Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-22 / 299. szám
Szocialista közösségek és az emberformálás A televízióban láthat-i tűk, az országos lapok — és a mi lapunk is — írtak róla, hogy december 7-én Budapesten, az Építők Rózsa Ferenc Székhazában megtartották második országos tanácskozásukat a termelőszövetkezetele szocialista brigádjainak vezetői. A részvevők mintegy hatezer szocialista kollektíva 90 ezer tagjának képviseletében jelentek meg. Megyénk hárem tsz-szö’vetségének területéről tizennyolc küldött volt ott a tanácskozáson. Voltak közöttük növénytermesztők, állattenyésztők, traktorosok, termelőszövetkezeti melléküzemági dolgozók. Egyikük — Zsobrák József né, a kutasi tsz kisbaj o- mi üzemegységének növény- termesztője, a Petőfi Sándor szocialista brigád vezetője — megyénkben is ismertté vált a lapunkban közölt riport révén. Szabó István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke a jövő tennivalóira is utalt ezzel a mondatával: »•A brigádoknak nemcsak a termelés fejlesztésében van nagy szerepük, hanem a falu új arculatának kialakítását is segítik politikai és kulturális tevékenységükkel.« Maradjunk Somogynál, megyénk tsz-einek szocialista közösségeinél. A különféle versenymozgalmakban itt is ezek a kisebb-nagyobb munkacsoportok tehetnek a legtöbbet a munkahely termelési eredményeinek fokozásáért, a környezet tudatának erősítéséért. Joggal mondhatjuk, hogy tömegek csoportosultak ezért a célért. A közép-somogyi tsz- ekben például tavaly 44 brigád 621 taggal vallhatta magáénak ezt a címet, s azóta újabb 50 brigád 500 taggal tűzte maga elé ennek megszerzését. Az észak-somogyi közös gazdaságokban az idén 72 brigád 963 fővel munkálkodik ha- sonló feladat megvalósításán A dél-somogyiakat is hozzászámolva tehát ezrekre tehető azoknak a tsz-tagoknak a száma Somogybán, akik a TOT elnöke által megjelölt tennivalók jegyében végzik napi munkájukat, élik azt az életet, mely a szocialista emberekre és azok közösségére jellemző. Sokan vannak tehát, sokat tehetnek a szövetkezeti közösség, a nagy család, a termelőszövetkezet javára. Tehetik ezt páldaadó munkával a termelésben, de úgy is, hogy életmódjukkal, társadalmi tevékenységükkel, a szocialista emberre jellemző tettekkel -másokat is követésre késztetnek. Több mint egy évtized alatt sok ilyen brigádot ismertem meg. Átlapoztam naplóikat, elolvastam a bejegyzéseket, végighallgattam a beszélgetéseket, mikor a szövetkezet elnöke, párttitkára és a szocialista brigádok vezetői értékelték a munkát, vitatkoztak bizonyos dolgokon. Leggyakrabban támogatást kértek. Azt, hogy a gazdaság szakmai és politikai vezetői segítsék ezeket a közösségeket erkölcsileg és anyagilag, és rendszeresen értékeljék munkájukat. Felhívták a figyelmet a mulasztásokra is. Többször hallottam, hogy a szövetkezet vezetői azt mondták: a legnehezebb munkákban, a vasárnapi és az ünnepnapi közös munkában is elsősorban rájuk, a szocialista brigádokra lehet számítani. Igen, a vállalások teljesítésében ezek a közösségek következetesek, és kivívták a kívülállók megbecsülését is. Ezért háborog az ember, amikor arról szerez tudomást, hogy egynémely közös gazdaságunkban a brigádok megalakulása után a szövetkezeti vezetőség azonnal »leveszi róluk a kezét« mondván: boldoguljanak ahogyan Ipartelep a dombok lábánál Étkezdét építettek a fafeldolgozó üzem ág dolgozóinak. A visnyei Néphadsereg Termelőszövetkezet az utóbbi években egyre többet hallat magáról fafeldolgozó tevékenysége révén. A Zseücségnek ezen a területén nehéz a gazdálkodás, legalábbis olyan haszonnal nehéz itt növényt termeszteni, hogy abból elegendő jusson a talajerő állandó és kielégítő pótlására, a termelőeszközök gyarapítására és korszerűsítésére. Mint azt a visnyeiek példája bizonyítja, a sajátossá gokhoz való alkalmazkodás, az adottságok lehető legjobb kihasználása — amellett, hogy jelentősen enyhít a foglalkoztatottsági gondokon — célravezető megoldás. A Néphadsereg Tsz fafeldolgozó melléküzemágának jövedelméből futja a szövetkezet fő ágazatainak fejlesztésére; az itt dolgozó iparosok végzik a gazdaságban megvalósítandó beruházásokat. ■Séfről% Ernő üzem ág vezető elmondta, hogy jelenleg száz1 Spmógyi Néplap nyolcvanan dolgoznak a telepen két, illetve három műszakban. Télen a tsz más ágazataiban dolgozók is kaphatnak itt munkát, nyáron viszont a fatelepiek segítenek a szántóföldön. Aki régen járt a telepen, ma aligha ismerné föl az egykori majort, hiszen a szarvasmarha-istálló helyén festőrészleg és raktár van; ahol a silók álltak, most irodák és szociális létesítmények találhatók. Korszerűsítették az üzemágat: víztorony, étkezde, öltöző, mosdó épült. Két autóbuszt vettek, azzal szállítják a dolgozókat a környező községekből. Harminc modern gép dolgozik a műhelyekben, a jövő év elején szerelik föl a porelszívókat. Központi fűtés és a festőműhelyben az egészségügyi előírásoknak megfelelő berendezések lesznek. Erre az évre 24 millió forintos termelési érték az iizemág terve, s a teljesítés most már bizonyos. Jövőre 32 milliót terveznek. Tehetik ezt egyrészt a telep műszaki felkészültsége folytán, másrészt azért, mert termékeik keresettek. tudnak, »év végén majd számon kérjük a felajánlások teljesítését«. Mi következik ebből.? Az, hogy néhány évig — vagy még addig sem — úgy, ahogy dolgozik, él ez a brigád, azután szétesik. Kinek jó ez? A brigádtagok csalódnak, tehát nekik semmiképpen nem jó. A szövetkezet ugyancsak károsul, hiszen »ütőképes« egységektől esik el. Az országos tanácskozás véleménycsere is volt. A vitathatatlanul szép eredmények, a brigádok számának örvendetes gyarapodása, a termelés és a tudatformálás tapasztalatai mellett, szóba jöttek a nehézségek is. Nálunk, Somogybán egyre több szakosított állattenyésztési telep létesül a közös gazdaságokban, zárt termesztési rendszerek hódítanak teret a különféle növényféleségeknél; a kemi- zálás minden eddiginél erőteljesebben tör előre. Ezeken a területeken nem vinne-e közelebb a célhoz egy-egy ilyen szocialista munkaközösség? Vagy vegyük a gépesítést. A technika ma már sokkal fejlettebb, mint egy-másfél évtizeddel ezelőtt volt. Ez a magasabb szintű gépesítettség azonban csak hozzáértéssel, teljes kihasználással adhat igazi eredményt. Ha ez nem így történik, a veszteség csak egy- egy üzemben is milliókban mérhető. Visszatérve az állattenyésztési telepekre: az ott dolgozó embereknek, ha szocialista brigádban dolgoznak és vállalásokban rögzítik feladataikat, nem könnyebb-e megelőzniük az ugyancsak milliós károkat, melyeket a különféle betegségek, a technológiák rossz alkalmazása okozhatnak? Közismert, hogy az utóbbi években a mezőgazdasági termelésünkben tapasztalható előrelépés nem nélkülözheti a folyamatos képzést, az új módszereknek a megtanulását. És itt már eljutottunk a szocialista brigádok jelszavához: ezeknél a közösségeknél alapvető, hogy úgy dolgozzanak, éljenek, tanuljanak, ahogyan az a szocialista emberekre jellemző. S ha ezeket megvalósítják, az egész szövetkezeti közösség hasznára tevékenykednek. A tizennyolc somogyi küldött sok tapasztaltot hozott az országos tanácskozásról. A szövetkezetek feladata: adjanak rá módot, hogy a tanácskozáson kapott útravalót hasznosíthassák, eredménnyel kamatoztathassák, és ehhez a legnagyobb segítséget nyújtsák. Hernesz Ferenc ZENEI ESTÉK Nagy vállalkozás — fél siker nmagában is öröm, hogy II az Országos Filharmónia hangversenysorozatában megyei együttes szerepel. Ismerősöket üdvözölhetünk a hangversenypódiumon, s a program már előre lelkesít vagy aggódással tölt el aszerint, hogy milyen magasra állították a mércét, azaz figyelembe vették-e a műsorszer- kesztők az együttes felkészültségét, képességeit. Egy hete sincs, hogy arról számolhattunk be: a Kaposvári Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese megérdemelt sikert aratott a Munkácsy Gimnázium aulájában. Nem a szerencsének, hanem a mértékletes, »testhezálló« műsornak köszönhettük. A nagyzenekar legutóbbi szereplése — nagy kár — ellenkező tapasztalatokat hozott. S jóllehet a megszokott vastaps és a kritikai észrevétel között látszólagos ellentmondás van, mégis el kell mondanunk: ezúttal az est műsorának csak részleteiben gyönyörködhettünk, mert a feladat meghaladta zenekarunk erejét. Liszt: Les Preludes című. népszerű szimfonikus költeménye erőteljesebb hangzást, az érzelmi tetőpontok kidolgozását, a zeneköltő hangszerelési bravúrjainak tökéletesebb visszaadását követelte volna. Szép részleteket hallottunk itt is, az együttes gyengéi azonban rögtön a felszínre bukkantak. Ha egy szólam nem tud egyszerre indítani, ha el-1 veszik a zenekar rengetegében akkor is, amikor vezető szerepet szán neki a szerző, ha erőtlen a hangzás és kiegyenlítetlen az előadás, valóban csak fél sikerre lehet számítani. Hajlamos az ember arra, hogy a vállalkozást dicsérje, hisz szándéka soliasem lehet az elkedvetlenítés. De jó úton járnánk-e akkor, ha olyan szándékot dicsérnénk, amelynek megvalósításához kevés az erőnk? Együttesünk egyébként Grieg: a-moll zongoraversenyében adta a legjobbat, az elismerésre méltót. Varsányi László zongoraművész kitűnő stílusérzékkel, hivalkodástól mentesen és alázattal tolmácsolta a bensőséges hangvételű zeneművet. Különösképpen a kadenciák átszellemült előadásában, de mindvégig a zene- költő szellemét idézte. Játékához csak annyit fűzhetünk hozzá: igazán megérdemelt volna egy jobb hangverseny- zongorát. A zenekar méltó partner volt, különösen az első és a második tételben fedezhettük föl a szólista és az együttes játékának harmóniáját. Dvorzsák szélesen áradó IX. szimfóniája ezúttal csak szép részleteiben élt. A legtöbbet talán az mondja a megszólaltatásról, ha hangszercsoportok játékáról beszélünk. Ez egyút- I tál azt is kifejezi,. hogy érdemes és kell is foglalkozni a szólamok további erősítésével. A legjobbat — mint már any- nyiszor — a fafúvókról mondhatjuk. Muzsikusaink érzik és élik a zenét, szinte vártuk azokat a részleteket, amelyekben kiemelkedő szerephez juthattak. A rézfúvók játéka már egyenetlenebb volt, kiszámíthatatlanabbak indításaik, s az összeszokottság hiánya is érződött. Szívesen emlékezünk a csellósszólamra: szép hanggal, érzelemgazdagon játszottak. Rendkívül gyenge azonban a vonóskar, pedig nélküle nehéz teljes értékű produkciót kapni. Náluk még mindig inkább a kotta lejátszásának izgalmát, a technikai gondokat éreztük, mintsem a zene átélését és megközelítően hű visszaadását. Merényi György energikusan vezényelt, meggyőződésünk: nem az ő hibája, hogy ennyit tudott kihozni együtteséből. Felfogásával, zenei elképzeléseivel nincs vitánk, ám ezeket az elképzeléseket csak megsejteni lehetett előadásából. N yilvánvaló: sok munka, fáradozás előzte meg ezt a hangversenyt, s a nagyobb felkészültséget kívánó művek próbái hozzájárulhattak a zenekar fejlődéséhez- neveléséhez is. A nyilvános szereplésről azonban — jóindulattal is — csak fél sikerként számolhatunk be. J. B. Sihaha Sebestyén *üstölpése HANG FANTAZIA EMLÉKEZZÜNK a régi mozdonyokra! — mondja majd egykor egy gyermek, és olyan idegen tisztelettel tekint a gőzparipára, mint mai nebulóink az omnibuszra, vagy mi magunk a veloci- pédre... Most még itt sustorognak az állomásokon, éles füttyük felébreszti az alvó nézőt. De holnap? Leeresztik a gőzt, és a büszke acélparipák végleg kicsattognak mindennapjainkból ... Pedig ezek a masinák mennyire hozzátartoztak ehhez a századhoz, az utazások igézetéhez. Erről szólt Török Tamás hangfantáziája, melyet csütörtök este mutatott be az Ifjúsági Rádió, és a Petőfi adó sugározta. A prózai téma ellenére is csupa költészet volt a műsor. Csupa ritmus, ahogy a csattogó gőzparipa megihlette. Csupa nyílt gyermekség és felnőttes játszadozás a gondolattal: mi lesz a gőzmozdonyok sorsa. És milyen gyorsan múló is az élet. Ke- hesi Hugó öreg kávédarálóját büszkén hagyta le Sihaha Sebestyén sebesvonata, amikor megjelent, s előbb kapót zöld utat a szemafortól Bődületes Boldizsár, a Diesel elektromos mozdony. Mindennapos látvány az állomásokon. De Török Tamás a látvány mögött fölfedezte a költészetet, szívesen vállalkozott arra, hogy gyereklélekkel idézze vissza a hangok birodalmából a sistergő gőzt, a kerékcsattogást, meg mindazt a szépet, amit az utazás jelent. A mesteri meseszerkezetbe beillesztette a vasút történetét is: a technikának ezt a felemelő fejezetét. De ezt is úgy, hogy nem visszatekintett rá. hanem visszautaztatott bennünket. Érzelmes rekviem volt ez a gőzmozdonyokért, gyermekálmainkért, a nagy utazásokért, a vasparipák egykor oly igéző látványáért. Ha csak végigolvasom, nem biztos, hogy érzékelem a ritmust. Ha végignézem is, lehet, hogy a látvány hat grotesz- kül. Ez így volt igazi, a rádió mellől, a hangok csodálatos birodalmából kiteljesedetten. S ráadásul nem is géphangokkal vegyítve, hanem úgy, ahogy az ember néha a térdén lovagló gyerekének fölidézi saját hangszálainak tor- náztatásával: miként indul a vonat, hogyan kapaszkodik terhével, hogyan csattog vidám fortisszimóban lefelé a lejtőn. Így rejlik a mindennapi ritmusban a költészet, s így ébredünk csodálatos voltára, ahogyan ezt a hangjáték remekül kidolgozta. Sihaha Sebestyént, a sorsa ellen lázadó gőzmozdonyt Agárdi Gábor harsogta. pöfékelte, csattogta, sípolta el szenvedélyesen: kikiáltós-rekedt hangjának ezernyi rezdüléséből, »szín váltásából« lehetett érezni, hogy a kitűnő színész milyen jól feltalálja magát a gőzmozdony szerepében. Milyen »gépi«, s milyen emberi módon protestált saját sorsa, a kegyetlen kiszuperálás ellen. S álma is milyen csodálatos volt! Fűben heverő, pajták zugaiban búslakodó gépmaradványok .képesek csak ilyen álmodozásra, hogy valahol még egyszer szükség lesz rájuk, hogy az emberek mégiscsak rájönnek: jó volt használni őket. S VALAHOL — talán a holdban — a huszonegyedik században egyszer csak felsípol egy gőzmasina, és nagyot pöfögve elindul a titkos utakon, okosan kikerülve a fölébredés krátereit. T. T. Partizánballada (Részletek) 3. Panasz és düh vegyülete volt az egész ember. Dührohamokba hajszolta magát. De kitörései alatt a szeme mintha külön életet élt volna. A száj működésén szinte mosolygott kéksége. ■ És figyelt. Mérte látszatdühének hatását. Legtöbbször szomorúan kellett tapasztalnia, hogy átlátnak rajta, mint a tiszta ablaküvegen. Tájékozottságával, olvasottságával régen kivívta a partizántársak tiszteletét, akik a professzor becenevet olyan gyengéd szeretettel aggatták rá, ahogy a karácsonyfára a díszt szokás függeszteni. fesszor. — Még az olyan technikai analfabéták is észreveszik, mint én, hogy részekből áll. Fejből, biztosító zárból és szalagból, nyélből. Ez a gránát »ruhája«, édes gyerekeim. Mosolyogtak ezen az »édes gyerekeimen«. Bácski a leg- fiatalabbnál is csak tíz évvel volt idősebb. — Milyennek látjuk ezt a gránátot, kérem tisztelettel ? — tette föl a kérdést a Pro— Most lássuk, mi van a ruha« alatt! Trotil, barátocskáim! Ez robban. Felhívom a figyelmeteket arra, hogy a kézigránát nem tévesztendő össze a pettyes labdával. Módjával dobálózzatok tehát vele. A »ruha« rejti még a detonátort, a gyutacsot és az égőgyújtót. A nyél sem üres, mint a bürök belseje. Csappantyú, szállítási biztosító, ütőszeg és rugó van benne. És ez a karika itt a nyél végén? Nem azonos a bicska végén fityegő karikával. Ez utóbbinak rendeltetésére ugyanis a mai napig sem tudtam rádöbbenni. A gránátnyél karikája viszont fontos része ennek a dobófegyvernek. Meghúzva el kell hajítanod ezt a vacakot, ha az ellenséget akarod levegőbe röpíteni, s nem magadat. A gránát ugyanis az eldobás után három—öt másodperccel robban, édes gyermekeim. A hajítás előtt semmi esetre se feledkezzetek meg a kibiztosításról! Világos? Az oktatás ilyen hangnemben folyt tovább. Csík figyelte a Professzor heves gesztikulálását. Magányos fa hajlong így vihar idején. A felsőszentmártoni iskola hideg tantermében moccanás nélkül hallgatták a beszélőt. Mindannyian tudták, hogy a Professzor a legszívesebben a pokolba kívánná az összes fegyvert. »Az emberölés szerszámai!« — szokta mondani dühös megvetéssel. — »Szégyen, hogy még mindig itt tartunk! Előember ősünk bunkót emelt a társára. Az utódok pedig elsütő szerkezettel fölszerelt bunkót. Fejlődtünk? Nevetséges! Az öles a legnagyobb vétek, jegyezzétek meg!« Szavainak ellentmondani látszott az a tény, hogy az ellenséget kevesen gyűlölték nála jobban. A támadáskor mindig az első sorokban harcolt. »Mert humanistának vallom magamat, még nem vagyok bolond!« — förmedt a kíváncsiskodó bajtársakra. »A veszett kutyát irtani kell, mielőtt mindenkit megmarna! Az emberiesség az emberiességért való harccal azonos, az én felfogásom szerint. Néha a szó a fegyver, máskor a puska ...« Már a géppisztoly szerkezetét tanulmányozták. Bácski Stevan tajtékozva szidta, »azt is, aki kitalálta«, mégis megbízható ismereteket adott a fegyverről. (Folytatjuk.) J
