Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-01 / 256. szám
Baranya az ellenfél Ma Kaposváron játszik Somogy ificsapata November 1-én folytatódik, l majd 15-én befejeződik az országos ifjúsági labdarúgó- torna selejtező sorozata. Megyénk ificsapata mérsékelt sikerrel szerepelt az eddigi négy fordulóban. Tolna, illetve Baranya együttesétől 10:1, illetve 2:0 arányú vereséget szenvedett. Ezt követte egy hazai győzelem Fejér csapatával szemben. A 3:l-es kaposvári vereségért azonban máris visszavágtak a fehérváriak, akik legutóbb 4:1-re győztek Székesfehérváron a mieink ellen. Most két hazai mérkőzésre kerül sor. Az első ma délután 13 órakor lesz a K. Rákóczi sporttelepén. Váradi Lajos edző »menet közben« ugrott be szakvezetőnek az ifjúságiakhoz, ahol korábban minden gond Baranyai István nyakába zúdult. A mai mérkőzésre is Váradi készítette föl a csapatot. A következő játékosokat hívták meg: Kótai, Spisák (kapusok), Szita, Dóczi, Horváth, Orosházi, Culácsi (hátvédek), Stofa, Stier, Treszler (középpályások), Bántó, Balogh, Küher, Pável, Kovács, Petz (csatárok). — Baranya megye csapata sem a legjobban rajtolt, de az utóbbi időben feljavult. Nehéz mérkőzésre számítunk, s bízunk abban, hogy a hazai pálya előnye a mi javunkra billenti a mérleget — mondta Váradi Lajos edző. Jól számítottak a Táncsicsnál A K. Volán fölényesen nyerte a tekerangadót Két héttel az idei bajnokság befejezése előtt rangadóra került sor az összevont megyei teke csapatbajnokságban. A táblázat élén álló Kaposvári Volán a 3. helyezett Dombóvári Spartacus csapatát fogadta, és győzte le imponáló fölénnyel. Ügy fest, ez évben ismét a K. Volán szerzi meg a kísérleti jelle^S NB III. bajnoki címét, s a jogot, hogy Somogy megye képviseletében részt vegyen a Nagykanizsán november 24—25-én sorra kerülő osztályozóknn. Mint értesültünk, ez lesz az utolsó osztályozó, mert a Magyar Teke Szövetségben a hírek szerint polgárjogot nyert az NB III, s ez kiküszöböli az osztályozok rendszerét. A bajnoki táblázat 2. helyén álló K. Spartacus szintén fölényesen nyert. A szövetkezetiek ezzel megerősítették helyüket. K. Volán—Dombóvár 7:1 (2754:2672) Ld.: Horváth 484, Peltzer 473, illetve Árvái 473, Mándli 445. K. Spartacus—K. Vasas 7:1 (2796:2474) Ld.: Hász 490, Végh 477, illetve Bárány 439, Szabó 430. K. Fáklya—Mohácsi Farost 6:2 (2461:2337) Ld.: Kertész 443, Szakály 427, illetve Predács' 450, Gulyás 401. Pécsi Volán—K. Közút 7:1. (2551:2315)' Ld.: Görbe 467, Turbéki 441, illetve Rédei 402, Juhász 401. Komló—Siófok 8:0 (2506:2164) Ld.: Papp 437, Czukor 423, illetve Peltzer 393. — Megmondjuk őszintén, számolunk azzal, hogy a Táncsics SE egyik pillanatról a másikra nem tudja pótolni a olyan labdarúgóit, mint amibajnokság közben eltávozott lyen Ludányi, Garamvölgyi vagy Hangai volt — mondta a múlt vasárnap a Táncsics SE —Máza-szászvári Bányász NB Il-es mérkőzés előtt Stepán Tibor, a szászváriak edzője. Valljuk be, nem volt alap nélküli a vendégcsapat vezetőinek megállapítása. Nemegyszer voltunk már tanúi annak, hogy amikor a szükség bajnokság közben csapatátszervezést követelt a Táncsicsnál, bizony recsegni-ropogni kezdett a gépezet. Az ellenfél most is arra számított, hogy ez következik be. Valamit viszont figyelmen kívül hagyott. Az 1973/74. évi bajnokság kezdete előtt a Táncsicsnál számba vették a jövőt. Az, ami korábban csak óhaj volt, most kezdett megvalósulni! Nemcsak »átutazó« játékosok kerültek a Táncsics SE-hez. Igaz, voltak, akik azt hajtogatták, hogy a K. Rákócziból »kikopott« játékosokkal — akiket a Táncsics a bajnoki rajt előtt igazolt — nem lehet majd megváltani a világot. A jelek azonban valamelyest mást mutatnak. Hétről hétre bebizonyosodik, hogy Szöllősi György, Horváth József meg az egészséges Szabó László bizony befér a mai NB Il-es csapatokba. Sőt! A volt Rákóczi-labdarúgók — a Tán- csics-vezetők elképzeléseinek megfelelően — talán még a tervezettnél is rövidebb idő alatt a csapat pilléreivé váltak. Szöllősi a védelem oszlopa. aki nagy tapasztalatával irányítani tud, higgadtsága pedig aranyat ér. Horváth a középpályán, vagy ha szükséges, elöl és hátul egyaránt motor. Szabó is nem egy csatában igazolta azokat, akik bíztak benne. Egy bizonyos: a vezetők jól számítottak. Máris van »váza« a csapatnak. Alakulgat az a szilárd alap, amelyre építeni lehet, s ha itt- ott rés keletkezik — mint most Hangai-ék távozása nyomán —, akkor az űrt menet közben is pótolni lehet. Ügy, ahogy az vasárnap is történt, s aminek éppen a Máza- Szászvár a szenvedő alanya. A Táncsics SE-nél a pillanatnyi harmadik helyből nem vonnak le messzemenő következtetést. Ügy mondják a vezetők, a szerencsés körülmények is közrejátszottak. Az ellenfelek nem várt pontokat vesztettek, ezért kerültek a 11. forduló után az élcsoportba. Számolnak azzal is, hogy most két idegenbeli mérkőzés következik. Mindenesetre úgy fest, hogy most zökkenőmentes lesz az átállás, nyugodtab- ban lehet várni a folytatást. Sikerrel zárultak Somogybán a munkahelyi spartakiadok A tömegsport céljait szolgáló munkahelyi spartakiádok nem tekintenek vissza olyan múltra, mint a falvak hasonló versenyei. De hogy jövőjük van, azt már megyénkben is jó néhány példa igazolta. Amikor először rendeztek szakszervezeteink ilyen jellegű versenyeket, viszonylag nagy tömekek kapcsolódtak be. Űj sportágak születtek e spartakiádokon. Az üzemi spartakiád lett a gazdája többek között a kispályás labdarúgásnak. A sportlövészet, az üzemi kézilabda-bajnokság szintén nagy népszerűségnek örvend és mutatja, hogy mely úton kell haladniuk a jövőben e versenyek szervezőinek. A jövő nagy feladatot ró a munkahelyi spartakiádok gazdáira. A minap látott napvilágot a hír, hogy 1974-ben ismét megrendezik az országos sportnapokat, és ennek keretében szinte főszerephez jut a munkahelyi spartakiád. Az idei versenyek amolyan főpróbának számítottak. — Megyénkben az idei szakmai spartakiádok (sportnapok) várakozáson felül jól sikerültek. Tudunk sikeres üzemi versenyekről. A szakmai megyei döntők mindenütt ünnepszámba mentek, örvendetesen nagy volt a részvétel is. Felszínre hozta az idei spartakiád, hogy melyik sportágak kedveltek elsősorban az üzemek dolgozói között, és hogy hol kell nekünk, szervezőknek jobb propagandával, alaposabb szervezéssel előmozdítanunk a ma még talán kevésbé népszerű sportágakat, Először rendeztünk megyei döntőt a munkahelyi spartakiádok keretében három sportágban. A labdarúgás, a kézilabda meg a sportlövészet mintegy félezer üzemi sportolót mozgósított. Színvonal tekintetében is előbbre léptünk, és bizakodással várhatjuk, hogy a spartakiád döntők folytatásában — amikor röp- labdázók, tekézők, sakkozók meg a legújabb sportág, a tollaslabda kedvelői döntik majd el a megyei elsőséget — hasonló versenyekre kerül sor. Az idei spartakiádok tapasztalatait kívánjuk hasznosítani a jövő évi versenyeken, amikor az országos kiírásnak megfelelően, a megyei döntőkkel nem zárulnak a küzdelmek, hanem bajnokaink Somogy színeinek képviseletében az országos döntőn folytatják. Remélhetően olyan sikerrel, mint korábban — mondotta Völgyi László, az SZMT sportbizottságának vezetője. 1 Az 1973. évi munkahelyi ] spartakiád már lebonyolított döntőinek végeredménye: I KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Három csapat körmérkőzésen döntötte el a bajnoki cím sorsát. Végül is a HVDSZ- bajnok. a Kaposvári Költség- vetési Üzem együttese nyerte a tornát, 2. az EIVRT a (Vasas-bajnok), 3. a Tabi Mezőgép (a MEDOSZ-bajnok). KÉZILABDA Férfiak 1. VRKM, 2. Húskombinát, 3. EIVRT. Nők 1. Húskombinát, 2. Gyógyszertár V., 3. FÜSZÉRT kaposvári fiók. SPORTLÖVÉSZET Férfiak 1. VBKM, 2. MÉSZÖV, 3. Balatonboiglári ÁG. Nők 1. VBKM, 2. Balatonboglári ÁG, 3. MÉSZÖV. K. S. A Kaposvár 1. sz. Postahivatal dolgozókat vesz föl Jelentkezni lehet a hivatal várasá hírlapoaztáüyán. _____ (S) K apoly az első, a K. Vasutas második Tegnap közöltük a megyei labdarúgó-bajnokság állását, a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség hivatalos táblázata alapján*. Kiderült azonban, hogy a sorrend összeállításába hiba csúszott. A táblázat készítője fordítva vezette föl a Csurgó—M. Latinca 3:2-es mérkőzés eredményét. Most a hibát kijavították. Ennek megfelelően mi is helyesbítünk. Az élcsoport állása a következő: 1. Kapoly 11 8 2 1 35:10 18 2. K. Vasutas 11 6 5 — 28:12 17 3. Csurgó 11 7 2 2 25:13 18 4. M. Latinca 11 7 2 2 18:11 16 5. Babócsa 11 5 3 3 23:28 13 A további sorrend változatlan. VÁLLALUNK új PANTHER-darunkkal — 12 m magasságig — daruzási munkát Azonnali megrendelést is elfogadunk. Afész, BaJakmmária-fürdő. Ügyintéző: Gaál István. Telefon: 13. _______________________(11914) N OVEMBER Milyen lesz az időjárás? 1 A várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, néhány helyen — inkább csak az ország keleti felén — futó esővel, havas esővel. Elénk, helyenként erős északi szélre számítha- CSÜTÖRTÖK tunk. Hűvös idő, éjszakai fagyok. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, . csütörtökön 6—10 fok között lesz. Marianna Rendkívüli tv-Iottósorsolás lesz november 18-ám, a műsoros sorsolást a televízió is közvetíti. A tv-lottószelvé- nyek között november 20-ám rendkívüli tárgynyeremény- sorsolá&t is tartanak. Főnyeremények : balatonszaibadisósrtoi telkek vxkendházzal A rendkívüli tv-lottósz elvén yek beérkezési határideje november 15-e, csütörtök, 12 óra. — Ma este a tv a tervezett 'kaposvári ifjúsági és úttörő- ház körüli bonyodalmaikról közöl riportot 18 órakor kezdődő Radar adásában. — Óvodai csoporttermeket adnak át a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából Lábadon. — A munkásvédelmi vetélkedő elődöntőjét a megyei szintű versenyek győztesei számára tegnap rendezte meg Székesfehérváron az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsának szoci ál politikai bizottsága. — 250 méter hosszú járdát éipítenek a közeljövőben a vönsd Béke utcában. 40 ezer forintat a fejlesztési alapból adnak erre a célra; a lakos» ság ötezer forint értékű társadalmai munkát vállalt. — Befejeződött a szüret a kéthelyi Aranykalász Tsz 106 holdas szőlészetében. Holdanként 54 mázsa szőlőt takarítottak be. — Véget ért az angolnahalászat Siófokon. Október 11. óta a Sió-zsilipnél mintegy 30 mázsa angolna »sétált be« a csapdáiba, s ezzel 200 mázsára nőtt az idei angolnazsákmány. — Elkészült az egészségház is a Zámka és Akaid között épülő balatoni úttörőváros- ban. A mini kórházban egyszerre 30 beteget kezelhetnek. Pinceklub nyílik Siófokon A Somogy megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala szombaton nyitja meg a siófoki pinceklubot Novemberben idegenforgalmi témájú élménybeszámolót, filmvetítéssel egybekötött előadásokat tartanak majd a klubban, s idegienvezetői tanfolyam indul. Nyelvet is tanulhatnak itt a fiatalok, illetve bélyeggyűjtő, fűm- és fotó- klubesteket tartanak. — Űj típusú import és hazai csillárok nagy választékban érkeztek a kaposvári Május 1. utcai villamossági szak üzletbe, (x) (11933) — Az Express társasutazást szervez Csehszlovákiába és Lengyelországba. Magas-tátrai körutazás autóbusszal: november 27—30. Irányár 830 Ft. Utazás Lengyelországba, Krakkó—Zakopane útvonalon, autóbusszal november 30-tól december 4-ig. Irányár: 1100 Ft. Jelentkezni lehet: az Express Utazási Irodán, Kaposvár, Ady E. u. 7. sz. alatt. Telefon: 13-556. (11943) — Értesítjük a lakosságot, hogy november 4-én Kaposváron országos állat- és kirakodó-, valamint autó- és motorvásár lesz. (11909) — Értesítjük vásárlóinkat, hogy a balatonfenyvesi TÜZÉP-telep- re megérkezett az olasz padlóburkolólap, továbbá 3—4 szárnyú üveges és zsalus ajtók is kaphatók. Telepünk az építkezéshez szükséges összes építőanyagot biztosítja. (11936) 10 évvel ezelőtt, 1963. november 1-én fellőtték a Szovjetunióban az első irányítható és manőverező űrhajót, a Poljot/l-et. Az űr meghódítására indított lenyűgöző méretű hadjárat 1957. október 4-én, az első szputnyik fellövésével kezdődött, a híres Lajka kutyával a fedélzetén. Az űrkutatás történelmi jelentőségű dátuma 1961. április 12., amikor a Vosz- tok—1 sikeresen megkerülte a Földet, fedélzetén Jurij Gaga- rinnal, a Föld első űrhajósával. 1962. február 20-án a Mercury- Atlas—6-tal a levegőbe emelkedett az első amerikai űrhajós, J. H. Glenn, aki háromszor kerülte meg a Földet, s sikeresen leszállt a Csendes-óceánra. 1962. augusztus 11-én került sor az első csoportos űrrepülésre: A Nyikolajev és P. Popovics űrhajójával 64-szer repülte körül a Földet, és 5 kilométerre megközelítette egymást. 1963, június 14-én emelkedett a világűrbe a világ első űrhajósnője, Valen- tyina Tyereskova. Ugyanebben az évben került sor a Poljot—1 repülésére, amely az űrhajó nagyobb manőverező képességét kísérletezte ki. 1965. december 15-én amerikai űrhajósok részvételével megtörtént a világ első űrrandevúja. A következő esztendő január 31-én a Luna—9 műhold sikerrel Holdra szállt, s 1969 júliusában az amerikai Apollo—ll űrhajó sikeres Hold körüli repülést végzett, július 21-én pedig — a világon elsőnek — az úgynevezett holdkomp segítségével, a Hold felszínére lépett Neü Armstrong amerikai űrhajós. Mint ismeretes, néhány év múlva sor kerül az első közös szovjet—amerikai űrrepülésre is, amelynek tudományostechnikai előkészületei már javában folynak. Farkas Krisztina a takarékossági világnap első újszülöttje Hagyomány megyénkben, hogy a takarékossági világnap első újszülöttjét kétezer forintos takarékbetétkönyvvel ajándékozza meg az OTP. Az idén e nap eüiső újszülöttje Farkas Krisztina volt, aki a siófoki kórházban látta meg a napvilágot A betétkönyvet a takarékpénztár siófoki fiókjának igazgatója adta át, és virágcsokorral köszöntötte az édesanyáit — Tíz iskola 40 tanulója, vett részt tegnap Kaposváron azon a vetélkedőn, amit az úttörőszövetség és az OTP rendezett a takarékossági világnapon. A Bartók Béla Iskola tanulói lettek az elsők. — Saját tulajdonában levő önvédelmi fegyverével megölte dr. Vlasies Anita! harminchat éves, marcali járás- bírósági bírót Horváth Kulcsár Ferenc hetvenhat éves, nyugdíjas marcali lakos. Ezt megelőzően megsebezte a vele haragos viszonyban, lévő Budvig János hetvennégy éves marcali férfiszabót. Horváth Kulcsár Ferencet a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság letartóztatta, és megindította a vizsgálatot. —Felhívás! A kereskedelmi és vendéglátóipari főiskola az 1974— 75-ös tanév felvételi vizsgájára előkészítő tanfolyamot indít. Pécs, Rét u. 10., kereskedelmi szakközépiskola. Az előkészítő tanfolyamon az alábbi felvételi tárgyak kerülnek oktatásra. A kereskedelmi karra jelentkezőknek; matematika és kereskedelmi gazdaságtan vagy történelem. (Az utóbbi kettő választás szerint.) A kereskedelmi szakközépiskola nappali tagozatán végzők számára matematika és kereskedelmi gazdaságtan. A vendéglátóipari karra jelentkezőknek: matematika és vendéglátóipari ismeretek (az üzemgazdaságtant és az értékesitési tantárgyakat foglalja magába) vagv kémia (az utóbbi kettő választás szerint). A vendéglátóipari szak- középiskola nappali tagozatán 1974-ben végzők számára matematika és vendéglátóipari ismeretek. A kéttárgyas előkészítő tanfolyam részvételi díja 650 Ft. Az egytárgyas előkészítő tanfolyam részvételi díja 340 Ft. A jelentkezési határidő; 1973. november 10. A jelentkezési lapok beszerezhetők a fent megjelölt iskolában. Részletes tájékoztató a Kereskedelmi Értesítő 33. számában. (119361