Somogyi Néplap, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-28 / 200. szám
! Kölcsönös előny ok Szovjet vélemény a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatokról Letartóztatták Clitiin a széEsijcbit . egyik fő korifeusát Ä Sbaprjetamié a béke és a társadafani haladás érdekében kész a gazdasági együttműködésre valamennyi kapitalista országgal olyan szinten, amilyenre a másik fél részéről készség mutatkozik — állapítja meg a Szociaüszticseszkaja In/iusztija című szovjet lap vasárnapi száma. A Szovjetunió és a nyugateurópai országok közti gazdasági kapcsolatok fejlődése ' meggyőzően eloszlatja egyes nyugati sajtóorgánumok kétségeit, amelyek szerint a szovjet—amerikai kereskedelmi és ipari kapcsolatok aktivizálódá- ■ sa kedvezőtlen következmé1 Legutóbb, a múlt év novemnyekkel jár az európai együtt- 1 A chVlei bűnügyi rendőrség : Prats tábornok ellen ténykedő beiében ülésezett Budapesten működésre nézve ^ ! Santiagoban bejelentette, hogy j erőket ugyanazok a kezek irá- a, magyar— csehszlovák gazdaMagyar—csehszlovák gazdasági kapcsolatok A lap megállapítja, hogy ha valami zavarja jelenleg a Szovjetunió és a nyugat-európai országok gyümölcsöző gazdasági együttműködését, akkor | ez az, hogy Nyuga-t-Európában j a reálisan gondolkodó állami j vezetők mellett olyan körök is léteznek .amelyek megszokták, I hogy a világot imperialista | pozícióból nézzék. A szovjet lap végül rámu- í tat, hogy a Szovjetunió és a nyugat-európai országok gaz- | dasági jka/pcsolatai »fontos al- | kotó elemét képezik az_ össz- ; európai gazdasági kapcsoia- I toknak.« Elrablói elengedték az igazságügy-minisztert letartóztatták Roberto Thie j met, a Haza és Szabadság nevű szélsőjobboldali szervezet egyik fővezérét. Daniel Vergara belügyminiszter-helyettes közölte: a fővárosban szerve- j zett pénteki rendzavarások 133 1 fasiszta részvevőjét tartóztatták le. 1 A fasiszta rohamósztagosok gépkocsik és autóbuszok föl-' gyújtása, valamint emberéletek veszélyeztetése miatt ka- j fülnek bíróság elé. . Dr. Salvador Allende köztár- 1 sasági elnök újabb levelet in- j tézett a napokban nyugállo- i mányba vonult Carlos Prats tábornokhoz, a volt hadügyminiszterhez, a fegyveres erők egykori főparancsnokához. Al- lende levele hangsúlyozza: a Vasárnap éjjel kiszabadult fogságából Hrisztpsz Vakisz ciprusi igazságügy-miniszter, akit Grivasz tábornok banditái július 27-én raboltak el fegyveres erőszakkal nicosiai lakásából. Az igazságügy-miniszter kiszabadulását a hétfőre virradó éjjel jelentették a ciprusi fővárosból. Vakisz miniseter már vasárnap éjjel megjelent a ciprusi televízió képernyőjén, és biztosította nézőit airról, hogy jó egészségnek örvend. Fogsága részleteiről nem volt hajlandó bővebb beszámolót adni. nyitották, amelyek Artúré Araya kapitány életét kioltották. Az elnök ismételten köszönetét nyilvánította volt miniszterének a Népi Egység kormánx&ban és a fegyveres erők élén tanúsított magatartásáért. Humberto Magliochetti chilei közmunka- és szállításügyi miniszter, valamint Juan Jara, a magánfuvarozók szövetségének elnöke a hét végén folytatta tárgyalásait, és — a DPA hírügynökség értesülése szerint — az utolsó simításokat végezték a kötendő megállapodáson, amely feltehetően véget vet maid a magánfuvarozók sztrájkjának. A DPA és az UPI hétfői esti jelentése sze rint a megállapodás mégnem született meg. Befejeződtek az amerikai NATO hadgyakorlatok Az Egyesült Államok 6. flottája Szardínia szigeténél befejezte hatnapos hadgyakorlatát. A tengerészgyalogos egységek hétfő óta kétéltű járművek segítségével gyakorolták a partra szállást. Ezt megelőzően a NATO egységei folytattak több napos tüzérségi és légi hadgyakorlatokat. Az Avanti című lap híradása szerint a helyi lakosság több alkalommal tiltakozott a manőverek ellen. A kollektív szerződések módosítása a SZOT elnökségének napirendjén (Folytatás az 1. oldalról.) hogy nőket és fiatalokat szántukra tiltott munkakörben foglalkozattak, sokszor megszegték a túlmunkára vonatkozó előírásokat. Több esetben az volt a kollektiv szerződések megszegésének oka, hogy az okmány -egyes intézkedései megalapozatlanok voltak, nem voltak összhangban a vállalat terveivel és gazdasági lehetőségeivel. Az említett és egyéb problémákat a vállalati értekezle- . k;-n széles körben megvitat-- ■ k. Több helyen — mint iául a Budapesti Lakás- ütő Vállalatnál, a Nagykasai Bútorgyárban — a szak- .arvezet vitába szállt a vál- . 1 -.ti beszámoló egyes tételeivé'. Néhány más vállalatnál —- például a Május 1. Ruha- g á-oan/ a villanyszerelőipari vállalatnál — a munkaszer - verés javítását sürgette a szakszervezet, mert ezzel lehetne csökkenteni a túlórát, illetve megszüntetni az állásidőt, A Ganz Villamossági Művekben a túlóragazdálkodás . megszigorítását javasolták, a Szegedit Ruhagyárban a szakszervezet szükségesnek tartotta felülvizsgálni a túlórák indokoltságát. Egyébként a vizsgált 80 vállalatnál a nők helyzetének javítására 45, az- ifjúsági törvény következetes végrehajtására pedig 33 javaslat hangzott el. A SZOT elnöksége .szóvá tette, hogy a kollektív szerződések módosítását szolgáló vita előkészítésére sok helyütt túlzottan rövid időt hagytak. A módosítások egyébként főként a részesedési alap és a bérfejlesztés kérdéseit érintik. A vállalatok többsége 1973-ra a közvetlep anyagi ösztönzésre szolgáló összegek emelését irányozta elő. Elsősorban a termelékenység növelését, a műszaki fejlesztést, a minőség javítását kívánják fokozottan jutalmazni. A vállalatok általában mintegy 4 százalékos bérfejlesztést terveztek ’ 1973-ra.1 Bök helyütt törekednek a jelenleginél helyesebb kereseti arányok kialakítására, a béraránytaKemény bércsaták kezdete A Ruhr-vidéken egyre több a sztrájkoló Brandt sürgős tárgyalásokat kezdett lanságok csökkentésére, megszüntetésére. Továbbra is nagy gondot fordítanak a törzsgárdatagok megbecsülésére. A Láng Gépgyárban például 500—1500 forint jutalmat kapnak az eltöltött évektől függően a vállalat hűséges dolgozói, az Április 4. Gépgyárban 1973-tól a vállalatnál 5—9 éve dolgozó törzs- gárda-tagokat 500 forinttal jutalmazzák. Fokozottan gondoskodnak a sokgyermekes vagy a gyermeküket egyedül nevelő anyákról. Egész sor vállalatnál pótolják a gyermek- gondozási - szabadságról visz- szatárő anyák béremelését, Hasonlóképpen emelik azoknak a bérét, akik sorkatonai szolgálatról jönnek vissza a vállalathoz. A vállalatoknak csaknem egyharmada módosította a túlmunkák szabályait. Nagy részük csökkentette a túlórák egyéni felső határát. Az üzemeknek körülbelül egyharmada emelte az éjszakai pótlék összeget, mintegy 15 százalékuk bővítette a munkaruhára jogosultak körét, és csökkentette a munkaruha használatának idejét. A SZOT elnöksége szükségesnek tartja, hogy a vállalatok a jövőben átfogóbb képet adjanak a kollektív szerződések végrehajtásáról, a szerződés és a vállalati gazdálkodás összhangjáról, vagy annak hiányáról. Ne csak a beszámolót, hanem a kollektív szerződést módosító tanácskozásokat is gondosabban készítsék elő, e vitákban még jobban érvényesüljenek az üzemi demokrácia elvei. Az . illetékes miniszterek és a megyei tanácsok a szákszervezetekkel együtt hatékony ellenőrzéssel és útmutatással adjanak ser j gítséget a még tapasztalt hiá- | nyossá gok megszűnteié s éhez. szigorúbban lépjenek föl a szabályok megsértői vél szemben. A SZOT elnöksége tájékoztató jelentést hallgatott meg az 1973. évi népgazdasági terv megvalósításának első félévi ■tapasztalatairól és a szocialista munkaverseny-mozgalom helyzetéről. Külön napirendként foglalkozott az elnökség az általános munkaidő-csökkentés to- j vábbi területekre történő ki- j terjesztésével is. (MTI) t [ Bochkor Jenő, az MTI tudósítója jelenti: Hétfőn délelőtt folytatódott a Ruhr-vidéki . (fémmunkások sztrájkmozgalma. A szakszervezetek által hivatalosan nem támogatott munkabeszüntetések ,Észak-Rajna—Wesztfáliá- ban mintegy 16 üzemre terjedtek ki. A sztrájkolok száma is megduzzadt: a hét végén élérte az ötvenezret. Munkabeszüntetésekre került sor szombaton egyes hesseni üzemekben, és feszült a helyzet Baden— Württemberben is. Csak Bőchumban az Opel- műveknél született megegyezés, miután a vállalat vezetősége' hozzájárult az úgynevezett drágulási pót/lék megfizetéséhez. Folytatódik a sztrájk Duis-’ourgban (R'ielnstaV). az aacheni Philips- műveletté!, Bfelefeldben és a kölni Ford- ^hűvekpél is. Figyelemre méltó új mozzanata a sztrájkmozgalcmnak, hogy több külföldi munkás is aktívan részt vesz bemé, ít' a kölni török nemzetiségű vendégmunkások. Bár a muHkabeszüntetől; száma viszonylag még kieeiny, a megmozdul s kemény bér- csaták kezdetét jelzi. Az gedetlenség fő oka az. hogy • -• alig nyolc hónapja kötött lcv lektív szerződések béremet; seit már teljesen fölemésztette az infláció és a munkásság az új szerződés megkötéséig szavatolt kárpótlást követel. Az újabb nagy arányú bérharcok megelőzésére Willy Brandt kancellár sürgős -tanácskozást kezdett a munkáltatók és a munkások képviselőivel. Vasárnap Brandt a nyugatnémet szakszervezeti szövetség (DGB) és a fémipari munkások szakszervezete vezetőivel találkozott, hétfőre pedig a gazdasági élet vezető képviselőivel, köztük a sztrájktól sújtott üzemek vezetőivel állapodott meg találkozóban. Vetter, a DGB elnöke, vasárnap esti .tv-nyilatkozatában a sztrájkokért a munkáltatóidra hárította a felelősséget és kijelentette: újabb bértárgyalásokat tart szükségesnek. ági és műszaki tudományos együttműködési vegyes bizottság, amely az integrációs programhoz kapcsolódó együttműködési formák fokozott alkalmazásának jelentőségét hangsúlyozta. A bizottság két társelnöke — dr. Ajtai Miklós és Miloslav Hruskovic — rámutatott, hogy a bizottság kezdettől, s utóbbi időben fokozottan segíti a,kooperáció és a szakosítás kiépítését, a külkereskedelmi kapcsolatok bővítését. A bizottság már a korább: ülésszakon is egész sor koopsr i'ációs és szakosítási egyezmény létrehozását ösztönözte, s hagyta jóvá, ami elsősorban a két ország szerszámgépiparát, gördülőcsapágy-gyártását, élelmiszeripari gépgyártását érinti. A bizottság munkájához fűződik a két ország gazdasági együttműködésének szinte valamennyi nagyobb eredménye. Itt merült föl először az Inter me tall vaskohászati együttműködési szervezet létrehozásának gondolata; e fórumon tárgyaltak a Göd— Léva közötti 400 kjlowattos távvezeték létrehozásáról, a légutóbbi időkben pedig az Adria kőolajvezeték megépítésének kérdései vannak napirenden. Az együttműködés hatékonyabb új formáinak bevezetése nyomán a két ország külkereskedelmi forgalma" erősen föllendült. Az áruforgalom 1960 óta több mint a kétszeresére nőtt, s a fejlődés töretlenül folytatódik. 1971-ben és 1972- ben egyaránt 14—14 százalék: kai nőtt az áruforgalom, s újabb területekre terjed ki a termelési együttműködés. Az együttműködési bizottság elnökeinek kedden kezdődő találkozóján a novemberi ülésszakot követő újabb eredményekkel is szamot« vethetnek. 1973 első felében 16 százalékkal magasabb volt a két ország áruforgalma, mint egy évvel korábban, s az árucsere várhatóan az idén első ízben túlhaladja majd a félmilliárd ru- ■ beit. Még szorosabbá vált az együttműködés a két ország tervhivatala között. Folyamatban van az 1976—80-as időszak népgazdasági terveinek koordinációja, ehhez biztos vezérfonalat nyújt a KGST-orsz..- gok integrációs prog-amja. Már az 1971—75-ös évekre számos olyan kölcsönös szállít'5 d egyeztetett a két ország, ami túlmegy a szokásos kereskedelmi üzletkötéseken és a szocialista integráció jegyeit viseli magán. A legfelsőbb párt- és állami vezetés szintjétől az üzemek, vállalatok szintjéig jók és szorosak a kapcsolatok, elvtársias és őszinte az együttműködés légköre Mindez bizonyosan jó feltételeket teremt a bizottság elnökeinek mostani tárgyalásaihoz, a még szélesebb köcü együttműködés feltételeinek megteremtéséhez. A Saigoni kormány sorozatosan megsérti a megállapodást Választási komédiát rendezett a Thieu-rezsim z Nyolcezer fogoly levele a börtönből A Thieu-rezsim ellenőrizte ] felsőházának 31 tagját választ- débvietnami övézetekbdn vasárba p seggel megkezdődtek a részleges szenátusi válasz- i tások. A parlament 60 tagú Peking fő eszköze: a háborús politika A Pravda cikke Kínáról Kína kü’po,1 inkájával foglalkozik a P.avc'a vasárnapi száma. I. Alekseandrov cikkében Árvíz Pakisztánban megállapítja: míg "korábban a maó'nt'k minden esc Vízzel azt bizonygatták, hogy lehetetlen a békés együttélés a kapitalista ony-äübkkal, a fékevesztett szovjetellenesség most a leg- a-gresszfvabb imperialista körökkel való nyílt bárátkoZás útjára sodorta őket. A pekingi vezetők — hangsúlyozza. a Pravda — minden erejükkel igyekeznek lejáratni a szovjet bí'mpd't’Mt. Ez. a törekvés Peking legfovtcsább küloo’l 'ikra1 ir krtyvor a’ává z-'’re'-th-t" !r z a- igyekezetük, "hogy" megakadályozzék Európában a kerb' :ző váltósa srva‘ és gve.'g'tcék a szo- cialt ta közösséget ezen a kon- F'-en'-en. Peking igyekszik kétségbe vonni a második világháború eredményeit d3 a’- Európában IrrlaValt hatá'ek megváltoz- tathaiat'.ans igét. A nyugatná- :n'*t ravens'hn körökkel együtt Peking is föllép a szovjet— nyugatnémet és a lengyel— nyugatnémet megállapodások ellen. Valamennyi vitás európai kérdésben Kína a NATO és a Közös Piac pártját fogja. A pekingi vezetés kijelentette, hogy semmilyen körülmények között nem vesz részt az atomsorom pó-szerződisben. Zajos kampányba kezdett az öt atomhatalom konferenciájára vonatkozó javaslat ellen. jak újjá. A közvélemény által", teljes közönnyel fogadott szenátusi választási komédiában négy listán csak a rezsimet híven támogató jelöltek indulnak, A katolikus és a buddhista ellenzék elhatárolta magát e törvénytelen akciótól. A hanoi Nhan Dán vasárnapi számában »törvénytelennek és csalárdnak« minősítette a saigoni választási komédiát. A saigoni részleges szenátusi »vü ryztások« eredményeit hivatalosan^kedden hozzák nyilvánosságra. Egyébként- a választási komédia sorozatos terrorcselekmények közepette zajlott le. A nyugati hírügynökségek hétfői félhivatalos értesülése: szerint a Thieu elnök és volt külügyminisztere, Tran Van Lcm listáján indult jelölt’!; állítólag megszerezték a »túlnyomó többséget«. A hivatalos végeredményeket várhatóan ma közük. A saigoni kormány sorozatosan megsérti a Vietnamról szóló június 13-i párizsi közös közleményt — közölte Vo Dong Gimg. a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormánynak a kétoldalú katonai vegyes bizottságban helyet foglaló küldöttsége helyettes vezetője. Vo Dong Giang ezredes a katonai vegyes bizottság ülésén kijelentette: a saigoni adminisztráció augusztus 1 és 15 között több mint lt ezer megtorló katonai akciót hajtott végre a békés polgári lakosság ellen. A saigoni rezsim Kondao- szigeti börtönében sínylődő nyolcezer politikai fogoly hétfőn levélben fe'hívta a nem- vetkőzi közvéleményt s a világ békeszerető népeinek fiszabotálja a letzerélesi világ- gyeimét azokra a szörnyű ái- értekeZlet előkészítését, támadja a stratégiai fegyverkorlátozásról folyó szovjet-—amerikai tárgyalásokat. Délnyugat-Pakisztánban nyolcmillió embert sújtott az árvíz- katasztrófa, amely hajlékok tízezreit sodorta el. Cfeiefotó: AP—MTI—KS) Pekingnek a háború és a béke kérdéseiben elfoglalt álláspontja nem a véletlen, műve — állapítja meg a Pravda, azon alapszik, hogy a maoisták a háborút már régóta egyik fő lapotokra, amelyék a kondaói és más dél-vietnami börtönökben uralkodnak. A nyolcezer politikai bebörtönzött követelte, hogy haladéktalanul engedjék őket. szabadon, valamint a saigoni adminisztráció más börtöneiben, konészközüknsl; tekintik politikai j cemrációs táboraiban sínylj- céljaik eléresáhesL 1 dőket. ' I