Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-01 / 281. szám
Labdarúgás, most már csak felső szinten Alul már befejeződött az \ vüli helyzet állt elő, őszi idény. A múlt vasárnap '-éget értek az NB II., NB III., meg a megyei bajnokság küzdelmei. Mellettük még kitartott az idő. Az azonban bizonyos, hogy az NB I és NB 3 őszi idényzárására havas, jeges pályákon kerül sor. Az NB I-ben az a rendkíéllovas Bp. Honvéd papíron még további pat pályázik az őszi címre. No persze, a csak úgy lehetnének hogy az mellett hat csa- bajnoki pécsiek őszi elsők, ha legalább 9:0-ra győznének, azután döntetlent játszana a Honvéd, a Dózsa stb. Papíron a Ferencváros is Az évadzáró forduló szombaton Szegeden kezdődik a SZEOL—Vasas mérkőzéssel. Vasárnap további hét találkozóra kerül sor. A párosítás: MTK—Bp. Honvéd, Ferencváros—Haladás, Egyetértés—Salgótarján, Ű. Dózsa— Tatabánya, Pécs—Dorog, Zalaegerszeg—Csepel, Videoton —Rába ETO. Az NB I B osztályban is az év utolsó bajnoki mérkőzésére kerül sor. Itt már megvan az őszi első: a Diósgyőri VTK csapata. Mérlegen a labdarugó HB II Ebben az osztályban küzd Somogy megye két legjobb csapata. Az NB II Nyugati csoportjában sok-sok érdekes somogyi vonatkozású esemény történt a legutóbbi húsz esztendőben. Feljutás, kiesés egyaránt szerepel a krónikában. Olyankor is állt már jól a szénánk az NB II-ben, amikor ebben az osztályban olyan rangos csapatok voltak, mint a Tatabánya, a Győr, a Székesfehérvár, a Dunaújváros, a Pécsi Dózsa, vagy a Szombathelyi Haladás — hogy csak a legjobbakat említsük. Azután a felsoroltak mind-mind előbbre léptek, a mi csapataink pedig ott ragadtak az NB II-ben még akkor is, amikor annak krémjét előléptették az NB I B osztályba. Sok évi sikertelenség után most érkeztünk el oda, hogy a két somogyi csapató^, a K. Rákóczit meg a Táncsics Csaknem háromszáz nevezés érkezett SE-t »jegyzik« ebben a bajnokságban. Most félidőben a Rákóczi 2, a Táncsics 4 ponttal van leszakadva a bajnoki táblázat élén álló Soproni Textilestől. Már maga az a tény, hogy a tavaly még NB III-as Sopron most rangelső, mutatja, hogy milyen pálfordulás történt az NB II Nyugati csoportjában. Nincs összehasonlítási alap, így nehéz volna határozottan kijelenteni, hogy színvonal tekintetében ez a bajnokság az őszi idényben hozott-e előrelépést. Az viszont, hogy kiegyenlítődtek az erőviszonyok, hogy a Szombathelyi Dózsát kivéve nincs abszolút gyenge csapat ebben a' mezőnyben, érdekessé tette a harmadik vonalbeliek küzdelmét.! A soproniak őszi első helye kétségkívül remek fegyvertény. De ki merné azt mondani, hogy lefutották már ezt a bajnokságot? Ott van a Fűzfő, amely a hajrában »eladta« a már-már megszerzett első helyet. Amikor mindenki biztos elsőnek tippelte a fűzfői csapatot, akkor két hét alatt 3 pontot hullajtott el a ' mezőny egyik legjobb együttese. Kaposvár felszabadulási asztalitenisz-bajnokságára Évről évre visszatérő rangos esemény Kaposvár felszabadulási asztalitenisz-bajnoksága, melyet mindenkor a megye- székhely felszabadulásának napján rendeznek meg a sportág vezetői. Nemegyszer a legjobb magyar pingpongozok közül többen is rajthoz álltak már ezen a tornán. Az 1973. évi Egy pillanatkép a tavalyi döntőről, melyet a férfiaknál Kíampár és Faházi vívott. viadal a jelekből ítélve méltó folytatása lesz a korábbi sikeres versenyeknek. Több mint 280 nevezés érkezett a Somogy megyei Asztalitenisz Szakszövetség címére. A svéd nemzetközi bajnokságon részt vevő válogatottakon kívül mindenki eljön, áld számít ebben a sportágban. A női csapatok közül csupán a Szombathely és a Miskolc nem indul, a férfiaknál a Miskolc és a VM Közért marad távol. A kétnapos viadal kiemelési listája mindennél többet mond. A férfi I. osztály kiemeltjei: Asztalos, Faházi, Rózsás, Kocsis, Tímár, Maros fi, Papp, Bánkúti. A női kiemeltek: Hernádi, Szendy, Papp, Poór, Galambos, Csőké, Kuchár, Zacher.* Sok nagy csatát látott, tapasztalt versenyzők mellett a feltörő fiatalok (a nőknél Kuchár, az ifjúsági Európa-baj- nok) egyaránt ott lesznek Kaposvár kiemelkedő asztalitenisz-versenyén. A felsoroltak mellett még két és fél száz versenyző próbál eljutni a győzelmi dobogó valamelyik fokára. A szombati versenyek 12 órakor, a párosokkal kezdődnek; a férfiak a Munkácsy Gimnáziumban, a nők a Berzsenyi Általános Iskola tornatermében kezdik meg a versenyeket. 15 órakor rajtol a kizárásos egyéni bajnokság mezőnye. 17 órára tervezik a férA kaposvári versenyzők közül elsősorban Péter Aladártól várunk jó eredményt a kétnapos versenyein. fi és női I. osztály rajtját. A versenyek a késő esti órákig tartanak. Vasárnap reggel már 8 órakor kezdenek a vegyes párosok a Munkácsyban. A befejezések után ugyanott kerül sor valamennyi szám döntődére, s az ünnepélyes eredményhirdetésSokak szerint nem is meglepetés, hogy a Pécsi VSK a bajnokjelöltek sorába lépett. A nagy múltú vasutascsapat a pécsi fúziót követően nem a »nevek« után kapkodott. Hagyta, hogy Daka meg mások menjenek. »Titokban« mégis megerősödött a fekete-fehér együttes, amely valóban észrevétlenül gyűjtögette a pontokat, s a bajnoki hajrában került az élcsoportba. Pécsen tiltakoznak, hogy ők esélyesek lennének, azt mondják: nehéz a tavaszi sorsolásuk. De ezt vallja a JL Rákóczi is. Nem szabad viszont szem elől téveszteni, hogy a Győri Dózsa otthonában fogadja majd tavasszal a két kaposvári csapatot, a PVSK-t meg a Fűzfőt. Igaz, hogy éppen a fináléban a győri csapat otthon szenvedett vereséget az újonc Soprontól. A Táncsics SE-nél nincsenek bajnoki álmok, de az együttes még ugyanúgy beleszólhat az első helyért folyó versenybe, mint a végére nagyon feljavult Máza-Szászvár. Ebben az esztendőben azzal a jóleső érzéssel foglalkozunk az NB II-vel, hogy csapatainkat nem a kiesőjelöltek között kell jobb tavaszi szereplésre buzdítani. Hogy a jók között vajon mire számíthatunk a tavaszi idényben, azt elmondják majd az arra legilletékesebbek. A K. Rákóczit vasárnap, a K. Táncsicsot kedden megjelenő lapunkban értékeljük. re. K. S. Elmarad a Rákóczi—Táncsics barátságos mérkőzés Pécs, Zalaegerszeg, Kaposvár „igazi“ úszóverseoye Most nem területi bajpok- ságon, hanem Kaposvár fel- szabadulási ünnepségének sportversenyei kapcsán találkoznak ebben az évben már verseny. Most nem szabnak korlátot a korosztályok, hanem mindegyik város csapatában a legjobb két-két úszó állhat rajtkőre. Az érdekeski tudja, hányadszor, Pécs, Zalaegerszeg és Kaposvár úszói. Amolyan igazi erőfelmérés lesz a vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő üszőnek ígérkező viadal valós képet festhet arról, hogy a három város közül melyikben legerősebb az úszósport. A bajnoki idény befejezését követően levezető edzéseket tartanak az NB Il-es csapatok. A két kaposvári kóczi-pálya talaját. Megállapították, hogy nehéz lenne úgy rendbe hozni, hogy ne forogjon fenn játék közben A 6—7. forduló következik a centenáriumi sakkbajnokságban együttes, a Rákóczi meg a Táncsics úgy tervezte, hogy a hét végén egy baráti találkozó keretében együtt búcsúznak az idei évtől és a közönségtől. A szombat délutánra tervezett ínérkőzés azonban elmarad. Az időjárás szólt közbe. A két egyesület vezetői megvizsgálták a hó borította Ráa sérülés veszélye. Ezért is döntöttek úgy, hogy nem lesz mérkőzés. Mind a Rákóczi, mind a Táncsics még folytatja edzéseit. ' A két kaposvári csapatnál december 15-től kapnak szabadságot a játékosok, s január 7-én kezdődik a felkészülés a tavaszi idényre. Korábban már szóltunk arról, bogy új színfoltot jelent a so- logyi sakkéletben Kaposvár entenáriumi bajnoksága. A izenegy mérkőzéssorozatból álló torna most félidőhöz érkezik. Szombaton délután 14 rakor Kaposváron, a Latinca lűvelődési Központ 61. számú anácstermében a 6. forduló cövetkezik. Minden sorozatban akadt kiemelkedő mérkőzés. A szombati versenynapon a leg- agyobb figyelem nyilván a orváth—dr. Máthé, valamint > Sántha—Schmideg mérkő- jést kíséri. A forduló további párosítása: Jenczer—Vajthó, Till—Gruller, Müller—Bálint, Rózsa—Dobor. Vasárnap reggel 8 órakor á 7. fordulóval folytatódik a küzdelem. Az éllovas Sánthát ez alkalommal a somogyi Gruller igyekszik megállítani győzelmi sorozatában. A többi találkozó: Dobor—Jenczer, Bálint—Rózsa, Schmideg—Müller, dr. Máthé—Till, Vajthó—Horváth. Ha a kettős forduló mérkőzései közül valamelyik függőben maradna, akkor a függőjátszmákat vasárnap 14 órakor folytatják a befejezésig. MA DÉLELŐTT 10 OKAKOR A TÁNCSICS GIMNÁZIUMBAN női ifjúsági tornász-csapatbajnokság lesz Kaposvár felszabadításának iszteletére még olyan sportágak is megmozdulnak, ame- yek egész -éven át keveset allatnak magukról. A tornára gondolunk, amely sportágban B Somogyi Néplap szombaton délelőtt 10 órakor szintén felszabadulási emlék- versenyt rendeznek. Korábban vándorserleget alapított a sportág megyei szakszövetsége. Minden évben, így az idén is női ifjúsági csapatbajnokság keretében döntik el, hogy kiket illet a szép trófea. December 8-án, szombaton délután 4 órakor Kaposváron, a megyei könyvtár nagytermében a sajtónap alkalmából megrendezzük a Somogyi Néplap nyilvános ünnepi műsorát, amelyre tisztelettel meghívjuk kedves Olvasóinkat. A jegyek 12, illetve 10 forintba kerülnek. Kérjük Olvasóinkat, hogy a jegyeket december 3-ig, hétfőig okvetlenül vásárolják meg szerkesztőségünk titkárságán (Kaposvár, Latatinca Sándor u. 2., 1 em.) Az ünnepi műsor után este 8 órakor kezdődik a Kapos szálló termeiben az /. somogyi sajtóbál. Reméljük, sok kedves Olvasónkat üdvözölhetjük vidám, színes műsorral fűszerezett balunkon. A báli belépődíj személyenként 20 forint. Kérjük, hogy a belépőket legkésőbb december 3-ig vegyék meg a fent megadott címen. ÜNNEPELJÜK EGYÜTT, HOGY ÖTVENEZER PÉLDÁNYBAN JELENIK MEG A SOMOGYI NÉPLAP! december Milyen fesz az időjárás? 1 SZOMBAT Elza A várható időjárás ma estig: Változóan felhős« hideg idő, szórványosan hószállingózás, kisebb havazás. Élénk többfelé erős, viharos lökésekkel kísért északnyugati, északi szél. Helyenként hófúvások. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma mínusz 2—mínusz 6 fok között lesz. I lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a tegnap megtartott 48. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 21, 23, 26, 37, 38. A december 31-i tárgynyere- mény-sorsoláson a 45. játékhét szelvényei vesznek részt. — A hétmilliomodik rádió- ős tv vevőcső tegnap elkészült az Egyesült Izzó kaposvári elektroncsőgyárában. A kétezer munkást foglalkoztató somogyi nagyüzem ezzel teljesítette idei tervét. Az év végéig még 700 ezer elektroncsövet készítenek s adnak át a kereskedelemnek. — Sípos Gyula József Atti- la-díjas költő Öreglakon találkozott olvasóival csütörtökön az őszi megyei könyvhetek eseményeként. Tegnap Nágocson vett részt író—olvasó találkozón. — Mintegy 3 millió palackot töltenek %ieg az 1972-es évjárat legjobb minőségű boraival ezekben a napokban a Badaesony-vidéki Állami Pincegazdaság balatonfüredi, badacsonyi és győri palackozó üzemeiben. — Juhászaiénak fejlesztését tervezi a ságvári Egyetértés Tsz. Jelenleg 1420 juhuk van, ebből több mint ezer az anya; részben vásárolt, részben pedig saját nevelésű egyedekkel, kétezres anyaállomány kialakítását tűzték célul. — Kifizették a tv-lottó öt- találatos szelvényére járó 1 201 612 forint nyereményt. A nyertes egy Pest környéki nyugdíjas házaspár, mely a lottó kezdete óta azonos számokkal játszik. Nyereményüket teljes egészében takarékbetétben helyezték el. — Repülőmodelíezők tartanak versenyt holnap délelőtt tíz órakor Kaposváron, a Kilián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban. Öt modellező szakkör tagjai mutatkoznak be az idén elkészült i Balsa-modelljeik- keL — 1500 papagájt próbált becsempészni az Egyesült Államokba két ember, nem kevesebb, mint 177 000 dollár értékben. Az egyébként igen kedvelt madárfajta behozatalát egy évvel ezelőtt helyezték tilalom alá, mert attól tartanak, hogy az. egzotikus állatkák a baromfiállományra veszélyes járványt hurcolnak be az országba. A madárcsempészeket őrizetbe vették. Balesetek a síkos úton Csurgó közelében figyelmetlenül vezette Zaporozsec személygépkocsiját a huszonegy éves, somogybükkösdi Bogáti József lakatos, a havas úton megcsúszott és az árokba borult. Bogáti József súlyosan, utasa, a gyékénye- si Varga János könnyebben megsérült. Az anyagi kár 15 ezer forint. Böhönyén a havas úton' megcsúszott, az árokba fordult és egy fának ütközött az az NSU személyautó, melyet a negyvenéves, szabadkai Mátrák Kálmán jugoszláv állampolgár vezetett. Mátrák Kálmán és utasa, a harminckilenc éves szegedi Teremi Zoltánné megsérült. Az anyagi kár húszezer forint. 55 évvel ezelőtt, 1918. december l-én halt meg — 28 éves korában — Kaffka Margit írónő. Elszegényedett középnemesi családból származott, bíráló szemmel nézte osztályát, bátran szembefordult az imperialista háborúval. F?en az úton eljutott a munkásosztály jelentőségének felismeréséig. Lelkesen üdvözölte az 1918 októberi őszirózsás forradalmat. A kegyetlen spanyolnáthajárvány sajnos, még ugyanabban az évben végzett vele. írói pályáját költőként kezdte, de mindvégig forrongó, kísérletező lírája — néhány remekbe sikerült versétől eltekintve — nem olyan jelentős, mint prózája. Művészi kibontakozása a Nyugat-mozgalom kezdetének éveire esett. Ekkor fordult a század eleji városi-polgári irodalom keskeny/ ösvényéről Ady széleset» útja felé, amely azután elvezette életművének csúcsához, a Színek és évekhez. E mesterműben, amely 1912-ben jelent meg, egy vidéki dzsentri asz- szony, Portelky Magda visszaemlékezéseiből hitelesen ábrázolja a letűnő társadalmi osztályt és annak életformáját, ugyanakkor valósághű lélek- rajzot nyújt a női egyéniségről. Regényei — a már említett Színek és évek, a Hangyaboly, a Mária évei, az Állomások — és remek elbeszélései ma is olvasottak. — 410,3-ről 605,6-ra nőtt hét év alatt megyénkben az ezer lakosra jutó évi szakorvosi rendelőórák száma. — A vírusos májbetegség kórokozóját az amerikai tudósoknak sikerült izolálniuk. A fertőző vírust elektronikus mikroszkóp segítségével, le is fényképezték. sí syn — Jégveszély miatt tegnap leállították a Balatonon a hajóforgalmat, s téli kikötőbe vonultak a kompok is. A hajósok metsző szélben szedték fel a mederkitűző berendezéseket, s vontatták Siófokra a rakodóhelyeken levő uszályokat > — Űj nyomda épül Szolnokon, a város egyik legszebb részén, a Vörös Csillag úton. A hatvanmillió forintos beruházásból készül ő nyomda - ház építése a terv szerinti ütemben halad. Építése, szerelése 1974 végére készül el. Az új létesítményt korszerű nyomdagépekkel látják el, színes ofset eljárással készül majd 1975-től a megyei párt- bizottság és a tanács lapja, a Szolnok megyei Néplap. — Tizenhét Százalékkal több bolgár gyártmányú berendezés, gépsor vásárlására kötött szerződést a Techno- impex Külkereskedelmi Vállalat ebben az évben, mint tavaly. Így az idén több mint 8 millió rubel értékben, importál a Technoimpex faipari gépeket, hidraulikus berendezéseket, szállítóeszközödet, szerszámgépeket és alkatrészeket a bolgár ipartól. / — Jelvénygyűjtők, figyelem! Kaposvár város címere kapható a Május 1. utcai Íródeák és az Ady Endre utcai papír-írószer boltban, valamint a Camea illatszer- boltban és a sport-játék szaküzletben. (13406) — Szilveszter a Volánnal! A 3 napos kirándulás alatt a szilveszteri program a világhírű gemenci vadrezervátum területén. Részvételi díj: 330 Ft. Érdeklődni lehet a Volán Utazási Irodában, Kaposvár, Berzsenyi u. 1. sz. alatt, vagy a 12-222-es telefonon. (13306) — Kutyakiképzés indul a MEOE kiképzőpályán, 1973. december 2-án. Jelentkezni lehet — fajtára való tekintet nélkül — a helyszínen de. 10 órakor. A nevelő vizsgára való előkészítés 2C-9 Ft, a K I-es és K n-es vizsgára 250 Ft. Ebben az összegben a vizsgadíj is benne van. Jelentkezésnél a kutyára vonatkozó orvosi igazolást mindenki hozza magával. A tanfolyam 3 hónapos. Vezetőség. 49378Q