Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-11 / 264. szám
vson Csanády János Gyógyfüvek illata A bogarak már messze kint az utcán rajzanak, magadra hagy csendjével a nyár. Fejed fölött egy fülledt légtömeg oválisra csiszolt nagyltóüveg- formára tömörül. Tu. a nap, izzadtság sistereg, szárnyak pörkölődnek, lábak lángolnak: várod a vihart, ami a nagyítót összezúzza, és az égbolt, mint vadlovak sörénye hajlékony lányok dús aranyhaja rejtelmesen könnyű és zilált lesz ismét — száraz gyógy füvek illata—, hogy szeretnéd magadhoz húzni és kékjébe fúrni gyötrött arcodat. Szüts László Mondjuk azt hogy... Mondjuk azt hogy Te hétéves kislány vagy Én nyolcéves fiúcska Ősz hajszálaim ökörnyálak csupán Szeptembert játszom És te előre szaladsz augusztusba »►Mondjuk azt hogy«-ot játszunk Szómágiát Lehet olyan amilyen Nekünk az aminek akarjuk A világ Gyerekjáték Legősibb varázslat Ejtsd ki a szót és máris megvalósul A vágyad Mondjuk azt hogy Öreg könyvekben lapoztunk És titokra leltünk A bölcsek köve a játék Ezt olvastuk Ki játszani tud — élni tud. ,Pardi Anna Tudom hogy elveszíllek tudom hogy elveszítlek s nyílt pályán veszteglő vonat lesz simogató kezem s megszakad a kapcsolat a szél és a karod érintése között megszakad egy lágy dallam a szívverések szövegével megszakad tekintetünk dokumentumfilmje a boldogságról az általános és alapvető közhelyekkel minden ízemben érzem a veszélyt kivégzőfalam ez a tapéta szószékem megüresedő templomom a szám térfogata I akács megtorpant a " parton, s kezében megzörrentek az evezők. Talán húsz lépésnyire egy nő állt a vízben. Szétvetett lábakkal, egy kissé előre hajolt, és a fogát mosta. Barnára égett teste úgy fénylett, mint egy rézbűrű lányé. Majdnem hajnal volt még, a tó ezüstösen ragyogott a nemrég fölkelt napban, s olyan üveges, tiszta csend feküdt a parton, hogy hallani lehetett a fogkefe sercegését. Az evezők zör- renépére a nő fölegyenesedett, és hátrafordult. Takács rögtön megismerte: egyik volt a két egyetemista lány közül, akiket tegnap délután a szobornál fölvett a kocsijára. A kis öbölből kihúzta a csónakot, s maga mellett vezetve elindult a lány felé, és egészen közel megállt mellette. — Megismer? A lány szája tele volt víz zel, csak bólogatással vála szolt. — Ebben mos szájat? — kérdezte komolyan Takács. A lány egy pillanatra elfordult, és kiköpte a habos vizet, azután visszanézett a férfira. — Ha szomjaznék, még innék is belőle. Nézze, olyan tiszta, mint az arany. A férfi végigbámulta a lányt. Mentolszag áradt a víz fölött. Jött az úszkáló, fehér habból, lehelte a lány szét- széthasadó szája. Takácsot hirtelen egy kis érzelgés ütötte meg. Az ember emlékezetébe egyszerre visszajönnek valahonnan a fogpasztaillatú reggeli csókok... — Miért kelt föl ilyen korán? — Imádok úszni ilyenkor. — Itt sátoroztak le valahol a közelben? — Ahol letett, mindjárt találtunk egy kertet. — A lány egy pillanatra lehajolt, és kiöblítette a poharát. — Egyébként az este magát is emlegettük a sátorba. — Persze, az úton nem tartották illendőnek megkérdezni, hogy mi a foglalkozásom, ahogyan az a sok kis stoppos lány teszi az autósokkal. Nos, nem vagyok orvos, sem filmrendező, sem slágerszerző. Vezető beosztásban dolgozom egy vállalatnál. Van kocsim, de nincs sok pénzem. Egyébként elmúltam ötvenéves, és akkora lányom van, mint maga. A lány egy pillanat alatt végigmérte a férfit, őszülő, sima haj, leselkedő arc, hosszú, szőrös lábszárak, semmi több. — Milyen a lánya? — Maguk szerint bizonyára konzervatív. Egyébként egy intelligens angyal. — Egy pillanatra kitekintett a partra, majd visszafordult a lányhoz. — Nincs kedve csónakázni? — Legföljebb bekísérem egy darabon, azután úszom egyet. Üljön be, majd tolom. — Csak nem gondolja? — Miért? Én azt úgy élvezem. A lány messziről kirepítette a homokra a poharát és a fogkefét, azután hosszú karját nekifeszítette a csónak farának, és tolni kezdte befelé. Csak egy kis nadrág és egy kis felső rész volt rajta, s melleiből minden előrehajlásnál kibuggyant egy keskeny fehér félhold, amely érintetlen maradt a napozásnál. Takács tapintatlanul nézegette a nyúlánk indiántestet, amelyre valahonnan a civilizációból két ócska gyári melldíszt és egy kis ágyékkötőt hozott valaki. Néhány pillanatra olyan atavisztikus érzésbe merült, hogy ősi kenuban tolja őt a lány valamelyik hideg vizű északi tavon. De a fákon túl megszólalt egy autóduda, s a másik szülőföld szinte széjjelrobbant. — Hol bámult meg ennyire? — Munkatáborban voltam. Barackot szedtünk Bogláron. Gyimesi Ferenc Heltes szél — Mélyül a víz. Üljön be egy kicsit, majd evezek. A lány fölnézett, azután lenyomta a csónak farát, fenekét föltomászta a hátulsó padra s a férfinak háttal ülve, a vize lógatta a lábát. N edves combjain úgy csillogott a víz, mint valamilyen nagyon híg zománc. — Itt már lengedez egy kis szél. — Kettes szél — mondta rá magyarázó hangon Takács. — Azt hogyan számítják? — fordult hátra egy pillanatra a lány. — Ez olyan tudományos meghatározás. Egyes szélben elhajlik a füst, kettes szélben megmozdulnak a falevelek... — S az ötösnél vagy a hatosnál kitör a vihar — nevetett közbe a lány. Majd egy kis hallgatás után megkérdezte: — Megfigyelte, hogy minden hurrikánnak női neve van? Clara, Inez, Elza... — Mert legtöbbjük valamilyen vihart hordoz magában.» — Magában már romboltak a nők? — Arra vigyáztam. De most lazítanék egy kicsit az óvatosságomon ... Lehetne találkozni magával Pesten? — Föl akar vinni a lakására? — játszadozott a lábával a vízben a lány. — Vagy el akar vinni valahová vacsorázni? — Az túlságosan kockázatos lenne... Kikocsikáznánk valahová a városon kívülre, ahol nem érhet meglepetés... — Még mondani akart valamit, de észrevehetően elakadt a hangja, s csak néhány másodperc múlva folytatta: — Valaki lejött tőlünk a partra... Ügy látom, a lányom. — Beugróm a vízbe — fordult hátra a lány. — Már késő. Jobb, ha kiviszem, és megmagyarázom neki... Mindenesetre banális helyzet. Takács megfordította a csónakot, és erős csapásokkal húzott a part felé. Az intelligens angyal ott várta őket a víz szélén. — Jó reggelt, Baba! — üdvözölte Takács a lányát, az- | után a másik lányra mutat- tott, aki néhány lépéssel előbb leállt a talajra, és lassan ballagott kifelé, — Ő az egyik tegnapi utasom, megcsóna- káztattam egy kicsit... Én még visszaevezem, ti addig beszélgessetek. Légy kedves hozzá! A féri elevezett, a lányok pedig ismerkedve méregették egymást. Azután megszólalt az idegen: — A kegyeidbe vagyok ajánlva. Baba végigszurkálgatta tekintetével a lányt, s utoljára az arcába döfött bele: — Mit akartál az apámmal? Csinos lány volt, de olyan bántóan hideg és fölényes, hogy a másiknak hirtelen kedve támadt megkínozni. — Nem tudom. — Tudtad, hogy lejön evezni? — Ügy emlékszem, hogy mondta. — És te itt vártál rá. Ilyen meztelenül, hogy csábítóbb légy. — Lejöttem úszni. — Ha nem tudnád, az apám eszményien tisztességes férfi. — Látszik rajta. — Hát akkor? A lány megrántotta a vállát. — Beleszerettél? — kérdezte Baba. — Lehet. — Jó alak lehetsz... — Te talán még ártatlan vagy? — Mit szólsz hozzá! — Eltettek olajban. — Nem is romlottam meg. Mint ti a hosszú hajú fiúitokkal együtt. — Zavar, hogy hosszú a hajuk? — Ütban visszafelé a fákra... Az apám úgy rendszerezi őket, hogy ez egy új keletkezésű alfaj, amely az emberből vált ki. — Nagyon intelligens ember az apád. — Azt hiszem, nem tartana igényt az elismerésedre. A lány a homokot fúrta a sarkával. — Sokat képzelsz magatokról... Mondd, dolgoztál már valaha? Például voltál már építőtáborban? — Nem voltam. — Sátorozni? — És persze fiúkkal, mi? Az nektek való. De különben is: mit kérdezgetsz annyit? — Össze akarlak rakni. De nincs rajtad fogás. Mintha csak kitaláltak volna a szüleid. Legalább harminc évet lemaradtál. Alig látszol. Vagy ha úgy jobban tetszik, olyan harminc év után megismételt kísérlet vagy. Egyszerűen közénk hazudva. — Ennyi hülyeséget! — ■ nevetett kényszeredetten Baba. — Magad sem érted, hogy miket beszélsz. — Tudod, hogy mi az a kettes szél? — fordult el a lány, mintha indulni akarna. — Ha nem tudod, majd kérdezd meg apádtól. És mondd meg neki, hogy ti mindig ilyen kettes széllel mentek. Nem mertek kockáztatni. — Valóban elindult a pohara felé, de egy pillanatra még hátrafordult. — És még any- nyit mondj meg neki, hogy tévedett... Csak nem akartam kinevetni. adásból értesült Ciano gyatra futásáról. Rendezett még egy bankettet a Kárpátiában, abból az alkalomból, hogy huszonöt éve »»az ötleteiből él.« Attól kezdve mindenki hozzátartozója. Hogy ez mit jelent, arról hamarosan azonos szövegű levélben tájékoztatott vagy száz pesti írót, színészt, orvos- professzort, vállalkozót, sőt — nem is tudhatni milyen megfontolás alapján — néhány egyszerű hivatalnokot is. Szólt pedig a levél a következőképpen: »Sajnálattal tájékoztatom, hogy a megélhetés közismert gondjai megfosztottak létalapomtól, önt a társadalom nemes lelkű emberként ismeri és tiszteli. Arra kérem, átmenetileg ne tagadjon meg havi harminc pengő segítséget egy olyan embertől, akinek ennek hiányában meg kellene válnia életétől. Támogatása megment, hozzátartozóként örök hálával Önhöz láncol — elutasítása elpusztít.« Általában havi harminc életmentő hozzátartozója volt. Szeretik Pesten az emberek, ha nemeslelkűként emlegetik őket, s bizonyosak lehetnek valakinek az örök hálájában. Azóta, ha nem viszolyognék e csúnya szótól, azt mondanám, hogy tarhás a mi Gedeon Gi- dánk. Ám az igazság kedvéért meg kell mondjam: a műfajnak talán legkultúráltabb képviselője. Nem egyszerűen inkasszál, mint ennek a megélhetési formának a roboto- sai, ő figyelemmel kíséri pártfogóinak életpályáját is. Hogy szíve nem érintetlen a mély és megrázó érzelmektől, azt könnyes szemmel bizonygatta öt esztendeje egy vízivárosi szépasszony. Annak mondta ki a Mária téri vadgesztenyefák alatt magányos férfiélete legfelelősségtelje- sebb mondatát: »Mókuska, ha én magával húsz évvel ezelőtt találkozom ... Mókuska, én akkor magáért még állásba is mentem volna ...« Ez viszont régen volt. Azóta nem jutottak eszébe ilyen vallomásos szavak. Figyelme is úgy szétszóródott, mint az erőtlen novemberi napragyogás. A múltkor azzal a kérdéssel rendített meg, hogy vajon melyik színházban játszik most Tímár József, és már kedvenc csapatának, a Fradinak az összeállítását sem tudja, pedig valaha hogy fújta: »... Háda, Polgár, Korányi, Laky, Móré, Lázár«™ Még azt is tudta, hogy Sárosi testmagassága 184 centi... Igaz, egynémely modern ismerete bizonyos körökben a szuperértesültség legendáját társítja személyéhez. Pompásan ismeri a Konsumex árait, valamiféle szájhagyományokból táplálkozó, kivénhedt tiszticímtárként tudja, hogy hol és mit csinálnak a volt Hitelbank utolsó cégvezetői, melyik közértben dolgoznak a belvárosi csemegésdinasz- tiák sorjai, milyen tőzsdeka- tasztrófa ütötte el Londonban a Luxor kávéház hajdani törzsvendégét attól, hogy a szigetországban is versenyistálló-tulajdonos legyen. Csak pénzforrásai apadoz- nak napról napra. Törzshozzátartozói lassan rendre kiköltöznek a farkasréti vagy a keresztúri temetőbe. A mai negyvenesek pedig — szerinte ez az az életkor, amelyben az ember a legjobb kedvvel adakozik — jószerivel azt sem tudják, ki az a Gida Gida. így sorvadó ügyfélhálózatát a hatvanasokból igyekszik kiegészíteni. De hol van Gida föllépésének valahai kelleme! Egyik neves képzőművészünk, akinek asztalát hetekig pásztázta Gedeon Gedeon zavart tekintete, a minap egy percre egyedül maradt reggeli rövid triplájával. A mi emberünk bizonytalan léptekkel odament hozzá. — Uram, szívesen venném, ha minden elsején kisegítene egy ötvenessel. A szobrász úgy tett, mintha nem értené a mondatot. — Mi van ötvenkor? Gida félénken szétnézett, majd megismételte a mondatot. — De miért? — tetette a csodálkozást a szobrász. — Milyen alapon? — Mert kell — mondta az öreg. — Uram, ha nem tévedek, ön Gida Gida — így a művész. — Azt hallottam, hogy ön emberi módon meg szokta indokolni ilyen igényét. Gida lehajtotta a fejét: — Igaza van. Bocsássa meg, de már nem bíróim a strapát, öregszem ... Tulajdonképpen már nyugdíjban volna a helyem. Vér eres szemét könny futotta be. — Persze, csak mondogatom ... Hát meg tudnék én lenni akár egy napig is munka nélkül? S ezzel a mondattal nyert — azóta is pontosan kapja a havi ötvenét. Hiába, akadnak még emberek, akik előtt nimbusz* van a szorzatomnak. Szentivánéji ;>I m IT. (r” ’ c! festménye. Pipiül*': ijílj Balaton. R. Kiss Lenke alkotása. (Az 1. cl tat anyagából)
