Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-14 / 37. szám

I *TjuzhIl Szrrkrizi&ihj.! Február 6-án 14 órakor a főpostán 250 forintért illeték­bélyeget szerettem volna vásárolni A tisztviselőnő előzé­kenyen tájékoztatott, hogy ebben az időpontban csak a pos­tával szemben levő trafikban kaphatok. A trafik zárva volt. Visszamentem abban a reményben, hogy talán mégis kapok bélyeget. Az előbbi kartársnő tanácsára a 13. számú ab­laknál próbálkoztam, azonban ott közölték velem, hogy fél négy előtt ott sem kaphatok bélyeget. Mondtam, hogy más­fél órát nem szívesen várakoznék. Bélyeg helyett jó ta­náccsal szolgált, ezért a bírósággal szembeni trafikhoz siet­tem. Sajnos ez is zárva volt, viszont az üvegajtón levő •hirdetményből* megtudhattam: ha villát akarok építtetni, a címet ott kaphatom meg. De nekem bélyeg kellett. Gon­doltam, hogy elmegyek valamelyik édességboltba, talán ott lesz bélyeg, de mivel tudomásom szerint postán még soha árultak cukrot, ezért lemondtam e szándékomról. Kérem az illetékeseket, legalább hétfőtől péntekig, dél­után 2 órakor is árusítsanak bélyeget a megyeszékhely fö- postájánJ Tisztelettel: Tisztelt Szerkesztőségi (Ds. Tőeseztjg CJkreut Kaposvár, Berzsenyi «. 111. öt hónapig dolgoztam a Kaposvári Ruhagyár nagyba­jomi telepén. Ezt megelőzően egy év megszakítással két évig dolgoztam ugyanott. 1973. október 3-án szülési szabad­ságra mentem. Kértem a vállalatot, hogy szíveskedjenek segélyt kiutalni számomra. Azzal utasítottak el, hogy nem jár. Én úgy tudom, hogy azt az öt hónapot is figyelembe lehetne vagy kellene venni a segély kiutalásánál. Kérem önöket, szíveskedjenek tájékoztatni, kihez for­dulhatok ebben az ügyben. Nem élek olyan jó körülmé­nyek között, hogy a gyerekek mellett ne lenne szükségem arra a kis pénzre. Szívességüket előre is köszönöm. Tisztelettel: Tisztelt Szerkesztőségi ^Bhtá JLthzIAni Böhönye, Dózsa a. 2L Keszi Andrásné, Kaposhomok, Kossuth u. 95. szám alatti lakos február 3-i panaszával kapcsolatban a követke­ző tájékoztatást adom: A termelőszövetkezeti tagok és a TÖVAL-dolgozők ko­rábban a megyei szinten működő tsz CSÉB intéző bizott­sághoz tartoztak. A TOT és az Állami Biztosító 1973 októ­berében ezt az intéző bizottságot megszüntette. Az új in­téző bizottságokat a, termelőszövetkezeteknél kellett meg­alakítani. A Batéi TÖV ÁB dolgozói ezek szerint a járási közös CSÉB intéző bizottsághoz tartoznak, amely január 4-én alakult meg. A működésükhöz szükséges OTP-folyó- számlát január 24-én nyitották meg, azóta az intéző bi­zottság ülést nem tartott. Ez idézhette elő Keszi Andrásné panaszát. Fiókunk intézkedett, hógy az intéző bizottság soron kívül utalja fci Keszi Andrásné részére a szülési se­gélyt A késedelmes ügyintézésért szíves elnézését kérjük. Tisztelettel) TUitnes Cfxrtmc fiókvezető Újabb vegytisztító szalon nyíl Aki ezekben a napokban [ szereznek be, amelyek segít­ségével a vegy tisztításra be­adott felsőruhákat leghama­rabb hat óra múlva vissza­kapja a tulajdonos, de a leg­hosszabb vállalási idő is csak három nap lesz. bemegy a Patyolat Vállalat Ady Endre utcai boltjába, már csak a korábban beadott ruhákat kapja vissza, újabba­kat tisztításra nem vállalnak. A vállalat ugyanis — az északnyugati városrészben megnyitott vegytisztító szalon kedvező tapasztalatai alapján — ebben a boltban is beren­dez egy hasonlót. A rekonstrukció mintegy mi .fél millió forintba kerül. Üj holland és olasz gépeket Jelenkor A Pécsen szerkesztett iro­dalmi és művészeti folyóirat februári számának Urai rova­tában többek között Ágh István, Csorba Győző, Lovász Pál és Pál József költemé­nyeit olvashatjuk. Bertha Bulcsu sorozatában ezúttal a Várkonyi Nándorral készített interjú kapott he­lyet Ehhez kapcsolódik Vár­konyi Nándor Pergő évék cí­mű önéletrajzi művének rész­lete. Ugyancsak részletet közöl a folyóirat Csák Gyula: Terézia című drámájából, melyet feb­ruár 7-én mutatott be a Pé­csi Nemzeti Színház. Érdeklődésre tarthat számot a Tüskés Tibor: Nagyváros születik című szociográfiájá­ból közölt fejezet A prózai rovatban találjuk végül Ko­lozsvári Grandpierre Emil: A Blade Panthers gitáregyüttes című elbeszélésének befejező részét. Miklós Pál Képzőművészeti krónikája az európai iskola székesfehérvári kiállításáról és jelentős fővárosi tárlatok­ról számol be. Martyn Ferenc írása Kolbe Mihály grafikáit méltatja. A szám illusztrációs anyaga is e két íráshoz kapcsolódik. Az európai iskola kiemelkedő képviselői műveinek repro­dukcióit és Kolbe Mihály gra­fikáit is kozd a folyóirat. A vállalat boltjai közül az Ady Endre utcai viszonylag nagy alapterületű volt, és ez lehetővé teszi, hogy több em­bert foglalkoztassanak. Az áp­rilisban megnyíló üzletben né­gyen dolgoznak majd a tisz­títógépeken, ketten veszik át a ruhákat. AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam, 37. szám, Csütörtök, 1974. február 14. Pénztárosok vizsgája Nyolcvan pénztáros tett gyakorlati vizsgát Kaposváron. Még egy írásbeli van hátra, azután az önkiszolgáló boltok pénztárainál a vevők előtt vizsgáznak majd. Utoljára 1925-ben volt ilyen Enyhe a február Ezekben a napokban na­gyon megnőtt a Május 1. ut­cai üzlet forgalma, ezért a . vállalat lehetőséget kapott ar- i hidegebb pontján Kecske­Téli időszakra egyáltalán nem jellemző hőmérsékleti értékeket jegyeztek föl teg­nap a meteorológiai állomá­sok. Siófokon a levegő hő­mérséklete 12, a vízé pedig 6,8 Celsius-fok volt. Noha kemény tél is régen voB már, azért ezek az értékek mégis rendkívüliek. Sietve szögezzük le: nem egyedülálló azért az ilyen enyhe február, 1925-ben február 16-án Keszthelyen plusz 18,9 fokot mértek. Eb­ben az esztendőben Siófokon a február havi középhőimér- séklet plusz 5,4 fok. Az idősebbek még Jól em­lékeznek 1929-re, amikor a februári átlaghőmérséklet Siófokon 9,1 fok volt. A hó­nap leghidegebb napjaként február 11-ét jelölték meg: Siófokon mínusz 22,5 Celsius- fokot mérték, az ország lég­iót a falra! Bízzunk abban, ] meleg idézett elő, dacolni tud j hogy a tegnapi plusz 12 fo-1 az Északi-tengertől lassan : kos hőmérséklet, amelyet el- j Közép-Euröpa felé áramló hi- j sősorban az Afrikából érkező i deg légtömegekkel. ra, hogy az IBUSZ volt he­lyiségében a felújított bolt megnyitásáig berendezkedjen a lakosság kiszolgálására, a tisztításra, mosásra beadott ruhák átvételére. méten — pedig mínusz 32,2-t Ezt megelőzően hasonló hi­deget Magyarországon csak 1903-ban jegyeztek fel. No, de ne fessük az ördő­Érdeklődők hiányában Az essexi madáreniber Tegnap délután bét órakor Kaposváron, a Latinca Sán­dor Művelődési Központban a mezőgazdasági könyvhó­nap első megyei rendezvénye érdeklődők hiányában elma­radt. Néhány megyei mező- gazdasági vezető, egy pár szövetkezeti vezető és a meg­hívott előadó, dr. Fehér Ká­roly szakíró, a MÉM osztály­vezetője hiába várakozott. Sajnálatos! Egy hónappal ezelőtt a megyei könyvtárban külön­böző szervek képviselői rész­letesen, intézményekre, szer­vekre lebontva beszélték meg, kinek milyen feladatai lesz­nek a hagyományos, februá­ri mezőgazdasági könyvhó­nap előkészítésében, ki ho­gyan segítheti, hogy minél több emberhez eljusson a szakirodalom. Magam is ré­szese voltam ennek a tanács­kozásnak. Az a vélemény ala­kult ki bennem, hogy ilyen előkészület után nem marad­' hat el az eredmény. Érthető, hogy tegnap délután hideg zuhanyként hatott a részvét­lenség. A mulasztást magyarázni lehet. A közönyt — kivált, ha ilyen méretekben találko­zik vele az ember — nem! Nem akarom elhinni, hogy mezőgazdaságunk helyzete, fejlesztésének problémái (er­ről szólt volna a vitaindító) nem érdekli azokat, akik en­nek a munkának a végrehaj tói. Nem tudom, hogy mi tör­tént. A meghívón az állt »-Tisztelettel meghívja és várja a Magyar Agrártudo­mányi Egyesület Somogy me­gyei Szervezetének Agrárgaz­dasági Szakosztálya és a me­gyei könyvtár«. Alig voltunk ott tízen. Amikor elköszöntem dr. Fehér Károlytól, azt mondta: köszöni a figyelmet. Szé­gyelltem magam.-« V. M. Több millió font értékű aranyrúd az elsüllyedt tengeralattjáróban Az első világháborúban el süllyedt, aranyrudakkal meg­tömött német tengeralattjáró roncsaira bukkantak négy év­vel ezelőtt a holland partok közelében. Ezt szerdán közöl­te John Roger brit állampol­gár a Daily Express című londoni napilapnak adott in­terjújában. Elmondotta, hogy a tengeralattjáró roncsait a holland partoktól mintegy 80 kilométernyire, 25 méter „ ........ mélységben találták meg. Ikarusz dicsőségét irigyelte meg a kepén lalhato Alan ^ , T . , , ..... Windsor. Az angliai madárember óriási sárkányon végzi Tom van de Lmden es Wl1' próbarepüléseit az cssexbcli Béniiért közelében. Nein liam van Pölgeest, Schevenin- ajánljuk a a utánzást. Igen holland kikötőváros két búvára, már eddig is »számos aranyrudat« hozott felszínre. A tengeralattjáró roncsa »ki­tűnő állapotban van, s a ha­jófenék egyik kamrájában a német sassal fémjelzett aranyrudak tornyosulnak. Egy-egy rúd mintegy fél fon­tot nyom.« Van de linden, a két bú­vár egyike beismerte, hogy a több millió font értékű »ha- dizsakmányt« egy francia konzorciumnak adta el. »Az ügy igen veszélyes, s máris túl sokat mondtam el róla« — mondta a holland búvár, i TßZKA som Dtcsekadés Kát versenyautóé MS- knzik, e az egyik Aceofcuá­«í újságolja: — Képzelje, országúton olya® get értem eh hogy a kilo­méterköveket mz útperem burkolatának láttam, any- nyira összeolvadtak. — Ez semmi — ssőiait meg a másik —, én pedig a körpályán úgy szágul­dottam, hogy a kocsim hátsó rendSBámtábláját leolvashattam. Benzm Több nyugati lapban S járja egy aktuális éle. — öregem — kérdi a barátját valaki —, meny­nyibe is kerül egy litér benzin? — Nem tudom. Ma reg­gel meg nem voltam a benzinkútnál. Fura — Képzeld csak, az ük­apám megszöktette az ük­anyámat. — Nahát, sosem hittem volna, hogy ez ilyen öreg emberekkel is előfordul­hat! Francia történet A feleség kezét tördelve faggatja az orvost: — Mondja meg őszin­tén, a férjem fog még a saját lábán járni? — Hogy fog-e járni?! Kell neki! Ahogyan a ho­noráriumszámlát terve­zem, az autóját minden­képp el kell adnia. EUenreklám Egy amerikai konzerv­gyár Foreman ökölvívó­világbajnok képét ragasz­totta a tejesüvegekre, ez­zel a felírással: »Ez a bi­valyerős, legyőzhetetlen fickó mindennap a mi te­jünket issza.«. Egy hétre rá megjött a konkurrencia válasza. , A másik üzem tejesüvegein egy kedves csecsemő képe volt látható. És a szöveg: »Nem kell bivalyerősnek és legyőzhetetlen kemény fickónak lenned. Ezt a tejet már csecsemőkorod­ban is megihatod.« Az áruló szappan bab Glasgow városában bi­zonyos Thomas Bamett ügyetlenül nekiíarolt autójával egy másik ko­csinak. Azután kiugrott a volán mellől, hazarohant, leborotválta a bajuszát, és visszaszáguldott a szeren­csétlenség színhelyére. Azt kezdte magyarázni a rendőrnek, hogy valaki el­lopta a kocsiját, és az is­meretlen okozta a balese­tet. A másik autó tulaj­donosa azonban felismer­te, s amikor az őrszobán szappanmaradékot talál­tak az orra tövében, Bár- nett vallott. SomogyiNépfap Aa MSZMP Somogy uxiegyci Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI B&LA. Szerkesztőség: Kaposvár, Latfnca Sándor u. 2. Postacím: 740L Kaposvár, postafiók 31. Telefon: U-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiad* Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándo» utca 2. Postacím rt401 Kaposvár, postafiók 3L Telefon: 11-511». Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg é* nem küldünk visszaI Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési dij egy hónapra 2o Ft Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében; Kaposvár. Latinca ándor a. ft. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom