Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-09 / 57. szám

Befejeződtek a téli spartakiédok a kaposvári járásban d "*■ -vé Kiss István. A hó végén már sor kerül a téli spartakiád megyei dön­tőjére is. Ahol jól szervezték a versenyeket, ott már túlvan­nak a járási döntőkön. így van ez a kaposvári járásban is, ahol előbb az asztaliteniszezők küzdelmei értek véget, most pedig befejezték a sakkozók is. A csapatbajnoksággal kap­csolatban előzetesen elég nagy gondban voltak a rendezők. Sok volt ugyanis a nevező. Az­után kiderült, hogy a beneve­zett együttesek egy része nem gondolta komolyan az indu­lást. Majdnem a csapatok fele lemaradt. Ez a döntőkre is rá­nyomta bélyegét. A csapatgyő- i zelmet Nagybajom szerezte meg. Az egyéni nyertes Kiss István (Kaposfő) lett. Ök kép­viselik a járás színeit a megyei döntőn. Csapatverseny: 1. Nagyba­jom, 2. Taszár, 3. Ráksi. Egyéni győztes: 1. Kiss Ist­ván (Kaposfő), 2. Szulimán Jó­zsef (Somogysárd) és Vass László (Toponár) holtverseny­ben. NB lll-as csapataink harca az NB lll-ért A labdarúgásban beállt rendkívüli helyzet szülte azt a furcsaságot, hogy az ebben az osztályban szereplő csapatok­nak most ádáz harcot kell vív­niuk, hogy valóban NB in­asok maradjanak. Szembe kell npzni azzal a ténnyel, hogy egy csoport tizenhat csapata közül legföljebb négy maradhat csak állva. Három egyenes ágon, a negyedik osztályozó mérkőzé­sen vívhatja ki a bennmara­dást. Ilyen előzmények után a so­mogyi NB III-asok számára az utóbbi idők legnehezebb fél­éve következik. Hogyan látják ezt az érdekelt együttesek. Siófokon derűlátók Az S. Bányász vezetői, játé­kosai úgy mondják, hogy az új helyzet nyomán talán nyugod- tabban játszhat majd a Bá­nyász. Ismeretes az a rendkí­vül éles harc, mely a délnyu­gati csoportban folyt, s mely végül is úgy fejeződött be, hogy egyetlen gólon állt a sió­fokiak elsősége. Ha ehhez hoz­závesszük, hogy az azonos pontszámú Volán 12 SC (Szi­getvár) mellett még Véménd is ott volt az őszi első Siófok nyomában, akkor jogos lett vol­na a siófokiak idegeskedése a tavaszi évadban. Ráadásul »a sors szeszélye« folytán éppen az utolsó két fordulóban ját­szik az S. Bányász két nagy vetélytársával — a Volán ellen Szigetváron. Papp Gyula, a siófokiak ed­zője úgy mondja, hogy jócs­kán leegyszerűsödött a csapat helyzete azzal, hogy nem egy, hanem három együttes marad az NB III-as csoportokból az új NB Ill-ban. Az edző nyil­ván arra gondolt, hogy tekin­télyes a Bányász előnye a ne­gyedik helyen álló Nagymá- nyok előtt. — Együttesünk a Somogyi Néplap Kupában helyenként nem is játszott rosszul. A ku­padöntőn szerepelt gárdával várjuk a PEAC-ot és a tavaszi folytatást, amely elé bizako­dással tekintünk — mondta Papp Gyula. A K. Vasas megpróbálja A hatodik helyről kell meg­pályáznia a feljutást jelentő pozíciók egyikét a Kaposvári Vasasnak, ha biztosítani akar­ja helyét az NB III osztály­ban. Persze a Vasas vezetői reálisan számolnak, s tudják, hogy a pillanatnyi hátrány le­dolgozása jiem könnyű, hisz sokan megkísérlik elérni az »ígéret földjét«. Minden eddi­ginél nagyobb harcra van ki­látás, és számolni kell azzal, hogy nem éppen szerencsés a K. Vasas sorsolása. Az első hat i mérkőzésből négyet vidéken játszik a csapat, pedig közis­I mert, hogy a kaposváriak vi- ' déken megközelítően sem ját­szanak olyan jól, mint a hazai pályán. Szerecz László, a K. Vasas elnöke úgy mondta: a nehéz­ségek ellenére is elvárják a csapattól, hogy nem szakítja meg nyolcéves NB-s szereplé­sét. A játékosgárda tudása ele­gendő a kitűzött cél eléréséhez. A fiúk akarásától és hozzáál­lásától függ, hogy a VBKM— Vasas képes lesz-e kiharcolni a bennmaradást. Gondok Barcson Mayer György edzővel be­szélgettünk a barcsiak tavaszi terveiről. A kitűnő szakvezető így látja: — A labdarúgás átszervezé­se az alsóbb osztályú csapato­kat, így bennünket is érzéke­nyen érintett. Gondjainkat fo­kozza, hogy az idén újoncok vagyunk, és menet közben kell újabb terveket készítenünk. Az átszervezésből adódó különle­ges feladat megoldása a veze­tőket és a játékosokat egyaránt nagy feladatok elé állítja. Csapatunk átlagéletkora húsz év. Végeredményben az első félidőben megfeleltünk, s csak egy hellyel kellene előbb­re ugranunk, hogy osztályozót játszhassunk. Mindenesetre megpróbáljuk. Növeltük az ed­zésnapok számát, csak hétfőn és szombaton nem edzünk. A játékosok példamutató fegye­lemmel és szorgalommal ké­szülnek, s most már nem ide­gesek. Megnyugtat mindnyá­junkat, hogy az egész nagy­község mögöttünk' áll, figye­lemmel kíséri munkánkat, és sokan aggódnak is értünk. Sze­retnénk eloszlatni az aggodal­makat. Új edzővel kezdenek Nagyatádon Ismeretesek a gondok, ame­lyek már akkor fölvetődtek, amikor még szó sem volt a labdarúgó-bajnokság átszer­vezéséről. A Nagyatádi Kini­zsi az őszi idény utolsó mérkő­zéseit úgy játszotta, hogy nem ült edző a kispadon. Mielőtt megkezdődött volna a felkészülés az új bajnoki évadra, a sportkör vezetői leg- 1 először is az edzőkérdést ren­dezték. Mint arról hírt adtunk, Bicsáki Sándor lett ismét a Kinizsi edzője. Még nem is rendeződtek a nagyatádi so­rok, amikor jött az új bajnoki kiírás, mely a táblázat alapján helyet foglaló Nagyatádi Ki­nizsit nagyon is súlyosan érin­tette. Amikor Bicsáki átvette a csapatot, csak azt ígérte, hogy az együttes nem esik ki az NB III-ból. Most ennek elérése csak úgy lehetséges, ha a táb­lázat élcsoportjában végez egy csapat. A jelenlegi helyzetben azonban nem könnyű feltörni a 12. helyről az élmezőnybe. Nem mondhatnánk, hogy osz­tatlan örömmel várják Nagy' atádon a tavaszi folytatást. A bizakodók tábora sem túl né­pes. Bicsákiék azonban azt mondják, hogy nem szabad fel­adni. Ha ugyanis sikeres lenne a rajt, akkor egy remek hajrá még sok mindent meghozhat­na. Viszont, ha a balszerencse úgy a Kinizsi mellé szegődne, mint az őszi idényben, akkor nem marad más, mint a jövő csapatát az idei bajnokságban megtalálni. K. S. NB ni Délnyugati csoport 1. Siófok 15 11 2 2 36:14 24 2. Volán 12. SC 15 10 4 1 33:12 24 3. Véménd 15 10 3 2 30:12 23 4. Nagymányok 15 6 6 3 18:14 18 5. Pécsi BTC 15 6 4 5 27 :18 16 6. K. Vasas 15 5 5 5 23:20 15 7. Barcs 15 5 5 5 17:18 15 8. Bátaszék 15 6 3 6 18:22 15 9. P. Porcelán lő 5 5 5 24:29 15 10. Mezőfalva 15 4 6 4 14:17 14 11. Mohács 15 4 4 7 18:24 12 12. Steinmetz 15 5 2 8 14:2l 12 13. Nagyatád 15 4 3 8 18:23 11 14. Szekszárd 15 4 2 9 11:27 10 15. Pécsi EAC 15 3 3 9 12:26 9 16. Paks 15 1 5 9 14:30 7 Kupacsapataikkal rajtolnak a kaposvári NB II-esek Hazai pályán kezdi a baj­noki évadot a K. Rákóczi, Győrbe látogat a Táncsics SE. így indul az NB II Nyugati csoportjának küzdelemsoro­zata a két kaposvári együttes számára. Január első napjai óta folyt már a készülődés a Rákóczi és a Táncsics háza táján. Az­után a Somogyi Néplap Ku­pa keretében nyílt alkalom a csapatok kialakítására, s né­hány technikai vagy taktikai elképzelés megvalósítására is. Ügy fest, nem volt hiábavaló az SNK. Mind a Rákóczinál, szó a Rákóczinál, ahol a kez­dő tizenegy minden bizony­nyal a múlt vasárnapi kupa­győztes csapat lesz: Hegedűs — Márton, Balt, Ágfalvi, Hoffmann, Nagy, Burcsa, Ko­vács, Pintér, Kiss, Duschák. Minden eshetőségre számítva a kapuvédő Siklósi, továbbá Balogh, Németh, Köves és Horváth J. áll a csapat ren­delkezésére. Régebben is nyert már a Táncsics Győrben Sportműsor SZOMBAT Teke: NB ffl: K. Közút—K. Vo­lán, Kaposvár, Közút-pálya, 15 ó (Körtési). Sakk: Megyei bajnokság, V. fordu­ló : Kaposvár, SZMT-székház, 15 ó. ME(DOSZ megyei sakkbaj­nokság döntő, Balatonboglá- ron. VASÁRNAP Atlétika: Mezeifutó-bajnokság megyei döntő, Kaposvár, cseri park, 9 óra. Teke: NB ITI: K. Vasas—Pécsi Volán, Kaposvár, Vasas-pálya, 8 óra (J3óli). Sakk: Megyei bajnokság. VT. for­duló, Kaposvár, SZMT-szék- ház, 9 óra. Kézilabda: Teremkupa a Somogy me­gyei Kézilabda Szakszövetség rendezésében, Taszár, sport- csarnok. Mérkőzések: D. Ve­gyes—Taszár 8 óra, K. Gaz- dász—Marcali 8.45 óra. VBKM —K. Vasas 9.30 óra, K Gaz- dász—D. Vegyes 10.15 óra, K. Vasas.—Marcali 11 óra, Taszár —VBKM 11.45 óra, K Vasas 11—Öregfiúk Í2.30 óra, Bar­csi SC—Nagyberki 13.15 óra, K. Vasas Izzó—Dombóvári VSE 14 óra, Nagyberki—K Vasas II 14.45 óra, K. Va­sas Izzó—Öregfiúk 15.30 óra, Dombóvári VSE—Barcsi SC 16.15 óra. Kosárlabda: NB H: K. Táncsics SE—Pé­csi Postás, Kaposvár, Munká­csy Gimn. 10.30 óra. NB III: Balatanboglár—Bá- taszék, BáLatonboglár, sport­csarnok, 11 óra. Természetjárás: A Kapos Turista Egyesület sétáló túrája a töröcskei víz­tározóihoz. Találkozás 9 óra­kor Kaposváron, a Kossuth téren. Túravezető Szakállas János. Labdarúgás: NB II: K. Rákóczi—BKV Előre, Kaposvár, Rákóczi-pá- lya, 14.30 óra (dr. Vincze). Győri Dózsa—K. Táncsics SE, Győr, 14.30 óra (Jaczina). NB III: Nagyatádi Kinizsi —Nagymányoki Brikett, Nagy­atád, 14.30 (Kövesi). P. Por­celán-Barcsi SC, Pécs, 10 ó (Andorka). Siófoki Bányász— PEAC, Siófok, 14.30 ó (Má- tyus). Bátaszéki VSK—Kapos­vári Vasas, Bátaszék, 14.30 ó (Schneider). Latimca Kupát Az 1—2. he­lyért: K. Rákóczi ifi—Taszár, Kaposvár Rákóczi-pálya, 12.30 óra (Szentgyörgyi). A 3—4. helyért: Toponár—K. Rákóczi n., Toponár, 14.30 ó (Götz). Az 5—6. helyért: Memye—Ju­ta, Memye, 15 ó (Pazaurek). mind a Táncsics SE-nél a kupacsapat kezdi a bajnoki évadot. A K. Rákóczi— BKV Előre találkozó elsősorban a kapos­vári együttes számára fontos. Nincsenek jó emlékei a Rá­kóczinak a közlekedésiekkel kapcsolatban. A BKV Előre elleni találkozón indult meg az ősszel a vidéki gyengébb szereplési sorozat. A főváros­ban l:0-ra kapott ki a Rákó­czi. Van tehát miért törlesz­teni. Mathesz Imre, a K. Rákó­czi edzője úgy mondja, hogy nem a múltat kell taglalni, hanem előre kell tekinteni. Bizonyos, hogy a közlekedé­siek csapata is fokozott aka­raterővel kezdi a tavaszi évadot, s nagy baj lenne, ha Kaposváron bárki úgy gon­dolná, hogy a hazai pálya előnye elég lesz a mérkőzés megnyeréséhez — mondta Mathesz edző. A hazai pálya? A Rákóczi­nál abban reménykedtek, hogy a mérkőzést majd a fü- vön lehet megrendezni. Az­után jött az eső, amely elég­gé feláztatta az amúgy is la­za talajú játékteret. Nagy időjárásváltozásnak kellene következni ahhoz, hogy ne a salakon kezdődjön a bajnoki évad. Persze, talán a salak­pályának is van előnye, hisz minden előkészületi mérkő­zést itt játszott a csapat. — Akár füves pálya, akár sala­kos, nyerni kell! — ez a jel­ismeretes az a feladat, melyét a Táncsics SE - labda­rúgói kaptak. Meg kell céloz­ni még az első helyet is, vagy ha az nem megy, akkor leg­alább az osztályozó mérkőzé­sek lehetőségét — mondta ki a sportkör közgyűlése. Hogy a jelenlegi csapat miként tudja azt végrehajtani, az más kérdés. Az előkészületi mér­kőzéseken nem remekelt a Táncsics. Ebből azonban nem vonnak le baljós következ­tetést, mert máskor is előfor­dult, hogy a tavaszi felkészü­lési sorozatban gyengébben ment, azután a bajnokságban remekül szerepelt a csapat. — Ki kell jönnie a kemény munka eredményének — mondta Jutási Róbert. Nem baj az, hogy éppen Győrben, egy kemény mérkőzésen kell vizsgázniuk a fiúknak. Nem szokott itt rosszul szerepelni a Táncsics. Volt olyan idő­szak, amikor mind a Győri Dózsa, mid a Táncsics a baj- i noki címért versengett, és a kaposvári csapat simán nyert a szigetközi pályán. A Táncsics edzője már ki is hirdette azt, hogy kik lesz­nek a kezdő tizenegyben. Török a kapus, (gondos, Szöl- lősi, Horváth I., Bányász ösz- szetételű a hátvédnégyes. A középpályán Szabó L., Sava- nyó és Mezei kap helyet. Űj a háromtagú támadósor is, ennek tagjai: Varga, Borom- issza és Takács. Szóba jöhet még Gilián és Kasza a kapuban, Horváth II., Potyák és Papp a me­zőnyben. rí niiitiii—iiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiim HI RE l< liiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiHi MÁRCIUS Milyen lesz az időjárás? 9 SZOMBAT Franciska A várható időjárás szombat estig: Fölszakadozó felhőzet. Főként az ország déli felében még több­felé csapadék. Mérsékelt, időnként élénk, napköz­ben helyenként erős északkeleti szélre számítha­tunk. Az évszakhoz képest hűvös idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton általában 3 és 8 fok között lesz. A lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Pakson megtartott 10. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 34, 36 54, 58, 87. — Jutalom a kisgyermekes anyáknak. A nemzetközi nő­napon a megyei iparcikk­kiskereskedelmi vállalat 27 anyát jutalmazott meg. A vállalati ünnepségen 17 ezer forintot adtak át a több gyer­mekes, illetve gyermeküket egyedül nevelő anyáknak. — Folyóiratok és hírlapok Somogyról címmel repertó­riumot jelentetett meg a me­gyei könyvtár. A gyűjte­mény a Somogyi Bibliográ­fiák 6. kötete és az 1971— 72-ben írott cikkek jegyzé­két teszi közzé. — Fejlesztik a Balaton déli partján a Siotour kemping­jeit. Valamennyi első osztá­lyú kempingtáborban me­legvízellátást biztosítanak. — 140 történelmi kertről gyűjtöttek adatokat a mű­emlékvédelmi szakemberek több éves országjáró, szor­galmas munkával. Felmérést készítettek ezekerői és fel­újítják a régi kertművészeti alkotásokat. — Leesett a lovaskocsiról és belehalt sérüléseibe teg­nap ősz Károly 63 éves rák­si lakos. Kézimunkakiállitás Inamban Eredményesen működik Inám-pusztán a kézimunka­szakkör Nagy Györgynének, a tsz szocialistabrigád-veze- tőjének, a nőtanács vezető­jének irányításával. 45 asz- szony dolgozott hónapokon át, s készítette a buzsáki és sárközi hímzéseket. Mun­káikból ma este az inámi iskolában kiállítást rendez­nek. — Ifjúsági klubot avattak föl Balatonbogláron az ál­lami gazdaság központi üze­mében levő KlSZ-alapszer- vezetének fiataljai. Most már a gazdaság valamennyi üzemrészében van a fiata­loknak szépen berendezett helyiségük. — Hárommillió 256 ezer forintot fordít az idén Ka­posváron a költségvetési üzem a szemétszállításra. Ebből legnagyobb arányban a konténeres szemétszállítás részesedik: 900 ezer forintot költenek rá. összesen 11 ezer 704 lakásból hordják el a hulladékot. Leánykereskedöket ítéltek el Varsóban ítéletet hirdetett a varsói vaj­dasági bíróság két majna-frank- furti (külföldi) állampolgár — Chbib Abdula Szattar és Zyg- munt Holly — perében. »Elő áruval« folytatott kereskedelem­mel vádolták őket. Szattar és Holly ugyanis Lengyelországban fiatal, csinos nőknek »látványos és jól jövedelmező« munkát ajánlott föl a Perzsa-öbölben fekvő Dibai sejkségben. Az ajánlat elfogadóira a valóságban bordélyházak vártak. Szattart 4 évi börtönre és 7o ezer zloty pénzbüntetésre, társát 3 és fél év! börtönre és 40 zloty bün­tetésre ítélték. 40 évvel ezelőtt. 1934. március 9-én született Ju- rij Gagarin szovjet űrhajós, aki 1961. április 12-én a vilá­gon elsőnek repült a világűr­be, s aki néhány évvel később fiatal életét az űrhajózás to­vábbfejlesztésének nemes ügyéért áldozta feL »Azon a napon, amelyen nekem, az egyszerű szovjet embernek és katonának abban a megtisztel­tetésben volt részem, hogy a tudósaink, munkásaink és mérnökeink nagyszerű munká­jával megalkotott Vosztok űr­hajón ^elrepüljek a világűr­be .. .« fgy kezdődik az egész egyéniségét annyira jellemző egyszerűséggel, közvetlenség­gel megírt önéletrajza, amely Utazás a világűrben címmel 1962-ben nálunk is megjelent. Az első űrhajós pilóta világ- szenzációt jelentő utazását — amikor a Vosztok—1 fedél­zetén Gagarinnai megkerülte a Földet — már a szovjet és az amerikai űrkutatás egyre gyorsabb üteművé váló kísér­letezése, vetélkedése előzte meg. Emlékezetes, hogy 1957. október 4-én, majd november 3-án a Szovjetunióból fellőt­ték az első szputnyikokat; ezt követték a Luna, a Venus, amerikai részről pedig az Exp­lorer, a Vanguard, az Atlas- Score, a Discoverer stb. típusú rakéták fellövése. Mint aho­gyan Jurij Gagarint is azóta számos szovjet és amerikai társa követte, hogy segítse az űr tudományos titkainak fel­derítését. Előaifássorozaf a környezetvédelemről Nagy sikerű előadássoro­zatot rendezett Kaposváron az Erdőrendezőség és a Ha­zafias Népfront. A főiskolá­sok klubjában, a TIT-ben és a Táncsics, valamint a Mun­kácsy Gimnáziumban tartott — vetítettképes — előadást Szabó László, a hortobágyi nemzeti park természetvé­delmi felügyelője a puszta természeti kincseiről és kör­nyezetük védelméről. — Anday Kati, , a Kapos­vári Csiky Gergely Színház színművésze játssza, a Bró- dy-színműből készülő tv- film egyik főszerepét. A fil­met A medikus címmel mu­tatja be a televízió. — Művészettörténeti elő­adóest lesz hétfőn este a TIT kaposvári székházában. Dr. Mezey Ottó tart elő­adást a szabadegyetemen a mai nyugati művészeti irá­nyokról. — Tavaszi ajánlatunk: fér­fi-, női és fiúballonkabátok nagy választékával várja vá­sárlóit Kaposváron, a Május 1. u. 21. sz. alatti készruha- szaküzlet! (13963) — Áramszünet. Az Áramszol­gáltató Vállalat értesíti a la­kosságot és a közületeket, hogy 1974. március 12-én 7.30 órától 15.30-ig a Zalka M. utcában, a Laktanya utcában, 7.00 órától 16.00 óráig a kaposfüredi város­részben a Vörös Hadsereg út­ján a templomtól Kaposvár felé eső területen áramszünet lesz. Ugyancsak áramszünet lesz március 13-án 7.30 órától 15.30-ig a 48-as ifjúság útja 11., 13., 15., 17., 19. és a Honvéd u. 35., 37., 30., 41., 43. sz. társasházakban. Március 14-én, csütörtökön 7.30- tól 15.30-ig a Petőfi utca 58., 60., 62., 64. és 66. sz. társashá­zakban, valamint a belső sávban elhelyezett 4 db kockaépületben, 15-én 7.30-tól 15.30-ig a Honvéd utcai sávházban lesz áramszü­net. — Felhívás. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola (Bu­dapest, V., Alkotmány u. 9—11.) nappali, esti és levelező tagoza­tára felvételt hirdet. Jelentkez­hetnek mindazok, akik érettsé­gi bizonyítvánnyal rendelkeznek. A jelentkezesi határidő: 1974. március 30. Bővebb felvilágosí­tást a Kereskedelmi Értesítő 4. száma, valamint a főiskola kon­zultációs központja nyújt. (Ke- resk. Szakközépiskola, Pécs, Rét u. 10. Fraunholcz Mihály.) Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola. (13957) — Értesítjük a lakosságot, hogy március 11-én Nágocson országos állat- és kirakodóvásár lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom