Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-09 / 288. szám

Az örökifjú Imre Az már bizonyos, hogy nem lesz annyiszor magyar váloga­tott, mint Grosics meg a többi nagy előd. De hogy a labda­rúgás történetében a legendás hírű kapuvédők közé küzdöt­te föl magát, az elvitathatat­lan. A magyar labdarúgó-köz­vélemény egy emberként szur­kolt, hogy »Illovszky végre ál­lítsa be« a pécsi kapust a vá­Lengyeltóti fölénye az úttörő olimpián Az indulásra jogosult ver­senyzők közül többen lema­radtak. Volt aki azért, mert úgy érezte, hogy nincs esélye a megyei döntőn, de olyan eset is akadt, amikor az aszta- nteniszező azért nem állhatott rajthoz, mert nem volt rend­ben a minősítési könyvet he­lyettesítő úttörő igazolványa. Az 1973. évi úttörő-olimpia asztalitenisz döntőjén megis­métlődött a múlt. Esztendők Ha hagyomány Somogybán, bogy ezeken a versenyeken a "onyódi járás színeiben induló ' ? agyeltóti asztaliteniszezők játsszák a vezető szerepet, 'zombaton is ígv történt. Nán­dor István tanár úr tanítvá­nyai a négy aranyérem közül hármat vittek haza. Különösen Kecskeméti Laci .játéka volt imponáló. Ez a ti- .ennégyéves fiúcska lassacs­kán mindent tud »ebben a szakmában«. í. korcsoport: Fiúk: 1. Kecskeméti László (Fonyód! járás), 2. Kovács La­I jós (Nagyatádi járás), 3. Ko- vás József (Siófoki járás). A döntő: Kecskeméti—Ko­vács L. 2:0. Lányok: 1. Proszonyák Ida (Kaposvár), 2. Olasz Rózsa (Marcali), 3. Sánta Zsuzsa (Barcs). A döntő: Proszonyák—Olasz 2:0. II. korcsoport: Fiúk: 1. Márton János (Fo- nyódi járás), 2. Pintér Gábor (Siófoki járás), 3. Rozsos Ta­más (Kaposvár). A döntő: Márton—Pintér 2:1. Lányok: 1. Gróf Erzsébet (Fonyódi járás), 2. Főző Hed­vig (Siófoki járás), 3. Pintér Rita (Kaposvári járás). A döntő: Gróf—Főző 2:1. Somogy megye színeit 1974. január 2—6. között Egerben a négy győztes képviseli majd az országos döntőn. Megrendezték a tegnapi küz­delmek vigaszversenyét is. En­nek győztesei, a fiúknál Tás­kái és Gadanecz, a lányoknál Geiger és Ihász voltak. K, S. lógatott kezdő tizenegyébe. És egy kicsit sajnálja, amikor Rappnak vesztett mérkőzésen kellett debütálni, s egyesek azt az egyetlen gólt is kissé a számlájára írták. A minap Rapp Imre Kapos­váron járt. A Népsport «szí­neiben« jelent meg a Kilián György ifjúsági központban. Mi tagadás: azt hittük: sokkal többen valljuk majd a miénk­nek — kaposvárinak is — a »pécsi Rappot«. De hát az idő és a dicsőség múlandó. Rappot azonban láthatóan nem zavar­ta, hogy a régi játékostársak közül senki nem jelent meg az ankéton, amelynek ő volt az egyik főszereplője. Persze nem tudta elkerülni a tízegynéhány év előtti kaposvári emlékeket sem, an\ikor magáról meg sportpályafutásáról beszélt. Aztán a fiatalokhoz szólt, akik egy tanulságot feltétlenül le­vonhatnak a sportember Rapp Imre pályafutásából. Azt, hogy a kilátástalannak látszó küz­delmet sem szabad feladni. Ha valaki úgy érzi, hogy méltó a címeres mezre, akkor addig harcoljon annak eléréséért, amíg a vágyálom nem telje­sül. Rapp Imre így tett. Bi­zony, már nem is őszülő, ha­nem a fotókról jól ismert ko­pasz fejjel, túl a harminchato­dik életévén állhatott a ma­gyar válogatott hálója elé. Ha az öregeknek nem is volt kérdésük, a — jórészt a Tán- cs:cs labdarúgóiból álló — fia­tal sportolóknak no meg né­hány »megrögzött« labdarúgó­barátnak annál több akadt. — Véget ért ezzel az egy sorom volt« Grosicsék mögött. Egy sportoló sose legyen elége­dett önmagával! Néhány éves NB I-es szereplés után kifeje­zetten célba vettem a váloga­tottságot. Ez a harcom a sport­lapokat olvasók előtt nyitott könyv mindenki számára. Ott voltam Münchenben is az olim­piai csapat tartalék-kispadján. Aztán mégis csak most, az NDK ellen állhattam a kapuba. Illovszky Rudi bácsi, a mérkő­zés előtt hangsúlyozta, hogy »nem kegyelemből« kerültem a csapatba. Kijelentette, hogy pillanatnyilag az én formámat irtja a legmegbízhatóbbnak. Amikor félidőben, majd a mérkőzés végén elemeztük azt a bizonyos gólt, a szövetségi kapitány leszögezte: nem az én telkemet terheli! Én úgy ér­zem. semmiképp sem háríthat­tam volna. Sem a beadást (a tévé által mutatott kép egy kissé csalóka volt, mert a lab­da a 11-es magasságában szállt a kapu elé), sem a kapura kül­dött labdát. Most a Népsport osztályzata alapján megint nekem, az »öregnek« jutott a legjobb bi­zonyítvány. Nem vagyok öreg. Ügy élek, hogy rugalmasságo­mat megőrizzem. A húsz esz­tendős labdarúgómúlt pedig olyan rutint kölcsönöz, hogy abból meg lehet élni. Csak ná­lunk érzi magát öregnek né­hány harmincon felüli játé­kos ... Ma Kecskeméten szerepelnek a kaposvári úszók December közepén rendre a kecskeméti fedatt uszoda hív­ja a legjobb vidéki úszókat. Az év utolsó napjaiban a kecskeméti országos verseny még módot nyújt a minősítés ..megszerzésére, vagy annak megerősítésére. Kecskeméten gyanis, »szabályos« 50 méte- : ms, fedett uszoda várja az szókat, köztük a kaposvári orsenyzőket is. Az a tény, hogy ebben az évben sem sikerült előbbre­lépni a somogyi tekesportban, egy kissé rányomta bélyegét az év utolsó versenyére. A megyei tekeszövetség a fel­nőtt- és ifjúsági tízek-bajnok- sággal kívánta zárni az esz­tendőt. E küzdelmek is csak részben sikerültek. A felnőtteknél — betegség és egyéb okok folytán — Ba­bies József és Ládonyi Attila végül is feladta. Az ifjúságiak­nál az indulásra jogosult 9. és 10. versenyző meg sem jelent a rajtnál. Végül a csonka ti- zekversenyen a felnőttek 200, az ifjúságiak 100 vegyes gurí- tást végeztek a Spartacus, il­letve a Volán-pályán. A ver­seny a következő eredmények­kel zárult: Felnőttek 1. Hász Mihály (Spartacus) 968 2. Kiss Lajos (Spartacus) 965 A Kaposvári Sportiskola most is népes csapattal vesz részt az évzáró versenyen, amelyen legjobbjaink néhány megyei csúcsot is szeretnének megjavítani. Igazában majd ez a mai kecskeméti verseny tükrözi, hogy Pécs, Zalaeger­szeg, Kecskemét úszóspörtja hányadán is áll. 3. Peltzer Károly (Volán) 957 4. Horváth László (Volán) 948 5. Kertész István (Fáklya) 916 6. Végh János (Spartacus) 884 7. Somodi József (Fáklya) 874 8. Ládonyi Csaba (Volán) 853 Ifjúságiak 1. Budavári József (Volán) 425 2. Ambrus Ferenc (Volán) 406 3. Szilágyi János (Spartacus) 404 4. Szántó Imre (Spartacus) 398 5. Kiss István (Kórház) 384 6. Pete János (Volán) 380 7. Vajda Gyula (Spartacus) 372 8. Izsák Tibor (Volán) 337 mérkőzéssel a válogatottsága? — Hogyan lehet valaki har­minchat éves fejjel is csúcs­formában? — Mi volt a leg­nagyobb élménye? — Mit mon­dott a vesztes meccs után a szövetségi kapitány? — Lab­darúgó lesz-e a fiatalabbik Rapp Imréből? Ilyen és ehhez hasonló kér­dések záporoztak. S Rapp va­lamennyi kérdést »kivédte«. De ragadjunk ki egy-egy rész­letet a — bizonyára sokak szá­mára érdekes — Rapp-önélet- vajzból. — Noha Paksról indult el sportpályafutásom, én Kapos­várt tekintem olyan állomás­nak, ahol igazában labdarúgó lettem. »Balszerencsés« lab­darúgó voltam. Tatabányára kerültem, ahol Grosics majd Géléi mögött csak a tartalék szerep jutott nekem. Többre vágytam. Így kerültem Pécsre. A többi már ismert: évek óta a Pécsi Dózsa, majd a PMSC hálóját őrzöm, megszakítás nélkül. Sokak szerint sikerrel. Talán azért, mert nem ad­tam föl a reményt. Nem elé­gedtem meg azzal, hogy »jó Egyébként megérem még, hogy a fiammal játszom egy csapatban. A srác, véleményem szerint, tehetséges, de nem ka­pus lesz, hanem csatár. Hogy én megelégszem-e az­zal, hogy mégis csak voltam válogatott? Válaszom egyértel­mű: nem. Amilyen következe­tesen harcoltam az első válo- ggtqftsÁgért, úgy ,küzdők a to­vábbiakért is. Nem haragszom a fiatalokra, jöjjenek, de föl­veszem velük a harcot, amíg csak lehet. Még egyszer mon­dom: abszolút sportszerű élet, határtalan akarás és lemondás kérdése az egész. * * * Minden fölvetett kérdést és az arra adott alapos választ egy ilyen rövid írásban nem le­het visszaadni. Annyi azonban kisugárzott Rapp Imre beszá­molójából, hogy ma is kicsit kaposvárinak vallja magát. Há­lásan gondol azokra, akik hoz­zásegítették, hogy eljusson a legjobbak közé, és azok között is az élre. Aztán egy örök igaz­ságot ismételt, saját példájá­val, a kitűnő kapus: vannak fiatal öregek is. Olyan örökif- jak a sportpályákon, mint ő. Bárcsak még többen lenné­nek! Kovács Sándor Acélszerkezetek gyártása és szerelése az 1974. évre budapesti és vidéki üzemeink részére még felveszünk megrendeléseket KÖNNYŰ, KÖZÉP ÉS NEHÉZ ACÉLSZERKEZETEK GYÁRTÁSÁRA ÉS SZERELÉSÉRE „Hőtechnika99 Építő és Szigetelő Vállalat, 1430 Budapest, Kállai Éva u. 20. Telefon: 343-139. (14993) Idejében adja föl ünnepi jókívánságait, de karácsonyi, újévi küldeményein se feledkezzék meg a posta hollójáról: minden cím elé írjon IRÁNYÍTÓSZÁMOT! (14996) Évzáró volt a tekézőknél Húsz a felnőtt, Budavári az if júsági tizekbajnok MAI MŰSO CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 15 órakor: GEROLSTEINI NAGY- HERCEGNÖ. Erkel-b. 19 órakor: GEROLSTEINI NAGY- HERCEGNÖ. Ktsz-ek. VÖRÖS CSILLAG: . De. fél 11 órakor: HYPPOLIT, A LAKÁJ. Du. 3, 5 és este 7 órakor: FEL­ÜGYELŐ ÉLETVESZÉLYBEN. Szí­nes angol bűnügyi film vígjáték. 14 éven felülieknek. (XII. 9-ig.) SZABAD IFJÜSÄG: Du. 4, 6 és este 8 órakor: LÁ­NYOK PÓRÁZON. Színes francia- olasz film. (XII. 9-ig.) LATIN C A FILMSZÍNHÁZ: Du. fél 6 órakor: EGY ASZ- SZONY, AKI ARCOT CSERÉLT. Koreai bűnügyi film. RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: JOHN ÉS MARY. Színes amerikai film. NAGYATÁD: Du. 5 és este fél 8 órakor: A TÖRVÉNYSÉRTŐ SERIFF. Színes amerikai film. IS éven felülieknek. MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, Siófok: De. 10 órakor: KINCSKERESŐ KIS KÖDMÖN. Du. 5 és este 7 órakor: KOPER­NIKUSZ. Színes, szinkronizált len­gyel—NDK film. TELEVÍZIÓ Budapest 8.40—9.50: Iskolatelevízió. 9.50: Kisfiú korcsolyával. 10.20: Reklám. 10.35: Egészségünkre! 11.00—11.35: Csettints! 14.13: Műsorismertetés. 14.15: Állatok, növények — közel­ről. 14.25: Pedagógusok fóruma. 15.05: Utirajzfilm Japánról. 15.30: Reklámműsor. 15.4Ó: La Fontaine meséi. 15.55: Feleségem hagyatéka. Komédia. 16.40: Reklám. 16.45: Mű­sorainkat ajánljuk. 17.10: Arany Páva. 17.30: Modern gimnasztika Intervízió-kupa. 18.45; Esti mese. 19.00: A hét. 2i0.00: Hírek. 20.05: Vanyusin gyermekei. Tévéjáték. 21.30: Kicsoda-micsoda? 22.15: Hí­rek. 22.20—22.55: Telesport. Jugoszláv tv 8.50: Magyar nyelvű vasárnapi magazin. 9.40: Népi muzsika. 10.12: Földművelőknek. 10.55: Élessze- műek. 11.25: Mézga. 11.55: A 30 betű művelete. 12.25: Aranykezek. 12.55: A tudás — vagyon. 14.10: Színház a házban. 14.55: Kosárlab­da: Csehszlovákia—Nyugat-Német- ország. 17.80: Arany piruett. 18.00: Dokumentumfilm. 18.15: Tóték. Magyar film. 20.40: Filip lóháton. Humoros adás. 21.40: Sportszemle. 22.30: Hét tv-nap. Osztrák tv 16.00: Kicsinyek műsora. 17.25: A művészetet látni és megérteni. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Ifjúsági kvíz-műsor. 19.30: Tv- híradó. 19.45: Sporthírek. 20.20: Feleséggyilkos. Tévéjáték. 21.50: Tv-híradó, sporthírek. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. 6.10—7.17: Kellemes vasárnapot! i. 17: Múzeumi híradó. 7.20: Reklám. 7.25: Nagy családok. 7.55: Az MRT Közönségszolgálatá­nak tájékoztatója. 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Jó reg­gelt! 10.00: Hírek. 10.03: Dunántúli történetek. 11.00: Óvodások dal­kincse. 11.09: Zenés reklámturmix. 11.19: A rádió lemezalbuma. 12.49: Egy korty tenger. 12.59: Lili báró­nő. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Mű­vészlemezek. 14.49: Berlini levél. 15.00: Hírek. 15.08: Nótakedvelők­nek. 16.00: Színházi magazin. 16.5*8: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hí­rek. 17.05: Nagy mesterek — vi­lághírű előadóművészek. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hí­rek. 19.10: öt perc sport. 19.15: A pódiumon. 20.30: Hevesi Sándor a rádió mellett. 21.28: Kovács Apol­lónia népdalokat és cigánydalokat énekel, Németh János cimbalmo- zik. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthirek. 22.15: Elisabeth Schwarzkopff Wolf-estje Salzburgban. 22.58: Rip van Winkle. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Robert Craft ének- és han«s-^*-- együttese Gesualdo műveiből ját­PETÖFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A görög katolikus egyház fél­órája. 7.30: Franck: Nagy szimfo­nikus darab. 8.00: Miska bácsi le­mezesládája. 8.36: Mit hallunk? 9.00: Zenei anyanyelvűnk. 9.10: Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.43: Tanulás — élvezettel. 9.53: Mada Ianculescu és Mark Rejzen éne­kel. 10.20: Szívesen hallgattuk . . . 12.20: Jó ebédhez szól a nóta. 13.11: Százszorszép. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Reklám. 15.05: Könyvek és századok. 15.30: A győri zenemű­vészeti szakközépiskola leánykara Lassus-műveket énekel. 15.49 : Mikrofon előtt az irodalmi szer­kesztő. 16.00: Hírek. i6.05: a vasár­nap sportja. 16.40: Magyar fúvós­zene. 16.55: A népművelő és a tár­sadalom. 17.25: Könnyűzenei stú­diók felvételeiből. 18.00: Hírek. 18.05: öt perc sport. 18.10: Néró, a legjobb fiú. Rádiójáték. 18.42: Vass Lajos: Huncut nóták. 18.51: Jó es­tét, gyerekek! 19.00: Erkel: Hu­nyadi László. 22.10: Esti hangulat­ban... 23.00; Hírek. 23.10: Száza­dunk zenéjéből. 24.00—0.10: Hírek. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismerte­tés. 8.11; Otto Klemperer vezényel. 10.00: Üj zenei újság. 10.35: Égy hatpennys fele. 10.55: Meleg családi élet Sloop uréknál. 12.00: Hírek. 12.10: Cosi fan tútte. 13.05: Walter Gieseking zongorázik. 14.18: Jo­hann, Josef és Eduard Strauss- müvek. 15.08: Húszas stúdió. 16.00: Hírek. 16.05: Hallgatóink figyelmé­be! 16.07: Bach: 56. kantáta »Ich will den Kreuzstab gerne tragen«. 16.31: Dz sesszfelvételekből. 16.50: Janácek operáiból. 17.30: A Nem­zetközi Rádióegyetem műsorából. 18.00: Hírek. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 19.46: Eddigből... Váradi Hédi műsora. 20.38: Csak fiataloknak! 22.08: Sztravinszkij- művek. 23.00—23.10: Hírek. PÉCSI RADIO 17.00: Magyar nyelvű műsor. 18.20: Sporthírek. 18.30: Szerb- horvát nyelvű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. . HOLNAP I Műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 19 órakor: CARMEN. A pécsi Nemzeti Színház vendégjátéka. 19 órakor: GEROLSTEINI NAGY- HERCEGNÖ. Zalaegerszegen. VÖRÖS CSILLAG: Du. 5 és este fél 8 órakor: KO­PERNIKUSZ. Színes, szinkronizált lengyel—NDK film. (XH. 12-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: Du. 4 órakor: AZ ARANYEM­BER. Jókai Mór regényéből ké­szült, színes magyar film. Du. 6 és este 8 órakor: MALOM­KŐ. Színes angol film Margaret Drabble regényéből. 14 éven felü­lieknek. (XII. 12-ig.) NAGYATAD: Este fél 8 órakor: ÖT KÖNNYÍT DARAB. Színes, szinkronizált ame­rikai film. 16 éven felülieknek. MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, Siófok: Este 7 órakor: FELÜGYELŐ ÉLETVESZÉLYBEN. Színes angol bűnügyi film vígjáték. TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Mese gyermekeknek. 18.00: Kis sláger. 18.30: A nézők és a tv. 19.00: Szervusztok, fiatalok! 20.30: A Jugoszlávia Népi Felszabadítása Antifasiszta Tanácsa részvevőineK és tanácskozó tagjainak visszaem­lékezése. 21.00: Barrikádok — Tv- dráma. 22.20: Kultúra és társada­lom. Osztrák tv 18.00: Teletest. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek 1 18.30: Stan és Pan. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: A »2.« Minden lében két kanál. Film. 21.10: Riportműsor. 21.20: Doku­mentumfilm. 22.30: Tv-híradó. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.11; Buda­pest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.15; Nótacsokor. 9.06: Indul a bakterház. 9.26: Rádióbör­ze. 9.30: A hét zeneműve. 10.00: Hírek. 10.05: Prokofjev: Péter és a farkas. 10.30: Iskola és műveltség. 10.45: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Az Állami Népi Együttes műsorából. 13.50: Vála­szolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Bemutatjuk új kórusfelvételeinket. 14.22; Réti József operettdalokat énekel. 14.40: Vallomás a műfordításról. 15.00: Hírek. 15.10: Iskolarádió. 15.46: Johann Strauss; Művészélet — ke­ringő. 15.59: Hallgatóink figyelmé­be! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Vétkes volt. 16.39: Népek ze­néjéből. 17.00: Hírek. 17.05: Külpo­litikai figyelő. 17.20: A hét rádió- hallgatója. 17.40: Van új a nap alatt! 17.55: Dunántúli történetek. 18.50: Magyar népdalok. 18.58: Hall­gatóink figyelmébe! 19.00: Esti kró­nika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 21.30: Mikrolánc. 22.00: Hírek. 22.15: A negyedik közel-keleti háború. 22.25: Népdalok, néptáncok. 23.15: Ro­mantikus zene. 24.00: Hírek. 0.10— 0.25: Conchita Bautista énekel, Xavier Cugat zenekara játszik. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Behár György—Varga Imre; Már­ciusi zászlók — kantáta. 8.12: Po- mádé király új ruhája. 9.00: Hírek. 9.05: Ezeregy délelőtt. 10.00: A ze­ne hullámhosszán. 11.45: Eszkimó­kajakkal Amundsen nyomában. 12.00: Richard Strauss; c-moll zonr goranégyes. 12.43: Láttuk, hatottuk. 13.00: Hírek. 13.03: Versenyművek. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Hí­rek. 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 18.20: Haydn: G-dúr (Ox­fordi) szimfónia No. 92. 18.50: A rock mesterei. 19.20: Józsa Ibolya és Dóry József nótákat énekel, Balogh Elemér cimbalmozik. 19.49: Reklám. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika II. 20.25: Üj könyvek. 20.28: A Magyar Rádió Karinthy-színpada. 21.38: Táncda­lok. 22.30: A hét zeneműve. 23.00: Hírek. 23.15: A penzace-i kalózok. 24.00: Hírek. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. 18.05: Iskolarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: Zsebrádiószínház. 19.10: Magyar zeneszerzők. 19.39: Láttuk, hallot­tuk. 19.59: A montreaux-i nemzet­közi dzsesszfesztivál felvételeiből. 20.30: Hírek. 20.33: Barokk muzsi­ka. 22.00: Bartók-mű vek. *>? 45: Gaetano Bardini énekel. 23.00^ 23.15: Hírek. Sport. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Régi kedvelt melódiák. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. 20.00; Műsor­zárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom