Somogyi Néplap, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-11 / 238. szám

Mitől egyenes az ember? Micsoda gazdagság! »Amikor elkezdték énekelni karjukat és azt mondták: ötvenhat? Eljöttek érte. Itt a munkás gyászindulot, na- C'est la vie! Sajnáltak. Vol- ez az oklevél, ez azt bizonyít­gyon nehéz lett a szívem. Rám tam dobozoló, varrónő, cső- ja. hogy nem tagadta meg. szakadt az egyedüllét. Az pe- magoló, minden. Dehogy értem amiben hitt. Én a vörös drapé­dig'nagyon súlyos, a legsúlyo- rá a körútakon csodálni a ki- riát mentettem, a derekam rakatokat! Az uram, szegény, köré csavarva. Hihetetlenül meg a Renault-gyárban dolgo- nehéz napok teltek el addig, zott. Tizenegy évig. Sztrájkok, szakszervezeti gyűlések. Min­dig félnie kellett, hogy mint idegent, elbocsátják. De azért ott volt a sztrájkőrségben! sabb kőnél is nehezebb. De most azért azt mondom, él az én uram még. Abban, hogy itt összekovácsolódtak az embe­rek, neki is része van. Párttit- kár volt hosszú ideig. Hogy is volt csak a megis­merkedésünk, hadd vélekszem vissza rá! Messziről kezdem. Az apám zalai volt, munkát keresni Pozsonyba ment. Ott ismerte még az anyámat. A megszületésem után költöz­tünk Pestre. Jaj, az a gázlám­pás Váci út! Apám ivos, kö­tekedő ember volt. Én varro­dában tanultam. Az urammal a kiállításon ismerkedtem meg. Mezőgazdasági kiállítás volt. Nem sokáig találkozhat­tunk. Vöröskatonaként harcolt, s amikor Horthy hatalomra került, a magafajtájú emberek — csupa haladó gondolkodású fiatal — illegalitásba vonultak, vagy külföldre emigráltak. Az én uram is. Franciaországból küldözgette a leveleket. S hí­vott. Menteim. Az anyám 19 megye népművészeti kiállítása a fővárosban No, aztán csak hazajöttünk. Javában folyt a második há­ború. Somogvjádon húztuk meg magunkat az anyámnál meg a mostohaapámnál. A megtakarított pénzünkön ma­sinát vettünk, ezzel járt az uram Csombárdra, csépelni. Nehéz idők voltak. Aztán jött a felszabadulás. Nem lehetett gyerekünk, az unokatestvérem fia. a Lajcsika volt nálunk. Szerettük nagyon. Igen meg­barátkozott Viktorral, a szov­jet gépkocsivezetővel. Hogyan, hogyan se, ezek úgy értették egymást, mintha egy nyelvet beszéltek volna. Az uram meg a parancsnokságon tette ma­gát hasznossá. Alig láttuk ott­hon azokban a napokban. A cséplőgépet felajánlottuk vinni szerettem volna, az apám a gépállomásnak. Hetesre köl- azt mondta: vidd! Párizstól főztünk. Bergmann Mihály, nem messzé, vidéken éltünk. így hívták az uramat, végig­Az uram a papírgyárban dol­gozott, én alkalmi munkát vál­laltam. Az anyám nemsokára hazajött egy családdal: hoz­zájuk szegődött házi minde­nesnek. Mi meg Párizsba köl­töztünk. Nekem csak három­járta azt az iskolát, melyet akkor nagyon sok hasonló társa. Fizikai munka, tanácsi feladatok, bejárás a textilmű­vekbe, tsz-szervezés, szocia­lista brigád összekovácsolása. Az értük kapott oklevelek ál­három hónapig adhattak mun- lomásai az életének, összefog- kát a tulajdonosok az ottani lalnak egy-egy korszakot, rendeletek szerint. A három Negyvenöt óta volt párttag, hónap leteltével széttárták a ötvenegyben én is beléptem. míg egyszer —- akkor meg i nem ebben a házban laktunk, ezt később épültük — valaki be nem szólt nekünk: -Berg­mann néni. szovjet katonák vannak a falu végén!«. Mi maradt nekem az uram­ból, aki három éve már nincs velem? Ezek az oklevelek. - ez a párizsi térkép. Nagvon sze­rettünk kirándulni itthon is. Volt egy tandemünk, felültünk rá. s egyszer Szegedig kere­keztünk. Néztük a térképün- j két a Tisza-hídon. odajött két csendőr. Gyanúsak voltunk Addig el sem engedtek ben­nünket, amíg Somop.v á nem igazolták, hogy odavaló- siak vagyunk. Megmaradtak az uram köny­vei. Bár sokat elajándékoztam már. hogy a fiatalok is megis­merjék Marxot, Engels Fri­gyest, Lenint. Morzsolom a napokat, s néha arra gondo­lok: meddig él égj ember? Meddig él az én uram holtában is? Sokáig, amíg a keze meg az esze munkája megmarad. Amíg emlékeznek rá. Sokan ismerték, sokan emlékeznek rá, itt Hetesen, de másfelé is. Mindenkit szeretett, ezt a mindenkit-szeretést hagyta rám. Hetvenéves leszek. Am élek, használni akarok ...« Följegyezte: Leskó László Újra az óvodában NEMRÉG kedves vendégek I kislány állt csöndesen az ajtó érkeztek a Kalinyin városrész óvodájába. A látogatók szép sorban, kék iskolaköpenyben türelmesen várakoztak az aj­tónál. De a türelem csak az ajtó nyitásig tartott. Óvónői­ket, dajkáikat keresték, és már indultak is a nemrég itt ha­gyott terem felé. Az óvó né­nik, a kedves Marika néni csak nehezen tudtak kiszaba­dulni az ölelő karok közül. Hiába volt minden erőfeszítés, pzohoz jutni nem hagyták őket. .•szinte valamennyien egyszer­re akarták elmondani az isko­láján történteket. Ki-ki a sa­ját jnondanivalóját tartotta a leglényegesebbnek. Zsebükből, kis táskáikból a piros pont­tal vagy csillaggal jutalmazott feladatlapok kerültek elő. Többen örömmel újságolták, hogy a számtanórán ugyan­úgy játszottak az apró koron­gi Jkal, színes pálcikákkal, mi nt az óvodában. Csak egy mellett, és szomorúan nézett az óvó nénire. Jutka néni ne­vetve kérdezte tőle. hogy be­teg, vagy nem tetszik már az óvoda? Mire a kis Zsuzsi sír­va fakadt. Egy kis simogatás- ra azonban bevallotta nagy szomorúsága okát. Ö bizony nem hozott piros pontot, csak egy feketét. Miért kaptad a fe­kete pontot, Zsuzsikám? — kérdezte az óvónő. — Mindig hátrafordulok beszélgetni, mert a mellettem ülő kislány nem »^ar nekem óra alatt be­szélni, én meg gyorsan elmon­dom, ami az eszembe jut. A tanító néni meg észrevette. Erre a vallomásra már töb­ben odafigyeltek, és a több­ség a tanító néni pártjára állt. A kis Andi még azzal is meg­toldotta a vallomást, hogy Zsuzsival sajnos ez többször is előfordul. Végül is abban álla­podott meg az óvó néni Zsu­zsival, hogy. megpróbál ő is úgy viselkedni, mint a töb­Uj föl vói rat Eszp er autó Magazin »A világon több ezer nyelv van, s a kivételes adottságú ember is ezeknek csak el­enyésző töredékét képes meg­ismerni. Micsoda áldás volna, ha a legnagyobb kincs, az anyanyelv mellett ki-ki egy. minden ember számára azonos és könnyen elsajátítható ide­gen nyelvet ismerne, és általa közvetlenül érintkezhetnék bármely embertársával!« Ezeket a sorokat egy nagy tekintélyű magyar nyelvész, Bárczi Géza írta le Az eszpe­rantóról című cikkében. A cikket az Eszperantó Magazin című új folyóirat közölte I. évfolyamának első számában, amely most októberben igen vonzó külsővel és gazdag tar adódó komplikációkat ,a béní­tó soknyelvűség problémáinak napirendre tűzését ígéri a lap lehetőségei között. A főszer­kesztő beszélgetést folytat a | lapban Karinthy Ferenc író­val is. Sarlós István, a Népszabad­ság főszerkesztője es Simon István, az írószövetség titkára válaszol a lap két kérdésére. Rákos Sándor és Fekete Gyula írását is közli az első szám, s egy nagyon érdekes beszélge­tést egy Budapesten tanuló ja­pan diákkal, aki magyart és eszperantót tanúi az egyetem nyelvi tanszékén, s mindkettő­ről diplomát is kap. Dr. Jaki biek, és ha majd magatartás­ból piros pontot kap, ismét eljön. Azután a tanító néni egyen­ként mesélt róluk. Sok dicséret hangzott el, aminek az óvó né­nik legalább úgy örültek, mintha .saját gyermeküket di­csérték volna. Itt-ott egy kis elmarasztalón is akadt. Hiába. Az óvodából jött gyerekek ne­hezebben ülnek meg a pad- ban, mint az otthonról jött társaik. Nekik a ceruzafogás, játékos tevékenység, nem új dolog. A feladatokkal előbb elkészülnek, és vajon melyik gyerek tud megülni nyugodtan feladat nélkül. A tanító néni­nek külön gond, hogy minden gyereket valamivel foglalkoz­tasson. Az óvodában megszok­ták, hogy ha valamivel elké­szülnek, újabb feladatokat kapnak. így nyílt lehetőség képességük szerint differen­ciált fejlődésükre. A GYEREKEK közben rövid időre birtokukba vették a sok játékkal, tornaszerrel ellátott udvart, és mintha még min­dig óvodások lennének, vidám hancúrozásba kezdtek. Az óvó néni pedig megígérte a taní­tó néninek és a gyerekeknek, j hogy hamarosan visszaadja | ezt a kedves látogatást, meg- j nézi, meghallgatja a gyereke- I két az órán is, és a napközibe | is ellátogat. A szakácsnéni cu- | korral kedveskedett a vissza­látogató kisiskolásoknak, akik boldogan ígérték meg, h„gy máskor is eljönnek, beszámol­nak eredményeikről. Báli György né óvónő A kiállítás nézője nem- J — Egy mesejátékhoz színpa- csak befogadója a termekben j di képet tervezek, ahhoz kell. A képzőművészeti szakkö­zépiskolás fiú mellett idegen ajkú emberekkel sodródtam tovább. Nehéz a figyelmet csak a kiállított tárgyakra szögez­ni... 1873-ban a Somogy megyei' Fazekasdencsen — más vissza­emlékezés szerint a zalai Kis- fakos-pusztán — az akkor 29 éves Kiss István juhász borot­vatartó dobozt faragott ma­gának. Fedelét, oldalait piros, zöld, sárga, kék és fekete spa­nyolozással (pecsétviasz-bera- kással) dúsan díszítette. Ez a régi, díszített használati esz­köz szerepel a 19 megye nép- művészeti kiállításának pla­kátján és a katalógus borító­lapján is. Aktualitása miatt került előtérbe: ugyanabban az évben, amikor Kiss István a borotvatartójával bíbelődött, látottaknak, hanem egyben ér­telmezi is. azokat. A látvány 1 után az egyik néző így össze- I gezte véleményét, melyet bé- I jegyzett a látogatási naplóba, a vendégkönyvbe: — Micsoda gazdagság! Az öröm, az elismerés szaba­dít föl ilyen felkiálítójeles el­ismerést. A megyék népművészeti ki­állítása a főváros egyesítésé­nek 100. évfordulójára ezek­ben a napokban Budapest leg­látogatottabb rendezvénye, melynek a Nemzeti Galéria adott otthont. Az egyik néző szerint a legjobb helyen lát­ható a megyék seregszemléje, ott, ahol néhány méterrel ar- rább az ország legfontosabb ügyeit intézik. Mielőtt mi is a látottakról beszélnénk, a né­hány bejegyzéssel érzékeltet­jük, hogy milyen elismerésre ‘ egyesült Buda, Pest és Óbuda talált a népművészeti bemuta- Budapestté. Az összecsengő év­tó megrendezésének gondolata, f szám mögött mélyebb Tárta- — Köszönet a szervezőknek és j lomra is emlékeztethetünk: dicsőség a művészeknek, akik j ügyanaz az országos átalaku- sokszor nem is tudták, hogy | lási folyamat érlelte az egye- azök. — Kedves Nagyszüleim megmaradt tárgyait az oros­házi múzeumnak adom, ott majd fellelhetik dédunokáim is. — Nem találtam meg szü­lőföldem nevezetességét, a dó­ri fazekasremekeket. {A szülő­föld szeretete szól ebben a vé­leményben is. Az ismerősök munkáit' jobban számon tart­juk, s talán jogos a mondat bí­ráló indítéka is.) Gyerekek, általános iskolá­sok közé vegyülve jártam be a tizenkilenc megyét, illetve azok népművészeti bemutató­ját. A fővárosi diákok kezé­ben sűrűn mozgott a toll, a ce­ruza, hiszen a látogatásról be kell számolniuk az iskolában. Néhánnyal szóba elegyedtem. — Láttál már ilyen témájú kiállítást? mulón »hajlanak«, ahogy a gyakorlat megkövetelte. Egyet­len bonyolult tárgy, fölösleges túlkomplikálás sincs. Egysze­rű gondolatok fogalmazódnak meg a szerkezetben és a díszí­tésben. Csongrád és Békés né­pi bútorai ilyenek. Baján a du­nai halászok ilyen szemlélettel készítették a varsáikat. Hajdú-Bihar, Debrecen vá­sárjelenete a mesteremberek piaci termelését idézi föl mé­zeskalácsaival és ruházati ter­mékeivel. Veszprém megye a takácsokkal büszkélkedik, nem kevesebb, mint harminc ilyen cég működött ott. Minden megye igyeke­zett kihasználni a szűk terüle­tet, hogy a legjellemzőbbeket bemutathassa. Talán éppen So­mogy kiállítása szegényesebb az összképben, de a lehetősé­gekhez képest is. A csökölyi fehérgyász kellékei, néhány kopjafa és egy berendezett pite. ritán szoba mellett pár remSET faragást és egy szűrt láttunk népművészetünkből... Még nem felelte a több­— Falun csak voltatok? — Igen — mondták többen. — Ott sem láttatok hason­lókat? — Nem — tapadt szívemhez a keserű szó ... Arrébb egy fiatalember szor­galmasan rajzolt. Közelebbről láttam, hogy a bajai láda mo­tívumait örökítette meg váz­latfüzetében. — Milyen célból rajzol itt? j sítést, ami a népművészet ki- I virágzását. Igen: — Micsoda gazdagság! Ez esetben a látottak össze- j foglalására nem népünk díszí­tő kedvére hívjuk föl a nézők figyelmét. A tárgyak ezt a tu­Pécsen tegnap felavatták a J jellegű kiállítást, amely a mo- | {újdonságukat mutatják amúgy Csontváry Múzeumot a törté Felavatták Pécsen a Csontváry Múzeumot nelmi városközpont műemléki együtteséhez tartozó Janus Ferenc dióhéjba sűrített nyelv- ; Pannonius utca egyik repre­látott napvilágot ^Az I — — *» | ÄLfSSSt VmSZ új folyóirat főszerkesztője. : h még a szám. ményén megjelentek a Pécsen Gergely Mihály író Soknyelvű-1 Rendkívül gazdag híranyag zajló VII. magyar játékfilm­seg és korunk című köszöntő- | tesz, teljessé az Eszperantó szemle vendége, is. iéhpr, miután felsorolia a föl- Ma8azm elso szamat- Kulo, Dr Orbán László művelő­jében. miután ie,sorolja a 101 vonzere e a szemle, mely a vi- | ........................_ . , ,,, d ön élő mintegy 3,-7 milliárd j száz eszperantó lapjából : desügyi minisztériumi allam­ember háromezer nyelvéből J válogatott információkat közöl. | titkár nyitotta meg az állandó dern magyar festészet egyik >s legelőbb. Magukkal a tár­legeredetibb alakjának, a 120 ' gyakkal is meg kell ismerked- j esztendeje született Csontváry ! nünk ahhoz, hogy gyönyör- j Kosztka Tivadarnak az alko- í ködösünknek megfelelő alapja tásait mutatja be. A közönség i legyen. A tárgyak használatra már az első napon százával Iá- j készítése a díszítő kedvnél is togatta Pécs új büszkeségét, jelentősebbet árul el paraszti Itt tekinthetők meg a művész ! világunkból, a sokszor névte­oly jelentős alkotásai, mint a Baalbek, a Mária útja Názá- retben, A nagy Tarpatak a Tátrában és A panaszfal cí­mű nagyméretű festmények. lenségbe burkolózó alkotókról Ezeket a tárgyakat a haszná­lat fényesítette ki, s ha j ól meg­figyeljük a fa faragott »rán- , cárt«, azok éppen kezfoe si­A Magyar Nemzeti Galéria földszintjén szimbolikus tartal­mú jelenet és bemutató áll. Néhány népművészeti ruhába öltöztetett bábu körtáncot mu­tat be. Alattuk a megyék egy- egy jellegzetes viselete, hím­zése elkülönítve is az össze­tartozást fejezi ki. Képünkön: A relict lakószo­ba a somogyi bemutatóból és a mohácsiak »jelenete« a Ba­ranya megyei összeállításból. Korányi Barna Somogyi Néplap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom