Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-22 / 299. szám
Mé,7egén a labdarúgó NB III ziés után jó folytatást remélnek Siófokon Amikor a labdarúgó-bajnokság őszi nyitányán a Siófoki Bányász meglepő jó játékkal legyőzte a Volán 12. SC-t, a Balaton somogyi fővárosában meg Szigetváron, a Volán otthonában sem sejtették, hogy ez a találkozó volt az őszi idény rangadója. Amikor véget értek a küzdelmek a délnyugati csoportban, a Siófoki Bányász hajszállal jobb gólkülönbségével éppen a Volán csapatát előzte, meg a bajnoki táblázat élén. Nem álmodtak Siófokon még az. őszi bajnokságról sem. A bajnokság kezdete előtt a Bányász sportkör szakvezetői úgy nyilatkoztait, hogy a kétéves »•kirándulás« után örömmel tértek vissza a korábbi sikerek színterére, a délnyugati csoportba. — Szeretnénk jobban szerepelni mint az utolsó időkben. Bajnoki terveket csak hosz- s/.abb távon tudunk elképzelni — mondta akkor Kerényi Béla szakosztályvesető, s ezt erősítette mag a szintén játékosból lett edző, Papp Gyula is. Szóval a rajt előtt Siófokon az ötödik hellyel is nagyon elégedettek lettek volna ... A Siófoki Bányász labdarúgó-csapata. Az átló sor bal oldalán Kerényi Béla szakosztály- vezető, jobb oldalon Kiss Ferenc intéző és Papp Gyula edző. Azután evés közben csak megjött az étvágy. Az ötödik forduló után Siófok csapata átvette a vezetést, s azt egy pillanatra sem engedte ki a kezéből. Volt idő, amikor már tisztes előnye volt. A végén me,g kellett elégednie az egyetlen gólkülönbséggel, amely persze a végelszámoláskor is elegendő lenne az első hely megtartására. Az NB III Délnyugati csoportjának értékelésekor úgy mondtuk, hogy ez a mezőny nem túlzottan erős. Akkor a 10—15 év előtti NB Ill-mal vetettük össze, de úgy érezzük, hogy nem kell ilyen messze visszamenni. Északnyugaton is több jó csapat van. mint ebben a csoportban. Ezt a lehetőséget igyekeztek megragadni a Siófoki Bányásznál. Persze az is igaz, hogy az S. Bányász jelentősen megerősödött. Korábban zavart az év közbeni edzőcsere, a megbomlott fegyelem. Papp Gyula meg az »új szakosztályvezető« azonban felülkerekedett a nehézségeken. Néhány »fenegyerek« jobb belátásra tért. Az is lendített a csapaton, hogy Bihari József személyében egy gólerős csatár került a Bányászhoz, aki jó néhány szoros találkozón a döntő pilla5? Leg”-ek 1973 spor Régi szokás, hogy az tendő végének közeledtével a sportéletben is elkészítik az "évi mérleget. Ugyanakkor szívesen állítják őse Hl a sport krónikásai a »leg«~ek listáját, amely emlékeztet a tizenkét hónap egy-egy jelentős eseményére, pillanatára, sportolóira és kiemelkedő teljesítményeikre. Ezúttal mi is vállalkoztunk arra, hogy csokorba gyűjtsük 1973 »leg«-jeit, szám szerint 25+1-et. A legnagyobb siker: hét aranyérem a kajak-kenu világbajnokságon. A legeredményesebb sportoló: Csapó Géza, aki három aranyérmet nyert a kajak-kenu világbajnokságon. Leggyorsabb sportolónk: Gresa Lajos, aki 10.2-re futotta a száz métert. A legnépszerűbb edző: Papp László. A legjobbkor lőtt gól: Csapó Gáboré, mely a vízilabda világbajnoki aranyat biztosította be a magyar—szovjet találkozón. Legtovább állja a fiatalokkal a versenyt: dr. Kamuti Jenő vívó. Legerősebb versenyzőnk: »ólomsúlyú« felnőtt baj- Medveczky bajúszó esz- i Chudik Lajos súlyemelő. A legfiatalabb nők: a 15 éves Krisztina. A legrokonszenvesebb nők: Hargitay András világbajnok. A legcsinosabb sportolónő: Magos Judit asztaliteniszező. A legrégebben várt siker: a kardválogatott világbajnoksága. A legtöbb külföldit vonzó sportesemény: a budapesti magyar—osztrák meccs, amelyre 35 000 »sógor« rán- dult át. A legbátrabb nősportoló: Rozgonyiné Tóth Mária, aki 1973-ban több ezerszer vetette magát 2—3 emeletnyi magasból a mélybe — a Sportuszoda műugrótornyából. A legnagyobb a Hegedűs Csaba birkózó olimpiai és világbajnok kiesése, súlyos autóbalesete miatt. A legnagyobb visszaesést produkált sportág: az atlétika. A legbátrabb sportvezető: aki a női ifjúsági röplabda Európa-bajnokságon korhatáron túl levő játékost szerepeltetett. (A merész »húzás« miatt csapatunkat törölték.) A legfegyelmezetlenebb sportoló: Klampár Tibor asztaliteniszező, alig másfél év alatt másodszor kellett hosszabb időre eltiltani. A legtöbbet idegeskedő sportolók: a síelők, hogy lesz- e hó. A legbalszerencsésebb versenyző: Gedó György olimlabdarúgóink szereplése VB-selejtezőkön. A legszórakozottabb labdarúgó: Vidáts Csaba, aki a magyar—svéd mérkőzésen egy időre teljesen megfeledkezett Edströmről... A legnyugalmasabb munkahely: a Népstadion pénztára. A legnagyobb veszteség: Még nem késő! Ajándékozzon az ünnepekre férfidivat• cikkeket! Nyakkendőgarnl túrák 145 Ft-tói 160 Ft-ig Zsebkendő 15 Ft-tól 18,50 Ft-ig Selyem sál 140 Ft Casmir sál 115 Ft-tól 130 Ft-ig Nagy választékkal várják vevőiket a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat divatáru-szaküzletei. (13534) csalódás: pjaj bajnok, akit éppen a 24, órában ért kellemetlen sérülés, s emiatt elesett a szinte teljesen biztos Európa-baj- noki aranytól. A legértelmetlenebb csere: Csjef Sándor ökölvívó, a válogatottságot fölcserélte pár pohár konyakért. A legnehezebb kérdés: ki lesz Montrealban Balczó András öttusázó utóda? A legeslegnehezebb kérdés: mikor lesz Budapestnek nagy sportcsarnoka? A legtöbbet tévedhetett: aki a fenti listát összeállította, azaz Kozák Mihály natban betalált az ellenfél hálójába. Szóval a körülmények úgy alakultak, hogy Siófokon megcsillant a b:. íokság megnyerésének a reménye. Hát még ha nem jön közbe a Bőrgyár elleni meccs elhalasztása. Az eredeti időpontban a lendületben levő S. Bányász talán nem szenvedett volna vereséget Pécsen a PBTC-től. I Most, amikor a labdarúgók megérdemelt pihenőjüket töltik, már csak olykor kerül szóba a nagymányoki meg a pécsi kisiklás. Hogy másként lett volna, ha Takács Béla, az egyik leglendületesebb csatár idény közben nem vonul be katonának stb. A labdarúgás szünetében most már inkább a jövő taglalása van napirenden. Mind a szurkolók, mind a sportkör vezetői nagyon szeretnék, ha az első helyet — amelyet megérdemelten tart birtokában a Bányász — a végén is sikerülne megőrizni. — A neheze most következik. Mielőtt január elején újra elkezdenék az edzéseket, Papp Gyula sokszor lapozgatja az őszi évad munkanaplóját. Ebből kiderül, hogy meglehetősen sok, összesen 21 játékos jutott szóhoz, noha Riedl, Szilágyi, Babán, Dróth, Vass Z. meg Horváth valamennyi mérkőzésen szerepelt. Csak egyszer hiányzott Kékesi, Bihari meg Kátai. Kilencszer játszott Kapitány, nyolcszor Takács B. és Málics. Iszak és Johann 7, Bujtor és Vass J. 4—4, Megy- gyes 3, Gróf, Takács 1. és Pintér 2—2, Haller 1 találkozón jutott szóhoz. Mint már hírül adtuk, az NB III góllövőlistáján tizenhat góllal Bihari József vezet. Mellette Dróth 7, Szilágyi 3, Kapitány és Kátai 2—2, Takács B., Takács I., Riedl, Kékesi és Horváth 1—1 gólt szerzett. A 36. gólt a véméndi Márton rúgta saját kapujába. A 2,4-es mérkőzésenkénti átlag nem rossz. Mint ahogy összességében minden vonatkozásban dicsérhető az a tény, hogy a Siófoki Bányász Somogybán kimagaslóan a legjobb teljesítményt nyújtotta az őszi idényben. A jó kezdés után a jó folytatásban reménykednek Siófokon. Nem is alaptalanul. Kovács Sándor Az INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT értesíti bérlőit, hogy a karácsonyi és újévi ünnepek idején víz-, villany- és központifűtés-szerelő szakmákban ünnepi ügyeletet tart a SÁVHÁZI kazánházban, naponta 9-tő! 13 óráig. Telefon: 13-273. (13507) DECEMBER ................. . M ilyen iesz az időjárás? 22 SZOMBAT Zénó A várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás idő, szórványosan ismétlődő esővel, záporesővel. Mérsékelt, időnként élénk — helyenként erős — déli, délnyugati szélre számíthatunk. Enyhe marad az idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 6 és 11 fok között lesz. A lottó e heti nyerőszámai A Spoi'Uo.g_ui,s. es Lottóigazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 51. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 11, 41. 48, 58. 81. — 580 millió forint volt az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat idei terve. Csütörtökön teljesítették. — Művelődési munkaközösséget hozott létre a Hazafias Népfront nagyatádi városi bizottsága. A közművelődés helyi gondjai megoldásának segítésén kívül programjában szerepel a helytörténeti anyagok gyűjtése is. — Bemutatják a kaposvári centenáriumi fotótárlat anyagát a pécsi Mecseki Fotó- klubban is. A kiállítás tegnap nyílott és január 12-ig tekinthető meg. — 620 dolgozónak adták át tegnap a törz&gárdajelvénye- ket és a jutalmakat az Egyesült Izzó Kaposvári Gyárában. Színházavatás Bukarestben Ünnepélyesen fölavatták Bukarest és egész Románia legnagyobb színházát: az Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházat. Az épület Bukarest szívében, az egyetemmel szemben, az Intercontinental szálló monumentális tömbjének szomszédságában áll; területe 10 000 négyzetméter, az összes férőhelyek száma, 2000. Három színházterme van: a nagyterem, a stúdió- és a kísérleti színpad. — Európa közlekedési létesítményeiről tartott vetítettképes előadást — a Közlekedéstudományi Egyesület rendezésében — tegnap Kaposváron Oszetzky Egon, a MÁV Pécsi Igazgatóságának mérnöke. — A fóliás zöldségtermelést eddig több mint 15 ezer négyzetméter alapterületen valósították meg Somogybán az áfész-ek és a megyei szövetség szakmai-anyagi — 200 ezer forintos — támogatásával. A IV. ötéves terv végére további 15 ezer négyzetméter fölé kerül fóliasátor. S Központi Sajtószolgálat noveltapályázatának eredménye A Központi Sajtószolgálat novellapályázatára beérkezett műveket a zsűri elbírálta. A 10 ezer forintos első díjat Hallama Erzsébet »Nyár után«, a 6 ezer forintos második díjat Lázár Ervin »Történet, kisgyerekkel«, a 4 ezer forintos harmadik díjat Jávor Ottó »Váratlansági tényező« című novellája nyerte. — Újdonság': festett juh- szőnyeg — autóülésre is alkalmas — most érkezett 147 Ft-os árban, a kaposvári Divatsarok szaküzletbe és a barcsi ruházati kisáruházba. W Szocialista brigád az öregekért A kéthelyi szövetkezet Kállai Éva női szocialista brigádja patronálja a helyi öregek napközi otthonának lakóit. Tegnap az egész brigád meglátogatta az otthonba járó magányos, idős embereket, ajándékokkal kedveskedtek nekik, s velük töltötték a délutánt. — Nyugdíjastalálkozót rendez a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár Kaposvári Gyára december 28-án. A húsz meghívott gyárlátogatáson és a gyár vezetőivel közös ebéden vesz részt. — Üj vasbeton szerkezet meghonosítására készül a Fejér megyei építőipar: megvásárolta a »Binishell« elnevezésű olasz licencet. Már megkezdték az első, kísérleti vasbetonhéj építését. — Hétre nőtt az áfész- szakboltok száma az utóbbi három évben létesítettékkel együtt. Ezek a boltok növényvédő szereket, kerti szerszámokat, mezőgazdasági kisgépeket árusítanak. — 900 vagon különféle árut tárol a téli és tavasa ellátásra a Somogy megyei MÉK. Ennek a nagyobb része — 450 wagonnyi — burgonya, ezt követi legnagyobb tételként — 150 vagonnal — az alma. '— Az ittas vezetés okozza Belgiumban a halálos autóbalesetek túlnyomó részét. Az évi csaknem négyezer halálos közlekedési balesetnek - majdnem 70 százalékát a gázoló vagy az áldozat alkoholos befolyásoltsága idézi elő. — Üj bélyegsorozatot és portóbélyegeket hoz forgalomba a Magyar Posta. A belgrádi úszó-, műugró- és vízilabda-, valamint a tampered kajak—kenu-világbajnokság magyar helyezettéit ábrázolja, — Sok a síbaleset Ausztriában: évente átlag 150 személy veszti életét és 80 ezren szenvednek könnyebb és súlyosabb sérülést. — Jövőre 500 ezer párral tetézik az idei teljesítményt, és a tervek szerint 4,6 millió pár lábbelit készítenek a Duna Cipőgyárban, — Influenzajárvány dúl Japánban szeptember óta. Az áldozatok száma e hét végére elérte az egymilliót — közölte a japán egészségügyi minisztérium. A járvány miatt bezárták az óvodákat, az alsó és középfokú iskolákat. — Két Rembrandt-fest- ményt loptak el kedden a cincinnati (Egyesült Államok) Taft Múzeumból. A két 300 éves kép mintegy hatmillió dollárt ér. — Százzal növeli tehénállományának létszámát jövőre a nágocsi Üj Élet Tsz. Így összesen 450 állat lesz majd állományában, — HORGÁSZOK! A fogási eredménynaplót, az összesítőt is, az utasítás szerint kitöltve legkésőbb január 5-ig adják be! Határidő után érkezett vagy nem megfelelően kitöltöttért pótdíj fizetendő. A vezetőség.