Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-03 / 28. szám

Boszorkák, babonák, bánatok voltak, még több bajt, sze­rencsétlenséget tudtak okozni. Boszorkány volt mindaz, ki másnak nem tetszett, Akár öreg asszony, vagy szép lány lehetett, Egyik haragosa bornyazó tehenét. Másik megrontotta a gazdag, szép legényt. A boszorkányrontás ellen a leghasznosabb védőszer a fok­hagyma és a seprű volt, mert a fokhagyma szagát nem bír­ta és az idegen seprűtől félt a boszorkány. Csecsemőt nagymama védte sok imával, Küszöbön, párnában elkent fokhagymával. Hogy ki ne cserélje azt boszorkány este, Mert váltott gyerek, sir, nem fejlődik teste. Az ajtó előtt a küszöbön két seprűt tettek keresztbe, amin keresztül nem tudott a bo­szorkány átlépni. Ha nagymama elment este a küszöbre A nyírfa seprűket úgy tette keresztbe, Hogy mindkettő nyele a küszöböt fedte, Ez a boszorkánytól biztosan megvédte. A boszorkányokat fel lehet ismerni a karácsonyi éjjeli misén, de csak Luca-széken állva. Boszorkány keresés könnyen ment még akkor. Négylábú székecske készült Luca-napkor Minden fája másból, s ki ráállt a misén Boszorkányt meglátta karácsony éjjelén. kellett, hogy a mákot sze- menkint szedegető boszorká­nyok utol ne érjék. Hazaérve alig volt annyi ideje, hogy a konyhaajtót becsapja és a Luca-széket a kemencébe vesise, mert már ott voltak a boszorkányok, kik erre nagy visítások között eltűntek . . . de a tehén megdöglött” — idéztük egy „szemtanú” val­lomását. A boszorkány felismerésé­nek másik módja a megöntés volt. Minden faluban volt ön­tőasszony, akik a bádogedény­ben megolvasztott viaszt tá­nyérba keresztbe tett pálciká­kon keresztül hideg vízbe öntve a meghűlt viasz formá­jából következtetett, a meg- rontóra. A viaszöntésből alakul ki az ólomöntés babonája is. Luca napján, vagy András-nap es­téjén a fiatal lányok jöven­dölés céljából ólmot öntöttek, s ugyanúgy a megdermedt ólom formájából jósoltak a jövendőbeli alakjára, esetleg foglalkozására is. A halállal kapcsolatos je­les napi babonák között a ha­lál idejének megjövendölése, a haláltusa okának magya­rázata és a pokolba jutás, a büntetés fogalma gyökerezett be legjobban a néphitbe. Ezek­ről számtalan babona volt el­terjedve. Szilveszterkor sütik a jelzett pogácsát, Abból kiolvassák bárkinek halálát Akinek a ' tolla csak meg- pörkölődik Beteg lesz. Ha elég, meghal jövő évig. A babona a kultúrátlan, egyszerű nép hiedelme a ter­mészet feletti jelenségekről, amelyeket hiányos ismeretei folytán nem tudott megma­gyarázni. Alapja az ősi népek­nél kialakult rontó és óvó szellemek segítségül hívása vagy elűzése volt. A néphit­ben mélyen gyökerező babo­nák a keresztényi misztiku­mokkal bővültek, majd a ta­pasztalatból megismert gyógy­szerekkel keveredtek. Késői fennmaradásuk az el­ködösítő szemlélet papi ter­jesztésének következménye, amelyet a képzett orvosok kö­zépkori hiánya nagyban nö­velt. A teljesen magára ha­gyott falusi nép a betegeit kénytelen volt a megismert, kevés számú növényi, állati eredetű gyógyszereivel és a babonás hiedelmeivel keverve kialakult egyéni módszerrel gyógyítani. Ez a gyógykeze­lési mód nemcsak a közép­korban volt használatos, ha­nem a későbbi századokban is. Erről tesz tanúságot e költé­szet:* A régi időkben nem volt még sok orvos, Lakhelyük a kastély, avagy nagyob város. Sebet a borbélyok drágán kezelgettek, Magukra maradtak a szegény emberek. Asszonyok voltak a család tudósai, Ok voltak a háznak igaz kuruzslói. Boszorkányt is fogtak, mindent gyógyítottak, Gyógyszerük csak az volt, mit kéznél találtak! Még a XIX. században is babonás gyógyszereket hasz­nált a falusi nép, bár minden járási székhelyen működtek már orvosok, de a járhatatlan rossz utak miatt ezek a távoli falvakból megközelíthetetle- nek voltak, de a gyógyszerek ára is megfizethetetlen volt a szegény nép számára. A ba­bonák fennmaradásához nagy­ban hozzájárult még a távoli községek egyetlen egészség- ügyi „szervének”, a bábának működése, aki néha még ter­jesztette is ezeket.' A minden képzettség nél­küli, választott községi bábá­kat a papok (prédikátorok) vizsgáztatták és eskették fel, de a vizsgáztatás lényege mindössze az életképtelen új­szülött kötelező megkereszte- lése volt. A terhes anyát or­vos nem vizsgálta meg, mert a terhességet nem tartották betegségnek. Nemcsak a szü­lés folyamatát, hanem a ter­hességgel és a csecsemő ápo­lásával kapcsolatos művelete­ket is a „tudós” bába bonyo­lította le. Ha retteg a gyerek viaszt keli önteni, S öntött viasz vízzel ötét meg- önteni! A rettenetes okát biztosan formázta Ember ló vagy kakas, ami meg­átkozta« A pólyapárna mindig szo­rosra volt kötve, hogy a gyer­mek lába egyenes legyen. — Élénk színű szalagot vagy gyöngyöt tettek a karjára, vagy kis korompettyet a hom­lokára — az a bajtól, szem­veréstől biztosan védte. De a legbiztosabb ellenszere —úgy vélték — a szenes víz haszná­lata. Ha bábát dicsérték, hogy szem­ről ne essék Gyorsan szenes vízzel jól meg­permetezték. Boszorkányos vizet ágy alá öntötték, Belőle itatták, vele fürösztötték. A szemverésnek ezt a biztos ellenszerét még a közelmúlt­ban is használták. A művelet a következő volt: Az itatóvá­lyúból szó nélkül (mások tud­ta nélkül) vizet kell venni pohárba és lavórba. A kis­gyermek fölött pedig ezt a kí­vánságot kell elmondani: Ha kalap alól jöttél, kalap alá menj, Ha konty alól jöttél, konty alá menj, Ha keszkenő alól jöttél, keszkenő alá menj, Ha fonott haj alól jöttél, fonott haj alá menj! Ha szem megverte, száj megszólta, szív ígézte, mind visszaálljon! Minden mondásra egy da­rabka tiszta fekete szenet kell a pohárba dobni (összesen he­tet), azután keresztet vetni a pohárra, és egy Miatyánkot meg egy Hiszekegyet elmon­dani. A pohárból megitatni a gyermeket, ha kávéskanállal még nem lehet, akkor az ujj hegyével cseppegtetni a szá­jába. A pohárban maradt vi­zet az ágy alá kellett önteni, kereszteket "rajzolva vele. A néphitben kialakult ter­mészetfeletti hatalommal föl­ruházott, rendszerint csúf öregasszony formában meg­jelenő boszorkány képezte. Létezését a kereszténységben kialakított sátán fogalma megerősítette: a sátántól nyert hatalmukkal a boszorkányok befolyásolták az időjárást, megrontották a marhákat, terméketlenné tették az asz- szonyokat, betegségeket okoz­tak, bájitallal szerelmet ger­jesztettek, de kézrátevéssel, füvekből főzött italokkal, für­dőkkel gyógyítani is tudtak. — A bűbájos fiatal lányok kö­zött is sok boszorkányt vél­tek. Ezek veszedelmesebbek „öregapám tudta hogy te­henét boszorkány rontotta meg, mert pár hete kevesebb tejet adott. Elhatározta, hogy megtudja a rontó boszorkány személyét. Mindenféle fát összekészített és Luca napján (dec. 13-án) hozzákezdett a Luca-szék faragásához. Min­dennap faragott rajta egy ke­veset, minden darabját más fából és mind a négy lábát más formára. A székecske ka­rácsonyra készült el. Kará­csonykor a kabátja alá rejtve magával vitte az éjféli misé­re, de csak akkor ment be a templomba, mikor a mise már tartott. Hátul a sötétben az ajtónál megállt, egy percre ráállt a Luca-székre. Akkor látta, hogy a szentasszonyok között ki a boszorkány, mer azoknak feje fölött láng volt. Mikor a pap áldást osztott, tarisznyájából egy zacskó má­kot vett elő és magasra tar­totta áldásra. Azután gyor­san kiment a templomból és a szentelt mákot maga után szórva szaladt hazáig. Távol lakott a templomtól, sietnie Hazánkban 1330 körül kezd­ték el a bírósági boszorkány üldözést. Annak dacárá, hogy már Kálmán király rendele­tileg kimondta, hogy boszor­kányok nincsenek, azokat ül­dözni nem lehet, mégis több századon keresztül százával küldték máglyára, vagy ke­gyetlen tortúrákkal végezték ki őket. Csak Szegeden 13 boszorkányt égettek el 1728- ban, a még ma is Boszor­kányszigetnek nevezett he­lyen. Végül Mária Terézia uralkodásának utolsó éveiben vetett véget a boszorkánype­reknek. A Kaposvári Megyei Tör­vényszék is lefolytatott egy boszorkánypert 1737. decem­ber 17-én Hampu Erzse iha- rosberényi asszony ellen, akit kínzó fokozatokkal súlyosbít­va, lefejezésre ítéltek és testét elégették. , Répay Lajos * Kár. hogy a cikk írója nem jelzi sem a »költészet« szerzőjé­nek, ill. elmondójának nevét, sem a gyűjtés földrajzi területét. (A szerk.) \ Begazy Csaba Jégvitorlás Tél vonatán jár az álom, jégbe csukott virágok körül. A fákba szél kapaszkodik vacogva, fény a villanydrótra ül. Befagyott tavon árnyék lépked, a csend jegenyéje megfeszül. ) Pattogva záródnak a fények, | a jégvitorlás elrepül. Lengyel Anna December 32. harminc után harmincegy jön látni akartál január elsején elábrándoztam egy évszámot [ jelentő percet és számoltam tovább: december 32. így történt, hogy naptáron kívül talál­koztunk Pardi Anna Az utolsó éjszakán Azon az utolsó éjszakán sokáig figyelte az alvó másikat. Az örökre elfáradtak mérhetnek fel mindent így, egyetlen több órás pillan­tással. S tudta, mire feljön a nap, üres. szobában zeng egy légy a szőnyegen, a fiú köhint, munkába indul, újságot vesz, ásít néhányat s megebédel egykedvűen. De ő, akin minden teher, és minden lobogó, sötét indulat, minden visszája, áHarti fehérjeérzet, s minden tündöklő gon­dolat — őneki is indulnia kell, ki tudja, mi felé. Székelykapu. Tavasejr Noémi met­szete. Panoráma — Dr. M. Biskup és dr. J. Dobrzycki professzor, a két ismert lengyel tudós nagy hozzáértéssel és gonddal ké­szítette el »Kopernikusz a lengyel állam polgára« cí­mű könyvét, amely nemrég jelent meg Varsóban, az Interpress kiadásában. A szerző műve nemcsak a nagy csillagász egyéniségét mutat­ja be, hanem a kort, társa­dalmat és szokásokat is is­merteti. Csak a mai élet érdekel Interjú Karinthy Ferenccel A jeles napok — esküvő, születés, halál — babonás nép­szokásai csak a legutóbbi idő­ben tűntek el végleg. így a babonázás már a lakodalom­nál kezdődött. A lakodalmi vacsorát az ifjú férj feltett kalappal ette végig, hogy ő legyen a ház parancsolója, a házasságban is ő viselje a kalapot. — A lakodalmi étele­ket az ifjú pár egy tányérból ette, hogy ilyen megértés ma­radjon mindig köztük. — Az ételt nem adták fel kettőjük között, nehogy elválasszák őket egymástól. — A fiatal- asszonyt új otthonába az ifjú férje maga vitte haza kocsin, de elindulás előtt 'a kocsi há­tulját többször megzötyögtet- ték, hogy könnyű szüléssel sok gyermekük legyen. Ha teherbe esett a menyecske, azt mindenkinek elmondta, mert ha elhallgatná — úgy vélték — néma, nagyothalló vagy dadogó lenne gyermeke. — Szerencsétlenséget, csú­nyát soha ne nézzen meg a terhes nő — tartották —, hogy meg ne rettenjen, és ha már megrettent, arcához, fedetlen testéhez ne nyúljon, hogy folt ne keletkezzen ott. — A ter­hes nőnek minden kívánságát teljesíteni kellett, még lopnia is szabad volt. — Ha nem kapta meg a megkívánt gyü­mölcsöt, gyermekén ugyan­csak olyan színű és alakú folt képződik — vélték. A terhesség ideje alatt jó­solgatták a születendő gyer­mek nemét is. Ha hegyes az anya hasa, fia lesz, ha hátul hízik jobbah: lánya. Ha jobb felől érzi a magzatot: fiú, ha a baloldalán: leányt vár. A síró gyermeket, hogy jól megnyugtassák, boszorkány­tejjel kicsit megitatták, — mókfejből készült és elaludt végleg is nem egyszer tőle a gyermek. — A rettegő csecse­mő. feje felett viaszt kellett önteni. Nagy sikerű drámák, re­mekbe szabott elbeszélések teszik emlékezetessé Karinthy Ferenc írói munkásságának utóbbi évtizedét. »Bösendor­fer« című egyfelvonásosa vi­lágsikert aratott: csaknem negyven országban játszot­ták. Másik színpadi műve a »Gőz« hasonló szériához kö­zeledik, mind az európai, mind az amerikai színházak sorra műsorra tűzik. Az író hazai népszerűségét bizonyít­ja, hogy valamennyi megje­lent kötete hetek alatt »el­tűnt« a könyvesboltokból, a decemberben kiadót »Leány­falu és vidéke« című novel­las kötetét például egy hét alatt elkapkodták. »Hosszú weekend« című új drámáját márciusban mutatja be a Madách Színház, a Szépiro­dalmi Kiadó még ebben az évben megjelenteti »Európa Amerikában« című elbeszé­lésgyűjteményét, és hamaro­san ismét kiadják legtöbbet dicsért—kritizált regényét, az »Epepét«. Közben rengeteget utazott. Kétszer járt az Egyesült Ál­lamokban, a múlt év végén pedig az őshazában, a vo- gulokhoz és az osztyákokhoz látogatott. Karinthy ugyanis megmaradt nyelvésznek is, és ezzel a legutóbbi útjával régi álma teljesült. — Harminc éve, hogy nem járt nyelvész az őshazában — mondja. Csodálatos találko­zás volt, amiben az volt a leg­izgalmasabb, hogy szegényes vogul és osztyák tudásom­mal mennyire tudom meg­értetni magam. Nagyszerű érzés volt fölfedezni a rokon hangzású szavakat az ugor nyelvcsalád kis lélekszámú közösségének nyelvében. Uta­zásomról az Üj Írásban szá­molok majd be. A szovjetunióbeli utazást újabb út követte: január 25- én az Egyesült Államokba repült. Egy nemzetközi iro­dalmi díj odaítélésében ka­pott jelentős szerepet, zsűri­tag lesz. — Minek tulajdonítja drá­máinak külföldi sikerét? — Köztudott, hogy a ma­gyar íróknak — éppen a nyelvi sajátosság miatt — nagyon nehéz a dolguk a nemzetközi piacon. Sokkal jobbat vagy érdekesebbet kell írnunk, mint angol, né­met, francia, orosz vagy olasz nyelvű kollégáinknak. Ugyanakkor az is igaz, hogy a magyar irodalom csak ak­kor lesz versenyképes, ha nem utánozza a divatot, ha­nem ahogy Illyés Gyula megfogalmazta: a magunk problémáiról kell beszélnünk, világszinten. Meggyőződé­sem, hogy akár a Lágymá­nyoson, akár Afrikában fú­runk le a földbe, a fúrási pont közös. Az a fontos, hogy nagyon mélyre fúrjunk le: nem szabad _ a felszíni réteg kiásásával megelégedni. Hogy felfigyeljenek ránk, ahhoz persze szerencse is kell. őszintén mondom, nem szá­mítottam ilyen hangos nem­zetközi sikerre. — Prózaírónak vagy drá­maírónak vallje-e magát? — Elsősorban prózairónak. Nem véletlen, hogy drámáim­nak túlnyomó többsége pró­zai munkáimból született. A prózai mű sikere attól függ, hogy tetszik-e vagy sem, ki­adják-e vagy nem. A színpadi siker ennél sokkal összetet­tebb: melyik színház mutatja be, ki rendezi, kik játszák, ki a díszlet- és jelmezterve­ző. És még ott a közönség: minden este, ahányszor ját­szák a darabot, le kell győz­ni. Ez egyben viszont a va­rázsa is a drámaírásnak, a sikert tapsban, az előadások számában is mérik. — Prózai vagy színpadi munkáinak a témája legtöbb esetben a jelen, illetve a kö­zelmúlt. Mi ennek a magya­rázata? — Nagyon egyszerű: csak a mai élet érdekel. Úgy ér­zem, kötelességem, hogy a máról beszéljek. — Az Epepe, mintha ki­lógna a Karinthy-képből... — Én is azt hiszem. Nem tudok mást mondani: ben­nem volt ez a regény, mgrt nemcsak a jelen, a jövő is izgat. — »Szorgalmas« írónak tartja magát? — Ez nézőpont kérdése. Sokak szerint nagyon termé­keny vagyok. Pedig erről szó sincs. Nagyon lassan dol­gozom, általában naponta 20—30 sort, de azt következe­tesen, konokul végrehajtom. Máskülönben nyári és téli időszakom van. Télen kizáró­lag délután és éjszaka dolgo­zom, későn kelek. Nyár ele­jén Leányfalura költözöm, ott már hajnalban fenn va­gyok és asztalhoz ülök. A nap további részét focizással, fejeléssel, lábtenisszel, úszás­sal töltöm. Élvezem az eletet, játszótársaim 10—20 éves fiúk. A sport egyébként is hozzátartozik életemhez, nem tudok létezni nélküle. Életfilozófiám: élni az életet, minél lazábban. — Korábban több írása is megjelent a Magyar Nemzet hasábjain, az »Epepe« foly­tatásokban került a lapba. — Tíz évig »nyelveltem« az újságban, és ma is a lap munkatársa vagyok. Nagy fájdalmam, hogy az újságírás és az irodalom elszakadt egy­mástól. Apám idejében ra­gyogóbbnál ragyogóbb regé­nyek jelentek meg folytatá­sokban az újságokban. Igaz, akkor az irodalmat nem tartották el, a megélhetés biztosítása az írók dolga volt. Számomra öröm, hogy az íróknak nem kell gürcölni a megélhetésért, de úgy érzem: több írót »tart el« az állam, mint ahány író van. Az a kü­lönös helyzet alakult ki, hogy legtöbben lenézik az újságok­ban közölt folytatásos regé­nyeket, szerzőik »gyanússá« válnak, mintha kizárólag a pénzre utaznának. Boldog lennék, ha sikerülne felélesz­teni álmából Kosztolányiék hagyományát. Mindenki nyer­ne vele: az újság is, az iro­dalom is és legfőképpen az olvasóközönség. — Mint nyelvész, hogyan látja a magyar nyelv válto­zását? Gyakran hallani, a fiatalok elcsúfítják a nyel­vet ... — A fiatalok mindig »el­csúfítják« a nyelvet. Még­sem féltem a magyar nyel­vet, mert hallatlanul nagy az öntisztulási készsége. A nyelv örökösen változik, és ez nem baj. Még a hivatali nyelvtől sem kell félni, mert időtlen idők óta nyekereg és magyartalan: az élő nyelvet nem képes megfertőzni. Pelhes Sándor • * « — A Watergate-botrányról forgat filmet Elió Petri. A forgatókönyvet Gore Vidal írta, a főszerepet előrelátha­tólag Paul Newan játssza. * * * — Találkozás Japánnal a elme Viktor Alilomov, az ismert szov­jet fotóművész kiállításának, amelyet a Szovjet—Japán Társa­sai; rendezett Moszkvában a Népek Barátsága Házában. — Báthory Erzsébetet ala­kítja Paloma Picasso, a nagy festő 24 éves leánya, Wale- rian Borowczyk Erkölcstelen mesék című filmjében, amelyben »Kékszakállú asz- szonynak« is nevezik. • » * — Három és fél óráig tart Eugen Labiche A malacper­sely című darabjának elő­adása a nyugat-berlini Schau- bühn-ben, de a néző nem ve­szi észre az idő múlását. A darab műfaja — a kitűnően megszerkesztett műsorfüzet szerint — »bohózat«, a darab fordítója és étdolgozója — Botho Strauss — szerint pe­dig »komédia«. — 1975-ben első ízben vendég­szerepei az Egyesült Államok­ban a Moszkvai Nagyszínház. A turné műsorán az Anyegin, a Pique dame, a Borisz Godunov, az Igor herceg és a Háború és béke szerepel, míg a balett­együttes a Spartacust, a Csipke­rózsákat, a Don Quijotét, a Dió- törőt, a Karenina Annát és a Hattyúk tavát mutatja be. Somogyi Néplap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom