Somogyi Néplap, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-03 / 1. szám
Béke és Szocializmus Ötvenkét munkáshét nyitánya Lenin műveinek aktuális tanulságai A kommunista és munkáspártok elméleti és tájékoztató folyóirata nemzetközi kutatócsoportot szervezett azzal a feladattal, hogy dolgozza fel Lenin alapvető műveinek aktuális tanulságait. Az eszmecsere kivonatát az elméleti rovatban sorra közzétették. A decemberi számban a Lenin utolsó munkáinak mai jelentőségéről szóló vita anyagát olvashatjuk. A fő kérdések a szocializmus építésének mai gyakorlatával, az építés egyes szakaszainak sajátosságaival, a pórt vezető szerepével és az államapparátus tökéletesítésével foglalkoznak. Az aktuális nemzetközi kérdésekkel foglalkozó cikkek közül a közel-keleti és a Chilei helyzetet, továbbá az energiaválságot elemző írások számíthatnak a legnagyobb érdeklődésre. Jevgenyij Primakov szovjet egyetemi tanár történelmi áttekintést nyújt a négy arab—izraeli háborúról mind politikai, mind katonai vonatkozásban. A mindenkori katonai helyzetről térképek segítik eligazítani az olvasót. Felipe Suarez chilei publicista írásának címe tömören jelzi a haladó erők fő feladatát, amely így hangzik: Ki kell irtani a fasizmust Chilében! A dél-amerikai kontinens egy másik országának sok kérdőjelet tartalmazó eseményeivel Orestes Ghioldi, a legalitását visszanyert Argentin Kommunista Párt Titkárságának tagja foglalkozik Merre tart Argentína? című írásában. Victor Perlő, a neves amerikai közgazdász, napjaink legtöbbet vitatott kérdéséről, a kapitalista világ energiaválságáról nyújt szakavatott eligazítást. Ismerteti az energiaproblémák anyagi és politikai aspektusát, a nemzetközi olajkereskedelmet, a monopóliumok manipulációit. Cikkének nem véletlenül adta ezt az alcímet: Mi az igazság és mi a koholmány? A Nyugat-Afrikában dúló szárazság és éhínség problémáit érinti Amath Danszoko, a Szenegáli Függetlenségi Párt egyik vezetőjének írása Szenegál nehézségeiről, a neo- kolonializmus uralmáról, a kapitalista út jórhatatlanságá- ról a sokat szenvedő országban. Florakisz Giotisz, a Görög Kommunista Párt első titkára cikkében a nemzetközi munkásmozgalom fontos elvi kérdését, a proletár internacionalizmust boncolgatja. Felvázolja érvényes kritériumait, kifejti a nemzeti és a nemzetközi elv helyes dialektikáját. Számba veszi a megengedhető jelentéktelen nézeteltéréseket a munkásmozgalomban, és a káros, az alapvető kérdésekben való elhajlásokat, elsősorban a nacionalista jelenségeket. A sok egyéb érdekes és tanulságos publikáció közül felhívjuk még a figyelmet a könyvrovatra, amely ismerteti Leonyid Brezsnyevnek most megjelent kötetét: Az SZKP és a szovjet állam külpolitikájáról. Tanulnak a Aktatáskás nők és férfiak mentek be egymás után Kutason a tanácsháza ajtaján. Nem értekezletre, nem gyűlésre igyekeztek a tanácsterembe. Órára siettek. Vass Magdolna agrármérnök a tanfolyam vezetője. — Termelőszövetkezetünkben alig van szakmunkás, ezért kellő előkészítés után vezetőségünk úgy határozott, hogy felnőtt tsz-tagok részére szarvasmarha-tenyésztő szakmunkásképző tanfolyamot szervez. Harminchárom hallgatóval — 24 férfi, 9 nő — megszerveztük a taníölyamot. Ez a Tolnia megyei Lengj’éli Szakmunkásképző Iskola kihelyezett osztályaként működik. — Honnan járnak a hallgatók a tanfolyamra? — Kutasról, Betegről, Kisbajomból, Szabásról, valamint Ötvöskónyiból jönnek a hallgatók, autóbusszal, vonattal. A termelőszövetkezetek fizetik a hallgatók útiköltségét, ellátják őket tankönyvekkel, füzetekkel, tanszerekkel. A tanfolyam eredményes befejezése után 1500, illetve 1000 forint jutalomban részesítik őket. — Milyen tárgyakat tanulnak a tanfolyamon? — Tíz tantárgy van. köztük társadalmi ismeretek, állattani és tenyésztési ismeretek, takarmányozástan, tejtermelés- tan, állategészségügyi alapismertek, munkaegészségtan, | műszaki ismeretek stb. Előadok a tsz szakmérnökei, a I körzeti állatorvos, valamint az állami gazdaság gépészmérnökei. Az anyag minél eredményesebb elsajátítása végett a tananyaggal kapcsolatban hetenként filmeket vetítenek a hallgatóknak. Ezenkívül gyakorlati foglalkozásokon is részt vesznek, s a tanultakat munkahelyükön alkalmazzák. — Mi a hallgatók véleménye? — Nehéz ebben a koriban már a tanulás. De megéri a fáradságot, mert szakszerűbbé válik és tudatosabbá lesz a munka. A tanfolyamot már többen meglátogatták az anya- iskoláitól és a MÉM szakoktatási felügyelőségétől. A lá togatási naplóban ez olvasható: »A tanfolyam vezetője és előadói nagyon lelkiismeretesem készülnek óráikra, és igen jó munkát végeznek. Különösen örvendetes, hogy az elméleti képzés mellett gyakorlati példák sorakoztatásá- val, azok alkalmazásának módjával, szemléltetéssel segítik a hallgatók ismereteinek gyarapítását. A tanfolyam adminisztratív munkája mintaszerű.« Most néhány nap szünetet tartanak az »-öreg diákok« is, hogy utána újult erővel folytathassák megkezdett tanulmányaikat. K. J. Hatféle panelépület Az utóbhi években kialakult gyártási technológiához '.•a.ímazkodva a lakások ter- • rteséniál is figyelembe keilt venni, hogy a panelo« építkezési mód gyorsabb munkát tesz lehetővé. E módszer fejlesztésére a Pécsi Tervező Vállalat szakeml«erei elkészítettek egy pályázatot, mélyet az Építési és Városfejlesztési Minisztérium elfogadott. A Somogy megyei és a kaposvári városi tanács vb, az Állami Építőipari Vállalat és a Beruházási Vállalat szakembered a pályázati anyagból aitféle épület tervét választották ki, amelyek alapján építik majd a lakásokat az ötödik ötéves tervben. Az épületek tíz- és ötszintesek, hal- fajta lakás lesz hmnuk. A tízszintesek közül. az egyikben a lakások átlagos alapteriilete több mint 50 négyzetméter, a másikban 49,24 négyzetméter lesz. A TM jelzésű ötszintes épületekben a lakásalapterület 58, 57,5 58,4 és 52,3 négyzetméter lesz. A tervezők gondoltak a kis- és nagycsalódokra. Lesz másfél, illetve három és fél szobás lakás is, Zömmel azonban két, két és fél szobás lakások épülnek. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat és a Pécsi Tervező Vállalat 1974 első felében közös katalógust jelentet. meg. amelynek' segítségével bemutatják az épülete’ különböző homlokzati képeit, a lakások alaprajzát és a bútorozási tervek«*. Gazdag tervek az év első munkanapján Harminchét panorámabuszt vesz a Volán — Hogyan szilveszterezett a I Határozataink párttitkár? vizsgáljuk, Szilveszter éjszakáján keményen dolgoztak megyeszerte a taxisok, a vagonkirakók az állomáson »ünnepelték« az új évet. Az év végi megnövekedett forgalmat torlódásmentesen bonyolította le a Volán 13. sz. Vállalata, és különbuszok beállítására — noha készenlétben álltak — nem volt szükség. Az ünnepi csúcsforgalom utáni jó hangulat érződött az év első munkanapján is a Volánnál. — Minden a lehető leghétköznapibb — válaszolta kérdésünkre dr. Bors István, a vállalat forgalmi igazgatóhelyettese. — Kitűnően zárult az év, a vállalat történetében először sikerült elérnünk a 300 milliós termelési értéket. Szépen alakult a nyereségünk is ezenkívül 8 százalékos bérszínvonalemelést valósítottunk meg. — Milyen gépkocsikat vásárolnak az idén? — 37 panoráma autóbuszt kapunk. A gyárban már megszüntették a régebbi típusok gyártását, az újak viszont lényegesen többe fognak kerülni, így vásárlásukra hitelt ve- jzünk fel. Ennek ellenére változatlan marad a viteldíj a panorámabuszokon. Veszünk még 11 Zsigulit, hogy ki tudjuk selejtezni öreg, kiszolgált vVarszawáinkat. A tehergépkocsik selejtpótlására 65 jármű beszerzését határoztuk el: köztük Zsuk-okat, hogy a teher- taxik állományát felfrissíthessük. Ezek a — nem nagy — beruházások lehetővé teszik, hogy tartsuk az eddigi színvonalat, s az idén mintegy 5—6 százalékkal növeljük teljesítményüket. Ezt a célt reálisnak tartjuk, mert más oldalról is jók a feltételek. Az idén várhatóan országszerte megélénkül a beruházási tevékenység, s ez kedvezően befolyásolja a fuvarozási munkánkat. Ezenkívül egyenletesen növekszik az idén is az iparban foglalkoztatottak száma, s ez az utas- forgalomban föltétlenül érezteti hatását az új évben. Cs. T. — Családi körben, együtt a | szomszédainkkal. A tévét néztük, a gyerekek pedig átmentek a kaposújlaki művelődési otthonba. — Mivel kezdte az első munkanapot? — Átnéztem a munkatervet, s fölkészülök a január 11-i végrehajtó bizottsági ülésünkre. — Miről tárgyalnak? — Az egységes művelődési terv megvalósítását értékeljük, azután megszabjuk az idei feladatokat. Ezenkívül mérlegre tesszük a Vörös Lobogó sportkör munkáját, s szintén meghatározzuk az 1974. évi tennivalókat. — Mi a pártbizottság legfontosabb feladata ebben az évben? — A három év alatt hozott végrehajtását szeretnénk pontosan ismerni, hol tartunk. Nagyon fontos feladatunk, hogy megszüntessük az állandó' létszámcsökkenést, jó gazdaság- politikai munkával segítsük a vezetőséget a rekonstrukció feladatainak megoldásában. Az 1973-as évet jó eredménynyel zárta az üzem, már december elején eleget tettünk évi tervünknek. Ehhez hozzásegített bennünket, hogy a dolgozók, a kommunisták, a társadalmi szervek összefogtak a gazdasági vezetőkkel, s így meg tudtuk oldani azokat a feladatokat, melyeket a nagy- vállalat, a népgazdaság várt tőlünk. — Mit szeretnének még? — Befejezni az óvodánk bővítését, hogy a gyárban dolgozók gyermekeit elhelyezhessük. L. G. Kilencmillió elektroncső — Az év első munkanapján a nagyobb feladatokról volt szó a reggeli megbeszélésen — még ebben a», évben Siemensgépeket szerelünk be. Az Egyesült Izzónak ugyanis együtt Szesz helyett üdítő italt Negyvenötezer elektroncső készült a 9 millióból. mondta Nagy Lajos, az Egyesült Izzó Kaposvári Elektroncsőgyárának igazgatója. A fiatal kaposvári nagyüzem évről évre nagyobb feladatokra vállalkozik: tavaly a tervezett hétmillió helyett 7,7 millió elektroncsövet készítettek. Ebben az évben harminc százalékkal emelték tervüket, s december 31-ig összesen 9 millió elektroncsövet adnak át a kereskedelemnek. — Miként sikerül megvalósítani ezt a termelésemelkedést? — Üj szivattyúegységet helyeztünk üzembe a gyárban, s I működési megállapodása van a világhírű Siemens céggel. Ök nem fejlesztik elektroncsőgyártásukat, hanem Magyarországról fedezik a szükségletet, a fölöslegessé vált gépeket pedig nekünk adják át. E berendezések üzembe állítása és a jól bevált munkaszervezési intézkedések biztosítják, hogy a tavalyinál több elektroncsövet időben megkapja a kereskedelem. A kilencmillióból tegnap — az év első munkanapján — 45 ezer készült el. K. I. Kilencven hízott sertés az első nap Az út melleit traktor szánt. Gépek jönnek-mennek, megrakott tehergépkocsik hagyják el a kaposvári Latinca Sándor Termelőszövetkezet majorját. Hogy egészen pontos legyek, nem a kaposvári, hanem a ka- posvár—kaposmérői tsz-ről van szó. Az új évben ugyanis már egyesült szövetkezetként dolgoznak. A könyvelésben a leltárt ösz- szesítik. Sietni kell a munkával, hiszen a szövetkezet a zárszámadást minél előbb szeretné megtartani. Erre valószínűleg február tizediké körül kerül sor. Az agronómián dolgozók a reggeli jókívánságok után azonnal nekiláttak az elő- tervezésnek. Az általuk készített fölmérések arra adnak majd választ, hogy milyen tervek felelnek meg legjobban az egyesült gazdaságnak, hogyan érhetnek el az 1973. évihez hasonló, vagy még jobb eredményeket. A hiányzó vetőmagvakat minél előbb be kell szerezni, hiszen ahogy mondják: »Január, február — jön a nyár«. Hamarosan eljön a vetés időszaka, és akkor már minden magnak a raktárban kell lennie. A traktorosok a határban dolgoznak. A mélyszántást, melyet az őszi fagyok miatt nem tudtak befejezni, most kell elvégezni, amikor »fölengedett« a föld. A szállításokat is megkezdte a szövetkezet. Az új év első napján negyven hízott sertést szállítottak a MÉK-nek, ötve- net pedig a húskombinátnak. Az akkumulátorüzemből 80 akkumulátort küldtek a fővárosba, a 20-as Volánnak, 160 ezer forint értékben. A szövetkezet kertészetében megkezdődött a fóliaházak talajcseréje. Az 1973-as év szép eredményeket hozott a szövetkezetnek. Termelési terveiket szinte minden ágazatban túlteljesítették. A gazdaság vezetői remélik, hogy 1974 sem lesz fu- karabb. Az egyesült szövetkezet még eredményesebben gazdálkodhat majd, ha a munka- szervezés, a tagság hozzáállása sem lesz rosszabb az eddiginél. D. T. Balogh Lajos, a Somogy megyei Vendéglátó Vállalat igazgatója az évi terveikről beszél: — Üzletpolitikánk, amelynek célja az ételforgalom és az üdítő ital eladásának növelése, az égetett szesz fogyasztásának visszaszorítása, tavaly sikerrel járt. Üzletpolitikánk változatlan marad, elsősorban az étel, valamint az üdítő ital fogyasztásának emelésével kívánunk előbbre lépni. Elmondta az igazgató, hogy tavaly kétmillió palack üdítő ital fogyott, félmillió palackkal több, mint 1972-ben, s ezt az idén 30 százalékkal akarják növelni. Az idén bevezetik a fagylaltporból készült fagyi gyártását. Ennek több előnye van: jobb minőségű, nagyobb a választék, s könnyíti a női dolgozók munkáját. A felszabaduló hűtőpultok, hűtőszekrények lehetővé teszik a nagyobb mennyiségű üdítő ital hűtését. Megállapodtak -a Mecsek vidéki Vendéglátó Vállalattal, amely gastrofol ételek készítésére alkalmas üzemet létesített, így a kaposvári és a Balaton-parti egységeikben növelik az olcsó ételek választékát. A vendéglátó vállalat együttműködési szerződést, megállapodást • kötött az IBUSZ-szal, a Siotourral és a Volán Utazási Irodával. Kaposvári éttermeibe, a Kapos szállóba naponta érkeznek külföldi csoportok, s nyári, balatoni egységeik idegenforgalma is jelentős. A centenáriumi vendéglátó napok tapasztalatait hasznosítva az erre alkalmas balatoni helyeken az idén több alkalommal rendeznek műsoros esteket. Az ifjúsági turizmus fejlesztésére valamennyi balatoni éttermükben beváltják az OIOT kibocsátotta turistajegyeket. A fegyveres erők kaposvári klubját a vendéglátó vállalat üzemelteti. Az Április 4. utcai helyiséget most alakítják át, s ebben zenés, szeszmentes ifjúsági klubot létesítenek, ahol kulturált körülmények között kétszáz fiatal szórakozhat. ' Sz. I» Több tőkehúst és húskészítményt! Több hús és húskészítmény kerül az asztalunkra. Segítjük a rekonstrukciót A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának nártbi- Jttsága a megveszek! elsőként megalakult ipari üzemi pártbizottsága. Példáján sok csúcsvezetőség, megalakulófélben lévő pártbizottság tanult hosszú éveken át. Mihalics István huszonhárom éve párttitkár, s 1965 óta áll a pártbizottság élén. — Nyugodtan, bizakodva kezdjük az évet — mondja Ostoros István, a Kaposvári Húskombinát igazgatója. — Tehetjük, mert az 1973-as eredményeink szolgálnak az óvatos derűlátás alapjául. A tavalyi állategészségügyi helyzet miatt ugyan valamelyest csökkent a sertés- és marhafelvásárlás, az így kiesett tőkehúst azonban ellensúlyozni tudtuk a húskészítmények választékának és mennyiségének növelésével. Különösen jól sikerült az úgynevezett hurkaprogram: az állatok kevésbé értékes részeinek olcsó, kedvelt hasznosítása. így 570 vagon hentesárut vittünk piacra, mintegy 100 vagonnal többet, mint 1972-ben. Az j idén tartani szeretnénk a feldolgozásnak ezt a szintjét,! azonkívül, hogy terveinkben több állat — például 40—50 ezerrel több .sertés — felvásárlása szerepel. A húskombinát nagy beruházások előtt áll. 1975-ben kezdődik az 1000 vagon kapacitású sonkakonzervüzem épütése, amelyben főként exportárut fognak készíteni. Az új üzemrész magasabb higiéniai technikai követelményei miatt már az idén megkezdődnek a tervezési, szervezési munkák. Sőt, a tényleges építő munka is megindul: 500 személyes öltöző, mosdó és egy laboratórium alapozási és építőmesteri munkáit kezdik meg. Cs.. T. Somogyi Néplap o