Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-02 / 257. szám

röhj±e(£ (Szevkn z£őlég,! Örömmel tudatom önökkel, hogy a hírlapkézbesűés jóvoltából (bár amióta az épületek kapui alatt vannak a levélszekrények, nem nagyon beszélhetünk kézbesítésről) új vasárnapi sportra nyílt alkalmam. Elterjesztését — egészségünk megóvása érdekében — ezúton is javaslom. A reggeli nyújtózkodás u án lefut az ember a harmadik emeletről a Somogyi Néplap vasárnapi számáért, mond­juk 8 órakor. Újság nincs. Visszaballag, és közben mély légzési gyakorlatot végez. A reggeli elfogyasztása után — még mindig nagy ambícióval — megismétli a gyakorlatot. Újság nincs. Még kétszer meg kell ismételni ezt a mé szert, és 10 óra után van újság, lehet lazítva olvasni. Egészséges, jó testedzés ez. Kérem, ha lehet, ezután vasár­nap csak dél felé hozzanak, újságot, mert addig félórán­ként egyfolytában gyalogolhatok, és jobban ízlik majd az ebéd. Tisztelettel: &liti Qózitf. Kaposvár, Marx Károly köz 10. ni. e. 2. (Kérésének eleget tettünk, máris hozzájárultunk módsze­rének terjesztéséhez. Ámbár ésszerűbbnek tartanánk, ha a reggeli órákat az uszodában töltené. Bízunk ugy anis ab­ban, hogy módszerét nem lesz alkalma rendszeresen gya­korolni. Az említett vasárnap ugyanis — sajnos — eltö­rött a nyomdagép, emiatt valamennyi kaposvári olva­sónkhoz csak késve juthatott el az újság. Szerk.) Tisztelt Szerkesztőség! Novák Ferenc október 30-i glosszájával kapcsolatban közlöm, hogy a desedai játszótér hintájának hibáját kija­víttattuk. Olvasójuk figyelmességéért ezúton mondok kö­szönetét. Tisztelettel: <Dr. '(Dórjául JZáizIónL, a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozc Gazdaság osztályvezetője Tisztelt Szerkesztőség! Horváth Jenő, Balatonberény, Kossuth u. 74. szám alatti lakos azt kérte, hogy a Kék Tó áruházat délután 15 óra után is tartsuk nyitva. Szeretném elmondani, hogy az áruházban nyolc eladó dolgozik, közülük három vidékről jár be. Nehéz úgy megszervezni a munkát, hogy a vonat­csatlakozás megközelítőleg egybe essen a nyitási idővel. El kell mondanom azonban azt is, hogy Balatonberényben szövetkezetünk az áruházon Kívül működteti a 7. sz. élel­miszerboltot is. A két üzlet nyitvatartását úgy hangoltuk össze, hogy reggel 7-től este 18 óráig valamelyik bolt okvet­lenül nyitva van. A falu lakói tehát az élelmiszert egész nap beszerezhetik. Az a panasz tehát, hogy 15 óra után a hazatérő dolgozók nem tudnak bevásárolni, nem fedi a va­lóságot. Megemlítem még, hogy a levélíró a 7. számú bolttól körülbelül száz méterre, a Kék Tó áruháztól pedig hat­száz méterre lakik. Valószínűleg ezért vásárol rendszeresen a 7-es számú boltban. A jelenlegi nyitvatartás egyébként csak az őszi és a téli időszakra vonatkozik. Tisztelettel: éDmikáezi Qán/yi kereskedelmi osztályvezető TAZKA XXIX. évfolyam. 257. szám. Péntek, 1973. november 2. Ifjmnkáskórusok létrehozását szorgalmazta a HÓJA megyei szervezete Értékelő, új feladatokat meghatározó ülést tartott a KÖTA megyei szervezete, mely új elnökének dr. Kanyar József kandidátust, a levéltár igazgatóját választotta meg. Heisz Károly titkár beszámo­lójából kiemeljük: az év legsi­kerültebb rendezvénye a má­jus 19—20-án lezajlott Daloló Somogy kórustalálkozó volt. melyen mintegy nyolcszáz dá- los vett részt. Kórusaink — állapíthatjuk meg a jelentés­ből— jó évet zárhatnak 1973- ban. Siófokon szembetűnően fejlődött a zenei élet. Az 1974. évi feladatok kö­zül a KÓTA a legfontosabb­nak tartja az *%úmunkáskó- rusok létrehozását. A művé szeti bizottság fölajánlotta hogy a szakmunkás- és ipari­tanuló-intézeteknek segítsé­get nyújtanak, ha erre igény mutatkozik. A parasztkórusok, népdaléneklő együttesek veze­tőinek januártól kétéves tan­folyamot szerveznek. Még eb­ben az évben, november 24-én megrendezik a veszprémi Liszt Ferenc Kórus önálló est­jét a tanítóképzőben, decem­ber 8-án Farkas Ferenc szerzői estjére kerül sor, melyen köz­reműködik a Vikár Kórus, a tanítóképző intézet női kara, a Kaposvári Munkáskórus és a Siófoki Dalkör. Reklámozott hiánycikk Kern kapható gömbszifon. Joggal mondhatná valaki: na és... Ez nem sorskérdés. Így igaz. Hogy mégis szólni kell erről, annak oka, hogy hirdetik. A televíziótól a Magyarország cí­mű hetilapig mindenütt. A vá­sárló azonban nem kap, külö­nösen ha iparcikk- vagy mű­szaki boltban keresi. Az iparcikk-kiskereskedel­mi vállalatnál elmondták az okát. A Jászberényi Hűtőgép­gyár gyártotta az üzletekben 340 forintért nem éppen kap­kodott sziföntípust. A Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, nehogy a nyakán maradjon, 240 forintra szállí­totta le az árát. Ezen az áron az iparcikk-kiskereskedelmi vállalat is szívesen forgalmaz­ta a terméket. Hamar el is kelt egy szálig. Utánrendelésre is­mét csak 340-ért lett volna le­hetőség. Így nem kellett. A gyár viszont 240 forintért »■nem hajlandó«... A termék tehát »meghalt«. Azaz még­sem. Az Élelmiszer- és Vegyi­áru Nagykereskedelmi Válla­lat további a is raktározza. A kiskereskedelem, illetve az üz­letek igényeit képes volna ki­elégíteni. Nemegyszer azonban a boltvezetők húzódoznak a megrendeléstől amiatt, hogy az a vevő, aki ugyanazt a szi­font két héttel előbb 240-ért látta, nem fogja megvenni most 340 forintért. Bonyolult ez a »szifonügy«. Egy bizonyos: a kaposvári üz­letekben nem kapható a ké­szülék. A vevő lógó orral ha­zamegy, és bosszankodva nézi a tv hirdetésében a hőn áhí­tott gömbszifont. Készülődés a télre A KPM Közúti Igazgatóságának dolgozói megkezdték a hó­fogók kirakását a hófúvásoktól veszélyeztetett útszakaszo­kon. A Kaposvár és Balatoniéiig közötti úton 2000 hófogót raknak ki. Befejezték a vetést Berzencén (Tudósítónktól.) 2150 hektár szántóterülete van a berzencei Jobb Élet Termelőszövetkezetnek. Szol- lár György üzemegységvezető elmondta, hogy 517 hektáron termeltek kukoricát. Október végéig a betakarítógépek a te­rület háromnegyed részéről helyezték biztonságba a ter­mést. A termelőszövetkezetnél elé­gedettek a termés mennyisé­gével: egy hold átlagosan 38 mázsa csövet adott. Két napja Ezüstgerely ’73 Sportfotó­és képzőművészeti pályázat Az Országos Testnevelési és Jporthivatal Ezüstgerely ’73 címmel pályázatot hirdetett képzőművészeti alkotások, sportfotók és filmek elkészíté­sére, valamint irodalmi mű­Jó példa is ?an Karikaturistáink kedvelt té­májával találkoztam a minap, "így külvárosi boltban szeret­em volna bevásárolni, de az •ladó hölgy és az egyik kedves evő hosszas eszmecserébe ezdett. Nem zavartam meg ■két, hagytam, hadd cseréljék ki nyugodtan a véleményüket. Érdekes »betegség« a mun­kahelyi trécselés. Tegyük a munkahelyünket otthonossá — de ha lehet, ne így! Egy üzemben jártam, ahol i egyik iroda falán a követ- •ző feliratot olvashattam: íunkatársaidat fölösleges jeszélgetéssel ne zavard!«. A tábla szövegével őszintén egyetértettem. Bevált szokás, hogy a jó és kipróbált módsze- •sket átvesszük. Nem lehetne en táblát kiszögezni több .a, bolt, műhely falára? i sajnálnám a humoristá akik e szöveg hatására el ..lenek a témájuktól. N. X Íz első 16 tonnás tengeri uszodám A Magyar Hajó- és Darugyár óbudai gyáregységében szov­jet megrendelésre elkészült az első 16 tonnás, vízsugárhaj­tású, önjáró tengeri úszódaru. A hatalmas berendezés kü­lönleges anyaga teszi lehetővé, hogy a daru mínusz 40 fo­kos hidegben is dolgozhasson. Az óriás daru anyakikötóje a fekete-tengeri Keres lösz. vek megírására. A Latinca Sándor Megyei Művelődési Központ vállalkozott arra, hogy a pályázóknak külön is eljuttatja a részletes pályázati feltételeket tartalmazó neve­zési lapokat, és a pályázók munkáit innen szállítják fel Budapestre. A beküldési ha­táridő 1974. március 1. A sportfotó kategóriáról egy kicsit részletesebben szólunk, mivel megyénkből várhatóan erre küldenek be legtöbb munkát. Részt vehet minden hivatásos és amatőr fotós. A hagyományosan vett sportfo­tók mellett helyet kapnak azok az alkotások is, melyek a szórakoztató testedzéssel és turizmussal kapcsolatosan ké­szültek. Pályázni csak fekete­fehér felvételekkel lehet, leg­alább 18x24 cm-es képekkel. Hat művel szerepelhet egy-egy szerző. dolgozik a szárítóüzemük. Még nem készült el teljesen, de szükségmegoldásokkal le­hetővé vált a szárítás. Befejeződött a burgonyasze­dés, holdanként 128 mázsás átlagtermést értek el. Rendel­tetési helyére került a 220 holdon termelt másodvetésű silókukorica. Október 31-én az őszi gabo­nafélék utolsó magjait is el­vetették a gondosan előkészí­tett talajba. A búza, a rozs, az árpa és a triticále 836 hektá­ron a földben van. Az őszi ga­bona nagyobbik része szépen zöldell. A tsz vezetői most az őszi mélyszántásra összponto­sítják a gépeket. Ha az időjá­rás továbbra is kedvez, akkor a tervezett területen ez is ide­jében befejeződhet. Magyar hét Linzben Linzben november 8—16-a között Magyar hetet rendez­nek — jelentették be csütör­tökön a bécsi Magyar Intézet­ben rendezett sajtótájékozta­tón. Az eseménysorozatot Linz városa kezdeményezte, s ren­dezésében a Kulturális Kap­csolatók Intézete és a Colle­gium Hungaricum is részt vesz. A Magyar hét során ki­állításokat rendeznek, szak­előadásokat, hangversenye­ket, magyar filmesteket tarta­nak. A linziek a magyar konyhaművészet remekeivel is megismerkedhetnek, mert a rendezvények napjaiban ma­gyar éttermet üzemeltetnek a városban. Nyugdíjasok köszöntése Nagyatádon (Tudósítónktól.) Bensőséges ünnepség színhe­lye volt a napokban a Nagy­atádi Komfort Ipari Szövetke­zet étterme, ahol mintegy száz nyugdíjast látott vendé­gül a szövetkezet vezetősége, a szakmaközi bizottság és a Ha­zafias Népfront városi bizott­sága. A vendégeket Balogh Lajos, a szakmaközi bizottság titká­ra köszöntötte, majd Nagy Fe- i renc, a ksz elnöke mondott ibeszédet, amelyben hangsú­com Fölösleges bűvészkedés Egy kisfiú érdeklődve nézi, hogy az anyuka tej­ben áztatott uborkaszele­tekkel rakja tele az arcát. — Ettől szebb leszek, ki­csikém! — magyarázza az anyuka. Amikor a mama negyed­óra múlva leveszi a külö­nös pakolást, a gyermek csalódottan felkiált: — Anyu! Nem sikerült a varázslat! Robot a szószéken Eredeti ötlete támadt Ron McKenzie nottighami (Nagy-Britannia) lelkész­nek. Hogy minél több gyereket vonzzon a vasár­napi iskolába, szerkesztett egy kompjutert, hogy az tartsa az előadásokat. Ez nem is volt nehéz neki, mert mielőtt pap lett, mér­nök volt Nyolchavi mun­ka eredményeként meg is született a robot, s olyan sikert aratott vele, amire nem számított. Ez újabb ötletet adott a találékony lelkésznek. Ez­után a vasárnapi istentisz­teleten a bibliai idézeteket a robot mondja. Ennek is nem remélt sikere lett. A templom, amely korábban kongott az ürességtől, most kicsinek bizonyult, annyi hivó akarja hallani isten szaval a robot szájából. Ráférne Az asszony kérleli a fér­jet: — Ezt a kalapot vedd meg nekem! Hidd el, hogy tíz évvel megfiatalít! — Milyen kár, szívem — válaszolja a férj —, hogy nem viselhetsz egyszerre két kalapot! Milliomos kutyák Eleonor Richley, az öt évvel ezelőtt elhunyt dús­gazdag amerikai özvegy­asszony elég furcsán vég­rendelkezett: egész vagyo­nát arra a százötven kóbor kutyára hagyta, amelyek­nek életét a városi sintér­nél váltotta meg. A rokon­ság minden követ meg­mozgatott, de hiába — a bíróság háromszor is érvé­nyesnek talá'tu a végren­deletet. Már csak az aubumi egyetem reménykedhet. Ha ugyanis a kutyák el­pusztulnak, a vagyon meg­maradt része az egyetemre száll. A dékán fel is foga­dott egy állatorvost, hogy vizsgálja meg a milliomos ebek egészségi állapotát, s ő úgy találta, hogy az »örökösök« egyike-másika még legalább tizenöt évig elél. De érdemes várni: bármennyit esznek is, leg­alább tizennégy millió dollár megmarad. lyozta, hogy társadalmunk­nak továbbra is nagy szüksé­ge van az idős, tapasztalt nyugdíjas szakemberek taná­csaira, segítségére. Szólt azok­ról az erőfeszítésekről, ame­lyeket a párt és a kormány tett és tesz a nyugdíjasok helyzetének javítására. A ven- * déglátók nevében hosszú, bol­dog öregkort kívánt vala­mennyi nyugdíjasnak. A beszéd elhangzása után a szövetkezet irodalmi színpadá­nak tagjai kultúrműsorral kedveskedtek a jelenlevőknek,. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei. Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár* postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Doniján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. Index: 25 967 Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom