásra. Táblák híján ugyanis mindenki jobban vigyázott. Magára is, másokra is. Azután az egy hét letelt. Visszaállt a régi rend, de mint olvasom, a három mérnök elegendőnek tartotta az egy hetet is arra, hogy bizonyos — általános érvényű — tanulságokat vonjon le a kísérletből. Hogy ezek mik, arról a cikk már nem szól részletesen, ezért szabad az útja a legkülönbözőbb tanulságok kigondolásának. Természetes, hogy az én gondolkodásom is nekilódult, s nem kellett nagyot bódulnia, hogy eljussak a legfontosabbnak ígérkező tanulságig, amely jelszóként így hangozhatna: »Le a jelzőtáblákkal! Közlekedjünk kötelező rendszabályok néLkül!« Innen pedig már csak egy lépés a következő — még általánosane — tanulságig: »Le a ielzólao- lákkal! Éljünk is kötelező rendszabályok nélkül!« Remek tanulság. S hogy mennyire érvényes, azt hazai példa is igazolni látszik, hisz ugyanabban a hetilapban, amely ezt a külföldi kísérletet ismerteti, oldalas cikk olvasható a rendeletek, körlevelek, utasítások bürokratikus tenyészetéről. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke például arról panaszkodik a cikk szerint, hogy egyedül a termelőszövetkezetek munkájáról nyolcszáz miniszteri jogszabály intézkedett egy év alatt, o csupán ipari-melléküzemági tevékenységükről öt kormányjogszabály, harminchárom miniszteri rendelet, közlemény, illetve állásfoglalás jelent meg két év alatt. Az újabb tanul zetek Országos Tanácsa elnökének a jogszabályokról. De a helyzet kulcsa nem ez; a helyzet kulcsa mi vagyunk: közlekedők, állampolgárok. Mert végül is minden azon forciul meg, hogy képesek vagyunk-e mi magunk szabályosan — a rend és szabadság kölcsönha- tástörvényei szerint — közlekedni, sőt élni. Az adott város gépkocsivezetői, úgy látsz* u. képesek voltak szabályosan közlekedni, mozgásuknak igenis rendje volt, tanult e* maguk teremtette, udvariasság- és ésszerüségszabta rend- je, mintha táblák irányitoUuK volna őket. Maguk elé idézett táblák, amelyek nem az utcasarkokon állva, hanem mintegy belülről figyelmeztettek arra: mi tilos és mi szabad. S bizonyos vagyok benne, hogy a magyarországi termelőszövetkezetek vezetői is képesek szabályosan — a fegyelem és önállóság kölcsönhatástörvényei szerint — dolság tehát: »Le a jogszabályok- [ gozni, tevékenységüknek igenis kai!«. Csakhogy. Nem lódult-e mégis túlságosan nagyot a gondolkodásom, amikor ezekig a tanulságokig jutottam? Vajon az ‘ anarchia példázata volt-e az említett kísérlet, s az anarchia segíte- ne-e a termelőszövetkezetek panaszán? Vajon nem ugyanolyan rossz-e a rend ne.káli szabadság, mint a szabadság nélküli rend? Más szóval: magukban a jelzőtáblákban és a jogszabályokban van-e a helyzet kulcsa? Annyi bizonyos, hogy nem jó, ha túlságosan sok van belőlük. A kísérletező mérnökok szerint a táblák fele fölösleges, és valószínűleg ugyanez a véleménye a Termelőszövetkerendje van, tanult, s maguk teremtette, emberség- és ésszerűségszabta rendje, mintha jogszabályok irányítanák minden mozdulatukat. Maguk elé idézett jogszabályok, amelyek nem a közlönyök és körlevelek lapjain, hanem mintegy belülről figyelmeztetnek arra: mi tilos és mi szabad. A közlekedési kísérletnek meg a termelőszövetkezetek jogos panaszának tehát nem az a valódi tanulsága, hogy le a sza- bályokKal, hanem clZ, hogy »Fel önmagunkkal!« Fel odáig, hogy a szabályok már bensőnkből vezéreljenek bennünket. F. V. Somogyi Néplap 15-1
