Somogyi Néplap, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-22 / 17. szám
J. Szpasszkij már vezet Sikeres kézilabda Portisch újabb döntetlenje kupanyitány Tászáron A sakkvilágbajnok-jelöltek negyeddöntőjében vasárnap is nagyüzem volt. A sok döntetlen után Szpasszkij megszerezte a torna első győzelmét. San Jüanban a párosmérkőzés harmadik játszmája pénteken függőben maradt. Már ekkor előrevetette árnyékát, hogy az exvilágbajnok esetleg győz. •Szpasszkij mindjobban érvényesítette is jobb állását, s az amerikai Byrne az 56. lépésAsztalitenisz ben feladta a mérkőzést. Szpasszkij ezzel 2:1 arányban vezet. Augustában a szovjet Korcs- noj és a brazil Mocking játszmája a 42. lépésben függőben maradt. A Korcsnoj egy ritka megnyitást alkalmazott. Mec- king később gyalogelőnyhöz jutott. A 22. lépésben Korcsnoj döntetlent ajánlott fel, ezt azonban ellenfele visszautasította. A későbbiekben a szovjet nagymester kiegyenlítette az állást, így maradt függőben a harmadik játszma. Ennél a párosnál a mérkőzés állása 1:1 (1). Palma de Mallorcán a vasárnapi versenynapon a késő esti órákban Portisch Lajos és Petroszjan kézfogása azt jelentette, hogy a két versenyző második mérkőzése sem hozott döntést. Ez alkalommal a magyar versenyző vezette a világos b.ábukat. A soron következő harmadik fordulóban ismét Petroszjáné a világos szín. E mérkőzés állása is 1:1. Már egy esztendővel ezelőtt beigazolódott, hogy megyénk legjobban fölszerelt sport- munkacsarnokában lehet kézilabdatornát rendezni. A tavalyi kísérlet nyomán a Somogy megyei Kézilabda Szakszövetség most újra kiírta a téli kupa versenyeit. Nagyjából a várakozásnak megfelelően futottak be a nevezések, noha titokban talán több indulóra is számítottak a rendezők. Mégoszlot- tak a vélemények, hogy az üzemi spartakiádokra készülődő csapatainknak helyük van-e a kupában. A szövetség úgy vélte, hogy igen, hisz ezek az együttesek az idén az OSN keretében akár az országos döntőig is eljuthatnak. Nem közömbös, hogy a megye reprezentánsai miként készülnek fel a megyei, területi, vagy tán az országos döntőre is. Vasárnap már rajtolt az idei kézilabda téli kupa férfimezőnye. A nyitányon csak férficsapatok léptek, pályára. Egy hét múlva viszont »női nap« lesz e tornán, s váltakozva így megy majd a tavasz kezdetig, amikor befejeződnek a teremtorna küzdelmei. Fennakadás nélkül, szinte óramű pontossággal peregtek az első napi versenyek. Az persze nem volt benn a programban, hogy mindjárt az első forduló munkát ad majd a fegyelmi bizottságnak. Még be sem fejeződtek a vasárnapi versenyek, amikor már befutott az első óvás. A Marcali SE óvta meg a Dombóvári VSE ellen elvesztett mérkőzését. A marcaliak szerint Mayer jogosulatlanul szerepelt a DVSE csapatában. Közben a pályán érdekes, helyenként szoros mérkőzések zajlottak le. Nagy csatát hozott a »Vasas-rangadó«, melyen a megyei bajnokságban szereplő Vasas csak szoros küzdelemben tudott győzni a »spartakiádos« VBKM Vasas ellen. Biztosan vette az első akadályokat a tavalyi kupagyőztes Taszár. Váltakozó sikerrel szerepeltek az újból pályára lépő Oregfiúk. Tudósítónk az alábbiakban számol be az egész napos ta- szári mérkőzéssorozatról: Péter és Boldizsár nyerte az egyéni bajnokságot A 32-es táblára kerülésért is játszani kellett a ■ férfiaknál. Ez is jelzi, hogy szirH te minden indulásra jogosult versenyző ott volt a megyei asztalitenisz bajnokság férfi egyes mezőnyében. De arra sem volt mostanában példa, hogy a nőknél is csaknem telt volt a tábla. 26 lány vágott neki a megyei bajnokság végküzdelmeinek. Az esélyesek közül csak Dobos Maliid hiányzott. Szép és olykor látványos is. e sportágban a párosok verselj nye. .. így volt ez Somogy megye 1974. évi felnőttbajnokságában is, a »krém« azonban mégis az egyéni szám. Ennek csatáit kígveVemin^l^azok Boldizsár Gabi - (balról) először szerzett bárom akik ott szó- aranyérmet. Győzött az egyesben, a vegyes pá- rongtak szom- rGsfran> 3 Diószegivel *az oldalán a női párosban baton este a ka- 1S* posvári Berzsei Dániel Általános iskola tornatermében, amely ezúttal is otthont • adott a sportág megyei döntőjének. Bizony ideálisabb környezetet is megérdemelne már Somogybán az asztalitenisz, amely , megyénkben egyedül rendelkezik két NB i-es csapattal. No meg amely iránt egyre fokozódik a versenyzők érdeklődése is. A kétnapos bajnokság második versenynapján — amikor a fiatalabb generáció tagjai versengtek a megyebajnoki címért — a mintegy másfél száz versenyző (!) szinte kiszorította a szurkolókat a »nézőtérről«. A felnőttek hosszúra nyúlt döntőjében a lelkes vidéki versenyzők — akik elsősorban tanulni jöttek Kaposvárra — hamarosan elbúcsúztak a küzdelmektől, s az esélyesek, zömmel a K. Vasas versenyzői maradtak állva. Végül Péter, Balázs. Ivusza és Séra jutott el az elődöntőig a férfi egyesben, majd a fiatalabb generáció legjobbja, Péter Aladár és az •'öregek« legkitűnőbb képviselője, Balázs Miklós játszotta a döntőt. Megismétlődött a két hét előtti mérkőzés. Egy-egy nyert játszma után 16:16-ig fej-fej mellett haladt a két versenyző a döntő szettben. Ekkor — taláii a fáradtság miatt — Balázsnál pillanatnyi rövidzárlat következett be. s ez elegendő volt Péternek a bajnoki cím elnyeréséhez. Ki lesz a női bajnok? — ezt latolgatták a szurkolók, ahogy befejezéséhez közeledett a nők küzdelemsorozata. Voltak, akik a Kaposvár-bajnok Diószegire esküdtek. Mások a keményebben ütő Váradi Gyöngyi elsőségét jósolták, s tudni vélték, hogy Boldizsár Gabi még nem heverte ki teljesen a betegségét. Közben Boldizsár sorra aratta győzelmeit. A másik ágon Váradi az elődöntőben legyőzte Diószegi Évát. A fiatal Torma Szilvia Lesták ellenében verekedhette volna be magát az elődöntőbe, de megijedt a nagy lehetőségtől, s három szettben kikapott. A Boldizsár—Váradi döntő méltó befejezése volt a női mérkőzéseknek. Váradi nagyon akart, de ez csak egy játszma elnyeréséhez volt elegendő. A* bajnoki címet Boldizsár Gabi harcolta ki* 'aki egyre jobban bemelegedett. Ezt jelzi, hogy először sikerült neki három aranyéremmel befejeznie a küzdelmeket. A Boldizsár—Diószegi női páros elsősorban az ő vezérletével nyert simán aranyérmet. A vegyes párosban Boldizsár Balázs Miklóssal az oldalán lett Somogy megye bajnoka. Balázs itt vigasztalódott az egyesben elszenvedett vereség után, ugyanis e vegyes páros a Péter, Váradi — az eséD. Vegyesipar—K. Vasas Izzó 12:11. Ld.: Savanyú 2, ill. Koncz 3. K. Vasas—VBKM Vasas 19:16. Ld.: Tcmcsák 6, Kőszegi és Harag 4—4. ill. Korb 10. Dombóvári VSE—Marcali MSE 21:11. Ld.: Mayer 12., ill. Módos 4. Taszár—Nagyberki 18:14. Ld.: Berecz 8. ill. Széphalmi 8. Barcs—Nagyberki 22:12. Ld.: Palotai 10, ill. Széphalmi, Baji 5— 5. Marcali SE—öregfiúk 11:8. Ld.: Mányi 4, ill. Mózes dr. és Völgyi 4—4. Taszár—K. Vasas II. 15:12. Ld.: Berecz 6, György 3, ill. Cséplő 5, Tóth 4. Öregfiúk—K. Vasas Izzó 10:8. Ld.: Mózes dr.' és Völgyi 3—3, ill. Göiidöcs 4. Dombóvári VSE—K. Gazdász 15:10. Ld.: Mayer 9., ill. Farkas 7. K. Vasas—K. Vasas II. 18:8. Ld.: Tomcsák, Kőszegi 6—6, ill. Tóth 3. VBKM—Barcs 17:16. Ld.: Korb 8. Decsi 4. ill. Gruber 5, Palotai és Hortobágyi 4—4. Ifjúságiak: Barcs—K. Vasas (Gárdonyi Alt. Isk.) 7:2. , K. Vasas—Nagyberki 12:6. 503. ITSK—Dombóvári VSE 8:4. A férfi egyes bajnok: Péter Aladár. Magas színvonalú döntőt vívott az ismét formába lendült Balázs Miklóssal. TOTÓ A totó harmadik heti for- ’ diójában mindössze egy fo- ■ dónak volt telitalálatos szel- nye. Ennek megfelelően fél- illió forint fölött van a nye- eménye. A telitalálatos szel- ény ez volt: 1, 1, 2, 1, 2, x, . x, 1, x, x, 2, 1, +x. Négy ’rab 13 találatos szelvény érzett, nyereményük egyenként 238 890 forint, ebből 13 plusz 1 találatos egy darab, a nyeremény és a jutalom együtt 592 802 forint. 12 találatos 152 darab, nyereményük 4191 forint, 11 találatos 2455 darab, nyereményük 259 forint, a 10 találatosok száma 19 494 darab, ezekre egyenként 49 forintot fizetnek. Nagyvállalat — kaposvári székhellyel — fölvesz titkárnői beosztásba érettségizett dolgozót Jelentkezést önéletrajzzal »Titkárnő« jeligére a 132389. számra, írásban, a hirdetőbe. (132389) lyesebbnek tartott — kettőssel szemben tudott a döntőben nyerni. Péter sem érte be csupán egy aranyéremmel: a férfi páros döntőben Féterék könnyen nyertek. Férfi egyes: Bajnok: Péter Aladár (edzője: Androsics Imre), 2. Balázs, 3. Ivusza és séra (valamennyi K. Vasas). A döntő eredménye: Péter—Balázs 2:1. Férfi páros: Bajnok: Peter, Katona (K. Vasas, edzőjük: Androsics Imre), 2. Balázs, Ivusza (K. Vasas), 3. Dómján, Kovács (K. Rákóczi) és Séra, Rák (K. Vasas, K. Rákóczi). A döntő: Péter, Katona—Balázs, ivusza 2:0. Női egyes: Bajnok: Boldizsár Gabi (edzője: Vegh János). 2. Váradi, 3. Diószegi és Lesták (valamennyi K. Vasas). A döntő: Boldizsár—Váradi 2:1. Női páros: Bajnok; Boldizsár. Diószegi (edzőjük: Végh János). 2. Váradi. Lesták, 3. Proszonyár, Borda és Torma. Siklósi (valamennyi K. Vasas). A döntő: Boldizsár, Diószegi—Váradi, Lesták 2:0. Vegyes • páros: Bajnok: Balázs. Boldizsár (edzőjük: Androsics Imre és Végh János). 2. Péter, Váradi. 3. Katona, Torma és Séra, Diószegi (valamennyi K. Vasas). A döntő: Balázs, Boldizsár—Péter, Váradi l 2:1. Átadták a díjakat 1973 legjobb sportolóinak Hétfőn délután a Magyar Sajtó Háza Rózsa Ferenc-ter- mében ünnepélyesen átadták a magyar sportújságírók díjait az 1973-as év legjobb sportolóinak. Barcs Sándor üdvözlő szavai után Borbély Pál, a MTJOSZ sportújságíró-szakosztályának titkára ismertette a tizenhatodszor kiírt szavazás eredményét, és ennek alapján vették át az 1—3. helyezettek és edzőik a díszes kivitelű serlegeket és érmeket. A nőknél Tordasi Ildikó, a BVSC vívónője első ízben került az. élre. (Edző: Szűcs Bertalan.) 2. Gyarmati Andrea, az FTC úszója. (Edző: Székely Éva.) 3. Medveczky Krisztina, a Vasas tornásza. (Edző: Lantos Lászlóné, Ducza Anikó és Ecseki Kálmán.) A férfiaknál is újoncot avattak a dobogó első fokán: Csapó Gézának, a SZEOL kajakozó- jának személyében. (Edző: Ke- mecsei Imre.) 2. Hargitay András, KSI, úszó. (Edző: Széchy Tamás.) 3. Magyar. Zoltán, FTC, tornász. (Edző: Vígh László.) A legjobb csapatok versengésében 11 év után ismét a vízilabdaválogatott került az első helyre. (Edzők: Gyarmati Dezső és <jr. Kárpáti György.) 2. K.ardcsapat. (Edzők: Gere- vich Aladár és dr. Mendelé- nyi Tamás.) 3. A NIM női röplabdacsapata. (Edző: Hera Gábor. A Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat fölvesz kaposvári székhellyel Jelentkezni lehet: Kaposvár, Rákóczi tér 12—13. sz. alatt, a személyzeti osztályon. (13668) \ JANUAR 22 KEDD Vince Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Keleten is fölszakadozó felhőzet, eső valószínűleg már nem lesz. A helyenként még erősen északnyugati szél tovább mérséklődik. Enyhe marad az idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma plusz 5—10 fok között lesz. Síremlék Herman Oltónak Varga Miklós szobrászművész elkészítette Miskolc tanácsának megbízásából a nagy természettudós, Herman Ottó síremlékét, amelyet az inén — Herman Ottó halálának 60. évfordulóján —avatnak föl. Herman Oltó sokszor járt Somogybán is; egyik legjelentősebb művében például a balatoni halászatot dolgozta föl. — Változó falu címmel kiállítás nyílt az új babócsai művelődési házban. A kiállítás e héten tart nyitva. — Pipatörténeti kiállítás iiyíLt vasárnap a szekszárdi Balogh Ádám Múzeumban. Ez bemutatja a dohányzás és a pipa történetét az indiánok szertartásos pipázásától és dohányfüsttel való gyógyításától egészen századunkig. — A téli építkezéseket öt gőzkazán, hat gőzfejlesztő, 75 gázkályha és 110 olajtüzelésű hőlégfúvó segíti ezen a télen a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál. — A szerszámgépgyártás kapacitásának növelését tervezik a Mezőgép lengyeltóti gyáregységében. A jelenlegi — szűk — szerszámműhely bővítésébe eddig mintegy 60 ezer forint értékű munkát fektettek. — Kisiklott egy gyorsvonat Prága és Kassa között, Mala Lodina körzetében. Az első jelentések szerint 11-em szenvedték sérüléseket. — Zöldség- és gyümölcsövezetet alakítanak ki a 110 ezer lakosú Győr körűi. Csaknem kilenc ezer hektáron gazdálkodnak a város tsz-ei, amelyek a következő években átalakítják termelési szerkezetüket, és elsősorban a város ellátására termelnek. Tavaly már csaknem 20 ezer mázsa zöldséget adtak a városnak. Évente tízmillió négyzetméternyi síküveg Orosházán, a régi öblös- üveggyár tőszomszédságában tegnap begyújtották az új síküveggyár óriáskemencéjét. A több miint másmél milliárd forintos beruházással épült — szovjet technológiával működő — új nagyüzem Európa egyik legmodernebb üveggyára. 600 négyzetméter alap- területű óniáskemencéjében 'egyszerre 2150 tonna üvegmassza olvad, s ebből a függőleges húzógép 14 méter széles üvegfüggönyt készít. Ha az új üzemben különböző vastagságban készülő síküveget két milliméteresre számítjuk át, az éves teljesítmény 10—11 millió négyzet- méter lesz. — Értesítjük ügyfeleinket, hogy a Berzsenyi u. 13. sz. -alaít levő takarmányboltunkat áthelyeztük a Kanizsai u. 86. sz. alatt levő szárítóüzemünkhöz. Gabonafelvásárló Vállalat. (13666) — A Cooptourist Utazási Iroda 10 napos olasz körutazást szervez. időpont: 1974. május 7-től május 16-ig. A részvételi díj: kb. 7590 Ft plusz költőpénz. Jelentkezési határidő: 1974. január 31. Kaposvár, Latinca tér. ME- SZÖV-székház. Telefon: 13-345. 032538) — Csúszós utakon új gumikat használjon a gépkocsijához. Trabant. Skoda, Wartburg, Zsiguli, Polski Fiat, Moszkvics, Volga. Barkas és Zuk gépkocsikhoz normál és téli könenyek. illetve belsők kaphatók a pécsi áfész 26. sz. gumiáru-szaküzle- tében: Pécs, Hal tér 5. Telefon: 19-875. Udvarias kiszolgálás! (13663) 75 évvs! ezelőtt, 1899. , január 22-én született Sárközi György költő, iró. Vasúti kistisztviselő fia volt, iskoláit Vácon és Budapesten végezte, rövid ideig a Zene- akadémián tanult, majd filozófiai tanulmányokat folytatott. 1917-ben jelentkezett a Nyugatnál, amelynek azután állandó munkatársa lett. 1919-től csaknem két évtizedig az Athenaeum Könyvkiadónál volt lektor. 1927-l>en részt vett a Pandora című irodalmi folyóirat szerkesztésében. Első verses kötete 1926-ban jelent meg, Angyalok harca címmel. Néhány évig szerkesztette a Válasz című folyóiratot, s ő indította el a falukutató Írók Magyarország felfedezése című szociográfiai könyvsorozatát. A népi írók mozgalmának egyik vezetője volt. Jelentős szerepe volt a harcos, antifasiszta Márciusi Front szervezésében és vezetésében. Irodalmi műveiben a városi kispolgárok és tisztviselők sivár életének finom tollú, egyszerű hangú ábrázolójaként mutatkozott be. Főbb művei: Mint oldott kéve című történelmi regénye, Dózsa című drámája, s több verses kötete. Művészi igényű műfordító is volt. 1944 tavaszán a fasiszták elhurcolták- 1945. március 8-án a balfi munkatáborban éhen halt. — 300 ezer frottírtörülközőt szőnek az idén a hőgyészi vegyesipari szövetkezetben. Elkészült új üzemük is és e bővítés tette lehetővé, hogy a tavalyinál 50 ezer darabbal többet gyártsanak. — 328 ezer forintot költött tavaly a kaposvári Lady Ruházati Szövetkezet gépek és gépkocsik vásárlására. ■ — Hatméteres hó tömeg zárta el a vasúti pályatestet az ArLbeing-hágónál, s vasárnapig kerülő úton kellett a Bécs—Párizs közti nemzetközi gyorsvonatot közlekedtetni. Ausztriáiban a magasabb hegyekben levő közutakat is hótömeg torlaszolta el. — Öten megfagytak a nyugat-iráni Hamadan városkörzetében, mivel mínusz 29 Celsius fokra süllyedt a hőmérséklet. Az ország déli részében ugyanakkor ragyogó nyár Van, és 30 fokos hőség. — Figyelmetlenül lépett az úttestre Darányban a 73 éves Ungvári Ferenc, helybeli nyugdíjas, és egy személyautó elgázolta. Az idős embert lábtöréssel szállították kórházba a mentők. ..Ba'eset“ érle a harmadik asszonyt is »Mozgalmas családi életet élt mind mostanáig Charles Malta autógyári munkás az Egyesült Államok Michigan államában, Tentonfoan. 1966 óta három feleségét temette el. Az első asszony autóbaleset áldozata lett (a gépkocsit a férj vezette). A máso- dilknák a halálaikor (1970- ben) már fölmerült a gyanú, hogy a férfi otthonukban a lépcsőről taszította Le feleségét, de nem tudták bizonyítani. December végén kísérteties pontossággal megismétlődött a második feleség esete: a harmadik asszony is »lezuhant« a Lépcsőről, s életét vesztette. Most a férfit — alapos gyanú miatt — letartóztatták. — Kerítésfonat érkezett a Somogy -megyei Iparcikk-kiskereskedelmi. Vállalat kaposvári, barcsi, nagyatádi vas- áni-szafcüzleteibe. (13678) 13851442