Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-28 / 49. szám
A KÖZÖNY MÍTOSZA § lévén, úgy adódott, hogy háromszor is végignézhettem azt a filmet, amelyik a segesdi közművelődésről széli Ez a film igen tiszteletreméltó oknyamozás- sal több oldalról közelíti meg a rendezvényekkel, összejövetelekkel szembeni közömbösségei Egy tézisét — bármilyen igaz is látszatra — semmiképp sem tudom elfogadni. Nevezetesen azt, hogy a film kommentátora összeszámolja, hány család van Segesden — ha jól emlékszem nyolcszáz fölött —, ebből hány családra jut televíziókészülék — ez pedig az ötszázat haladja meg. És a konklúzió: ez az arány a 'közöny egyik magyarázata. Ez az arány jóllehet létezik, mégsem Ok, hanem okozat. Következmény is. Egy kicsit természetszerű is, egy kicsit túl gyakran előcitált is. Én nem hiszek az emberek közönyében, és nem tudom elfogadni az arról keletkezett mítoszt. Ezt most ugyancsak idéztem: Tóth József mondta, a fonyódi járási pártbizottság titkára. A nemrégibéh megtartott pártnapok tapasztalatait összegezte. Mert ezek a rendezvények nem a közönyt bizonyították. Hogy összességében mit, arról beszámoltunk vasárnapi számunkban. S, hogy mi áll a most tapasztalható eleven érdeklődés mögött, arra nagyon sok valóságos példa idézhető. Mert az az igazság, hogy a közösségtől elzárkózó, a képernyő bűvkörébe belekényel- mesedett, abban megrekedt emberben is élnek kérdések. Néha megfogalmazatlanul is. Tudjuk; volt társadalom, amely örömmel és hatalommal fojtotta meg ezeket a nyiladozó kérdéseket még csírájukban. Mi azonban azt szeretnénk, hogy az emberekben megfogalmazást nyerjenek a kérdések, s így megválaszolhatók is legyenek. A járási párttitkár szavait idézem: az emberek kíváncsiak voltak. S ebben a kíváncsiságban ott érezhető az ország dolgai utáni érdeklődés éppúgy, mint a lakóhely múltjával, jövőjével kapcsolatos tudnivá- gyás. S a kettőről adott tájékoztatás valóban tájékozódáshoz juttatta az embereket. A közöny mítosza tehát elosztható — tanúsítják ezt nemcsak a pártnapok, de a falugyűlések is. Andocsi jegyzeteim között most is örömmel idézem a tanácselnök szavait: az emberek megtanulták azt, hogy ne csak elmondják a véleményüket, hanem jól odafigyeljenek mások vélemény- nyilvánítására is. Igen gyakran tapasztalható, hogy a felelőtlenül fecsegőket nem a rendezvény tisztségviselői, hanem a közönség hurrogja le. Ez pedig jó néhányszor előfordult már, és nem más, mint az önmagáért felelősséget érző, közéleti közösség valósága. Persze mindez nem ment máról holnapra. Végigjárt út az, amíg a »-hálás«, jópofa beszólások sikerétől eljut egy közösség a meggondolt vélemény- nyilvánítások — egyetértések és bírálatok — igenléséig. Nem hiszem, hogy patetikus hatás- keltés, ha azt írom, ilyen esetekben József Attila szavai jutnak eszembe: »a hozzáértő dolgozó nép okos gyülekezetében hányni vetni meg száz bajunk-"'. Varázskor EGY ASSZONY varázskörben vergődik Kaposváron. Egy asszony, akiről tudok. S hány még a megyében, az országban, akiről nincs tudomásom? Tudomásunk! — A férjemmel nem éltünk jól. Tizenhárom évig tűrtem az ütlegeit. Sokszor a bőrömön maradt a keze nyoma. Odakint az utcán kedélyes, rendes embernek ismeri mindenki. De, hogy én a négy fal között mit álltam ki, azt legföljebb néhány szomszéd tudhatja, aki az éjszaka hangjaira felébredt. Ezek a hangok a mi lakásunkból szűrődtek ki... A lakás: szoba-konyha, több funkcióval. Három embernek kicsi akkor, ha a békétlenség uralkodik hosszú éveken át. Három embernek, mert gyerek is van. S a gyerek a tanúja; félve szenvedő, leromlott idegrendszerű tanúja. — Szegénykém, néha már a védelmemre kelt. Hiába. Botrány botrány után. Féltékeny volt az ember, hogy munkahelyen dolgozom. Pedig úgy érzem: én nem adtam okot a féltékenységre. Megkeseredett a mi életünk, istenem, de nagyon megkeseredett ... A sorozatos családi viszályok írásos nyomai: bejelentések, orvosi látleletek. S aztán úgy tűnt: megszűnnek a félhivatalos és hivatalos papírok, mert elkészült az utolsó. A válás tényét rögzítő. — Elváltunk. Nem bírtam tovább. S úgy gondoltam, hogy a gyereknek is abból van érzelmileg nagyobb haszna, ha nem látja nap mint nap a civakodó szülőket, a verekedő apát. És a bíróság ítélt: kétség nem férhet a döntés helyességéhez. Mondhatnánk példaszerűen körültekintő döntés született, ötszáz forint havi gyermektartási összeget kell a férjnek, apának fizetnie, s el kell hagynia a lakást a megadott időre. Ügy tűnt, a dráma véget ért, a függöny legördült ... Azután kiderült: csak felvonásvég volt az a helyes ítélet. A dráma lassacskán tragédiává fejlődik. Mert a férj e hónapban már nem adott pénzt a gyermek eltartására. Nem volt miből. Iparát »beadta« — magas adóra hivatkozva már korábban. Nőismerőse van, s ha a késő éjjeli órákban »hazatér« — azért az idézőjel, mert tulajdonképpen ehhez a lakáshoz már nincs köze! —, a botrányos életet folytatja. Az ételt -r- mely az asszonyé és a gyereké — beborítja a vízcsap lefolyójába, fürdőköpennyel csavarja körül volt felesége fejét éjnek évadján, fenyegetve, hogy megfojtja stb. S a látszat szerint: esze ágában sincs kiköltözni a lakásból, melyhez az asszony nagyszüleinek jóvoltából jutott a család. A bíróság többek között ezt is »betudta«, mikor azt a feleségnek és a gyermeknek ítélte. A volt feleség rokkantnyugdíjas, kis pénzű asszony; nem tud neki albérletet szerezni, s ahogy mondja: — Tanácsolták már. Azt is tudom, hogy ha szereznék, és a leendő főbérlő, illetve befogadó nyilatkozatát bemutatnám a bíróságon, el kellene költöznie. De ki fogadja be, ha én' keresek neki albérletet? Rögtön azt kérdezik: milyen ember volt a férje, ha maga keres neki lakást? A saját szülei nem hajlandók befogadni! Volt úgy, hogy velük is durván bánt. És aztán sírva: — Nem érzem, hogy a család- és az ifjúságvédelem érvényesülne a mi esetünkben! Milyen lehetőségei vannak még neki és azoknak, akik hozzá hasonló helyzetben vannak? A bírósági végrehajtónak kellene gondoskodnia szükséglakásról a volt férj számára, s a hatósági kilakoltatásról is. Szükséglakás híján azonban ez lehetetlen. Marad a pénzbírság, mely ez esetben ezer forintig terjedhet. Megismételhető ennek a kirovása. A férj esetleg alkalmi munkákból fizetgeti. S az embertelen élet folyik tovább úgy, mint eddig. Nem igaz, hogy neki jó ez! Nap mint nap megújuló ciyakodás, huzakodás, alkalmankénti bírósági tárgyalások. VARAZSKÖRT HÚZOTT az élet egy kaposvári asszony és a gyereke köré, melyből nem tudnak kitömi. A kör —mint a hurok — egyre inkább szorul körülöttük. Ebbe nem lehet beletörődni! Leskó László Persze — mondják többen is — a demokratikus közélet, a mindennapi kérdések köny- nyen mozgósítják az embereket, de nagy a közöny a kul- turálódással szemben. Szögezzük le, a kulturálódáshoz nagyon szorosan, szervesen hozzá tartozik ez a politikai műveltség is. Igaz is, hogy más kulturális rendezvényekkel szemben van még passzivitás. Nagyon sokat írtam már erről magam is. De a' makacs mozdítani akarás, igen sok népművelő, tiszteletdíjas pedagógus szervező munkája azért újra gyümölcsöt érlel. A most kezdődő — néhol már a körzeti bemutatón túl is jutott — műkedvelő művészeti szemlék azt bizonyítják, hogy az emberekből nem oltotta ki a televízió a játékösztönt, mint ezt teóriákban hirdették sokan. Milyen sokan jósolgatták az: Kaposváron például, hogy a színház egyedül van és marad, hiszen közönsége az operettet kedveli. Ha jól emlékszem, egy írásban Móricz új közönségét idéztem abban a hitben, hogy nem lehetetlen megteremteni. Igaz, hogy szervezés árán, igaz, hogy közös brigádprogram keretében, de eljutnak a kétkeziek a színházba. S amire talán vidéken alig, Kaposváron pedig egyáltalán nem volt példa: egy Shakespeare- bemutató »kasszája« eléri az operettekét, sőt bérletszüneti előadást is beiktatnak szombat estére. Igaz, hogy felveszi a tévé is, de éppenséggel csinálhatnának tévéfelvételt közönség nélkül is. Az emberek azonban érdeklődnek, és ez a kíváncsiság, a klasszikus maiságának, elevenségének a fölfedezése a ssúnhá* és az előadás sikerének legigazabb és legbiztosabb fokmérője. A következetesség igazolása is. A közöny mítosza alaposan megtépázódik napjainkban, persze akik tettek ezért, tudják: nem volt könnyű. Csak megjegyzésképpen írom: erről is lehetne filmet forgatni, nem is igazolásként, hanem példaként inkább, akik még e »mitológia« kényelmes bűvkörében hisznek. Tröszt Tibor Önkéntes ápolónők között Lányok, asszonyok. Valamennyien Siófokon dolgoznak, néhányuk bejáró. Hónapokig azonban hiába kerestük volna őket az irodákban, a raktárakban, a pultok mellett, a kórház volt a munkahelyük tizenhét hétig. Harmincketten együtt tanultak, hogy önkéntes ápolónők legyenek. A tizenhét hetes tanfolyam záróakkordja a vizsga. Számadás a tanultakról. Az utolsó előtti vizsgán látogattunk a siófoki kórházba, ahol a város önkéntes vöröskeresztes ápolónőit tanították. Hajcsár Józsefné röntgen- asszisztens a tanfolyam vezetője. A vizsgán ő a »legdruk- kosabb«. Milyen eredményről adnak számot a hallgatók? Kérdéseket húznak, orvosok előtt beszélnek. Remek feleleteket hallottunk. — Milyen a tanfolyam hallgatóinak az összetétele? — A harminckettőből tizenhét érettségizett. Foglalkozás szerinti megoszlásuk nagyon tarka képet mutat, takarítónőtől pénzügyi előadóig terjed a skála. Tizennégy siófoki vállalat »iskolázta be« őket. — önkéntes ápolónők lesznek. Mi volt a cél? — Az önkéntes ápolónők a kórház »aranytartalékai« lesznek. Elemi csapás, rendkívüli esemény esetén a kórházban teljesítenek szolgálatot. Munkahelyeiken pedig az elsősegélynyújtásban tevékenykednek. Erre kellett kiképezni hallgatóinkat. Dudás Éva raktári segédmunkás a Siófoki Kőolajvezeték Vállalatnál. Tizenkilenc éves, érettségizett. — Nem gondolt arra itt a kórházban, hogy munkahelyet cserél? — A vállalatomnál szeretnék ezután is dolgozni, de a továbbtanulás foglalkoztat. A matematikát, fizikát szeretem, gépipari technikumban szeretném tovább képezni magam. — Mi volt legnagyobb hatással magára a tizenhét hét alatt? — Az. hogy ha rövid időre is, de átélhettem az emberi segítés humánumát. Gombos Anikó is a Siófoki Kőolajvezeték Vállalattól jött a tanfolyamra. Valamikor óvónő szeretett volna lenni, adminisztrátor lett. — Itt, az önkéntes ápolónői tanfolyamon döbbentem rá, hogy tulajdonképpen mennyi tanulási lehetőségem van. A most szerzett tudással úgy érzem, gazdagodtam. Deák Éerencné a Vöröske- resz Országos Központjában az ápolónőképző tanfolyamok gazdája. Húsz évig a központi iskola vezetője volt. — Hogyan vélekedik a siófoki tanfolyamról? — Az önkéntes ápolónőképzésben is a decentralizálásra törekedtünk. Az új egészség- ügyi törvény kötelezővé tette a vállalatoknak, hogy gondoskodjanak elsősegélynyújtó csoportokról. A Magyar Vöröskereszt az önkéntes ápolónő-tanfolyamok megszervezésével segít a vállalatoknak. Ez a siófoki tanfolyam nagyon szép eredménnyel zár. A hallgatók felelősséggel vállalták a tanulást, az előadók lelkiismeretes munkát végeztek. A vizsga után a hallgatók segédápolónőként bármelyik kórházban elhelyezkedhetnének. A siófoki kórház nagy munkát vállalt, amikor befogadta a tanfolyamot. Dr. Viczián Antal kórházigazgató azonban a végzett munka szépségéről beszélt. — Nem gondoltunk arra, hogy a tanfolyammal megnehezítik a kórházi munkát. Kórházunkban amúgy is nagy gondot fordítunk a megelőzésre, és úgy véltük, a tanfolyammal olyan képzett embereket nyerünk, akik nekünk sokat segíthetnek. Elsősorban a felvilágosításban. A tanfolyamok hallgatói hathatós közegészségügyi tevékenységet fejthetnek ki munkahelyükön. A hallgatókon kívül bárkivel beszéltem, mindenki megemlítette, hogy szerencsés volt a kiválogatás is. A szervezésben sokat segítettek a munkahelyi pártszervezetek is. Erről beszélt Juhász István. a városi pártbizottság első titkára. — A munkahelyi pártszervezetek titkáraival megbeszéltük a teendőket. A vállatok vezetői megértették, hogy milyen fontos ez a tanfolyam, szívesen elengedték dolgozóikat. Siófok ipara igényli, hogy egy ilyen csoport itt tevékenykedjen. A hallgatók politikailag érett emberek, megértették a tanfolyam célját. Jó eredményeik ezt igazolják. Most, hogy letették a vizsgát, elmondhatjuk, sikeres akció volt a siófoki önkéntes ápolónői tanfolyam. A város gazdagodik munkájukkal. / Horányi Barna Somogyi diákok Veszprémben Vegyészek A mérnökjelölt Barcsra készül Amikor azzal a szándékkal kopogtattam a Veszprémi Vegyipari Egyetem KlSZ-bi- zottságának irodájában, hogy az itt tanuló Somogy megyei fiatalokkal szeretnék találkozni és beszélgetni, az egyetemisták kórusban kiáltottak fel: — Az Angyal Bandi! Öt keresse meg! — 1969-ben Siófokon, a Perczel Mór Gimnáziumban érettségiztem. Előfelvételivel vettek föl, jelenleg negyedéves vagyok, a petrolkémiai tagozatra járok — mondta. Furcsa, de így igaz: egy | diplomadolgozatot már elkészített. Ugyanis a Veszprémi Vegyipari Egyetemen több lépcsős képzés folyik. Az első lépcsőben üzemmérnököket képeznek, és a hatodik félévben diplomadolgozatot kell készíteni, majd államvizsga következik. Csak azután dől el, hogy folytathatja-e a hallgató a tanulmányait, és akkor két év tanulás, újabb diplomadolgozat és államvizsga után lehet diplomás vegyészmérnök. — A 1'enoltartalmú szennyvizek tisztítása volt a diplomadolgozatom témája. Tanulmányi eredményemre az erős közepes a jellemző. A második »lépcsőbe« jutás aránylag könnyen ment. Most félévkor is kerek három egész volt a tanulmányi átlagom. ninvárosba vagy Százhalombattára megyek dolgozni. — Somogybán nincs lehetőség? — Talán a Siófoki Kőolaj- vezeték Vállalatnál lenne. Ügy gondolom azonban, hogy a vállalat profiljába vágó szakképzettséget inkább a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen lehet megszerezni. Nekem mindenképpen előnyös lenne a siófoki állás, szüleimmel laknék, nem lennének lakásgondjaim, de hát úgy tudom, tavaly sem küldött álláspályázatot a vállalat. — Mikor jár haza? — Bár elég közel vagyok Siófokhoz, aránylag ritkán Talán kéthavonta. Régebben gyakrabban, de amióta a stúdium generale vezetőségének tagja vagyok, gyakran még szombat-vasárnap is levelező előkészítésben részt vevő középiskolások példáit javítgatjuk. Angyal András segítségével Szvitacs Istvánt keresem meg. Jelenleg ötödéves, a rendszermérnöki ágazatra jár. — Hol szeretne dolgozni, miután végzett Veszprémben? — Még nem döntöttem, de — Kaposváron, a Táncsics Gimnáziumban érettségiztem kémia-biológia tagozaton, ezért is jöttem ide Veszprémbe. » — És vissza is megy Kaposvárra? — Sajnos. Somogy nem tartozik a vegyipari centrumok közé. Van ugyan néhány üzem. ahol szükség van vegyészmérnökre. de a nagyobb az az elképzelésem, hogy Le- vállalatok nagyobb vonzerőt jelentenek. Ellenben a Dunántúltól már nem szeretnék elszakadni, szeretnék itt maradni. Pécsre, illetve környékére gondoltam. Szvitacs István tanulmányi átlaga 4—4,5 között mozog. Azzal a végzettséggel, amelyet megszerez, nem biztos, hogy sikerül előre megtalálnia a megfelelő munkakört. — A rendszermérnöki ágazaton mi vagyunk az első végzős évfolyam a több fokozatú képzés keretében. Ha lesz rá lehetőség, szeretném megpályázni a harmadik lépcsőt. Két éven keresztül önálló kutatómunkát végezhetünk, nyelveket kell tanulni, meg lehet szerezni a doktori címet is. Ami egyáltalán nem mellékes: két évig diák maradhatok. — Ezek szerint jól érzi magát Veszprémben. — Igen. Tanulni kellett és kell is minden egyetemen. Viszont hiányzik a szórakozási lehetőség. Van, de kevés. Volt olyan hetünk, amikor 38 óra kötelező elfoglaltságunk volt, emellett a nyelvi órákra. szemináriumokra kellett készülni. Ez legalább heti 55 —60 munkával töltött órát jelent. A rendkívüli leterhelés mellett jó lenne, ha több szórakozási lehetőség adódna. — De azért nem haragszik Veszprémre? — Á, ugyan, mire gondol? Nagyon gyorsan eltelt ez az öt év, es ha elkerülök innen, csak a szépre fogok emlékezni. Mert akármire gondolok is, most csak a szép jut eszembe. Itt mindenki igaz barát. Szvitacs István Bódis Jánoshoz küld, aki egy biliárdpartit szakít félbe a beszélgetés kedvéért a diákklubban. Szintén ötödéves, de már kilencedik éve él Veszprémben. A középiskolát is Veszprémben végezte, a vegyipari technikumban érettségizett. Somogytarnócára való. — A szilikátkémiai ágazatra járok. Mintegy másfél évvel ezelőtt, ha jól emlékszem, olvastam a barcsi téglagyárról. Szívesen visszamennék dolgozni Somogyba. Mindenképpen jó lenne, mert a téglaipar a szilikátkémiai szak profiljába vág, és Somogy- tarnóca is nagyon közel van Barcshoz. — A kilenc év alatt megszokta Veszprémet? — Nagyon megszerettem a várost is, a kollégiumi életet is. Mert azt is meg lehet szokni, főképp azért, mert én itt a klubban nagyon jól érzem magam. Hetenként kétszer komoly program van, mindig érdekes szórakozást nyújt nekem. Bódis János legjobb barátja a nagyatádi Bognár László, aki — tudomása szerint — ugyancsak visszatér Somogyba. Mert az az igazság, hogy —■ Bódis János szavai szerint — egy időre megszűntek somogyinak lenni. Itt csak veszprémi egyetemisták, mindegy, hogy az ország melyik részéből jöttek. De szívük szerint visszavágynak. Néha kimondatlanul is. Bölcs Csaba Somogyi Néplap
