Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-13 / 36. szám
Szabálytalan jegyzetek KÉT HANGVERSENY Vállalóiatok a városért Sokszor hetekig semmi, csak üresség és csend. Azután egy hét alatt két hangverseny, tele élménnyel, változó hangulattal, gyötrődéssel. Előtte várakozás, utána csend, sokszor üresség. Néha olyan jó, máskor, többször olyan jó volna szárnyalni, lelkesedni. Van, aki tud, akkor is, ha nincs oka rá. Ö fiatal, számára a zene akkor is varázslat, ha nem igazi zene. Jó neki. Valóban jó? Szonátaest Két kitűnő képességű muzsikus vendég a zeneiskola pódiumán. Perényi Miklós — akiről nem tudom, miért írtak többet, lelkendezőbbet »csodagyerek« korában, mint most, amikor érett művész — bámulatba ejtett, jóllehet azzal kezdte, ami távolabb áll egyéniségétől. Bach-tolmácso- lásából ezt éreztem, legalábbis a hangversenyt bevezető műben. Ráadása közelebb hozta hozzá ezt a kort, ezt a stílust. Felszabadultabb volt, őszintébb. Beethoven, az igen; Beethoven az övé. A-dúr szonátájában a zenei gondolat szinte fölmérhetetlen mélységeibe pillantottunk. Perényinél kár volna hangszeres tudására, szárnyaló és bensőséges, komor és színekben, ízekben gazdag hangjára emlékeztetni. Természetes. Erőteljes vonókezelése sokszor meghökkentő, vad és szilaj. Érzelmeket szaggat föl az emberben. A zene nem hangszeréből, hanem önmagából árad. Alázatos apostola a legmélyebb zenei gondolatoknak. S azután egy nagy váltással Kodály. Más világ, a mi világunk. Sokak, jómagam számára is felfedezés az Op- 4-es Gordonka-zongora szonáta. Modern és magával ragadó a két művész tolmácsolásában, S bár a mű új a számomra, Kodály zenei gondolatai, szerkesztése és dallamvilága ráismertet, közel hozza a hallgatót. A koncert záró gondolatisága tiszteletet su- gallt. S a másik művész, aki a zongoránál Beethoven és Kodály szonátájában is méltó partner volt, Katona Ágnes. Kitűnő pianista, ha rátalál önmagára. Ez történt Perényi Miklóssal való együtt játszásában, s ez Mozart A-dúr zongoraszonátájának első tételében. Ebből a műből csak erre érdemes emlékezni. De nagyon. Szinte mesebeli tündérvilágot tárt fel az egyéniségéhez oly közel álló, lírai hangvételű tételben. Ezért az egy tételért is érdemes hangversenyre menni, igazi élmény. A szonáta utolsó tétele, a jól ismert Török-induló zaklatott volt és zavaros. A művész nem bírta az önmaga diktálta ’'ferri'póí. Tisztátalan futamok ijesztették a hallgatót, aki .aggódva »szorított« a befejezés sikeréért. Szép részletek ebben is akadtak. Az est után nem jellemző a csend. A zene tovább él bennünk. Zenekari hangverseny Mögöttem két gimnazista ült a színházteremben, ifjú énekesek, muzsikusok. Nem titok: Pecze Teréz és Soltra Ibolya a Munkácsy gimnáziumból. Hátraadtam a toliamat, a jegyzetfüzetemet. Közösen írjuk a krónikát. Szükségem van a véleményükre, lelkesedésükre. Kaposvári zenekar játszik, ünnepi hangulat, kevés hallgató. Javarészt fiatalok. Rossini Tolvaj szarka nyitányával kezd Róna Frigyes karmester. »Elsősorban a pergő, gyors muzsika ragadott meg« — írják a lányok. Rossini érdeme. Dobpergés. pregnáns ritmus, kezdeti félénkség, de mindjobban belelendül a zenekar. »Különösen a fúvósok játéka tetszett.« Tizenkét kisegítő zenész ül a színpadon. «■A karmester igyekezett a lehető legtöbbet kihozni a zenekarból.« Ebben a műben sikerült is. »A hegedűk tisztán szóltak, de játékuk erőtlen.« örök téma. Most jobban együtt voltak, mint korábban, ha a mű egyes részleteit nem csiszolták is ki eléggé. »Most hallottuk először, mindkettőnknek nagyon tetszett.« A mű. Elismerés a zeneköltőnek, de legyünk igazságosak: ezúttal kijár a zenekarnak is. Liszt: A-dúr zongoraverseny. »Ha úgy játszik, mint amilyen csinos, akkor nem lesz semmi baj.« Nem úgy játszott. »Nem jó a zongora minősége.« Szerintem Liszt idegen a művész számára. Ez a mű a karmester számára is az volt. Mintha nem ismerné. »A zongorista virtuóz játéka, s a lágy dallamok csengése nagyon megfogott bennünket.« Nekem egy szétvert hadsereg jutott az eszembe. Löte Enikő művészetét nincs okom bírálni; úgy tűnik: líraibb egyéniség, a bensőségesebb, finomabb hangvétel lehet az övé. Liszt erőt, energikus szárnyalást, • sokszor szmte tobzódást követei. És művének te''ies birtoklását. -Az első tételben különösen a csellószóló tetszett.« Ebben tökéletes az egyetértés. Egyébként tem Kizavarok, az alkalmaznod isi készség hiánya, bizonytól n- ság lett úrrá karmesteren és zenekaron egyaránt. »Liszt e monumentális müvét mindig szívesen hallgatjuk.« De nem így. A koncert harmadik száma Mendelssohn Skót-szimfóniája volt. »Mindig az utolsó mú nyújtja a legnagyobb élményt.« Arra könnyebb emlékezni. A zenekar jól felkészült, stílustörés nélkül, az együttes belső gyengéi ellenére is közel tudta hozni a muzsikát. »Az első tétel lírai melléktémájából hiányzott a szív, az érzelemgazdagság, az éneklés.« Így igaz, sajnáltuk. »Ügy gondoljuk, ez nem a zenekar, hanem a karmester hibája.« Ebben sincs vita közöttünk. »Az első tétel végén csökkent a zenekar magabiztossága, hamiskodást is tapasztaltunk.« Részletkérdés, de nem nélkülözi az igazságot. A második és a negyedik tételben együtt/ volt minden szép és jó, ha csipogott is néha a klarinét, ha »névsorban« lépett is be a fúvósvagy a vonóskar. »Lehet, hogy nem értették a karmester „széles” gesztusait?« Nincs megjegyzésem. Hangzásban, együttlétben, muzsikában a negyedik tétel méltó befejezés volt. Hangverseny nagy várakozással, igencsak középszerű színvonalon. Örülök, hogy a zene a fiatalok számára akkor is varázslat, ha nem igazi zene. Jó nekik. Valóban jó? Ezt írták összegezésként: »A hangverseny után álmosan, de a Tolvaj szarkával elégedetten tértünk haza.« Ez már siker. Jávori Béla Ajándék faragott fa- 1 gazdájának fagytól, fáradságtól gyötört, kipirult arcá— Szép ez a fej... • — Meséje van annak ... A hirtelen hideg megder- mesztette a tájat. Emberbe, határba belemart a fagy, pedig az ősz vége még messze volt. A hajnalt követő enyhülés halomba hullva találta a tegnap még ép, élő, üde zöld levelet. A varjak tompult, zagyváit ösztönükkel bódultán bolyongtak, keresve a zord idő okát. A hideg reggelen egy Velo- rex állt a taszári domb előtt. Gazdája bicegve, baktatva járta körül, igazított, keresett rajta valamit. Lábát nehezen húzta maga után, amikor beült. Indított. Fordult, pörgött a motor, füstöt köpött hátul, majd vontatott, gyengülő hör- géssel lefulladt. Próbálkozott többször, a motor makacs, konok volt, meg se mozdult. Mozgott, meglibbent a vászontető, ahogyan apránként, nehezen kiszállt Ide-odanyúlt járművén, hajlongott kulcscsal, szerszámmal, kereste a hibát. Autók mentek el mellette. Süvítve húztak fel a dombnak, és jöttek le robogva-rohanva, hogy elvesszenek a dombalji kanyarban. Hideget hozó szelükkel élesen vágtak a Velőre* kávészín testébe, vászontetejébe, és haraptak a gép ba. Nyomta fel dombnak a háromkerekű döglött motorját. A rossz, rövid, merev lába megcsúszott, a gép gurult volna vissza, lábfejét tette a kerék elé. Bágyadtan nézte a félfarknyi megtett utat, és látta az előtte levő hosszú, meredek kaptatót. Segítségért nem intett, már tette — hiába. Vakon, süketen, szív nélkül hagyták ott. Majd csak felér a dombra, lefelé meg tán beugrik. Botlott, esett számolatlant, és a fele úton se volt még. Füles, szőrmés sapkáját, téli kabátját az ülésre tette, belemarkolt a vászonba és nyomta, nyomta teljes erejét beleadva. Megizzadt testét hideg csapta. Verejtékezett és fázott. Fáradt volt, nagyon fáradt. A rokkant lába és a szíve rettentően fájt. Egyiket az erőltetéstől izzó láz hasogatta, másikat az emberi szenvtelenség marcangolta. — Az emberek nem gonoszak, csak nem tudják, nem teszik még a jót — mormolja magában egészséges, az életet szépítő, meghosszabbító rendíthetetlen optimizmusával. Egy Trabant állt meg mögötte. Alacsony, szikár, csupa izom ember szállt ki belőle. Megszédült, mire a Velorexet gazdájával együtt feltolta a l dombtetőre. Melette is húzott el sok autó. — Sok idő után kaptam tőle postán ... hálából. Két keze munkája — meséli Pata János alsóhetényi tanító, és meggyújtja a nagy gonddal faragott fafej gyertyatartó narancsszínű gömbjét. Nincs árnyéka a lángnak. Góczán Gyula A diák a Homo Sapiensnek olyan képviselője, amely már Homo, de még nem Sapiens. A diáknak az a legfőbb jellemzője, hogy iskolába jár. Általános iskolába, középiskolába, főiskolába vagy faiskolába. Aki a faiskolába jár, az fafejű diák. A diák egyébként azért jár iskolába, hogy tanuljon. Azért indul el. Mire azonban odaér, már csak az a vágya, hogy beszélgessen egy jót, megegye a tízóraiját, és azután csapjon bele a villám abba az úrba, aki ott elöl rá- zogatja a tudás fájának fanyar gyümölcsét a hallgatóság fejére. A diák délután szabad. Ez alatt azt értjük, hogy szabad tanítás után KISZ-gyűlésre mennie, sorbaállnia a menzán, és kiköpni a tüdejét az iskola atlétikai versenyén. Ha van kedve, ereje és pénze, el* A Voluntas című diáklapból. Dirndlib?n, tíroli térdnadrágban a kórházi klub fiataljai. Verset mondtak, Heinét idézték. Bach-muzsikát hallottunk, és a Zwingerben kalandozott a tekintetünk. Az ilyen ösz- szetett formáktól válik igazán élménnyé a klubest. Két éve lehet annak, hogy a siófoki népművelők, közművelődési vezetők »enyhe« öniróniával amolyan rideg tartásának jellemezték a városi népművelés helyzetét. Jóllehet a tárgyi feltételek mit sem javultak — hiszen a művelődési ház, ha gyorsabban is épül, mint eddig, még mindig nem kész —, az »egyéb« feltételek nagyon sokat változtak. S az egyéb talán nem is jó kifejezés, mert itt szemléletváltozásról, a közművelődés ügye mellé állásról van szó. ».Úgyszólván minden városnak vannak olyan üzemei, vállalatai, amelyek jelentősen befolyásolják fejlődését. Siófokon a Kőolajvezeték Vállalat, a Dél-dunántúli Regionális Vízmű és a MAHART számít a város életére leginkább kiható vállalatnak« — olvastam a díszes jubileumi tájékoztatóban. Jó volt ennek utánajárni, hogy jelent-e ez a közművelődés számára is előnyt. Jó volt utánajárni azért is, mert nemcsak a három nagy, hanem néhány valamivel kisebb vállalat is áldoz a dolgozók kulturáló- dására. Két éve még vigasztalan volt a kép, s azóta a helyzet gyökeresen változott. Miért? Lássuk előbb a tényeket. Giay László népművelési főelőadó hosszú lajstromot mulatott: a siófoki vállalatok fölmérték az általános iskolát nem végzett dolgozóik számát, s ha lehet, együttesen akarnak segíteni a helyzeten. Azután szerződéseket böngészhettem végig. Ezek lényege: előreléptek a siófoki amatőr együttesek, mert állnak mögöttük. A vállalatok jóindulattal segítik a csoportokat. Az már közismert,, hogy a régi aranykoszorús dalkör mögött az építőipari ktsz áll, a Balaton Táncegyüttes mögött a siófoki áfész. De működik a váA diák* mehet moziba, de csak este nyolcig. Tanulni azonban éjfélig is szabad. A tanárok ellenszenve a felelés és a dolgozatírás átlagos sűrűségével mérhető. A diákok ellenszenve mérhetetlen. A diák nem szeret dolgozatot írni, ezért gyakran teszi. Az ehhez szükséges előkészületek abban merülnek ki, hogy a tanar behozza a füzeteket, a diák pedig egy közepes hadsereg felszerelesehez elegendő mennyiségű puskát. Ezek a puskák zajtalanok, hangtom- pitósak, és néha visszafelé sülnek el. Az átlagos diák március— április tájban megbolondul, és szerelmes lesz. Van olyan diák is, aki már szeptemberben megbolondul, és tanulni kezd. Az ilyen diákot hivatalosan eminensnek, illegálisan strérosban Ifjúmunkás Kórus, pat- ronálójuk a vízmű, szerepel női kar, azt pedig a Kőolajvezeték Vállalat támogatja. S még egy együttes színesíti a gazdag siófoki kórusmozgalmat, a Spirituálé. Kétéves az Ifjú Olajbányász zenekar, a Volán kis szimfonikusok, a zeneiskolával közösen ifjú dixieland együttes működik. A nevükben van a támogató is. Főleg a fiatal zeneszeretőket tartják össze, s nevelik a holnap felnőtt muzsikusaivá. Két irodalmi színpad van a városban, a Perczel gimnáziumban a Krúdy, a másik pedig a siófoki kórházban — a MAHART fiataljaival közösen. Az együttesek támogatása csak az egyik forma. A klub az a népszerű közművelődési lehetőség, ahol jól megfér a könnyed szórakozás és az igényes ismeretbővítés is. A vállalati támogatás nyomán gomba módra szaporodnak a klubok is. összesen kilenc működik a városban. Legjobbnak a kórház és az áfész klubját tartják, de tartalmas programjával már felhívta magára a figyelmet a Siotoui- és a Kő- olajvezeték Vállalat klubja is. A városi tanácson Csobod Mária népművelési előadó szervezi azt, hogy a klubvezetők számára állandó fórumot biztosítsanak, ahol lehetőség van a továbbképzésre és a tapasztalatátadásra is. Egy ilyen klubesten magam is részt vettem a kórházban. Az NDK-ról tartottak táncos, zenés, verses, vetítettképes beszámolót, amelyet VIT-élmé- nyek fölidézése követett. Nem az egyetlen est dicsérete most a cél, de a klubnaplójuk árulkodik; s árulkodnak a remek gyermekrajzok is, melyeket a kórázi dolgozók gyermekei készítettek a klub által kiírt pályázatra. Méltóak a kiváló címre. Persze a klub beindulása csak feltétel, olyan lelkes emberek kellenek a jó együttműködéshez mint dr. Végh Sarolta szemész orvos, aki nemcsak a szemeket gyógyítja, hanem a tekinteteket is igyekszik minél gazdagabbá tenni a kultúrával. Irodalmi színpadot szervez, és tagja a Spirituálé együttesnek is. Kilenc klub, több amatőr együttes, állandó támogatás — s mindez két év alatt! Feleljünk tehát a cikk elején föltett kérdésre. Változott a vállalatok segítőkedve, mert nem nehéz a jó vezetőt meggyőzni arról, hogy a dolgozók kulturálódása nemcsak esetleges lehetőség, hanem kötelesség is. Es hogy az, arra figyelmeztett több ízben a városi pártbizottság és a tanács is. Közüggyé vált — s közhaszon lett belőle. Vagy inkább lesz belőle, hiszen induló fiatal csoportokról van szó, s csak egy az óhajuk, hogy beköltözhessenek már az új művelődési központba. Egy bizonyos, ha nem is állnak még mindenütt a falak, a készülő intézményt máris jó szándékú támogatás övezi. Tröszt Tibor Mit tett az ifjúság a békéért? Elemző cikk a Fáklya új számában A szovjet gazdasági reform eredményeit elemzi a Fáklya februári számában Leonyid bernek nevezzük. Az ilyen diák azonban nagyon ritka. A diák kétféle lehet: hím- nemű és nőnemű. A nőnemű hosszú hajat és iskolaköpenyt tűsei, a himnemü csak hosszú hajat. Emiatt állandóan a feje felett lebeg Damoklész ollója. A diák katonás természet. Ez nem a pontos köteles- ségteljcsitésböl látszik, hanem abból, ahogy minden óra előtt jelent. A diák minden földrészen előfordul, és minden órán hátrafordul. Ezzel zavarja az órát. A tanár viszont nem ezzel zavarja a diákot, hanem azzal, hogy felszólítja. Ettől zavarba jön, és csak áll a diák, mint egy szürke, hosszú fülű, páratlan ujjú patás a hegyen. Mindezekből azt gondolhatnánk, hogy a diák nagyon rossz. Pedig néha jó is! Amikor alszik. Skobrák Róbert Pekarszkij, a Szovjetunió Állami Tervbizottsága Tudományos Kutató Intézetének főmunkatársa. Pjotr Zsdanov, egykori frontharcos — 13 háborús'és közéleti kitüntetés, így a »Budapestért« érdemérem birtokosa — Budapest felszabadításával kapcsolatos emlékeit idézi fel. Ugyanerről a témáról színes regényrészlet olvasható Georgij Holopov le- ningrádi író »Magyar regény« című művéből. Mit tett az ifjúság a békéért, a haladásért? Ezzel foglalkozik Polikamov elemző cikke, melyben a demokratikus ifjúsági világmozgalom történetét vázolja fel. Jurij Andrejev színes képekkel illusztrált riportja a Fekete-tenger legfiatalabb kikötőjébe — a 12 esztendős, de jelentős és máris élénk Ilji- csevszkbe — kalauzolja el az olvasókat. A sportrovat ezúttal a CSZK sportiskolájának műkorcsolya szakosztályába kalauzolja az olvasókat. Somogyi Nép/opl 5
