Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-09 / 33. szám

Egészségház épül Tabon Egészségház épül Tab központjában. Az új létesítményben kap helyet a tíz alapszakmás rendelés, és itt lesz az orvosi ügyelet is. A kivitelező a községi tanács költségvetési üze­me. Februárban is szép a Balaton Téli üdülők között Balatonleilén Február 12 •én Megkezdik az államkölcsönök visszafizetését Információ és megerősített pénztárak Elévülés 1977 decemberében Kedden, február 12-én az I. békekölcsönnel megkezdődik az államkölcsönök visszafize­tése, s ez év október 8-án a VI. békekölcsön visszafizetésé­vel ér véget. Ez eltér 3 megszokott gya­korlattól, s lebonyolítása a ko­rábbinál is nagyobb feladatot jelent az Országos Takarék­pénztár, a postahivatalok és a takarékszövetkezete]; részére, A visszafizetés előtt lebonyolít­ják a kötvények utolsó sorso­lását, s ezt követően 3—4 hét múlva kezdik beváltásukat, Il­letve visszafizetésüket, Kz eddigi gyakorlattól elté­rően a kötvényeket nem négy­szer, hanem hat különböző al­kalommal, egyenként sorsol­ják. A sorsolás és a beváltás, illetve a visszafizetés között azért van szükség három-négy hétre, hogy elkészíthessék az összesített nyereményjegyzé­keket. Ez hatalmas munkát je­lent, hiszen a hat államköl- csönnél 733 millió forintot fi­zetnek ki, e a beváltandó köt­vények kalkulált száma meg­közelíti a nyolcmilliót. — Kaposváron a Dózsa György, a Kossuth Lajos utcai és a kalinyin városrészi OTP­fiókban foglalkozunk majd az áUamkölcsön-nyeremények ki­fizetésével, a kötvények bevál­tásával. Vidéken a járási és a nagyközségi fiókjaink, vala­mint a takarékszövetkezetek, és a megyeszékhelyhez hason­lóan a postahivatalok is fog­lalkoznak ezzel. Gondoskod­tunk megfelelő információs, tanácsadó szolgálatról, ahol a korábban kihúzott kötvények­ről adunk felvilágosítást. Nö­veljük pénztáraink számát is. Azt kérjük mindenkitől, hogy most csak az I. békekölcsön­nel kapcsolatos kérdésekkel keressék föl fiókjainkat, hogy ne legyen zavar, fennakadás — tájékoztattak az OTP megyei igazgatóságán. — Mi történik akkor, ha va­laki megfeledkezik a kötvé­nyek beváltásáról, vagy a nye­remények felvételéről az idén. — A nyeremény felvételére és a kötvény beváltására 1977. december végéig lesz lehető­ség, utána az igények már el­évülnek. Sz. L. Buzsákiék szép ünnepe Kedves Buzsáki néni! Tegnap kapott ajánlott leve­le, kedves meghívásuk igazán meghatott. Sorai arra késztet­tek, hogy visszalapozzak emlé­keimben. Mikor is találkoz­tunk először? 1970 telén. Ak­kor, a karácsonyi riportban ezt írtam: Amíg beszélgettünk, mintha megbotlott volna az idő. Megbotlott és nem bírt to­vábblépni. A szoba benépesült. Ott volt a két férjhez adott lány, a nős fiú meg az unokák. Mind, mind együtt voltak. A nagymama félrevonta az uno­kákat, körtét nyomott a ke­zükbe, és mesélt nekik ... A melegségtől leolvadtak a jég­virágok az ablakról. A nagy vidámságra odaröppentek a párkányra a verebek, meg a vadgalambok a közeli part­ról ...« És azt is írtam, hogy a törökkoppányi Buzsáki Pista bácsi és a Buzsáki mama együttes életkora több mint száznegyven esztendő. Aztán jöttek a levelek, azok a csodaszép történetek a szent- iváni tűzijátékról, az elajándé­kozott pöttyről, a színes nép­szokásokról. Mesék, gyerme­keknek és felnőtteknek valók. Ezeket olvasva igazi, gyönyö­rűséges álomlátás volt a jutal­mam, visszaálmodtam azt az időt, amely mindenkinek csak egyszer, s akkor is csupán rö­vidke időre adatott meg: a gyermekkort.,, Balatonletle központi üdülője, a »Di Vittorio« az őszi-téli időszak tizedik üdü­lőcsoportját búcsúztatta, s várja a tizenegyediket. Régóta »•nonstop« műsor szerint fo­lyik a munka ebben a SZOT- üdülőben. A kép legföljebb annyiban tér el a többi ■— té­len is vendéget fogadó —• szakszervezeti üdülőétől, hogy a »lellei SZOT-ba« nyaranta általában a szocialista orszá­gokból érkeznek vendégek. Szeptembertől májusig vi­szont újra a hazaiak »foglal­ják el« a Dél-Balaton egyik legkorszerűbb üdülőjét. El­hangzott olyan vélemény, hogy jó lenne itt nyáron is, sőt! Pénzes István székesfe­hérvári nyugdíjas azonban helyesen mondta: »Nem baj az, ha nyaranként külföldiek járnak itt. Ezt a magyar szakszervezeti tagok vissza­kapják külföldi üdültetések formájában.« Vincze Ernő, a balatonlellei talán feltételezhető az elfo­gultság. Az üdülő emlékköny­vében több tucat bejegyzés már az idén született. A most búcsúzott vagy az előző cso­port tagjai vetették papírra véleményüket: »Köszönjük«, »Csodálatos két hét volt«, »Szép volt, ha nem is volt cember elején, amikor a je­ges Balaton kínálta a progra­mot, az oly népszerű faku­tyázást. Most ezek a szerszá­mok ott sorakoznak a tópar­ton, télre várva. A víz zöl­desszürke színe, meg a tava- szias napsugár azt sejteti, hogy hiába. Somogyi Gyula tél«. Ilyen és ehhez hasonló ■ kultúrfelelő&nek más prog­mondatok összegezik az üdü lök véleményét. így látja az alföldi ember, a dunántúli és a fővárosi is. A napokban, amikor ott jártunk, többnyire nyugdíja­sok pihentek. A kétszáz ven­dég hatvan százaléka az idő­sebb korosztályhoz, mintegy huszonöt százaléka viszont a legfiatalabb korosztályhoz tartozott. Közöttük tíz nász- ■ utaspár töltött két hetet Lel- lén. .Az ellátásról, a szórakozási lehetőségekről mindhárom ge­neráció ugyanúgy nyilatko­zott. mint a korábbiak az emlékkönyvben. Véleménykü SZOT-üdülő vezetője azt i lönbségek persze akadtak, monja: szájából vette ki a szót Pénzes bácsi. Vissza­visszatérő beszédtéma ez, de akik télen »kénytelenek« el­tölteni két hetet a leilei SZOT-ban, azok sem bánják meg. De ne csak az üdülő veze­tőjét hallgassuk meg, róla ramról kell gondoskodnia. Ha a köz úgy kívánja, akkor beiktatnak egy buszkirándu­lást Hévízre vagy máshova, Azután akár esik, akár fúj, »rendezhetnek« egy Balaton körüli kirándulást — diafilm segítségével, a jó meleg tár­salgóban. A távozó üdülők csak egy egy emberre »haragszanak«: Zsilinszky István helyettes ve­zetőre, a konyha főnökére. Itt ugyanis még a diétás menütől is csak hízni lehet két hét alatt. Komolyabbra fordítva a szót, igazában csak egy panasz hangzott el: az, hogy esztendőn át csupán 83 száza- Vo:t, akinek sok volt két hét I lé-kos e pompás üdülő kihasz- alatt az öt zenés, vagy ha náltsága. A tizedik csoport is 133 milliós áruértékesítés Egy lakos átlag 7500 forintot költött úgy tetszik, táncos est. A fia­talabbak viszont kevesellték. Az üdülővezető szerint az ilyen télben, mint a mostani, ha lehet, még nehezebb a ve­zetőség dolga. Más volt a helyzet november végén, de­lelhetett volna 240 fős, de többen okkal vagy ok nélkül, minden turnusnál lemarad­nak. Kár. Mert még az ilyen télben is, mint amilyen a mostani, kellemes az üdülés Balatonlellén. K, S. VWW^A—/vwwvwwwvw—vw—v»vwvwwwww^—wwvwvw.»— I ! Rég li bunu 1 Hilf igyi to rléi iel iel í Eiiiii iilli Kerkay László összeállítása 19. gában alvó szállóvendég gyer­meksikolyra riadt fel. Föllár­mázta a vendéglőt, és vele együtt berontott a mészégető szobájába, ahol az asszony és a gyermek tartózkodott. A kisfiú elkékült arccal, élettelenül feküdt az ágyon. Szájából vér szivárgott. Mel­lette — a másik ágyon — az, utolsó diadala. 1908. május asszony feküdt. Keze véres. 9-én ugyanis Jeanne Weber volt, és vérfoltok látszottak f Ilyen körülmények között neve ismét a párizsi lapok az alsószoknyáján is. Az ágy 1907 decemberében a vizsgá- eíső oldalára került. Az asz- alól egy zsebkendő látszott lóbíró kénytelen volt elren- szony újabb bűntettéről szá- ki, amely szintén véres volt, debit Jeanne Weber szabad- moltak be, amelyet Commer- Rögtön orvost hívtak, a kis lábra helyezését cyben követett el: megfőjtot- Marcell azonban már kiszen­Henri Robert védőügyvéd, ta p°iret vendéglős kisfiát. vedett. Nyakán világosan lát- valamint Thoinot ismét dia- Az oltani kerületi vizsgáló- szottak a fojtogatás nyomai, dalt ült 1908 januárjában bíró azonban sokkal figyelme- Az orvos megállapította azt odáig is elmentek hogy ' a sebb és gondosabb volt, mint is, hogy a fiú kínjában a Párizsi Tudományos Társaság kollégái Talán tanult az elő- nyelvébe harapott, s ez okoz- ülésén további lépéseket tét- zo esetekből a korábbi vizs- ta a vérzést, téka vidéki orvosokkal szem- galobirok hibáiból is. O nem- Az asszony szemtelenül ál­ben. Nyilvánosan a kortól el- csak a vidéki orvosokat bíz- lította. hogy o nem tud sem- maradottaknak, a tudományos ta™?g a halott gyermek vizs- miről, nem tudja, mi történt.; wMmínvplf lebecsülő! nek gftlataval, hanem Párizsból ts Majd miután megérkeztek a nevezték őket, s azt a követ- hívott neves bűnügyi orvos- csendőrök, beismert annyit,; szakértőkét hogy Jeanne Web?rnek hiv­Mi történt tehát Commercy- ják... ben? Május 8-án egy mészégető A HATODIK GYILKOSSÁG j érkezett Poirot vendéglőjébe, (Tudósítónktól.) A mérlegkészítés utolsó nap­jaiban jártunk Lengyeltótiban. Pontos összeget még nem tud­tak mondani, de Szabó Dénes főkönyvelő annyit elárult, hogy a nyereségük 6 millió forint körül lesz, Néhány érdekes tanulságot ia följegyeztünk a lengyeltótiak munkájáról. összforgalmuk 133 millió forint volt, s ez az előző évi­nél 5,6 százalékkal több, A kiskereskedelmi üzemág 1Q4 millió forint értékű árut adott el. Ez azt jelenti, hogy a ki­lenc községből álló körzet 13 500 lakosának mindegyiké­re 7500 forint vásárlás jut át­lagosan. A községek közül Len­gyeltóti — ahol széles a szak­üzlethálózat — bonyolítja le az összes forgalom 55 százalékát. Az árucikkek közül az élelmi­szerek forgalma a múlt évihez képest 13,4 százalékkal nőtt. A háztáji állatállomány nö­velése szempontjából jelentős tápértákesítés 10,3 millió forint volt. 20 százalékkal nőtt a bu- torforgalom, elérte a 4,6 mil­lió forintot. 40 százalékkal több gyümölcsöt, összesen 54 va­gonnal és 15 százalékkal több nyulat — 402 mázsát — vettek meg, A felvásárolt árukért 8,2 millió forintot fizettek ki. A tavalyinál több nyereség lehetővé teszi, hogy dolgozóik 30 nap fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést kapjanak. A szövetkezeti tagság között a részjegyek kamata fejében, va­lamint a vásárlás és értékesí­tések után 350 ezer forintot osztanak szét. A költségeket 0,1 százalékkal sikerült csök­kenteni, ez 20 000 forint meg­takarítást jelent, A szövetke­zet saját vagyona álló- és for­góeszközöktől elérte a 29 mil­lió forintot. így gazdasági mun­kájukat úgyszólván bankhitel Igénybe vétele nélkül oldhat­ják mag. Igaz viszont, hogy tagjaiktól 450 ezer forint köl­csönt vesznek igénybe. A szövetkezet múlt évben 1,3 millió forintos fejlesztést valósított meg. Buzsákon kor­szerű italbolt készült, teher­gépkocsit vásároltak; három mélyhűtöpult került az üzle­tekbe, és hét italboltban is elektromos hűtést használnak — jég helyett. A kép most itt van előttem. Buzsáki mama, szemüvege mö­gül figyelve, hogyan bújnak elő a sorok a toll alól, levelet ír Siófokra, a fiának. Pista bá­csi ott áll mellette. Ez a levél akkor szíves karácsonyi invi­tálás végett íródott. Gondolom, most ugyancsak meghívót kaptak a hozzátartozók. És ott vannak a mai napon mind, mind, hogy a mamát meg a papát köszöntsék. Abból az al­kalomból, hogy házasságköté­sük 55. évfordulóját ünnepli Buzsáki mama és Buzsáki papa Törökkoppányban. A le­vélből tudom, hogy egészség­ben érték meg ezt a szép na­pot, (»Hála istennek, megva­gyunk, mint az efajta öregek, esetiünk, botlunk.,.«) Elmenni, sajnos, nem tudok, de a meghívást így is nagyon szépen köszönöm. Gondolatban megszorítom mindkettőjük kezét, és ez úton kívánok sok­sok boldogságot, jó egészséget, és még számos, örömben bővel­kedő esztendőt: Herpesz Ferenc Szocialista szerződést kötöttek A vetőmagtermesztés tokozása a cél A Keszthelyi Agrártudo­mányi Egyetem termelésfej­lesztési Intézete és a Vető­Közgyűlés az igái; tözoltókluian keztetést is hangoztatták: a hatóságoknak le kell vonniuk a tanulságot a Weber-esetből; szüntessék meg egy ártatlan asszony meghurcoltatását, a vidéki orvosokat pedig vonják felelősségre. MI TÖRTÉNT COMMERCYBEN? Ekkor még senki nem sej­tette, hogy Thoinot-nak ez a? Somogyi' Néplap (Tudósítónktól.) Alapszabályból adódó köte- csság, hogy az önkéntes tűz­oltótestületek évenként köz­gyűlést tartanak, melyen ér­tékelik éves tevékenységükéit, meghatározzák a feladatokat. Az igeit tűzoltószartáir szépen berendezett klubhelyiségében a hatvantagú testület 1073. évi munkájáról szóló beszá­molót Gyugyi János helyettes parancsnok ismertette. Töírzs- gárdájuik va/n, és mindhárom községben ütőképes tűzoltóraj működik. A múlt esztendőben Somogyszfl, Gadárs. Somogy- aszaló, Zimány és Kisgyalán területén segítettek a tüzek megfékezésében. Gondosan megszervezett területfelelősi szolgálatuk mindhárom köz­ségre jeüemsjő. Nemcsak a mentés, hanem a mege’őző felvilágosító tevékenység Is s vele együtt egy asszony, A csendőrök riasztották a akit a feleségének mondott, vizsgálóbírót. Közben átkutat­Este a mészégető eltávozott a iák az asszony holmiját, és vendéglőből azzal hogy mun- bizonyítékokat is találtak helyH^p"munkájuké kaba megy, a felesége pedig személyének azonosításához, a vendéglősék gyermekével, például Henri Robert ügyvéd Marcell-le! játszott. Később levelét, amelyben közölte az kérte a szülőket: engedjék asszonnyal, hogy hamarosan meg, hogy a gyermek vele szabadlábra helyezik. A leve­aludjék, mivel fél egyedül. iet ig07 decemberében kel- A szülők megengedték. tezték Este 10 óra tájban a mész­égető szobájának szomszédsá- (Folytatjuk.) Nagy felelősségük van a fca- rületfelelósi szolgálatot ellá­tóknak hiszen a folyékony és gáznemű tüzelőanyagok roha­mosan terjednék a falun is. A technikai fölszereltség jónak mondható, hiszen Igáiban a gepja rműf ecskandőn kívül még van egy motonlsrcávc.... s mindkét társközség tűzoltó egységének kismotorfecske:: dője. A beszámolóit ’.bvető vitá­ban tizennégy ö.-véntes tűzol­tó szólalt fel, Fábián Sándor, a testület elnöke, egyben a helyi Aranykalász Tsz tűzvé­delmi felelőse. Az önkéntes tűzoltóság és a terme le sző vet­kezet kapcsolatáról beszél'. Elismerően szólt az igáiról, munkájáról Farlcas Sándor tűzoltó főhadnagy, a megelőző munka mellett a tEStüla*. mentő tevékenyságiét emelt: ki, A járás egyik legjobba. - mozgathstó egysége va/n Igái­ban, s az itteni önkéntes"’: munkájára mindig lehet szá­mítani — mondta felszólalá­sában. Lichtenberger Attila tűzol­tóparancsnok a testület 1974. évi feladatairól szólt. El­mondta, hogy továbbra is nagy gondot fordítanak a gyakorla­ti képzésre, mely egyúttal a tavaszé tüaoltóvomenyre -va,r'' felkészülést is szolgálja. /* nyári tűzrendészetó feladató': ellátására fokozottan készü­lünk — mondta felszólalásá­ban a parancsnok. magtermeltető és Értékesítő Vállalat nyugat-magyarorszá­gi központja öt évre szóló szocialista együttműködési szerződést kötött pénteken Szombathelyen. A szerződés célja a vetőmagtermesztés fo­kozása, korszerűsítése, minő­ségi javítása, s ennek érde­kében a szerződő felek köz­vetlen kapcsolatot teremtenek egymással és a termelőkkel is. Az egyetem termelésfejlesz­tési intézete vállalta többek között, hogy a külföldi és bel­földi irodalomban megjelenő szakcikkeket figyelemmel kí­séri, s a vállalatot tájékoztat­ja az új termelési, technoló­giai eljárásokról, a talajjaví­tással, művelógsel. vetéssel, a növényvédelemmel, a /betaka­rítással kapcsolatos tenniva- l "król. A vállalat a szerződésben vállalta, hogy a hozzátartozó három megye — Vas, Veszp­rém és Zala —• szerződéses növényeiről, a felvásárolt magvakról tájékoztatást ad az intézetnek, közli az eddigi ter­mesztési tapasztalatokat, részt vesz a tanulmányutakon, köz­reműködik a bemutatók szer­vezésében és esetenként fel­kéri az intézetet termelésfej­lesztési tervek készítésére, kidolgozására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom