Somogyi Néplap, 1973. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-25 / 224. szám
Kilátás kőolaj és földgáz ólán Energiatermelésünkben az utóbbi években Ugrásszerűen megnőtt a szénhidrogének szerepe. Energiamérlegünket korábban a kőszén döntő fölény» jellemezte, a kőolaj és a földgáz mindössze néhány százalékos részesedése mellett. Napjainkban viszont már csaknem 50 -százalék a szénhidrogének részaránya, 1975-ben 55, 1985-ben pedig 70 százalékkal szerepelnek. majd energiagazdálkodásunkban. Sofc olyan ország van a világon; amely teljes egészében importból kénytelen fedezni kőolaj-' és földgázszükségletét. Hazánk szerencsére nem tartozik ezek sorába. Ha a nagy olajhatalmasságokéhoz képest szerény is a magyarországi kőolajtermelés,’ azért hazai szükségletünknek mintegy 30 százalékát mégis fedezi. Föld- gáztermelésünkre még ennyi panasz sem lehet, mivel 1972- ben a hazai kutak hozama csaknem teljesen kielégítette a szükségleteket. Hogy ma itt tartunk, az nem utolsósorban a tervszerűen folyó kutató és feltáró munkának köszönhető. Zalától a Dél-Alföldig A múlt század második felében a világméretű -olajláz« folyományaiként Magyarországon is elkezdtek kőolaj után kutatni — jószerével eredmény nélkül. Csak századunkban, a 20-as évek derekán hoztak némi eredményt a fúrások a Dél- Dunántúlon, Zalában (Lispe, Nagylengyel, Lovászi). Egészen 1950-ig csupán e területen folyt valamelyes kőolajtermelés. A kutatók elsősorban a hegyes vidékeken gyanítottak olajat és földgázt, egy váratlan esemény azonban a Dél- 'ffli’öldre irányította a figyelmüket: 1965-ben termálkutat fúratott egy tápéi termelőszövetkezet, és víz helyett kőolajat talált. így fedezték föl az eddigi legnagyobb magyar olaj mezőt, mely ma kőolajtermelésünknek több mint, a felét adja. 1 A földgáznak is csaknem 20 százalékát a Dél-Alföld, Szeged környéke adja a népgazdaságnak. A földgázkutatás »nagy meglepetése« azonban nem ez a terület, hanem a hatalmas hajdúszoboszlói fold- gazkmcs felfedezése volt, mely nagyban hozzájárult energiagondjaink enyhítéséhez. Hol érdemes kutatni? A kőolaj és a földgáz az üledékes kőzetekhez kötődik, mert ezek likacsai, repedései alkalmasak a szénhidrogének tárolására. De a kőolaj keletkezéséhez szükséges szerves anyag is rendszerint az üledékekhez kapcsolódott a régmúlt időkben. Ez azt jelenti, hogy a szénhidrogén-kutatásra elsősorban az üledékes kőzetekből felépülő területek alkalmasak. Hazánk 933 ezer négyzetkilométernyi területének legnagyobb részét — kb. 91 ezer négyzetkilométert — üledékek alkotják. A hazai föld tehát, kutatás szempontjából reményteljesen ideálisnak mondható. A jobbára ősi tengerekből lerakodott üledékek a fundamentum fölött változó vastagságban találhatók. A hazai fölc^ egyharmadán az üledék- vastagság nem haladja meg az ezer métert, s csupán 3 Százalékot tesznek ki azok a mélyüledékes medencék, ahol 4,5 kilométernél nagyobb a réteg- vastagság. Ä terület csaknem kétharmadán tehát 1000—4500 méter közötti az üledékvastagság, ami abból a szempontból érdekes, hogy sehol sem kell túl mélyre lefúmi az olajért és a földgázért. Alföldjeink föld alatti szerkezetéről az első felvilágosításokat Eötvös Loránd torziós ingamérései adták. Ezek — csakúgy, mint a később használatos graviméterek — a nehézségi erőtér rendellenessége alapján mutatják ki a mélyben levő nagyobb sűrűségű kőzettömegeket. Napjainkban a mesterséges robbantásokkal keltett hullámok visszaverődését is felhasználják a laza üledékek alatti sűrűbb, keményebb kőzettömegek kimutatására. Mindezt azért kell tudniuk a kutatóknak, mert a kőolaj és a földgáz nem egyenletesen oszlik el az üledékes kőzetekben, hanem — kisebb sűrűségénél fogva — legtöbbször boltozatszerű kőzetrétegek tetején tölti ki a likacsokat, repedéseket Egyre mélyebbre Hazánk medenceterületeit geofizikusaink már részletesen fölmérték a kőzetsűrűség-el- oszlás szempontjából. Természetesen az első fúrások a viszonylag magas helyzetű boltozatok megközelítését tűzték célul. A kevésbé mélyen fekvő boltozatokat, szerkezeteket nagyrészt már felkutatták. A további kutatófúrásoknak tehát egyre mélyebbre kell irányulniuk. A kutatásokat — és a későbbi kitermelést is — megnehezíti az a különleges helyzet, hogy a hazai föld mélyén mind a nyomás, mind a hőmérséklet lényegesen nagyobb, mint általában a Föld többi táján. Amíg világviszonylatban a nyomás lefelé haladva 10 méterenként 1 atmoszférával nő, addig a nyomásnövekedés nálunk ezt 30 százalékkal is túllépi. A fúrólyukban cirkuláltatott iszap egyik feladata az, hogy ellensúlyozza a nyomást, i Nálunk sok nehéz adalékot j tartalmazó, nagy fajsúlyú iszapot kell alkalmazni, ami számtalan nehézséget okoz a mélyfúrásoknál. Amíg a földkéregben lefelé haladva 100 méterenként általában 3 C fokkal nő a hőmérséklet, nálunk ennek a többszöröse sem ritka, a világátlag alapján 2000 méter mélységben 60 C fokra számíthatnánk, Al- győn viszont 90 C fokos olaj tör fel a mélységből. (A 200 C fok fölötti kritikusan magas hőmérsékletre világviszonylatban csak 6 ezer méternél mélyebben számítanak, nálunk pedig már a 3—4 ezer méteres fúrásoknál is gondot okoz a magas hőmérséklet.) Tekintettel a magyar medence speciális viszonyaira — a hazai mélykutatás előfeltételeként —, nagyarányú kutató munka folyik a fenti problémák és sok más kérdés megoldására. Nem véletlen, hogy a KGST keretében éppen Magyarországon létesül a nemzetközi iszaplaboratórium. De az sem, hogy élen járunk a 200 C fok fölötti hőmérsékleten alkalmazható cementféleségek és a hasonló hőfokon is biztonságosan működő geofizikai műszerek kutatása terén is. , * SZEPTEMBER 25 KEDD Eufrozina Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Időnként egy kissé fölszakadozó felhőzet, többfelé — főként a Dunántúlon — esővel, néhány helyen zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk, helyenként átmenetileg megerősödő keleti—délkeleti szél. A hajnali órákban párásság, egy-két helyen ködképződés. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: az esős helyeken 16—19, máshol 20—25 fok között lesz. A távolabbi kilátások: Felhős idő, ismétlődő esőkkel, helyenként zivatarral. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 7—13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15—21 fok között. — Hatvanon tanulnak az idei oktatási évben Nagyatádon a középfokú marxizmus—leninizmus esti iskolán. Az egyik tagozaton a tömegszervezetek tisztségviselői ismerkednek meg a mar- x i zmus—leninizmus alapjaival. — Várostörténcti konferencia Kaposváron címmel tíz- oldalas cikket közölt a Levéltári Szemle most megjelent 2. száma. Szerzője Komjáthy Miklós, az Országos Levéltár osztályvezetője. — Három új magyar filmet tűz műsorára októberben a kaposvári Vörös Csillag filmszínház: az első másfél órás hazai rajzfilmet, a János vitézt, illetve a Tűzoltó utca 25. és a Nincs idő című alkotásokat. — Czóbel Béla-kiállitást nyitottak vasárnap Esztergomban. A 90. születésnapját ünneplő művész mintegy 40 alkotását, az utóbbi években készített grafikáit mutatják be. — Mindhárom kategória I. díját — és a vele járó trófeákat — a KISZ Központi Művészegyüttes egyetemi énekkara nyerte el a 31 énekkar részvételével megtartott 12. goriziai (Olaszország) nemzetközi kórusversenyen. — Varsói ősz címmel 17. alkalommal került megrendezésre Varsóban a nemzetközi modernzene-fesztivál. — Filmművészeti bemutató kezdődött a svédországi Vis- bybem. A filmhéten szovjet, magyar, csehszlovák, kubai és az NDK-beli játékfilmekkel ismerkedhet meg a néző- közönség. — Gépeket az idén eddig háromszázezer forintért vásárolt az eddei Egyetértés Termelőszövetkezet. — Ügyészi delegáció utazott vasárnap dr. Szénási Gézának, a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyészének vezetésével a Lengyel Népköz- társaságba. — A magyar—osztrák határmenti kereskedelmi kapcsolatokról tárgyaltak Győrben az érdekelt megyék párt- és tanácsi szervezeteinek, vállalatainak képviselői. — Rovartani szakértők nemzetközi szimpozionja kezdődött tegnap tíudapesten. A természetvédelem és az egyes rovarfajok viselkedésének összefüggéseiről, gazdasági szempontjairól tanácskoznak öt tíápig. — Kártyát és pingponglabdát még az idén mintegy 150 ezer dollár értékben szállít — s ezenkívül pécsi és hollóházi porcelánt is — Jugoszláviába az Artex vállalat. — Szövetkezeti szabászverseny kezdődött tegnap a miskolci városi sportcsarnokban. Az országos verseny alkalmából több szakmai tanácskozást is rendeznek. — Fölrobbant leszállás közben hétfőn hajnaliban az Indiana állambeli Gary repülőtéren egy négymotoros »Super Constellation« repülőgép. A gépen szerencsére nem volt utas. — Fejleszti juhászaiét a lábodi tsz. A több mint ezer anyajuh és a szaporulat elhelyezésére korszerű férőhelyek építését tervezik, s ehhez saját erdőből jelentős nyersanyagot adnak. — A szárítókapacitást jövőre mintegy 20 somogyi tsz- ben növelik. A szemes termény szárításának lehetőségét a meglevő kapacitás bővítésével, illetőleg új létesítményekkel biztosítják e t&z- ek. SOMOGYI GÉZA Jégkoporsó 58. Az egész nap felgyülemlett felhőkből délután öt óra felé pillanatokon belül rettentő zápor zúdul a földekre. A száraz, poros talaj sártengerré válik. Az egész akció megreked. Az eső órákon át esik, sűrű, áthatolhatatlan függönyt húzva a látóhatárra, elnyomva füstöt, port. Az egész front be- ledagasztódik a sárba. Nincs mozgás. Sem előre, sem hátra. A 2. magyar hadsereg első lépcsője, a III. hadtest, kátyúba jutott Tim előtt. De az ofíenzíva megindult! A Don folyó környéke is lékésnek hatott, a mindkét ol- .alon sűrűn elhelyezett kato- lai állások ellenére. A még ellegében is a Tiszához ha- onlító folyócska békésen kanyarogva hömpölygőit az itt- ott meredek füzes, zsombékos partok között. Az öldöklő harcok rövid ideje csitultak el. A folyó mindkét oldalán lázasan építgették a védelmi állásokat, láthatóan hosszabb védelemre berendezkedve. A közel háromhetes, kíméletlen harcok súlyos veszteségeket okoztak a magyar egyse-, geknél, éppúgy, minta szovjet csapatoknál, hatalmas hullamezőket és hadianyagót hagyva hátra. Tim községet csak öt napi kemény csatával, 20 százalékos veszteséggel tudták bevenni a 9. könnyű hadosztály egységei, miközben a német gyorscsapatok egy kissé délre húzódva Starij Oskolt majd földig rombolva, törtek előre, keletre, a fronthoz viszonyítva — légvonalban átlagosan 200 km-re folyó Donhoz. Tim elfoglalása után a német seregtestek északról és diliről a város mögött egyesülve gyors ütemben haladtak előre, és július 6-án elérték a folyót, a magyar alakulatokat maguk mögött hagyván a szétszórt kisebb szovjet csapattestek felszámolását tűzve ki feladatuk »A német seregtestek, elérvén a Dont, fokozatosan adták át a folyó védelmi vonalát a beérkező magyar alakulatoknak, hogy onnan csapataikat kivonva, azokat a Don alsó szakaszán vethesse be. Ä kezdeti erős ellenállás után a szovjetek , aránylag gyorsan visszavonultak, és a folyó bal partján sikerülkjneg- vetniök magukat. A magyar III. hadtest to- vábbtámadási parancsot nem kapott. Feladata a második és harmadik lépcső, azaz a IV. és VII. hadtest beérkezéséig: tartani a folyó vonalát. A teljes 2. magyar hadsereg kiszállítása július 27-én be is fejeződött.« A fokozatosan délre húzódó német gyorscsapatok és a 6. német hadsereg védelmi területének átadasa folytán a magyar frontszakasz Voronyezs- től Pavlovszkig a Don jobb partján mintegy 208 kilométeres szakaszra szélesedett. \ A magyar frontszakasztól északra Voronyezs fölött, a 2. német hadsereg szakaszán, Moszkva támadási iránnyal, továbbra is heves harcok folytak. A szovjet páncélosok ellentámadással súlyos csapást mértek a németekre, s ezért a támadás megrekedt, sőt kihatással volt a déli hadműveletekre is. Közvetlenül a magyar hadsereg frontszakaszától délre, a 8. olasz hadsereg alakított védelmi vonalat, hasonlóképpen átvéve a frontot a Sztálingrád < és a kaukázusi olajvidék el- • len irányított 6. német had- < seregtől. A Don bal, illetve keleti partján kiépült szovjet védelmi állások három ponton át nyúltak a nyugati partra, ék szerűen nyúlva be a magyar vonalak közé, ún. hídfőállást képezve. Az ékeket három (I nyugati oldalon levő község — Uriv, Korotojak és Scsucsje — képezték, amit a szovjetek kiürítettek. a polgári lakosságot a folyón túlra, a front mögé szállítva. Kimondottan csak katonai, illetve hadászati szempontoktól vezetve, kockáztatták meg. hogy a községeket a földdel egyenlővé tehetik a harcok. így alakult ki az a front, amely hat hónapon keresztül — néhány apróbb-nagyobb harctól eltekintve — véglegessé vált a 2. magyar hadsereg szakaszán. A megriadt lakosság félénken húzódott be lakóhelyére. Mindenütt csak katona és katona. Néhány napon belül azonban a katonai hatóságok sztarosztákat (szimpatizáns »bírókat«) jelöltek ki, és az egész újonnan megszállt területen falragaszok hívták a helybelieket munkára. Romeltakarítás, útjavítás volt a fő feladat, de nagy súlyt helyeztek az élelmezési ipar — pékségek, tejközpontok, malmok stb. — üzembe állítására is. (Folytatjuk.) — Meggyújtott játék közben egy szénakazlat Fonóban egy kisfiú. Elégett 30 mázsa bálázott szalma is. A tüzet a fonói önkéntesek és a kaposvári tűzoltók oltották el. — 71 kilogramm hasist fedezett föl egy libanoni gépkocsiban Velence kikötőjében az olasz rendőrség. A kocsi tulajdonosát és utasát letartóztatták. — Ételmérgezés. Mintegy kétszázan szenvedtek súlyos ételmérgezést a Fülöp-szige- teki Mindanao tartományban forgalomba hozott kenyértől. — Öten meghaltak, heten pedig megsebesültek hétfőn egy Tokió közelében levő kórház kazánházában, ami., kor a kazán — a fűtőolaj utántöltése közben — fölrobbant. — Ügyvitelgepesitesre 300 ezer forintot költ az év végéig a Tabi Campingcíkk Vállalat. — Elírás történt vasánapi számunk lemezforgalmáról szóló hírében. Az első mondat helyesen: »900 000 forint értékben adtak el lemezt az év első kilenc hónapjában a kaposvári szaküzletben.« — Fiú kordbársony nadrágok különböző fazonban és választékban érkeztek a kaposvári Csábi gyermekruházati aruhazba, (11724) 125 évvel ezelőtt, 1848. szeptember 25-én született — és 73 éves korában, 1921 áprilisában halt meg — Süss Nándor műszerész, a magyar finommechanikai ipar megalapítója. A német származású, régi mechanikus családból származó kiváló szakembert 1876- ban a kolozsvári egyetem hívta meg hazánkba, az egyetemi mechanikusi állomás megszervezésére és vezetésére. Nyolc évvel később >*a műmechanikának Magyarországon való elterjesztése céljából« Budapesten létesített Állami Mechanikai Tanműhely vezetője lett. 1890-ben a Calderoni céggel kötött megállapodást a műhelyből kikerülő műszerek eladására, s általában az intézet kereskedelmi teendőinek ellátására. A tamühely 1900-ban átalakult — Süss Nándor-féle Precíziós Mechanikai Intézet elnevezéssel — magánvállalattá, majd 1918-ban szintén az ő igazgatása mellett részvénytársasággá. Ebből fejlődött ki a mai Magyar Optikai Művek, a MOM. Süss termékeny konstruktőr, nagy képzettségű műszerész és kiváló szakmai oktató volt. Intézetének hírét leginkább az Eötvös-inga alapozta meg, amelyből az első példány nála készült 1890-ben. Megkezdődött az ifjúmunkások egyetemi előkészítő tanfolyama A szakmunkások felsőoktatási intézményekben való továbbtanulásáról* hozott kormányhatározat értelmében a kijelölt üzemek mintegy 200 — érettségivel nem rendelkező, de kiváló termelési eredményekkel és társadalmi tevékenységgel bizonyító — ifjúmunkást javasoltak felső fokú tanulmányok elvégzésére. Az egyetemi felvételt megelőzően a szakmunkások előkészítő tanfolyamon vesznek részt, melynek ünnepélyes tanévnyitóját hétfőn tartották meg a Budapesti Műszaki Egyetem dásztenmében. — Kolera Mozambikban. Üjabb körzetekre terjedt ki a kolerajárvány, amely eddig négy halálos áldozatot követett. Vasárnap további megbetegedésekről érkeztek jelentések Beira körzetéből. — Betörőt talált brightoni lakásának olvasőszobájában vasárnap éjjel Laurence Olivier, a világhírű angol színművész, amikor feleségével hazaérkezett. A betörő menekülés közben könnyebben megsebesítette Oliviert. — Fölborult egy autóbusz Caracastól mintegy 500 kilométerre délnyugatra, San Cristobal közelében, mivel vezetője nagy sebességgel vette a kanyart. Tíz személy életét vesztette, tizenkilencen megsebesültek. — Környezetszennyezés. Hanau körzetében (Hessen tartomány) mintegy 60 ezer tonna ipari mellékterméket szállítottak tiltott helyre — ■közölte a nyugatnémet tv. — Nagy az idegenforgalom Bugacon. Most is újabb turistacsoportok jelezték érkezésüket. A kora tavasz óta példátlanul forgalmas puszta — szeptember végéig — minden nap fogad vendégeket. A különböző idegenforgalmi társaságok szervezésében osztrák, francia, olasz és NSZK-beli csoportok váltják egymást. Ez évben eddig több mint száz külföldi csoport, s több ezer hazai turista kereste fel Bugacot « — Kétezer fiatal pihent ezen a nyáron az ifjúmunkások üdültetésére kijelölt Ba- laton-parti, kőszegi és pa- rádfürdői SZOT-üdiülőkben 15 turnusban. November 15-e és december 25-e között még négy csoport veszi igénybe a kedvezményes üdülési lehetőséget. A Tolna—Baranya megyei Halgazdaság, Dombóvár, Szabadság u. 10. i DT 75-ös, lánctalpasra földmunkák végzésében jártas gépkezelőt fölvesz. (11711) r