Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-02 / 282. szám

Félidő a labdarúgó IVB II-ben Az élcsoportban tanyázik, mégis adós maradt a K. Rákóczi A tavalyi bajnokságban el­ért negyedik helyezés után megnőtt az étvágy a Kapos­vári Rákóczi táborában. Az 1972—73. évi bajnokságban úgy született meg a negyedik hely, hogy az első félidőben a Rákóczi ott volt a veszé­lyeztetett zóna szélén. Nagy ugrást jelentett a dobogó kö­zelsége az esztendő végére. Ilyen előzmények után vol­tak akik nyíltan, mások ti­tokban az NB I B lehetősé­geit latolgatták. Tény az, hogy az idei baj­nokságban a K. Rákóczi új légkörben vágott neki a küz­delmeknek. Közismert, hogy sok vonatkozásban új alapok­ra került a sortkör. Még so­sem volt olyan szilárd bázi­sa, mint jelenleg. Az anya­giak mellett az erkölcsi alap is erősödött. Valóban elérke­zett az idő, amikor — ha nem is rövid távon — célba lehe­tett venni a magasabb osz­tályt. A félidő eredményei alap­ján még minden lehetséges. Az éllovas Soproni Textiles csupán két ponttal vezet a K. Rákóczi előtt. A Fűzfő meg a Pécsi VSK egy pont­tal előzi meg. Tehát ismét a negyedik he­lyen találjuk az együttest, de most az indulási alap más volt, mint tavaly tavasszal, így a negyedik hely értéke valamelyest mégiscsak keve­sebb a múlt évi végered­ménynél. A bajnokság rajtja előtt Mathesz Imre edzővel beszél­gettünk. A sokszoros váloga­tott labdarúgó, aki most már nem újonc edző a Rákóczinál, elmondta, hogy megfelelő kö­rülmények között készülhe­tett föl az együttes. Jogos a várakozás, hogy az együttes ott legyen az élcsoportban. A csapat az idén a legjobbak­nak is méltó ellenfele. Nos, az edző jól látta. Akik végigszurkolták a mérkőzése­ket, szívesen elevenítik fel az olyan találkozókat, mint a Székesfehérvár, a Bakony Ve­gyész, a Győri Dózsa vagy a Máza-Szászvár elleni. Egyik­másik mérkőzésen remekelt a csapat, ízelítőt adott tudá­sából. Négy-négy góllal ter­helték meg a csatárok a szászvári meg a fehérvári há­lót. Meg sem álltak hatig a Bakony Vegyész ellenében. Igen ám, de ezzel szemben ott van az idegenbeli eléggé gyászos sorozat. Csupán azért szerepel négy pont az idegen­ben szerzett mérkőzések lis­táján, mert »idegennek« szá­mít a Rákóczi számára a cse­ri pálya is. Valójában Kapos­váron kívül csak Szombathe­lyen, a sereghajtó SZSE Dó­zsa ellenében tudott két pon­tot szerezni az együttes. A másik öt találkozón alulma­radt. — Hogy történt mindez? — kérdeztük az edzőtől. — Ha idegenbe megyünk, elfogy a csapat hazai lelke­sedése. Csak ennek számláid- í ra tudom írni a sorozatban elvesztett meccseket. Itthon sem volnam mindig elégedett a gárdával. Az, hogy hazai pályán kétszer »csak döntet­lent■» értünk el, még nem je­A Rákóczi játékosai egy emberként örülnek a Sopron elle­ni gólnak. lent kisiklást. Az öt vesztett meccs azonban figyelmeztető. Kétségkívül közrejátszott az is, hogy nem tudtuk az el­távozott Savanyó Istvánt pó­tolni. A középpályán kulcs- pozíciót szántam Kövesnek meg Burcsának. Főként Kö­ves okozott csalódást. Ö sok­kal többet tud és többre ké­pes. Még az sem mentség, hogy olykor gólt is lőtt. Kö­vesnek ezután kell megszol­gálnia az előlegezett bizal­mat. Burcsának szokatlan volt az osztálykülönbség, olykor elveszett a pályán. Azt reméltük, hogy gólokat fog rúgni, de ő ugyanúgy ered­ménytelen volt, mint Márton vagy a fiatal Horváth János. Ez utóbbival szembe tudnám állítani Kiss Lacit. Ez a fiatal játékos természetesen még nem kiforrott egyéniség, de hamarosan állandó szerepet kaphat az első csapatban. Persze, ha nem száll a fejé­be a dicsőség. Támadósorunk 32 góljával előkelő helyet foglal el a rangsorban. Duschák maga tíz gólt lőtt, és mégis azt mondom, hogy az ö osztály zata sem elégít ki. Érthetet len nála a nagy formainga dozás. Olykor ellenállhatatlan csatár, aki nem marad adós a befejezéssel sem. Aztán — főleg, ha egy-két labdája nem sikerül — egész mérkőzések­re eltűnik. A fiatal csatár­nak magának kell megtalál­nia, hogy mi okozza nála a nagy formaingadozást. Szólni kell a védelemről is. Korábban a hátsó alakzat volt a legbiztosabb csapatrész Most olykor bizony átjáróház lett a közvetlen védelem. Jel­lemző, hogy ha idegenben a védők összehoznak egy gólt, akkor a csatárok képtelenek ezt a hátrányt ledolgozni. Egyénileg Németh, Kovács, Ágfalvi, Báli szereplésével voltam végig elégedett. Nagy Lajos meg Kiss László kevés mérkőzésen játszott, nem is rosszul. Mindenki más többé- kevésbé adós. Egyéves működésem alatt megismertem a rendelkezésre álló játékosanyagot. Sok ügyes fiú van a csapatunk­ban, de helytelen lenne olyan következtetést levonni, hogy együttesünk már megérett a bajnoki címre. Ügy módosíta­nám ezt, hogy elérhető kö­zelségben van a bajnokság, és a helyzet kulcsa elsősor­A SOMOGY MEGYEI TANÁCSI MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT Kaposvár, Május 1. u. 52. sz.) ORTESITI ÜGYFELEIT, HOGY * ' BEINDÍTÁSA MIATT EP a telefonszámokban változások történtek. Az új telep telef onszáma: 11-050 'tt megtalálhatók: y • / Anyagosztály, raktárak, TMK, asztalos-, lakatosüzem, szakipari, víz-, fűtésszerelő építésvezetőségek, előregyártó üzem. (93802) ban a játékosok kezében van. Az őszi idényben néhány mérkőzésen a csapat igazolta képességeit. Tavasszal nem lesz könnyű, de ha nagyon nekirugaszkodunk, akkor ott leszünk az első helyért folyó harcban — mondta Mathesz Imre edző. A Rákóczi csapatában ti­zenkilenc játékos szerepelt az őszi idényben. Valamennyi mérkőzésen csak Németh, Ba­logh, Kovács és Duschák ját­szott. Tizennégyszer szerepelt Ágfalvi, tizenháromszor Báli, Köves, Márton, tizenkétszer Bürcsa, tizenegyszer Hegedűs, tízszer Kiss L., hétszer Nagy L., Pandurits, hatszor Hor­váth J., ötször Pintér, Bő- zsöny, négyszer Siklósi, Sze- beni, kétszer Hoffmann. A csapat góllövői: 10 gólos: Duschák. 8 gólos: Kovács. 4 gólos: Kiss. 3 gólos:. Nagy L. 2 gólos: Köves, Pintér. 1 gó­los: Báli, Balogh, Ágfalvi. A K. Rákóczi csapatából az őszi idényben senkit sem ál­lítottak ki. Kovács Sándor Megkezdődött az asztaliteniszezök felszabadulási emlékversenye Hagyomány már, hogy a város felszabadulásának év­fordulójára; december 2-ra, megrendezik a megyeszék­helyen a felszabadulási em­lékversenyt. A tegnap dél­után kezdődő rendezvény részvevői közül sokan még nem is éltek, amikor váro­sunk felszabadult, hiszen a részvevők többsége a fiata­labb korosztályhoz tartozik. Eljött Kaposvárra a váloga­tottakon kívül a teljes ma­gyar élmezőny. A versenyt két iskolában bonyolítják le. A Munkácsy Gimnáziun? tornatermében a Eérfiak, a Berzsenyi Dániel Általános Iskolában a nők álltak asztalhoz. Mind a fér­fiak, mind pedig a nők küz­delmét élénk érdeklődéssel kísérték a kaposvári asztali­tenisz-barátok, hiszen a ver­seny már az első napon is igen színvonalas és izgalmas volt. A férfi páros mindjárt bomba- neglepetéssel kezdődött. A Kato­na—Séra (K. Vasas) páros meg­verte a Tímár—Papp párost. A má­sodik meglepetést a Nozicska— Tósa páros szolgáltatta, akik a Ha­rangi-Rózsás páros ellen nyertek. Érdekesebb eredmények: Női páros: Merényi, Iváskó (BSE)—Galam­bos, Hernádi (31-es Építő) 2:1, Ju­hos, Kuchár (Statisztika)—Csőke (MÁV TI)—Zacher (KÖZÉRT) 2:1. A páros döntőt a Papp—Benke (Statisztika) játssza a Juhos— Kuchár párral. Női kizárásos: Iváskó (BSE)—Farkas (FTC) 2:0. Dobos (K. Vasas)—Magyar I. (KÖZÉRT) 2:1, Benke (Statiszti­ka)—Váradi (K. Vasas) 2:0. A döntőt Iváskó játssza Benkével. I. osztályú női: Dobos (K. Va­sas)—Szabó (FTC) 2:0, Juhos— Zalezák (BSE) 2:0. Férfi páros: Köcsis, Marosfi—Faházi, Velen- tics 2:0. Péter, Szálinger (K. Va­sas)—Kollár, Bánkúti 1:2, Katona, Séra (K. Vasas)—Arató, Berta (PMSC) 2:0, Asztalos, Gutmaier— Nozicska, Tósa (Kilián) 2:0. Döntőbe jutásért Asztalos, Gut- maier—Katona, Séra 2:0, Kocsis, Marosfi—Kollár, Bánkúti '2:1. Kizárásos férfi egyes: Arató (?MSC) —Vancsura (Aknamélyí- 5) 2:0. Mohai (Szondi SE)—Né- leth (Szondi SE) 2:1. A felszabadulási emlékver- snyt ma folytatják. Mind­ét helyen már reggel 8 óra- >r asztalhoz állnak a to- ábbjutott asztaliteniszezők. döntő mérkőzéseket a késő M előtti órákban játsszák. NB I 4ZEOL—VASAS 1:1 (0:0) Vezetőséget választott a iMarótvÖigye Tsz Síi 1 Somogysámson és Somogy- zsitfa egyesült termelőszövet­kezete sportköri közgyűlést tartott. A testkultúrára is nagy gondot fordító termelőszövet­kezeti vezetők arról adtak szá­mot, hogy a gazdasági mun­kák mellett milyen sporttevé­kenységet fejtett ki a tsz. Varga Árpád, a vezetőség tag­ja szólt a sikerekről, a gon­dokról. Az asztaliteniszezők a megyei bajnokságban dereka­san helytálltak, a labdarúgók, a tekézők meg a sakkozók a járási bajnokságban bizonyí­tották, hogy a kis sportkör fejlődik. Nem tudták viszont létrehozni a női kézilabda­szakosztályt. Akadtak problé­mák a tagdíjak befizetéséné! is. — A sportkörhöz való tarto­zás egyik és nem is mellékes kifejezésmódja az, hogy valaki rendezze tagdíját — hangoz­tatta Varga Árpád. Elmondta azt is, hogy menet közben né­hány vezetőségi poszt megüre­sedett. Szerencsére voltak, akik pluszmunkát vállaltak, így áthidalták a nehézségeket. Béres Tibor, Horváth József, Király László, Nemes Ferenc, K'omlódi János fejtette ki vé­leményét a sportköri munká­val kapcsolatban. Végül ren­dezték a. soraikat. A sportkör új elnöke Béres Tibor lett. He­lyettese Kondor Lajos. A gaz­dasági ügyek intézője Ihász Lajos. Megerősítették az egyes szakosztályok vezetését is. K. K. Dióbelet KIS ÉS NAGl TÉTELBEN, MAGAS ÁRO’ veszünk FÜSZÉRT-FIÓK, Kaposvár, Zalka M. u. 12. (93801) KOSÁRLABDA Ba’atoÉopi s a Munkácsy Gimnázium a megyei bajnokság élén Lassan befejeződik a küz­delem a kosárlabdázók me­gyei bajnokságában is. A fér­fiak mezőnyét fölényesen ve­zeti a Munkácsy Gimnázium, amely már megnyerte a me­gyei bajnokságot. Jól szere­peltek az 503-as ITSK kosa­rasai. A női bajnokságban Balatonboglár van az élen. Az újonc bogiáriak első he­lyezése nagy meglepetés. A Munkácsy Gimnázium női kosarasai csak rosszabb ko­sáraránnyal állnak a máso­dik helyen. Az élcsoport állása: Nők: 1. B-boglár 2. Munkácsy I. 3. Siófok 4. Barcs Férfiak: 1. Munkácsy 2. Marcali 3. 503. ITSK 4. K. Gépipar T 15 14 1 1134:567 29 15 14 1 857:430 29 12 8 4 380:360 20 13 7 6 607:606 20 18 17 1 1810:796 35 17 13 4 961:713 30 16 11 5 1143:780 27 16 10 f| 1074:81? MAI műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 15 órakor; KURÁZSI MAMA. Vö­rösmarty bérlet. 19 órakor; KURÁZSI MAMA. Rátkai bérlet. VÖRÖS CSILLAG: Matiné de. fél 11-kor: A NAGY RED. 3 és 5 órakor: ÁLLJON MEG A MENET! Színes magyar film. 14 éven felülieknek. 7 órakor: FELLINI — ROMA. Színes olasz—francia film. 16 éven felülieknek. (XII. 5-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4. 6 és 8 órakor: A HÖLGY NEM ISZIK, NEM DOHÁNYZIK, NEM FLÖRTÖL . . . CSAK FECSEG. Szí­nes. szinkronizált francia filmvíg­játék. 14 éven felülieknek. (XII. 2-ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: A SZJKLABAR LANG TITKA. Színes, szinkronizált szovjet film. RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: KAKUK MARCI. Színes magyar fiimmusical. 16 éven felülieknek! NAGYATÁD: 5 és fél 8 órakor; A VERÉB IS MADÁR. Színes magyar filmvígjá­ték. 16 éven felülieknek! MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, Siófok: Matiné de. io órakor :A BOSSZÚ­ÁLLÓK. 5 -és 7 órakor: SZENT TERÉZ ÉS AZ ÖRDÖGÖK. Színes szinkroni­zált román film. TELEVÍZIÓ Budapest 7.35—8.55: Iskolat&levízió. 8.55: Műsorismertetés. 8.56: Fogas kér­dések. 9.35: Reklámműsor. 9.49: Aranykapu. 10.30—13.00: Újpesti Dózsa—FTC bajnoki jégkorong- mérkőzés. 13.28: Műsorismertetés. 13.30: Bevezetés a film-elemzésbe. 14.05: Amíg az asztalra kerül... 14.30: Pedagógusok fóruma. 15.10: Állatok, növények — közelről. 15.20: Pillantás a sportvilágba. 15.40: Nótaszó. 16.00: Reklámműsor. 16.10: La Fontaine meséi. 16.25: Hová lett a dalárda?... 17.10: Az 59 999 tó országában. 17.30: Műso­rainkat ajánljuk. 17.55: Reklám­műsor. 18.05: Delta .18.30: Sport­hírek. 18.40: Esti mese. 19.00: Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Eszményi férj. Angol tévéfilm 21.35: 4'4 á la car­te... 22.20: Hírek — sporthírek. Jugoszláv tv 9.00: Vasárnapi magyarnyelvű magazin. 9.50: A melográf útja. Népi muzsika. 10.12: Földművelők­nek. 10.55: Éles szeműek. Adás gyermekeknek. 11.25: Mézga. 11.55: Vasárnapi beszélgetések. 13.40: A tudás vagyon. 14.25: Rajzfilmek. 14.55: Vetélkedő. 15.45: Kézilabda. 18.00: Dokumentumfilm. 18.15: Já­tékfilm. 19.45: Rajzfilm. 20.40: Fi­lip lóháton. Humoros adás. 21.25: Zenei adás. 21.40: Sportszemle. 22.45: Hét Tv-nap. Osztrák tv 18.30: Kicsinyek műsora. 17.25: A művészetet látni és megérteni . . . 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Operakalauz- Turandot. 19.30: Tv- híradó. 19.45: Sporthírek. 20.15: Pé­ter Alexander kívánságműsora. 21.45: Tv-híradó. Sporthírek. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.10—7.17: Kellemes vasárnapot! 7.17: Múzeumi híradó. 7.20: Reklám — csak nőknek. 7.25: Faluról — mindenkinek. 7.55: Az MRT Közönségszolgálatának tá­jékoztatója. 7.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! 8.00: Hírek. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Höchöc katona. Mesejáték. 8.49: Gáspár Cassado gordonkázik, zongorán kí­sér Cieco Hara de Cassado. 9.00: Szivárvány. 10.23: Zenés reklám­turmix. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek. 12.10: Édes anyanyel­vűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nó­ta. 12.51: Tisztelet az embernek. 13.01: Lemezmúzeum. 13.45: Koz­mosz. 14.05: Körkapcsolás baj­noki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.00: Hírek. 15.08: Gyermekko­rom tájéka. 15.18: Nyolc musical — nyolc sláger. 15.48: Pillantás a nagyvilágba. 16.08: Üdvözlet az olvasónak. 16.58: Hallgatóink figyel­mébe! 17.00; Hírek. 17.05: Fa­luról falunak — muzsikával. 17.47: Világlíra. 18.02: Üj lemezeinkből. 19.00: Hírek. 19.10: Öt perc sport. 19.15: Tücsökzene. 20.51: Magnó­sok figyelem! 21.36: Maria Callas énekel. 22.0Ó: Hírek. 22.10: Sport­hírek. 22.25: Könnyűzene Párizsból. 23.00: Századunk zenéjéből. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Virágénekek. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe. 7.00: Az unitáruis egyház félórája. 7.30: Orgonaművek. 8.00; Mit hallunk? 8.30: Vendégségben Őseinknél. 9.01: Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.11: Zenei anyanyelvűnk. 9.21: A »-Nyitnikék-« postája. 9.51,: Fúvós­zene táncritmusban. 10.05: A Nem­zetközi Rádióegyetem műsorából. 10.35: Az MRT szimfonikus zeneka­ra jászik. 11.47: Láttuk, hallottuk. 12.07: Az elégedetlen kis hangya. Mesejáték. 12.55: Részletek Strouse Bye, Bye, Birdie és az aranyfiú című zenés játékából. 13.45: ícl járás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Reklám. 15.05: Mit üzen a Rádió? 15.40: Leonid Ko­gan hegedül. 16.00; Hírek. 16.05: A Belügyminisztérium Duna Művész­együttesének népi zenekara ját­szik, ötvös Csaba népdalokat éne­kel. 16.30: Tito Schipa énekel. 16.47: Richard Srauss: Don Quijote. 17.29: A vasárnap sportja. 18.00: Hírek. 18.05: Mikrofon előtt az iro­dalmi szerkesztő. 18.20: Slágermú­zeum. 19.26: Jó estét, gyerekek! 19.35: Az MRT énekkarának hang­versenye. 21.45: Ez a Föld legérté­kesebb pontja. 22.00: Verbunkosok, nóták. 22.25: Mózes és Áron. 23,CC Hírek. 23.10: Cigánybáró.. 24.00— 0.10: Hírek. 3. műsor 8.00: Hírek. 9.05: Műsorismertetés 8.09: Vivaldi: A harmóniai találé­konyság. 8.47: Dzsessz-felvétele- inkből. 8.58; Egy gépbeszerzés kö­vetkezményei. 10.00: Üj Zenei Új­ság. 10.35; Ivanhoe. 12.00: Hírek. 12.10; Üj lemezeinkből. 12.50: A té­li éj alatt. 13.42: Vivaldi: a har­móniai találékonyság. 14.26: Ci­gánydal. 14.34: Tosca. 15.15; Mű­vészlemezek. 16.00: Hírek. 16.05: Haliba*'' 'k figyelmébe! 1^07: A •- S1'’ fíprlrnobon Strauss-műveket; énekel. | Csak fiataloknak! 18.00: Hírek. | 18.05: Tusa Erzsébet zongoraestje. I 19.30: Üj operalemezeinkből. #.57: Századunk zenéje a stúdióban. 21.07: Végvári Rezső feldolgozásai­ból. 21.22: Leonard Bernstein vezé­nyel. 23.00—23.10: Hírek. PÉCSI RADIO 17.00: Magyar nyelvű műsor. 18.20: Sporthírek. 18.30: Szerb-hor- vát nyelvű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. HOLNAPI műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 19 órakor: KURÁZSI MAMA. Szekszárdon. VÖRÖS CSILLAG: 5 órakor: FEKETESZAKÁLL SZELLEME. Színes, szinkronizált amerikai kalandfilm. Ese 7 órakor: Filmbarátok köre: ÁLDD MEG AZ ÁLLATOKAT ES A GYERMEKEKET! 9 órakor; FELLINI — ROMA. Színes olasz—francia film. 16 éven felülieknek! (XII. 5-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 órakor: JOG AZ UGRÁSRA. Színes szovjet film. 6 és 8 órakor: AZ ŰZÖTT SZA­MURÁJ. Izgalmas, színes japán film. 16 éven felülieknek. (XII. 5-ig.) NAGYATAD: Fél 8 órakor: LÁZADÁS A BOUNTYN I—II. Színes amerikai kalandfilm. Dupla helyárral. MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, Siófok: 7 órakor: ÖT KÖNNYŰ DARAB. Színes, szinkronizált amerikai film. 16 éven felülieknek! TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Mese, amelyet /mi választot­tunk nektek. 18.00: Tv-óvoda. 18.30: A nézők és a tv. 19.00: Mit akar­nánk, ha lehet. 19.45: Rajzfilm. 20.30: A Jugoszláv Népi Felszaba­dítás Antifasiszta Tanácsa II. ülés­szaka részvevőinek és tanácstag­jainak visszaemlékezései. 21.00: Mi- livoje Majstorovic: Szomszédok. Dráma. Osztrák tv 18.00: Tudományos aktualitások. 18.25; Jó éjszakát, gyerekek. 18.30: Stan és Pan. Film. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.05: Sporthírek. 20.15: Emberek a Shi­loh tanyán. Filmsorozat. 21.20: Gyermekek a mi világunkban. 21.30: Közlekedési körkép. 22.30: Tv-híradó. N KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8*00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Buda­pest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.15; Mit üzen a Rádió? 8.50: Verbunkos muzsika. 9.06; In­dul a bakterház. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zenemüve. 10.00: Hírek. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 12.00; Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. Í2.35: Tánczenei koktél. 13.20: Világhy Erzsébet és Lovass Lajos nótákat énekel, Jáger Balázs Jánós sgor- donkázik. 13.50: Válaszolunk hall­gatóinknak. 14.05; Édes anyanyel­vűnk. 14.10: Vidám operettkettősök. 14.31: Hajdú Mihály: Szonáta. 14,49: Koccintás a jövőre. 15.00: Hírek. 15.10: Vitéz János. 15.59: Hallgatóink fig3relmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Az élő népdal. 16.15: Több munkáslakást! 16.35; Bach: D-dúr szvit. 17.00: Hí­rek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.40: Filmklub. 18.00: Húszas stú­dió. 18.53 : Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.30: Sporthír- adó. 19.40: Á Rádió kabarészínhá­zának múzeuma. 20.50: Hírek. 20.53: A Magyar Rádió népi zenekara játszik, Kemény Klió és Béres Fe­renc énekel. 21.30: Mikrolánc. 22.00: Hírek. 22.20: Negyedszázad emlékezetes budapesti hangverse­nyei. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Köny- nyűzene. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Ze­nekari muzsika. 9.00: Hírek. 9.03: Ezeregy délelőtt . . . 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Népdalokkal egész éven át... 12.15: Lakmé. 13.00: Hírek. 13.03: A közoktatás .fóruma. 13.20: Schubert-kórusmű- vek és átiratok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00- ötórai tea. 18.00: Hí­rek. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Megmérettünk és nehéznek találtattunk . . . 18.45: Közkívánat­ra! 19.49: Reklám. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika II. 20.25: Üj könyvek. 20.28: A hét ze­neműve. 20.58: Kiáltvány. Karinthy művei. 22.13: Részletek Sullivan- Gilbert Jolantha és Patience című operettjeiből. 23.00: Hírek. 23.15: Nótacsokor. 24.00—0.10: Hírek. 3. műsor 18.00: Hírek. 18.05: Iskolarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: Kamarazene. 19.16: Láttuk, hallot­tuk. 19.35: A Budapesti Filharmó­niai Társaság zenekarának hang­versenye. 21.35: Operaáriák. 22.00: Holnap közvetítjük . . . 22.20: Nagy- kanizsai dzsesszhétvége. 23.00— 23.20: Hírek. Pécsi rádió 17.30: Fél hattól fél hétig. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Ked­velt melódiák. 19.0-0; Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. Felveszünk gépírni tudó érettségizett adminisztrátort, azonnali belépéssel. Fűszért-fiók Kaposvár, Zalka M. u. 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom