Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-09 / 288. szám
S aitónap Martyn Ferenc; Petőfi olvasása közben A képzelet nagyítóüveget tart Petőfi költeményei fölé s a megnőtt betűk között — a versezet finom szövetrácsán — egy ember lépdel. Olyan ez a játék, mint a János vitéz... Martyn Ferenc föl-alá sétál Petőfi olvasása közben a betű- utakon, s eszébe jut a húsz irodalmi kísérőrajzot egybefoglaló cím: Petőfi olvasása közben ... Miután láttam Martyn Ferencnek a Petőfi-évfordulóra készített albumát, úgy jutnak eszembe Petőfi-sorok, hogy magam előtt látom a vonalak könyvillusztrációit, irodalmi kísérőrajzait is. Cervantes Don Quijote című művéhez például hatvan rajzot készített —, ezeket 1960-ban Kaposváron mutatta be először —, egy évvel később vehettük a kezünkbe Petőfi Az Apostol című elbeszélő költeményének újabb kiadását, melyet Martyn Ferenc illusztrált. Flaubert Bováryné- ja, a Mallarmé-versek és Joyce Ulyssese következtek a sorban. 1968-ban fejezte be a Berzsenyi-ihlette rajzsorozatot. De nemcsak az irodalomban meglehetősen jártas, jó érzékű tott rajzai között láthatunk olyanokat, amelyek részletábrázolásaikban a valóság hű képét adják, összhatásukban azonban mégis elvontak. Mások teljesen a művész gazdag képzeletvilágának jegyében tükrözik művészi látásmódját... Hárs Évát idézhetjük egy másik tanulmánya alapján is. A Művészettörténeti Kiskönyvtár sorozatban megjelent Mar- tyn-kötetben így ír többek között: «-Martyn rajzainak érzékenysége nemcsak a műves- ségben, a technika ismeretében nyilvánul meg. Martyn Ferenc nem illusztráló művész, e műfajjal nem foglalkozik rendszeresen, de néhány kedvelt olvasmánya képekben, vizuális jelenségekben él benne, s ha megrajzolásukra ösztönzést kap, ezeket a képeket realizálja.-« Itt meg kell szakítanom a művészettörténész sorait, hogy az 1970-ben megjelent szavait szerényen kiigazítsam: Martyn — úgy érzem — egyre szívesebben és gyakrabban foglalkozik e műfajjal... Petőfi olvasása közben is hű önmagához a festő. Nem illusztrál a szó megszokott értelmében, hanem »a mű tartalmi lényegét« ragadja meg, »s önálló vizuális élménnyel járul hozzá az írás gondolatkeltő, a fantáziát megmozgató igényéhez.-« Ami fontosat elmondtak Martyn rajzművészetéről, az mind érvényes a Petőfi olvasása közben rajzaira is. Csorba Győző pécsi költő írt előszót a Képzőművész/ Alap Kiadóvállalat dicséretet érdemlő kiadványába, s műelemzései találóak. Jól látja, hogy Martyn vonzódása az absztrakcióhoz a Petőfi olvadása közben album rajzaiban is nyomon követhető. bői, foltokból kinyomtatott új Petőfi-kötetet is. Martyn újabb irodalmi kísérőraj z-sorozattal lepte meg a "közönséget. Berzsenyi után Petőfit követte arra a csúcsra, ahová kevesen jutnak föl. Itt kell megjegyeznünk: kivételes érzékkel válogatott eddig is az olvasnivalókból. A művészet- történet az életmű fontos részeként tartja nyilván a festő festőt kell látnunk az említett munkák mögött. Beszélnünk kell Martyn rajzművészetéről is, amelyről Sarkadiné Hárs Éva pécsi művészettörténész a Janus Pannonius Múzeum 1957. évi évkönyvében értékes tanulmányt írt. (Gondolatok Martyn Ferenc művészetéről. A művész tíz rajzának bemutatásával.) Martyn Ferenc itt bemutaMost ennek az albumnak az eredeti rajzai itt láthatók Kaposváron a megyei könyvtárban. (Az album a helyszínen és a könyvesboltban megvásárolható.) A művész szülőföldhöz tapadó gesztusát köszönjük, egyúttal fölhívjuk azoknak a figyelmét a kiállításra és az albumra, akik még nem látták Martyn legújabb irodalmi kísérőrajzait vagy karácsonyi ajándéknak szánják a Petőfi olvasása közben lapokból álló, kiváló technikával készített művészeti kiadványt. Horányi Barna Együtt ünnepeltünk az olvasóval Régóta készültünk a tegnapra, s már elárulhatjuk; sokat izgultunk a Somogyi Néplap ünnepi műsorának és az esti bálnak sikeréért. Nem a nyilvánosságtól féltünk, hiszen a nagyközönséggel újságunk minden számában kapcsolatot teremtünk., legalábbis keressük annak lehetőségeit. Nyilvános sajtónapi műsor, újságíróbál még nem volt a megyében. Ki tudja, hány csomag cigaretta, hány csésze fekete elfogyott, míg kiválogattuk azokat a lapban megjelent írásokat, amelyeket aztán átadtunk Zsámbéky Gábornak, a színház főrendezőjének. Kedves barátaink, a színészek örömmel vállalkoztak a szereplésre — a sikert épp annyira nekik is köszönhetjük, mint a szerzőknek. Csorba István és Komlós István le" €% Elakadt a lélegzetűn^, amikor a megyei könyvtár nagytermében megláttuk a színpad helyén az óriási írógépet. Billentyűi a székek, a háttér a kéziratpapír, amelyre történetesen lapunk impresszumát rótták. Mi kerekedhet ebből? Pogány Judit egy perc alatt hangulatot teremtett, egy volt koncentrációs táborba vezetett minket — s újat mondott. Ne kérjék, hogy sorrendet irtsak Jött Kun Vilmos, kezében tartotta írásunkat, s beszélgetett a nézővel, éppen úgy, ahogy , mi szeretnénk az újságban. Ols r szky Éva hol munkásasszony, hol paraszt asszony volt. Nehéz őt dicsérni, általánosságokkal nem is szabad. Csak annyit hát, hogy ezt a fellépését sem felejtjük el. Kiss István riportert játszott; jó lenne ha mi is eny- nyire rokonszenvesen «■alakítanánk" szerepünket mindennapi munkánkban. Dánffy Sándor néhány félszóval Jobbét mondott, mint mi a hosszú sorokkal. Nem akarunk magyarázkodni — de ez így természetes. Nem könnyű az ólomsorokkal küzdeni. Igaz, a színésznek sem a hangsúllyal, a mozdulatokkal. Papp István is hamar az «-áramkörébe" kapcsolta a közönséget, tetszett mint színpadi publicista, Réti Erika és Somogyi Géza. és Chaplinként is nagy tapsot kapott. Garay író, aki ekként fakadt ki: "Akinek nem ing^. ne vegye magára, de akinek inge, az ~ágja meg jói". Aztán egy izgalmas elemző cikk kezdete: "Mint a bútorba ütköző, száguldó játékautó, úgy akadt meg Kristóf Tamás gondolata a művelődéspolitikán ...« Meghitt szavak egy családról: "Villanylámpát nem gyújtottak az öregek, igdz nem is volt hozzájuk bevezetve.-« S egyszer majdnem arról számoltunk be, hogy «két borját ellett egyszerre a Ködmönösék ötéves bikája.« (A világhírnévhez egy boci is elég lett volna!) Mi sem, meg a tegnapi közönség sem tudta mire vélni egyik olvasónk apróliir- detését: »Két férfi, esetleg házastárs albérletet kaphat.« A mi kis szerkesztőségünk — ezt a címet viselte önkritikus arcképcsarnokunk. Nem kímélték a szerkesztőket, újságírókat, s aki ebből kimaradt volna, az megkapta a magáét Csorba István zenés tréfájától. Csorba megénekelte az álruhás bűnügyi riporter kalandjait, de kijutott a főnökségnek meg a kritikusoknak is. A siker Komlós Istvánnak — rikkancsot játszott, kellene belőlük vagy száz—, Jégkoporsó című folytatásos regényünk szerzőjének, Somogyi Gézának és már említett művésztársaiknak köszönhető. A szám »-fűszerének", Réti Erikának a dala csak az első pillanatban látszik pajkosnak. E lőször is; elnézést kérek tőletek, hogy ezúttal a nyilvánosság beavatásával írok nektek levelet. Tíz-tizenegy éve ismerjük egymást, s bízom benne, hogy félreértés nem lesz köztünk most sem. Mostanában sokat gondolkodtam azon: mi is fűz össze bennünket? Hogyan lehet az, hogy távolság és idő ellenére levelezgetünk, s ha tehetjük — sajnos, ritkán — találkozunk egymással. Hiszen annyi más baráti kapcsolatot fölszámoltunk mi, vagy ahogy ezt mondani szokták: az »objektív körülmények". Tehát: sokat gondolkodtam ezen. Addig a talán csakugyan valós megokolásig jutottam, hogy a gyerekek kötnek össze bennünket. Pedig ők alig ismerik egymást. De ti és mi a levelekben annyit írtok és írunk róluk! ök a főszereplők. S amiért a nyilvánosság: sok ember életében ők a főszereplők ebben az országban. És kellene, hogy még többében azok legyenek. Hol bővebben, hol apadó számban érkeztek a levelek. Olykor csak egy díszes értesítés: »Örömmel tudatjuk, hogy 1973. VI. 24-én Boglárka Ágnes nevű gyermekünk megszületett. Józsa család.« Kati! Tulajdonképpen rólad lesz szó ebben a levélben, rólad, a családanyáról. írhatnám így is: A családanyáról. Ezt a nagybetűt megérdemled: négy gyermeket szültél. Nem ismerem a részletes életrajzodat, inkább csak attól az időtől tartalak számon, mióta életútjaink bizonyos állomásai ugyanazok voltak. Egy intézményben tanultunk. Átlagdiák voltál: nem tündököltél, de nem is voltál a szürkék közül való. Az életedet, az igazi önállót falun kezdted, akár mi, Örömünk: a gyermek Levélféle 1184-es irányítószámmal többiek. Azt tudtuk: három testvéred van, te vagy a negyedik. Kiröpült tehát a raj; falun kezdtél tanítani. Tánccsoportot szerveztél, irodalmi színpadi műsort tanítottál be. Nem kellett senkinek bemutatni a falu agronómusát. Bemutatta ő saját magát, a munkáján keresztül. Ö is a falut akarta fölemelni. Nemcsak úgy, hogy az év elején jól határozta meg a részfeladatokat. Ügy is, hogy részt vett az esti próbákon, tanácsaival segített. Észre sem vettétek, hogy egymásnak születtetek. A falu előbb fölneszeit erre, mint ti. A házasság. Hányadik lakásban is laktok? A negyedikben? ötödikben? Múlt az idő. A férjed ma már tudományos Kutató. Benned nincs rossz érzés amiatt, hogy nem volt időd továbbképezni magadat. Jöttek a gyerekek: Istvánka, Mónika, Edina, Boglárka. Hadd idézzek régebbi leveleidből! »Két hétig nagyon beteg voltam, a lázam harmincnyolc fok fölött. Fönt kellett maradnom, mert Anyuék éppen gyógyüdülőben voltak Gyulán, a férjem meg angol nyelvvizsgára készült. Persze a gyerekek is sorban belázasodtak. Szerencsére ők egy-két nap alatt túlestek a betegségen ...« Van itt egy másik levél: < »Mind a négy gyerek beteg volt, sőt Istvánka még mindig fekszik, majd csak csütörtökön kelhet fel. Már három hete ápolom őket. Éjjelenként két- három órát alszom. Kezdődött az influenzával, aztán Boglárka kipöttyösödött. Skarlátra gyanakodtunk, de kiderült: az egyik gyógyszertől kapta a kiütéseket. Istvánka mumpszos. Jaj, csak nehogy a többi is megkapja!« Mert hányszor és hányszor kell aggódni értük, amíg felnőnek! Te ezt igazán tudod. S igen, ahogy írod, úgy van: "Nagyon őszülök, s nem híztam az utóbbi évek alatt egy dekát sem.« Mégis irigylendő a sorsod, Kati. Ki tagadná ezt, aki* olvassa ezeket a sorokat? "Nagyon jók az én gyerekeim. Óvják egymást, pedig még kicsik, és néha egész komolyan segítenek.« A legkisebbről így írsz: »Jó gyerek, mintha kárpótolni akarna a nehéz szülésért. Kék szemű, világos barna haja már nő.« Pontos tudósítások. De a szavak mögött valódi tűz lobog. A szeretet lángja. Nézzük csak ezt a levélrészletet: "Istvánka már iskolába jár. Zenei tagozatos.« Ugye, nem nagy dolog ez? Két szürke mondat. De ebben a részletben ott ragyog mélyen a szülői büszkeség, a boldogság: "A fiamnak — hál’ Isten! — jó hallása van!« S lesz majd, aki kezdetben ügyetlen ujjakkal veri a zongorát. Itt van előttem a képetek, melyet legutoljára küldtetek Egy hullámos hajú férfi (ők öten voltak testvérek), aztán te és a négy gyerek. Az öletek- ten ülnek, hozzátok törlesz- kednek. Ahogy ezt a »nyílt levelet" írom, kollégáim be-be- néznek, s fölfedezik az asztalomon a fotográfiát. Egy sem állja meg, hogy meg ne nézze. Az ar^uk egy pillanatra földereng. Mert valami megfoghatatlan derű sugárzik erről a képről. Tudom, legszívesebben üzennének nektek ők is, ismeretlen ismerősként. Ti megvalósították azt, amiről vastag keretes szemüvegű irodalomouvarok, tanulmányszerzők annyit írnak. S amit annyian keresnek ezen a földön, ahányan élnek. Megtaláltátok a harmóniát. Hogy ennek ellentmondana az a néhány levélrészlet, amelyben a gondokról, betegségekről beszélsz? Nem hiszem! A harmónia a jónak s a rossznak elegye; csak ezt sokan nem tudják. Nem tudják, hogy mennyi mindennek lehet örülni, s ennek az örömnek a fényében sokkal kisebbnek látszik az árnyék. K evésszer hallottam ezen a vidéken a gyermeket családnak mondani. Te, Kati, azt szoktad mondani: »négy kis családom van". Mit kívánunk a te »négy kis családodnak"? Azt, amit minden kisgyereknek: legyen belőlük okos, boldog felnőtt! S hogy azok lesznek, az biztos. Erre ti, a szülei vagytok »garancia«. Leskó Lászl József sem fukarkodott az eszközeivel — a közönség sem az elismeréssel. Reviczky Gábor sok mindenre képes a hangjával, az általa megszemélyesített alakokat akkor is magunk elé képzelhettük volna, ha — már elnézést — csukott szemmel nézzük a jelenetét. Andai Kati egy történelmi kiállítás ürügyén a régi Kaposvárra kalauzolt bennünket. Koltai Róbert egy bájos, naív újságírógyakornok szerepében nevettette meg a közönséget, s ezzel el is érkeztünk műsorunk második feléhez, a vidámabbhoz. Koltai sorra elmesélte az újságírók bakijait — ezeket jórészt a szerkesztők még a megjelenés előtt kiirtották. Akadt újságOlvassák csak: "Hátsó felem megmutat, vidám Tarka sorokat, minden vicce új poén, kipróbálták már Noén«. Dánffy szívszomorítóan énekelte: "Könny csak az italom, kenyerem a bánat, nem kapok néplapot hétköznap, vasárnap ...« "Addig jó magának« — zúgott rá a kórus, amit egyébként igyekszünk nem elfelejteni, amikor lapunk színvonalának emelésén fáradozunk. Este nyolc órakor a Kapos összes termeiben megkezdődött az első somogyi sajtóbál. Korán kelő olvasóink talán még meglelnek bennünket valamelyik asztalnál... Pintér Dezső Fotó: Gyertyás László Megcsapolják a Balatont Ismét megnyitották a Sió zsilipjét és a felduzzasztott csatornán szombaton már megkezdték a hajóúsztatást is. A Balatont most jég alól is »megcsapolják", hogy helyet készítsenek a további hónapok esetleges nagyobb csapadék- mennyiségének. Néhány nap alatt mintegy 5—6 centiméterrel csökkentik a tó vízszintjét. Ezzel a partvédelmet is segítik, hiszen megelőzik a tavaszi túl magas vízállással járó veszélyeket. A Balatonról szombaton elindult a Dunára a hazai jégtörő-flotta 4-es számú hajója, amelyet az elmúlt hetekben az MHD balatonfüredi gyáregységében újítottak fel. A hajó balatoni tartózkodásának utolsó napjaiban még alkalmi szolgálatot is tett a balatoni vízügyi szerveknek, mert kiszabadította szorult helyzetéből azt a több úszó járműből álló vízügyi egységet, amely a hirtelen jegesedés miatt, nem tudott telelőbe vonulni. Somogyi Néplopl 5
