Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-17 / 64. szám
EGY HÉT a világpolitikában kár beszédének belpolitikái részét is. A felsorolt gazdasági eredmények — s a kazah fővárosban ezúttal érthető hangsúlyt kaptak a mezőgazdaság, a megmunkált szűzföldek sikerei — ismét felvetíthették a szovjet békepolitika hátterét, a Merre folyik a Rajna? A hét nap krónikáját szeretném egy hét évvel ezelőtti találkozás felidézésével kezdeni. Bonnban, az akkor kormányzó CDU Nasch-strasse-i széikházá- ban, a párt szóvivőjével beszélgettünk. A vita egészen addig az ilyenkor szokásos könnyed udvariasság keretei között maradt, míg csak meg nem kockáztattuk a kijelentést, hogy lesznek még diplomáciai kapcsolatok a két német állam között. A kereszténydemokrata politikus hirtelen felcsattant: »-Tudják mikor következhet el ilyesmi a szövetségi köztársaság és a »zóna« (így nevezték akkortájt a hivatalos NSZK képviselők az NDK-t) között? Majd, ha visszafelé folyik a Rajna!« A hét csütörtökjén azonban nem érkezett hír arról, hogy a bonná középületek szomszédságában hömpölygő folyam irányt változtatott volna. Pedig ezen a napon aláírták a megállapodást a két német állam diplomáciai kapcsolatainak rendezéséről. Igaz, a kompromisszum annyiban fennáll, hogy a nyolcpontos jegyzőkönyvben nem szerepel a nagykövetség kifejezés, viszont az állandó képviseletek rendelkeznek a diplomáciai missziók összes jogaival, lehetőségeivel, s maradéktalanul betölthetik azok feladatát. Ezzel újabb lépés történt annak érdekében, hogy az NDK és az NSZK viszonya minden vonatkozásban megfeleljen két különböző társadalmi berendezkedésű ország szokásos kapcsolatainak. Az európai változások következtében ma már ez természetesnek tűnik, de a hét évvel ezelőtti emlék idézése bizonyíthatja: akkoriban ez szinte elképzelhetetlennek látszott... Ennek az európai enyhülésnek további kibontakoztatása állt az immár ötödik szovjet— francia csúcstalálkozó középpontjában. Leonyld Brezsnyev a festői szovjet Riviéra egyik legszebb pontján, Picundában látta vendégül Pompidou elnököt, hogy a protokolláris formaságok csaknem teljes mellőzésével, a beható tárgyalásoknak szentelhessék a másfél napos együttlétet. Á megbeszélések során különös hangsúllyal került szóba az európai biztonsági konferencia harmadik, záró szakasza, amely a genfi szövegezés után, még az idén sorra kerülhetne Helsinkiben. A jelek szerint a francia álláspont közeledett AZ ESEMÉNYEK KROrilrtAJO HÉTFŐ: Csehszlovák párt- és kormányküldöttség Lengyel- országban Irakban kihirdetik a kurd területek autonómiáját. Feszült belpolitikai helyzet Argentínában. KEDD: Brezsnyev és Pompidou csúcstalálkozója Pícundá- ban. A királynő trőnbeszédéve! megnyílik az új brit parlament cl.so ülésszaka. SZERDA: Az arab olajtermelők újabb tanácskozása Trlpo- Uban. Hárompárti koalíciós kor- i mány alakult Olaszországban. CSÜTÖRTÖK: Aláírták a két német állam állandó képviseleteiről szóló megállapodást. Jelentés a szovjet Marsrakéták útjáról. EKHT ülés Bécsben. PÉNTEK: Brezsnyev beszéde Alma Atában. Hatalmi harc a portugál hadseregben. Bejelentik Kissinger Moszkvai utazását. SZOMBAT: Diplomáciai tárgyalások a közel-keleti krízisről. A lengyel külügyminiszter Bangladesben. OPEC tanácskozás Bécsben. ellentámadási kísérleteit, majd szinte összegezésként hangsúlyozta. hogy a Szovjetunió és a szocialista országok haladnak tovább útjukon, békepolitikájukat a világ lakosságának Francisco da Costa Comes, a leváltott portugál vezérkari fonok. (Telefoto—AP—MTI—KS) nagy többsége támogatja. A továbbhaladásnak ez a maga- biztossága jellemezte a főtitSzovjetunió építésében és fejlesztésében elért gyorsütemű haladást. Ny ugat-Európában a kormány-alakítások jegyében zajlott a hét. Angliában a munkáspárti kisebbségi kabinéi minden valószínűség szerint veszi az első akadályokat, de változatlanul új választásokat várnak az év végére. Olaszországban letette az esküt Rumor hárompárti kormánya, s igazi változásról nem beszélhetünk. A kommunista párt ezért határozottan állástfog- lalt az új kormány ellen. Belgiumban rendkívüli választásokkal próbálták feloldani a kirobbant krízist, de a szavazás nyomán nem mutatkoztak lényeges eltolódások. Így Brüsszelben is az ellentétek kínos folytatódása várható. Kétségkívül új színfoltja e válságtérképnek Portugália, ahol hetek óta puccsok és el- lanpuccsak híre kering. Kiéleződött a hatalmi villongás a szélsőségesen merev, s a hajlékonyabb katonai vezetőik között, de a felszín alatt húzódik az igazi, mély válság: a portugál gyarmatosítók három, eleve kudarcra ítélt háborúja Angolában, Mozamibikban és Bis- sau-Guineában. Nyugat-Euró- pa széttagoltságát egyedül Kissingernek sikerült megszüntetnie (ezt sajtóértekezletén keserű iróniával, maga is kénytelen volt elismerni). A szövetségeseiket bíráló megjegyzéseit ugyanis osztatlan ellenszenv kísérte az érdekeltek részéről. A külügyminiszter »Új atlanti charta« tervei körül egyelőre viharzanak a szenvedélyek. A Közel-Keleten várat magára a szíriai—izraeli csapat- szétválasztás, sőt Damaszkusz a Biztonsági Tanácshoz fordult a Golan-fennsíkon bekövetkező sorozatos incidensek miatt. Ilyen körülmények között érthető az a bizonytalanság, amely az oiajembargó esetleges megszüntetése körül kialakult. Eredetileg Tripoliba tervezték az arab olaj értekezletet, de a halasztás hírére, Kairó lépett elő meghívó házigazdaként. Ám az érdekeltek jórésze távolmaradt, ezért a vasárnapi kairói nyitány szerdán mégiscsak a líbiai Tripo- liban folytatódott. Eredmény ott se született, s az előrejelzéseik szerint' ma, vasárnap az osztrák fővárosban tanácskoznak. Réti Ervin ahhoz a szovjet javaslathoz, hogy az európai tárgyalásokat, egy kontinentális Csúcsértekezlet zárja le, s a dokumentumokat a legmagasabb szinten írják alá. Mindkét tárgyaló fél, igen hasznosnak nevezte a találkozót és a közlekedési hasonlatokat különösen kedvelő Pompidou arról szólt, hogy az ösvények széles autópályákká bővülnek. Néhány szakaszon vannak még sebességkorlátozásra figyelmeztető táblák is; nyilván akadnak nézeteltérések. A szovjet—francia viszony mai állapotában és távlataiban azonban fontos tényezője az európai és világpolitikai stabilitásnak. A szovjet—francia együttműködéssel és az SZKP békeprogramjának megvalósulásával foglalkozott Leonyid Brezsnyev azon az Alma-Ata-i ünnepi ülésen, amelyet a szűzföldek meghódításának huszadik évfordulóján tartottak. Az enyhülés irányában tett fordulat méltatása mellett, reálisan felvázolta a hidegháborús erők Súlyos politikai válság Katonai zendülés Lisszabonban Fellázadt szomoaton a Lisz- szabontól északra fekvő Cal- das da Rainha helységben állomásozó ötödik portugál páncélosezred. Az ezred gépesített alakulatai kísérletei tettek arra, hogy bevonuljanak Lisszabonba, de a kormányhű csapatok a főváros repülőtere közelében feltartóztatták és lefegyverezték őket, Számos katonát és tisztet őrizetbe vettek. Az ANI portugál hírügynökség egy hivatalos szóvivőt idézve elismerte, hogy a Cal- das da Raínihában állomásozó ezred katonái »ismeretlen céllal« elindultak Lisszabon felé, de cáfolta, hogy összecsapások történtek volna a kormány hu alakulatok és a lázadó egységek között. Különböző portugál városokból érkező hírek ugyanakkor beszámolnak arról, hogy a katonai alakulatoknál tüntetések és zavargások robbantak ki a vezérkari főnök és helyettese leváltása után. A portugál fegyveres erői? rádióadója szombaton délután közölte, hogy a leváltott főtiszteket támogató egységek egy része megindult Lisszabon felé. A portugál kormány szombaton reggel ismét riadókészültséget rendelt el a fegyveres erőknél és felszólította a katonákat és tiszteket, hogy ne hagyják el a kaszárnyákat. Megfigyelők rámutatnak, hogy a fegyveres erőkre támaszkodó portugál rezsim hosszú évtizedek óta nem élt át a jelenlegihez hasonló súlyos politikai válságot. A hadseregben nagy tekintélynek örvendő Spinola tábornok, a csütörtökön leváltott vezérkari főnökhelyetles »Portugália és a jövő« című februárban megjelent könyve élénk érdeklődést keltett az egész országban. A . tábornok könyvében beismerte, hogy Portugália katonai eszközökkel nem arathat győzelmet az afrikai felszabadító mozgalmak felett és politikai megoldást sürgetett az ország afrikai gyarmatain. Megfigyelők véleménye szerint ez az állásfoglalás kristályosította ki a Portugáliában már régóta lappangó katonai-politikai válságot. A Munkáspárt és a Közös Piac Beváltja-e választási ígéreteit Wilson ? CHILE Elhunyt Jósé Toha Samttagóból érkezett hírek szerint a chilei junta fogságában elhunyt Jósé Toha, a Népi Egység kormányának egykori hadügy-' és belügyminisztere. A katonai hatóságok állítása szerint Jósé Toha Gonzales a chilei főváros egyik katonai kórházában öngyilkosságot követett el. Ebben a katonai kórházban a Dawson-szigeti koncentrációs táborból szállították át Tohát. New Yorkéi megfigyelők mindazonáltal rámutatnak, hogy a junta főkolomposai már nem egy alkalommal álltak elő hasonló verziókkal, hogy a világ közvéleménye előtt elleplezzék a hazafiakkal szembeni megtorlásokat. Jósé Toha Gonzalesnek a Népi Egység több más hívével együtt a közeljövőben kellett volna a junta törvényszéke elé állnia. Ezzel összefüggésben helyi megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy Toha a kínvallatások során vesztette életét. Bombamerényletek Eszak-lrorszáoban Három halálos áldozata és több sebesültje van az Északírországban pénteken elkövetett újabb merényleteknek.. Terroristák négy városban és számos vidéki helységben időzített robbanószerkezetekei helyeztek el, személyszállító vonatokat tartóztattak fel és bombamerényleteiket követtek el. Az Észak-írországban négy és fél év óta tartó zavargások sarán — a pénteki veszteségeket is beleértve — összesen 972 személy vesztette életét. Richard Nixon elnök pénteken Chicagóban az amerikai közép-nyugati üzleti és politikai köreinek képviselői előtt elhangzott beszédében aláhúzta az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti enyhülési politika nagy jelentőségét, és sík- raszállt e politika folytatásáért. Nixon elnök megállapította, , hogy az enyhülési politika máris konkrét eredményeket hozott. Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával való üzenetváltások eredményeként sikerült megakadályozni, hogy a Közel-Keleten a komoly amerikai—szovjet ellentétek, amelyek az októberi háború idején kiéleződtek, a békét fenyegető katonai konfrontációhoz vezessenek. A nukleáris fegyverzetek korlátozásának területén — folytatta Nixon — most a tárgyalások második szakasza folyik. Az amerikai elnök és a szovjet vezetők idei találkozóján megkezdődik a»harmadik szakasz. Ez sokkal jobb, mint a fékezhetetlen fegyverkezési hajsza, és megfelel mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok érdekeinek — húzta alá az elnök. Az Egyesült Államokban vannak olyan emberek, akik arra szólítanak fel, hogy szakítsuk meg kapcsolatainkat a I A frissen hatalomra került Munkáspárt nehéz napok elé néz, s a laburista kormány hosszútávú fennmaradása egyelőre nagyon is kérdéses. A trónbeszéd (Wilso- nék kül- és belpolitikai programja) vitája, s a rákövetkező szavazás könnyen zavarba hozhatja a munkáspárti kormányt, tekintve, hogy a parlamentben nincs abszolút többségük. A laburista program megvalósulása tehát nagyon nehéznek tűnik, s ha Wilson elképzeléseit, választási ígéreteit be akarja tartaná, akkor már most szinte bizonyos, hogy legalább is komoly kompromisszumokra kényszerül. Ettől függetlenül brüsszeli körökben máris élénken találgatják, hogy vajon milyen magatartást fog tanúsítani Wilson a Közös Piac kérdésében, tekintve, hogy Nagy- Britannia csatlakózása óta állandóan és hevesen bírálta Heath-ék döntését a csatlakozásiról, de^ még inkább azokat a feltételeket, amelyek között a csatlakozás megvalósult. S választóinak szinte az elsőik között ígérte meg, hogy hatalomra jutása után felülvizsgálja ezeket a feltételeket. Ez a felülvizsgálat azonban nemcsak a kormány ügye. A szigetlakokat kellene ugyanis újra az urnákhoz szólítani, hogy döntsenek arról, hogy tévedtek-e a konzervatívok, amikor aláírták a csatlakozási szerződést. Wilson erre vonatkozó tervét ä Közös Piacban az utóbbi időben lejátszódott eseményekkel indokolta a választók előtt. Többek kötött felhasználta a Kilencaknak a washingtoni értekezleten tanúsított széthúzását és,újból azzal vádolta Heath-t, hogy a belépéssel rontotta a hagyományosan jó angol—amerikai kapcsolatokat. Mint ismeretes, a sziget- lakók' e tekintetben rendkívül érzékenyek és egyetlen alkalSzovjetunióval, szüntessük be a kereskedelmet, és tagadjuk meg a Szovjetuniótól a hiteleket — folytatta Nixon,, majd kijelentette: »ha visszatérünk a régi konfrontációs politikához, akkor mindez végső soron súlyos válsághoz vezet az Egyesült Államok és a Szovjetunió között a Közel-Keleten, Európában, valamint a Földközi-tenger és a Karib- temger térségében«, és ezen kívül óriási mértékben nö velné a nukleáris fegyverkezési hajsza költségeit. Az amerikai—nyugat-európai kapcsolatokat érintve Nixon elismerte, hogy az Egyesült Államok és a Közös Piac országai között komoly nézeteltérések merültek fel, amelyek politikai és gazdasági konfrontációval fenyegetnek. Mint az elnök mondotta, nem akar olyan benyomást kelteni, mintha az amerikai— nyugat-európai unió felbomlott volna. Az Egyesült Államok pnem szándékozik megbékélni az olyan helyzettel, amelyben kilenc nyugat-európai ország tömböt alakit az USÁ-val szemben«. Több amerikai belső problémát érintve az elnök elismerte, hogy az infláció, amelynek egyik oka az üzemanyag- és az élelmiszerárak növekedése, az év második negyedében is ma- gasszintű marad. mat sem mulasztanak el annak hangsúlyozására, hogy milyen jó barátság fűzi őket a tengerentúli nagyhatalomhoz. 1 i A munkáspárti vezető ezenkívül kihasználta a Közös Piac mezőgazdasájügyi megbízottjának azt a kijelentését is, amelyben az bírálta a brit kormányt, mert ártámogatást adott a brit tejtermelőknek. Brüsszelből nézve mindez ellentétes a Közös Piac előírásaival, Londonból szemlélve a dolgokat azonban., Wilson a brit parlament cselekvési szabadságának csorbítását látta a brüsszeli figyelmeztetésben. A parlamentarizmus tökéletes működésére egyébként az angolok szintén nagyon büszkék, s így nyilvánvalóan látszanak azok a húrok, amelyeken az új angol miniszterelnök játszani kíván. Végül a mezőgazdasági termékek árának kilátásba helyezett emelése lehetővé tette a laburisták vezérének, hogy ismét elmarasztalja országának belépését az Európai Gazdasági Közösségbe. Felhívta a figyelmet arra, hogy nagyobb adót kell majd fizetni, még szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat és ezzel egyidejűleg a francia mezőgazdaságnak nyújtott segély növelésére lesz szükség. Mit tehet az új munkáspárti miniszterelnök? Wilson terve több pontból áll. Elsősorban a mezőgazda- sági politika megváltoztatását követeli, mert a jelenlegi — szerinte — főleg azt a célt szolgálja, hogy a közös alapból a pénz a francia földmű vesek zsebébe vándoroljon. Továbbá megfelelőbben kell meghatározni a közös költségek elosztását, valamint szakítani kell a pénznemek rögzített árfolyamával, és teljes szabadságot kell biztosítani a brit parlamentnek a regionális, az ipari és a szociális politika irányításában. Brüsszeliben kíváncsian latolgatják, hogy Wilson milyen módon óhajtja beváltani ígéretét, mert ettől függ, hogy fellépésének milyen, következményei lesznek. Ha a brit kormány a csatlakozási szerződés teljes vagy részleges felülvizsgálását kéri, akkor a rendkívül bonyolult eljárás a végtelenségig elhúzódhat, és a Közös Piac egységét nem fenyegeti közvetlen veszély. Tudniillik a minisztertanács előzetes jóváhagyására van szükség ahhoz, hogy a kérés egyáltalában napirendre kerüljön. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy kát és fél év is eltelhet, mire érdemben tárgyalnak róla. Időközben azonban gyökeresen megváltozhat a helyzet Nagy-Britanmiában is, hiszen az új kormány helyzete mór az indulásnál sem látszik túlságosan szilárdnak. S könnyen előfordulhat, hogy ez a bizonytalanság csökkenti Wilson kezdeményező kedvét. Cs. T. A BÖHÖNYEI ÁLLAMI GAZDASÁG bontásra elad állattartási épületeket, magtárakat és egyéb gazdasági épületeket. Az épületek nagysága miatt célszerű több vállalkozónak társulni. Érdeklődni lehet: a böhönyei 11-es telefonon, Büki László belső ellenőrnél. (105086) Balatoni ABC-áruházainkba a nyári szezonra fölveszünk szakképzett és szakképzetlen eladókat és pénztárosokat Jelentkezni kaposvári 120. sz. boltunkban lehet, Május 1. u. 18. sz. alatt. Csemege Kereskedelmi Vállalat (105273) Folytatást vár Nixon az enyhülés politikájáról