Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-29 / 74. szám

A TOJÁS ÉRTELME Mai svájci festők és szobrászok kiállítása a Műcsarnokban ] ÜNNEP DUNA VECSÉN M arcel Joray, a művészet­történet-tudományok doktora sajnálja, hogy »Herbert Distel Tojás című szobra egymagában áll« — erről ír a kiállítás katalógu­sának előszavában, majd hoz­záteszi: »Teljes értelmét csak akkor nyerhetné el — ha mint ' ahogy a katalógusban szereplő kép mutatja — tízesével vagy húszasával lett volna módunk bemutatni«. Azt hiszem, az efféle magyarázat nélküli szö­vegek nem segítenek a megér­tésben, s valljuk meg, van eb­ben a mondatban valami szak­mai nagyképűség is, mely le­rázza az érteden embert. Pe­dig ezzel az értetlenséggel szá­molnia kell a mai művészet- történetnek, hiszen a megtett út — szédületes. Szinte hagyo­mányok nélküli, nemzeti sajá­tosságokat is gyakran hiába keresünk. ' A Műcsarnokban rendezett Mai svájci festők és szobrászok című kiállítás vég­tére tanulságos is. Friss élmé­nyekről mór nem beszélhe­tünk, de információinkat meg­erősíti az anyag, melynek ér­dekessége, hogy a már megne­vezett svájci művészettörténet- tudományok doktora szemszö­géből lett összeállítva a buda- pesi bemutatóra. A Pro Hel­vetia svájci kulturális alapít­vány bízta meg a kiválasztott művészek fölkérésére. Harminchét művész küldött döntőbizottsági elnököli értekezlete Pénteken a TOT rendezésé­ben Budapesten országos ér­tekezleten vitatták meg a ter­melőszövetkezeti döntőbizott­ságok működésének eddigi ta­pasztalatait; az értekezleten kétezemégyszéz mezógazda- sAd szövetkezet tízezer válasz­tott döntő-bizottsági tagjának I képviselői, mintegy 100 bízott- j sági elnök, valamint a területi szövetségek jogtanácsosai vet­tek reszt anyagot a magyar fővárosba, tizennyolc festő és huszonegy szobrász. Köztük helyet kapott néhány neves, nemrég elhunyt svájci művész is, a magyar szü­letésű Kemény Zoltán, aki többek között elnyerte a Ve­lencei Biennálé nemzetközi nagydíját; az 1905-ben elhunyt Le Corbusier, őt elsősorban mint építészt ismerhetjük; Al­berto Giacometti és Charles Rollier. A festészet kevésbé Izgal­mas Svájcban, állapít­hatjuk meg. A murálts műfajt képviselő müvek közül érdekesség Le Corbusier fall- szönyege és az Asszony című faszobra; mindkettő azonos szemléletet mutat, s Picasso erős hatását, A festmények zö­me csupán felületdíszitő. A szobárszatot annál sokol­dalúbbnak, érdekesebbnek ta­láljuk: áttekintést nyerünk ál­taluk az elmúlt évtized törek­véseiről. A »törekvések isko­lájának« is nevezhetjük a be­mutatót. Mindenekelőtt azt kell észrevenni, hogy Svájc­ban is nagy hatással van a szobrászokra az ipar mai tech­nológiája. Sokan nem is tud­nak ennek igézetében mé­lyebbre hatolni a felszínnél. Egy példa: WtV ' Weber Oda valamihez (1973; című króm- acéloszlopa nem más, mint en­nek a megcsodált technológiá­nak és némi plasztikai műve­letnek a kifejezése. Vannak, akik még mindig hisznek a mobilokban, a motorral haj­tott mozgó szobrokban. Ez esetekben a technika lebecsü­léséről van szó, egyféle nosz­talgiáról, a gép nélküli világ óhajáról. Jean Tinguely Konst­rukciója (1073) is villanymo­torral működik, de »ellent­mond« minden gépi szerkezet­nek, hangsúlyozza a játékos vonalakat, s mint egy bárd, pillanatgyorsan le-lecsap egy kar, melyre az alkotó két szál virágot (művirágot) is kötö­zött ... Kifejezőbb, mint a krómacéloszlop? Hatása vitat­hatatlan, de a benne rejlő po­zitívumok ellenére sem hiszem, hogy ez a jövő útja. Sem a szobrászatban, sem pedig a technika jelentőségének mél­tatásában. Ezek után jó elidőzni a már klasszikusnak számító Alberto Giacometti két művénél, a Diego című mellszobornál és a Diego című portrénál. Nemes egyszerűség árad az egyébkent mozgalmasan megmunkált, jellegzetes Giacometti-szob- rokból. Antoine Poncet szobrász Lausanne-ban járt képzőmű­vészeti iskolába, majd 1952-tól 1955-ig Jean Arp munkatársa­ként dolgozott. Mestere hutá­sát azonban nem találni mai műveiben, sokkalta inkúob azokat az új térplasztikai ta­pasztalatokat összegezi, melyek a mai szobrászától foglalkoz­tatják. Gazdag formai ötletek jellemzik műveit, s talán még inkább az elegáns előadásmód. Áttört, polírozott bronzok ezek, s jól beilleszthetők mai vilá­gunkba mint térformák. R oland Werro Dugaszoló táblái úgy készültek, hogy a lótáskultúra fej­lesztését szolgálhassák. Csak Budapesten nincs meg az a le­hetőség, hogy a néző ezeket a mozgásra szánt »szobrokat« forgassa is. Talán, ha hozzá­nyúlhatnának, sokan nem fe­tisizálnák »szobornak«, hanem annak tekintenék, ami, játék­nak, — térformáló, látásfej­lesztő játéknak. Horányl Barna A Vikár Béla könyvtárban '1 alán sehol az országban nem őrzik, ápolják oly szere­tettel, a világhírű tudós iránti tisztelettel Vikár Béla emlékét, mint a Duna menti kedves községben, Dunavecsén, ahol élete utolsó esztendeit töltötte. A tornácos, virágos falusi há­zat, ahol lakott, emléktáblával jelölték, s a kis utcát róla ne­vezték el. Néhány évvel ez­előtt hírt adtunk a Petőfi Táj­múzeumban megnyitott Vikár- szobáról. Nem sokkal később Dunavecse könyvtára Vikár Béla Nagyközségi Könyvtár lett. Pályázatok — művelődési otthonokról Moharos József, n Termelő­szövetkezetek Országos Taná­csának elnökihelyettese előadá­sában rámutatott: a döntőbi­zottságok tekintélye megerősö­dött, * a »házi bíráskodás« egyaránt jól szolgálja az üze­mi és a tagok érdekeit A szö­vetkezeti tagsági jogviták sa­játossága különben, hogy az igazságát kereső tag egyidejű-j léc és munkavállalója. Ez a kettős- j ros, ség még nagyobb felelő elé állítja a bizottságokat. 1949-ben Békésem létesült Magyarország első művelődé­si otthona. A negyedszázados évforduló alkalmából a Nép­művelési Intézet több pályá­zatot hirdet, amelynek segít­ségéved sokoldalúan kívánja bemutatni a művelődési ott­honok fejlődését, mai helyze­tét. Az egyik pályázat témá­ja: Művelődésiotthon-történel Ezen a művelődési otthonok fejlődését bemutató forrás­munka- feltárással lehet részt .... , , , . . , venni, amely egy közigazga­saovetkezet tulajdonosaj ^ egység (község, járás, vá­kerület), illetve üzem nagyobb felelősség ] művelődési otthonait fogja 1 össze. A beküldött legértéke­sebb dokumentumokból Bé- A Jövőben arra kell tőre*-! késen kiállítást rendeznek. A kedni, hogy a szövetkezeti pályamunkák beküldési határ­tagság a gazdasági életét sza- ” ünnepélyes S S eredményhirdetes ez év balyozó rendeleteket, jogokat: gusztusában lesz a fővá; és kötelességeket az eddiginél j ban. jobban megismerje, ezzel | 1975. február 28-ig kell be­au- föváros­ugyanis elejét lehet venni a helyi jogviták jelentős részé­nek. küldeniük pályázatukat azok­nak, akik egy település vagy üzem művelődési otthonának fejlődését dolgozzák fel, meg­alakulásától napjainkig. Mind­két pályázat jeligés. A forrásfeltárásban legérté­kesebbnek tartott gyűjtemé­nyek között több ezer forint értékben osztanak ki tizenkét díjat > A Népművelési Intézet, kö­zösem. a Békés megyei Műve­lődési Központtal, fotópályá­zatot hirdet a művelődési otthonok életét, munkáját a fotóművészet eszközeivel be­mutató alkotásokra. Egy szer­ző legföljebb 12 darab 30x40 cm-es nagyságú fekete-fehér képpel pályázhat. A képeket július 1-ig kell beküldeni a Békés megyei Művelődési Központ címére (5600 Békés­csaba, Luther utca 6.). A művelődésdotthon-mozga- lom 25 évének eredményéről, gondjairól ugyanakkor ama- tőrfilm-pályázatot is hirdet­nek. A pályázatra a filmeket július 20-ig a Népművelési Intézet művelődési otthon osz­tályához kell eljuttatni (1251 Bp., Corvin tér 8.). A napokban meghívót kap­tam » ... 1974. március 15-én délelőtt 11 órakor a dunavecsei Vikár Béla Nagyközségi Könyvtárban létrehozott Petö- fi-emlékszoba ünnepélyes át­adására ...« Az 1973-ban meg­hirdetett országos pályázaton a dunavecsei könyvtár elnyerte a Petöfi-emlékkönyvtár címet. Csodálatosképpen így találko­zik az emlékek kapcsán Vikár Béla Felőlivel, uki korai ifjú­ságától eszményképe volt. » ... Petőfi szeretetit édesapámtól örököltem, aki pápai tanár ko­rában a Petőfi Sándor szer- kesztéséoen megjelenő Életké­pek című fővárosi lapnak pá­pai tudósítója volt. Sokat és rajongással beszélt nekem a költőről, és könyvtárában vala­mennyi Petöfi-kladást megta­láltam ...« — írta egyik em­lékezésében. Ez a szeretete megnyilvánult a Tudományos Akadémián Petőfi és a nép címmel tartott előadásában is. »Petőfivel milliók lelke vonult be a költészetbe, milliók szíve szólalt meg. A népköltés ... vonult be a magyar Parnasz- szusra ... Petőfi a népköltés­ben gyökerezik, költészete a népköltés fájába oltott terebé­lyes új ág] Elölte is sokan hall­gatták a népdal hangját ná­lunk, de senki sem értette meg ágy, mint ö. Az egyszerüségé- ‘ ben klasszikus, érzéseiben ha­talmas és mély, gyöngédségé­ben és erejében gyakran cso­daszép magyar népdalnak tit­kos szépségeit 6 ismerte fel igazán ... Dalainak szerkezeté­ben, költői kifejezésmódjaiban szoros rokonságot tart a nép­pel ... népies mintákat kö­vet ...« Vikár Béla élete utolsó pillanatáig szoros kapcsolatot tartott a néppel. Már nehezen járva látogatott el a kis falusi házakba, jegyezte föl az öre­gek ajkán még élő régi dalo­kat, és ezeket szerény kis nyug­díjából még »honorálta« is. »Elismervény 10, azaz tíz pen­gőről, a dunavecsei dalokért a mai napon felvettem. Dunave­cse, 1944. szeptember 25. Práty- ki Ignác, nyolcvanhat éves.« A község és a lakosság ál­dozatkészségéből létrehozott és nagy gonddal összeállított gaz­dag könyvtár, a Vikár Béla könyvtár az országos pályáza­ton — Kunszentmiklóssal erős versenyben — hatvanöt pályá­zó közül, a meghatározott fel­tételek teljesítésével, második­ként nyerte el a Petőfi-emlék­könyvtár címet. A Petőfi-em- lékszobát — a Dunavecsén har­mincegy verset írt költő iránti sok szeretettel összegyűjtött és összeállított emléket tartalma­zó kicsiny szobát — Lisztes László megyei könyvtárigazga­tó avatta fel, egy értékes könyv, album egyidejű átadá­sával. Tizenöt esztendővel ezelőtt jártam először Dunavecsén, amikor Vikár Béláról szóló elő­adásra kértek föl. Poros kis község volt, girbe-görbe utcák­kal, és mikor esett az eső, tér­dig sárosak lettünk. Ma, ami­kor a budapesti távolsági autó­buszról leszáll az ember, alig ismer az azóta nagyközséggé légióm, iskolák. Csuk a Táj­múzeum, Petőfi 1913-ban fel­állított szobra és az üreg re­formátus templom egybeolva­dó képe emlékeztet a régi Du- navecsére. Az a fejlődés, amely különösen az utóbbi néhány évben tapasztalható, elismerés­re méltó: a jó együttműködés, a lakosság összetartozásának, az élet, a környezet széppé, egészségessé alakításának jó peidáju. A kÜZSPfi lakosai, falusi jmoerek, büszkék a nagy elő­dökre. uizonyítja a Petöíi- smlékszoba a Vikár Béla Nagy­községi Könyvtárban, a Vikár­lett Dunavccsére. Széles, köve- | sZ0>ja a relofi Tájmúzeumban zett utak, gondozott utcák, há- | _ Dunavecsén. 1974 tavuszun. zak, modern épületek, tanács- | háza, szépen berendezett kol- I Sebeiken Pál ina íltlöro-vasutasoknak tankolyani A MÄV Széchenyi-hcgyi Űttö 'övasút Uzemfőnökségc tanfo- lyaniot indítóit. A tanfolyamon kclszáztiz úttörő sajátítja el a vasúti cs postai ismereteket. Haragosok és hékülek Felicie Chilantl Három zászlót | Salvatore Giuiianónak 1 Az apja így felelt: — Mit számít/ a hercegnő? Rómában vagy Palermóban éd. Itt a puska számít. Gaspare Pisciottának az au­A momteleprei fiúk kivételit jelentettek, mert bátran meg­törték az ősi szokásokat. A legtöbbjük nagyon fiatalon el­jegyezte magát. Giuldano gyöngéden gondolt egy mon­3. »A tiéd ez az állat?« — kérdezték tőle gyakran. »Én vagyok a közvetítő« — felelte ilyenkor a Cucinella gyerek. Egy vén tolvaj megpróbál­ta egyszer kirabolni. Meg­egyeztek egy öszvér árában, de az öreg fizetés helyett egy ostorcsapással az erdőbe ker­gette az állatot. Estefelé történt a dolog, Cucinella utolérte az ösz­vért. a hátára pattant, és a toh aj háza elé ügetett, majd néhányszor a levegőbe lőtt. így vívott ki magának tiszte­letet. Nunzio Badalamenti. a Fe­hérfenekű az erdőbe járt, fát vágni az apjával, aztán a csacsi hátára rakta a tuskó- kat meg az aprófát és indult házalni. Korán megtanulta, hogy az erdőkerülő elöl me­nekülni kell. És arra is rá­jött, hogy vannak védelmezői, akiknek hálával tartozik, mert lehetővé teszik, hogy fát vághasson az erdőben. Ezek lovas emberek voltak, puská­val. — Miért nem kérünk enge­délyt a hercegnőtől, akié az erdő? reáléi kislányra, akit to volt az istene. Minden mo- crocifisso ünnepén torzúgásra ott termett. És is- meg. merte az autómárkákat, a mo­torok működését. Ezek a momteleprei fiúk azonban mind akkor kezdték az életet, amikor körülöttük széles e világban a rombolás, a háború erői minden békés foglalkozást megkérdőjeleztek. Ök föllázadtak a nagybirtok ellen és megtagadták az ide­jét múlt engedelmességet. A momteleprei fiúk ugyanolyan tiszta szívvel mentek végze­tük elébe, mint a világ bár­mely más fiatalja. KÉT OLYAN ESETRŐL is tudomást szereztünk mostaná­ban, mely apró csipkelődés­nek indult, s harapás lett be­lőle. Ismerősök, egymás kö­zelében lakók vesztek össze apróságokon, semmiségeken. S mint a nem gondozott seb elmérgesedtek a beszélgeté­seik, viszonyuk egymáshoz szinte embertelen lett. Sokfélék vagyunk mi, em­berek. Egyikünk humarabb »felkapja a vizet«, ahogy mondani szokás. A másik ke­vésbé érzékenyebb. Éppen ezért mindenkivel minden helyzetben és időben udva­riasnak kell lennünk. Sok fél­reérthető, rosszul értelmezeti mondat lenne némi magya­rázkodás után egyértelmű, él nélküli. Sok sebesedést lehet­ne elkerülni. S nemcsak szófullánkokkal sérthetünk; cselekedeteinkkel is. Szemeteléssel a más ab laka alatt. A más gyereké­nek fölösleges fenyítésével, indulatunkat nem leplező ajtóbecsapással stb. Vannak, akik már nem is tudnak el­menni egymás mellett sérte- haragnyilvánítás nél Santo ^ül. Olykor bíróság elé citál- ismert ('iák egymást. Idegenekkel pró­bálják bizonyíttatni igazukat, ^bevonva őket tanúnak. Cariniban a borbély, Dl Lo­renzo táncmester is volt. Es- Több évtizedes harag oldo- ténként tánciskolává alakítót-(írásának voltam tanúja a mi- ta műhelyét. Gitáron kísérte a(inaP- Mondjuk ki nyíltan: gye- mandolinjátékost, aki divatos Jrekségekan veszett össze va­datokat pengetett és a tánc­lépésekre tanítgatta a fiata­lokat. A fiúk egymással tán­coltak. lányok nem voltak. A charleston járta akkoriban. Kevés szórakozás adódott ezekben a nyugat-szicíliai vá­roskákban. A lányok a temp­lomban a jobb oldalon foglal­tak helyet, a férfiak baloldalt. És csak egy-egy futó pillan­tást válthattak a fátyol alatt, a félig behúzott zsaluk mögül a kis utcácskákban. Késő éjjel, sőt megesett, hogy hajnálban tértek haza. A puskás csőszök a nyeregből viszonozták köszönésüket Egyik éjjel a csendőr törzsőrmester a falu határá­ban leste őket néhány embe­re kíséretében. Bevitte a fiú­kait a csendórkaszámyába, ki­faggatta és figyelmeztette őket. (Folytatjuk.) Laha két, akkor még nem idős asszony. Az unoka ne­velésén. Nem alapproblémáik voltak ebben, csak részkérdé­sekben tért el a véleményük. Mégis: a harag úgy megsűrű­södött bennük, hogy messzire elkerülték azután egymást. A két nagymama — mondom: jakkor még meglehetősen fia- fiatok voltak — egymás ellen f°"i tüzel te az unokákat. Azok a két tűz között nevelődtek, mígnem felserdülve rádöbben­tek arra, hogy milyen apró­ság miatt támadt a két év­tizedes gyűlölködés. Ha az egyik nagymama vitte őket (►valahova gyerekkorukban, azt inem volt szabad elmondaniuk ’a másiknak. Ha a másik látta I őket vendégül, nem számol­hattak be róla az egyiknek. És így tovább. Áldatlan hely­zet; a gyerekek életét Is ke­serítették vele. Százszor, ezerszer is kibé­külhettek volna már. Csak éppen az egyiknek oda kel­lett volna mennie a másik­hoz. Nem tellek. Miféle nagy­anyai »presztízsféltés« aka­dályozta őket? S peregtek az évek. Egy haláleset oldotta fel a nagy haragot. Közös rokonuk halt meg. A temetés után kezdtek beszélgetni. S kiderült: közösek a gondjaik, a problémáik. Olyiikat-másikat együtt könnyebb lett volna megoldani. S bánták már az elszállt éveket. Milyen jó lett volna együtt barangolni az unokákkal a környéken! Hiába. Az elszállt éveket már nem hozza vissza semmi, sen­ki. Az unokák — természetesen — őrülteik a békülésnek, hi­szen ők maguk már többször vállalkoztak közvetítő sze­repre. Hiába. De azért az örö­mükbe némi üröm is vegyült. Egy ember halála hozhat csak össze másokat? Ezt kérdezték magukban. Csak a felismerés, hogy »talán nekem is csak kevés van vissza«. Ebben van valami szomorú. S EZ AZ ESET intés lehet azok számára is, akik hasonló »cipőben járnak«. Minden ha­ragérzést felül kell vizsgálnia magában az embernek. Gyak­ran derül ki, hogy nincs »ér­telme« a haragnak. Egy jó szó hegyeket mozdíthat, egy rossz: hegyeket emelhet a jó viszony elé. Az is igaz, hogy megfelelő belső tartás kell ahhoz, hogy haragosunk sze­mébe mondjuk: »Én voltam a hibás«. Vagy azt: »Észre­vehettük volna már régebben is, hogy semmiségért vesz­tünk össze«. A világ boldogabban for­dul harag nélküli emberekkel a hátán. Leskő Lászlő Somogyi Nép/opl J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom