Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-19 / 296. szám
ÍTÉLETI DŐ A Barátság Hídján »■ELÉNK, időnként erős északi szél. Az éjszakai lehűlés fokozódik.« Markolom az újságot, játszik vele a szél. Beletúr a lapok közé, összegyűri, hajtogatja, majdhogynem kitépi a kezemből. Arcot fagyasztó a hideg. Szombat délelőtt. Aki a hétköznapokat megszokta ebben a fiatal városban, úgy érzi, most is olyan egykedvű szürkeségbe csöppent, mint amilyenhez a város lakói már annyira hozzászoktak. A télen ide látogató idegen újra fölfedezné magának a nyári hónapok izzasztóan forgalmas utcáit, zsivaj gó üzleteit, tereit. S a nyár fergeteges szín- kavalkádja, mely már csak emlékezetben él, kigombolva r.gyja a szőrmekabátokat, és idétlenül a fejet. Kislány cipel két kenyeret, hóna alatt melengeti. A Fő utcára zene szűrődik ki a Siotour játékklubjából. Előttem lép be, majdnem kiveri terhével az ablaküveget. Fiatalok. Négy-öt játékautomata, két forintért lehet célba lőni, motorral száguldozni — kit, mennyire repít a képzelete. Az egyik sarokban zenegép, a másikban kiabálnak, saját hangomat sem hallom. Érzem, hogy valaki hátba bök, integet, tartsak vele. Asztali focizunk. Újdonsült ismerősöm utána elkísér, bekukkantunk a Balaton presszóba is, ahol aligszok- nyás felszolgálónak suhannak a forró kávéval az asztalok között. Társam mosolyog. Harmincéves lehet Gesztikulálva magyaráz, nyárról, melegről, napfényről, amikor nemigen lehet megállapítani, szerda van, avagy vasárnap. Zsebre teszi a kezét, amikor a hét végéről kérdezem. Csupasz fákat mutat üres utcákon vezet végig. — Tudja, nyáron az idegennek megkülönböztetett tisztelet Jár, mindenkihez érkezik vendég. És ekkor kihúzzák magukat az emberek. A tél? Kalap kerül a fejre, az emberek bólintva üdvözlik egymást és a májust várják. Szombatonként eljárok moziba is. Nincs kocsim, így a színház — Székesfehérvár messsze van — nem az én világom. Siófokon születtem, itt nőttem fel, magamból is tudok mutatni az embereknek. A kávét szeretem. Naponta három, egy tízes. Hét végén játék a »kaszinóban«, kézfogás a barátokkal, egy jó könyv, televízió, azután nyakamon a vasárnap. Dél van máris. Siófokon dolgozik. Korábban Budapesten vállalt munkát, azután egy késői vonattal visszautazott Siófokra. Hatéves a fia, elvált felesége neveli. FEKETE SZOMBAT, fekete vasárnap. Este üresek az éttermek, a presszókban mértani pontossággal élhelyezve a székek, a pultnál szól a táskarádió, és a szél »észak- nyugati, néhol északi«, akadálytalanul rohan végig a kihalt utcákon. Este hét órakor szétnyílik a vászon előtt a függöny, többször látott világhíradó kockái peregnek, majd a Lányok pórázon című francia filmet játsszák. Üres sorok, szerelmespárok, ízléstelen beszólások, hepiend. Felbúg az autók motorja ott a híd után az első utcában, villog a fényreklám, kivágódik a borozó ajtaja, ember kerül a földre, pedig nincs fizetésnap. Vicsorít a szél. Felborult szeméttároló tartalmát hordja egy asszony a tejszállítókat szapulja, önmagában, majd hangosan, végül már kiabál, hogy .a nehéz tejszínes kannát megint a műút mellé tettéje, hogy az isten verje bilincsbe a lelkiismeretlen fajtáját Az idegen vihart érez, szörnyű nehéz felhők jönnek onnan Keszthely felől. A jégvágókhoz indulok. Füstcsík mutat utat, kopog, ropog a jég, pattog a tűz, gémberedik a kéz. A fuvaros szalonnát süt, két kenyér közé teszi, újságpapírba csomagolja. A fogat a jégen, a kocsira nagy tábla jeget dobálnak az emberek, a lovak előtt szalma. Húsz centi vastag a jég. Göcsörtös, nem egyszerre fagyott be. Csáklyával hasítják szét a táblákat, ketten a lék »partjáról« húzzák be, talpukon hegyes vas — nem csúszik így a cipő. A nyílt víz mellett evickélek a lék északi pereméhez, az egyik jégvágó mellé. Megáll kezében a baltaszerű szerszám. figyeli kínlódásom. Kisütött a nap, csillog-vil- log a jég. A jégvágó csákányát a vízbe merítve mutatja: nem is olyan mély. Nagyot sújt a jégre, s az mint az üvegszilánk szikrázik ezerfelé. »A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 0 fok körül.« Az ember örül a melegnek, december utolsó napjaiban 0 fok is ajándéknak számít. Sétára csalogató az idő, kirakatnézésre csábít. Fiatalok korcsolyáznak, öregek csoszognak a mólón, száguld a jégvitorlás, és csak a sport az, ami életet lehel a téli Siófokba. A SIOTOUR-KLUBBAN vetélkedő kezdődött délután két órakor. A Balaton környéki megyék ötfős csapatai mérik össze tudásukat, de vendéget, közönséget nem fogadhatnak, ahhoz kicsi a terem. Szerencse, hogy a versenyzők elférnek — mondja a játékvezető... Hamar sötétedik, és Siófokon ezt gyorsan észreveszi az idegen. A Fő utca jól kivilágítva. Egy neon alá állok, ahol a házak gátjai a szélnek. A szombaton vásárolt újságot forgatom: »...több helyen átfutó havazással, hózáporral ...« Röhrig Gábor NEVELÉSRŐL Otthonosabb napköziket! Megyéni általános iskolai napközi otthonainak száma az utóbbi években rohamosan emelkedett. Jelenleg 250 napközi« csoport működik 10 000 napközis tanulóval. Amilyen örvendetes, hogy emelkedik ez a szám, olyan sajnálatos, hogy nem jár mindig együtt a tárgyi feltételeik állandó javulásával. Mi jellemzi napközijeinket? Zsúfoltság, magas létszám. A legutóbbi statisztika szerint 37 £ő a napközis csoportok átlagos létszáma. Vannak olyan helyek is a megyénkben, ahol új iskola épült, a napközis gyerekeket mégis a régi iskolaépületbe, sokkal rosszabb, mostohább körülmények közé helyezték. Az ilyen iskolák nevelői nem beszélhetnek arról, hogy mindent megtettek napközis gyerekeikért. Az iskolavezetőségnek nemcsak a délelőtti magas szintű, korszerű oktatásról, nevelésről kell gondoskodnia, hanem ugyanolyan lelkesedéssel kell megszervezmeg be®, teremtenünk. Nem úgy, hogy napköziseinket kizárjuk a legszebb tantermeinkből, hogy kiselejtezésre váró audio-vizuális eszközöket adunk át a csoportnak, hanem úgy, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtjük meg részükre. Nevelőink, napköziseink legtöbbje a foglalkozások idejére, a délelőtti tanítás után pillanatok alatt »otthonossá* tudja varázsolni a tantermet vagy éppen az ebédlőt. Egy kis játéksarkat alakítanak ki sokféle játékkal, klubsarkot létesítenek. Ma már elképzelhetetlen, hogy hiányozzanak azok a segédeszközök, felszerelések, könyvek, szótárak, lexikonok, folyóiratok, amelyek segítik az önálló tanulást, az önálló kutatást, keresgélést az egyes tantárgyakhoz, tananyagokhoz. Sok napközis csoport már jó kapcsolatot épített ki a járási, a községi könyvtárakkal is. Leghűsége| sébh látogatói, olvasói ők a könyvtáraknak. Nem hiányozhat az egyes napközis csoportoknál a hasznos időtöltéshez nélkülözhetetlen, kézimunkához való alapanyag Meg kell szerettetni a napközisekkel a barkácsolást, de nem hiányozhat a magnó, a lemezjátszó, a rádió, a televízió sean. Ha bőséges egy-egy csoport fölszerelése, akkor a nevelőknek is könnyebb összehangolniuk, megkeresniük a gyerekek kívánságának megfelelő hasznos tevékenységet, összehangol- tabbá tud ják tenni a tanmeneteket az iskolai nevelőkkel. Ezek hiánya nagyon szegényessé teheti a napközis gyerekek szabad idejét. ■ Közeleg a téli szünet, ne zárják el a napközisek elől a játékokat. Az iskola gondoskodjon programokról. Mert megvan erre már most is a lehetőség. Szeressen ott tartózkodni a gyerek, érezze igazán második otthonának a napközit. Bálint László napközis felügyelő i Kitűnően megválasztottá az első rendezők ennek a nemzetközi fotókiállításnak — amelyről nyugodt szívvel és nagyon jó érzéssel mondjuk —, hagyományos kaposvári tárlatnak a nevét az induláskor. A barátság hídján járunk, melynek pillérei északon, délen, keleten és nyugaton emelkednek, íve pedig kontinensnyi hosszúságot szel át. Hét országból kaptunk üzenetet arról, hogy miként látják, láttatják a fotósok a világot. Mert világvallató képeket látunk, rendkívül magas színvonalú művészi gyűjteményt, társadalmi érdeklődésű alkotók munkáját. Jó azt is megállapítani, hogy a fotóművészet korábbi korszakára jellemző extrámítások már a peremre szorultak. S ugyancsak a peremen látjuk azokat a munkákat — néhány ugyan faira került most is—, melyek elkalandoztak a szuverén fényképvilágtól a festészet vagy a grafika tájaira. A tárlat igazi anyaga, melyet a krónikás gazdag élményektől eltelve tekinthet át, közérthető; a fotók anyagának, technikai lehetőségeinek megfelel. Lehetetlen vállalkozás lenne, hogy minden méltatásra érdemes képet felsoroljunk. Ügy érzem, a zsűrinek sem volt könnyű a dolga, hiszen nagyszerűbbnél nagyszerűbb képek versengtek egymással. A portré vitte el a pálmát, s elsősorban a finn Kalevi Pekkonen képei. Három női arc — a karakterisztikus jegyeket is elénk táró »fotótanulmány«. Az északiak, a finnek, az észtek egyébként is mesterei a portrénak: jellegzetes női, férfitípusaikból akár tipológiát is lehetne rendezni. Az egyik második díjas — Gyertyás László — Drótostótja is e sorba tartozik a rendkívül jellemző környezetben lencsevégre kapott tekintettel, szinte »epikus« gazdagságú kidolgozással. Oldalakat beszélhetne az ember a képe láttán. Remek munkának érezzük. Kalevi Pekkonen: Brigitta I. rák August Spendelhofer Éva című képe előtt. A szemüveges lány intellektuális, értelmes arca mögött a metropolis fényei olyan nőalakot rajzolnak elénk, mintha a mai rohanó, villogó, gigászi, technizált világban akarná megfogalmazni a fotó az örök nőt — a huszadik századi nagyváros »paradicsomban«. S itt egy lengyel fotós, Stanislaw Markowski XXX—1. című képe: a múltba vezet bennünket a honvédszakállas, kivénhedt népfölkelőarc jellegzetes, enyhén cinikus, bölcs, öreg mosolyával. Sokáig lehetne folytatni a sort, küszködve a látvány adta bőség zavarával. díj. Pedig Zavadskis vilniusi fotós öreg törzsek című képe az emberi életkort, az értelmes élet múlandóságát idézi elém. Egyébként kevés az úgynevezett »idilli« természeti kép, inkább hatásos kontrasztokat, gondolati asszociációkra ingerlő tájfotókat látunk. Az északiak különös kedvvel élnek a hó és a fekete törzsű fák hatásos ellentétével, a gyűrődő hegynyergek ábrázolási lehetőségével. Nagyszerű példa erre Sammallahti máj- képe — harmadik díjas —. s ugyancsak mellette említjük a lapban már méltatott harmadik díjas fotót. Nagy László Téli grafikáját. A színes képek tartalma, hatásossága, úgy erzem, nem Arc és környezet — ember és világa: jegyeztem az osztMásodik díjat kapott a Kaéri el a fekete-fehér kompopus című kép, A. Zavadskis > zíciók erejét. A festészet, a Gyertyás László: Drótostót. FI. díj. Az öregek öröme ni, az új, követelményeknek megfelelő napköziket is. Nem lehet a rossz körülményék között dolgozó napköziken változtatni? Olyan helyet, helyiséget adni, hogy ott jól érezze magát a gyerek, nevelő egyaránt? Hiszem és vallom, hogy lehet. Csak a szemléleten kell változtatni. Sok iskolánál fontosnak tartják a napközi otthon erősítését, a tárgyi feltételek fokozatos fejlesztését. Itt nemcsak beszélnek erről, hanem tesznek is érte. Hiszen tudják, hogy érdemes, sőt kötelességük segíteni a fizikai dolgozók gyermekeit. Nos, ha azt akarjuk, hogy a napközikben a gyerekek kultúrált körülmények között tanuljanak, szórakozzanak, a feltételeket is Ünnepélyesebben ülnek az asztalnál, mint máskor, halkabban szökik ki szájukon a szó. A fejkendők hajtásai élesebbek, csomójuk a legszebben megkötött. Néhánynak a ke- ze-marka gyűri a zsebkendőt, hogy azután szépre simítsa a vasalás mentén. — Igaz szeretettel köszöntőm községünk kedves öregeit — kezdi az üdvözlést a mos- dósi öregnek napközi otthonának vezetője, Bernáth Ferenc- né, majd a közös községi tanács elnöke, titkára, a termelőszövetkezet elnöke gyújt meleget keresetlen jó szóval az ünnepeitekben. Könnyek gyűlnek a szemek alatti árkok mélyén, mikor a kék nyakkendős iskolások üde hangon mondják el Illyés Gyula, Móra Fe1 renc öregekről, nagyapóról szóló kedves történetét. Csilingelő, vékony hangokon csendül fel a »Serkenj fel kegyes nép ...« című dal, és a legifjabbak köszöntésének csokrába kerülnek az iskola igazgatónőjének kedves szavai. Fogy az ízletes étel, poharak emelkednek, hogy jó erőt, hosszú életet kívánjanak egymásnak, és jövőre ne hiányozzon közülük senki. Pirosodnak az arcok, sokasodik a beszéd az ajándékosztásnál. Mert igazi meglepetés az! Senki nem gondolt rá, hiszen ebben az évben annyi mindent kaptak: építkeztek, tv, olajkályha, fürdőszoba. vasárnapi étkezés. Rakosgatják csomagjaikat, találgatják tartalmát — és örülnek. örülnek, mert körükben látják azokat, akiknek nem másnapi feladat az öregedő ember napjainak könnyítése, szépítése, a rosszat idéző múlt feled- tetése, a bizonytalan holnaptól való rettegés, félelem széjjel- oszlatása. örülnek a szívből jövő szép szónak, mely az életalkonyban megcsappant örömök helyett kétszeresen jólesik. És örülnek, mert érzik, tudják, tapasztalják, hogy a társtalanság, az egyedüllét, nem szükségszerűség, az öregkor nem valami fölösleges rossz az ember életében, hogy nem a biggyedt szánalom, hanem a mindent befogadó szeretet övezi őket. És ez az öregek igazi öröme! G. Gy,, alkotása. A háttal álló kapuvédő ugrásra kész, pattanásig feszült alakja a zúgó stadion fölé nőtt. Feltétlenül emlékeztetni kell két másik sport- fotóra is, Wolfgang Scheuer és Janis Gleizds alkotásaira. Mindkettő a motorverseny száguldását, az emberfölötti küzdelmet idézi. S mégis, milyen különböző fogalmazás! Az osztrák fotós képe nyers realizmus, csupa elkeseredettség, a sárral fröcskölt ember naturalista láttatása, míg a másik inkább látomásszerű kompozíció, az ember feszült uralmát ábrázolja, győzelmét sugallja. Ingeborg Darnhofer Külvárosi gyerekek című sorozatának — a Népművelési Intézet tiszteletdíját kapta — realista törekvését átszövi a humor, sőt a protestáló szándék is. A tipológia nagyon csábítja az embert, s most a tájfotó kellene, . hogy következzék. technikai manőverek csábítóak, s néhol el is csábítják a fotóst. Van közöttük viszont egy remek kép, az osztrák Miedier Erich Hóvihar című alkotása. Kék pasztell hatása szinte a hideg, éles, metsző szelet idézi, s a vasúti kocsik előtt strázsáló bakter akár egy Csehov-novella hőse is lehetne. A fotóművészet nagy erénye az alkotói közösség. Igaz, nem iskoláknak, hanem fotókluboknak nevezik magukat a csoport tagjai, néhol közös stílusjegyek is fellelhetők. Mindenesetre ezek a klubok jó csoportosulásoknak látszanak. Méltán részesítette a zsűri elismerő oklevélben a vilniusi és a kaposvári fotóklubot. Tröszt Tibor Somogyi Néplapí 5
