Somogyi Néplap, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-06 / 4. szám
Regős István Különleges tudakozó Dzsessz-zenekar. (Vörös Béla alkotása.) Hit ír a „tiszta lapra"? Beszélgetés Ránki György Kossuth-díjas zeneszerzővel T e öregem, afig akarom elhinni, hogy két hét már el is telt. Mintha most integetnél a vonat után. Nahát, a férfiak! Már a vonaton megkezdték az ostromot Még el se tűntél' a láthatárról. I Tudod melyik, az a , hosszú, fekete fiú? Rögtön rámszállt: — Magdika, én esküszöm, a világ legszerencsésebb embere vagyok. Még egy hónapja is azzal riogattak, hogy az a hárpia Válentné utazik velünk. De hogy egy földre szállt angyallal utazhatok, arról álmodni sem mertem. Aztán versengtek, hogy ki hoz előbb szörpöt, szendvicset. Te, öreg, tényleg olyan jó nő vagyok én? Amit ott szövegben lenyomtak! Hát azt hittem, megfulladok. Hogy olyan alakom van, mint egy kislánynak. Központi téma a melltartó volt: hordok vagy nem hordok? Megmondtam, hogy hordok. De rögtön meg is nyugtattam őket, hogy melltartó nélkül se kell szégyenkeznem. Aztán ami Varsóban volt. Hát nem is tudom, hogy elmondjam-e? Mit gondolsz, hogy azok ott, kinn mitől bírják úgy a vodkát? Nem lehet ám visszautasítani. Szédületes, mennyit megittam. Sokat törtem a fejem, elmoncfjam-e? Lehet, hogy dühöngeni fogsz. De jobb túlesni rajta. Estefelé egy fogadás után értünk haza a Metropol-szál- lóba. Ha azt mondom, hogy színtiszta józan voltam, hazu- dok. Kopogtak. A fürdőkádból ugrottam ki. Csöpögött rólam a víz. Egy fürdőlepedőt terítettem sebtiben magam köré. Tudod, ahogy itthon szoktam rohanni a telefonhoz. — Jesszusom, Ádám! Hát maga mit akar itt? — Csodálatos! Egyszerűen isteni. Mint Kleo! — Meredten bámult rám, aztán közelebb lépett. — Magdika! A fürdőlepedő alatt, ugye, nincs semmi ? — Nincs* A kádból ugrottam ki. És a legritkábban fürdők felöltözve. — Jaj! Megőrjíti Ha nekem ilyen feleségem volna ... — Ádám, maga teljesen megzavarodott ? — Dehogy, csak hát... Ha lehetne ... Szeretném este ... meghívni a bárba. Azt mondják, jó műsor van. — Nem megyek! Köszönöm a meghívást. Álmos vagyok. Jó éjszakát! — Magdika, várjon még egy percig, ne dobjon ki! Egy picit se vagyok magának szimpatikus? — Dehogynem. Mért ne lenne? Elvégre csinos fiú. Jólnevelt. Remélem! Mondja, nős egyáltalán? Bár ez azt hiszem, a jelen esetben majdnem lényegtelen. — Nem. Dehogy! Igaz, már huszonnyolc múltam. Az idén. — A férjem meg harminc. Csak két év van maguk között. — És ezer kilométer! Azért az is távolság — tette hozzá kihívóén. Tényleg csinos srác volt. És egyáltalán nem szemtelen tí- ous. Évek óta kitartóan bámul az intézetben. Nem hú- ■.om-halasztom: lementem ve- .e a bárba. — De csak egy órára, Ádám. Becs-szó! — Elpirult és olyan boldog pofát vágott, mintha ötös lottója lenne. Vodkát ittunk. Táncoltunk. A fiú alig ért a hátamhoz. Horváth Ferenc Szobor Örök időkre vélsett kőköltemény — mozdulatlan mozzanat megmerevedett lágyság, vagy kemény vonás — kőbe álmodott gondolat, vagy fémtől csengő felkiáltás — hangtalan rnondwnwaláoal. Tudod, azt a csípőig dékoltált ruhát vettem fel, amit nem akartad, hogy elvigyek. Aztán megint ittunk. Na, mi van abban, még egyet! A keze a gerincemre tévedt, de tényleg úgy tett, mint a tánciskolában, olyan véletlenül odu- kalandozott. Én, aki annyit próbáltam, annyi udvarlást hárítottam el már, szinte meghatódtam. A vodka hatott; rózsaszín- ben-fátyolosnak láttam a táncoló párokat. Hirtelen mgenéz-tem a fiú arcát. A szeme akkorára tágult, mint a tojásszén. Először finoman, aztán hirtelen magához szorított, arcát az arcomhoz. Magamhoz tértem. — Köszönöm, Ádám! Szép este volt. Menjünk haza. Fölkísért a szobámig. — Csak egy percre engedjen be, Magdi! Csak még valamit hadd mondjak! De tényleg csak egy percre . .. — Éreztem, hogy remegett a hangja: — Könyörgöm, Magdi drága, csak egy percre ... Vagy talán még sohasem csalta míg a férjét? — Ádám! Legyen jó fiú! Hát ez a barátság? Éjhai Nem szép dolog... — Hirtelen elpirult, és zavartan mentegetőzött. Lehajolt, és kezet csókolt. — Bocsánat! A vodka . . . Ez a sok vodka ... Én nem is tudom ... Igazán restellem. — Ugyan, nem történt semmi. Reggelre elfelejtjük. Aludjon jól! Szép álmokat! — Maga is. Most haragszol? Olyan fene szigorú képet vágsz. Legalább csókolj meg! Te drága! 2 Velem nem sok történt. Leadtam a kéziratokat. Tudod, arról az erőszakos galeriről. Mielőtt elfelejtem, elintéztem a maxidat. A jövő héten mehetsz próbálni. Ja: és Ildikó fent volt Pécsről. Nem sokáig, csak két napig. Egyik délután csöngött a telefon: ■— Szia, Ildi vagyok! Két napig maradok. Rengeteg dolgom van. Hogy vagy? Jól? És Magdika gyönyörű? Mikor jelenik meg a könyved, soha? Lehet itt valamit ebédelni? Kiesik a gyomrom ... — Amíg levegőt veszel, gyorsan válaszolok: Kösz, jól. Gyönyörű. Külföldön van. (Ja, ezt nem is kérdezted!) Jövőre. Száz helyem Megebédeltünk, Estig mászkált, majd közölte, hogy nálunk alszik. De előbb vigyem el valahova. A Triola-bárban voltunk, háromig. Ha azt mondom, nem kívántam meg, akkor hazudok. Te, lehet, hogy beteg vagyok, de arra Rázzák egymás kezét önfeledten: — Boldog új évet kivártok! — mondják. — Boldog új évet kívánok! — felelik. És elragadtatással néznek egymás szemébe. És csakugyan őszintén és lelkűk legmélyéről kívánnak boldog új esztendőt egymásnak. Mert az embereket ilyenkor áthatja valami igaz jóság, elérzéke- nyülnek az idő könyörtelen múlásától, elömlik rajtuk valami konok és duhaj optimizmus. Legbelül azt súgja nekik egy hang, hogy ha ők őszintén kívánják a boldog új évet, akkor az új év boldogsága számukra is őszintén kívántatik, s az nem lehet, hogy e kölcsönös jóság eredménytelen maradjon. Én is kívánok boldog új évet mindenkinek. Személyesen, levélben, telefonon, sür- gönyileg. Aki ilyenkor elém kerül, annak boldog új évet kívánok, ha pedig nem tudom megelőzni a másikat, akkor viszontkívánom. S engem éppen a jókívánságnak ez a pazar áradása késztet tűnődésre, éppen ez a válogatás nélküli jóság hoz zavarba. Hogy tudniillik az ember egyforma lelkesedéssel, egyformán igaz szeretettel kíván boldog új évet mindenkinek. gondoltam a sztriptíz alatt, hogy mi a frászt csinálhatsz most te Varsóban ... Aztán táncoltunk. Konyakot ittunk. — Szoríts magadhoz! Te nagyfiú. Még igazából el se gondoltam, milyen férfi lehet a barátnőm férje. Izgalmas lenne kipróbálni, nem? — Hát, nem mondom ... — Mondd, hány nőd volt már életedben? — Nyolcezer-Kilencszázhet- venegy. — Ne hülyülj! — Mittudomén. Egy! Azt hiszem, Magdi! — Mi a fene! — És elhúzta a száját. Taxival mentünk haza. Fázott a kocsiban (mondta) és hozzámbújt. A fürdőszobából a te köpenyedben jött ki. Nem volt alatta semmi, láttam, ahogy keresztbe rakta a lábát. Az ágyam szélén ült. Konyakot ittunk. Én szólaltam meg először. — Tudod mit? Játszunk! — Na mit? — Papást—mamást. Kéjesen csilingelően nevetett; bedugta a kezét a paplanom alá, és megkérdezte: — Én leszek a papa, te a mama? — Nem, kedves — és utánoztam az affektáló hangsúlyát. — Én leszek a papa, és te leszel a gyerek, aki a másik szobában már régen alszik, ilyen későn. Na, sipirc az ágyba, kiskornál Sértett, durcás képpel átvonult a másik szobába, és bevágta az ajtót... Magdit, lehet, hogy tényleg beteg vagyok? De olyan hülyeségnek éreztem, pont' most; és egyáltalán csak azért, mert lehet. Ha tudnám, hogy mikor van az a pont, amikor az ember abbahagyhatja? Amikor még képes mérlegelni az értékek között. Ah, hagyjuk! De egy kérdésre még nem válaszoltál. Ádám nevű hódolódnak (és nekem se!). Mondd te Éva, »vagy talán még soha sem csalta meg a férjét?« — Kérdezd meg a különleges tudakozótól! 3 Egymásra néztek. Harsányan és tiszta szívből elkezdtek nevetni. Szinte egyszerre kérdezték: — Hát nem vagyunk mi teljesen őrültek? Ilyenkor szólal meg bennem valami incselkedő, kaján ördög: »Mondd, öregem, nem furcsa, hogy te boldog új évet kívánsz a macskának is meg az egérnek is?« Mert itt valami tragikus ellentmondás van. Mit tagadjuk? Nyilvánvaló, hogyha a macskának boldog új évet kívánok, akkor azt kívánom neki, hogy fogja meg az egeret, s az egérnek akkor lesz boldog az új esztendeje, ha őt a macska nem tudja megfogni. S ha szembelő velem Pézsmapüspöky Ervin, ez a derék, tisztességes, csupa szív, de reménytelenül tehetségtelen drámaíró, s én boldog új évet kívánok neki, akkor azt kívánom, hogy legújabb drámáját adja elő a Nagybudapesti Kisszínház. És akkor szemben jő velem Létalapy Róbert, a Nagybudapesti Kisszínház igazgatója, s én boldog új évet kívánok neki, de neki akkor lesz boldog az új éve, ha nem adja elő Pézsmapüspöky gyatra fércművét. És boldog új évet kívánok a csinos.és roppant kívánatos Mancikanak, akinek akkor lesz boldog az új éve, ha Egy-egy év elmúltával, szívesen tekintenek vissza az emberek az eltelt időre. Erre szeretném megkérni őt is. — Ha az elmúlt évtizedekre gondol, melyik volt az a három év, amelyre legszívesebben emlékezik vissza? — 1907 pótolhatatlanul fontos élményben részesített: világra jöttem. De micsoda világra! Mégis, enélkül az esemény nélkül semmi tovább nem lett volna lehetséges. Se évek, se évtizedek, se ifjúkor, se érett kor, se barátok, se szerelmek, se illúziók, se csalódások, se siker, se bukás — egyszóval: semmi. De még így is újra kellett születnem. 1945-ben országunkkal együtt. Kórházi ágyon, halálos háborús végkimerülésből. Emlékezetes dátum számomra 1969, fiam zeneszerzői diplomahangversenye: egy ígéretes tehetség első megszólalása. 1973-ban pedig lányom megajándékozott egy tüne- rr^nyes kis unokával. Így tehát — ha esetleg az évtizedek alatt összehordott kottafejeimből is megmarad valami — talán elhitethetem magammal: nem éltem hiába, sikerült nyomot hagyni a világban. — Van-e valamilyen hiányérzete, saját magával szemben. Van-e valami, amriöl úgy érzi, hogy nem tette meg? — Van-e hiányérzetem? Egyebem nincs. Mint Karinthy Frigyes csodálatos novellájában (»Találkozás egy fiatalemberrel«) engem is szakadatlanul gyötör és kísért az egykori ifjú Én, számon kéri a sosem hallott csodálatos szimfóniát, a világbékére hangoló jövő zenéjét, az igazi, még nem alkuvó hangot a sok gyakorlatias, sikeres és sikertelen megnyilatkozás után. Az igazi, új, hangverseríyzenét, a sok szöveges, színpadi és filmzene után. végre nőül veszi őt Elemér, akit négy éve szeret, s egyre lankadatlanabbul. Én azonban tudom, hogy nem illenek össze, mért Mancika maga a tisztesség, ellenben Elemér maga a hamisítatlan pesti linkség. Ennek ellenére is boldog új évet kívánok e megbízhatatlan fiatalembernek, akinek legforróbb reménysége az, hogy az új esztendőt is megúszhatja lagzi nélkül. £s boldog új évet kívánok Frész Attilának, aki a Huzalfinomító Tröszt igazgatóhelyettese, s akinek akkor lesz boldog az új éve, ha a nevezett vállalat igazgatója, a szájtáti, tutyimutyi, gerinctelen, nyimnyam és korrupt Zaklaticska Ernő végre lebukik. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy ne kívánjak őszintén boldog új évet Zaklaticska Ernőnek, aki már három éve próbálja áthelyeztetni a minden lében kanál, mindenben a vállalat érdekeit tekintő Frész Attilát. No de hát mit tegyek? Végtére is nem nyomozhatok le mindenkit, akinek boldog új évet kívánok. Hiszen még májusra sem készülnék el a munkával! Pedig úgy lenne — A meg-megújulás mit jelentett Önnek, mint zerfeszerző- nek? — Egy csámpásan pörgő, eszeveszetten körbe száguldó, bolygó, a föld sodor magával minket, pár milliárdnyi emberi lelket, a sötét, hideg űrben. Mozgásainkat olykor ismeretlen természeti, történelmi, társadalmi erők irányítják, s a tudat szerepe néha igen szerény. Még a tudatosnak vélt | alkotómunkában is. Én különösen mindig »tudatosan« hallgattam a tudat alatti, tudat feletti sugallataira, a környezet, a társadalom ösztönzéseire. Többnyire ezt próbáltam adni, amit kértek tőlem. Most, hogy kevesebbet kérnek, most gondol- kozhatom, hogy mit is adjak. — ön modern zenét és legalábbis számomra: nagyon harmonikus zenét ír. Hogyan lehet ezt a két hatást együtt érvényesíteni? — Se modern, se harmonikus zenére nem törekszem. Igyekszem felfoghatóan fojó! »Ááá, jó napot, Krémföldi kartárs! Megint elkezdünk egy új esztendőt, igaz-e? Mik a tervei az új évre, mesélje csak el nekem ... Áááá, nagyon szép, nagyon okos tervek ... És persze mindent tisztességes úton, ugyebár, munkával, szorgalommal, becsületesen ... Semmi aknamunka, ugyebár, semmi sus- kus, semmi kártevés. Nagyon szép, nagyon helyes, gratulálok, és látja, ezek után tiszta szívből kívánok magának boldog új évet... « Sajnos, ez nem megy. Globálisan kell boldog új évet kívánnom mindenkinek. Pézs- mapüspökynek csakúgy, mint Létalapynak, Mancikának csakúgy, mint Elemérnek, Frész Attilának csakúgy, mint Zaklaticska Ernőnek, s a macskának csakúgy, mint az egérnek. Legföljebb azt teszem hozzá gondolatban, hogy az egérnek azért mégis csak boldogabb új évet kívánok. Nem sokkal boldogabbat, csak egy egészen picivel boldogabbat. Csak annyival, amennyi ahhoz kell, hogy beérjen a lyuk- . ba, mielőtt a macska utolérő 1 galmazni. keresve a rezonanciakeltés lehetőségét, az emberi kapcsolatteremtés útját, a zene hullámhosszán. — Ki vagy kik voltak hatással zenei igényének alakításában? — Bartók emelkedett és zárt szellemisége, egyéni-univerzális zenéje maximális mércét állít a kor zeneszerzői elé. Személyes zeneszerzői mintaképem mégis inkább a XX. század két ellenlábas »nagy öregje« volt: mesterem, a hívő és értékőrző Kodály és a szkeptikus, örök kísérletező Stravinszkij. Érdekes, hogy szembenálló kettőjüket összekötötte külön-külön kinyilatkoztatott meggyőződésük, a melódia elévülhetetlen vezető szerepéről a zene struktúrájában. Közös vonás egyébként a két mester józan realizmusa is. — Közismertek gyermekoperái. Milyen összefüggésben van ez saját szép családjával? — A gyermekszeretet az emberszeretet része, s ez talán megadja a természetes összefüggést a két tény között. De gyermekeknek komponálni: ez tisztulási, egyszerűsödési gyakorlat is lehet a zeneszerzői gondolkodás számára. Ahogy a gyermekek fizikai táplálása is nagyobb higiénikus gondossággal, körültekintőbb felelősséggel jár, úgy kell a zeneszerzőnek háromszor is megrágni, mit nyújthat a fogékony, benyomásőrző gyermekhallgatóságnak, mit ír a »tiszta lapra«. Mert amit odaír, az megmarad, és sok éven át hat. — Nemrég három hetet töltött Vietnámban. Zenei élményeket is hozott magával? Vietnami kirándulásom zenei élményeiből legemlékezetesebbek a népzenei tapasztalatok, az eltűnő ázsiai őskultúra még fellelhető emlékei. A hallottakból hét darabot könnyű zongoradarab-sorozatban »konzerváltam«. (Mint aki letépi, lepréseli és bekeretezi a mezei virágot.) De zenei élményt ad maga a nyelv, a hétköznapi beszéd is, ahogy azt a járókelő, mokány vietnami emberkék és madárkaszerű vietnami lányok gügyügik, dalolják és csicser- gik. Gyönyörű tájélményeim is voltak. Hajóút a háromezer sziklaszigetes Ha-Long-öböl frissen aknátlanított vízén. Kirándulás Hoa Binh hegység narancsligetei közé, Thay Phong ősrégi pagodájához. De legfőbb élményemet maga a! csodálatos vitalítású, erős, leleményes vietnami néppel való’ találkozás adta. Ennek a népnek, Dzsingisz khántól napjainkig, minden hódítót sikerült visszavernie. És láthatóan nagyon hamar talpra fog állni a hosszú háborúk gonosz rombolásai után. L. L Somogyi Néplap TABI LÁSZLÓ “Tűnődés — újév után
