Somogyi Néplap, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-04 / 232. szám
Az elbocsátott pincér mosolyogva köszön Lássanak az ellenőrök! A munkásosztály — ma A gazdálkodási fegyelem javításában fontos szerep vár a vállalatok, szövetkezetek belső ellenőrzésére. A tapasztalatok szerint viszont éppen ez a leggyengébb láncszeme a vállalatok munkájának. Az év elején — a fogyasztók érdekvédelmével foglalkozva — ezért sürgette e munka hatékonyságának növelését a megyei la- nács végrehajtó bizottsága. A gazdaságirányítás jelenlegi rendszerében a vállalatok belső ellenőrzése a gazdasági vezetők feladata. A fokozott felelősséget igénylő tevékenység fogyatékosságairól, s eddigi eredményeiről tartott anké- tot a közelmúltban a megyei tanács kereskedelmi osztálya. Papa János osztályvezető elmondta. hogy a vizsgálatok tapasztalatai szerint nem mindenütt érzik az ellenőrzés fontosságát. A vállalatok, szövetkezetek ezzel foglalkozó apparátusának a társadalmi tulajdon védelme mellett a fogyasztók érdekeinek védelmét is biztosítania kell. Az ellenőrzés — eszköz A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a megye kereskedelmi vállalatainak es szövetkezeteinek vezetői nem mindig tekintik az ellenőrzést a vezetés egyik eszközének: döntéseik előtt e. szervezet munkájára nem támaszkodnak megfelelően. Néhány he- ] tárolt áru is jelzi e munka fo- lyen hiányzik a megfelelő ] gyatékosságait. szervezeti keret is. Az ellenőrzést végző apparátus munkájában jól (elválasztható — s többségében megfelelő színvonalú — a társadalmi tulajdon védelmében kifejtett tevékenység. Ugyanezt nem lehet Képzés, továbbképzés E bonyolult, sokrétű munkát a legtöbb vállalatnál kis létszámú apparátus végzi. Munkájuk hatékonyságának gyakran gátja, hogy nem meg- - , —. „ ... . , , .felelő a szakképzettségük. A mondani a fogyasztok eideK- szövetkezeti kereskedelemben védelmével kapcsolatban: ritkán ellenőrzik, hogy az ezzel dolgozók harminc százaléká- , , ,, , , . . , : nak csak általános iskolai végkapcsolatos szabályokat betart- ; /ettsége van. A tanácskozáson Aem m“kodnek .fP ezért sürgette több felszólaló kellően a mmoségvizt . ilo in- js képzésük és rendszeres to- tezettel, s jobban ke e ki- [ használni a társadalmi ellenőrök munkáját is. Ennek Következménye az, hogy a vállalatok saját ellenőrei csak a vizsgálatok 4—5 százalékánál találtak a vásárlókat károsító hibákat. A kereskedelmi ősz- I tály ellenőrei által végzett j vizsgálatok 31.4 százaléka tárt j fel felelősségre vonásra alapot | adó hibákat. Ennek alapján a '' vitatémája a munkásosztály problematikája. Mind tőkés, mind szocialista viszonylatban ugyanis olyan változások történnek a társadalom szerkezetében, amelyek átformálják a munkásosztályról alkotott hagyományos képünket, fogalmainkat. A termelőerők rohamos fejlődése, a tudományos-technikai haladás és ennek a társadalmi struktúrára gyakorolt hatása, a magántu- vábbképzésük megoldását. El- I lajdon megszüntetése és az új Évek óta a politikai és tu- | landó vonásairól. amelyek I tály egészének valóságos ér- domanyos élet egyik központi j minden változás mellett fo- | dekeit. Következésképpen i lyamatosan jellemzik a társadalom e nagy csoportját. Ép- • pen a munkásosztály lényegé kifejező fő törvényszerűségek pártnak az osztály vezető szerepe érvényesítésekor, célkitűzéseinek megfogalmazasakor elhanyagolása vezetett és ve i elsősorban a legöntudatosabb hangzott olyan javaslat, hogy alkalmazásukat megfelelő szakképesítéshez kell kötni. A megyében a múlt évben tanfo- : lyamot szerveztek részükre: 24 hallgató között mindössze egy szövetkezeti dolgozó volt. Öt is a nagykanizsai áfész küldte. A képzés mellett az után tulajdonviszonyok kifejlődése a szocialista országokban magasabb szintre emelik a munkásosztályt, bővítik határai ti módosítják kapcsolatát, viszonyát a többi dolgozó osztályhoz, réteghez. zet sok esetben az osztály egész létének megkérdőjelezéséhez. Erre irányította a figyelme1 legutóbb a szocialista országok, pártjainak varsói elméleti konferenciája is. ahol elvetettek minden olyan nézetet amely kétségbe vonja a munkásosztály létét és egyre növekvő szerepét a társadalmi irányításban, a társadalmi feladatok megoldásában. múlt évben 368 eljárás indult,] pótlás is gond: jobb anyagi és s összesen 295 ezer forint bírságot szabtak ki. Különösen a szövetkezeti kereskedelemben találtak sok hibát a múlt évben, s az arány az idén sem változott meg. A vállalati ellenőrök munkája széles kört ölel fel: a pontos mérés és számolás éppen ágy része ennek, mint az áfu minőségi átvétele. Porosak a kirakatok, rozsdás konzervdobozokat lehet a polcokon látni, s a szavatossági időn tűi Kétszáz gyermek otthona lesz Tlaemkétmillló forintos költséggel épül a Kulinyin városrész új, kétszáz személyes kiszolgáló résszel ellátott óvodája- A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat brigádjai nemsokára hozzákezdenek a szakipari munkákhoz. Az óvoda előreláthatólag a jövő év tavaszára készül eL Növényvédelmi tájékoztató A magtári kárterők elleni védekezésről erkölcsi megbecsülésük változtathatna ezen.. A megfelelően képzett ellenőrzési apparátus az egyik feltétele annak, hogy javuljon a fogyasztók érdekvédelme. Ma még gyakran lehet tapasztalni például. hogy ugyanazon a településen más árak vannak egy vállalat két boltjában. Fonyódon a MÉK boltjában többszöri figyelmeztetés ellenére sem sikerült elérni. hogy feltüntessék a zöldségárakat. A felelősségre vonás ugyanis nem következetes a vállalatoknál: előfordult, hogy súlyos szabálysértésért valakit négyezer forintra bírságoltak, s a vállalat mindezt egy figyelmeztetéssel elintézte. A Pannónia Szálloda es Vendéglátó Vállalat siófoki üzletigazgatósága 10 százalékos drágításért elbocsátott két pincért. Két nappal később a Balaton-part egy másik éttermében dolgoztak már, s mosolyogva köszöntötték az ellenőrt. Még ebben az évben Az ellenőrzés jelenlegi gondjainak megoldása hatékony intézkedéseket követel a vállalatok vezetőitől. A megyei tanács kereskedelmi osztálya a felügyelete alá tartozó vállalatok vezetőit utasította, hogy még ebben az évben vizsgálják felül ellenőrzési szervezetüket, s tegyenek intézkedést a munka javítására. Ugyanezt kéri a szövetkezetektől, s az irányítása alá nem tartozó kereskedelmi ée vendéglátó vállalatoktól is. A kis szövetkezeteknek javasolják azt is, hogy működjenek együtt ellenőri apparátusuk létrehozásában. E munkában az eddiginél jobban vonják be a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának társadalmi ellenőreit. K. L Változó és állandó elemen radalom matnak. Hazánk im- I már küszöbén áll a tu- j dományos- I technikai for- névén ismert íolya- Napjainkban része1 nagyüzemi munkásság szerepe sei es tanúi vagyunk fejlődésünk extenzív szakasza lezárulásának, és az új, intenzív fejlődés kibbntakozásának. Mar érezhető, hogy a .meginduló technikai átalakulás, az ipar. a közlekedés korszerűsítése, új, modern iparágak megteremtése, a fejlett technológiák alkalmazása és az iparszerű munkavégzés meghonosodása a földeken, átformálják a dolgozók tevékenységet. Mind magasabb szakmai követelményeket támasztanak, s bővítik tevékenységükben a közös elemet, a szellemi igenybevételt. Valósággal kitágítják' a munkásosztály halárait, és új ’ rétegeket von- | nak be az osztály körébe a , mezögazdasagbol, a hagyományos értelmiségi munkakörökből és az úgynevezett harmadik szektorból. Ez utóbbihoz tartozó agazatok (kereskedelem. közlekedés, szolgáltatások) részarányának növekedésével egyre nő azoknak a száma a munkásosztályon belül, akiknek tevékenysége közvetlenül nem kapcsolódik az anyagi termeléshez. Az állami tulajdon mellett a szövetkezeti csoporttulajdon uralkodóvá válása, és a két alapvető tulajdonforma szüntelen fejlődése pedig elindította a munkásosztály és a parasztság közeledésének, az osztályhatárok lebomlásának hosszú történelmi folyamatát. A változásokra figyelve azonban nem szabad megfeledkezni a munkásosztály álMai viszonyaink között melyek a munkás- osztály karakterét meghatározó főbb vonások? Az osztály legfontosabb jellemzője, hogy tevékenysége — miután a termelés legfejlettebb területén, az ipari nagyüzemben dolgozik — alapvető jelentőségű a társa dalom egész fejlődésében. Ez az objektív alapja társadalmi ; helyzetének, alapvető érdé- ' keinek, szervezettségének, fegyelmének, koncentráltságé- j nak. s mindannak, ami a munkásosztályt a legfőbb politikai erővé emeli a proletárhatalom védelmében, a szocialista rendszer továbbfejleszté- ; sében. A munkásosztály léte és tevékenysége az össznépi j tulajdonhoz kapcsolódik. \ Ezért a leginkább érdekelt a szocializmus eszméinek, erköl- [ esi normáinak érvényesítésé- j i ben, a munka szerinti elosz- j tás megvalósításában, a kispolgári eszmék és felfogás elleni harcban, a kollektivizmusnak, a gazdasági integráció gondolatának képviseletében. A szocialista építés fontos tapasztalata — ezt pártunk 1972. novemberi határozata is kiemelte —. hogy bár a társadalom egésze, az egyes osztályok és rétegek egyaránt érdekeltek a haladásban, a szocializmus építésében, az érdekeltség foka és közvetlensége mégsem azonos. Még a munkásosztályon belül sem! A munkásosztályon belül, leginkább a nagyüzemi munkásság számára magától értetődő a szocialista átalakulás folyamata, mert e réteg létfeltételeivel állnak a legszorosabb kapcsolatban a szocialista építés konkrét követelménye;. Ugyancsak e réteg öntudata, politikai aktivitása fejezi ki leginkább a munkásoszés legaktívabb rétegre, a nagyüzemi munkásságra kell támaszkodnia! Ma alapvető kérdés számunkra, hogy a szocialista nagyiparban dolgozó nagyüzemi munkásság megfelelő súllyal vegyen részt államunk irányításában, döntő mértékben hallassa szavát az ország, a munkahely ügyeiben, és anyagi értelemben is mindjobban legyen élvezője az ország gyarapodásának. Olykor jó- indulatú emberek is — akik meg van- ____ nak győződve arról, hogy osztályalapon allnak — beleesnek az osz- tálválláspontot tagadó hibákba. Ez manapság többnyire I úgy jelentkezik, hogy szélső- ! ségekben gondolkodnak, nem ; mérik fel reálisan a társada- | lom különböző osztályainak, | rétegeinek a szocializmus vi- ! szonvai között kibontakozó I egységesülési folyamatát. A .tulajdonviszonyokban le- i zajló változások és a mező- : gazdaság nagyfokú gépesítése, j a falusi életmód rohamos »vá- i rosiasodása- alapján ma már a társadalom főbb osztályai és rétegei az alapvető érdekek ! síkján találkoznak. Ugyanak- j kor látni kell, hogy még min- ! dig lényeges különbségek van- ' ! nak az egyes osztályok, réte- I gek létfeltételeiben. Ezt feje- í zik ki a sajátos érdekek, az ér- j dekeltéresek, sőt összeütközé- ; sek. Ha túlbecsüljük a társa- J dalmi különbségek kiegyenlí- j tődését, s nem veszünk tudomást a meglévő osztály- és j szociális különbségekről, ak- i kor akarya-akaratlanul hát- : térbe szorítjuk a munkásosz- ' talv vezető szerepének objektív alapját, azaz formálissá tesszük vezető szerépenek tényét. Éppen a szövetségesekhez fűződő kapcsolat szilárdsága és állandó erősítése követeli azt, hogy a munkásosztály a tényleges gazdasági helyzetéből adódó politikai vezető szerepet foglaljon el, és ez társadalmi elismerést is nyerjen. Pártunknak fontos tapasztalata, hogy csak akkor életképes szövetségi politikája, ha az szorosan összekapcsolódik a munkásosztály vezető szerepével. B. L A raktározott növényi termékeket a hosszabb idejű tá- rolásnád az állatok is károsítják. Ezek a kártevőik fogyasztják, illetve az ürülékükkel, levedlett bőrükkel, tetemeikkel szennyezik a mezőgazdasági termékeket. A megrágott magvak csírázóképessége jelentősen csökkeni Nyálon, a termény tárolása előtt az üres raktár fertőtlenítése a legeredményesebb. A fertőzés veszélyét növeli a raktári kártevők szaporasága és fajtagazdagsága. A kártevőket a szállítóeszközök is terjeszthetik, ezzel magyarázható, hogy a gondos fertőtlenítés ellenére is gyakran észlelhető a tárolt gabonán a fertőzés. A bogarak közül elsősorban a rizszsizsik, a gaben azsizsik és a fogasnyakú gabonabogár szaporodott el, á lepkék közül a gahonamoiy fertőzése figyelemre méltó. A rizszsizsik egyedszáma az utóbbi években lényegesen meghaladja a ga- bonazsizsikét, s valamennyi gabonafélét károsítja. Alakja a gabona^ ‘"isiikéhez hasonló, de wníi isebb, nagysága mi"!' v " mm. A gaibonawh.sk! a in különbözik, hogy szárnyfedői nem nőttek össze, így repülni sem tud. Va lamennyi kártevő szaporodását elősegíti a nedves, fülledt ga bona. Megtelepedésüket és elsza-J porodásukat a kötelezően elő-' írt raktárfertötleníteeen túl aj tárolt gabona helyes kezelésé-J vei akadályozhatjuk meg. Hu-J zamos tárolásra csak megfele-J lő nedvesség tartalmú (11-12? százalékos) gabona alkalmas. ^ és a tárolt terményt állandóan^ figyeljük. Mivel a kártevő al nagyobb hideggel és a gabona# mozgatásával szemben érzékeny, a téli átlapátolás, szel lőztetés a zsizsikek szaporodását gátolja. $ A gabona- és a rizszsizsik J mechanikai úton is pusztatha- J tó. A fertőzött terményt pneu-f : SOMOGYI GÉZA Jégkoporsó Ez úgy húzza, mint száz szar... szar . . , vasmarhó! — vágta ki büszkén. — Jól mondta? — kérdezte nagy nevetes közben. — Ügy bizony — nyugtatta kedélyesen Benkő. — Vasmarha ez. — Meg saar is — vágta közbe tele pofával a hosszú Dobos. — Olyan, mint egy régi villamos — szólt Dobost ugratva valaki. Nevetgélve, serényen dolgoztak. Ládákat cipeltek, vizet 66. pék és szerszámok hevertek, hordtak, és néha meg-megállamiket nem volt érdemes el- tak egy kis tereferére. Most vinni magukkal a menekülők- nem hajtotta őket senki, csak A hullámos dombvonulat Iá- nek. Az emeletes főépület előtt Asztalos dohogott állandóan. # gyan ölelte körül Osztrogozsk egy teljesen hasznavehetetlen, Szokásához híven soha nem matikus termen y tu von keat-T varosát, művelt földjeivel, szí- hernyótalpas vontató állott, volt megelégedve semmivel és engedni úgy, hogy a xifu\ocso-. nes ren<jezett gyümölcsöseivel, megroskadva, vastag porral s vet betonfalnak irányítják. Je-' A dombvonulat keleti gerin- belépetten. A katonák lassan len féktelen szem lörés. is elő- \ _ - _ __ _a: i_ ____ p orral senkivel. A szarka vidáman zajongott betűzgették rajta a cirillbetűs a konyhakocsi sátorvasán, felírást: Sztalinyec. időnként egy-egy húsdarabot — Baromi erő lehetett ben- eszegetve. Az augusztus végi ne — tárgyalták körülállva, nap kegyetlen meleget áraszt- már ki tudja hányadszor, es va sütötte az emberek mezte- szerelgették szét, ha másért len felsőtestét. Az izzadságtól lentéktelen szemtörés is eiő- . c(jn a város fölött egy , széltolóul, de a zsizsikek elpusz-# maiom álldogált mozdulatlan tulnak. A kártevők terjesztését Jszéttárt karú iapatjaival, bá- megélőzhetjük a gaibanaszsá-^ natosan, omlatagon. kok kifordításával és kikefé- a a kolhoz, ahol a törzs bélésével. Jó, ha a zsákokat né-J rendezkedett, szemben a szél- _ . _______ __ ____ _ h ány percig forró víziben fér- i malommal, a nyugati dombso- nem, hát egy használható csa- fényes, barnára sült emberek tőtlenítjük. Kémiai védekezés-} ron terült el. Dús fű, betakari- varért. aránylag gondtalanul végezték re a foszforitid-rogéngázt fej-itatlan gabonatenger és meg- Odrobinyák Jenő, aki mindig a rájuk bízott feladatot. A lesztő készítmények hasznaiba-} számlálhatatlan almafával arról álmodott, hogy ha lesze- frontvonal 8 kilométernyire, a tők. A vegyszerek a garmadák# övezetien néhány fából épült rel, otthon, Békéscsabán majd szélmalmon túl húzódott. A fertőzöttségét teljesen meg-# ház — melyeket bevakoltak és traktorral fog szántani, küiö- néha-néha feltűnő repülőgépek szüntetik, használatuk azonban# téglaháznak hatottak — képaz- nősképpen lelkesült: okoztak csak némi izgalmat, csak gázmester közreműködé-} ték a gazdaság központját. Itt- — A zanyáját nekije! Ez főleg Juhos hadnagynak, aki |sét>el történhet. # Ml rozsdás mezógazdasagi ge- megvan az a traktor! Az ám! változatlanul idegrohamot kapott, még egy saját gép zúgásától is. Ilyenkor pánikszerűen menekült valami fás területre. A főépülettől déré hatalmas almás terült el. tözépen méhessel. Ez volt a kedvenc búvóhelye. A rossz nyelvek szerint azért, mert itt teleehette magát a félig érett gyümölcscsel anélkül, hogy első szándékként hatna. A valóság az volt, hogy ösz- szekötötte a kellemest a hasznossal. Kiilönjsen izgatta a méhes, de bátirsága kevés volt ahhoz, hog: megközelítse. Vagy száz kas méh gyűjtötte a mézét. Néháiy katonát meg- megcsiptek. akik odamerészkedtek. Felsserelés nélkül meg sem próbátok mézet szerezni, de különbéi is kincstári, élelmezési anyagnak minősítették. Ennek elenere soha senki nem jött ellenőrizni, sem pergetni, de főleg a méhek miatt feléjük sím nézett senki. Két enber csőrét azért piszkálta vaamennyire a sok méz. Salamor és Szénási honvédekét. Áiandóan a méhes közelében sündörögtek. (Folytatjuk.)