Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-16 / 294. szám

Kalandozások a bibliográfiából Ki Hol Mit írt Kaposvárról? A RENDEZVÉNYEK, kiad­ványok sora már összegezésre csábítja az embert; közeledik a centenáriumi év vége is. Mi történt Kaposváron az évfor­dulón, mi az, ami maradandó, amit büszkén vesznek kézbe az utánunk jövők? Ebbe a sorba kívánkozik egy sajátos »össze­gezés«, amely tegnap jelent meg, kiadója a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár. A vaskos kötet fedelén ez áll: Kaposvár bibliográfia, s alatta az alcím: A várossá nyilvánítás századik évfordu­lójára. Ez a sommás munka a So­mogyi Bibiliográfiák sQrozat eddigi legnagyobb vállalkozá­sa, és — miként Kellner Ber- nát igazgató előszavából meg­tudjuk —: »az első lépés a kö­vetkező évekre tervezett teljes „Somogyi bibliográfia” meg­szerkesztéséhez«. A könyvvel gyakran talál­kozhat majd az olvasó, árusít­ják is, ami azonban a legfonto­sabb, s az egyéves, hangya- szorgalmú gyűjtőmunka leg­szebb értelme: sokféleképpen hasznosítható. Kaposvárra ka­lauzol bennünket, ahhoz a vá­rosképhez jutunk el általa, melyet a krónikások festettek a megyeszékhelyről. A króni­kások: írók, szakírók, újság­írók. Helybeliek, látogatóba érkezettek — még külhoniak is. A csaknem négyszáz olda­las bibliográfia a gyűjtés lezá­rásának időpontját 1972. de­cember 31-ben jelöli meg. Ha felütjük a kötetet, neve­ket, ínatokat, számokat, könyv- és újságcímeket lá­tunk: annak felsorolását ki, hol, mit írt Kaposvárról, sőt még azt is — mert ez sem lé­nyegtelen —, hogy mikor. Látszólag száraz adathalmaz ez, amelyet logikus rendszerbe, fejezetekbe foglaltak a szor­galmas gyűjtő-összeállítók: Bohony, Nándor, Fiola Pál, Úvári Zsuzsa és Sipos Csaba. Az első fejezet összefoglaló írásokat közöl a városról, majd a természeti adottságo­kat taglaló fejezet a földrajz, a geológia, a vízrajz, a telepü­lésföldrajz, a térképek muta­tóit, s az erről szóló írások jegyzékét közli. Alig ismert, vagy csak szűk körben ismert munkákra is felhívja a figyel­met, mert ki gondolta volna, hogy 1891-ben egy Adorján nevezetű geográfus Nagykani­zsán könyvet adott ki ezzel a címmel: Somogy vármegye földrajza. Külön fejezetek taglalják a társadalmi, néprajzi, politikai, egyházi, közigazgatási életet elemző, méltató írások sorát. Különösképpen felhívjuk a figyelmet a Gazdaság című fe­jezetre — már a címek is kró- nikaértékűek. Gondoljuk csak el, milyen ugrásszerű a fejlő­dés az egykor neves kaposvári »selyemtenyésztéstől« a nagy­ipari textilgyártásig. , 1896-ban Melhárd Gyula foglalta össze a vármegye gazdaságtörténeti adatait. »Gyáripart Kaposvár­nak! Miért nem fejlődik?« — sürget és kérdez a Somogyi Hírlap 1906-ban. »Inas-ottho­nok Somogy megyében« — elemző írást közöl a Somogy­ik kilencven éves Károly Talán az utolsó sok nemes tudománynak mű­velője. Időszántotta arcát fényképen láttam. Emlékezte­tett valami ebben az arcban azokra a csodába illő épüle­tekre, amelyeket tervezett s amelyekkel »telehintette« az egykori háború utáni Pestet Aztán visszatért Erdélybe, mert visszahúzta a szíve a ha­vasok fenséges világába. Építész? Grafikus? Nép­rajztudós? Író? Mindegyik szó jogosain áH ott a neve után. S ki győzné számláim, hányféle meghatá­rozás lenne igaz vele kapcso­latban! Ma, tizenhatodilíán ki­lencven éves lett. Azt olvasom róla az irodalomtörténetben: »Bár szervezetileg nem tarto­zott a népi írók mozgalmához, szemlélete és írói útja« oda utalja. És még azt is: »Sokol­dalú, sokszínű működésében jelentős helyet foglalnak él mozgalmas történeti regényei, látványos történeti drámái.« Még élményként él bennünk Budai Nagy Antalról szóló drámájának kétrészes tévé­változata. Szép pillanatokat szerzett Juhász Jácint alakí­tása. De emlékszünk arra a1 'írai hangulatú riportra is, nelyet ugyancsak a televízió­ban láthattunk Kós Károlyról, íz építészről. Láttuk a termé­ket ölén épült, mesebeli »Var- ’ fészket« is, ahol öreg nap­út tölti. Kilencven gazdag év van a háta mögött. Minden írói alkotására jel­lemző — ahogy ő írta — »nem regény, nem is történe­lem. Nem kitalálás, de nem is valóság.« Minek nevezzük hát -eket a műveket? A lehetsé- ' valóság és az írói képzelet ■■>"v 4 híres Varjú nem­zetségben több generáció tra­gikus sorsát, szinte gigászi küzdelmét és naivan tiszta be­csületét ábrázolja. Az ország­építőben István királynak ál­lít emléket Nem kőből valót, de maradandót És a Kalota­szeg című — »szíve vérével« írt — munkája, amelyről ezt rótta papírra 1937-ben, ami­kor megjelent az Erdélyi Szép­míves Céh kiadásában: »nem látom hibáit és nem látom gyengeségeit, nem tudom kri­tizálni, csak szeretni.« Azt írta a Kolozsvári testvé­rekről szóló tanulmányában: »Az ő lángelméjük alkotja meg a kapottak alapján az újat...« Kilencvenedik szüle­tésnapján mondjuk el róla mi is: a kapottak alapján újat polihisztor, alkotott — nemcsak íróként, vármegye 1911-ben. S ajánlom, tegyük mellé a Somogyi Nép­lap (nem titkolt büszkeséggel írjuk: a bibliográfiából kiraj­zolódik, hogy a megyei lap sokoldalú krónikása a város­nak is) felszabadulás utáni cikkeit. Teszem azt Róna Imre igazgató cikkét: Milyen lesz megyénk büszkesége, a Kapos­vári Textilművek 1954-ben? (Megjelent 1953-ban.) Eltelt húsz év. Ilyen cikkpárhuza­mok — az üzemek dolgozóinak okulására is — könnyen válo­gathatok, s nemcsak az ipar, hanem a mezőgazdaság, az ok­tatásügy, a közművelődés és a művészeti élet köréből is. Az utóbbiakat ugyancsak külön fejezetek taglalják. Ismertetésünk nem él a tel­jesség igényével — a bibliog­ráfia ugyanis nagyon tisztelet­re méltóan élt ezzel —, de fel­hívjuk még a figyelmet egy fe­jezetre, melynek címe: Neves kaposvári személyek. Általá­nos és középiskolás szakkörök számára valóságos témacsokor olvasható itt. Hiszen ahhoz, hogy valaki ismerje és szeresse városát, hozzá tartozik az elő­dök ismerete is. Olyan elszánt és hősies személyiségé például, mint amilyen Gazda Jenő, a legendás Latihca-század pa­rancsnoka volt, és olyan érde­kes egyéniségé is. mint ami­lyen Gyulai Elemér volt, aki a zeneszerzés mellett zene­pszichológiával is foglalkozott. A MEGYEI KÖNYVTÁR kutatói példás munkával adóz­tak a centenáriumát ünneplő Kaposvárnak. Jóleső érzés az, hogy számon tartják mindazo­kat, akik számon tartották és szerették — szeretik ezt a vá­rost. Tröszt Tibor Hatékonyabb tanítóképzés Kaposváron Ha az alapkőletétel alatt nemcsak új épületek, nagy beruházások megalkotá­sának szimbolikus kezdetét értjük, hanem egy kicsit tá­gasabban értelmezzük, akkor ehhez a nagy fontosságú ün­nepi alkalomhoz tudom hason­lítani azoknak az együttműkö­dési szerződéseknek az alá­írását, melyeknek végső soron az a céljuk, hogy hatékonyab­bá váljon a tanítóképzés Ka­posváron. A kaposvári tanítóképző szo­cialista szerződéseiről dr. Vár- konyi Imrével, az intézet igaz­gatójával és Deli István igaz­gatóhelyettessel beszélgettem. Megtudtam, hogy a legrégeb­bi, érvényben levő szerződést a Pécsi Tanárképző Főiskolá­val írták alá. A kölcsönös ta­pasztalatcserét ennek alapján építették ki. A legfrissebb a tinta azon az együttműködési szerződésen, melyet a Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bi­zottsága és a Kaposvári Taní­tóképző Intézet vezetői írtak alá. Közbeesőleg pedig együtt­működési szerződést írtak alá a lengyel olsztyni főiskolával, a Tolna megyei Tanács Végre­hajtó Bizottságával; előkészü­letben van a Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottságá­val a szerződéskötés. A szerződések száma azt is mutatja, hogy egy olyan inté­zetről van szó, melynek túl a megyehatáron is vannak fela­datai. Négy megye tanítókép­zése folyik Kaposváron. A so­mogyi hallgatók mellett bara­nyai, tolnai, zalai fiatalok ta­nulnak itt. A képzés szorosan összefügg a négy megye igé­nyeivel is. Tolna csak úgy tud­ja betölteni a tanítói álláso­kat, ha Kaposváron megfelelő számú és jó képességű fiatalo­kat képeztet ki. — A közös gondokat együtt oldjuk meg — mondta Deli István. A pedagógusképzés mellett a pedagógus továbbképzés köz­pontja is egyben a kaposvári intézet. A szerződések — il­letve az ezekre épülő éves munkatervek — erről is pon­tosan szólnak. Mind a négy dél-dunántúli megye igényel­te, hogy tanító jelöltjeit nép­művelési feladatok elvégzésé­re is megtanítsák Kaposváron, ezért alakultak az úgynevezett népművelési, kategóriaszerző szakkörök. Ezeknek a költsé­geit a négy megye fedezi. Sok mindent lehetne még mondani, hogy mi közös ezekben az együttműködési szerződések­ben, de talán már az eddigi­ekből is kitűnik, hogy meg­növekedtek az intézet felada­tai, ugyanakkor tekintélye is fokozódott. Milyen speciális feladatokat tartalmaznak az említett szer­ződések? Tolna megyében ment eddig leggyengébben a tanítóképző intézeti beiskolá­zás megszervezése. Évek óta nem tudták betölteni a' minisz­térium által előírt keretet. A szerződés alapján kölcsönösen arra törekszenek, hogy több, jobban előképzett fiatal vá­lassza a tanítói hivatást. Mi­előtt a somogyi szerződés egé­széről szólnánk, kiemeljük egyik speciális tartalmát. az intézet oktatói és hallgató! erejükhöz mérten és szakkép­zettségüknek megfelelően részt vesznek a megyét érintő tudományos kutatásokban, évente gyűjteményes kötete­ket jelentetnek meg a hallga­tók dolgozataiból, a tanárok tudományos munkáiból stb. A végrehajtó bizottság vállalta, hogy segíti ezeknek a kiadvá­nyoknak a terjesztését. Az oktató- és nevelőmunka terü­letén bizonyára hatásos lesz az, hogy a vb vállalja: segítsé­get nyújt az intézet gyakorla­tot végző hallgatóinak, meg­felelő gyakorlóiskolákat jelöl ki erre a célra, majd segíti elhelyezkedésüket. Az intézet a kulturális élet területén is részt kíván venni a közös feladatokból, többek között hallgatói vállalják, hogy ismeretterjesztő előadásokat tartanak ifjúsági klubokban. A kategóriaszerző népműve­lési szakköröket 15 000 forin­tos támogatással segíti a So­mogy megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága. A vb vállal­ja, hogy továbbra is segíti az intézetet a fejlődéssel járó gondok megoldásában. Az együttműködési szerződés utol­só fejezete a tanítóképző inté­zet és a megyei KlSZ-bizott- ság közti megállapodásokat tartalmazza. A szerződésben csak kör- vonalazottan szerepel az inté­zet jövője. Részletesebben be­szélt erről dr. Várkonyi Im­re. Ingyen iskoláiéj Vas megyében — Abból kell kiindulni jö­vőnk formálásakor, hogy a je­lenlegi tanítói ellátottság nem elegendő. A KB-határozatot nem lehet képesítés nélküli pedagógusgárdával végrehaj­tani. Jól képzett erőkre van Egy tanítóképzős he'-re több somogyi fiatal is hanem építészként is. Műveiből áradó embersége messze világoL A Vas megyei Tanács határozata szerint ingyen kapják a tejet november 1-től a megye három városának alsó tagoza­tos iskolásai. A tanács évente 1 millió hatszázezer forintot biztosít e célra a szociális alapból. érettségizett, aki ezt a szép hi­vatást választja. Viszont a négy megye közül Somogyból jelentkeztek a legkevesebben tanítónak a fizikai dolgozók gyerekei közül. (Van évfolyam, ahol csak 25 százalékot ér el a számuk, az intézeti átlag 45 százalék. Vizsgálták ennek az okát. Arra vezetik vissza, hogy nem versenyképesek a somogyi középiskolák a kapos­vári Táncsiccsal és Munká- csyval. A 143 hallgatóból 37 kaposvári. A 143 hallgató 35.6 százaléka fizikai dolgozó gye­reke. a 37 kaposvárinak csak 13 százaléka. Az intézet veze­tői most azon is munkálkod- i nak, hogy milyen úton-módon segítsék a fizikai dolgozók középiskolás gyerekeit — akik tanítói pályára készülnek — felvételi előtt.) A Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottságával kö­tött együttműködési szerző­dés szól a tudományos terü­leten való együttműködésről. tók számát, és javítsuk a képzés minőségét. Az igény — szerintünk — évfolyamonként 250 hallgató. (Most 130 el­sős van.) A megye, a város eddig is sokat tett a tárgyi föltéte­lek javításáért, de újabb erő­feszítésekre lesz szükség. Kol­légiumunk? A jelenlegi igény­nek megfelelően épült. Két­százötvenöt hallgatónak tudunk majd helyet biztosítani. Meg­tartjuk a Kossuth utcai épü­letünket is. Ha tehát 750 hallgatónk lesz. a tanári gárda erejét is meg kell sokszorozni. A leg­jobb szellemi erőket s- t- nánk megnyerni, ha majd er­ről lesz szó. Négyes funkci­ónk: az oktatás, a nevelés, a tudományos kutatás és a ta­nácsadás. Mind'nkább szeret­nénk megfelelni a tudománvos kutatás intézetünkre szabott feladatainak is. {^órányi Barna B‘ evatlom, nehezen szán­tam reá magamat, hogy elmondjam, néhány el­gondolásomat író-magamról és az írásról. Nehezen, mert egyrészt az én szellemi alkatomat, élet- szemléletemet, lelki beállí­tottságomat egy igen-igen ré­gi korszak nevelte, alakította és építette be a maga egy­kori, azóta immár visszavon­hatatlanul a múltba süly- lyedt keretébe. És ha az az­óta elmúlt félszázad minden eddig valónál hatalmasabb vi­lágforradalmának vajúdásá­ból születő új világrend új embertársadalmának újjáala­kuló életszemlélete módosí­totta, formálta, korszerűsítet­te is egykorú lelki alkatomat, életszemléletemet, viszont an­nak fundamentuma — tagad­hatatlanul — mégis csak ré­gi. Másrészt, akár elhiszi ezt valaki, akár nem, de valóság, hogy nem a magam jószántá­ból lett belőlem író. Annak idején szabad akaratomból választottam élethivatásom munkaterületének az építő­művészetet. Választásomat nem volt okom megbánni és amíg nem kényszerültem reá, sohasem, még álmomban sem kívántam a cirklit és vonalzót elcserélni más munkaeszköz­zel, legkevésbé az írótollal. Nem azért, mintha az irodal­mi alkotómunkát nem becsül­tem volna meg. Sőt! Máig is hiszem és vallom, hogy az iro­dalmi alkotás (a szépirodalmi. KÓS KÁROLY nem a tudományos) az embe­ri szellem és lélek legértéke­sebb és legmagasabb rendű kulturális tevékenysége. De azért, mert nem éreztem pia- gamban elhivatottságot a szépirodalmi alkotómunkára. Megelégedtem a magam ol­vasói szerepével. Mert szeret­tem és megbecsültem mindig a cselekményes és meggondol- koztató, lelkemben nyomot hagyó és érdekes irodalmi ol­vasmányt. Tetézte gyönyörű­ségemet, ha a szövege illuszt­rált volt. Később, már épí­tész koromban, csak azért ol­vastam el a szöveget is, mert az illusztrációk érdekeltek. S ha voltak mégis akkoriban valamelyes irodalmi vonatko­zású elgondolásaim, úgy azo­kat nem írásban próbáltam megfogalmazni (mert arra a legparányibb tehetséget sem éreztem), hanem rajzolt ké­pekben igyekeztem azokat megrögzíteni, (Mint ahogy a középkori piktor falképsoro­zatban mesélte el az írástu­datlan népnek egyházi és vi­lági szentek legendáit.) Ilyen grafikában fogalma­zott irodalmi elgondolásomból született meg kezdő építész koromban (1909-ben) első, egészében feldolgozott grafi­kai képsorozatom, melyben Attila hun király tragikus ha­lálának történetét próbáltam elmesélni, s amelyhez csak utólag komponáltam ugyan­csak megrajzolt, kísérő és ma­gyarázó balladaszöveget. (Az már aztán nem rajtam mú­lott, hogy az én — a Magyar Iparművészet című folyóirat­ban egész terjedelmében és fakszimilében közölt — könyv­grafikai kísérletemet az egy­korú sajtókritika jó része mint irodalmi alkotást mél­tatta, az én nagyon őszinte bosszúságomra.) Ezzel azonban szakítottam is akaratlan »szépírói« kon­tárkodásommal, és megfogad­va a régi közmondás jó ta­nácsát, hogy »sok mesterség — szegénység«, munkásságom teljességét kizárólagosan az építészet alkotóterületére kor­látoztam. Aztán a reánk szakadt ér­telmetlen világháború cibált- dobált, ide-oda, és mire négy- esztendős dühöngése után el­múlott rólunk, itt maradtam — akkor már háromgyerme­kes családapa — testben-lé- lekben meggyötörtén, koldus­szegényen és munka nélkül. S válaszúton két lehetőség kö­zött. Az egyik lehetőségem: biz­tos építésztanári egzisztencia mellett tervező-építészeti te­vékenységem újrakezdése. De túl az országhatáron. A másik: bizonytalan eg­zisztencia, ismeretlen körül­mények között, de itt, a szü­lőföldemen. Nehéz volt a választás, de végül itthon maradtam. S miután bekapcsolódtam az építészeti munkába, egye­lőre kilátástalannak bizo­nyult, nyomdagrafikusnak csaptam fel: címlapokat, pla­kátokat, hirdetéseket tervez­tem és rajzoltam, és szövege­ket illusztráltam, s metszet­tem linóleumba. (Szerencsém volt, mert Kolozsvárt akkor még nem volt sem grafikus, sem cinkográfia.) S melléke­sen szántottam, kapáltam, ka­száltam: földműveskedtem, kertészkedtem. De arra nem gondoltam, hogy az írással próbálkozzam... S lám, megtörtént akkor (1919-ben), hogy valaki a ko­lozsvári Keleti Újságnál visz- szaemlékezett az én tíz esz­tendővel azelőtt megjelent Attila-balladámra, s kaptam a szerkesztőség üzenetét: szíve­sen látná — és honorálná is — megfelelő írásaimat. Mire néhány közéleti, illetve kultu­rális vonatkozású cikkem után 1920-ban megírtam és a lap kiadta első eredeti szép­B' irodalmi próbálkozásomat: egy kalotaszegi milliöjű no- vellácskámat. Így csinált belőlem, a har­minchét esztendős, családos, facér építészből írót, nem a magam szándéka vagy kíván­sága, hanem egyrészt az ak­kori íróhiány, illetve szükség­let, másrészt az én bizonyta­lan egzisztenciám. tró lettem tehát, de nem ki­zárólagosan. Mert azóta és amellett grafikus és földmű­ves, lapszerkesztő és könyvki­adó, kultúrszervező, sőt épí­tésztanár és idővel újra épí­tész is voltam. , izony, sok mindent csi­náltam, és aránylag sok mindenfélét írtam is, de tiszta szépirodalmi ter­mésem mennyisége nagyon kicsi: negyven hosszú év alatt mindössze két regényféle, két kisregény, két színjáték, s ta­lán hét vagy nyolc novella. S ez a kicsi termés is nagyon nehezen született meg, s nagy időközökben, hogy az adott időben és körülmények között éppen csak a szépirodalom útján-módján fejezhettem ki a lelkemben kisarjadt elgon­dolásaimat és meglátásaimat, s plántálhattam át azokat mi­nél nagyobb számú ember­testvérem leikébe. Ennyit tartottam érdekes­nek író-magamról bevallani. <19 M) Somogyi Néplap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom