Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-03 / 28. szám

' Ji atlétáink rangsora 1973-ban Néhány bíztató eredmény az ugró- és a dohószámokban Az ügyességi számokra is vgyjából áll az, amit a fu- tkal kapcsolatban már el­adtunk. Látjuk a fejlődés lát, de az az igazság, hogy ;y-egy jobb atléta megjele- se jelenti* a reményt. Magasugrásban Tóth Mik­imé a listavezető. A többiek ággé leszakadva követik a nglistán a Dózsa verseny- nőjét. Manapság már a 160 n alatt* eredmények még az úsági korosztályban sem Inak rangot. A fiatal Vadcs űlla kétségkívül tehetséges. Távolugrásban nincs válto- is. annak ellenére. hogy telik Márta abbahagyta. Sze­mcsére szépen fejlődik Si­tim Mária, aki a megyei csú- jot is megjavította. Mándy ‘abriclta meg a két serdülő íny — Sialontai Éva és Va­is Csilla — eredményei bíz­atják. Súlylökésben és diszkoszve- 3ben Matics Margit egy- ánt megjavította a megvei icsot. Az ugrásszerű fejlő- « azonban nála is elmaradt, ínyit hozott, amennyit vár- lehetett tőle. Mentségére olgál, hogy hosszabb ideig .’tegeskédett. Súlylökésben nég Bállá Tünde és Tóth .Uklósné eredményei jók. A diszkoszvetőknél a Gaz- dász versenyzője, Combatzögi Jolán javított sokat eredmé­nyén. Az nem újság, hogy Matics Margit itt is megyei -skordot javított, és éllovas a áblázaton. A gerelyhajításban is új me­gyei csúccsal tartja vezető he­vét Tóth Miklósné. Eredmé­nyét már jegyzik az atlétikai ranglistán. Bállá is sokat fej­lődött. A marcali Hegedűs Imréné az ismeretlenség ho­mályából Tépett elő. Magasugrás: Tóth Miklósné (K. Dózsa) Vadas Csilla 166 cm (s) (Sportiskola) Simon Mária 158 cm (i) (K. Dózsa) Koleszár Nóra 155 cm (í) Siófoki Gimn.) Tóth Katalin 145 cm (i) (K. Dózsa) i ávolugrás: 145 cm Simon Mária (i) (K. Dózsa) 153 cm megyei csúcs Mándy Gabriella (i) (K. Dózsa) Szalontai Éva 527 cm (s) (Barcs) Vadas Csilla 506 cm (s) (Sportiskola) Szendy Éva 499 cm (i) (K. Dózsa) Súlylökés: Matics Margit 492 cm (i) (K. Dózsa) 12,54 m megyei csúcs Tóth Miklósné (K. Dózsa) Bállá Tünde 11,56 m (i) (Siófoki Gimn.) Diszkoszvetés: Matics Margit 10,78 m (i) (K. Dózsa) 41,60 m megyei csúcs Gombaszögi Jolán (i) (K. Gazdász) Tóth Miklósné 34,98 m (K. Dózsa) Krajnyák Judit 31,80 m (Balatonboglár) Hegedűs Imréné 29,38 m (jenen v-aii, Gerely hajítás: Tóth Miklósné 28,40 m (K. Dózsa) 48,40 m megyei csúcs Bállá Tünde (i) (Siófok) Hegedűs Imréné 34,94 m (Marcali) Matics Margit 31,60 m (i) (K. Dózsa) 30,80 m Az ifjúsági ötpróbázóknál Simon Mária (K. Dózsa) 3440 pontos eredménye megyei csúcs. A serdülő ötpróbában Varga Lilla (Barcs) a rang­első 2944 ponttal. Megkezdődött a vidéki asztalitenisz-bajnokság Rajt a Somogyi Néplap Kupában A fehérnadrágos lábodi védöli tisztáznak a Rákóczi-csatárok elől. Tavaszt sejtető napsütésben kezdődött meg tegnap délután Kaposváron a K. Rákóczi— Lábodi MEDOSZ mérkőzéssel az 1974. évi labdarúgó Somo­gyi Néplap Kupa küzdelem­sorozata. Elkezdték Barcsom is, ahol a 11-esek döntöttek. K. Rákóczi - Lábod 3:0 (0:0) Kaposvár, 800 néző. V.: Aumann. K. Rákóczi: Hegedűs — Né­meth, Bali I., Bali II., Hoff­mann, Nagy, Köves, Kovács, Márton, Pintér, Duschák. Szó­hoz jutott még Bözsöny, Hor­váth, Burcsa. Lábod: Márkus — Szekeres, Németh, Wirth, Kovács, Csabi, Fülöp II., Lie­ber, Borzas, Luczek, Kozma. Csere: Dorogi, Orosz, Nemes, Tálas. Az első negyvenöt percben — noha a szél az NB Il-es csapatot támogatta — kiegyen­lített volt a küzdelem. Szünet után kitűnt, hogy a Rákóczi jobb erőben vám. G.: Duschák, Burcsa 11-esből és Horváth. K. Táncsics II.—Barcs 1:1 (0:0) Barcs, 200 néző. V.: Tardi. Táncsics: Gilián (Ardai) — Gél, Horváth, Cs. Horváth, Gondos, Mészáros, Molnár, Geiger, Sós, Sági, Garabuczi, Takács. Csere: Veszelka. Winkler, Börcsök, Kiss, Gu­lyás, Otarics, Bencsik, Tóth, Barcs: Piros, Dózci, Karsai, Gyergyák. Küzdelmes mérkőzés volt. A rendes játékidőben igazsá­gos döntetlen született. A ll­es rúgásoknál a Táncsics nyer­te a prémiumot, mert a ka­posváriak 4 büntetőt értékesí­tettek, a hazaiak pedig csak hármat. G.: Sági, ilL. Gyer­gyák. Heresznje az első számú bajnokesélyes a barcsi járásban Kilenc csapat részvételével zajlik a járási labdarúgó-baj­nokság a barcsi járásban. A mezőnyt két részre lehet osz­tani. Heresznye, Homokszent- györgy, Péterhida, Kálmáncsa meg Rinyaújlak teljesítmé­nyeit tekinthetjük jóknak. A további négy csapat eléggé váltakozó sikerrel szerepel, a legtöbb esetben »gyengélke­dik«. Őszi eredményei alapján az első számú bajnokesélyes Heresznye együttese. Az éllo­vas nyomában három csapat sorakozik, egyaránt 3—3 pont­tal lemaradva. A tavaszi nyitány előtt a járási bajnokság állása a kö­vetkező: 1. Heresznye 8 7 — 1 30—14 14 2. H.-szt.györgy 8 5 1 2 30—12 11 3. Péterhida 8 5 1 2 28—12 11 4. Kálmáncsa 8 5 1 2 24—15 11 5. Rinyaújlak 8 5 — 3 29—21 10 6. Szülök 8 2 1 5 18—34 5 7. Lad 8 2 1 5 14—30 5 8. Istvándi 8 1 1 6 12—27 3 9. Bolhó 8 1 — 7 8—28 2 Tegnap délelőtt a Berzsenyi - Dániel Általános- Iskolában és a Munkácsy Gimnázium tor­natermében tíz asztalon meg­kezdődött az 1974. évi orszá­gos vidéki egyéni és páros asztalitenisz-bajnokság. (Fel­vételünk a vegyes párosok egyik csoportjának harcát 1 örökítette meg.) Lapzártáig az egynemű és a vegyes páros­ban a döntőkig jutottak a ver­senyek, aztán 40 nő és 58 fér­fi versenyző kezdte meg az •-gyéni számokban a harcot a döntőbe jutásért. * * * TÉLI VÁSÁR Február 4-től a kaposvári álész Olcsó Aruk Boltjában — BUDAI N. ANTAL U. 5. — A mai döntőt a következő oárosok játsszák. Férfi páros: Frank—Nozicska (Szondy, Kilián) — Arató dr. Horváth (PMSC) Női páros: Boldizsár—Diószegi (K. Va­sas) — Patrik—Egerváriné Eger) Vegyes páros: Dr. Horváth—Csik (PMSC — Szombathely) — Péter— áradi (K. Vasas) női és leánykacsizmák, nőd és gyermekcipők, férfioipők, férfi- és női szövetek, selymek, női és férfipulóverek, kardigánok, egyéb kötöttáruk, férfi és női téli- átmeneti kabátok, bundák, férfiöltönyök, női ruhák és egyéb ruházati cikkek óriási választékban! 30—10% -os engedmény! (13733) MAI műsor CSIK Y GERGELY SZÍNHÁZ: 15 órakor: EGY CSEPP MÉZ. Erkel-bérlet. 19 órakor: EGY CSEPP MÉZ. Ktsz-ek. VÖRÖS CSILLAG: De. fél ll-kor: CSIPKERÓZSI­KA. Du. 3, 6 és este 9 órakor: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT, I—II. Színes amerikai—olasz ka_ landfilm, 14 éven felülieknek. Fel­emelt, dupla helyárral. (II. 6-ig.) SZABAD IFJÜSAG: De. fél 10-kor és du. 4 órakor: VOLT EGYSZER EGY VADNYU­GAT, I—II. Felemelt, dupla hely- árral, (II. 6-ig.) Este 8 órakor; EGY KIS HELY A NAP ALATT. Magyar film. (II. 6-ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Du. fél 6 órakor: A BETYÁR- KAPITANY KINCSE. Színes, ro­mán kalandíilm. RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: NE CSALJ, KED­VES ! Színes, zenés NDK-filmvíg­játék. NAGYATÁD: Du. 5 és este fél 8 órakor: CHATO FÖLDJE. Színes, amerikai kalandfilm, 16 éven felülieknek. MÁJUS L FILMSZÍNHÁZ, Siófok: De. 10 órakor: DÉRYNÉ. Du. 5 és este 7 órakor: UTAZÁS A NAP TÜLSÖ OLDALARA. Szí­nes, tudományos—fantasztikus an­gol film. TELEVÍZIÓ Budapest 9.05—10.10: Iskolatelevízió. 10.05: Zsebtévé. 10.35: Ki játszik ilyet? 10.55: Leonard Bernstein a mu­zsikáról. 11.50—13.10: Alpesi sí-vb: Férfilesiklás. 14 33: Műsorismerte­tés. 14.35: La Fontaine meséi. 14.50: Pedagógusok fóruma. 15.30: Rek- lámmúsor. 15.35: Műsorainkat ajánljuk. 16.00: Műkorcsolya-eb: Gálaműsor. 17.30: Reklámmüsor. 17.35: Színészmúzeum. 18.35: Az MRT közönségszolgálatának tájé­koztatója. 18.40: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: A Kara­mazov testvérek. Szovjet film. 21.50: Kicsoda-micsoda? 22.40: Hí­rek, sporthírek. Jugoszláv tv 8.45: Magyar nyelvű adás gyer­mekeknek. 8.55: Magyar nyelvű tv-magazin. 9.45: Népi muzsika. 10.17: Földművelőknek. 11.00: Gyer­mekadás. 11.35: Az arany fülemüle. 12.05: Népszerű tudományos film. 12.55: 30 betű művelete. 13.25: Arany kezek. 13.55: A tudás va­gyon. 15.00: Műkorcsolya-eb. 17.00: ökölvívó-versenyek az Oscar- dijért. 18.05: Színház a házban. 18.35: Hét tv-nap. 18.55: Daktari. 20.35: Vígjátékválogatás. 21.25: A titográdi tv dokumentumműsora. 21.55: Sportszemle. Osztrák tv 11.55: Az Éurovízió közvetítése St. Morltzból: Sí-vb. 16.00: Kicsinyek műsora. 17.55: Jó éjszakát, gyere­kek! 18.00: Operakalauz. 18.55: A Schöngruberek. Filmsorozat. 19.30: Tv-híradó. 20.15: A róka. Filmko­média. 22.00: Tv-híradó, sporthí­rek. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. 6.10—7.22: Kellemes vasárnapot! 7.22: Múzeumi híradó. 7.25: Nagy családok. 7.55: Hallga­tóink figyelmébe. 8.00: Hírek. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Jó reggelt, vasárnap! 10.00: Hírek. 10.03: Mesterségünk címere... 11.00: Zenés reklámturmix. 1J..05: Az MRT szimfonikus zenekarának Haydn-matinéja. 12.50: Egy korty tenger. 13.00: Népdalok. 13.30: Rá­diólexikon. 14.00: operarészletek. 14.50: Párizsi levél. 15.00: Hírek. 15.08: Színházi magazin. 16.00: Slá­gerturmix. 16.40: Bemutatjuk új kó­rusfelvételeinket. 16.58: Hallgató­ink figyelmébe. 17.00: Hírek. 17.05: Világlíra. 17.20: Nótakedvelőknek. 18.14: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 19.58: Hősök és emberek. 20.47: örökzöld dallamok. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.15: Maros Rudolf népzenei feldolgozá­saiból. 22.34: Farnadi Edit felvé­teleiből. 23.10: A denevér. 24.00: Hí­rek. 0.10—0.25: XX. századi fan- fárok. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe. 7.00: Az evangélikus egyház félórája. 7.30: Orgonaművek. 8.00: Miska bá­csi lemezesládája. 8.30: Mit hal­lunk? 9.00: Népművészek a mikro­fon előtt. 9.11: Az MRT gyermek- kórusa Balázs Árpád-kórusműveket énekel. 9.26: A Rádió dalszínháza. 9.56: George Malcolm csemballózik. 10.40: Szívesen hallgattuk. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.51: Mi lesz Bandival? Mesejáték. 13.45: Időjá­rás- és vízállásjelentés. 14.00: Tás­karádió. 15.00: Scuhbert: II. szim­fónia. 15.30: Buday Ilona. Faragó Laura, a Magyar Néphadsereg Mű­vészegyüttesének férfikara népda­lokat énekel. Sára Ferenc furulyá­zik. 16.00: Hírek. 16.05: A vasárnap sportja. 16.40: Hogyan tanuljunk meg alkotni? 17.10: Fischer Annie és Menehem Pressler zongorázik, Zathureczky Ede hegedül. 17.49: Mikrofon előtt az irodalmi szer­kesztő. 18.00: Hírek. 18.05: Hangok az űrben. Hangjáték. 19.02: Köny- nyűzene Párizsból. 19.35: Hol járt, mit csinált? 19.50: Jó estét, gyere­kek! 20.00: Hírek. 20.10: Sporthírek. 20.15: Weber: A bűvös vadász. Há­rom felvonásos opera. ‘22.34: Cser­háti Zsuzsa, Szécsi Pál és a Stú­dió—11 felvételeiből. 23.00: Hírek. 23.10: Magyar muzsika. 24.00—0.10: Hírek, 3. MŰSOR 8.00: Hírek: 8.05: Műsorismerfe­A Nemzetközi Rádióegyetem mű­sorából. iű.00:Üj zenei újság. 10.35: Liza Minnelli három dalt énekel. Kander Kabaré c. musicaljéből. 10.47: Hogyan hallgassunk rádiót? Hangjáték. 12.00: Hírek. 12.10: Ariadne Nayos szigetén. 12.59: Kis magyar néprajz. 13.04: Herbie Mann felvételeiből. 13.20: Zenekari muzsika. 14.50: Bemutatjuk új nép­zenei felvételeinket. 15.15: Kamara­zene. 16.00: Hírek. 16.05: Hallga­tóink figyelmébe. 16.07: Művészle­mezek. 17.10: Puccini operáiból. 18.00: Hírek. 18.05: Banda Ede gor­donkaestje. 19.35: Csak fiataloknak! 20.35: Az MRT énekkara Lassus- motettákat énekel. 20.47: Zenekari muzsika. 22.10: Irodalmi folyóira­taink. 23.09—23.10: Hírek. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Magyar nyelvű műsor. 18.30 Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor. 20.00 Műsor­zárás. HOLNAPI műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 19 órakor: EGY CSEPP MÉZ. Zalaegerszegen. VÖRÖS CSILLAG: Du. 5 és este 8 órakor; VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT, I— II. Színes, amerikai—olasz kaland­film, 14 éven felülieknek. Felemelt dupla helyárral. (IL 6-ig.) SZABAD IFJÜSAG: Du. 3 órakor: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT, I—IL Felemelt dupla helyárraL Du. 6 és este 8 órakor: ÉRIN­TÉS Színes svéd—amerikai film, 13 éven felülieknek. DALLOS IDA MOZI (LEÁNYOTTHON) : Du. 6 órakor: TECUMSEH. Slí- nes, szinkronizált NDK-füm. NAGYATÁD: Este 8 órakor: ÉN NEM LÁTOK, TE NEM BESZÉLSZ, O NEM HALL. Színes, szinkronizált, olasz bűnügyi film víg játék, 14 éven fe­lülieknek. MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, Siófok: Este 7 órakor: EGY KIS HELY A NAP ALATT. Magyar film. TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Bábjáték. 18.00: Tv-óvoda. 18.30: Olvasmány. 19.00: Szervusz­tok, fiatalok! 19.30: Rajzfilm. 20.30: Kamerával a világon át. 21.00: Kiválasztott pillanat. 21.05: Tv-dráma. Osztrák tv 18.00: Tudományos aktualitások. 18.25: Jó éjszakai, gyerekek! 18.30: Részletek Chaplin filmjeiből. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv.híradó. 20.06: VB Stúdió St. Moritzban. 20.30: Emberek a Shiloh-tanyán. Filmsorozat. 21.30; Tv-tükor. 22.15: Tv-hiradó. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.15: Wagner ope­ráiból. 9.06: A 22.es csapdája. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét ze­neműve. 10.00: Hírek. 10.05: Isko- larádió. 10.30: A családi légkör és az iskolai teljesítmény. 10.45: Szimfonikus zene. 12.00: Déli kró­nika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalok. 13.50: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 14.06: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Ernst Busch dalokat énekel. 14.20: Hidas Fri­gyes : II. fúvósötös. 14.36: Két .filmdal. 14.44: Gyöngyszoknya. 14.54: Hallgatóink figyelmébe. 14.55: A világgazdaság hírei. 15.00: Hírek. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Rádiószínház. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Van új a nap alatt! 17.55: Húszas stúdió. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti krónika. 19.30: Sport­híradó. 19.40: A rádió kabaré­színháza. 20.50: A zongoraművé­szet első aranykora. 21.30: Mik- rolánc. 22.00: Hírek. 22.20: Fehér Sándor népi zenekara játszik, Gergely Anna és Soós János nó­tákat énekel. 23.00: szimfonikus zene. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Ray Charles felvételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Népdalok, néptáncok. 9.00: Hírek. 9.03: Ezeregy délelőtt . .. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: Otthont teremtő állatok. 12.00: Romantikus zene. 12.43: Ja­pánban jártak. 13.00: Hírek. 13.03: Barokk muzsika. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Hírek. 18.05: Kül­politikai figyelő. 18.20: Közkívá­natra. 19.49: Reklám. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti kró­nika, II. 20.25: űj könyvek. 20.28: A rock mesterei. 20.58: Pesti há­zak titkai. 21.28: Nóták. 22.00: Ré­gi, híres énekesek műsorából. 22.30: A hét zeneműve. 23.00: Hí­rek. 23.15: Részletek Lehár Fe­renc Luxenburg grófja és Paga­nini c. operettjéből. 24.00—0.10: Hírek. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. 18.06: Iskolarádió. 18.25: Huszonö perc beat. 18.50: Zsebrádiószínház. 19.33: Mozart: Szöktetés a szerájból. IL felv. 19.43: A Bartók Vonósnégyes ját­szik. 20.24: Hírek. 20.27: Üj le­mezeinkből. 23.00—23.20: Hírek. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. 18 30: Dél-dunántúli híradó. 18.46: Régi kedvelt melódiák. £0.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. m.Mű-

Next

/
Oldalképek
Tartalom