Somogyi Néplap, 1973. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-16 / 217. szám
Ökölvívó MNK a Kaposvári Dózsa nélkül Von-e „haragszom rád“? — A K. Dózsa bokszcsapatáróf köntörfalazás nélkül mm h Ü. DÖZSA—BP. HONVÉD 4:2 (2:1) Käspest, 22 000 néző. Vezette: Petri. Góliövök: Fazekas (2), Bene, Nagy Lu, illetve Kozma (11- esből) és Pál. FERENCVÁROS—MTK 2:0 (2:0) G.: Szőke (11-esből) és Ebecüá. Portisch-Geller döntetlen Portorozsban, a sakkvilágbajnoki hármas mérkőzés nyolcadik játszmáját Portisch és Geller vívta. A találkozó a 20. lépésben döntetlenül végződött. A verseny ezzel eljutott a -félidőhöz«, s jelenleg ez az állás: Portisch S (1) pont, Polugajevszkij a fi) pont, Geller 2 pont. A 9. játszmát Polugajevszkij és Portisch vívja. Egy évvel ezelőtt — bár valójában nem tudtuk, hogy ösz- szességében mit hoz az ökölvívó MNK — mégis előre tapsol- tunk. Ügy éreztük, ha nem is tökéletesen, de ez a bajnoki torna mégis csak helyettesíti a MÖSZ által halálra ítélt csapatbajnokságot. Amikor Budapesten a Jégszínházban (ide zsúfolta össze a MÖSZ a tavalyi MNK-t) a K. Dózsa a legjobb magyar csapatok között a 3. helyet foglalta el, szőkébb hazánkban, Somogybán sokan boldogan tanulmányozták a nem hivatalos CSB végleges eredménylistáját. Az a fejlődési folyamat, ami néhány esztendeje a Dózsa ökölvívó-szakosztálynál megindult, töretlennek látszott. A komoly hagyományokkal rendelkező kaposvári ökölvívás mintha újból elfoglalta volna a helyét az élvonalban; aztán a múlt évi MNK többek között éppen egy kaposvári fiatal ökölvívót fedezett föl: Horváth Lászlót. Ez a tény még inkább megerősítette azt a korábbi jogos álláspontot, hogy Kaposvár továbbra is ad fiatal, tehetséges Szerdán kettős röplabda MNK-mérkőzés lesz Kaposváron A NIM női együttese 1971-ben MNK-gyöztes is volt. Morf kaposvári lányok ellen veszi fői a küzdelmet Szeptember 19-én a lalbda- rúgóík «kupasze rdája« lesz. A különböző európai kupákban kezdődnek meg a küzdelmek. Mint érdekességet említjük, hogy a kaposváriaknak ezen a napon a megyei labdarúgó MNK-döntő, a K. Vasutas.— Siófoki Bányász mérkőzés jut. De MNK-znak a röplabdázók is. Az NB II. bajnokságban szereplő két kaposvári csapat — a K. Dózsa férfi- és a K. Vasas Izzó női együttese — NB I-es ellenfeleket fogad az MNK kereté,ben. Mind az Izzó lányok, mind a Dózsás fiúk a NIM együttesével mérkőznek. Nem mindennapi »röplabda- csemegét« ígér ez a kettős MNK-találkoaó. Különösen a NIM nőd csapata vívott ki magának rangot. Hazsdkné és Sza- lainé Sebők Éva lassacskán a kétszázadik válogatottságát ünnepelhet Ilyen — és hozzájuk hasonló — versenyzőkből áll a Nehézipari Minisztérium női csapata. Megivan már a szerdai program, pontos időpontja is: a női csapatok találkozója a K. Dózsa sporttelepén 14,30 órakor kezdődik. 15.30 órára tűzték ki a NIM—K. Dózsa fér- fimérkőaést. ökölvívókat a magyar sport j számára. S Dévai, Horváth T., j Tóbi, Wágner, Dőri meg a töb- i biek utódai is föllelhelők, csak j meg kell keresni őket. Mindezek fölemlegetésének j az ad aktualitást, hogy ma í újra megkezdődik az ökölvívó j MNK I. osztályú küzdelemso- \ rozata — Tatabányán — a Kaposvári Dózsa öklözői nélkül. A K. Dózsa egy éve az MNK-beli harmadik helyezésével és az országos tornákon összegyűjtött pontjaival biztosította magának a helyet a hat első helyen kiemelt egyesület között A Bp Honvéd, az Ű. Dózsa, a Gyöngyösi Zalka SE, a Tatabányai Bányász, a Bp. Építők Fémmunkás meg a K. Dózsa neve került egy kalapba, amikor a MÖSZ-nél kisorsolták az idei MNK-t. Az ökölvívó szövetségnél ugyanis módosították a tavalyi versenyrendet: most öt egymást követő fordulóban rendezik meg a legjobb csapatok versenyét. Lehet vitatkozni azon: helyes volt-e a sorsra bízni, hogy a hat egyesület közül melyiknek ne jusson rendezési jog. Egy szó, mint száz: a K. Dózsához a sors is mostoha volt. A Dózsa neve maradt az ux-nában, s a kaposváriak maradtak volna hazai mérkőzés nélkül. Mindezt azért mondjuk feltételes módban, mert ezután a K. Dózsa szakosztály- vezetője, Kiss József felhorkant, s valami olyasmit mondott, hogy ilyen előzmények után a Dózsa nem kíván részt venni az MNK-ban. Augusztus 20-ig kellett volna nevezni a Magyar Népköztársasági Kupára, s tény. hogy a K. Dózsa nem nevezett. Nem lehet helyeselni egyetlen sportágban sem a »haragszom rád« elvét. Ez semmiképp sem szolgálja a tiszta sport ügyét. El tudjuk képzelni, hogy talán mégis lett volna valami kivezető út, mert a MÖSZ-nél felelős személyek nyilatkoztak nem egyszer mostanában arról, hogy a kaposvári ökölvívás milyen bázist jelent a sportágnak. S józan tárgyalással ezért talán elérhető lett volna, hogy az évek óta CSB nélküli Kaposvárnak mégis csak jusson egy bajnoki forduló. Ilyen lépések azonban nem történtek a »sértődöttség« miatt. Kiss István, a K, Dózsa sportköri elnöke a minap egy beszélgetés során ugyan azt hajtogatta, hogy korántsem a fenti okok miatt nem ment el I a nevezés. (A sportkör vezetői határozottan az indulás mel- ; lett foglaltak állást.) A Dózsa sportkör elnöke inkább admi- j nisztrációs hanyagságot lát a dolgok mögött, s mint mondta: majd megvizsgálják, hogy miért nem lesz ott a K. Dózsa együttese az idei csapatbajnokságon. — Ez nemcsak a Dózsa belső ügye — mondta Kiss István. Hergert Jenő edzőt nem egyszer kerestük »MNK-ügyben«. Nem találtuk. Pedig szerettük volna hallani véleményét arról, hogy milyen csapattal indult volna a K. Dózsa az idei MNK-n, ha történetesen »nem kallódik el a nevezés«. Helyette a sportköri elnök adott képet az ökölvívó szakosztály legjobbjainak helyzetéről. Mint a legutóbbi — Temesvár elleni — nemzetközi találkozó mutatta, bizony eléggé foghíjas e pillanatban a K. Dózsa csapata. Nem volt ott a románok elleni mérkőzés szorí- tőjában bajnokunk, Varga László. Hiányzott Csap János. Mindkettő sérült. Sérültlistán van egy másik kulcsember, Rigó Imre is. Ha ezeket számításba vesszük, bizony elég gyengécske csapattal léphetett volna kötelek közé a K. Dózsa legénysége. A megmaradók közül — anélkül, hogy néhány fiatal tehetséges Dózsa-ököl- vívót bántani akarnánk — véleményünk szerint — majdnem csak Kozma, Ferstek, Horváth és a jó formában lévő Budai az, aki pontszerzés szempontjából számba jöhet. Amikor egy sportkörnek kis létszámú a versenyzőgárdája — és ez az ökölvívásban különösen jellemző — egy-egy sérülés vagy betegség súlyos zavarokat okozhat. A K. Dózsánál — mondhatnánk — nem is lett volna értelme a jelenlegi csapattal kötelek közé állni, a legjobbak ellen. Az már más kérdés, hogy menynyire készült föl a csapat az egyik legrangosabb versenyünkre, az MNK-ra. Szembe kell néznünk a tényekkel. A K. Dózsa nem tudott elindulni az 1973. évi csapatbajnokságon. Nem akarjuk az ördögöt a falra festeni, de egy éve a Pécsi VSK — amely korábban figyelemre méltóan szerepelt az első osztályban — versenyző hiányában képtelen volt csapatot indítani az MNK-ban. A minap laptársunk, a Dunántúli Napló »Egy szakosztály haláláról« írt. Egy év alatt ugyanis a PVSK felnőtt ökölvívócsapata csaknem semmivé vált. A közmondás szerint más kárán tanul az okos. Dehogy kongatunk vészharangot! De azért a K. Dózsa ökölvívócsapatára nem árt odafigyelniük azoknak, akiket illet. Kovács Sándor fi járási labdarúgó-bajnokságokból jelentjük Nagyatádi járás Porrog—örtilos 2:1, Iharos- berény—Somogyudvarhely 2:3, Gyékényesi VSK—Mike 1:2, Háromfa—Szabás 1:2, Iharos— Görgeteg 0:2. Barcsi járás Péterhida—Kálmáncsa 3:0, Istvándi—Heresznye 0:4, Lad —Rinyaújlak 3:6. Mindjárt az első forduló csonka volt, mert a bolhói csapat nem jelent meg Homokszentgyörgyön. A mérkőzés 2 pontját 3:0~ás gólaránnyal a homokszentgyör- gyiek kapták. Marcali járás Csákány—Sávoly 2:1, Győta —Boronika 0:5, Nemesvid—So- mogyzsitfa 1:1, Szenyér—Somogyszentpál 2:1, Horvátkút— Nagyszakácsi 2:7. □ Somogyi ^Néplap Meglepetés Győta és Horvátkút hazai súlyos veresége. Siófoki járás Somogymeggyes—Balatoni Vasas 2:0 (a tavaszi utolsó helyezett Somogymeggyes már a harmadik győzelmét aratta), Balatonszemes—Bálványos 8:0, Kisbárapáti—Kapoly 11:0, Ba- latonszabadi—Balatonőszöd 2:2, Kőröshegy—Ságvár 2:2, Zamárdi—Kötcse 3:2. 1. Kisbárapáti 3 3-------17—« 6 2. Balatonszemes 3 3 — — 14—3 6 3. Somogymeggyes 3 3 — — 8—3 6 Kaposvári járás A negyedik forduló mérkőzéseit játszották. Figyelmei érdemlő a kaposmérőiek kitűnő rajtja. Kaposfő—Nagyberki 3d), EL Volán—Igái 0:1, Hedrelhely— Kiskorpád 1 \2, Pataiam—Magyaregres 0:0, Kaposroérő— Somogyjád 3:0, Samogyszil— Kaposfüred 4:2. 1. Kaposmérő * *--------1®—1 8 2. KisKorpád 4 2 11 Sä—5 5 3. Somogy szil 4 3 11 6—44 5 Területi bajnokság Kadarkút a kaposvári csoport élén A területi labda riigó-bajiiok- ság kaposvári csoportjában, már csak egy veretlen csapat van: Juta. A bajnoki táblázation e pillanatban viszont Kadarkút áll az élen. A »-vonal alatti« csapatok közül csak a K. Rákóczi TT. százszázalékos. 1. Kadarkút 2. Toponár 3. Juta 4. Kutas 5. Szentgáloskér 6. Zimány 7. Somogysárd 8. Mernye 9. Mesztegnyő 10. Nagybajom 11. Gölle 12. Pusztakovácsi — 1 0—5 1 1 11—4 1 — 0—« 1 1 6—5 — 1 12—5 7- 2 11—9 — 2 11—10 4 2 1 7—9 4 1 1 5—7 3 — 2 7—12 2 — 3 4—10 — 3 1—12 m- «.«sr." ntuso CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: Kadarkűton 20 órakor: A MŰVELTSÉG NETOVÁBBJA. VÖRÖS CSILLAG: De. fél ll-kor: KÉT PISZE MEG AZ AUTOSTOP. 3, 5 és 7 órakor: ÖT KÖNNYŰ DARAB.' Színes, szinkronizált amerikai film. 16 éven felülieknek. (IX. 16-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 és 6 órakor: ZAHAR BERKUT. Színes, szinkronizált szovjet film. 8 órakor: A 22-es CSAPDÁJA. Joseph Heller regényéből készült, színes, szinkronizált amerikai film. L8 éven felülieknek. (IX. 16-ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: A 36-OS JELENTI. Koreai film. RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: A KATONA VISZ- SZATERT A FRONTRÓL. Szinkronizált szovjet film. NAGYATÁD: 5 és fél 8 órakor: A REND GYILKOSAI. Marcel Carne alkotása színes, szinkronizált francia filmen. SIÓFOK (teremmozi): De. 10 órakor: A NOSZTHY FIÜ ESETE TÖTH MARIVAL. 5. órakor: JÁNOS VITÉZ. Az első másfél órás, színes magyar rajzfilm. 7 órakor: AZ UTOLSÖ VÖLGY. (THE LAST WALLEY). Színes angol film a harminc éves háborúról. 16 éven felülieknek. TELEVÍZIÓ Budapest 8.10—9.25: Iskolatelevízió. 9.25: Műsorismertetés. 9.26: Brummogó és a dinnye, avagy: A talpraállt egyes. Mesejáték. 11.00—12.15: Csömöri Tsz SK—Bp. Spartacus. Baj noki férfikézilabda-mérkőzés. 14.13: Műsorismertetés. 14.15: INSEA ’73. 14.55: Reklámműsor. 15.00: Telesport. 17.25: Nótaszó. 17.50: Műsorainkat ajánljuk. 18.15: Reklámműsor. 13.20: Delta. 18.45: Esti mese. 19.0-0: A hét. 20.00: Hírek. 20.0-5: VII. Hadrián. Dráma két részben. 22.10: Hírek — Sporthírek. Jugoszláv tv 8.50: Magyar nyelvű vasárnapi magazin. 9.40: Folklórszemle ’73. Népzene. 10.12: Adás földművelőknek. 10.55: Trsic. . Ünnepség Vük Karadzic tiszteletére. 11.30: A folyó kincse. 12.30: Szézám utca. 15.30: Szabadka: jugoszláv asztalitenisz-bajnokság. 17.45: Vietnami dokumentumműsor. 18.15: Kővirág. Szovjet játékfilm. 20.35: Szegény kicsi hörcsögök. Humoros adás. 21.20: Balettműsor. 21.35: Sportszemle. 22.25: Hét tv-nap. Osztrák tv 16.30: Kicsinyek műsora. 16.40: Skippy, a kenguru. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 13.30: Velence. Dokumentumfilm. 19.30: Tv-híradó. 19.40: Sporthírek. 20.15: A halász asszonyok. Dráma 3 felvonásban. 21.55: Sporthírek. — Tv-híradó. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. 6.10—7.22: Kellemes vasárnapot! 7.22: Múzeumi híradó. 7.25: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 7.58: Hallgató- i'rik figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.05: Öt kontinens hét napja. 8.20: Jó reggelt,, vasárnap! 10.00: Hírek. 10.03: Az írnok és a fáraó. Rádiójáték. 11.02: Zenés reklámturihix. 11.10: Ránki Dezső zenekari zongoramatinéja. 12.50: Egy korty tenger. 13.00: Operettdalok. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Lotte Lehmann dalfelvételeiből, zongorán ’ kísér Paul Ulanovszki. 14.45: Tíz plusz egy esztendő. 15.00: Hírek. 15.08: Tízéves ősi város. 16.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 17.00: Hírek. 17.05: Nótakedvelőknek. 17.50: Lírai önarckép. 18.05: A rózsalovag. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Hírek. 19.10: Öt perc sport. 19.15: Az élet szerelme. 20.15: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 21.20: Legkedvesebb verseim. 21.40: Gulyás László: Kisbojtár-szvit. 22.00: K. Rákóczi TL 4 4 K. Táncsics H. 4 3-------30—7 8 — 1 22—6 8 A bajnokság mari műsora: Mesztegnyő—Nagybajom, 15 ó (Rab I.), Gölle—Pusztakovácsi, 15 ó (Götz), Szentgaloskér- Juta 15 ó (Rosdcs), K. Rákóczi H.—Mernye, 13.15 ó (Szamosi); Somogysárd—Toponár 15 ó (PáLfi), Zimány—K. Táncsics TI. (Matesz). Kutas—Kadarkút 15 ó (BaáLéri. II t X (^Vürrrvcö Mint a pille, olyan a tészta, ha élesztője AROMA. A korszerű háztartásban nélkülözhetetlen az AROMA A tasak tartalmát fél decá tejben vagy vízben, kávéskanálnyi cukorral kell elkeverni, 5—10 percnyi állás után istmét felkeverni, és hatása máris egyenlő a friss élesztőjével. Nincs probléma, ha van otthon AROMA ÉLESZTŐPOR! Forgalomba hozza a PÉT/KÉR. (487)3 Hírek. 22.10: Sporthíreit. »:»: Brahms: c-moll zongoranégyes. 23.01): Pergő ritmusok. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Operaáriák. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Az unitárius egyház félórája. 7.39: Orgonamüvek. 8.90: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Mit hallunk? 9.C0: Zenei anyanyelvűnk. 9.10: Az 'MRT gyermekkórusa énekel. 9.39: Debussy müveiből. 10.00: Galina Visnyevszkaja és Brúnó Prevedi énekel. 19.40: Szívesen hallgattuk! 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.03: Egyszer egy királyfi. Mesejáték. 13.45: Időjárás- és. vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 14.55: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.50: Két dal Rodgers filmzenéjéből. 16.00: Hírek. 16.05: Holdcsíkos labda. 16.25: Fúvósesztrád. i6.40: Zalaegerszeg — Kilián György Gimnázium. 16.55: Prokofjev: Tovatűnő látomások. 17.15: Két párhuzamos egyenes. 17.25: A vasárnap sportja. 18.00: Hírek. 13.05: Ádáin Jenő népdalfeldolgozásaiból. 18.26: Könyvek és századok. 18.51: Jó estét, gyerekek! 19.00: Debreceni dzsesszna- pok. 2:2.00: Századunk vokális zenéjéből. 22.20: Ben Franklin Párizsban. 23.00: Hírek. 23.10: Zenekari muzsika. 24.00—0.10: Hírek. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.09: Századunk mesterműveiből. 9.04: Mireille Mathieu és a Mantovani zenekar műsorából. 9.30: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 10.00: Üj zenei újság. 10.25: Bach-művek. 11.15: A város eleste. Rádiójáték. 12.00: Hírek. 12.10: Csak fiataloknak! 13.40: Zenetörténeti érdekességek. 14.17: A Rádió dalszínháza. 14.51: Beethoven: F-dúr vonósnégyes Op. 18. 15.19: Gulliver utazásai. Regény. 16.00: Hírek. 16.05: Hallgatóink figyelmébe! 16.07: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla énekkarának hangversenye. 16.55: Petőfi Sándor két verse. 17.03: Űj lemezeinkből. 18.00: Hírek. 18.05: Lantos István Liszt-zongoraestje. 19.35: Pro Musica. 20.17: Monteverdi: Tirzuszok és friss lombok. 20.27: Patika. Színmű közvetítése a kaposvári Csiky Gergely Színházból. 22.30: Schönberg: Hegedűverseny. 23.00—23.10: Hírek. HOLNAPI .■Jár*' műsor VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: BAKARUHÁBAN. Az 1957-ben készült nagy sikerű magyar film felújítása. 16 éven felülieknek. (IX. 19-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 és 6 órakor: DANDIN GYÖRGY. Magyar film. 8 órakor: AMERIKAI FELESÉG. Színes olasz—francia film víg játék. (IX. 19-ig.) NAGYATÁD: Fél 8 órakor: ZAHAR BERKUT. Színes, szinkronizált szovjet film. SIÓFOK (teremmozi) : 7 órakor: LÁZADÁS A BLfgZON. (MUTINY ON THE BUSES). Színes angol filmvígjáték. TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 18.00: Tv-óvoda: labdák, labdák. 18.30: A nézők és a tv. 19.00: Szervusztok. fiatalok. 20.30: Karaván. 21.00: Homok — tv-játék. 22.20: Kultúra és társadalom. Osztrák tv 18.90: Teletest. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Stan és Pan. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Jason King. 21.10: Riportmüsor. 21.20: A box történetéből. 22.20: Tv-híradó. KOSSUTH RADIO 4/25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.15: Don Juan. 9.01: Hét bagoly. Rádiójáték. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zenemüve. Csajkovszkij: Vonósszerenád. 10.00: Hírek 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. Közben: 11.12— 11.17: Üj évad a Miskolci Nemzeti Színházban. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: If3 • Magyar! Imre népi zenekara játszik, Bodor Blanka nótákat énekel. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Maros Rudolf: Kamarazene U előadóra. 14.20: Füredi Anna- bál. 14.40: Vallomás a műfordításról. 15.00: Hírek. 15.10: Iskolarádió. 15.50: A világgazdaság hírei. 15.55: Hallgatóink figyelmébe! 15.57: Rádiószínház. Idézés. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Van új a nap alatt! 17.55: Doktor elvtárs. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Irodalmi kávéház. 20.50: Hírek. 20.53: Lemezmúzeum., Emil Sauer zongorázik. 21.10: Darvas Ferenc népdalfeldolgozásaiból. 21.30: Mikrolánc. 22.00: Hírek. 22.20: A Bergendy együttes felvételeiből. 22,37: A prágai kamarazenekar hangversenye. 24.00: Hírek. 0.10— 0.25: Könnyűzene. PETŐFI RADIÖ . 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Nótacsbkor. 9.00: Hírek. 9.03: Ezer- egy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Kamarazene. 13.00: Hírek. 13.7)3: Ütravaló . . . Riportműsor. 13.20: Operahármasok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Hírek. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Üj könyvek. 18.23: Rádiószabadegyetem. 18.50: Reklám. 18.55: Jó estét, gyerekek! 19.00: Kapcsolj ük a debreceni Csokonai Színházat. Debreceni dzsesszna- pok. Közben: Kb. 20.20—20.40: Esti krónika II. Kb. 21.35: Kálmán Imre operettjeiből. 22.07: A hét zeneműve. Csajkovszkij: Vonósszerenád. 22.37: Könnyűzene Párizsból. 23.00: Hírek. 23.15: Verbunkosok, népdalok. 24.00—0.10: Hírek. 3. MŰSOR: 18.00: Hírek. 38.05: Iskolarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: A zsebrádiószínház bemutatója. A bódé. 19.11: Pro musica. 20.03: Láttuk. hallottuk. 20.23: Hírek. 20.26: Beethoven műveiből. 21.50: Birgit Nilsson Verdi operáiból énekel. 22.22: Magyar zeneszerzők. 23.00—23.20: Hírek.