Somogyi Néplap, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-27 / 22. szám

Nyelvművelés fl kérdés kérdéséről Mi tulajdonképpen a kér­dés? A kérdés lényegét talán azért nehezebb megragad­nunk, mint a nyelv haszná­latának egyéb tényeit, mert kérdéseink megalkotásában használjuk tel valamennyi közül a legeltérőbb, egymás­tól leginkább elütő nyelvi megoldásokat. A Megette? kérdő mondatot a Megette. kijelentő mondattól az külön­bözteti meg, hogy amikor ki­ejtjük, hangunkat a második szótagon fölfelé visszük, majd az utolsón visszaereszt­jük, míg a Megette, ejtése köbén a hangmagasság folya­matosan süllyed. Kérdezhetünk azonban úgy is, hogy a mondatban sa­játos, úgynevezett kérdőszót helyezünk el: Megette-e? Eb­ben az esetben a kérdő mon­dat sajátos hanglejtésére nincs szükség, hiszen az -e jelezte már, hogy kérdésről van szó. Sajátos beszédhely­zetben a kérdés tényét meg­felelő jelentésű önálló szó is kifejezheti: Élményeidről kérdezlek. Néha pedig úgy­szólván meg sem látszik egy mondaton, hogy voltaképpen kérdést rejt. A nevét! felszó­lítás tulajdonképpen a Hogy hívják? kérdésnek felel meg. Ebben az estben a kérdés­nek nem is volt formai jegye, rejtőzködő lényegét csak an­nak az alaphelyzetnek isme­retében láthatjuk meg, ame­lyikben a mondat elhangzott. S ha ez így van, akkor a kér­dés korántsem merül ki a kérdő mondatban, más köz­lésformák mezében is fölbuk­kan anélkül, ho^f viselné sa­játos formai jegyeit. Talán riasztó a kérdés lehetséges eseteinek ez a látszólagos zűrzavara, ámde — Hegel szavával — a világ dol­gaira értelmesen kérdez, arra a világ is értelmesen pillant vissza«. És hogy a kérdés lé­nyegét föltárhassuk, figyel­münket mindenekelőtt éppen a kérdező és a kommunikáció folyamata felé kell fordíta­nunk. Amikor emberek beszéd­ben érintkeznek, végső soron három alaptípus valamelyi­ke valósul meg: 1. valaki csupán közöl valamit mással vagy másókkal, 2. valaki kér­dez valamit mástól vagy má­soktól, és végül 3. megkísérel »cselekvéseket végrehajtani szavakkal«, azaz előidézi va­laminek a másokkal való megtételét. Bármelyik változatról le­gyen is szó, a mindennapi beszédtevékenységben (a nyelvi kommunikációban) a közlő szemben áll a hallga­tóval, s közöttük van a be­széd tárgya. Mármost az el­ső alaptípusban a közlő és a hallgató viszonya a közlés idejére teljesen egyenrangú a kommunikáció szempontjá­ból. Nem ez a helyzet, há a közlő valamire utasítást ad a hallgatónak, és ugyancsak alárendeltségi viszony jön lét­re, ha a közlő kérdez: ilyen­kor saját magát vagy közlésé­nek tárgyát bizonyos értelem­ben aláveti a hallgatónak (a hallgató tudásának). Ilyen­formán a hallgató maga is egy kissé szorosabban bele- vonódik a közlés tárgyának kialakításába. Aki ugyanis valaminek az elmondásába hirtelen' azt a kérdést szövi bele, hogy No és mit gondol­tok, mit lehetett tenni?, az gyors mozdulattal feszesebb­re húzta a kommunikációs partnerek kötelékeit. Valódi kérdések problémá­jának ez a sarkpontja: a köz­lésben kifejezhető tudás kö­zösségen belüli együttes megteremtése, illetőleg meg­formálása. Ebben az értelem­ben a kérdés a kommuniká­ció legtisztábban »kommuni­kációs« alapesete. Ez az elv egyben megmagyarázza az úgynevezett álkérdések, va­gyis a kérdő formájú, de va­lójában nem kérdő tartalmú közlések létrejöttét is. Ha va­laki azt kérdezi, hogy Mi az ■ördögnek beszél olyasmiről, amihez nem ért?, nyilvánva­lóan inkább fölháborodásá- nak akar hangot adni, sem­mint valakinek a véleményét kéri válaszként egy kérdésre. Ugyanígy — egy izgatott be­szélgetést föltételezve — a Mire akkor Judit? kérdő for­májú, de nem kérdő jellegű közlés pusztán az elbeszélés folytatására hív fel; a Meg­mutatná végre a jogosít­ványát? határozott, kissé gú- nyoros, egyszersmind lekeze­lő fölszólítás, akkor is, ha kérdésnek hangzik; a Nem az volna a legbölcsebb, ha azon­nal szakítanánk? pedig tulaj­donképpen feltételezés, vagy feltételezés és felszólítás. Kérdések-e akkor hát ezek? Két szempontból igen. Föl­tételezhető, sőt megtörténik, hogy ezek végül is valóban kérdésként hangzanak el, úgy, hogy csakugyan tartal­muk szerinti választ kíván­nak; továbbá abban az érte­lemben, hogy a beszélőnek és a hallgatónak éppen azt a | speciális viszonyát teremtik fl meg, amelyik a kérdést álta- j Iában jellemzi. Ezek a kérdé­sek mindazonáltal nem kérdő mondatok, legalábbis nem olyan kérdő mondatok, mint amikor azt kérdezzük meg, hogy hány óra van. Ha most az elmondottak alapján össze akarjuk foglal­ni, miféle kéidéstípusokat használunk nyelvünk min­dennapi gyakorlatában, ak­kor először is az utóbb emlí­tett kérdésfajtákat, ezeket a »nem kérdő kérdéseket« kell különválasztanunk. A valódi kérdéseket azután asszerint csoportosíthatjuk, hogy mi­lyen válaszokat vonhatnak maguk után. Mindenekelőtt van eldöntendő kér­dés. Megadott lehetőségek között kell a hallgatónak vá­lasztani. Például: Elmégy?; a várt válasz igen vagy nem; ez az eldöntendő kérdés igen/n em kérdés típusa. Másik válfaja ugyanennek az alternatív kérdés. Er­re a feleletnek két vagy több eshetőség közül az egyiket vagy föltételezett közlemény jelölnie: Fehéret, feketét vagy zöldet? A közlő érdek­lődése vonatkozhatik emel­lett egy cselekvés, történés vagy állapot egyik vagy má­sik tényezőjére. Ilyen esetek­ben a kérdés valamely adott vagy föltételzettt közlemény kiegészítését kívánja meg. Ez a kiegészítendő kér­dés. Van, hogy a válasznak mindössze egyetlen mozzanat­tal kell kibővítenie a már is­mert közlést (ki bővíten­dő kérdés). Nem ritkán azonban a kiegészítendő kér­dés nyomán új közlemény, magyarázat kezdődik el, fő­leg ha a kérdés a már előa­dott tények okára vagy mód­jára vonatkozik (mód-, ille­tőleg okmegjelölő kérdés). Mondatfajtáink közül a kérető mondat jelöli legré­gebb óta külön írásjel. Ez ön­magában is mutatja a kérdés markáns jellegét. További eszközei — ahogy említettük már — színesek, sokfélék és »nyelven kívüliek« is lehet­nek. Nem véletlen, hogy mindennapi érintkzésünkben használatos a »kérdő pillan­tás«. Még kézmozdulattal is tudunk »kérdezni«. Ami a szorosabb értelem­ben vett nyelvi eszközöket il­leti, mindenekelőtt a kérdő hanglejtésformát kell kiemel­nünk. Az utolsó • előtti szóta­gon magasabbra emelt dal­lamformát az eldöntendő kér­dések esetében alkalmazzuk (Elmentél?). Megjegyzendő, hogy ha eldöntendő kérdé­sünk egy vagy két szótagú, ez az emelkedés-esés egy, il­letőleg az utolsó szótagon be­lül következik be. Nem szük­séges sajátos kérdő hanglej­tést alkalmazni, ha a közle­mény egyéb tényei már kife­jezik, hogy választ várunk, vagyis ha a mondat kérdésé­re utaló nyelvtani elemet ( például hol?, milyen?, ho­vá?, mennyiért?, stb. kérdő névmást, -e kérdőszócskát és így tovább) tartalmaz. Néha semmilyen formai jele nincs a kérdés tényének, és csak a kommunikációs helyzet teljes ismerete világosít fel afelöl, hogy egy kijelentés ál­ruhájába bújt kérdés hang­zott el. Összefoglalásképpen talán megkockáztathatjuk: a kér­dés bázisa a kommunikáció­ban részvevőknek egymáshoz való sajátos viszonya, ami — ugyanúgy, ahogy a felszólí­tásban — jellegzetesen egye­di nyelvi megoldásokat igé­nyel. Säend« Tamás Szovjet fotóművészek kiállítása Budapesten a Műcsarnokban Az egyik kép: Szamovár mellett. Barna Margit Barázdák mögött Apám görnyedése a hátamon, Szüléiéi makacsságát csikorogja, Minden mozdulatom Bánatai feketéllnek A lefelé futó ráncokban Az arcomon. Nyilallás íve idézi Anyám kévék alatt feszült derekát. Es megbotlik minden simogatásom Mert puha kezemen A négy öreg tenyér Villanyelektől rajzolt kőnyomata Almaimba is belevág A tegnapi gőgös hidegben fagyott jég: A sárbaragadtak Maguk keressenek utat! Es látom a két drága embert Fiatal izmokkal, örökös nekifeszülésben De körülöttük Fehér kesztyűkön tartott Vad paripák Sorsig süppedő barázdákat szántanak. Daku István Mindenkinek béke Elmúlt néhány nyaram, azon, mi hátra van, szeretném megérni, hogy a drága földön ritkulna a börtön s ne kellene félni: ne lenne az áldott rög préda és álnok viharkeverőknek. ami ma még szak ad ék, ha tettekre válnék s győzne az erősebb! Pusztulna a gonosz, aki csak bajt okoz, pusztulna, egy szálig! — En is ezért fogok míg a szívem dobog: küzdeni halálig. Ne kelljen a megvert embertől az embert minduntalan óvni lenne egyszer végre mindenkinek béke, igazi, valódi... »A Szovjetunió — ma- címmel nagyszabású fo­tótárlat nyílt január 25- én a Novoszty Sajtóügy­nökség (APN) és a Ma­gyar—Szovjet Baráti Tár­saság közös rendezésében a Műcsarnokban. A 700 kiállított alkotást 350 ezer fotóból válogatták ki. Fölkértük Nyikolaj Jugov elvtársat, a kiállítás igaz­gatóját és Vitálij Tyerda- tov elvtársat, a kiállítás művészeti vezetőjét, is­mertessék olvasóinkkal a kiállítás célját. Célunk az volt, hogy a művészi fotó eszközeivel mu­tassuk be a Szovjetunió mindennapjait, átfogó képet adjunk hazánkról, a kétszáz­ötven milliós nép életéről. Azt szeretnénk, hogy a ki­állítás minden látogatója képzeletben egy szovjetunió- beli utazás részvevője lenne, hogy lássa Kamcsatka mű­ködő tűzhányóit, Ukrajna és Kazahsztán tágas mezőit, a Távol-Észak zord vidékét és a Fekete-tenger örökzöld partvidékét, a Pamir lavi­náit, a szibériai tajga hóföd­te tájait, a szovjet sarkvidék jégmezőit és a déli a szov­jet köztársaságok vadregényes pusztaságait. A kiállítás látogatói képet kapnak arról is, hogyan él­nek és dolgoznak a szovjet emberek, milyen szerepet játszik életükben a művé­szet és a tudomány, milyen fogékonyak a humor és a szépség iránt. Megismerked­hetnek a szovjet városokkal, épületekkel, iskolákkal, sport- létesítményekkel. gyárakkal és kulturális intézmények­kel. A kiállítás bemutatja, hogy az eltelt félévszázad folya­mán milyen hatalmas utat tettek meg a Szovjetunió né­pei nemzeti kultúrájuk, gaz­daságuk fejlesztésében. A tárlat megrendezésének gondolata még a hatvanas években vetődött föl. A No­voszty Sajtóügynökség ek­koriban tette közzé felhívá­sát: mindenki, akinek birto­kában vannak a Szovjetunió mai életét ábrázoló fényké­pek, küldje be legjobbnak ítélt felvételeit. A felhívásra tömegével ér­keztek hozzánk hivatásos és amatőr fotósok felvételei. Jól szemlélteti ezt a már em­lített tény: a mostani kiállí­tási anyag 700 fotójának ki­válogatásához 350 ezer fotót kellett végignézni. A Budapesten bemutatásra kerülő képek válogatása so­rán nem tettünk különbsé­get hivatásos és amatőr fo­tósok között. A szerzők kö­zött vannak olyan neves mesterek, akiknek munkái a New York-i Modern Művé­szetek Múzeumában, a Bri' Királyi Fényképészeti Társa­ság tárlatán és más nemzet­közi fotósfórumokon is lát­hatók. Más fotósok viszont most szerepelnek először ; nagyközönség előtt. Gyűjteményünkben szere­pelnek olyan munkák, amelyek annak idején he­ves vitákat váltottak ki, de minthogy bátor művészeti kísérletező kedvről, a fotó­művészet útkereséséről ta­núskodnak — helyük van a kiállításon. A válogatás során nem törekedtünk arra, hogy a modern fotóművészet vala­mely irányzatát vagy éppen­séggel műfaját előnyben ré­szesítsük a többivel szem­ben, mert Voltaire ama gon­dolata vezérelt bennünket, amely szerint »minden ‘ mű­faj« jó, kivéve az unalma­sat«. K. G. Új könyvek A hírmondótól napjainkig A Magyar Hírmondó 1779. július 1-ről keltezett pél­dánya volt az első magyar nyelvű újság. Dersi Tamás és Szántó Tibor — a Magyar Újságírók Országos Szövetsé­ge és a Kossuth Könyvkiadó közös gondozásában — A ma­gyar sajtó képeskönyve össze­állításával arra vállalkozott, hogy az elsőtől napjainkig kövessék nyomon a sokféle hírmondó útját. Élvezetes, is­,Orosz András Bízzátok rám Miért akarják tőlem, hogy tökéletes legyek Bún és elhajlás nélkül kerüljek mennybe Miért nem fújhatok Fényes Szeleket Az elpolgárult szőrös fülekbe. Adjátok ide a pálcái Es az Isten atcát , Húszévesre másolom Panoráma — A leningrádi Szaltikov— Scsedrin könyvtár — a világ öt legnagyobb könyvtára kö­zül az egyik — évente több mint 20 000 könyvet és kiad­ványt küld partnereinek 101 országba. A könyvtárban több mint 19 millió könyvet őriz­nek. Évente 10 millió könyvet és újságot kölcsönöznek az olvasók. A könyvtárnak más­félezer munkatársa van, kö­zülük háromszázan tudomá­nyos munkával foglalkoznak. egy 500 mozija évente nyolc színmű filmváltozatát fogja bemutatni, s az egész idényre szóló előfizetésben árusítják a belépőjegyet — írja a Ma­gyar Szó. • * • — Arthur Rimbaud költe­ményei után szabadon forgat­ta Jean Eustache francia rendező AZ ÉN KIS SZEREL­MI KALANDJAIM című filmjét. gyár könyvnyomtatás jelentős állomásait. « * • — Az egyik legnépszerűbb lengyel együttes a Pantomim Színház, amelynek székhelye Wroclaw, de minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy fel­lépéseinek színhelye: az egész világ! Bár a társulat a panto­mim nevet viseli s ez a műfaj a művészet klasszikus formái­hoz tartozik, a színház kétség­telenül újító jellegű. — Mozart Varázsfuvoláját filmesíti meg a svéd televízió számára Ingmar Bergman. A forgatást az idén kezdik, az operatőr Sven Nykvist. — Kéményseprőként gyűj­tötte a mozi gépeket Weáser Nándor Budapesten. Egykor maga is mozitulajdonos volt. Az egyedülálló gyűjtemény, halála után, a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat tulajdoná­ba került. A gyűjtés még fo­lyik, s a tervek szerint a So- mogytúron létesítendő mozi- múzeumhan mutatják be majd a gazdag emlékanyagot. • * * — Először játszik együtt Sophia Loren és Richard Bur­ton Vittoria de Sicának Az Utazás (The Voyage) című A mozfgípgyűjfcmény legrégibb darabja. A vetítő masinát filmjében. A forgatást Szicí- k ezzel tekerte a gépész. liában kezdtek meg. * * * — A hollywoody produce­rek az úgynevezett »megfil­mesített &zínház«-zal próbál­ják visszahódítani a közönsé­get. E program keretében az Egyesült Államoknak mdnt­— A magyar könyvnyomta­tás 500 éves történetéről szól Bodrossy Félix színes filmje. Az ötszáz esztendő Mátyás ki­rály páratlan könyvtárától, Hess András első nyomtatott könyvétől híven követi a ma­• * * — Ismét együtt játszik Zsanna Prohorenko és Vla­gyimir Ivasov, a Ballada a ka­tonáról című film két világhírű színésze. A szvredlovszki stú­dióban készül a Fölfedezés, amelyben játszik még Dona- tasz Banionisz, Armen Dzsi- garhanjan és Vitalij Szolomin. A történet szovjet tudósokról szól. méretekben bővelkedő, föl­fedezésekben sem szűkölkö­dő utazás ez. Erdei Ferenc összegyűjtött műveinek kibocsátása — amire az Akadémiai Kiadó vállalkozott — aligha pusz­tán tisztelgés a magyar való­ság szenvedélyes kutatója előtt. Sokkal inkább fontos megállapítások, gondolatok, történelmünk egy darabjá­nak fölidézése, s ezt már az első kötet, a Parasztok bizo­nyítja A nagy igényű tanul­mány, amely 1938-ban az Athenaeumnál jelent meg — a mostani annak hasonmás kiadása —, átfogó kísérlet a parasztság fogalmának meg­határozására, a paraszti tár­sadalom tipikus jegyeinek megrajzolására. Jean Jaures: Válogatott beszédek és írások — ez áll a könyv borítólapján. Régi adósságot törlesztett a Kos­suth, amikor a nemzetközi hírű szocialista politikus, fi­lozófus és író műveinek egy csoportját, a magyar olvasó- közönség számára is hozzá­férhetővé tette. A válogatást — Jemnitz János végezte — arra törekedett, hogy lehető­leg minél szélesebben tárja elénk azt a küzdelmes utat, amelyet Jaures megtett s amelyet 1914. július 31-én szakított félbe egy soviniszta gyilkos. A tíz fejezetre tagolt gyűjtemény bepillantást ad azokba a beszédekbe, cikkek­be, amelyek a háborúról, a szocialista mozgalom elvi kérdéseiről, a II. Intemacio- náléról, művészeti, irodalmi, filozófiai problémákról hang­zottak el, illetve íródtak. Somogyi Néplap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom