Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-31 / 76. szám

NYELVMŰVELÉS k anyagnsvi jelzős szÉapcsülatok helyesírása Hogyan kell írnunk azokat a szókapcsolatokat, melyek­ben az előtag any agn év? Itt van'például a gumiból ké­szült labda neye: gumilabda; ezt éppígy egybeírjuk, mint az aranyból való.gyűrű nevét: aranygyűrű. De miért írjuk másként — vagyis külön — ezeket'.^műanyag labda, plati­na gyűrű? — Nem volna jobb itt is az egybeírás? — kérdezhetné valaki. És egyál­talán van-e szabály az ilyes­mire? »A magyar helyesírás sza­bályai« című kézikönyvnek 1954 óta érvényben levő, tize­dik kiadása nem tér ki külön az anyagnév! jelzős szókap- ' átokra, de a 169. pont a következőkre hívja M a fi- - veimet: "-Ha a főnév tulaj- donságjefeője szintén főnév, z alkalmi és a hosszabb kap­csolatban a főnévi jelzőt bülönírjnDsz _ alumínium edény, ketamit burkolat... stb. — Egybeírjuk azonban a 'elzett főnévvel a főnévi tu­lajdonságjelzőt akkor, ha a kapcsolat rövidebb és meg­szokottabb: aranygyűrű, bú­zaliszt -i- stbi« , Igen ám, de milyen alapon lehet eldönteni, hogy a mű­anyag labda »alkalmi« és "hosszabb« kapcsolat-e, vagy vedig »rövidebb és megszo- ottabb«? Forduljunk talán az 161-ben kiadott s azóta több ■, i kiadásban is megjelent He- lyesírási Tanácsadó Szótár­hoz. Ennek Bevezető című ré­sze és a ksönyv szótári anyaga már figyelembe veszi a Ma­gyar Tudományos Akadémia helyesírási bizottságának 1959. november 17-én hozott hatá­rozatát, amely az anyagnévi jelzős alakulatok külön- és egy beíráséval is foglalkozott. A Helyesírási Tanácsadó Szótárban a következő eliga­zítást találjuk: »Az anyagné­vi jelzős alakulatok közül egybeírjuk azokat, amelyek­nek mindkét tagja egyszerű sxxvj ha az anyagnév egy vagy két szótagos (pl. aranyszelen­ce, eziistrúd). Különírjuk vi­szont már az ilyen alakula­tokat, ha az anyagnévi jelző három szőtag (keramit burko­lat), vagy annál hosszabb (alumimum kád); s mindig különírandők az,olyan anyag­névi jelzős kapcsolatok, ame­lyeknek elő- vagy utótagja összetett (tehát: vasrúd., de: vas 'emelőrúd és nyersvas rúd).-» Deme László—Fábián Pál —Bencédy József »A magyar helyesírás rendszere« című, 1966-ban megjelent kiadvá­nya szintén kitér az anyagnér vi előtagú jelzős kapcsolatok írásmódjára. Vannak tehát olyán újabb helyesírási szakmunkák, ame­lyek elősegítik tájékozódásun­kat, ezen a területen. Visszatérve eredeti példá­inkhoz: a műanyag labda és a gumilabda szókapcsolatot nem írhatjuk egyformán. He­lyesírási különbségük abból - ered, hogy nyelvtani különb­ség van köztük. A műanyag labda egyik tagja (mü-j*- anyag) ugyanis összetett szq, a gumilabda szónak vi­szont sem az első tagja (gu- vii), sem a második tagja (labda) nem összetett. Más­részt az határozza meg külön­böző írásmódjukat, hogy a műanyag jelző három szóta­gos, a gumi anyagnévi jelző ellenben nincs túl a két szeta- gos mértéken. Az Akadémia helyesírási bizottsága 1969—70-ben azzal egészítette ki az anyagnévi szókapcsolatok írásának sza­bályozását, hogy az- olyan szóalakulatokat, amelyek va­lamilyen anyagból (vagy anyaggal) készült újabb anya­got jelölnek, az előtag terje­delmétől függetlenül egybe kell írnunk: magnézia- cement, míniumfesték, szili- kátüveg, alumíniumötvözet, paraffinviasz; szuperfeszfát.- műtrágya stb. (Az utolsó pél­daszó a többszörös. összetétel miatt kötőjeles!) • Tehát az anyagnévi jelző külön-, illetőleg egybeírása5 vonatkozó általános sza­bályok azokra az esetekre érvényesek, amelyekben vala­mely anyag neve az illető anyagból készült tárgyra vonatkozik: aranygyűrű, bronzszobor, üvegpohár, ba­kelit kapcsoló, platina tégely, műanyag tányér, réz ajtóki­lincs, stb. De például á mag- néziacement név nem magné- ziából készült tárgyat je­löl, hanem egy újabb anya gp t, s ezért írjuk egy­be annak ellenére, hogy a magnézia előtag felül van a két szótagos terjedelmen. Miért írandó külön az alu­mínium edény meg az alumí­nium kanál? Azért, mert ezek alumíniumból készült tár­gyak nevei, s anyagnévi- előtagjuk (alumínium) két szótagnál hosszabb. Egybeír­juk ellenben az alumínium- gyártás szót, mert ez nem alumíniumból készült tár­gyat jelent, és' itt az anyag­név nem az anyagnévi jelző szokásos szerepét tölti be. Ilyenek a következők is: alu­míniumérc, alumíniumipar, alumíniumkohászat, alu- míniumoxid. Az előbbi példák egyúttal a műanyag labda és a műanyag- gyártás különböző írásmódját is megvilágítják. A műanyag labda olyan tárgynak a neve, amely műanyagból készült, a műanyaggyártás viszont más­féle, elvontabb dolognak a ne­ve. Az utóbbihoz hasonlók a következők is: műanyagipar, műanyagellátás. Nyelvtanilag sem alkotnak egy csoportot a műanyag labda és ezek a »tár­sai«. A műanyag labda (mi­lyen labda?): minőségjelzős szókapcsolat, s különírjuk. »Társai« nem minőségjeíző- sek: a) a műanyaggyártás [miknek a gyártása?] és a műanyagipar [miknek az ipa­ra?] birtokos jelzős, b) a mű­anyagellátás [mivel? — mű­anyaggal] jelöletlen határo- zós szókapcsolat. Az ilyeneket egybeírjuk. A műanyagbolt is egybe­írandó, ha a jelentése: »mű­anyagok boltja«; de műanyag bolt formában különírjuk, ha azt akarjuk kifejezni, hogy a bolt műanyagból ké­szült. A helyesírásnak is van dialektikája! Hasonló ok­ból különbözik az akácfavi­rág és az akácfa karó írásmód­ja. Az első szókapcsolat az akácfa virágát jelöli (minek a virágát?), a második pedig arra utal, hogy a karó akácfá­ból készült, az anyaga: akácfa. Tehát az akácfa ka­ró kapcsolatban az előtag va­lóban anyagnévi szerepű, míg az akácfavirág esetében az azonos előtag ilyen szerepe csak látszólagos. Az akácfarönk és a bükkfa- rönk azért írandó egybe, mert jelöletlen birtokos jelzős szó- kapcsolatok (minek a rönkje? — akácfának, bükkfának). Hát a bányadeszkarönk vagy a napraforgóolaj egybeírását mi teszi jogosulttá? A jelenté­sük. A bányadeszkarönk nem bányadeszkából készül, hanem épp fordítva: a bányadeszka készül belőle, a bányadeszká­nak való rönkből. A naprafor­góolaj látszólag ugyanolyan szerkesztésű szó, mint a mű­anyag labda. De itt is csak látszólagos az azonosság. A műanyag labda olyan tárgynak a neve, amelynek anyaga az elkészülés útán is’ műanyag. A napraforgóolaj nem egy tárgynak, hanem egy újabb anyagnak a neve; azt jelöli, hogy a nap­raforgóból más anyag: olaj lett. Végül megjegyzem, hogy az összetett ételanyagnevek elő­tagja sem tipikusan anyagné­vi szerepű, s ezért írandók egybe: karfiolleves, burgonya- főzelék, paradicsommártás, csokoládéfagylalt, malátaká­vé, libamájpástétom stb. A karfiollevesnek például csak jellegzetes, de nem egyedüli anyaga a karfiol, va­gyis — ha nagyon pontosan akarunk fogalmazni — nem karfiolból, hanem abból Is, azaz karfiollal készült leves­ről van szó. Dr. Pásztor Emil z eső olyan vékony, ferde csíkokat rajzol a levegőbe, ahogy jobbá­ra csak a regények lapjain. A Le Tréport felé futó vonat meglehetősen üres, és én egy főúri mozdulattal gyújtok rá egy Pécate-ra. Ez a legol­csóbb francia cigaretta, va­lódi nevén Parisienne, csak a népnyelv nevezi Pácaié­nak. Sötétkék ünnepi öltö­nyöm viselem; Marcelle, a menyasszonyom ugyancsak a sötétkék ünneplőjét. Csak úgy vakít fehér ingblúza, oly erősen elüt sötét kreol ar­cocskájától. Marcelle fekete lány. Egyesek azt mondják rá néger, de ő megtanított rá, hogy ezt úgy kell mon­dani : fekete. Mint ahogy van szőke is, meg barna is. Me­leg barna szeme kiragyog gyönyörű arcocskájából, s duzzadt, formás száját egy másodpercre számhoz érinti. Két hete kérdeztem tőle, hogy eljön-e velem Magyar- országra, ha lejár egyetemi ösztöndíjam. Ezen nagyon elgondolkozott. Nem is vála­szolt rá. Mert szülei ugyan a Francia-Antillákról jöttek Párizsba, de ő a diáknegyed­ben született már, és nem is igen lépett ki még Párizsból. Szombat-vasárnapra szeret­tünk volna eljutni a Párizs­tól 120 km-re északra fekvő Amiens városkába. De én annyit beszéltem útközben és Marcelle olyan figyelmesen nézett rám nagy, barna sze­mével, hogy elvétettük az ál­lomást és túlfutottunk Amiens-en. — Hát itt nem jár a ka­lauz? — kérdeztem ijedten. — Persze, hogy nem — fe­lelte Marcelle. — Megváltod a jegyed, és leszállsz ott, aho­vá szól. Az állomáson veszik el aztán a jegyedet. — De hát akkor észreve­szik, hogy túlmentünk a cé­lon .;. . — Persze, hogy észreveszik. De talán nincs minden állo­máson jegyellenőrzés — mormolta —, majd ott szél­iünk le. arcelle dolgozó lány volt, én ösztöndíjas, és kitalálható, hogy nem a tengerpartra szándé­koztunk utazni. Csakhogy a sors kifürkészhetetlen, és va­lahány állomásra befutott ve­lünk a vonat, mindenütt meg­pillantottuk a jegyellenőrző személyt. — A következő állomáson mégis csak le kell szállnunk — tört ki belőlem a rémült elhatározás, hiszen befutunk a tengerbe. És Le Tréport kü­lönben is város már a La Manche-csatorna partján, ott nyilván ellenőrzik a jegye­ket. Állomás következett, 'és Marcella azt találta ki, hogy majd az állomással szemben levő oldalon széliünk le. Amikor befutott a vonat, le is ugrottunk; egy fás sétá­nyon át nagy lókarámba ke­rültünk. Két ló meg is érez­te az idegen szagot és nye­rítve szaladt felénk. — Hó! — szóltam rá ma­gyarul, s megveregettem fe­lénk nyújtott nyakát. E szót és e simogatást a ló megér­tette. Marcelle álmélkodva nézett rám, hogy így meg tudtam szelídíteni a lovat. De ennél többet nem is tudtam, s arra k irtem Marcellét, énekeljen az úton francia da­lokat, ne fogjon senki gya­nút, hogy netán idegenek va­gyunk. Így érkeztünk meg Le Tré- port-ba, és láttam meg éle­temben először a tengert. De még lenyűgözőbbben hatottak rám a tengerparton álló, nagy, fényes szállodák. ÖRVÖS LA/OS A fekete lány — Mibe kerülhet itt egy szoba? — kérdeztem ijedten az én Marcelle-kémet. — Ó, itt nagyon drága — legyintett. — Majd tovább megyünk az első faluba. £ ' s elhagytuk ezt a ra­gyogó negyedet, s a tengerrel mentünk to­vább a part menti úton. Az első faluban aztán kerestünk egy olcsó szállást, és talál­tunk is egy kavicsszedő csa­ládnál. Halászatból és ka­vicsszedésből éltek: össze­szedték zsákba a tengerparti kavicsot, és eladták. Tulajdonképp én is jobban tettem volna, ha elkezdek ka­vicsot szedni, de oly rövid volt az időnk, oly boldogok voltunk, hogy a tengerparton üdültünk, és oly jól festet­tünk sötétkék ruhánkban, fe­hér ingünkben, hogy eszünk­be sem jutott két napra ke­nyérkereset után nézni. It­tunk egy-egy pohár tejet, és azt mondta Marcelle, hogy majd kagylót ebédelünk, az nagyon olcsó és nagyon-na- gyon finom. És láttam Marcelle-en, hogy rokon lelket lát bennem, mert nem minden külföldi szereti a kagylót. És talán nem is érzett már külföldi­nek, ahogy kidagadt szemem a nagy nyeldekléstől. Az eső régen elállt, kisü­tött a nap. Levetkőztünk für­dőruhára, és bemerészked­tünk — a víz szélére. Mert már közeledett a dagály, s olyankor ki kell jönni a. víz­ből; ha megnőnek a hullá­mok, úgy csapkodják a szil­faiakat, mintha ágyúznának. így hát beljebb húzódtunk, és mikor Marcelle újra a számhoz érintette duzzadt, formás száját, különös gon­dolatom támadt. — Te Marcelle! Maradjunk itt négy napig .., Olyan szép itt. Nem láttam csak féloldalt a csillogó tengert, a víztől fénylő fekete szirtfalakat, Marcelle melegen ragyogó szemét néztem. — Én dolgozom, Louis, én nem maradhatok... Te diák vagy, az más. — És ha írnál a munkádba, hogy beteg vagy? — Én nem írhatok. Orvosi igazolvány kell. — Akkor kérünk egy or­vostól. — De hát^nincs semmi ba­jom. És a vizsgálat is pénzbe kerül. — Megmondom, hogy ösz­töndíjas vagyok. — Óh, te kis bolond. Azt nem lehet. / De addig rágtam a fülét, olyan vágyódással, hogy még­is beadta derekát s délután már becsöngettünk egy kis ház ajtaján, ahol orvost jel­zett a tábla. Idős ember jött ki. Ö volt az orvos. Betessékelt, és ott zavartan előadtam, hogy ösz­töndíjas magyar diák va­gyok s a menyasszonyom rosszul lett délelőtt a napon. A nap az ő éltető eleme. Megnézett minket jól, szép sötétkék ruhánkat, tiszta, bi­zalmat keltő arcunkat, és csak annyit mondott: — Meg kell vizsgálni! Beléptünk a rendelőbe. En­gem az ablakhoz állított s közben beszélgetett Marcelle- lel, míg levétette ingét. Meg­vizsgálta, s közben kérdése­ket is intézett hozzá. De ppm annyira a rosszul'létről, mint inkább arról, hogyan élünk, én mit tanulok, Marcelle mit dolgozik s mik a terveink. Aztán felvétette vele újra az inget, s elővett egy nagy dobozt a szekrényből. Én fé- lősen megkérdeztem, hogy mivel tartozom. Olyan keve­set mondott, hogy magam is elcsodálkoztam. — Nincs komoly baj, de négy napi pihenő minden­esetre szükséges. Ezt meg js írom a munkahelyének. Eb­ben a dobozban meg vitami- nos csokoládé van. Három- szor-négyszer-ötször is ehet belőle egy kockát naponta, s ettől helyrejön. Ha pedig túl erős a nap, a vőlegényének is adhat belőle. — És átnyújtot­ta a doboz csokoládét, amely sokkal többe került volna, mint az egész tiszteletdíja, és nagy hálálkodásunk közben az ajtóig kísért. arcelle kint megjegyez­te, hogy ennél jobbat is kitalálhattam volna, mint hogy a napon rosszul lett, de mégis elégedett volt velem. Este pedig különös dolog tanúja voltam. A kis falusi szobába húzódtunk már visz- sza, s én le is feküdtem. Ö pedig egy zacskót vett elő s aféle külföldi aprópénzeket rakott az asztalra. Ezt azoktól a külföldi diákoktól kapta, akiken segített, amikor a diáknegyedbe érkeztek hazá­jukból, hogy ott tanuljanak. Vagy húsz darab rézpénz volt, amelynek egy részét már kivonták a forgalomból is. Ez volt az egyetlen szerzeménye. Nagyon, szerette őket, mind­egyikhez valami kis emlék fűzte. Mindegyikért egy diá­kon segített. S akkor elővette zsebkendőjét és törölgetni, fényesíteni kezdte a pénzda­rabokat. Én nem szóltam, de lélegzetem is majdhogy el­állt a boldogságtól és talán a szemem is megnedvesedett. Marcelle nem szólt semmit, de ebből tudtam meg, hogy eljön velem haza, Magyaror­szágra. Már az útra készülő­dött. Pálmák unvhó Panoráma Űjabban, bár nem kerek évfordulóhoz ért Agatha Christie Egérfogója az Am- bassadorsban: 21. évét tölti be a héten, és változatlanul évi 150 ezer nézőt vonz. Két­millió font a darab tiszta haszna. Agatha Christie időn­ként megnéz egy-egy elő­adást. Saját forgatókönyve nyo- jét forgatni Jeanne Moreau, mán szándékozik első film- A film ideiglenes címe A szí­nésznők, főszereplője Jeanne Moreau. ÖrVnényországban jelenleg 1400 iskola, illetve középis­kola működik. A IX. ötéves terv első három évében 153 iskolaépületet emeltek és ez­zel közel 100 000 tanulóhelyet létesítettek. Az új iskolákat korszerű laboratóriumokkal, modern oktatási segédeszkö­zökkel és jól képzett peda­gógusokkal látták el. $8 ezer tanár van, vagyis minden 17 tanulóra egy pedagógus jut. John von Szeliski Tragedy and Fe.ar.ie (University of North Ca­rolina Press) az amerikai tra­gédiával foglalkozik. 58 amerikai drámát tart számon tragédia­ként: ezekből 15 O’Neill, 11 Max- veil Anderson, 5 Tennessee Wil­liams és 3—3 Miller, Odets és Elmer Rice műve. Szeliski alap­tézise: az amerikai drámaírókra jellemző ragályos pesszimizmus nem alkalmas tragédiára; a két­ségbeesés mint mondanivaló is­métlődő, majd lefelé tendáló monotónia szül. Gyenge és ki- elégülctlen emberek nem tud­nak igazán kommunikálni és vitalitásuk is kevés a tragédiá­hoz. L. Korszunszkij / Házassági hirdetés Az Újságok gyakran írt­nak arról, hogy ideje lenne már nálunk is létrehozni egy házasságközvetítö irodát, hisz enélkül ítéletnapig várhatjuk a találkozást autóbuszon vagy másutt a rokon lelkű nagy Ö-vel. Esküszöm, elkelne né­hány házasságközvetítő iro­da nálunk ... Vártam is, egy­re vártam a létrejöttét, s köz­ben megöregedtem. — De semmi vész,' boldogulok én magam is — gondoltam —, és elhatároztam, hogy hirdet­ni fogok. »277 cm, 74 kg, rit­kuló hajú, gyomorfekélyes, 35 éves férfi, befejezetlen felsőfokú végzettséggel, aki imádja a húsos derelyét és Kafkát, feleséget keres egye­temi végzettségű, jól főző, művészetet kedvelő, intelli­gens, 20—22 éves, szőke nő személyében. A címem ez és ez...« Hirdetésemet kiragasztot­tam lakásom közelében, és vártam. Félóra múlva .csön­gettek. Ajtót nyitok; a küszö­bön egy szédítően fiatal, sző­ke hölgy. — A hirdetésre jöttem — közölte zavartan. — Fáradjon beljebb! — Egyszobás a lakása? — Igen. — De a fürdőhelyiség csak külön van? — Igen. — Nos — mondta a szőke —, nekem nyolc. — Ez azt jelenti — koc­káztattam meg a kérdést —, hogy belémszeretett? — Hát mi mást? — Hagyja itt a címét, majd értesítem! Ahogy elment, újra szólt a csengő. Űjabb menyasszony. Ez is szimpatikus. No, ennek — gondoltam — művelt ember benyomását kettő kérdéseket kell fölten­nem. — Szereti-e Lorcát? — kérdeztem. — Nincs ilyen ismerősöm. De mennyi a fizetésed? — Hatvan rubel. Undorral nézett rám, és el­ment. És nem is mondtam ne­ki igazat, mert a fizetésem száz rubel, de hát én azt aka­rom hogy ne a pénzemért sze­ressenek ... Belesandítottam a tükörbe, és elszomorodtam: vajon belémszeret-e vala­ki? Üjra csöngettek. Középko­rú, molett nő állt az ajtóban, a felső ajka fölött jól kivehe­tő bajuszkával. Levetette a nemezcsizmáit, és így szólt: — Már régen keresem ma­gát — és szerelmes szemek­kel nézett rám. — Kolja vagyok. — Tamara Sztyepanova. Vajon, hogy lehetne ettől megszabadulni? — gondol­tam izgatottan. — Én csak 60 rubelt kapok — tájékoztattam a nőt. — Nem tesz semmit — le­gyintett. — Kihizlallak. — Nemrég szabadultam! — Na és? — nyugtatott meg Tamara Sztyepánovná. — Megtartlak magamnak . .. Vacsorát főzök. — És ezzel elkezdte kipakolni szatyra tartalmát. Közben áhítattal nézett rám. Mit tegyek? — gondoltam. Ez valóban ennyire szeret? — De nekem két gyerekem van! — csökönyösködtem to­vább. — Jó — nyugtatott meg. — Nekem is kettő van. — Lakásom sincs! — Sebaj, ellakunk a váró­teremben. — Idióta vagyok, tegnap jöttem ki a kórházból. — Gondolod, hogy én nor­mális vagyok? lémesett. Mentem, hogy le­Láttam, ez egy életre be- lémesett. Mentem, hogy le­vegyem a kiragasztott hir­detést. Az ajtóm előtt hosszú sor állt. — Már nem aktuális — közöttem velük. — Van menyasszonyom. A várakozók szétszéled- , tek. És én többé nem tértem vissza otthonomba. Oroszból lord.: Baraté Rozália Somogyi Néplap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom