Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-01 / 281. szám
Öj konfekcióüzem Biatorbágyon A budapesti EKISZ Szövetkezet 15 millió forintos költséggel megépítette Biatorbágyon.második vidéki üzemét. A nagyközségben ez az első ipari üzem. Az új konfekciócsarnokban férfi- és női nadrágokat, valamint női kabátokat készítenek. Az üzemben két műszakban 200 leányt, asszonyt foglalkoztatnak. Hóval vemhes nagy, szürke felhők cammognak az égen; visszavonhatatlanul elmúlt a langy ősz. A lovak orrából sűrű pára gomolyog. A fogatos pokrócot terít a állatokra. Piros színű traktorok állnak a gépműhely udvarán, egyikmásik már a téli nagyjavítást várja. Sokat dolgoztak ősszel. Feketéből fehérré váló barázdák jelzik útjukat a földeken. Mintha óriás fésülte volna meg valami hatalmas kefével a talajt. A tél falun már nem egészen azt jelenti, mint régen: álmos csöndet, begubózást, tavaszig tartó munkátlanságot. A legtöbb községben foglalkoztatja az emberek egy részét a szövetkezet. Ki hallót már olyat, hogy a. takarmányosok, a gépjavítók ne dolgozzanak télen? Valamelyik nap Kiskorpádon, a dolgozgató asz- szonyok közt azt mondja az egyetlen férfi: Régen ilyenkor a parasztember már a téli álmát aludta!« Nemsokára eljön az idő, amikor az irodákban összegezni kezdik: mit is végeztek az idén. Mi az, amiben elmaradtak, mi az, amiben előreléptek: Számba veszik értékeiket, a közös vagyont. S csaknem mindenhol azt állapítják meg, hogy jócskán gyarapodtak az idén is. Tél idején Azután már a . , ji'e gondolnak. Terveket építgetnek, először csak szavakkal, majd számsorokkal. Még merje valaki azt mondani, hogy unalmas időszak a tél! Akkor készül az alap a következő évi gazdálkodás épületéhez! Addig persze, van még idő. Ad munkát a tsz-tagoknak a háztáji is. Nemsokára itt van a disznóölések ideje. Talán megszaporodpak az össze járások, felújulnak a munkában edződött barátságok. -Pipaszó" mellett le-lecsúszik egy pohár »saját tűkén« nevelkedett bor. Ilyenkor kell a rendezvényeket, eseményeket megszaporítaniuk a falu vezetőinek, értelmiségiéinek. Legyenek esténként fénytől sárgák a művelődési házak ablakai. Milyen sokat cikkeztek az újságok a népesedésről. Rendezzenek erről ankétot, előadássorozatot, melyen a főszereplő a körzeti orvos, az ápolónő, s valamelyik tanácsi vezető legyen. Azt hiszem, nem vitás, miért invitáljuk ezekre az estekre az egészségügyi dolgozókat. De milyen feladata lehet egy ilyen rendezvényen a hivatalviselőnek? A tanácselnök vagy -titkár nagyon érdekes adatokat szolgáltathat az est hallgatóságának a falu népszaporulatáról, halálozási arányáról stb. évekre, évtizedekre visszamenőleg. Biztosan elgondolkodtató számok ezek. Legyenek tehát a téli napok a kultúrálódás, a közművelődés napjai a falvakban. Furcsa, milyen kihasználatlan, az a lehetőség is, hogy egy-egy filmtörténetileg is értékes alkotást nem követ — vagy nem előz meg — ankét, beszélgetés. Nagyon lassan tanulnak meg nálunk az emberek »filmül«. A statisztikákból kiderül: még mindig csak a kalandfilmek vonzanak telt házat, néhány — szabályt erősítő — kivételtől eltekintve. Ha akadna egy-egy faluban olyan népművelő, vagy csupán a téma iránt érdeklődő, aki ezeket az ankétokat megszervezné, a beszélgetések csak előrevihetnék az embereket azon az úton, melynek végcélja az, hogy széles tömegek élvezzék, értsék a filmművészet igazi remekeit. Messzire jutottunk gondolatban tehát az unalmakat hozó téli napoktól. De az is biztos: még izgalmasabbá, még inkább összekovácsolóvá kellene ezeket tenni a legtöbb helyen. L. L. Tudnivalók a szarvasmarha-hizlalásról A korszerű szarvasmarha-hizlaló telep — az ipari termékek kibocsátása tekintetében — alig különbözik a gyártól. Sőt az esetek többségében az állati terméket előállító üzem még bonyolultabb is: lényegesen nagyobb figyelmet követel a technológiái folyamatok irányításának a szervezése, hiszen itt élő szervezetekkel kell dolgozni. Ezek életműködése szigorúan meghatározza az állatok élelemmel, vízzel való egyenletes ellátásának szükségességét, az őket körülvevő légtér meghatározott paramétereinek fenntartását. Ezenkívül nagy figyelmet kel! fordítani a hízóba fogott állatok egészségének a megőrzésére is. A szarvasmarha hizlalásánál a következő sajátosságokat kell figyelembe venni: a szarvas- marha idősebb korban jobban értékesíti a takarmányt — elsősorban a szálas takarmányt —, mint a növendékállat. A -íövendékállat viszont olcsóbb, mint az idősebb szarvasmarha de a borjút az eladási, súlyig hosszabb időn át kell hizlalni, így az eladási súly eléréséig fajlagosan több takarmányt igényelnek, mint az idősebb állatok. A takarmányfeldolgozásnál az egységnyi súlygyarapodáshoz a növendékállatoknak kisebb takarmánymennyiségre van szükségük, azonban több szemes terményt igényelnek, mint szálas takarmányt. Az idősebb állatoknál egy kiló súlygyarapodás költsége nagyobb, mint a borjaknál. A nagyobb állat több takarmányt igényel a szervezet életműködésének a fenntartásához. Ezenkívül az idősebb állatoknál több zsír rakódik le, amelynek képződéséhez ugyancsak sok tápanyag szükséges. Ugyanakkor a zsíros hús iránt kisebb a kereslet, és alacsonyabb az ára is, mint a sovány húsé, ezért a zsíros marhahús piaca korlátozott. A súlygyarapodást és takarmány értékesülést az a fehérj e- mennyiség határozza meg, melyet az állat megemészt. Jelenleg a takarmányrecepturák összeállításánál figyelembe veszik az állatok életkorát, a komponensek költségeit, a takarmányok emészthetőségét, azt az optimális megoldást, mellyel a takarmányegység legalacsonyabb költségével az elérhető legmagasabb súlygyarapodást kapjuk. A takarmányozásnál állandóan figyeljük az állatok egészségi állapotát és súlygyarapodását. A kritikus periódusokra fokozott gondot kell fordítani. A szemestakarmány- adagot folyamatosan, három naponként maximálisan 0,5 kg-mal kell növelni. A szálas takarmányról a szemes takarmányra való áttérés legalább 4—6 hétig az egyik szemes terményről a másikra való áttérés egy hétig tartson. Ne törekedjünk^ a frissen betakarított szemes termény föletetésére. A víznek mindig tisztának kell lennie, télen melegítővel akadályozzuk meg befagyását. Az itatókat rendszeresen tisztítsuk. A takarmányozás hatásosságát és a takarmányértékesülést az etetés gyakorisága határozza meg. Gyakorlati megfigyelések szerint az előkészített takarmány növeli az egységnyi súlygyarapodást, és csökkenti az egységnyi súlygyarapodásra jutó takarmányfelhasználást. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a takarmányelőkészítési eljárás növeli az önköltséget. Az állati szervezetben jobban érvényesül a darált vagy zúzott, mint az egész szemekből álló szemes takarmány. Mégserp szabad teljesen apróra darálni: a szem aprítási fokának olyannak kell lennie, hogy az állat ne csökkentse a takarmányfogyasztást. Legmegfelelőbb a kalapácsos és hengeres darálók használata. A szálas takarmányok előkészítése sokkal drágább folyamat. Préselt takarmányok készítésekor különböző komponensek hozzákeverésével növelni lehet a kevésbé - értékes takarmányok fogyaszthatósá- gát is. A szálastakarmány-szárítmányok darálása és abraktakarmánnyal való keverése csökkenti az egységnyi súly- gyarapodásra jutó ráfordítást, a széna és az abraktakarmány külön-külön történő etetéséhez képest. Fehérjeadalékként különböző, nagy fehérjetartalmú pillangós növényt, olajpogácsát, valamint hús- és baromfifeldolgozói hulladékot használjunk. Az adalékanyagok jelentős részét teheti ki például a szója. Szarvasmarhák részére a fehérjeadalékokat — az intenzív szarvasmarhahizlalást folytató üzemekben — olyan mennyiségben adagolják, hogy a fehérjetartalom a takarmányban eléri a 14 százalékot. Az ásványi anyagok és a vitaminok elválaszthatatlan részei a hízóállatok takarmányadagjának. Az antibiotikumok használata — különösen a hizlalás kezdeti időszakában — a megbetegedések valószínűségét csökkenti. A tapasztalatok szerint az állatok szervezetébe »hormonokat« juttatva lehetővé válik az 1500 grammos naponkénti súlygyarapodás. Az állattartás költségeinél a megterhelt hús önköltségében mintegy 70 százalékot tesz ki a takarmányozás költsége. Ennek csökkentése, különösen a takarmányértékesítés hatásfokának javítása, nagymértékben befolyásolhatja a hústermelés gazdaságosságát. Dr. László László A fogszabályozás SOMOGYI GÉZA Jégkoporsó 114. Ösztönösen topogott előre. Más támpont nem lévén: a dörrenésekkel ellenkező irányba. Hirtelen mintha a talajt kirántották volna alóla, fölhem- peredett. Fejjel lefelé szánkózott. Tehetetlenül kapkodott. támaszt keresve, de csak annyit ért el, hogy megfordult. A néhány méteres csúszást szinte az örökkévalóságnak érezte, és mire leért, testének maradék kalóriája is erősen megcsappant. Kiverte a víz. A zuhanás közben ruhája résein át bejutott testéhez a hó — amely pillanatokon belül elolvadt —, s összekeveredett az izzadtsággal. A hideg. ragadás nyálkát, amint végigfutott lázas testén, elviselhetetlennek érezte. Keze-lába, dereka sajgót! A feje zúgott, és arcát úgy érezte; drótkefével marták végig. Néhány másodpercig — ahogy leért — összekuporodva maradt, és zihálva lélegzett Lassan nyugodott csak meg. Agya alvást diktált. Megpróbálta leküzdeni. Az a szürke massza, amely jó! gonoszt, kedvessége! durvaságot, szeretető! gyűlöletet, vonzalmat és ellenszenvet, fájdalmat és... mindent, ami az életben ellentétes és azonos, leraktároz, takar és nyilvánít, hosszú időre megfeledkezett minden funkcióról. Csak az alvást erőszakolta. De az ember, a lélek megpróbált ellenállni. A kulacs majdnem azonos a katonával. Katonai tárgy, és mennyi energia van egy ilyen tárgyban. Képes megállítani egy felmorzsolódó, az élettől búcsúzó testet., Világosságot gyújtani egy kimerült, utolsót pislákoló agyban. A kulacshoz hozzákötve egy halott katonát is talált. Kimeredt szeme megborzongatta. Reszketve kortyolgatta a pálinkát, amelytől még hajszálerei is égtek, de lassan magához tér! Rencezgette a gondolatai! Teste nehezebben engedelmeskedett, mint agya parancsolta, de azért elindult. Egy kissé Icába agyában szinte egy örökkévalóságnak érezte, míg kivergődött a mélyedésből, nem tudva, hogy helyes irányba halad-e. Még két halottat látott, de nem érdekelte egyik sem. Hirtelen sötét tárgy rémlett föl előtte. Egy teherautó. És mögötte még egy! Miután az elsőt átkutatta, — üres volt —, a következő kocsi üléséből, az egyetlen szétlőtt fejű embert kirángatta, bemászott az üveg nélküli fülkébe. Rövid keresgélés után egy darab kenyeret és egy megkezdett sonkakonzervet talál! A kenyér sziklakeményre fagyott. Sem fogaival, sem a késsel nem boldogult. Pár pillanatig gondolkodott, és csak válságos helyzete szülhette a máskor oly képtelennek ható gondolatát. Megkereste a gépkocsivezető csajkáját, amelybe kb. egy deci pálinkát öntött. A kenyeret beletette, és meggyújtotta. Időnként megforgatta a kékes lánggal égő kenyeret, míg a konzervdobozt fölé tartva melegítette. Mit bánta most, hogy a keze is meg-megéget! Türelmes-türelmetlenséggel várta, míg leég a szesz. De aztán annál hevesebben vetette rá magát az ennivalóra. A pálinkás zagú kenyér re- csegett-ropogott a foga alatt, óe majdnem rágás nélkül nyelte. A hús is fölengedett egy kissé, úgy, hogy valamennyire élvezhetővé vált. A jeges szilánkok persze több helyen is fölsértették a nyelvét, ínyét, de mit számított most ilyen apróság. Tömte magába, az utolsó falatig. Furcsa ellentmondásként nem nyugodott meg, hanem fokozott izgalom vett rajta erő! Menni, és menni. Embereket akart látni. Félt a további magányosságtól. Félt az újabb »meghalástól!« Mert tudta, hogy ami néhány perccel vagy órával előbb — időérzéke megszűnt — történt, az a halál szelének békésebb suhogása volt. (FolytatjukJ A SZABÄLYTALAN alakú, a rendellenesen illeszkedő alsó-felső fogsor — mint rágószerv — hiányos működésű. A táplálék a szükséges rágás nélkül kerül a gyomorba, mely nem tudja megemészteni, és így fokozatosan kialakulnak a különféle gyomorpanaszok. Az ilyen fogazat hangképző feladatát sem tudja tökéletesen ellátni, következménye a különféle beszédhibák kialakulása. De meg kell említeni a kozmetikai torzulásokat, melyek már gyermekkorban is személyiségi, lélektani sérüléseket okozhatnak. E rendellenességek gyógyításával foglak kozik a fogszabályozás. A rendellenes fogazat kialakulásának okai két tényezőben keresendők. Az egyik az öröklés, melyet az elődöktől kapunk, a másik, amit a környezettől, az élet folyamán szerzünk. Elsősorban azokat az Í eseteket említem meg, melyek a gyakorlati gyógyítás szempontjából a legfontosabb oko- #zati tényezők: a tejfogak idő ielőtti kihúzása; az állandó fo- Jgak kihúzása; rossz szokások: Jujjszopás, szájlégzés. J Ezeket az okókat befolyá- \solhatjuk, illetve megszüntet- ihetjük. Itt említem meg a jgyermekfogászat igen fontos (Szerepét és jelentőségét. Naigyon helytelen az a szemlélet, (hogy a tejfogak kezelésére (nincs szükség, mert azok úgyis J kiesnek, és jön helyettük a ^maradandó fog. A tejfog idő I(előtti kihúzása okozza a rend- I (ellenes maradandó fogazat kialakulását. Ugyanis a kihúzott ielőtti fog hátrafelé, a hátsó Jpedig előre vándorol, így bejszűkíti a helyet a maradandó ^fog számára. A szúvas tejfogat kezeltetni kel! A szülőre hárul a feladat, hogy gyermekét, ha annak nincs is panasza fogaira, elvigye a fogorvoshoz. A kezdeti szúvasodás konzerváló kezelése ugyanis a gyermekben nem hagy kellemetlen emléket, és ez az első út ahhoz, hogy a gyermek és a fogorvos között jó kapcsolat teremtődjön. A rendellenes fogazat, vagy a fogak alaki torzulásait a szájba helyezett fogszabályozási készülékekkel gyógyítják. E tudaíj^n szűkre szabott meghatározás magában foglalja a fogszabályozási kezelés lényegét: mechanikai erőkkel gyógyítani a fogazat eltorzult biológiás formáját. Természetesen ez a gyógyítás lassú és hosszan tartó folyamat, de mindenképpen eredményre vezet. Elsősorban a szülőkhöz szeretnék szólni. Ahhoz, hogy a fogszabályozási kezelés eredményes legyen, elsősorban az ő áldozatvállalásukra van szükség. A fogszabályozási kezelés éveket vesz igénybe, az első látható eredmény is csak kb. fél év múlva érzékelhető. Természetesen ez attól is függ, hogy a gyermek milyen rendszeresen használja a fogszabályozót. Sajnos nagyon sok kezelést éppen az hiúsít meg, hogy nem folyamatos, így az eimozdított fog vagy fogcsoport visszaáll a kiindulási helyzetébe, és az ilyen fogazat ismételt mozgatása az állandó visszaesés veszélyével jár. AHHOZ, hogy a fogszabályozási kezelés eredményesen végződjön, a szülők kitartása, a többszöri kezelésre való eljárás, valamint a gyermek szorgalma, ‘ a fogszabályozó rendszeres használata együttes követelmény. Csak ebben az esetben zárulhat eredményesen a kezelés. Dr. Szabó Tamás Zoltán fogorvos Veszélytelen lámpaoszlop r Az utcai lámpák feladata, ^hogy megvilágítsák az utat a | városi közlekedés számára. A ^lámpaoszlopok azonban gyakran okozzák gépkocsivezetők (halálát is. Amikor a gépkocsi [az oszlopnak ütközik, általáéban az oszlop győz. , Az egyik angol cég nemrég ^szabadalmaztatott egy veszély- )telen lámpaoszlopot. Ez vé- Ikony spirális rugóvá összecsavart fémszalagokból készül A rugós oszlop belső rés: műanyaggal töltik ki. Amil a gépkocsi a rugalmas fái hasonló, új lámpaoszlopr ütközik, az oszlop könnyec előrehajlik, és a kocsi éps< ben marad. Miután a ke visszahátrál az oszloptól, kiegyenesedik, és fölveszi e deti helyzeté! Az oszlop e szilárd ahhoz, hogy megtar a legnehezebb lámpákat ük