Somogyi Néplap, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-10 / 186. szám
A mikeiek is így rétik.. Ilj it a burgonyatermesztésben a zárt rendszer M&nitegy két hónappal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy a Lábodi Állatni Gazdaság ki- dólgiozta a gazdaság zárt rendszerű bungonyiabanmesztósének fejlesztési tervét, s Pankász Ferenc igazgató akkor ezt mondta: »A résztvevő gazdaságok speciális gépekre, műtrágyákra és növényvédő szerekre vonatkozó igényeit kielégítjük.« A raikiksorozatban részletesen, taglaltuk a fejlesztést célkitűzéseket és magának a bui'gonyafenmesztés zánt rendszerének a mibenlétét, s irtásunkat ezzel a mondattal fejeztük be. »A Lábodi Állami Gazdaság által kidolgozott, a burgonya zárt rendszerű termesztésére vonatkozó fejlesztési terv alkalmas és érdemes arra, hogy az érdeklődök részletesebben is megismerjék, s fölmérve adottságaikat, lehetőségeiket, részt vegyenek a megvalósításban.-«. Jövőre 200 holdon A mikéi Rákóczi Termelő- szövetkezetben Frank Gyula elnökkel beszélgettünk a bur- gonyatermesztésről. — Gazdaságunkban, de az egész községben is hagyománya van a bungonyatermasztés- mek. A szövetkezet megalakulása óta ez a fő bevételi forrás, az évi összes bevételnek a 30—35 százalékát adja. Hagyománya van a dohánynak is. Mi úgy tartjuk, hogy amíg a dohány főként foglalkoztatást, addig a krumpli jövedelemszerzési lehetőséget nyújt a szövetkezetnek. Ezért kívánjuk különösen az utóbbi ágazatot fejleszteni, immár a láibodiak programja keretében. — Mikor dőlt el, hogy ezt az wtat választja a szövetkezet? — Több megbeszélésen szerepelt ez a téma. a döntés az idén április 20-án született meg. Ekkor a kibővített vezetőségi ü-lés határozatot hozott ainról, hogy a Rákóczi Tsz csatlakozik a lábodíak programjához. — Mit jelent ez az elhatároMikében immár hagyományos módszertől. Itt van mindjárt a fajta. Holland burgonyák kerülnek a mikéi homokba. Legtöbb a Desdrée fajtából lesz, mert ez már tavaly ás 165 mázsát adott holdanként, s ezzel a hozammal tagságiunk »tetszését-« is megnyerte. Aztán lesz még Jaerüja és Kanttna is. A vetőgumót a Lábodi Állami Gazdaság adja részünkre. Követelmény: a technológiai fegyelem A szövetkezet elnöke a beszélgetés során elmondta, hogy a programhoz való csatlakozás nemcsak azért előnyös a gazdaságnak, mert az új bungo- nyafajták gazdagabb terméssel fizetnek, mint a régiek, s hogy ehhez a jó minőségű velőgumóhoz a zárt rendszeren belül könnyüszerrei hozzájuthatnak, hanem egyéb tényezők is az új út «telített szólnak. — Nagyon fontos a gazdaság számára az értékesítési biztonság, vagyis az, hogy az így termelt burgonya szánté kortatlamul értékesíthető. Szó van róla, hogy korszerűbbé válik a tárolás, és a későbbiekben részleges feldolgozásra is sor kerülne. — Miben áll a zárt rendszer technológiai részé? — Ezt ás a Lábodi Állami Gazdaság dolgozta ki, s hogy az eredmény megfeleljen a várakozásnak és a program elérje a célját, ennék a megtartása nélkülözhetetlen a termelés folyamán. Ezért van szükség nagyfokú technológiai, fegyelemre, amelyről nekünk kell gondoskodnunk úgy is, hogy a különféle géptípusokat megfelelően _ alkalmazzuk. Az állam 50—7fl’ százalékos támogatást ad a zárt rendszerű termesztés gépesítéséhez. A szükséges gé- | pékét a lábodi gazdaság szerzi be, s má fizetjük ki. Ez jövőre mintegy 1,5 millió forintos kiadást jelent szövetkezetünknek, de úgy véljük, megéri. — Jövőre és 1975-ben is 200 holdon termesztünk burgonyát. A termesztés módja sok mindenben, eltér a régitől, a — A dohánytermesztéssel kapcsolatos beruházásoktól sem sajnáltak a pénzt, építettek, gépeket vettek. — Befektetés nélkül semmi sem megy. Mi sokat várunk a burgonyától, ezért áldozunk szívesen erre az ágazatra. Öntözés közös víztárolóból Eddig is géppel ültették a gumót, de a program megvalósítása során nagyobb teljesítményű gépeket — például csehszlovák gyártmányú, 4—6 soros ültetőgépeket — kapnak, s a betakarítást is korszerűbb eszközök segítik majd. Köny- nyebb lesz a termőterület el- tátása szervesanyaggal és műtrágyával. A műtrágyát ugyan, csak az állami gazdaság rendeli meg, s a programban részt vevő tssz-ek együttesen,, helikopterrel végezhetnék el a növényvédelmi munkákat. — A zárt termesztési rendszer szerves része az öntözés. Erre milyen lehetőségük van a miKeieknek? — Már megtörtént a határban a bemérés és a kijelölés az öntözési technológia megvalósításához. A hozzánk legközelebb eső víznyerő hely meglehetősen messzire van : a szabást Rinya tőlünk mintegy öt kilométerre húzódik. Éppen ezért úgy tervezzük, hogy a Lábodi Állami Gazdaság nagykorpád! kerületében, a Cserháti dűlőben közös tárolót építünk a gazdasággal, mivel a területeink határosak. Innen ők is öntözhetnének, és mi is hozzájuthatnánk a szükséges vízhez. Számításaink szerint jövőre ugyan még nem öntözhetünk, de a továbbiakban ezt a pontot is kipipálhatjuk, mint megvalósultat. — Milyen probléma adódott eddig, amelyre egyelőre nincs megoldás? — Jó volna, ha egyes erő- gépeaet szántén a zárt rendszerhez tartozónak minősítenének, amikor megvesszük. A 110 lóerős traktor például kimondottan fontos gépe a zárt rendszerű burgjonyatermeszitésnek, ám a többi technológiánál érvényes al lanti támogatás odaítélésénél mégsem minősül annak. Ez elég nagy gondot jelent. Talán már nem sokáig. Hemesz Ferenc Modem műhelycsarnok Átadták a kaposvári Lakberendező Ktsz új műhelycsarnokát, amelyet 1972-ben kezdtek építeni. A rekordidő 3iatt elkészült csarnokban minden olyan fölszerelés megtalálható, mely a munka biztonságosabbá tételét szolgálja. A csaknem tizenegymillió forintos beruházással készült vasbeton- épület előre gyártott elemekből áll. Szakipari munkáit a budapesti Umiwerzál és a budai Villamosipari Ktsz végezte. Leg behívással fűtik. Porelszívó berendezese is minden igényt kielégít. A ktsz a negyedik ötéves terv végére kívánja modern gépekkel berendezni a csarnokot, ahol szalagrendszerben folyik majd a termelés. Az új csarnok technológiája lehetővé teszi a termelékenység 30 százalékos növelését. Tízezer hallgató Nagyobb érdeklődés, élénkebb vita Tanfolyam propagandistáknak Évről évre egyre többen tanulnak a szakszervezeti politikai tömegoktatás tanfolyamain. Az 1972—1973-as oktatási évben csaknem 10 900 dolgozó járt a 461 tanfolyam foglalkozásaira. Figyelemre méltó az a fejlődés, hogy 30-cal nőtt a tanfolyamok 335-tel a hallgatóik száma az előző oktatási évhez képest. A szocialista brigádok tagjai különösen élénken érdeklődnek a politika iránt, ezt bizonyítja, hogy a részvevők többségét ők alkották. Három tanfolyam közül választhattak a hallgatók a mtilt oktatási éviben is. A tapasztalatok szerint igen megnőtt az érdeklődés a Szocialista demokratizmus időszerű kérdései nevű tanfolyanifomia iránt. Elsősorban azért, mert tematikája az üzemek életével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott, mint például a munka- és üzemszervezés javítása, a munkaerkölcs, a munkahelyi demokrácia, a bérarányok alakulasa. Továbbra is népszerű a Társadalmunk időszerű kérdései tanfolyam, a Világpolitika időszerű kérdései formát azonban, viszonylag kevesen választották. Sokan elmond Pap János, az SZMT lcultúrbizottságának vezetője elmondta, hogy a szakszervezeti bizottságok már az 1973—1974. oktatási évre készülnek. Eddig 448 taníolyamot szerveztek, több mint tízezer hallgatóval. A szakszervezetek elsősorban az oktatás színvonalát tartják fontosnak, éppen ezért körülbelül ugyanannyi tanfolyam indul a megyében, mint tavaly. A vállalatok, üzemek, gazdaságok dolgozói most is három tanfolyam közül választhatnak. A Szocialista demokratizmus időszerű kérdései tanfolyam helyett azonban a tartalmat, a témák jellegét sokkal jobban, kifejező A munkahelyi élet időszerű kérdései címen szervezik az idén. Az aratás mindenütt, befejeződött. A termelőszövetkezetek már a jövő évre készülnek. A csokonyavisontaá ‘ Rákóczi Tsz-íben július 23-árn vágták le az utolsó gabonát, azóta a tarlóhántás, a talaijelö- készítés folyik. A majorból egymás után kanyarodnak ki a trágyát szállító fogatok, hogy pótolják a talaj 'elhasználódott tápanyagtartalmát. — 1200 hold gabonánk volt — mond ja Nagy István tsz-el- nök. — A búza és az árpa átlagtermése tizenhat mázsa 30 kiló. Az átlagaink a tervezettnél alacsonyabbak. Ennek oka, hogy az idén tömbösítettünk, és hétszáz hold olyan területet is bevetettünk, amely talán soha nem látott trágyát, eddig »fölöslegneg« hívták. A torzsgomba és az üszög hátrányosan befolyásolta a termelést, és a vadkár sem elhanyagolható. Kapunk ugyan a lábodi vadgazdaságtól 125 ezer forint térítést évente, ez azonban nagyon csekély összeg a kár mértékéhez viszonyítva. A féléves tervünket azonban mégis teljesítettük, mert amit a gabonánál elvesztettünk, az más növényeknél bejött, így pénzügyi vonatkozásiban minden a terv szerint alakult. Eredményes gazdálkodós Csokonyavisontán I ni a telepet, mely 16,5 millió forintba kerül majd. Egy 220 férőhelyes istállóra most emeli a daru a fém tetőszerkezet elemeit. A vassze rkezetet a Csurgói Gépjavító Társulás készítette, a szerelést a tsz építőbrigádja végzi. Az új telepre a szövetkezet saját negatív szarvasmarha-állományának szaporulata kerül Az új istállóval szemben épült a Colimán típusú szárító, egy százötven vagon termény tárolására alkalmas raktárhelyiséggel. A szárítót már a télen kipróbálták, az idei aratáskor pedig 50 vagon búzát szárítottak benne. A gazdaság tagja a zárt bur- gonyatermeszté&i rendszernek. Gépvásárlásának jelentős részét ezért a burgonyatermesztés gépei tették ki. Ezenkívül borsófejtő gépet, valamint IFA I tehergépkocsit vásároltak ösz- szesen mintegy kétmillió forint értékben. A burgonya szép termést ígér. Az első becslések szerint a különböző burgonyafajták átlagtermése 140—210 mázsa körül várható. A gazdaságban a talajmun- kák közül a leglényegesebb az altalaj lazítás. Háromszáz holdon végeznek ilyet az idén, ami a talaj vízgazdálkodását, levegőztetését javítja. Fejlesztésre, beruházásokra is nagy gondot fordít a szövetkezet. Az idén kezdték meg egy korszerű szarvasmarhatelep építését. A terv szerint a munkát 1975-ben kell befejezni, de a gazdaság már jövőre szeretné üzembe helyezA tsz epitőbtígádjM. a» aj UehcJM&Ulki tetőszerkezetet .szereli. ták azt az igényüket, ho^y jó lenne egy tanfolyamformán belül foglalkozni bel- és külpolitikai témákkal. Az SZMT elnöksége az oktatási évet értékelve megállapította, hogy újabb dolgozó rétegek ismerték meg és fogadták el a párt politikáját Tovább javult a propagandisták felvilágosító, meggyőző munkája. Elismerésre méltó, hogy a főbb kérdéseket mindig hozzákapcsolták a napi politikai, gazdaságpolitikai kérdésekhez, egy-egy határozat kapcsán kitértek a megyei sajátosságokra is. A sok ismeretanyagból jó érzékkel kiemelték a vitatható kérdéseket, s ezzel fölkeltették a hallgatók érdeklődését, növelték aktivitásukat is. Nagy érdeklődést váltott ki a tanfolyam részvevőiből a Központi Bizottság novemberi határozata, serkentően hatott vitaszellemükre is. Miről folyt a legnagyobb vita? Például a terv- szerűség növeléséről. A hallgatók elmondták, hogy nagyon fontos a tervszerűség mind a népgazdaság szintjén, mind pedig az üzemekben, ahol ők dolgoznak. A életszínvonallal kapcsolatban négy kérdés szinte állandóan napirenden volt — a bérezés, az ármozgás, az életszínvonal és az üzemszervezés alakulása —, éppen ezért e, témákat érdemes minden oktatási évben megvitatni 'a propagandisták véleménye szerint. A szakszervezeti politikai tömegoktatás azt a célt tűzte ki, hogy sokoldalúan bemutatja a munkásosztály és a párt vezető szerepének megvalósulását, elmélyíti a szocialista hazaösägot, a proletár internacionalizmust, erősíti a Szovjetunióhoz, a szocialista országokhoz fűződő baráti szálakat, fejleszti a szocialista erkölcsöt és magatartási formákat a hallgatókban, s a szocializmustól idegen megnyilvánulások elleni következetes föllépésre ösztönzi őket. A kiemelt feladatok között szerepel a gazdaságpolitika országos céljainak és gyakorlati megvalósulásának, a szocialista építőmunka eredményeinek, a szakszervezetek növekvő szerepének a bemutatása is. A propagarulisták önállóságától, a vállalattól és a szakszervezeti bizottságtól kapott segítségtől függ, hogyan egészítik ki az egyes témákat szakmai és helyi érvés tényanyaggal. /4z új tanévre már most készülnek a propagandisták. Az SZMT kulturális, agitá- ciós, propaganda bizottsága kétszer egyhetes tanfolyamon készíti fel őket a feladataikra. A szakmai megyebizottságok majd’ a tanév megkezdődése után segítenek, például ők gondoskodnak az egyes témák szakmai kiegészítéséről is. Lajos Géza