Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-02 / 27. szám
Kezdődik a labdarúgó Somogyi Néplap Kupa Az idén már harmadszor indul a legjobb megyei labdarúgó- csapa tok felkészülési tornája, a Somogyi Néplap Kupa. Lassacskán, hagyomány '.esz, hogy az esztendő elején a legelső labdarúgó-eseményeket Somogybán ezek a mérkőzéseik jelentik. Tizenegy csapat nevezett be. A két csoportgyőztes március 10-én dönti el, hogy melyik együttesünket illeti a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat által felajánlott díszes porcelánserleg. Üj színfolt az is, hogy nemcsak a győztes együttes vitrinjébe kerül az SN Kupa, hanem a győztes csapat tagjai is egy kicsinyített serleget őrizhetnek majd. Hivatalosan vasárnap lenne a nyitány. A K. Rákóczi hagyományos bálja — amely most szombaton lesz Kaposváron — tette szükségessé, hogy a Rákóczi vasárnapról szombatra. előrehozza a Lábod elleni mérkőzését. A lábodiak készséggel járultak hozzá, hogy ma játsszák a mérkőzést. Ugyancsak ma lesz Barcson is a kupanyitány. Itt a hazaiak a K. Táncsics II. csapatát látják vendégül. Vasárnap három további mérkőzést játszanak. Már valamennyi csapatunk befejezte az alapozást. Kezdődik a formába hozás időszaka és erre kitűnő lehetőséget biztosít minden részvevőnek az 1974. évi SN Kupa. Ez lesz a Rákóczi és a Táncsics kupacsapata A K. Rákóczinál csak az húzhatja keresztül Mathesz Imre edző elképzeléseit, ha az influenza — amely a héten jelentkezett a Rákóczinál — valakit ágyba kényszerít. Egyébként a Zalaegerszeg ellen mutatott játék alapján jelöli ki a kezdő tizenegyet a Rákóczi szakvezetője. A mai kupanyitányon Hegedűs az első számú kapusjelölt, de készenlétben áll újra Siklósi is. A mezőnyjátékosok: Németh, Bali I., Báli II., Ágfalvi, Balogh S.. Nagy L., Köves, Burcsa, Kovács, Kiss, Pintér, Duschák, Hoffmann, Bőzsöny és Horváth. — Természetesen élünk azzal a lehetőséggel, hogy kapust és négy mezőnyjátékost végig cserélni lehet — mondta Mathesz Imre, a K. Rákóczi edzője. A Táncsics SE csaknem 40 főnyi készülődő csapata pénteken »kettévált«. Ekkor kellett leadni, hogy mely játékosokat szerepeltetik az »A« csapatban. A többiek a Táncsics II. együttesében vesznek részt az SN Kupában. Ez a gárda már ma délután rajtol. Jutási Róbert a következőket válogatta ki az A csapatba: Török és Kasza a két kapus. Mezőnyjátékosok: Zsemle, Szöllősi, Horváth I., Sa- vanyó, Mezei, Potyók, Szabó L., Karasz, Varga, Papp. Bo- römissza, Bányász, Nazát és Siklósi. A csütörtöki főpróba nem a legjobban sikerült. A K. Rákóczi II-vel játszott az NB Il-es csapat, és a Rákóczi- tartalékok győztek. A Táncsics szakvezetői azonban nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a hétközi vereségnek. — A kupában természetesen szeretnénk jól szerepelni, de még fontosabb, hogy a bajnokság kezdetére lendüljön csúcsformába a csapat — mondta Jutási Róbert edző. Női atlétáink rangsora 1973-ban Szombaton és vasárnap Javulás a rövid távokon Az előző esztendőhöz viszonyítva női atlétáink bizonyos fejlődést mutatnak. Részben tükrözi ezt az is, hogy az 1972. évi négyről 1973-ban tízre emelkedett a megyei csúcsok száma. Egyes számokban azonban még tart a stagnálás. A rövid távokon javultak az eredmények. Különösen a ÍOO és 200 méteren. 400-on viszont Szabó Éva kiválása folytán nincs fejlődés. 1973-ban sokat ígérőén fejlődött Szendi Éva, aki mind a 100, mind a 200 méteres síkfutásban átadta a múltnak a korábbi csúcseredményeket. 200-on Simon Mária, 400-on Ácsné javított egyéni rekordot. Tehetséges a serdülő Varga Lilla és Szalontai Éva is. Középtávon viszont egyedül Acsné eredményeit lehet dicsérni. A csupaszív atléta 1500-on az országos ranglistán is helyet követelt magának. A többiek nagyon messze vannak tőle. A gátszámokban egyedül Simon Mária neve érdemel említést. 100 méter: 400 méter: Ács Lajosné (K. Dózsa) 58.0 mp Kocsis Anikó (i.) (K. Dózsa) 02.0 mp Varga Lilla (s.) (Barcs) 04.6 mp Püsky Antonia (s.) (Barcs) 67.0 mp Marton Mária (s.) (Barcs) 68.2 mp Hegedűs Anna (i.) (K. Dózsa) 6« mp 800 méter: Ács Lajosné (K. Dózsa) 2:11.4 p Kocsis Anikó (K. Dózsa) (megyei csúcs) 2:27.7 p Püsky Antonia (s.) (Barcs) 2:34 p Hegedűs Anna (i.) (K. Dózsa) :37 p 1500 méter: Ács Lajosné (K. Dózsa) 4:29.2 p Hegedűs Anna (i.) (:K. Dózsa) (megyei csúcs) 5:36 p 100 m gátfutás: Simon Mária (i.) (K. Dózsa) 15.9 mp (megyei csúcs) Mándy Gabriella (i.) (K. Dózsa) 18.1 mp Tóth Miklósné (K. Dózsa) 18.7 mp (Folytatjuk.) | Vidéki asztalitenisz-ha jnohság Kaposváron A megyei és területi bajnokságok után az országos vidéki asztalitenisz-bajnokság elérkezett a döntőkhöz. A MOATSZ 1974-ben Kaposvárt bízta meg a vidékbajnokság lebonyolításával. A Somogy megyei Asztali tenisz Szövetség kétnapos kaposvári viadalán a Nyugat-, illetve Ke- let-Magyarország döntőn jogot szerzett versenyzők állhatnak asztalhoz. Már befutottak a nevezések is. Harminckét egyesület 106 versenyzője indul. A férfi egyes mezőnyében a miskolci Beieznay az első számú esélyes. A válogatott versenyző aligha talál Kaposváron legyőzőre. Legveszélyesebb ellenfelei Gutmann (Szondi SE), Arató (PMSC) és Péter (K. Vasas). A nőknél is szinte biztosra vehető, hogy Csík Márta szerzi meg a bajnoki címet. A szombathelyi versenyző magasan kiemelkedik a mezőnyből. Csík Márta elsőségét a vidékiek közül (minthogy' a miskolci Molnár az idén már a fővárosban versenyez) legföljebb a két kaposvári lány, Boldizsár Gabi vagy Váradi Gyöngyi teheti kétségessé. Ugyancsak ők ketten esélyesek az ezüst-, illetve a bronzéremre. Érdekes újítása a sportág szakvezetésének, hogy az egyéni számokban szakítottak az egyenes kiesési rendszerrel. lé versenyzőt kiemeltek, a másik 16 helyért nyolc csoportban körmérkőzésen küzdenek a részvevők. A páros számokban azonban változatlanul a régi rend az uralkodó. A vereséget szenvedő páros kiesik. A vidékbajnokság keretében a nők a Berzsenyi Dániel iskolában játszanak, a férfiak a Munkácsy Mihály Gimnáziumban. Vasárnap délelőtt a döntőket valamennyi számban, a Munkácsy Mihály Gimnázium tornatermében bonyolítják le. Szendi Éva (i.) (K. Dózsa) 12.4 mp (megyei csúcs) Szabó Éva (Balatonboglár) 12.G mp Varga Lilla (s.) (Barcs) 12.7 mp Szalontai Éva (s.) * (Barcs) 12.9 mp Püsky Antonia (s.) (Barcs) 13.3 mp Mándy Gabriella (i.) (K. Dózsa) 13.4 mp Simon Mária (i.) (K. Dózsa) 13.4 mp 200 méter: Simon Mária (i.) (K. Dózsa) 25.6 mp (megyei ifjúsági csúcs) Szendi Éva (i.) (K. Dózsa) Szabó Éva (Balatonboglár) Varga Lilla (s.) (Barcs) Ács Lajosné (K. Dózsa) Szalontai Éva (s.) (Barcs) S p SZOMBAT Labdarúgás: Somogyi Néplap Kupa: Barcsi SC—K. Táncsics II., Barcs, 14 óra (Tardi) K. Rákóczi— Lábod, Kaposvár, Rákóczi-pá- lya, 14 ó (Aumann). Asztalitenisz: Az 1974. évi vidék egyéni és páros bajnokság. Vegyes párosok: Berzsenyi Dániel Általános Iskola, 10.30 óra. Egynemű párosok a Berzsenyi iskolában és a Munkácsy Mihály Gimnáziumban, 15 ó. Férfi és női egyéni mérkőzé26.5 mp 26.6 mp 27.0 mp 27.9 mp 2í.O mp Olcsóbbnál is olcsóbb! JöuS heti ajánlatunk: Férfi ütmen etikaiját 1100 Ft helyett 760 Ft Férfinadrág 400 Ft helyett 260 Ft import bőrkabát, női 1420 Ft helyett 1060 Ft Bakfiskosztüm 13—M 700 Ft helyett 300 Ft Bakfisai j 180 Ft helyett 60 Ft Férfi divating 222 Ft helyett 120 Ft Férfi mintás pizsama 160 Ft helyett 96 Ft Frottírköntös 320 Ft helyett 221 Ft Műszál női ruhaszövet 118 Ft helyett 70,50 Ft Import mintás karton 37 Ft helyett 28,30 Ft Ady Endre u. 13. sz. alatt Ady Endre a. 1. szám alatt Kaposváron, HZ OLCSÓ ARIIK BOLTJAIBAN! ortm ü sek (mindkét tornateremben) kb. 17 ó. VASÁRNAP Labdarúgás: Somogyi Néplap Kupa: Siófoki Bányász—Marcali SE. Siófok, edzőpálya. 14 ó (Pesti). Karád—K. Táncsics SE Karád, 14 ó (Móritz). M. La- tinca SE-A-Kaposvári Vasag. Marcali, 14 ó (Farkas). Barátságos mérkőzés: Nagyatádi Kinizsi—Somogyi B. SE Nagyatád, 14.30 ó. Kézilabda: Centenáriumi téli teremkupa, III. forduló: Taszár, sport- csarnok. A vasárnapi mérkőzések sorrendje: K. Vasas— Nagyberki 8 ó, Barcs—Taszár 8.35 ó VBKM-K. Vasas II. 9.10 ó. Nagyberki—512. ITSK (ifi) 9.45 ó. Dombóvári VSE —K. Vasas Izzó 10.10 ó. D. Vegyesipari—öregfiúk 10.45 ó. K. Gazdász—Marcali SE 11.20 ó. K. Vasas II—Barcs 11.55 ó. VBKM—Nagyberki 12.30 ó. Taszár—K. Vasas 13.05 ó. Barcs—Dombóvár (ifi) 13.40 ó. A. KAPOSVÁRI ÁFÉSZ pályázatot hirdet kereskedelmi, vendéglátóipari, felvásárlói és ipari egységeiben végzendő rovar-, rágcsálóét lágyirtási munkák elvégzésére FELTÉTELEK: egészségügyi, gázmesteri végzettség, valamint iparengedély. Ajánlatot az áfész ipari csoportjához: mattomét, Budai N. A, m, t. sár MarccJli SE—D. Vegyesipari 14.05 ó. 503. ITSK—Gárdonyi Ált. Isk. (ifi) 14.40 ó. K. Gazdász—K. Vasas Izzó 15.05 ó. Dombóvári VSE—űregfiúk 15.40 ó. Úszás: Területi béka és gyermek seregszemle, Kaposvár, Pécs és Zalaegerszeg fiatal úszóinak részvételével. Kaposvár, fedett uszoda, 10 ó. Természetjárás: »Hóvirágot keresünk« túra (csak száraz idő esetén). Gyülekező Kaposvár, a Latinca- szobornál, 9 órakor. A túrázók útja a nádasdi erdőbe vezet. Túravezető: Matuszka József - né. Asztalitenisz: A vidékbajnokság egyéni számainak folytatása a Berzsenyi iskolában, illetve a Munkácsy Mihály Gimnáziumban, 8 ó. A döntők valamennyi számban 10 órakor a Munkácsy Mihály Gimnáziumban kezdődnek. A Kaposvári M ezőgazdasági Főiskola azonnali hatállyal fölvesz üzemi ápolónőt A felvételhez általános ápolónői képzettség, legalább 5 éves szakmai gyakorlat, terápiás műszerek kezelési ismerete szükséges. Jelentkezés: a személyzeti előadónál. OS706) Milyen lesz az időjárás? 2 SZOMBAT Karolina A várható időjárás ma estig: Erősen felhős, párás, helyenként ködös idő, szórványosan előforduló esővel, északkeleten egy-két helyen havas esővel, Mérsékelt, néhány helyen megélénkülő délkeleti-déli szélre számíthatunk, az évszakhoz képest továbbra is enyhe marad az idő. __ A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma* szombaton: 4 és 9 fok között lesz. A Duna vízállása Budapestnél: 300 cm. fl loltó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 5. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták kd: 29, 30. 38. 43, 73. — Elhunyt Győry Dezső. Tegnap 74 éves koráiban, hosszú szenvedés után elhunyt Győry Dezső József Attila-díjas író. — Ady-emlékkiállítást rendez ma Kaposváron a városi KISZ-bízwttság. A kiállítást a Káliiám György Ifjúsági és Üt- törő-művelődiési Központban, nyitják meg délután fél ötkor, a városi Ady-szavaló- verseny elődöntőjénök kezdésével egy időben. — Irodalmi évfordulónaptár címmel venses összeállítást sugároz ma 8 óra 40 perckor a Kossuth Rádió. A műsorban Szabó Kálmán, a Csiky Gergely Színház tagja is közreműködik. — Magyar napokat rendez Szófia megyében, a bolgár fővárosiban működő Magyar Kulturális Intézet. Műsoros ■ esteken, előadásokon, grafikai és fotókiállításokon mutatja be hazánk életét. Elitták a bevétel! Négy hónap alatt 56 ezer forint leltárhiány keletkezett a kaposfői áíész vendéglőjében. A nyomozás miegáillapá- totta a hiány okát: a frissen kinevezett vezető és felesége, valamint a népes baráti kor elátták a bevételi Tegnap a Kaposvári Járásbíróság a vezetőt, a 3-0 éves kaposvári Kovács Györgyöt egyévi és hathónapi börtönre ítélte, és két évre eltiltotta a közügyektől. Kovácsné — aki felszolgáló volt — egy évet kapott, és két évre őt is eltiltották a közügyéktől — Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy 1974. február 4-től (hétfőtől) Kaposváron a Kossuth téri gázvezeték építése miatt a 67-es sz. főközlekedési út Kossuth tér és Latinca Sándor utca közötti szakaszán (a Kapós- szálló előtt) a forgalom egyirányú lesz, csak északi irányban lehet közlekedni. Ezen az útszakaszon a megállás tiltva lesz. A legközelebbi várakozási lehetőség : a Noszlopy Gáspár u. mindkét oldalán. Ezért a Komárom utcából induló 12-es helyi járat a Latinca S. u.—Berzsenyi u.— Széchenyi tér—Ady Endre u. terelőútvonalon közlekedik, és a Kossuth téri megálló a Latinca Sándor utcába lesz áthelyezve. A városba érkező ll-es helyi és a helyközi járatok útvonala változatlan marad, továbbra is a Füredi u., Berzsenyi u., Széchenyi tér., Ady E. u. érintésével közlekednek. Ezen autóbuszok megállói a Béke u.-ban, a Füredi u.-ban (TÜZÉP-vállalat) és Széchenyi téren lesznek. A városból kifelé közlekedő járatok útvonala és megállói változatlanok. KÖGAZ Vállalat 4. sz. üzeme VOLÁN 13. sz. Vállalat Kaposvár — Áramszünet. Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közületeket, hogy 1974. február 4-től 8-ig 7.30-tól 15.40-ig a Kanizsai utcában, a Vasút köztől a Mátyás k. utcáig, a Vasút közben, az Arvaház utcában, a Ságvári E. utcában (a Frankel L. u.-ig), a Martinovics utcában, a Fonyódi utcában, a Szent László u.-ban és a Szent István utcában, valamint a Mátyás király utcában áramszünet lesz. (13735) — Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy a gép járműkár-bejelentő lap mellékletét képező »Biztosítási igazolólap^-on telefonszámunk tévesen jelent meg. Telefonszámunk helyesen: 14-297. Telefonon történő gépjárműkárbejelentéseket a fenti telefonszámon szíveskedjenek közölni. Állami Biztosító Somogy megyei Igazgatósága, gépjármű-kárrendezési csoport, Kaposvár, Május u, 37-3í>. 70 évvel ezelétt, 1904. február 2-án született Bo- zorg Alavi perzsa novella- és regényíró. Jómódú teheráni család gyermekeként közép- és felsöisko- láit Németországban végezte, majd hazatérése után — 193D- ban — ■ tanár lett az iráni fővárosban. Ekkor kapcsolódott be a baloldali mozgalmakba; aktívan részt vett egy szocialista csoport tevékenységében, s ezért 1937-ben négyévi börtönbüntetésre ítélték. Kiszabadulása után 1953-ig csak írással foglalkozott. Húsz éve Berlinben él, és a Humboldt Egyetemen a_ perzsa nyelv professzora. Börtönélményeiből született két műve, az önéletrajzi jellegű ötvenhármán című kötete, illetve a Börtönfeljegyzések; mindkettő 1942-ben jelent meg. Botrány című elbeszéléskötetében Irán társadalmi problémáit vizsgálja, a perzsa irodalomban szokatlan eszmei bátorsággal; e könyvéért 1953-ban Lenin-békedíjjal tüntették ki. Feltűnést keltett A Rózsák és a csalogányok országa című publicisztikai műve Is, amelyben szintén az Iránt körüllengö hamis illúziókat rombolta szét. Több kötete hazánkban Is megjelent. — Beváltaik az alagútkemencék a hollóháza porcelángyárban. A tervek szerint ez év végéig 3000 garnitúra étkészleteit tudnak velük előállítani. Termékeik tekintélyes részét olasz megrendelésre küldik. — »Kölesünképtárat« hoznak létre Zebegénybeai a Szőnyi István-emlékmúzeuim baráti körének kezdeményezésére. Egyelőre 30—40, főleg Pest megyében élő képzőművész egy-eigy alkotását kől- csönzik az iskoláknak, gyári és ifjúsági művelődési kluboknak. — Szóváltás közben karóval betörte haragosa fejét a 34 éves Zsi'gmond János répáspusztai tsz-tag. A Kaposvári Járásbíróság öthajvü — próbaidőre felfüggesztett — szabadságvesztésre és ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A megyei bíróság súlyosbította a büntetést, Zsiigimond- nak le kell ülnie az öt hónapot. — Leánykereskedő bandát leplezett le a francia rendőrség. Nyugat-Némietországba szállítottak »utánpótlást« a Guadeloupe és Martinique szigetekiről, s eddig 60 fiatal nőt kényszerítettefc »munkára« Koblenz és Bonn bordélyházaiban. — A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban működd Dolgozók Fa-, Ruha- és Textilipari Szakközépiskolája (Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 17.) a jövő tanévben két első osztályt indít: egy textiliparit (fonó) és egy faiparit. Felvételre jelentkezhetnek elsősorban szakmunkások (felvételi vizsga nélkül) és olyan dolgozók, akiknek nincs ugyan szakmunkás-bizonyítványuk, de legalább 3 éve munkaviszonyban állnak. Nekik felvételi vizsgát kell tenniök magyarból, matematikából és rajzból. A jelentkezés időpontja 1974. február 1-től március 13-ig, du. 15—17 óra között a Táncsics Mihály Gimnáziumban, Krasznai Bajos tagozatvezetőnél. (13741) — Az Express utazási iroda 1974. május 8—11. között társas- utazást szervez repülőgéppel Le- ningrádba, Észak Velencéjébe. 1974. augusztus m—21. között pedig társasutazást indít Moszkva— N ovoszibirszk—Irkutszk—Bajká 1» tó—Bratszk útvonalon. Jelentkezni lehet 1974. február 10-ig Kaposvár, Ady E. u. 7. sz. alatt. Telefon: 13-558. (13751) — Fiat, Trabant, Wartburg, Moszkvics, Zsiguli gépkocsihoz gumiabroncsok érkeztek a kaposvári jámtósaatoBtiet- be, Ui