Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-27 / 48. szám
A szocialista országok szakszervezeteinek közös chilei szolidaritási nyilatkozata Bogota szelleme (Folytatás az 1. oldalról.) A katonai junta helyzete még tarthatatlanabbá vált a karácsonyi ünnepek után, amikor olyan kegyetlen mészárlásokat hajtott végre, amelyek az egész nép felháborodását váltották ki. Mind szélesebb méreteket ölt a chilei dolgozók és a chilei nép iránti nemzetközi szolidaritás. A fentebb megnevezett országok szakszervezeti központjai felhívással fordulnak a világ munkásaihoz, minden egyes szakszervezeti központhoz, függetlenül annak irányzatától és nemzetközi hovatartozásától, a dolgozóknak a világ különböző országaiban működő szervezeteihez, hogy szélesítsék szolidaritásukat a chilei dolgozók és hazafias erők demokratikus jogaiért, szabadságukért, az emberhez méltó életért vívott harca iránt. Felhívunk mindenkit, hogy halogatás nélkül lépjenek fel tiltakozással a chilei fasiszta katonai junta bűnös cselekedetei ellen. A proletár internacionalizmus elveitől vezérelve szak- szervezeti központjaink ismételten kifejezik harcos szolidaritásukat a chilei munkás- osztály és szakszervezeteinek minél több — a szocialista országokból származó — gépi berendezést használhassanak föl a legkülönbözőbb szakmákban. Ezért más szervekkel közösen a szocialista országokból származó gépek bérleti rendszerének bevezetését kezdeményezte. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások folyamatban vannak, s olyan megoldást keresnes, amely lehetővé teszi, hogy a bérletbe adó vállalat — vagy vállalatok — a berendezések karbantartásáról, javításáról, alkatrészellátásáról Is gondos^ kódjának. A vezérigazgató rámutatott arra, hogy nagyberuházásaink időszakról időszakra jelentősebbek lesznek, ezért gazdaságosságuk elemzése egyre fontosabb. A III. ötéves tervben még 2,5—3,5 milliárd forintba került átlagosan egy-egy nagy- beruházás. A IV. ötéves tervben ez az összeg már 8—9 milliárd forintra emelkedett, az V. ötéves tervben pedig már 10—20—30. sőt 40 milliárd forintos. tehát igen nagyszabású beruházásokkal számolhatunk. Az Állami Fejlesztési Bank nemrég 46 folyamatban levő — termelő jellegű — nagyberuházásnál elemezte, hogy azok a népgazdaság, illetve az A Budapesten váltott betétkönyveket 25-én, a vidéken váltott betétkönyveket pedig 24-án délelőtt sorsolták. A sorsoláson azok a i0 OOO és 5 WK) forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1973. október 31-ig váltottak és 1974. január 31-én még forgalomban voltak. 10 000 Ft összegű betétkönyvek: Sor. Szám Nyeremény 13 004727 Zsiguli 2101 13 018319 Trabant Lim. 13 022183 Trabant Lim. 5 000 Ft összegű betétkönyvek: Sor. Szám Nyeremény 13. 502529 Zaporozsec 13 524228 Dacia 1300 a dolgozók érdekeiért, az ország valódi függetlenségéért és a demokráciáért vívott küzdelem iránt. Támogatjuk a chilei szakszervezeti egységközpont kezdeményezéseit, melyek a nemzetközi szak- szervezeti mozgalom által a chilei nép harcának támogatására indított akciók jobb koordinálására irányulnak. A chilei nép harcának támogatására irányuló akciók sorában javasoljuk megvizsgálni annak lehetőségét, hogy küldjünk Chilébe jogászokból és orvosokból álló tekintélyes nemzetközi bizottságokat. Ezek a bizottságok a helyszínen tanulmányozhatnák a tényleges helyzetet, meg'áto- gatnák a politikai foglyok börtöneit. ellenőrizhetnék azok egészségi állapotát, fogva tartásuk körülményeit és intézkedéseket tehetnének orvosi ellátásuk megszervezésére. A magunk részéről készek vagyunk elküldeni neves jogászainkat és orvosainkat, szakszervezeteink tagjait, hogy részt vegyenek az ilyen bizottságok munkájában. Szilárd meggyőződésünk, hogy a nemzetközi munkás- osztály, a nemzetközi szak- szervezeti mozgalom egyesített erőfeszítései megakadályozhatják a chilei reakció adott vállalat számára menynyiben lesznek gazdaságosak. Az elemzések szerint körülbelül a beruházások felének a gazdaságossága elfogadható, egyharm'ada az. átlagosnál jobb, egyhatoda pedig az átlagosnál jóval gyengébb lesz. Elfogadhatónak azokat a beruházásokat tekintik, amelyek hét és fél — 15 év alatt, gazdaságosnak azokat, amelyek hét és fél évnél rövidebb idő alatt térülnek meg. A jelenlegi kép arra utal, hogy a beruházások gazdaságosságát javítani kell, s nem utolsósorban a kivitelezési időt is le kell rövidíteni. Néhány jelentős eredményt az utóbbi időben már sikerült elérni. Több nagyberuházásunk most már 3—4 év alatt valósul meg a korábbi 5—6 évvel szemben. A jó ütemben végrehajtott nagyberuházásaink közé tartozik például a Péti Nitrogénművek új műtrágyagyára és a le- ninvárosi olefinmű építése. Az Állami Fejlesztési Bank helyesnek tartaná, ha tovább terjedne a fővállalkozói rendszer, amelyben egy-egy arra jól felkészült vállalat megszervezné és a lehető legracionálisabban irányítaná a nagyberuházások lebonyolítását. 13 552517 Zsiguli 2101 13 55310© Moszkvics 412 \ 13 553739 Zaporozsec 13 553456 Zaporozsec 13 559256 Moszkvics 412 A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk fele- j lősséget. A nyertes betétkönyvet vagy az azt helyettesítő »igazolást« a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. bűnös terveinek valóra váltásában. megmenthetik a chilei polgárok ezreinek életét, segítséget nyújthatnak Chile népének és dolgozóinak abban, hogy visszaszerezze demokratikus jogait és szabadságát. Bolgár Szakszervezetek Központi Tanácsa, Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, Kubai Szakszervezeti Központ, Lengyel Szakszervezetek Központi Tanácsa, Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa. Mongol Szakszervezetek Központi Tanácsa, Szabad Német Szakszervezeti Szövetség, Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa. Vietnami Szakszervezeti Szövetség. Nixon elnök csalódást okozott azoknak, akik valamilyen fontos bejelentést vártak négy hónap óta első — magyar idő szerint kedden hajnalban megtartott — sajtóértekezletétől, amelyet az országos rádió- és tv-hálóza- tok élő adásban közvetítettek. Negyven perces sajótérte- kezietének bevezetőjeként Nixon elnök rövid helyzetjelentést adott az energiaellátás alakulásáról. Tényszerűen azonban nem támasztotta alá azt a bejelentését, amely szerint -az energiaválság már elmúlt, de az energiaprobléma még fennáll-“. Az energiaválságnak »energiaproblémával" való átminősítésen kívül az elnök nem nyújtott több vigaszt az amerikai millióknak, akik hétfőn is — kilométeres sorokban — órákat várakoztak a benzinkutak előtt. A sajtóértekezleten elhangzott 20 kérdés közül 12 az elnök elleni alkotmányos vádemelés eshetőségének, illetve a Watergate-ügy más vonatkozásainak témakörében mozgott. Csupán két vonatkozásban szolgált itt viszonylagos újdonsággal : 1. Ezúttal először személyesen is megerősítette, hogy saját értelmezése szerint ellene történő alkotmányos vádemelésre csakis büntetőjogi értelemben büntetendő cselekmény szolgálhat alapul. (Véleménye szöges ellentétben áll a képviselőház jogügyi bizottságának a múlt héten közzétett irányelveivel, amelyek szerint az Patolicsev Washingtonban Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter, aki az amerikai—szovjet kereskedelmi és gazdasági tanács munkájában való részvétel céljából érkezett Washingtonba, találkozott George Shultz pénzügyminiszterrel és Frederick Dent kereskedelmi miniszterrel. A felek a szovjet—amerikai kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok további fejlesztésének kérdéseit vitatták meg. SALTtanácskozás Kedden megtartották a stratégiai fegyverzet korlátozásával foglalkozó tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség soron levő találkozóját. (MTI) alkotmányos vádemelésre okot adhat, cselekmények köre semmiképpen sem szűkíthető le a köztörvényi bűncselekményekre.) 2. Határozottan leszögezte, hogy véleménye szerint »nincs alap a vádemelésre", és mint hangsúlyozta: »nem számítok arra, hogy vád alá helyeznek". Az elnök hasonló határozottsággal jelentette ki, hogy nem hajlandó lemondani elnöki tisztségéről. Még akkor sem, ha (amint ezt az egy hete lezajlott michigani pótválasztás kimenetele is jelezte) az előjelek arra mutatnának, hogy a republikánus pártra »katasztrofális vereség" vár az ősszel esedékes kongresszusi választásokon. A »michigani üzenettől" megriadt republikánus törvényhozóknak Nixon azt tanácsolta, hogy »a béke és a gazdasági virágzás« témájára alapozzák választási kampányukat, mert szerinte »ez lesz a választások fő kérdése«, és nem a Watergate. »Létfontosságú — mondotta a továbbiakban —, hogy a két nagyhatalom további haladást érjen el a fegyverkezés korlátozásában, hogy továbbra is elkerülje a háborúval fenyegető konfrontációkat, ami például a Közel-Keleten bekövetkezett volna, ha nem lettek volna korábban kialakult tárgyalási viszonyban egymással.« »Hasonlóképpen folytatnunk kell a tárgyalásokat az európai kölcsönös haderőcsökkentésről és más, a Szovjetunióval együtt megvalósítandó kezdeményezésekről". Különös tanácskozás zajlott le a múlt héten Mexikóvárosban. Ugyanazon országok tárgyaltak, amelyek az Amerikai Államok Szervezetének tagjai, az értekezlet azonban mégsem az AÁSZ szokásos ülése volt. Pedig az Amerika- közi szervezet alapító okmánya előírja, hogy időről időre külügyminiszteri szinten tartsanak tanácsülést. A külügyminiszterek ezúttal is ott voltak Mexikóvárosban. Sőt a szőnyegre került témák mindegyike az Amerika-közi viszonyra vonatkozott. A pánamerikai szervezet, amely nem is olyan rég engedelmes eszköze volt az északamerikai politikai célok érvényesítésének a nyugati féltekén immár súlyos válságba került. A mexikóvárosi értekezletet ugyanis a múlt év végén egy rendkívüli előjáték vezette be a columbiai Bogotában: 24 dél-amerikai ország külügyminisztere ott már az Egyesült Államok nélkül tanácskozott. Akkor vetődött föl annak szükségessége, hogy kidolgozzák az Amerika-közi viszony új alapelveit és a közös latin-amerikai álláspontot az Egyesült Államok vezetői elé terjesszék. Bogotában annak idején első ízben utasították el — határozott többségi nyilatkozat formájában — a washingtoni politikát. E nyilatkozatban megbélyegezték az észak-amerikai monopóliumok behatolását és garázdálkodását. Azok az országok pedig, amelyek az észak-amerikai érdekeket védelmezték — így Brazília, Uruguay, Bolívia, Paraguay — elszigetelődtek a tanácskozáson. A bogotai szellem érvényesült a mexikóvárosi értekezlet első szakaszában, amelyet a latin-amerikai külügyminiszterek az Egyesült Államok nélkül rendeztek meg a múlt hét első három napján. Itt az amerikai érdekeket képviselő államok köre — a tavalyi bogotai tanácskozás óta — tovább szűkült, és immár csak Brazília és Uruguay védelmezte fenntartás nélkül Washington politikáját. A tárgyalások eredményeként kidolgoztak egy nyolc pontos elvi nyilatkozatot is. Ebben összegezték a délamerikai kívánságokat az AÁSZ reformjára és a külföldi monopóliumok latin-amerikai tevékenységének meg- zabolázására. A múlt hét csütörtökjétől kezdve Henry Kissinger amerikai külügyminiszter bekapcsolódásával megtartott második menetben sem változott meg a tanácskozás légköre. Pedig az amerikai sajtó megpróbált ennek olyan színezetet adni, mintha csak akkor, csütörtökön kezdődött volna meg tulajdonképpen a mexikóvárosi értekezlet és agyonhallgatta az Egyesült Államok részvétele nélkül tartott első három napi tárgyaláson történteket ... Az amerikai külügyminiszter egyébként erősen taktikázott. Mind a konferencián elmondott beszédében, mind pedig a színfalak mögött lezajlott tárgyalásokon rendkívüli »megértést" tanúsított Latin-Amerika problémái iránt. Elismerte, hogy a washingtoni politika a múltban sok hibát követett el a nyugati félteke országainak rovására és »helytelenül kezelte« ezeket az államokat Beszélt arról is, hogy a washingtoni politika irányítói is jól látják immár, hogy felül kell vizsgálni az AÁSZ-t, és erőfeszítéseket tesznek, hogy az észak-amerikai magántőke megadja a »szükséges nemzeti méltóságot« a dél-amerikai országoknak, ahol beruházásai vannak. A Kissinger-féle taktika —, hogy ezekkel a beismerésekkel elhallgattassa az éles bírálatokat — azonban nem váll be. Annak ellenére, hogy Kuba nem szerepelt semmiféle formában a tanácskozás napirendjén, sok részt vevő kifejezte véleményét: meg kell szüntetni a szigetországot sújtó blokádot és föl kell oldani azt az AÁSZ-döntést, amely a tagállamoknak megtiltja, hogy kapcsolatokat tartsanak fenn a Karib-tengeri — szocializmust építő — országgal. Mint megállapították: e tilalom különben sem érvényesül már teljesen, hiszen az idő kikezdte ezt az értelmetlen és törvénytélen rendszabályt. Sok AÁSZ-államnak van már valamilyen formában kapcsolata Kubával. Venezuela például bejelentette, hogy bármi is legyen az AÁSZ jövőbeni döntése, hamarosan újra föl akarják vermi a forradalmi szigetországgal a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat. Peru még messzebbre ment el: külügyminisztere azt javasolta, hogy a legközelebbi latin-amerikai értekezletre már hívják meg Kubát is. Az észak-amerikai vezetés azzal igyekezett e javaslatokat lesöpörni az asztalról, hogy »még koraiak« és csupán az Ámerika-közi rendszer átalakításának egy későbbi szakaszában kerülhetnek napirendre. Kissinger azzal érvelt, hogy először Washingtonnak az AÁSZ jelenlegi tagállamaival kell megjavítania — egyenként — a viszonyát, és csak ezután kerühet sor a Kubával való rendezésre. Ugyanígy nem jött létre semmiféle konkrét — a haladás irányába mutató — megegyezés az AÁSZ reformja és az észak-amenka' vállalatok problematikája körül. Csupán semmitmondó, üres kinyilatkoztatások születtek a legfontosabb kérdésekben is. Az Amerika-közi viszony válsága tehát csak tovább mélyült a mexikóvárosi tanácskozás nyomán, és a kérdések továbbra is holtponton maradtak. Felvételre keresünk segédmunkásokat, sírásókat Somogy megyei Temetkezési Vállalat Kaposvár, Május 1. u. 53. (122830) A SOMOGY MEGYEI BERUHÁZÁSI VÁLLALAT Í pályázatot hirdet műszaki osztály vezetői munkakör betöltésére Feltételek: Építészmérnöki vagy általános mérnöki végzettség és 10 éves szakmai gyakorlat. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a vállalati műszaki igazgatóhelyettesnél. Kaposvár, Németh István fasor 2. sz. (13886) Kínai tiltakozás Párizsban Párizsban szatirikus film készült. Ennek során »a ktna! katonák« — a francia fővárosban tanuló ázsiai diákok mint statiszták — »bevonultak Párizsba«. A kínai nagykövetség I hivatalosan tiltakozott »A kínaiak Párizsban« című film ellen. (Telefotó: AP _MTI_KS) E gyre fontosabb a gazdaságosság (Folytatás az 1. oldalról.) Gyorslista a gípkocsi-nyereménybetétkönyvek 1974. február 25—26-1 sorsolásáról Nem nyújtott több vigaszt... Nixon saitótáiékoztatója az energiaválságról, a bel- és külpolitikáról