Somogyi Néplap, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-23 / 196. szám

Dél-balatoni finálé Bár néhány nappal előbbi riportalanyaim elmondták, hogy a balatoni idegenforgalmi csúcsszezon augusztus 20-ig tart, mégis meglepett, amit az ünnepek utáni első munkana­pon a siófoki utcákon tapasz­taltam. A zebrán, ahol teg­nap még életveszélyes mutat­vány volt az átkelés, most akár andalogva is mehetek. A Sió Áruháziban, ahol a minap még magyar szó volt a »rit­kaság«, ma reggel már hami­sítatlan magyar összeszólalko- zást hallottam. A főtéren teg­nap délelőtt még reménytelen vállalkozás lett volna,parkoló­helyet keresni, a ma érkező vendég már »válogathat« is. Szombat délután öt óra tájt a nemrég kiszélesített Sió-hí- don Végeztem egy tízperces »forgalomszámlálást«. Az ered­mény: percenként átlag 70 autó haladt át a még ma is nem egyszer »dugók« színhe­lyévé váló hídon. Egészen más képet mutatott kedden reggel a Sió-híd. Az egy perc alatt áthaladó gépkocsik száma »már csak« huszonhét volt. Augusztus 5-én volt az idén legnagyobb a strand forgal­ma: csupán Siófokon 58 ezer ember élvezte a vizet és a napfényt. Most, húszadikán az »év leghosszabb víkendjének« három napján 105 ezer ember fürdött az Ezüst- és az Arany­parton. A strandon elmondták: az elmúlt két évben igen mostohán bánt az időjárás az augusztus második felében ér­kezettekkel. A mostani ká­nikula a három év előttihez hasonló csúcsforgalmat hozott. A Pannónia Szálloda és Ven­déglátó Vállalat júniusi és jú­Több új kocsi — kevesebb műszaki hiba Szeptember 15-ig nyári ügyelet a siófoki autószervizben Az AFIT 14. számú siófoki szervizében Balázs Tibor üzemvezetőtől az idei nyár forgalmáról érdeklődtünk. — A tavalyinál később in­dult a szezon. Július eleje óta azonban 80—110 kocsit javí­tunk naponta. Május 15. és szeptember 15. között tartunk nyári ügyeletet teljes kiszol­gáló személyzettel és autó­mentő szolgálattal. — Mik voltak a leggyakrab­ban előforduló hibák? — Amiket gyorsan javíthat­tunk, az országúton is: gyúj­tásállítás, porlasztó- és fékbe- állítás. — A Balaton partján egyre több autójavító kisiparos dol­gozik. Befolyásolja-e az AFIT forgalmát? — Föltétlenül. Éppen ezért jó volna, ha az illetékes ható­ságok — figyelembe véve az állandóan növekvő kapacitá­sunkat — körültekintőbbek lennének az iparengedélyek kiadásánál. Az új kísérleti bé­rezési formánk szükségessé te­szi. hogy dolgozóinknak — holtszezonban is — megfelelő mennyiségű munkát tudjunk biztosítani. — Mi az új bérezési forma lényege? ♦ — A bevétel minden száz forintjából — a munka mi­lyenségétől függően — 15, il­letve 19 forint a szerelőé. Az új bérezési forma első félévé­nek tapasztalatai nagyon ked­vezőek. Emelkedett a dolgo­zóink fizetése, a javítási idő pedig a munka minőségének romlása nélkül csökkent. — A tavalyihoz képest, hogy alakult a forgalom? — Összességében némileg csökkent. Ennek oka, hogy erősen javult a gépkocsipark minősége. Nagyobb javításra még nem szoruló kocsik ke­rültek a forgalomba, s közben jónéhány régebbi autót kise­lejteztek. — Milyen volt a szállodaso­ron működő gyorsmosó for­galma? — A tavalyinak a fele. Csak negyven-ötven kocsit mostak naponta. Már nem ez az egyet­len gyorsmosó Siófokon. Potyautasok a vonatokon Kevesebb volt az álló utas Nyolc utasnak szabadjegy — jutalmul A legkisebb fiirdőzisk liusi forgalma a tavalyihoz ha­sonlóan alakult. Most, augusz­tusban jelentősen emelkedett a forgalom, a napokban — rögtönzött számítások szerint — csaknem egymillió forinttal haladta meg a vállalat bevé­tele a tavalyit. Mint annyi minden itt, a Balaton-parton, a szállodák és vendéglők for­galma is az időjárás függvé­nye. Kedvező időben szeptem­ber végére is »langyos pezs­gést « várnak a Pannónia egy­ségeiben. Bár a tó vize még kellemes, a keddi strandforgalom az el­múlt napokénak már csak a fele. A déli part strandjai szeptember végéig tartanak nyivta, hiszen melegebb szep­temberi vasárnapokon még több ezer fürdővendégre szá­mítanak, bár az üdülők sze­rint szeptemberben a balatoni fürdés csak a »bátor emberek kiváltsága« ... A hétfő esti hűvös, északi szél már előcsalta a bőröndök mélyéről a kardigánokat. A kisdiákok már számolgatják, hányat kell még aludni szep­tember 1-ig, és beletörődve nézegetik a Sió Áruház kira­katában a tanszereket. Min­denki érzi, hogy ez már az idei balatoni nyár utolsó fel­vonása. A tavalyihoz hasonlóan ala­kult ezen a nyáron is a MÁV dél-balatoni utasforgalma. — Ezen a nyáron már ke­vesebb volt az álló utas — mondta Virághalmi Tibor sió­foki állomásfőnök. 1 — Szavait bizonyára olya­nok is olvassák majd, akiknek nem ez volt a tapasztalata ... — Általánosítani nem lehet, közülük azonban legtöbben csak magukat okolhatják. Bár a vasutasok többször is fel­hívják az utasok figyelmét, hogy a vonat végén levő két- három kocsi szinte üres, min­denki a hozzá legközelebb eső kocsiba igyekszik. A bosszú­ságok másik oka, hogy ha pél­dául egy órán belül három vonat megy Budapest felé, szinte bizonyos, hogy az első túlzsúfolt, mert sok ember nem tud húsz percet várni két és fél órai kényelmes utazá­sért. Tény azonban, hogy ezen a nyáron az elmondottak elle­nére is kevesebb volt a zsú­folt vonat. — Minek köszönhető ez? — A rugalmasabb menet­rendnek. És a hosszabb sze­relvényeken kívül sokat segí­tett a Volán is a zsúfoltság csökkentésében a Siófok és Balatonfenyves közötti járatá­val. Aztán az idén először nem bent, az állomás előtt »tárol­tuk« a több óráig várakozó üres szerelvényeket, hanem külső mellékvágányokon. Ez is hozzájárult a forgalom gyorsításához azzal, hogy za­vartalanabbá tette a le- és fel­szállást. — Ügy tudom, a Balaton- parti vonatokon leggyakoribb a vasúti kocsik rongálása. — Sajnos, az ellenőrzések sem csökkentik jelentősen a károkozók számát. Csupán az ellopott villanykörték, képek ás tükrök értéke több ezer fo­rint. A közelmúltban a MÁV Pécsi Igazgatósága nyolc utas­nak adott jutalmul szabad je­gyet a rongálód-e leleplezéséért. Jó volna, ha még több ember érezné kötelességének a kár­okozások megakadályozását. A siófoki váróteremben érthetet­len módon még az asztalok lá­bát is kitördelték és elvitték. Nem hiszem, hogy ezt a bar­bár tettet egyetlen ember sem látta. Egy-egy ellenőrzés al­kalmával csak a potyautasok­tól több ezer forint bírság­pénzt szedünk be. Persze a Balatonra felelőtlenül leutaz- gatók a bírságpénzt sem tud­ják kifizetni, mert egész »va­gyonuk« két-három forint. Csaknem egymillió ember utazott eddig a balatoni vona­tokon ezen a nyáron. A vi­szonylag kisebb forgalmú ál­lomásokon — Szántód—Kőrös­hegy, Balatonleile felső, Bala- tonszemes — már aluljárók teszik zavartalanabbá a for­galmat. Jó volna, ha a leg­nagyobb forgalmú, de ma már bizony korszerűtlen sió- toki állomás is mielőbb meg­felelne a korszerű vasúti köz­lekedés követelményeinek. Mikor ér véget a nyár? A címben föltett kérdésre a Balaton part­ján nem lehet egyszerűen azt válaszolni: szeptember hú­szadikán. Itt mindenkinek más jelenti a nyár végét. A vasút nyári csúcsforgalmá­nak például az, ha több ember száll fél a vo­natokra, mint amennyi érke­zik. Ez a folya­mat augusztus autolsó napjai­ban kezdődik, a legtöbb itt üdülő család csak a kisdiá­kok már na­gyon közeledő iskolai évnyitó­jára utazik ha­za. Az idegenforgalmi csúcssze-1 Á siófoki meteorológiai ob- zon fináléja az augusztus 20-i | szervatórium május elseje óta kettős ünnep. Csak Siótoknak | naponta háromszor adja jelen­tőbb mint százhúsz ezer ven- téseit a rádió és a televízió számára. Általában szeptem­ber közepéig adnák rendsze­dége volt ezen a hétvégén. Augusztus 26-án, vasárnap este fut ki utoljára a zenés­táncos sétahajó, a Beloiannisz, amely már csaknem két hó­napja »telt fedélzettel« szeli a tó vizét. Bár a hajók a »befa­gyásig« járják a Balatont, a valódi szezonvég számukra szeptember közepe lesz. Több az orvhorgász Megéri-e kockáztatni? Alaposan megnőtt a pecázá- si kedv a Balaton partján. Ezt látszik bizonyítani a sió­foki horgászszak üzletben ka­pott felvilágosítás, amely sze­rint húsz százalékkal nagyobb az üzlet forgalma ezen a nyá­ron. — Valóban így van — mondták a Balatoni Halgaz­daság irodájában: ebben az évben 37 804 új horgászenge­délyt adtunk ki. Ezen belül más-más típusú éves, heti, il­letve napi jegye van a felnőt­teknek, a fiataloknak és a kü Iföldieknek. — És akiknek nincs hor­gászengedélyük? — Sajnos ők is többen van­nak. A tavalyinak csaknem kétszerese az engedély nélkül pecázók száma — mondta Nagy Jenő anyaggazdálkodási főelőadó. — A horgászszaküzlet vezetője szerint nagyon sokan vásárol­tak olcsó horgászbotot. Van-e összefüggés az olcsó botot ke­resők és az orvhalászok szá­mának emelkedése között? — Föltétlenül. Ha valaki feltűnően »amatőr« bottal, ne­tán faággal horgászik, eleve gyanús. Az engedéllyel rendel­kező sporthorgász ugyanis a minél szebb zsákmány remé­nyében jó fölszerelést használ. Az orvhorgász viszont tudja: ha lefülelik, elkobozzák a sze­relést, s ezért legtöbbször ma­ga eszkábál össze valami hor- gászbotfélét. — Hogyan történik az ellen­őrzés? — Ellenőreink motorkerék­párral és rocsóval járják a partot, és rendszeresen ellen­őrzik a horgászokat. Az idén 450 orvhalászt füleltek le. Na­gyobb részüknek egyáltalán nem volt engedélye, a töb­bieknek bár volt, mégis meg­szegték a horgászszabályt az­zal, hogy például méreten alu­li vagy tiltott halat fogtak ki. — Mi az oka, hogy ennyire elszaporodtak a szabálysértők ? — A viszonylag csekély ösz- szegű büntetések mellett meg­éri kockáztatni a már emlí­tett »házi készítésű« botok­kal. Föltétlenül szükség volna szigorúbb büntetésre — Mi nehezíti a potyázó halbarátok lefülelését? — A vízoarti üdülők és vil­lák »magánterületei« szinte ellenőrizhetetlenek. Emellett elterjedt a pecások között a betyárbecsület egyik fajtája: ha ellenőr jön, előre jelzik a »veszélyt«, s így tíz közül ha egyet sikerül lefülelni'. — Évről évre emelkedik a horgászatot kedvelők száma. Néha úgy fest: több a horgász, mint a hal... — A Balaton halállománya igen gazdag, ezért egy csöp­pet sem csökkenti a horgász­szerencsét, ha többen állnak a mólók végén az úszót figyel­ve;. rés balatoni jelentést, ha azonban az időjárás kedvez az üdülőknek, szeptember 30-ig hallhatjuk a rádióban a bala­toni előrejelzést. A siófoki szállodasoron vé­gigmenve a szezonvég legki­sebb jelét sem látni, a Hotel Európa főportása szerint azon­ban húszadika után egyre csökken az egyénileg nyara­lók száma. Szeptember 8-án zárják a szezont — az árak szerint. Ezt követően már több lesz a Skoda vagy a Zsiguli a szállodasor parkolóhelyein,' mint az Alfa Romeo vagy a Mercedes. Az utószezon mér­sékeltebb árai elsősorban a szocialista országokból és a belföldről érkezőket vonzzák majd. A siófoki tanács munkaügyi csoportjánál elmondták, hogy nyáron hatezer idénymunkás dolgozik a városban, jórészt a vendéglátóiparban, valamint a SZOT- és a vállalati üdülők­ben. A nyári foglalkoztatottak közül 1350 diák. Számukra szeptember elsején, a többiek­nek pedig 15-én ér véget a nyár. Még végeláthatatlan autóso­rok hömpölyögnek a Balaton­part országútjain, egy-egy parkolóhelyen szinte alig lát­ni magyar autót a külföldi kocsioszlopok között. Regge­lente azonban már ködre em­lékeztetőén csípős a pára, és a néhol már sárguló gesztenye­falevél — a közelgő ősz jele. Balatoni összeállításunk cikkeit Bíró Ferenc irta. Foto: Gyertyás László.

Next

/
Oldalképek
Tartalom