Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-27 / 277. szám

Az ártalmatlanná tett cigaretta Szélmalomharc az a küzde- ;m, melyet az orvostudomány ív a dohányosok óriási tá­borával. Hiábavalók a bizonyí­tékok, amelyek jelzik a niko­tin és a füst ártalmait: a tü­dőrák és a dohányzás közötti összefüggés, az infarktus ve­szélye, a szív és a keringési rendszer egyéb megbetegedé­sei és még hosszan lehetne so­rolni. Aki egyszer rászokott a dohányzásra, minden veszélyt vállal, ahelyett, hogy kitenné magát néhány hónapi kényel­metlenségnek. S mint minden nehéz kér­dés megoldásánál, itt is fel­merült a kompromisszum le­hetősége: olyan cigaretta elő­állítása, amely veszélytelen, vagy inkább ártalmatlan az egészségre. A világ minden táján vé­geztek már erre vonatkozó kí­sérleteket, eddig nem sok si­kerrel. Legújabban Washing­tonban, a nemzeti rákkutató intézetben rendezett nemzet­közi értekezleten azokat az eredményeket ismertették, melyeket a nyugatnémet do­hányipar hamburgi kutatóin­tézetében folytattak. A há­rom évig tartó kísérletsorozat állítólag nagy lépéssel hozta közelebb a tudományt az ár­talmatlan cigaretta problémá­jának a megoldásához. Feláldozott egerek A kísérletek során mintegy 9 ezer fehéregér bőrére csó- pögtetettek cigarettafüstből le­csapolt kondenzátumot, s mintegy 4500 szíriai arany­hörcsöggel lélegeztettek be cigarettafüstöt és vizsgálták a kiváltott biológiai, pontosab­ban rákkeltő hatást. A szíriai aranyhörcsögben ugyanis igen jól lehet tanulmányozni az emberi szervezetben fellépő tüdőrákhoz hasonló gégefőrá- kot. A csepegtető teszt eredmé­nyét a kutatók az alábbiak­ban foglalták össze: — A cigaretta rákkeltő ha­tását, ellentétben az eddigi feltételezéssel, nem lehet a füstkondenzátum benzpirén- tartalma alapján megítélni. — Megnő a rákkeltő hatás, ha a kondenzátumot dimitil- benzantracénnal kombinál­ják. — Ha a cigarettába fóliado­hányt töltenek, a fólia előál­Hatalmas hómaró Minden eddiginél nagyobb méretű és teljesítményű hó­marógép gyártására készült fel egy nyugatnémet gép­gyár. A 3,8 méter magas és csaknem 10 méter hosszú munkagépet két, egyenként 450 lóerős Diesel-motorral lát­ták el, amelyek óránként 80 liter üzemanyagot fogyaszta­nak. A gépóriás óránként 25 kilométeres útszakaszt tud SOMOGYI GÉZA .légkoporsó no. Zajt, hangokat hall, valami tompa, monoton hangokat, amelyek időnként fölerősöd­nek, mintha egy nagy üres csarnokban vagy templom oan lenne. A hangok összeszűkül­nek, tömör, sötét, vastag tömbbé sűrűsödve, majd tágult a tér, és ismét világos, el­nyújtott visszhangos lesz. Mintha ismételnék őket. Torka ég, száraz, nyelvét nem tudja mozgatni. Szeme előtt karikák; sok-sok színes karika, gömbök, színes lánc­füzérek, kígyózó futással, hó­lyagokká dagadva, színe vesz­tett, puha, fulladozó hólya­gok. S nyomják a mellére, ar­cára fekve, lágyan, lassú, foj­tó nyomással. Lába izzó parázsban. És ka­lapálják, állandóan kalapál­ják. Most nagy ívben emelke­dik egész teste, szögletes for­dulatokkal, ritmusosan hin­tázva. Nagy hintázó lengéssel száll, száll tovább, de a kari kák. a gömbök, a hólyagok □ Somogyi Néplap kísérik. A karja — úgy érzi — tőből fog kiszakadni. Rövid időre emberi hango­kat is hall, de az értelmét nem tudja. És egyáltalán: nincs ér­telme semminek. A fájdalom, a fulladás, a hinta és minden, amit lát és hall, csak van. ű is csak van, de minden szub­jektív tudat nélkül. Egyszerre minden megszűnt. A víziókkal teli látomások és az én. Lassan, mint az álomból éb­redő, szenderegve vesz tudo­mást arról, ami körülötte tör­ténik. Hangokat hall. Isme­rős hangokat, de nem tudja, mi az. Emberi beszédet. És bár ez is ismerős, nem ismeri föl. Kezével szalmát markol. Szeme lassan észreveszi a tárgyak körvonalait. Sötét szürke alapon fekete csíkok. Jobbra deszkafal, feje mögött egy vödör. Balra az eg világoskék négyszögét egy henger alakú tárgy bontja neg. Főzőüst. Most már ráismert a hang­ra is. Asztalosé. A konyhakocsin van. A zsí­ros, füstös szag is ezt bizo- nyítju. megtisztítani, miközben akár három méter magas hótorla­szokkal is megbirkózik. Maxi­mális teljesítménnyel dolgoz­va egy óra leforgása alatt mintegy 600 tonna havat la­zít fel és fúj ki az út szélé­re. Elsősorban repülőterek és autópályák gyors megtisztítá­sára használják, ahol egy-két órai forgalmi akadály is sú­lyos problémákat okozhat. lítási módjától függően külön­böző mértékben csökkenthető a cigaretta biológiai aktivitá­sa. — Egyharmadára csökkent­hető a füstkondenzátum kór­okozó aktivitása, ha nátrium­nitrátot adnak a dohányhoz. A szakemberek számára is meglepő, hogy a fóliadohány egészség szempontjából elő­nyösebb. A fóliadohányt régen a szivarok borítólapjának használták fel, és ez mint do­hány, gyenge minőségűnek számított. Ügy állítják elő, hogy a dohányt megőrlik, ki- hengerlik és lapokra vágják. Egészségi szempontból előnyö­sebb hatását azzal magyaráz­zák, hogy sokkal gyorsabban ég el, mint a közönséges do­hány. Védekezési lehetőségek A »füstölő teszt« során az alábbiakat figyelték meg: — A nagy adagokban törté­nő füstölés a kísérleti állatok 10 százalékánál gégerákot idé­zett elő. Felére csökkentett füstölésnél viszont az állatok­nak csak mintegy 0,6 százalé­ka betegedett meg. Ez azt bi­zonyítja, hogy a dohányfüst mennyiségével arányos a rák­keltő hatás. — Tüdőrákot szélsőséges kí­sérleti feltételek mellett sem tudtak előidézni az állatokon. — Acetátszűrők alkalmazá­sa esetén ugyancsak 0,6 szá­zalékra csökkent a rákban megbetegedett kísérleti állatok aránya. — Fóliadohányból készü't cigaretták füstje elváltozáso­kat idézett ugyan elő a légző­szervek nyálkahártyáin, de nem okozott gégerákot. __ Más kóros elváltozást ( gyomorhurut, gyomorrák, hörghurut, tüdőtágulás, ér- és szívbetegség) nem tapasztal­tak. Noha az állatkísérletek eredményeit nem lehet köz­vetlenül átvinni az emberi szervezetre, de következteté­sek mégis vonhatók le belő­lük. A szakemberek szerint az alábbi megállapítások az em­berre is érvényesek: Az eddig rákkeltőnek ' is­mert anyagok rákokozó hatá­sa a cigarettafüstben gyengé­nek nevezhető. Aki tehát ke­veset dohányzik, a cigarettát nem szívja csonkig, és acetát- vagy nátriumszűrőt használ hozzá, az mintegy 20 évvel ki­tolhatja a fenyegető tüdőrák fellépésének közvetlen veszé­lyét. M. L. A gyomra émelyeg, de nem a szagtól, hanem a gyönge- ségtől. Nagyokat nyel, de min­den nyelés kínos, szúró érzést vált ki. Az émelygés lassan múiik. Vizet kér. Ügy érzi, ordít, de nem hallja senki a nagy vi­tában. — Egy kanállal mindenki­nek — harsogja rekedt, bor­ízű hangján Asztalos. — Több nincs. — Nem tudok már, csak egy kondérral főzni. Hó van, de tea nincs. Hóléből főzött teát osztoga­tott. Cukor nélkül. Bárki ka­pott, aki kért. De egyszerre megállt a kanál a kezében. El­sápadt. — Maga mit akar?! — ri- vallt rá az előtte állóra. Alig érezhetően vibrált a hangja. — Hogy-hogy mit? Teát! — felelt a másik keményen, de egy kis határozatlansággal. S kezében tartott csajkával, tü­relmetlen mozdulatot tett. — Na, adja már! — Talán alázatosan ... — Tizedes! Álljon vigyázz- ba, ha velem beszél. Külön­ben ... A többiek feszülten figyel­tek. — Mit különben? Ki maga? Kotródjon innen, mert ezzel a kanállal úgy vágom pofán... — Asztalos őrnagy vagyok. — Igen? Én meg Asztalos tizedes. Na, druszám, menj a ... ba, mert tényleg bánatos leszek, és bánatomban úgy váglak képen, hogy egyből megvígasztalódom. Hol a csil­lag? Meg a sáv? Ki hiszi el. hogy őrnagy vagy? Hallottá­tok, emberek?! Azt mondja, őrnagy. Jó, mi? — fordult a többiekhez, majd kitárta kö­penyét. — Én tizedes vagyok, látod? Mutasd meg te is a NOVEMBEB 27 LEDD Virgil Milyen lesz az időjárás ? A várható időjárás ma estig; Túlnyomóan fel­hős idő, sokfelé havazás, havaseső, helyenként eső. Mérsékelt, időnként megélénkülő, majd megerősö­dő északnyugati, északi szél. A várható legmaga­sabb nappali hő mérséklet ma 0—5 fok között lesz. — A munkás színjátszók országos találkozója befeje­ződött vasárnap Tatabányán. Az amatőr együttesek három napig tartózkodtak a bá­nyászvárosban, ezalatt min­denütt telt ház előtt szere­peltek, és nagy közönségsi­kert arattak. — Békeaktíváknak tartott előadást dr. Szántó György, a Politikai Főiskola tanszékve­zető tanára tegnap délután Siófokon. Az időszerű nem­zetközi kérdésekkel foglalko­zó tájékoztatót nagy érdeklő­dés kísérte. — A megyék népművészeti kiállításának — amely a Magyar Nemzeti Galériában látható — nyitvatartási ide­jét a nagy érdeklődésre való tekintettel január 6-ig meg­hosszabbították. Üzemi étkeztetés Somogybádon Somogyjádon a község ve­zetői és a lakók régóta kér­ték már, hogy az áfész vál­toztassa meg az italbolt kocsmajellegét. Kulturáltabb körülményeket szerettek vol­na itt, és lehetőséget arra, hogy meleg ételt vehessenek. Az áfész igazgatósága nem­rég befejezte az átalakítást. Félmillió forintot költöttek az üzletre. A régi kocsma helyén ma étterem, különte­rem, konyha van, az előírt szociális helyiségekkel, rak­tárakkal. Presszó- és zene­gép, televízió és rádió is he­lyet kapott itt. Az étteremben 20—30 ebéd fogy naponta és vannak már vacsoravendégek is. Rövide­sen bevezetik az előfizeté­ses ' étkezést, amely elsősor­ban a most kialakuló ter­melőszövetkezeti központ dol­gozóinak étkezési gondjait oldja meg. rendfokozatodat, és ha az vagy, akinek mondod magad, itt főbe lőhetsz! Emberek! —1 emelte föl a hangját. — Hall-k játok? Főbe lőhet, ha őrnagy,? és ha van fegyvere... Többen elértették a szituá-3 ciót. Kuncogtak, sőt különoö-ji ző kiáltásokat is lehetett nal-j lani: i — Levágta, mert be vátj szarva... de a pofája most is nagy — ilyet és hasonlót. Az őrnagy lángvörös, dühtől, eltorzult arccal hallgatta őket, majd sarkon fordult: — Még találkozunk! — kiál­totta. — Na és? — pimaszkodott jogosan Asztalos. — Akkor mi lesz? Ki fogja elhinni, hogy egy őrnaggyal kikezdtem .. .^ Különben, jöjjön, azaz gyere) ide! f Nem tudni, miért, de a le-4 vágott csillagú tiszt megállt. ^ Asztalos nagy komolyan le-j hajolt, és fölvett egy üres* konzervdobozt. ^ — Nézd, ennek sárga a bei-? seje. Ebből vághatsz csillagot.? Huncut mosoly bújkált a? szemében, de az arca változat-? lanul merev, nyers maradt. ? — És ti is — fordult a töb-, biekhez —, most előléphettek.? Különben ő — mutatott a, tisztre — a gatyájából is vág­hat csillagot, mert az is sár­ga... sárga bizony — és most már hahotázott. Széles moz­dulatokkal csapkodott. — Ha­ha ... ha-ha-ha... Hirtelen megmerevedett. A mellette álló segédjének nyúj­totta a kanalat: — Ossza maga, mert nekem hányingerem van és nem aka­rom elrontani ezt a jó teát. (Folytattak.) — Lillára emlékezett va­sárnap a Komárom megyei Dunaalmás község lakossága. Dr. Szilágyi Ferenc irodalom- történész előadásban méltat­ta a magyar felvilágosodás legnagyobb költőjének életét és munkásságát, majd dr. Ferenczy Miklós, a falu or­vosa Csokonai Dunaalmás- hoz fűződő kapcsolatáról tar­tott tájékoztatót. — Százhatvannégyről 652 kilogrammra növekedett az egy hektárra jutó műtrágya mennyisége a somogyi me­zőgazdasági üzemekben Ji- zenkét év alatt — Minden eddigi termelési eredményét túlszárnyalta egy hónappal az év vége előtt az ország legnagyobb kohászati kombinátja, a Dunai Vasmű. A vállalat árbevétele meg­haladta a hétmilliárd forin­tot, nyeresége pedig csak­nem 700 millió forint. A ter­melési érték növekedése dön­tően a termelékenység emel­kedésének köszönhető. — Levél a dunaharaszti út­törőknek. Az expediciós moz­galom keretében a Kaposvári Kefe- és Műanyag-ipari Vál­lalattól kért ismertetőket, prospektusokat a dunaha- raszti II. sz. iskola VIII/a osztálya. Az üzem vezetői a centenáriumát ünneplő Ka­posvárról, a megyeszékhely iparáról is küldtek ismerte­tőket a fiataloknak. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közü- leteket hogy 1973. november 29-én de. 8 órától du. 14 óráig a Füredi utcában, Komárom ut­cától a laktanyákig, Sopron u.- ban, Kőszeg u.-ban, Szombathely u.-ban, Győr u.-ban áramszünet lesz. (13364) A FONYÓDI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET azonnali belépéssel keres asztalos és vasbetonszerelő Jelentkezés a szövet­kezet telephelyén: Fonyód, Blaha Lujza u. 26. sz. alatt. (13341) Megkezdődtek a gyermekbénulás elleni védőoltások Tegnap az egészségügyi mi­niszter utasítása értelmében országszerte megkezdődött a gyermekek járványos gyer­mekbénulás elleni kötelező védőoltása. A gyermekek a védőoltásokat szájon át be­adható vakcinák formájában — meghatározott időközön­ként — három részletben kapják meg. Az első oltások ideje november 26-tól de­cember 1-ig tart. A második oltás időszaka 1974. január 7-én kezdődik, és január 12- én ér véget, míg a harmadik gyermekbénulás elleni vak­cina-típust 1974. február 4- től február 9-ig adják be. A rendelkezésnek megfe­lelően oltás az említett idő­szakban az 1970. október 1. és 1973. szeptember 30. kö­zött született gyermekek szá­mára kötelező. Jövő év feb­ruár 4. és 9. között azonban be kell oltani az 1973. októ­ber 1. és november 30. között született csecsemőket is. — Szakács tanfolyam indul Nagyatádon 25 részvevővel. A kétéves tanfolyam célja a szakácsutánpótlás biztosítá­sa a város és a járás üzemi és intézményi éttermeiben. A közismereti tárgyakat a he­lyi gimnázium tanárai, a szaktárgyakat pedig a ka­posvári szakmunkásképző ta­nárai oktatják. — Négyes ikreket hozott a világra egy touloni klinikán a 28 éves Bandini asszony. Az ikrek — mind a négy lány — hét hónapra szület­tek. Orvosi jelentések sze­rint mindnyájan egészsége­sek. — A munkaerő és a bér- gazdálkodás időszerű kérdé­seiről tartott nagy sikerű elő­adást Nagyatádon Pongrácz László, a Munkaügyi Mi­nisztérium főosztályvezetője. — Húszfajta, Japánban ké­szített gyógyszer forgalomba hozatalát tiltotta meg a ja­pán egészségügyi és szociális ügyek minisztériuma, miután megállapította, hogy e ké­szítmények használatának az egészségre veszélyes mellék­hatásai vannak. — Bakfis műszőrme divat­bundák nagy választékban kaphatók a kaposvári Csibd gyermekruházati áruházban. (13359) A MEGYEI KÓRHÁZ — KAPOSVÁR — FÖLVESZ anyagraktárost Érettségizettek előnyben! Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az intézmény személy­ügyi főelőadójánál. (13348) W<!r f, : Tegye •otthonosabbá lakását új bútorral! 6700 Ft-tói 24 500 Ft-ig 5400 Ft-tói 11 000 Ft-ig 1100 Ft-tól 2 600 Ft-ig Szekrénysorok Ülőgarnitúrák 1—3 ajtós szekrények 1 és 2 személyes heverők 1800 Ft-tól 3 600 Ft-ig Dohányzóasztalok 350 Ft-tól 500 Ft-ig Most a kiegészítő bútorok bőséges választékát találja a kaposvári Lakberendezési Áruházban. (13308)

Next

/
Oldalképek
Tartalom